Én jelenleg négy féle technológiát ismerek a külső fal elkészítéséhez, amely lehet kb 10 cm, és a 20 cm dupla között helyezkedik el.

Természetesen a vastagabb falazat sosem fog olyan magas hőmérsékletre felmelegedni.  Azonkívül, hogy a nehezebb kályhákba több tüzelővel kell begyújtani, bár a két tüzelés közötti ciklust el lehet nyújtani, magyarán ritkább lehet.

Mivel a hőátadás a kályha külső oldalfalán keresztűl (itt most nem légfűtéses, vagy vizes rendszerről írok, hisz kizárólag erre vonatkozott a kérdés):

-történhet konvekciós hőátadással, vagyis a kályha külső falának hőm-e magasabb mint a levegőé, ezért átadja azt (pl a radiátor is),

-illetve ún.: sugárzó fűtéssel, a naphoz hasonlóan. Ilyenkor a levegő nem melegszik, csak a magasabb hőmérsékletű tárgyból sugarak lépnek ki, amelyek 'beesve' felmelegítik az adott tárgyat.

Az első (vagyis konvekciós) hőátadás független a tágy, vagyis a kályha falának hőm-től; mivel alapszabály a fizikában, hogy egyensúlyi állapotra törekszenek. Vagyis a kályha fala addig hűl, a levegő pedig addig melegszik, amíg kiegyenlítődnek.

A második, vagyis sugárzásos hőleadás nagymértékben függ a tárgy hőmérsékletétől. Minél magasabb, annál inkább képes ilyen természetű hőleadásra. Ebből következik, hogy a vékonyabb falú, jobban felfűtött kályhafal 'mégis jobban fűt'. Vagyis a benne elégetett tüzelő -hatásfok függvényében- hasznosított hőmennyiségből a vastag falú is ugyanannyit lead a szobának, de más módon (csak a levegőnek), míg a vékonyabb magasabb hőm-ű levegőnek is, és sugárzással is. Ezért kevésbé alkalmazzák a finn típ-ú dupla fallal (kb 20 cm) épített kályhákat M.o-n, hanem inkább a vékonyabbat.

Azonban, hogy a képlet mégsem legyen olyan égyszerű: egy kályha telepítésénél mindíg illene figyelembe venni: a külső falak vastagságát, anyagát; az adott  fűtendő tér méretét; a várható tüzelési szokásokat is. Adott esetben lehet hogy nem a TÖKÉLETES KÁLYHA építése a cél, hanem kompromisszumok meghozatala után az adott helyre leginkább célszerű, alkalmas kályha!