Krapaj Creative Commons License 2010.12.19 0 0 10132

A pederaszta.

 

Kamil 55 koráig örök agglegényként élte kicsapongó életét. Marketing menedzserként milliós havi jövedelmekre tett szert. A munkáját elismerték. Nem volt ő rút, sem alacsony, sem kövér. Egy 172 cm-es, kisportolt (teniszezett) sármos, fekete, göndör hajú zöld szemű álomlovagként hatott külsőre. A nők kifejezetten buktak rá.

 

Sok nőt elfogyasztott életében, három zabigyerek után fizetett gyerektartást, és remek kapcsolata volt gyerekeivel és azok szülőanyjaival.  Lakását özvegy szomszédasszonya tartotta rendben, és a bevásárlásokat is ő intézte. Kamil vendéglőben étkezett, csak a reggelit és vacsorát készítette el magának.

 

Szeretett a Dunaparti sétányon egy-egy vendéglő teraszán eltöltött konyakozás, esetleg fagylaltozás, vagy somló galuska elfogyasztása után sétálgatni. Ha éppen  hoszabb-röveidebb ideje nő nélkül volt, akkor elnézegette a pesti Dunaparton korzózó gyönyörű testű pasivadász fiúkat. Ez lett a veszte. Egy négytagú 15-17 év körüli banda kinézte magának. Közülük a legszebbet, Robit állították rá.

 

Csak a megfelelő alkalomra vártak, hogy tőrbecsalják. Szép nyári este volt. Kamil befelhősödött tekintettel mustrálta végig elhaladtában a felkínálkozó fiúkat és átfutott az agyán, mi lenne, ha? És mit ad az isten: eljött az alkalom. A gyönyörű, szőke, piros arcú, karcsú fiú az egyik hirdetőoszlopnak dőlve sírt. Kamil hozzálépett, megfogta a vállát és megkérdezte:— miben segíthetek, kisöreg?

 

A fiú fodros ajkait szóra nyitva, könnyeivel küszködve a következőket mondta.

— Kiraboltak. Elvették a pénzemet, a zakómat, és a hátizsákomat minden holmimmal együtt. Nincs hová mennem.

—Szüleid, vannak, azokhoz hazamehetnél?

–Erdélyi vagyok. Pénzt keresni jöttem át két hónapja. Minden, amit kerestem odaveszett. Csak az útlevelem maradt meg, mert a farzsebeben tartom.

 

Kamil megszánta és a libidója is emelkedni kezdett. Tesztoszteron szintjét felkorbácsolta a fiú hihetetlen szépsége és kisugárzása. „miért is ne, egyszer ezt is ki kell próbálni!” Futott át agyán és így válaszolt neki.

—Arra gondoltam, egy éjszakára szívesen befogadnálak, aztán holnap majd elmégy a rendőrségre, ha akarsz, feljelentést teszel. Különben mit dolgozol?

—A Tesco budaörsi raktárában vagyok áru feltöltő. — hazudta.

—Feljössz hozzám, ott alszol, aztán reggel bemégy a munkahelyedre és elmondod mi történt. Eddig hol aludtál?

— A Máltai szeretetszolgálat szállásán, de leginkább az éjszakában, a haverokkal elszórakoztuk a pénzünket. Este 8 után már nem engednek be a szállásra.

 

—Miután így lekáderozta a fiút, vállát átkarolva hazakormányozta egyszobás öröklakásába. Miután beléptek a hűtőhöz lépve konyakot vett elő és töltött egy-egy pohárkával szíverősítőnek. A fiú kétszerre itta ki a kevéske konyakot. Látszott, hogy nincs hozzászokva. Kamil hidegvacsorát tálalt és megvacsoráztak. Vacsora után bekapcsolta a Tv-ét, és a kanapén egymás mellett ülve, a fiú vállait átkarolva valami filmet néztek. Közben a felbontott pezsgőt kortyolgatták, ami látszólag a fiú fejébe szállt.

 

Fél tizenegy felé, lezuhanyoztak, majd a fiú ötletére teliengedték a kádat habfürdős vízzel és megmosták egymás hátát, majd Kamil ölébe ülve ennyit mondott.

— Olyan jó itt! Mintha a testvérem, vagy az apám lennél. — suttogta és megpuszilta Kamil nyakát. Kamil ettől begerjedt és végigigsímitva a gyönyörű testen annak mereven álló gyönyörűséges falloszán állapodott meg tenyere. Marokra fogva játszadozni kezdett vele. A fiú kipirosodva, és a fejébe szálló alkoholtól felfűtve apró sikkanásokkal adta tudtára, hogy jólesik a játék.

 

—Olyan, mint mikor a tesómmal a teknőben fürödve egymás kukijával játszadoztunk.— jegyezte meg, majd ő is elkezdte Kamil durungját simogatni. Ennél tovább nem mentek. Kisléptek a kádból, megtörölték egymást és meztelenül az ágyba bújtak. Ágyból nézték a TV-ét. Robi így szólt Kamilhoz.

—Van szex csatornád?

—Van.

—Kapcsoljunk át!—indítványozta, majd szorosan Kamilhoz simulva, elkezdte fodros ajkaival a nyakát kiszívni. Kamil, ettől bevadulva hanyatt döntötte és teljes sullyával ránehezedve szájon csókolta. Tekintetét a fiú szemeibe fúrva, szinte ki akarta szívni a lelkét is.

 

A fiú elernyedve hagyta magát. Kamil végigcsókolta a testét. Mellbimbóit, köldökét, sovány combjait, csupaszra borotvált szeméremdombját, majd fogaival lehúzva a fityma bőrét makkját vette munkára. A fiú elalélt a gyönyörtől.

— Engemet még senki sem szeretett és én sem szerettem igazán senkit.

—Még szűz vagy?— kérdezte hörögve Kamil.

—Igen.—jött a válasz.

—Akkor ideje lenne megismerkedni a szeretkezés gyönyöreivel.—javasolta  Kamil és mohón nyeldekelte a szájába kilövellt mandulaízű forró gecit.

 

Miután kiszívta belőle a nektárt, felültek és a kanapéról nézték tovább a szex csatorna pornófilmjét. Közben felbontotta a második üveg pezsgőt is.

—Milyen érzés volt?— kérdezte felajzva Kamil, miután kiitták poharaik tartalmát.

—Furcsa, és kellemes. Sokkal jobb a faszverésnél.—jegyezte meg Robi és egy nyelves csókot váltott Kamillal. Majd így fordult hozzá.

—Te buzi vagy?

—Nem, még sosem voltam férfival. Sok barátnőm volt. Gyerekeim is vannak. A legutolsót egy hete dobtam ki, mert lenyúlta a kártyámat és levett 150 ezer Ft-ot róla.

—Szemetek a nők—jegyezte meg bíztatón a fiú. Nem akarsz törleszteni nekik?—ajánlotta kaján vigyorral.

—Benne lennél kislegény?

 

—Ha van még azon a számlán egy pár ezer Ft, hogy legyen miből léteznem holnap, akkor kipróbálhatnánk. Bár iszonyúan félek, hogy széjjelreped a seggemlyuka. Ezt meg kell ám fizetned: egy szűzlyukat!

—Egye, fene, mennyire gondoltál?

—Egy húszasra.

—Gondolj bele, hogy egy szűzlyukat baszol. Csak egyszer veszti el az ember a szüzességét.

—Oké! Akkor kezdjük! Bokafogás, kipucsítás!— adta ki a parancsot Kamil, és kiment valami kenőcsöt keresni, hogy csússzon az, a fasz. A takarítónő kézkenőcsével tért vissza. Felhajtott egy újabb kupica konyakot, majd elkezdte nyelvével tágítani a rózsaszín ánust. Áthatolt a zárógyűrűn, és beért a végbélnyílás előtti szakaszba. Érdekes íze, felajzotta és úgy állt a palavesszője, mint a bikafasza.

Szemeivel a gyönyörű, gömbölyű farpofákat stírelte. Lapát tenyereivel a sima, hófehér kék erekkel áttetsző bőrű hátát és véknyát simogatta. A fiú nyöszörgött a testén végigfutó kéjtől. Aztán ujjaival a rájuk nyomott krémmel bekente a makkját, majd kikente a végbélnyílást. Majd rohamra indult. Egy határozott mozdulattal nyomult be a testbe. Nem kockáztatta meg, hogy a végbélnyílás izgatása, tágítgatása közben elélvezzen. Bele akart élvezni a végbélbe.

 

A fiú a hírtelen benyomulástól, a kéjjel vegyes éles fájdalomtól elalélva, sikoltozni kezdett, és elkezdett sírni. Próbált kiszabadulni a szorításból, de Kamil nem engedte. A fiú sírása, és a berepedt végbélből kiszivárgó vér mégjobban felajzotta. Hamar beleélvezett a tűzforró végbélbe. Kjőve belőle, mohón nyalta a véres gecit. Miután kitakarította a fiú fenekét hátralépve felemelkedett és megállt fölötte.

 

A fiú összekuporodva felült és zokogva átkozódott.

—meghágtál, mint egy állatot! Nem gondoltam, hogy ennyire fáj! Ezt vissza fogom adni neked! A jócskán bekáfolt Kamil odavette félvállról.— mikor?

—Akár máris, te buzi, kancsődör! Most én, baszlak meg!—sziszegte felé Robi és így is történt. Kamil kipucsítva, hagyta, hogy kamasz belé hatoljon. A kölcsönös seggbebaszástól kimerülten letussoltak és mély kómaszerű álomba merültek.

 

Kamil állta a szavát: másnap kifizette Robit és örökre búcsút vettek egymástól.  De, ezt Kamil sem gondolta komolyan. Bár újra felcsípett egy barátnőt, néha azonban Robi rácsörgött a mobilján, és ha úgy volt szabadideje eltöltött a fiúval, egy pásztorórával egybekötött pezsgős vacsorát. Egy napon megtörtént a baj. Robi délutános lévén sokáig hancúroztak az éjjel. Viszont Kamilnak be kellett menni délelőttre egy üzleti megbeszélésre. Nem volt szíve felkelteni a fiút. Mivel franciagombos ajtaja volt, csak elmentében be kellett csapnia és nem tudtak bemenni kívülről.

 

Egy cédulára kiírta neki, ha felébred egyen valamit, és amikor elmegy dolgozni, csapja be az ajtót maga után. Végzetes hiba volt. Amint Robi felébredt első dolga volt rácsörögni barátaira, hogy itt a nagy alkalom. Azok jöttek is. Sporttáskákba, hátizsákokba pakolták, a laptopot, DVD lejátszót, drága sztereo videomagnót. Mivel a nagyméretű lapos képernyőjű TV nem fért a táskákba, ketten cepelték kézben, úgy, hogy még arra sem ügyeltek, hogy a kilógó vezetékeket a földön húzták maguk után. Miután végeztek, kiléptek a lakásból és becsapták az ajtót.

 

Hazaérve Kamil majd hanyatt vágta magát a meglepetéstől. Szomorúan vette tudomásul, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Hanem történt egy kis bibi. A lépcsőházban a földszinten felszerelt kamera által a biztonsági videó felvette a kilopakodó kölyköket, amint felpakolva és kezeikben a táskába be nem fért TV-ét cepelve elhagyják a lépcsőházat. Amikor rá pár napra a Közös Képviselő szokás szerint végignézte a felvételeket felfigyelt a cepekedő kölykökre. Lakógyűlést hívott össze és megkérdezte, nem törtek-e be valahová, és felismerik-e a felvételeken szereplőket.

 

Természetesen senki nem ismerte fel őket, senkinek sem hiányzott semmije. Kamil pedig hallgatott, mint a sír.

pornó novelláimat megtaláljátok a mellesleg-történetek.hu vagy a betűvetés.hu weblapok gay  topikjaiban