kisfitti Creative Commons License 2010.12.18 0 0 41161

Az a mágneskapcsoló, ami rá van építve az önindítóra. Erre mennek rá a vezetékek.

De sajna szét kell szedni, mert lehet, hogy neked a kefék vannak elkopva, ezt csak akkor lehet látni, ha szét van szedve. Nem ördöngősség, 2-3 órás munka egy hozzáértőnek, én mint írtam kicseréltettem benne a keféket is, így lett 19K az anyag mágneskapcsolóval.

Sajnos nem lehet csak úgy kiszűrni, mivel, ha indítóznál, és nem forgat, és nem hallasz kattanást sem,(mint ahogy én sem hallottam) az még lehet kefe is, mivel a kefén keresztül testel le a mágneskapcsoló, így nem húz be az sem.

Azóta folyamatosan jó, sőt jobban is pörget, ez meg abból adódik, hogy az egyik oldalon jobban el volt kopva a kefe, így volt amikor szinte csak az egyik dolgozott.

Egy szépséghiba azért akad.

Túl zsíroztuk a bendixet, így hidegben síron túli hangja van, mivel nem tud rendesen kilökődni a helyére. Ha már kicsit járt és utánna próbálom, akkor már jó. De mégegyszer ez miatt nem szedetném le, mivel nekem útban vannak a gázcsövek, és egy esetleges szivárgás nem jönne jól. Ha meghal, akkor veszek egyet bontottan, már én is neki mernék állni, simán.

Előzmény: Smoothhood (41158)