katzpadre Creative Commons License 2010.12.13 0 0 50

Most, hogy így "unatkozásra" ítéltek, végig tudtam olvasni az adminok épületesen jóindulatú levelezgetéseit. Hát, hogy milyen naív, jóhiszemű barom voltam még így vén koromban is, az meglep. De kellett ez nekem: "Ne fogadj el édességet idegentől". A TV-k, a kész átverés showkban legalább utólag nagyjából kimagyarázkodnak, itt meg a legszívesebben életfogytinognáznak, mert nem ny.. ki a ..et. Elképesztő egy csapat. Hogy jót is tegyek: Figyelmeztetem a Magyar Wikipediát (én, ha nem is az Angolkisasszonyoknál szokásos magyar nyelvet használom, nem vagyok rosszindulatú ember!), hogy a rendszer szivárog. Erre ékes bizonyíték, hogy olyan információkat tudok megtalálni, amit egyébként talán sohasem kerestem volna. Üdvözlet a csapatnak. Tuljadonképpen jól is éreztem magam a melóban, amíg nem tették lehetetlenné.  Az azért csodálatos, hogy milyen kényesek tudnak lenni a "becsületük"re, amikor beazonosíthatatlan álneveket (vesznek fel). Mármint azt hiszik, hogy beazonosíthatalan. No, megjósolom, hogy kölcsönösen kizárjuk egymást. (Persze ezt nem tudom, hogy ez  mire jó.) A cikkeimet, pedig az vigye, írja a maga nevére (ahogy ott ez szokás), ahogy akarja. Nem leszek tőle kisebb vagy nagyobb.   

Előzmény: telkontar (45)