Overkill

 

(Tanúhegyek nyomában)

 

Mindenről lemaradok. Vagy semmiről sem. Esetleg a kettő egyszerre. Dilemma. (Kettős segédtétel.) A hajnal 4:22-re állítva egy darabfa-alvás után. Készülődés. Hosszútáv. Hóba rajzolt jelek, autók a pályán, műszaki mentés. Rakpart. A rakodópart rövidítése. Mindegy, az alsó kövén nem ül senki. Varjúkár legfeljebb. Autópálya, exit 90, aztán 71. Sok település, rátelepültek a vízre. Lassú előrejutás. Mindenről le. Vagy sem.

A futókat indulatban kapjuk, későn. Tíz perc kellett volna. Mindegy, saját terhem. Adminisztratív teendők, Viktornál is, nem engedi, hogy ne. Bajnokság. Végül is.

9:18, na végre, elindulok. Indulat. Remegésként futkároz az ideg, borzolt, mint a hegy felhős üstöke. Azt sem tudom, fel vagy le. Hogy tényleg akarom-e. Bemelegítés minek, csak fáraszt.

Nem részletezem, csapnivaló kezdet. Izzadás indul, láb nem akar. Szitkozódom. Belül. Arriere de la course. Műszaki hibás futó vesztegel a hegyen.

Aztán észreveszem a telet. Már hogy eljött. Jobb híján a szépségbe kapaszkodom. Nem visz előre, de gyönyörködtet.

Szenvedek rendesen. Nem jön kézre a dolog. Csúszik a hó. Az első tempósabb pillanatok a lépcső előtt kapnak. Ott meg a szánkázó tömeg. Oldalt be a bozótba, időzavar, előre kéne jutni valahogy. Vajonmerre stílusos lemenete, egy majdnem nadrágszakadás és egy legördülő rönk, amire emlékszem. Meg Papamacira a lépcső aljában. Odacsapás. Vízfolyó, erőltetett tempó, itt lehet hozni. Egy lány rossz irányba indul, szólok neki, mire ő: erre is ki lehet lyukadni. Mire én: nem kilyukadni kell, hanem az útvonalat követni.

Kimegyek a romhoz, pedig most ki lehet hagyni. Hülye futó nem olvas. Szigligeti Ede színjátéka.

A várban már maccsban vagyok, futók jönnek szembe. Csak banánt kérek Andrástól. Lapos jön megint. Borozó után sár, szőlőhegyi. St. George and the Dragon. Már oldódom kicsit. Benne vagyok. Csanya fenn, szokásos derű. Újabb akrobatika, orgona bazaltból. Kitűnő futóterep. Már akartam mondani.

Újabb vízár, hídverés után. A sportpálya messze. Zselé van. Zselé vagyok.

Csobánc felé a görcs jelei, betársulnak, mint Korda Gyuri bácsi a pókerklubba. Aztán annyit megyek, amennyit engednek. Fáradt vagy, érti egy futó, pedig B. Úr azt mondta: páratlan. Mármint a látvány. Hófúv. Vár. Ereszkedés.

Kell a frissítés, minden jöhet. Só a kézre, kóla, banán. Nem csak az íze végett.

Tovább. Csinos hölgy, pozitív hatás. Van alkalmam többször is, mert begörcsöl a láb. Megállóhelyek. Azért feljutok lassan. Elnök Úrral kölcsönös üdvözlet, azt mondja, az enyém jobbra van. A dugókára gondol. Én is. Mindig meg-megállva.

Lefelé elengednek, elengedem. Aztán fizetem az árat. Gulács alatt megint görcsöl. Utána meg én, hogy felküzdjem magam. Innen már csak szépen végig kell játszani a partit, a lényeg megvan. És láthatatlan, persze.

A lépcső szinte megoldhatatlan feladat, elégségessel átmegyek. A műúton aztán még egyszer elkap a lendület. Finish.

Nincs kiolvasás. Jól elintéztük. Elintézett. Fogcsikorgatósra sikerült. Ráncok mélyültek, tudás keletkezett. Végigkaristolt, mint menekülőt a drótkerítés.

 

Aztán még visszasétálok, Tibettel belelámpázunk a Gulácsba. Visszanézve a fénypontok szépen kirajzolják a szerpentint. Hideg lett estére.