Schenouda Creative Commons License 2010.11.18 0 0 7533

 

KUTATÁS A KRÉTAI LABÜRINTHOSZ UTÁN II.

 

 

A történészek a Daidaloszhoz fűződő mondakört, azon a véleményen vannak, hogy tkp. két személyt olvasztanak egybe a kései mondák: a későbbi egy Daidalosz nevű athéni szobrász volt, a korábbi egy i.e. 1500 körül élt krétai építész lehetett. Homérosz már említi, hogy Daidalosz "a szépfürtű Ariadnénak nagy Knósszosz ölében" táncteret épített.

Egy knósszoszi táblán, ami az i.e. 15. századból maradt olvasható: "a Daidaleionba", azaz Daidalosz szentélyébe. Ha már ekkor így beszéltek róla, úgy sokkal korábban kellett élnie és személye már a minószi Krétán is egyfajta legendák ködébe nyúlt.

 

Daidalosz készítette Pasziphaé számára a műtehenet, de már szóltam a többi találmányáról is. Közte felsoroltak olyanokat is, melyek a minószi korban is már rég használtak, úgyhogy bizonyosan nagyon ősi figuráról lehet szó. Azt is gondolom, hogy Daidalosz, aki a Krétát elfoglaló ősi fajhoz, a kurészekhez tartozott, nemcsak építész, hanem alkimista is volt. Elképzelhető, hogy valamiféle biológiai és génkísérleteket is végzett.

 

Érdekes, hogy hasonlókról számol be Bérósszosz babilóni pap az i.e. 3. században írt "Babilónia története" c. munkájában, ami csak töredékesen maradt fenn, más ókori szerzők idézeteiben. Bérosszosz elmondja, hogy hét vagy kilenc félisteni jelent meg ősi földjükön, akik kétéltűek voltak (az utolsó neve Odakon volt). Annedotosznak nevezte őket, ami undorítót vagy visszataszító lényt jelent. Az első Annedotoszt Oannésznek nevezi, és egyik helyen a muszarosz jelzőt írja mellé, aminek jelentése: undok, iszonyatos, szörnyű vagy förtelmes. Nem furcsa emlékezés ez egy kicsit a kulturhéroszokra? Az ember nem ilyennek képzelné el a civilizációt hozó csodálatos lényeket...

A mitográfusok tévedése, hogy ezeket a lényeket és Oannészt egyfajta "halembernek" jellemzik, mert Alexander Polühisztor Berósszosz-kivonata félig hal, félig embernek írja le. Viszont „kétéltűnek” is nevezi, sőt Abüdénosz a semi-daimón megnevezést alkalmazza rá. Vagyis inkább hüllőnek hat, mint halnak, nem beszélve Helladioszról, aki azt írta, Oannész egy nagy tojásból született.

Ezekről az ősidőkről szólva Bérósszosz még a következő bizarr szöveget hagyta hátra, ami fennmaradt Polühisztor kivonatában: "Voltak a legcsúnyább lények, melyeket két részből előállítottak és elevenekkel egyesítettek. Létrehoztak kétszárnyú embereket, másokat négy szárnnyal és két arccal. Nekik egy testen két fejük volt, az egyik egy férfié, másik egy nőé. Ennek megfelelően több szervük egyaránt hím és nőstény volt. Más emberi alakokat, kiknek kecskelábuk és szarvuk volt. Másoknak lólábuk volt, negyedrészt szarvast egyesítették a lóval és felül az emberi testtel, melyek a hippokentaurokra hasonlítottak. Teremtettek emberfejű bikákat, négytörzsű kutyákat, melyek teste halfarokban végződött. Lovakat kutyafejjel, embereket és más állatokat lófejjel és testtel és halfarokkal. Aztán alkottak többfajta sárkányformájú szörnyet, és halakat, hüllőket, kígyókat és más szörnyűséges lényeket, melyek emberszerűek, de alakjuk és arcuk különbözött egymástól. Mindegyik ábrázolását megőrizték Babilon Belus templomában."

Elképzelhető, hogy igaza van Bergiernek és Pauwelsnek, aki szerint Daidalosz "genetikai kísérleteket végzett, hogy megpróbálta kitenyészteni az isten–állat hibridjeit, hogy a megtermékenyítéssel kísérletezett". Elképzelhető, de a valóság ennél sokkal sötétebb és bizarabb, mert szerintem  már egy bevált gyakorlatot követtek, és tkp. a gyermekek "feláldozása" egyfajta hasznosítás volt a kabir-kurészek számára.

 

A mítoszok szerint évente vagy kilenc évente hét fiú és hét lánygyermeket kellett a Labürinthoszba küldeni. Erre kötelezték az embereket a szigetet uraló kurészek. Ezek nem valamiféle kísérlet tárgyai voltak, hanem egy megszokott módszer szerint lettek felhasználva. Ennek témáját már említettem a kabirok kapcsán: olyan kísérletekhez kellettek, melyek ezen lények életét hosszabbították meg.

 

Philosztratosz meséli a híres tüanai Apollóniosz ókori mágusról és filozófusról, hogy ielment Krétara, ahol meglátogatta a régi, híres szentélyeket, s mikor Knósszosz felé hajóztak, barátai látni kívánták a Labürinthosz állítólagos maradványait, de Apollóniosz mereven elzárkózott attól, hogy velük tartson. G. R. S. Mead angol vallástörténész, aki szintén megírta Apollóniosz életét, azt írja, azért nem akarta látni, mert tudta, hogy az egykor ember-áldozatok központja volt (1906).

Maguk az emberi társadalmak ettől függetlenül persze ismerték a "gyermekáldozatot", melyeket mindig valamiféle vészek (járványok, éhínségek, háborúk, természeti katasztrófák) elhárítására alkalmaztak. De azt is gondolom, hogy a félelmetes lények néhány módszere, legalábbis amennyit az emberek sejtettek belőle átszivároghatott az emberek primitív áldozati szokásaiba, akik azt hihették, ha "lemásolják" a kabirok-kurészek módszereit, úgy valóban elhárítják a vészeket.

 

Gyermekáldozat: Molochnak (föníciai), és az olmékoknál ("kemencék" mindenfele).

 

Kétségtelen, hogy teljesen embertelen módon történt a felhasználás a kurészek részéről, ami nagy fájdalommal járhatott (spártai Artemisz Orthia oltárán gyermeket korbácsoltak meg). Valamit tudhattak a Labürinthosz belsejében folyó gyermekfelhasználásról az ősi népek. Karthágóban a papok  egy bronzból készült üreges szobor belsejébe vagy egy bronz szobor karjaiba helyezték a csecsemőket, majd egy kart húztak meg és az belesett a szobor alatt égő tűzbe. Máskor meg valamiféle kemence üzemelt Baál-Hammon-szoborban (Moloch) és annak tüzes torkába dobták a gyerekeket. Hasonlót ismertek a rejtélyes olmékok, akik Közép-Amerikában éltek. Ez is a többi példa arra mutat, hogy ez csupán az emberek sajátos értelmezése volt. A "tüzes kemence" nyilvánvalóan egyfajta alkimista athanor volt. Ariadné, a "Labürinthosz Úrnűjének" korsó méze, pedig valamiféle olyan anyag neve kellett legyen, amit a Labürinthoszban a hasznosítás során előállítottak.

Minósz király fia, Glaukosz még kisgyerek korában -mondja egy mítosz- a knósszoszi palotában játszás közben lejutott egy föld alatti pincébe, ahol "beleesett" egy nagy korsóba, amiben "méz" volt és belefulladt. El is temették, de nem sokra rá püfölést halottak a kriptából, és a gyerek épen és egészségesen jött elő. A király tanácsadói kurészek voltak.

Minótaurosz szerepe szintén rejtély, mert az igazi neve Aszterión vagy Aszteriosz, aminek jelentése: "égi" vagy "csillagokból származó". Ott ül a Labürinthosz belső szobájában, gyermekekre várva, körülötte Daidalosz, Minósz és a kurészek, egy prehisztorikus rémmese hús-vér szereplői, ember-alkimisták.

 

Az ókori ember másolási kényszere a gyermekáldozatoknál már több mindenre rávilágított a kurészek módszerére. De itt van még egy: Jeffrey H. Schwartz professzor megvizsgálta a karthágói gyermekáldozatok maradványait az i.e. 3. századból. És arra a meglepő következtetésre jutott, hogy feláldozott gyermekek jó része csak 2-5 hónapos volt, sőt jelentős volt azok aránya, akik már halottak voltak a méhen belül is, és ezek kerültek feláldozásra.

Valami kell legyen a csecsemők és a még meg nem született gyermekek szervezetében, amit még a mi tudományunk nem tud, de elég elgondolkodtató, hogy ez irányban már van néhány jelünk, ami az őssejt kutatásról és más hasonlókról szól (hogy magzatok testéből, véréből és a placentából drága és életmentő gyógyszer állítható elő), ami persze csak a jéghegy csúcsa.

Nolanus nem is olyan rég felhívta figyelmünk egy alkimista titkos könyvre, melynek írója rendelkezett valamilyen titkos alkimista hagyománnyal:

http://torzsasztal.hu/Article/viewArticle?a=104318592&t=9000303

 

A könyv állítólag Nicolas Flamel franciaországi zsidó kéziratmásoló hagyatékából származott, bár a jelentősége nem ebben van. Az ott említett Az említett varázskönyv ötödik oldalán egy képet látunk, ami egy királyt ábrázol nagy szablyával. Körülötte katonái csecsemőket ölnek le: "Közben a kiömlő vért más katonák összegyűjtötték, és egy hatalmas edénybe tették, amelybe a Nap és a Hold jött fürödni az égből." Flamelt egy Anselm nevű alkimista világosította fel arról, hogy kisgyermekek vérét kell bizonyos alkimista művelethez kötni, de rosszul magyarázta, hogy az a Bölcsek Kövéhez kellene.

Itt nyilván valamiféle alkimista rejtett jelképekről lehet szó, mert milyen edény - tele vérrel - az, amibe lejön fürödni a Nap és a Hold...?

 

Viszont  Robert Pashley angol utazó és tudós 1830-ban bejárta Krétát, és Knósszoszban talált néhány i.e. 4-3. századi pénzérmét. A pénz egyik oldalára egy labirintust rajzolt verője, aki valószínűleg egy nagyon ősi jelképet láthatott akkoriban, mely számunkra már rég elveszett és nem is tudhatta annak jelentését. Az érméket szokássá vált a régészek körében azzal magyarázni, hogy lám-lám milyen erős volt a késő ókorban is a krétai labirintus mítosza Krétán. Pedig!!! A mítoszban sehol nem szerepel, hogy a labirintus titkos kamrájában ott lenne a Hold vagy a Nap...

 

Tehát, hová jutottunk?! Ott, a labirintusnak mondott épület központjában volt egy ősi alkimista műhely, benne egy "kemencével" (athanor), vegyítőedényekkel, tálakkal, csecsemők vérével, zsigereivel, és persze a mi kabirjainkkal. A kamra nagy edényében "fürdött meg vérben a Nap és a Hold", amiből keletkezett a "méz". Az isteneket tápláló, örök fiatalságot adó, holtat feltámasztó isteni méz...

 

Előzmény: Schenouda (7513)