Grigo Zoltán: November 1...Üres székeim

Ma este nem voltam egyedül,
Az asztalon társam, a gyertyafény,
Körülöttem üres székeim,
És közöttük ültem én.
Az ablakon át néztem az utcát,
Egyre erősebb lett a félhomály,
A kora esti szürkületben
Alig látszottak a fák.
Vacsorám előttem az asztalon,
Gondolatom emlékek szárnyán szállt,
És elhozott hozzám titeket
A lobogó gyertyaláng.
Eljött mindenki, akit szerettem,
De többé már nem lehet itt velem,
Miért nem ver örökké a szív?
Azt meg nem érthetem.
Feltálaltam csendben a vacsorát,
Az asztalra tettem sót és kenyeret,
Szerettem volna nektek adni
Én újra az életet.
Szomorú, ünnepélyes este volt,
Csak ettünk mi csendesen, szótlanul,
Szeretettel ölelt minket át
Minden emlék és a múlt.
A gyertya, mint az élet, elfogyott,
Az asztalon már csak a csonk maradt,
Amikor el kellett mennetek,
Sokáig ültem egymagam.
De egy év múlva eljöttök megint,
Addig én majd rólatok álmodom,
És lobogni fog a gyertyaláng,
Jövőre is az asztalon.

2009. november 1.

Jó éjszakát mindenkinek!