László Noémi: A költő álma

Nagy tóba érek egyszer. Vékonyabb
leszek az őszi ágnál, csendesebb
a fellegekből hulló éjszakánál.

Eltűnök,
mint földeken az első kósza hó.
Oda jutok, ahova ár sodor,
ahol a bokrosodó szél leejt.

Nagy tóba érek egyszer. Mindenütt
sima és mozdulatlan lesz a táj,
mint mélyen alvók keskeny ajaka,
ha múltak nem zavarják.

Nagy tóba érek, mélyre csobbanok,
míg valahol egy isten szendereg
és lassan, nagyon lassan lengeti
álomba süllyedt karját.