Szentessy Gyula, *Nagyvárad, 1870. dec. 18., †Bp., 1905.
okt. 30.: költő
SZENTESSY GYULA: ESTEKödbe veszett a hegyek orma,
Már esteledik csendesen,
A szürke égen a legelső
Halovány csillag megjelen.
Utána jő a többi; lassan,
Félénken gyúl ki mindenik,
S mire a földi lárma elhal,
Az egész menybolt megtelik.
És kápráztató fényözönnel
Kigyullad az égboltozat,
Rejtelme, titka a magasnak
Kitárul ím egy perc alatt.
Ha vége van a küzdelemnek
S magányom csendje rámborul,
Szivem is úgy gyúlad ki lassan,
Mint az ég, hogyha alkonyul.
Előbb csak egy-egy halvány csillag,
Egy-egy emlék, egy gondolat;
Aztán kigyúlad észrevétlen,
Mint csillagos mennyboltozat.
És mint a hold fenséges útját
Megkezdi halkan, nesztelen,
Úgy száll emléked lassan átal
Csillagsugáros lelkemen.
A magyar költészet an-
tológiája [470-471.]
