Jelenések könyve - 20. fejezet

 

„¹És láték egy angyalt leszállani mennyből, a mélység kulcsa * és nagy láncz lévén kezében.”

• * A hatalom a pokol megnyitására.

 

 „²És megragadá a sárkányt, a régi kigyót, ki az ördög és a sátán, és lekötözé azt ezer esztendőre, ³és leveté a mélységbe és bezárá, és pecsétet vete rá, hogy többé ne hitegesse a nemzeteket, míg el nem telik az ezer esztendő; és azután föl kell oldatnia egy kevés időre.”

• Ezen képek jelentése következő: Midőn a romai pogányság megsemmisíttetik, a sátántól határozatlan hosszú időre elvétetik a hatalom, hogy a népeket ne csábíthassa többé oly módon, mint azt a romai pogányság idejében tette. De mihelyt ezen hosszú idő eltelik, előbbi hatalmát visszanyeri; de csak rövid időre. „Midőn a romai pogányság megsemmisíttetik;“ mert a jelen látomás közvetlenűl csatlakozik az előbbihez, mely a romai pogányság megsemmisítéséről szól. De a megsemmisítés idejére nézve különbözők a vélemények. Némelyek Kr. u. a 313. évet értik, melyben a bálványimádás uralma Konstantin megtérése következtében meg lőn törve; mások a pogányság bukását még előbbre teszik. Mivel a pogányság nem ért hirtelen véget, ez időpontot nem lehet szorosan meghatározni. Ezen időpont után „a sátántól elvétetik a hatalom, hogy a népeket ne hitegesse úgy, mint azelőtt;“ mert a „lekötözés, elzárás, lepecsételés“ ép oly kevéssé jelenti a sátán csábitó hatalmának teljes korlátozását, mint a „feloldás“ nem jelenti annak korlátlan hatalmát. E kifejezések tehát a sátánnak csak a pogányságra gyakorlott hatalmára vonatkoznak, s képletesen azt akarják mondani, hogy csak annyiban vétetett el hatalma, a mennyiben azt a romai pogányságra nézve gyakorlotta. Ezen értelmezést igazolja a történelem is. Miután a pogányság megbukott, a kereszténység egészben véve egy időben sem üldöztetett, egy uralkodó sem törekedett azt többé kiírtani, hol az erős gyökeret vert, nem hozatott többé vissza a bálványozás, s az evvel járó förtelmek nem tértek vissza többé. Azonban a sátán sem volt egészen tehetetlen. Itt-ott a kereszténység magok a keresztények között is szenvedett bántalmat és üldözést, tévtanítások által eltorzíttatott, békéje háborúságok által megzavartatott, s a finomabb bálványozás lépett a képimádás helyére. – A sátán hatalmának korlátozása határozatlan ideig tart. A szöveg ugyan ezer évet mond; de hogy ez csak kerekszám, már abból is kitűnik, hogy az utolsó idő, mely amaz ezer év után következik, nincs tudva senki előtt (Máté 24,36. Márk 13,32. Apost.cs. 1,7.). Sz. Ágoston és a legjobb értelmezők szerint, az alatt amaz idő értendő, mely a pogányság bukásától a végső időszakig elfoly. A végső korszakban a sátánnak rövid időre visszaadatik előbbi hatalma. Erről szól majd a 7. v.

 

„⁴És láték székeket és azokon ülőket, kiknek adaték, hogy itéljenek; és (látám) azok lelkeit, kik lefejeztettek Jézus bizonyságtételeért és az Isten igéjeért, kik nem imádták a vadállatot, sem annak képét, bélyegét sem vették föl homlokaikra vagy kezeikre, és éltek és országlottak Krisztussal ezer esztendeig.”

• Miután a sátán lelánczoltatott, a pogányság megbukott, elkezdődött a kereszténység uralma. A dicsőült szentek, különösen a szent vértanúk uralkodtak és itéltek Krisztussal amaz ezer éven át. A széken ülők átalán az üdvözűlt keresztényeket jelentik; mert minden igaz kereszténynek Krisztussal uralkodás igértetett (Tessz. I. 2,12.). Különösen említtetnek a szent vértanúk, mert ők Krisztusért életöket is feláldozták. Az uralom és itélet mennyben tartatik; mert csak lelkek és nem testeikben föltámadt igazak gyakorolják azt. Az uralom részvétet jelent Krisztus uralkodásában. Mivel Krisztus az ő anyaszentegyházát kormányozza, vezérli és oltalmazza, így a szentek részt vesznek ezen kormányzásban, és ha mi üdvösségünk ügyében pártfogásukat kérjük, érettünk való esedezésöknek nagy ereje lehet, mivel Krisztussal együtt uralkodnak. A lelkek uralma a végső korszakig tart, midőn a pogányság végerőlködése fölött nyerendő diadal után, a közitélet s a test feltámadása bekövetkezik, az itélet tehát nem csupán lelkektől, hanem oly lelkektől fog tartatni, kik dicsőült testtel vannak felruházva.

 

„⁵A többi halottak nem élednek föl, míg el nem telik az ezer esztendő. * Ez az első feltámadás. **”

• * A többi halottak, az elhunyt istentelenek, kik a vadállattal tartottak, nem élnek amaz ezer éven át, nem élnek s nem uralkodnak Krisztussal az égben lelkiképen, hanem valamint testök, úgy lelkök szerint is meghaltak, Jézus szinétől elvettettek, az égből kizárattak, kárhozatra taszíttattak. E szavak „nem élnek, nem élednek föl“ ellentétűl vannak az előbbi vers e szavával „élnek.“ Valamint ez az igazak boldog lelki életét jelenti, úgy, hogy amazok nem élnek, a gonoszoknak boldogtalan lelki halálát bizonyítja. Megjegyzendő: hogy e kifejezés „nem élednek föl, míg stb.“ nem azt jelenti, hogy ezen holtak az ezer év eltelése után lelkiképen élni kezdenek, hanem valamint a „mígnem“ szentírási szólásmód szerint a cselekvényt a megszabott időponton túl nem folytatja, hanem átalán csak tagadást fejez ki (lásd Máté 1,25. 24-ik jegyz.), úgy itt is ezen halottaktól a boldog lelki élet átalán megtagadtatik.
• ** Ez a boldog lelki élet az első feltámadás, az ember feltámadása lélek szerint, ez megelőzi a másodikat, midőn itéletkor a test is feltámadván, a lélekkel egyesűlni fog. Ez értelemben veendő a magyarázat is, midőn Máté 24,28–31. verseihez tett jegyzetekben az első és második egyetemes feltámadásról vagyon szó.

 

„⁶Boldog és szent, kinek része van az első feltámadásban; * azokon nincs hatalma a második halálnak, ** hanem az Isten és Krisztus papjai lesznek, és vele országlanak ezer esztendeig. ***”

• * Boldognak és szentnek az mondható, kinek lelke a test halála után Krisztushoz az égbe jut, hogy ott vele éljen, uralkodjék és itéljen. Oda azon lelkek jutnak, kik már ez életben igazán Isten kegyelmében élnek és e kegyelemben múlnak ki; azért nevezi az Úr a kegyelem ezen életét a földön feltámadásnak (Ján. 5,25.), valamint Pál apostol is (Efez. 5,14.).
• ** Az első halál a test halála, a második a lelki halál, az örök kárhozat (Jel. 21,8.). A ki Krisztussal él, itt benne élni elkezdett, s ezen benne folytatott életben múlik ki e világból, az ilyen meghal ugyan az első halállal test szerint, de nem hal meg lelki halállal, az örök kárhozat halálával, hanem stb.
• *** hanem az égben, mintha papok volnának, Istennek szolgálva, részt vesznek Krisztus uralkodásában lélek szerint már a végső időig is, midőn azután test szerint is föltámadnak, és tökéletes dicsőségben folyvást élni és uralkodni fognak mindörökké.

 

„⁷És mikor eltelik az ezer esztendő, a sátán feloldatik tömlöczéből, és kijő, és elcsábítja a nemzeteket, kik a föld négy szegletén vannak, Gógot és Magógot, és összegyüjti azokat viadalra, kiknek száma, mint a tenger fövenye.”

• Midőn Isten végzése szerint az utolsó korszak bekövetkezik, Isten meg fogja engedni, hogy a sátán a népek közt roppant sokaságot nyerjen, hogy ez általok a kereszténységet legyőzze és magának diadalt szerezzen. Az ezer évről és a feloldásról lásd a 3. v. A népek a föld négy szegletén, nem épen a föld legszélső határain lakók, hanem átalán a föld minden népe az ég alatt, mi a négy szeglet által jelöltetik. Minden népek, még a keresztények között is a sátán roppant sokaságú párthiveket talál; mert Krisztus maga mondja, hogy azon időben, midőn ismét eljő, csaknem átalános lesz az erkölcsi romlás (Luk. 17,26–28.), és alig fog hitet találni (Luk. 18,8.). Góg és Magóg éjszaki népek voltak, hol a görögök Scithiája volt, a legvadabb barbárok (Ezekiel 38. r.). Nem úgy neveztetnek itt, mintha ők leendenének azok, kik az utolsó időben Isten anyaszentegyházát szorongatni fogják, hanem csak a kereszténységet üldöző csoportok jelképes neveiűl szolgálnak. Ezek összegyűlnek csatára Isten anyaszentegyháza ellen, együtt működnek, hogy a kereszténységet a földről kiírtsák. Mivel az apostoli tanítás szerint az antikrisztus meg fog jelenni az utolsó időben (Tessz. II. 2. r.), ez lesz az ő vezérök, vagy együtt működik majd velök.

 

„⁸És feljőnek a föld terűletére, és körűlveszik a szentek táborát és a kedves várost. ⁹De az Istentől tűz száll le a mennyből, s ez megemészti őket, és az ördög, ki elcsábította őket, a tűz és kénkő tavába vettetik, hol a vadállat is, ¹⁰a hamis próféta is gyötörtetni fognak éjjel-nappal mindörökön örökké.”

• A szentek tábora, melyet a kereszténység ellenei ostromolnak, Isten anyaszentegyháza a földön. Minő lesz e viadal, vajjon csupán lelki vagy valóságos harcz értendő-e alatta; vajjon a kedves város valódi város-e, hol a hivek kis serege lesz egybegyűlve, vagy pedig azalatt csak az anyaszentegyházat kell érteni; mit jelent a tűz, valóságos lesz-e az, vagy csak kép gyanánt veendő… mindezek megfejtését magára a jövendőre kell bíznunk; mert a jövendölés csak akkor lesz tökéletesen érthető, midőn a jövendő tény, melyet az tárgyal, bekövetkezett. A kereszténynek kötelessége ébren lenni, az idő jeleire jól vigyázni, s magát az Úr eljövetelére mindig készen tartani (lásd Máté 24. r.). Annyi azonban ez utolsó korszakra vonatkozólag bizonyos, hogy még az utolsó itélet előtt a zsidónép be fog lépni az anyaszentegyházba (Rom. 11. r.). Itt következik a könyvet és a látomást befejező zárjelenés, t. i. az anyaszentegyház átmenete, felolvadása a mennyországba.