Nagyon kerülgetsz te engemet az 1Kor 8:6 kapcsán, és csak a könnyebb ellenfelet gyötröd a sorközös-szmájliözönös stílusoddal. Mond miért nem idézed be a mondat második felét?
- "...egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik..."
- "...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van..."
Itt az persze ariánusok csak a mondat első felét használják (kiragadás!), mint „bizonyítékot” arra, hogy az egyetlen Isten az Atya. De mi van a mondat második felével? „egy Urunk van, Jézus Krisztus”. Akkor, ha a mondat első felében az őrtornyos magyarázat kizárja a Fiút, Jézust mint Istent, akkor ugyanígy a mondat második feléből meg azt kell kiolvasniuk, hogy csak Jézus az Úr, és az Atya nem Úr. Ez így érdekes lenne. Viszont a katolikus keresztény tanításba pontosan beleillik, ahogy a másik idézet is, ugyanis pár sorral odébb a Szentírás is jelzi, hogy az Atya és a Fiú egy (Jn 17,11.22; vö. Jn 10,30). Ez pontosan bemutatja a két személy viszonyát a teremtésben és választja őket külön szerepük szerint. Tehát az a személy, akitől van a teremtés, az Atya, míg az a személy, aki által van a teremtés, az Jézus. Ami azt a sokat hangoztatott érvet illeti, hogy itt az Atya egyedül Isten, Jézus kizárásával, azt válaszolhatjuk, hogy ez esetben Jézus bizonyára egyedül Úr, az Atya kizárásával, ami persze lehetetlen. Ez a szöveg logikájából következik. Egyébként Pál ezeket a bálványistenek némelyek általi így nevezése ellen mondja, s nem Jézus Istennek nevezése ellen, tehát ki sem lehet ezellen aknázni. De mi tudjuk, hogy a Fiút ugyanúgy kell tisztelni, ahogy az Atyát, azaz ami tisztelet az Atyának jár, az jár a Fiúnak is. Egyébként a szöveggel az a gond, hogy a magyarban messze más ez, mint az eredetiben. Ugyanis az "Úr" (gör. Küriosz, héber Adonáj) az a szó, amit a zsidó arra alkalmazott, hogy ne mondja ki Isten szent nevét, a JHVH-t - vagyis amikor a Bibliában Isten neve volt leírva, akkor a zsidó az így olvasta ki: "az Úr". Ez a magyar nyelvben nem egyértelmű, mert a magyar másként és sokkal általánosabban használja az "úr" kifejezést. Mindez világos Tamás apostol hitvallásában, amikor így hull térdre Jézus előtt: "Én Uram, én Istenem" (Jn 20,28) - vagyis az "Úr" és az "Isten" jelző a bibliai nyelvben ekvivalens módon alkalmaztatik, az pedig egy szóhasználati sajátosság, hogy az Atya és a Fiú elkülönítése végett elkülönítették őket nyelvileg mint az "Istent" és mint az "Urat". Mire látunk itt példát? Arra, hogy egy-egy mondat kiszakítása a szövegkörnyezetből és kitépése a teljes Biblia összefüggéseiből rossz értelmezésekre és tarthatatlan álláspontokra vezet. Ez nem jelenti automatikusan, hogy Jézus ne tartozna bele az "egy Isten"-be, ahogyan az Atya bizonyosan beletartozik az "egy Úr"-ba (pl. Mt 11,25; Apcs 4,29).
- - - -
http://www.forananswer.org/1Cor/1Cor8_6.htm
The Arians and Socinians pretend from this place, that only the Father is truly and properly God. The Catholics answer, that he is called the God,
of whom all, because from him always proceeded, do proceed, and shall always proceed the Son and the Holy Spirit, though one and the same God in nature, substance, &c. And that when he is called the
one God, by these words are excluded the false gods of the heathens, not the Son, and the Holy Spirit, who are but one God with the Father. St. Chrysostom also here observes, (hom. xx.) that if the two other persons are excluded, because the Father is called
one God, by the same way of reasoning it would follow, that because Jesus Christ is called the
one Lord, neither the Holy Spirit, nor even the Father, are the
one Lord, whereas the Scriptures many times express the divine majesty, as well by the word Lord as by the word God.
Called the
Father here, not in contradistinction to the other persons of the sacred Trinity, and to exclude them from the Godhead, but in contradistinction to all creatures that were made by God, and whose formation is attributed to each of these three in other places of scripture, and not appropriated to the Father alone. God the Father, as
Fons et fundamentum Trinitatis—as the first person in the Godhead, and the original of the other two, stands here for the Deity, which yet comprehends all three, the name God being sometimes in scripture ascribed to the Father,
kat exochen, or
by way of eminency, because he is
fons et principiam Deitatis (as Calvin observes),
the fountain of the Deity in the other two, they having it by communication from him: so that there is but one God the Father, and yet the Son is God too, but is not another God, the Father, with his Son and Spirit, being the one God, but not without them, or so as to exclude them from the Godhead.
