micimacho Creative Commons License 2010.10.12 0 0 48324
A baj nálam nem abból van, hogy a hideg szoba ne melegedne (végül) fel, hanem hogy az melegszik fel leguccsónak, jelentősen lemaradva a többitől.

Ma számolgattam kicsit, és arra jutottam, hogy a radiátor tervezési segédlete szerint úgy 2m3/óra tömegáram kéne, hogy az összes radiátor adja az előírt értékeket. Ehhez képest csak 1 van, mert a kazánba épített szivattyú ezt nyújtja. magayrán eléggé indokoltnak tűnik a második szivattyú.
Mondjuk teljes összértékben nem olyan gond a dolog, mert végül a lakás minden pontja felmelegszik, de ugye azért az nem egészen mellékes, hogy mennyi idő alatt.

Most csináltam egy körönkénti térfogatkalkulációt. Az arányok úgy néznek ki, hogy a leghossza (hideg) kör az 12 egység, míg a legrövidebb 2. Arányokról beszélek, ami a csőhossz és a radiátorméretből adódnak. Asszem ez alapján újrahangolom az osztót, és megnézem mi jön ki ebből. Eddig egyetlen radiátor ágat se mertem 50%nál jobban letekerni. De most látom, lenne, amit simán 20%ra kell.

Ha ez nem jön be, jön a szivattyú.

ha egész nap állandó hőmérsékletet tartanánk, mindegy is lenne. De hogy naponta kétszer (napközben és éjszaka) hagyjuk kicsit lehülni a lakást, így nem mindegy.

Végülis az a vicc, hogy visszavezethető lenne a probléma a kollégáéra, hogy miként lehet egyetlen (esetleg kettetlen) szobát külön fűteni anélkül, hogy előtte le kéne tekerni az összes többit. Utána meg vissza. Asszem ennek az autmatizálásán még elgondolkodom a közeljövőben. Ha lenne nem aranyáras megoldás, akkor ez lenne az igazi. programozható motoros termosztátszelepek. vagy mifene.
Előzmény: halaloszto (48318)