1Timóteus 2:6 A Társulat fordításában így hangzik: „...[Krisztus] aki megfelelő váltságul adta magát mindenkiért" (ÚVF). A váltság „megfelelő", azaz egyenértékű volt. Ádám a tökéletes emberi életet vesztette el, de az utolsó Ádám, Jézus Krisztus a saját tökéletes életét áldozatul odaadva visszaszerezte azt a hívőknek.
Először is az eredeti kifejezés (antilütron = váltságdíj) csak itt fordul elő az Újszövetségben, és csak egy a sok hasonló értelmű kifejezés közül, amelyek ugyanazt a megváltást írják le (Mt 20:28 lütron, Ef 1:14 apolütrószisz stb.). Nem lehet azt állítani, hogy a váltságdíj - akár a Bibliában, akár a világban - feltétlenül azonos értékű.
Másodszor Isten a Biblia szerint akkor is többet akar adni egy tökéletes emberi életnél, ha ez a Társulat szemében igazságtalan. Például a 2Pt 1:4 szerint a hívők „isteni természet részeseivé" váltak, és az ÍJn 3:1-2 szerint magához Krisztushoz lesznek hasonlóvá stb. Most nem is az a kérdés, hogy ez minden hívőre vonatkozik vagy csak 144 000-re, hanem az, hogy ha akárcsak egyetlen emberre is vonatkozik, akkor Krisztus élete hogyan lehetne egyenlő értékű Ádám életével?

 

Lothar Gassman írja:

 

A „váltságdíj” - segítség az önsegélyezéshez

 

Hit és cselekedetek

 

     Jehova Tanúinak Jézus Krisztusa nem érhette el az ember teljes megváltását. Az Őrtorony Társulat nézete szerint nem az volt az első és igazi feladata, hogy meghaljon bűneink bocsánatáért, hanem hogy megvédje Jehova nevét, igazolja szuverenitását és felállítsa királyságát.

     Jézus - az Őrtorony Társulat mindenesetre itt szeretne Róma 5,12-21-hez kapcsolódni - második Ádámnak számít. Az első Ádám tökéletes emberként (a már leírt „relatív tökéletesség" értelmében) lett megteremtve, de Lucifer sugalmazásának engedve elveszítette ezt az első tökéletességet. Krisztus pedig mint második Ádám lépett fel, aki nem adta meg magát Lucifer sugallatára. Testét és teljes emberi életét váltságáldozatként, váltságdíjként Jehovának adta, hogy kiengesztelje Ádám bűnét, amely öröklés által az egész emberi nemre átterjedt. Jézus, az emberré lett Mihály arkangyal tehát a tökéletes második Ádámnak számít, aki bűntelen maradt. Az ő váltságáldozata következtében minden ember, aki azt igénybe veszi, lehetőséget kap, hogy éppígy tökéletességre emelkedjen.

     Krisztus váltságáldozata azonban nem elegendő. Ő csak Ádám törvényszegését egyenlítette ki. Az embernek viszont a saját hibáit és bűneit - még ha e váltságdíj igénybevételével is - a saját teljesítményével kell kiegyenlítenie. A megváltás tehát nem egyedül Krisztus által, hanem hit és cselekedetek által történik. Ezekhez a cselekedetekhez számít: Jehova királyságának hirdetése, a Jehova rendelkezései szerinti élet és a Teokratikus Társaságnak való alávetés. Aki életében nem végezte (el) ezeket a cselekedeteket, és nem fogadta el Krisztus váltságdíját, az újjáteremtése után esetleg kap még egy (utolsó) lehetőséget, hogy alkalmassá legyen.

 

A bűnök jóvátétele vagy túláradó kegyelem?

 

     Bibliai-teológiai szempontból hogyan ítélhető meg az üdvösségnek és a megváltásnak ez a tanítása? A szinergizmus tipikus példájáról van szó: Isten megteszi a maga részét, az ember is a magáét, és a két rész együtt eredményezi a megváltást. Ez a nézet azonban feloldhatatlan ellentmondásban van a bűnösnek egyedül kegyelemből történő megmentéséről szóló evangéliummal.

     Jézus Krisztus mindent megtett megváltásunkért a golgotái kereszten: „Elvégeztetett" (Jn 19,30). Az ő vére „megtisztít minket minden bűntől". Ő „az engesztelés a mi bűneinkért, de nem csak a mieinkért, hanem az egész világ bűnéért is" (Un 1,7; 2,2). Ő „egyszer s mindenkorra bement a szentélybe, és örök váltságot szerzett". „Egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt." ügyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért." ügyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket (Zsid 9,12.26; 10,12.14).

     „Mert nincs különbség: mindenki vetkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által... Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül" (Róm 3,22kk.28). „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8k).

     A keresztyénséghez bizonyosan hozzátartoznak a cselekedetek is, de mindig csak következményként, és sohasem feltételként. Az Őrtorony Társulatnak az üdvösség feltételeként kell követelnie a cselekedeteket, mert nem ismeri a valódi Krisztust, aki igazi, tökéletes bűnbocsánatot és megváltást hozott. A Biblia azonban az igazi Krisztust hirdeti nekünk, aki valóságos Isten és valóságos ember, aki nemcsak „elégtételt" szerez Ádám vétkéért, hanem sokkal többet. Nem csupán Ádám bűnéért (és következményeiért), hanem az egész világ bűnéért halt meg: múlt-, jelen- és jövőbeli bűnökért. És mindenkinek megbocsát, aki bűnbánattal és hittel megy hozzá. Ezt az áldozatot, amely végtelenül nagyobb Ádám vétkénél, csak azért hozhatta meg, mert nem csak valóságos ember, hanem öröktől fogva valóságos Isten is.

     Bár Róma 5,12-21 Krisztust mint második Ádámot szembeállítja az első Ádámmal, hangsúlyozza, hogy a kettő nincs azonos szinten: „De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra" (15. v.). Bűn és kegyelem nem úgy viszonyul egymáshoz mint a mérleg két, egyforma súllyal terhelt serpenyője; éppen ebben az összefüggésben nem az ószövetségi talioelv (szemet szemért... - a kiadó), hanem Isten kegyelmének „nagyszerű és óriási túlsúlya" (de Boor 1979,137. o.) érvényesül.

     Isten emberré lett Jézus Krisztusban, mert csak így tudott helyettesítőén értünk, emberekért meghalni, bűneinket kiengesztelni és Istentől való eltávolodásunkat legyőzni (vö. Zsid 2,17; 4,15; Mt 27,46). Megváltani pedig csak azért tudott, mert Isten is, és rendelkezik a megváltáshoz szükséges hatalommal. „Csak Isten tudott olyan végtelenül értékes áldozatot hozni, hogy kiegyenlítse az örök pokol büntetését, amely pedig az isteni igazság jogos igénye szerint járna" (McDowell/Larson 1985,76. o.).