BÉF másodszor

A tavalyi tapasztalatok nagyon rendben voltak. Szervezés szuper, a kihívás távban és szintben is megfelelő. Pozitív élményekkel, sérülés nélkül jöttem haza, gondoltam idén is ott a helyem.

A focisérülésemig ambicionáltam egy 7 órán belüli teljesítést, de ez egy héttel a verseny előtt lerendeződött, még az indulás is kérdésessé vált. Aztán rendbe jött a lábfejem, mondhatni jól rápihentem a szombat éjszakára. Ervin68 autóval+család és Pepexy társaságában mentünk-jöttünk kényelmesen, még egyszer jár a köszönet!

Percre pontosan indult a busz Kemencére. A Kőrózsa panzió büféje ezúttal nyitva volt. Két csinos felszolgálólányt is intéztek Csanyáék, meg egy két helyi erőt, akik este nyolcra már elég  tompán mozogtak a pultnál, de nem a futástól. Itt készülődött a rajtra a mi furcsa kis társaságunk.

Toltam egy kv-t cs70? aprójából (köszi) majd pedig vajonmerre ragszalagjával rögzítettem a törött túrabotomat, ami végig kitartott (szintén köszi!)

Meglepően meleg volt. Melegebb, mint tavaly. Háromnegyedes futónadrágot és hosszú ujjú aláöltözetet választottam, övtáskára pedig esőkabát és sapka, mert vártuk az esőt. Bíztam benne, hogy legalább Csóványosig kitart a száraz idő, de néhány kili kapaszkodás után már hangulatosan szitált az égi áldás a fejlámpám fényében.

Csináltam időtervet. Ez abból állt, hogy kis cetlire felírtam a tavalyi részidőket. Próbáltam őket tartani, de aztán az eső „átírt” mindent. Magosfát kissé más útvonalon közelítettük, mégis percre annyit mentem mint tavaly. A távolból hallatszott némi szarvasbőgés, később több helyen szalamandrák keresztezték utunkat.

Két kulacsban vittem iso-t és vizet, volt nálam vésztartalék szőlőcukor. A szervezőkre bíztam a frissítésemet és jól tettem. Idei kedvencem a kóla, sajt kombináció lett.

 

Úgy tűnt, hogy két vonat alakult ki a rajt után és én valahol a kettő közötti űrben haladtam. Nagy-Mánán furcsa módon utolértem Ákibácsit, kicsit megijedtem, hogy elrohanom az elejét,de nem volt gyorsabb a tempóm, mint terveztem. EP után fel a Csóvira utolért egy spori, aki elmondása szerint rossz szerelvényre szállt fel az elején. A futhatóbb részeken már kezdett gondot okozni a sűrűsödő köd, de gond nélkül lehetett tartani az irányt.

Viszonylag jó állapotban buktam át a Csóványosi ponton és rögtön rácsatlakoztam egy 4 fős járatra.

Megkönnyítették  dolgomat a ködben, így automata üzemmódban velük vonatoztam Spartacus házig. Feladásra csábít ez a pont és néhányan fontolgatták is a lehetőséget, de én csak a Csóványos #2 –re összpontosítottam. Tavaly ezt a szakaszt végiggyalogoltam, tudtam, hogy van benne rezerva. A pontot elhagyva  pár perc futás után csináltam egy hátra arcot az ott felejtett botok miatt, majd az első emelkedőn begörcsölt a  jobb combom. Kicsit átmasszíroztam, aztán futásra váltottam ismét.

 

Ami a Foltán-kereszt előtt fogadott, az az értelmező szótárban a „dagonya” címszónál találtatik. „Erdészek”, traktoristák, lánctalpas-, kétéltű járművel Börzsönyben közlekedők csuklottak éjjel, de remélem legalább álmatlanul forgolódtak. Cifra, összetett mondatokkal jellemeztem a családfájukat. Az, hogy az eső is hozzájárult az állapotokhoz, mellékes.

Az eső pedig esett, rendületlenül. Nem zavart. Nem volt hideg, bár itt már fölvettem a kabátot,hogy dunsztolódjak kicsit. Jól ment a futás és meglett Csóványos másodszor is.

A jelzések talán csak a Csóvi- Hamuház szakasznál tűntek ritkásnak. Itt kisebb irányváltásnál,kanyarnál bele-bele gázoltam egy-egy járatlan részbe. Örültem, ha annyit sikerült kihámozni a ködből,hogy ösvényszerűen rendeződnek a levelek a lábam előtt. Valószínűleg csak a tejföl miatt tűnt úgy, hogy ritkák a fényvisszaverős jelzések. Figyelni kellett őket az biztos és bizakodni, aztán csak felbukkant egy újabb, apró mosolyt csalva az arcomra. Egyetlen esésemet is ezen a szakaszon gyűjtöttem be. Tavaly ez egy kedvenc, futható rész volt, de hát ennyit számítanak az időjárási viszonyok.

Néhányszor megálltam, hogy jóízűt kortyoljak a patakból  kiegészítve az EP-k kínálatát. Időtlen-időkig tartott, mire leértem a sínekhez, onnan azonban gyorsan megvolt Hamuház. Konstatáltam a tavalyihoz képest 2-3 perccel gyengébb időmet. Sok szakaszt megfutottam NHH-ig nehogy mᒠvalaki utolérjen, de időben nem tudtam ezen a szakaszon sem hozni semmit.  A köd miatt alig láttam jelzést és azt sem tudtam van-e valaki előttem vagy utánam a közelben. NHH-n Elm várt a melegben, aztán valaki (talán tulajdonos?) vigyorogva megkérdezte, hogy én vagyok-e az utolsó, de elkellett szomorítanom, hogy sajnos még nincsen záróra, mert jönnek mögöttem.

 

NHH-Királyrét 45 perc. Szar időben is megy ez. Viccelsz? Az alternatív útvonal kiröhögte ezt az elképzelésemet. Farönk akadályokkal és emelkedővel tarkított, kanyargós susnyás volt, ahol beszorult a köd a bozótba. Többször is vakvágányra bóklásztam, mire kikeveredtem a célegyenesbe, amely aztán cserébe sosem akart véget érni. Próbáltam csak és kizárólag a tarhonyára összpontosítani, de a köves-sziklás egyenes is követelt még figyelmet magának.

Gyengébbet mentem, mint tavaly. Viszont kiadtam magamból mindazt, amit az esemény megkívánt így elégedett vagyok.

Jó volt a célban a masszázs, meg hogy még üldögéltünk és megtapsoltuk az érkezőket. Jól volt repetázni BÉF-ből na. Köszönöm!