BÉF 2010


10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2,

Csanya persze nem mondta, hogy 'egy' hanem kivárt és RAJT!

Kellemes, igazi kora őszi este. Szinte tökéletes. Az aszfalton halkan suhanunk. A magyar viszonyokhoz képest szokatlan módon, bulizó fiatalok szurkolnak az út menti házak közül. A fejemen egy próbaként kapott Petzl Ultra fényágyú, a minimum fényerőre tekerve is bőven sok. Szép lassan haladnak el mellettem az emberek, ez már csak így van rendjén. A VILATI-nál emergeli irányít. Be a susnyásba, át a patakon. Kezdődik az egyes számú mászás, a leghosszabb. Gyorsan szétszakad a mezőny, lassan haladok, korai még a sietség. Rövid kurfli után a zöld sávon hullámzunk felfelé. Mintha bogarak lennének a fénycsóvámba? Nem, ezek esőcseppek. Szemerkél. Rajtam rövid gatya, rövid póló. Bőven elég. Talán sok is, csodáklozom is, hogy néhányan hogy beöltöztek. Hogy izzadhatnak szegények. Megérkeznek az első tócsák, és az a sanda gyanúm, hogy nem nagyon érdemes kerülgetni őket... Szasza libben tova. Ákibácsiék elkavarnak egy jobbosnál így együtt haladunk XICapitannal hármasban. Az elől lévő általában elvéti az ösvényt előbb-utóbb, így felváltva haladunk elől. A csúcs előtt kicsit leszakadnak. Aztán nagyon. Fenn fúj a szél, de azért a rövid elég még. Rutinosan az előírt pulzuszóna alá állítom a csipogást, így nem lépem át egyszer sem a max-ot. Lefelé nagyon jó suhanni. A lámpa szinte nappali fényt ad, így nem kell féljek, hogy rálépek valamire, tudom ereszteni. *JB-t pillantom meg. Jajjjajj. Ez nem jó jel. Ez nagyon korai. Próbálom visszavenni a tempót. Beérem Szőri Kornélt. A téli kiadáskor már kerülgettük egymást és tudom, hogy tavaly olyan időt ment, ami számomra nem reális, így nagyon nem akaródzik megelőzni, de aztán mégis megteszem, mert van még bőven frekitartalék. Oli írta, hogy lefelé technikás, úgysem fogom szaggatni a határokat. Háááát, ha egy kicsit akarnám?!
Csanyáék pontját kicsit furán közelítem meg. Konkrétan visszaesem a patakba. Töltés, alma, sajt. Irány fel, mert drága az idő. Talán egy kicsivel jobban esik az eső, de nem vészes. Télen ez egy nyugis rész volt, mindent hó takart, most ugrálgatni kell a köveken. Végre megvan a kaptató. A pont óta eszem. Még egy gél, még egy kis víz, még egy izószelet... Néha a vészmadár is becsipog, de talán egy kicsit kevés az oxigén, ezért leállok a kajával. Konok babonasággal nem nézek hátra, de a megvillanó fényekből érzékelem, hogy közeledik egy különítmény. Egy kis mező, egy kis lejtő, egy kis kikerics és sok-sok bükk. A szél is erősödik. Ahol csak lehet futok. Nedus-t érem be. Nagyon megijedek, de aztán megnyugtat, hogy a gyomra miatt nem halad. No innen már én sem. Tejfehér ködbe érek. Hiába a csodalámpa, az egyik jelzéstől nem látszik már a következő. Bizonytalanul és lassan haladok. Várom, hogy elrobogjon mellettem az üldöző gyorsvonat, de csak nem jön. Megváltás a csúcs. Innen lefelé, de nagyon lassan, mert 2-3m-nél többet nem látok előre. A friss avar eltakarja az ösvényt és a csúszós köveket. Szél, eső, ködszitálás, de egész meleg van. Inkább a biztonságra törekszem, óvatosan haladok, néhányszor jókorát csúszok, de talpon maradok. Kicsit aggódom nehogy elvétsem a balos letérést, meg-meg állok, hogy a jeleket megnézzem. Szerencsére ChKaresz és Elm igazít útba. 'Nem nagyon látszik az ösvény' – mondja Karesz, majd három lépés után tényleg nem látszik semmi. 10-20 m után azért elég ösvény szerű lesz a dolog, bár a köd miatt csak lassan tudok futni. Ezen a részen én mindig szívok. Most is. Az eső itt már rákezd istenesen, a fakitermelés miatt sár és felszántott talaj. És köd. Sűrű köd. Érzem az irányt, de örülök amikor találok egy-egy fényvisszaverő szalagot. Aztán egy brutál felszántott részen rossz irányba megyek. Enyhe pánik fog el, mert gőzöm sincs, hogy hol vagyok és nem is tudom felidézni, hogy mikor láttam utoljára jelzést. Bizonytalan haladás után visszamászom és tényleg, félrevezettek a keréknyomok. Még lassabban megyek mert alig tudok tájékozódni. Az egyik mély tócsa alján rálépek valamire és üvöltök egyet a fájdalomtól. Basszus, ezt akartam elkerülni. Nem baj, terhelni, terhelni... Könnyű mondani... Néha bevillan egy-egy tisztább rész, már 5-10 m-t is belátok. A balos letérés itt is aggaszt egy kicsit, de pont az elágazás előtt tisztul ki teljesen és valaki ül is a jelzésváltásnál. Susnyaharc lefelé, kisebb csúszkálások, meg nagyobbak. Végre aszfalt. Fel a Sparihoz. Pepe már jön el a pontról mond is valamit, de nekem ugye... Fent Zsotyek üdvözöl, nem is értem miért nem a Csóvit vállalta?!? Pro tölti a kulacsom, pygmea hámozza a banánt. Ellátás szuper, az alma-sajt kombó itt is játszik. Az üldözők a nyomomban. Kornél itt szakadt le télen, hátha most is... Futom az aszfaltot, majdnem egy békára lépek. Felfelé evés ivás. Nem haladok úgy ahogy szeretnék, itt belassulok és el is kezdek fázni. Felveszem a kesztyűm és dobok egy kis gélt a kazánba. Működik. A dágvány itt kezdődik igazán. Kikerülhetetlen sártenger. Az idei év erről szól, ez van. Szeretjük és mosolygunk is hozzá. Megy a futás is, a Foltán-kereszt egész hamar megvan, innen már csak egy ugrás a Csóvi. Felhúzom a karmelegítőt is mert a szél egyre erősödik. Megint belemászom a felhőbe, de itt legalább egyértelmű az irány. Pepe persze kereket old, ilyen ez a legény... Menet közben a dzsekit is felveszem, mert ugyan tiszta víz a póló, de a kabát alatti dunszt melege már hiányzik kissé. A Csóvin gyors csekkolás és végre lejtő. Az elején elég óvatosan haladok a köd miatt, aztán később is... A szerpentin előtt hátulról legázol valaki. Pepe. Kicsit lukra futott a piros hszögön. Huhhh, egy nyúl már nagyon hiányzott. Beállok mögé. Egy-két 10 pontos piruettet ő is bemutat. Kényelmesen haladunk. A vonatsíneket elérve a csodalámpa hármat villan, majd csökkentett módra vált. Hajjjajjj, ennek fele sem tréfa. Pár méter után megint három villanás és a csökkentett mód csökkentett módjára vált. Bravó.
'Haló, hallló, Csanya? Itt -athosz- beszél, feltöltött aksit kérek a Hamuházhoz.'
Persze öreg vedd ki a biliből a kezed. Ezt megszívtad. Van pótlámpád. Nincs. Akkor kuss és fuss (gumimaci, kóla, zutty)... Pepe szán meg és világít hátra a kettes számú lápájával, mert a talpfák között nem igazán szerencsés elvéteni a lépést. Ráadásul, ha egy kicsit is rosszul lépek, akkor a jobb lábam nagyon belenyilal. Mi lesz a célig?! Az emergeli, Zrobi pont karácsonyfaként világít a sötét erdőben. Utántöltés után kapok egy 1 lux fényerejű lámpát. A Petzl szupertitkos fejlesztése ezt az ellenfelek megtévesztésére tervezték, mert szerintem 2 m-ről már nem látszik a fénye. Oké, akkor megtévesztek, Dzsikulee-ék nincsenek messze, tehát fő az óvatosság. A hegymenetben alig tudunk lépni a szalamandráktól, ellepik az ösvényt. Pepe élre áll és egyenletesen távolodik. Próbálok én futni utána de kevés és öreg vagyok már ehhez. Megint beérek a felhőbe és ezzel egy időben a sártengerbe is. Az egyik közepén majdnem dobok egy hátast és valahogy nem próbálnám most ki az iszappakolást. Ténfergek, megint gyökkettő a sebességem. Próbálok futómozgást végezni, de csak egy helyben mocorgok, mert nincs fény, csak sár és köd. A kaptatók meg kicsinálnak. A MHH előtt várom hogy a mókusok elé vessék nyamvadt testemet, de a murvás útra érve egész felvillanyozódom. Innen már csak lefelé – gondolom naiv módon... Csekkolást után ChKaresz gyorsan útba igazít és olyan 2 km/h-ás sebességgel lerobogok a sípályán. Szerencse, hogy anno én mértem ki, így legalább ismerem, de a lábamig alig látok. A piroson akkora a köd, hogy többször elvétem az ösvényt és a dzsindzsában érzem meg, hogy letértem az útról. Persze vadul Petzlelek mindenfelé, de talán egy gyertyával jobban járnék. Fizikai csoda, hogy nem visszafelé haladok. Várom, hogy elrobog mellettem valaki, de egyelőre csak az eső robaját hallom. Minden jobbos lépés a sorsom megkísértése. A Taxi-rét előtt jobbra betérek a kék keresztre, de pár méter után kezdem azt hinni, hogy kandikamerás átverés alanya lettem Eznemlehetigaz... Ez nem ösvény, ez túlélőtúra. Patakmederbe le, ösvényen fel, kidőlt fa alulról, kidőlt fa felülről, fiatalos jobbról, fogadás balról... Mindezt úgy, hogy felfelé is megyek tisztességgel. Én azt hittem, hogy a NHH magasabban fekszik mint Királyrét, de az ezek után kizárt. Vergődöm a szó legszorosabb értelmében. Ilyen lassú haladás nincs is. A piros X ugyan csak kicsit emelkedik!!! de nem ér véget soha... A piros sávra kiérve úgy érzem, hogy már nagyon közel a cél. De nem, bazi messze van. És itt már biztos be is fog valaki, mert nem lehet, hogy más ilyen töketlenül jön le a NHH-ről. Örökkévalóság a nyiladék. Leveszem a fejgyertyámat és próbálok térd magasságból a kövekre vakítani, hátha használ, de nem. Az aszfaltra való kiérés egy megváltás. A célba érés meg nem is tudom mi...

Lezuhanyozva, bekajálva, megmasszírozva azért nagyon jó a pletykaszlonban ücsörögni, köszönet a résztvevőknek.

Akik etettek, itattak, irányt mutattak, áztak-fáztak, sajtot daraboltak, azoknak meghatározhatatlan mennyiségű köszönet.

Jó volt nagyon, de legközelebb fejlámpával is végigmennék...