PTL 2010 beszámoló

2010. augusztus 24-én, kedden, este 10-kor indult útjára Chamonixból a „Kis séta Leonba” elnevezésű teljesítménytúra. 77 csapat rajtolt el Chamonix főteréről. Csapatonként 2 vagy 3 fő vett részt a rendezvényen. 240 km és 18000 m szint várt ránk. 114 óra szintidő állt rendelkezésünkre. Idén harmadszor rendezték meg a PTL-t. Minden évben kb. az útvonal 80 % -át megváltoztatják. Magyarországot két csapat képviselte 3-3 fővel. „Sandalgo” csapatnévvel Wehner Géza, Wehner Márton és Siményi Miklós indult. A „Like a shot” elnevezésű csapat tagjai Szilágyi Anita, Wágner Ádám és Börcsök András voltak. A távot minden csapatnak saját felszereléssel és külső segítség nélkül kellett teljesíteni. A megadott kötelező felszerelést képtelenség volt magunkkal vinni. Sátor, több kiló gyógyszer és egészségügyi felszerelés szerepelt a listán. Csak a kezdők indultak ennyi mindennel a hátukon. Nekem ez már a harmadik kísérletem volt a teljesítésre, tudtam, hogy úgysem ellenőrzik és nagy része felesleges. Egy 50 literes Deuter zsákkal indultam. Próbáltam, úgy pakolni, hogy minél könnyebb legyen. Sebtapaszokon és fájdalom csillapítón kívül más eü. felszerelést nem raktam be. Elhúzódott a nevezés, és csak itt tudtuk meg, hogy 2 helyre küldhető csomag egy zsák lesz. Az is kisebb volt a megszokottnál. Az eligazításig csak annyi időnk maradt, hogy hazarohantunk és telegyömöszöltük a zsákot. Amit a másik zsákba szántam, azt a hátizsákba kellett raknom. Na így mindjárt lett 10 kilós zsákom . Deuter Air Contact hátrendszere már máskor is bevált. Se derék, se hátfájást nem okozott.
A rendezők négy helyre ígértek ellátást és pihenési lehetőséget. A rajt előtt egy héttel kaptunk 25000 térképlapokat, tracket a GPS-re és egy angol nyelvű itinert. Kötelező felszerelés része volt a GPS is, fejenként. Minden csapat kapott egy jeladó készüléket. Ehhez 20 db ceruza elemet. A GPS és a fejlámpa elemeinek felét előre küldtem a zsákban, de így is egy kiló lehetett az elemek súlya. Otthonról folyamatosan SMS-ben jöttek a biztatások és az információk a többiek helyzetéről.
Az első 8 km-t hullámzó terepen tettük meg Les Houches-ig. UTMB útvonalán. Innen Col de Voza-ig többször kereszteztük az UTMB útját. A síneknél mi nem fordultunk jobbra St. Gervais felé, hanem átmentünk a síneken és középhegységi terepen haladtunk reggelig. 16 km-nél kereszteztük a Téte-Rousse gleccserből érkező vízfolyást. A gleccser alatt 65000 köbméter víz gyűlt össze nagy nyomáson. A víz kiszivattyúzását megkezdték a hatóságok. Ennek ellenére bármikor szétrobbanhat a gleccser és az áradat elsöpörheti az egész völgyet. Itinerünk szerint, ha megszólalnak a szirénák, akkor kezdjünk futni, mert kitört a víz. Áthaladásunkat több rendező is ellenőrizte, ezen a veszélyes szakaszon. Kifogtunk egy hidegfrontot. Lehűlt az idő. Hajnalban már 1200 méteren is fagyott.
A Chalte du Miage, Chalet du Truc nevű házak érintésével értünk még sötétben a Tré la Téte menedékházhoz. Itt egy meleg leves elfogyasztása után mentünk tovább. A többi csapat is folyamatosan érkezett ide és indult tovább innen. Már világos volt mikor 36 km-nél Refuge de Balme-hoz értünk. Idén nyitva volt az étterem, de mi csak vízkészleteinket töltöttük fel és indultunk tovább az UTMB útján. Erről egy kilométer múlva balra letértünk a Col d’ Enclave felé. Ez volt az első hágónk. 2667 m magasra másztunk fel. Innen ragyogó napsütésben ereszkedtünk le az 1870 méteren található Les Mottets nevű turista házig. Ezt, az évek óta bezárt házat, mostanra nagyon szépen felújították. 3 Euroért még tusolni is lehet. Rövid pihenő és reggeli után az UTMB útvonalán kezdtük meg a következő emelkedőnket. Itt indul fel egy szerpentin a Col de la Seigne felé. Erről nem balra fordulva, hanem egyenesen a Col de l’Ouillon, 2612 m-es hágóba másztunk fel. Majd következett a Clo de Forclaz 2525 méteren. Kinézetre nincs nagy különbség ezen hágók között. Kő, kő hátán. Még jó ha látni valami ösvény félét. Látjuk a csúcsot, vagy hágót és mi találjuk merre menjünk fel. Col de Forclazból már látszott a távolban a Kis Szt. Bernát hágóra vezető autó út. Ez volt a következő célunk. Délután 5 óra után értük el a Kis Szent Bernát hágót. 63,5 km és 4735 m szint volt már mögöttünk. Itt volt az első frissítő pont. Sátorban, tábori ágyakon lehetett aludni. Egy óra evés, pihenés és zokni igazítás után indultunk tovább. Nem tudtuk milyen szakaszok várnak ránk, ezért nem mertünk több időt tölteni a ponton. Még világosban sikerült elérnünk a Mont Valezan 2891 méteres csúcsát. Itt már a kezünket is használni kellett. Közben a botokat is fogni kellett, ha kicsúszott volna a kezünkből, lement volna örökre a mélységbe. Több csapat is haladt előttünk és mögöttünk is. Otthonról kaptuk a hírt, hogy az élboj a tőlünk 12 km-re található menedékházat már elérte. Mi az őket követő bojban voltunk. Több kilométert a francia olasz határ gerincén tettünk meg. Kitett veszélyes szakasz még világosban is. Innen leereszkedve legnehezebb éjszakánk következett. Köves terepen minden jelzés és nyom nélkül kellet navigálnunk. . A rendezők által megadott track sem volt mindig pontos. Azok a csapatok, akik eddig körülöttünk voltak, hirtelen eltűntek az éjszakában. Ma sem tudom, hogy merre mentek.
A 12 km megtételéhez 6 órára volt szükségünk. A Deffeyes menedékházban már jártam tavaly is. Onnan ismertem meg, hogy csak cipő nélkül engedtek be az épületbe. Pedig nem volt senki sáros. Itt leves, paszta és kóla volt a menü. Természetesen a saját számlánkra. A legtöbb menedékházban drága és csapnivaló az ennivaló. A leves inkább melegvízre hasonlított. A pasztára csak egy kis paradicsomot tettek. Itt sem mertünk lepihenni. Evés után indultunk tovább az első 3000 m feletti hágóba. Pas de Planaval, 3010 m. Útvonalunk úgy nézett ki, mint ahol még madár sem járt. Csak egy láncokkal biztosított visszahajló fal jelezte hogy jó irányba haladtunk. Szerencsénkre telihold volt és felhők sem voltak. A hágó irányába fordulva fény felvillanását láttuk odafenn. Gondoltuk egy előttünk haladó csapat. Felérve kiderült, hogy rendezők voltak a hágóban. Elmondásuk szerint mi voltunk a 3. csapat, aki feljutott ide. Valószínűleg a legtöbb csapat lefeküdt aludni. A holdfényben szépen látszott a Matternhorn és a Monte Rosa csúcsai. Egy beépített drótkötél mentén kezdtünk ereszkedni. Ellenőrizték, hogy felvesszük a kesztyűnket. Egy rendező jött velünk. Miután megfogtam a drótkötelet, rám szólt, hogy engedjem el és csak menjek mellette. Ezután egy 50 m-es hegymászó kötél következett. Ezt már megfoghattuk, ugyanis itt már keményre fagyott hómező következett. A kötél végénél elköszönt a rendező és visszaindult. Mondta, hogy itt már könnyen le tudunk menni. Eddig el sem tudtam képzelni, hogy hágóvas nélkül le lehet menni ilyen fagyott hómezőn. Órákig tartott, amíg learaszoltunk rajta. Közben ránk világosodott. Csütörtök reggel volt. 20 km-re voltunk Morgex-tól. Több 1500 és 2000 m közötti hágó érintésével, délután egy órára értük el ezt az Aosta völgyben található kisvárost. Szép napsütéses, meleg napunk volt. A gimnázium tornatermében várt a következő frissítő és pihenő pont. Megkérdezték, hogy lazanét vagy levest kérünk. Mi természetesen mindkettőt választottuk. De a kettővel együtt sem lehetett jóllakni. Ide küldhettünk előre egy zsák felszerelést. Tusolást és pakolást követően 3 órakor indultunk tovább. Rekkenő hőség lett délutánra. Vizünk, még a hátizsákban is hamar felmelegedett. 2000 méter szintemelkedés várt ránk. Szerencsére, ahogy emelkedtünk, azért hűlt a levegő. Két 2500 m körüli hágó és 28 km után, már sötétben értük el Saint-Oyen városát. Itt terveztünk vacsorázni. A résztvevők számára kijelölt étterem persze már bezárt. A folyamatosan érkező csapatok a járdán feküdtek le egy kis pihenésre. Jó lett volna kinyújtózni, de a lábam lelógott a járdáról és folyamatosan jöttek az autók. Egy óra elteltével indultunk tovább. Már csak egy 2600-as hágó volt hátra a Nagy Szent Bernát hágóig. Kivilágosodott mire elértük a hágóban található Hospice épületét. 145 km-nél voltunk. Itt vásárolhattunk reggelit. Ez is csak rövid időre csillapította az éhségemet. A Svájci- Olasz határon másztunk fel egy Via Ferrata-n. Természetesen minden biztosítás nélkül. Amikor a gerincre felértünk eleredt az eső és feltámadt a szél. Péntek délelőtt volt. Gondoltunk a CCC-n indulókra. Nekik sem lehetett öröm esőben elindulni. A világ legjobb túracipőjeként reklámozott lábbelink /Garmont/ Vibram talpa csúszott a vizes sziklákon. Az esőkabátot a nyakamba fújta a cél. Nem láttam semmit. Inkább levettem. Egy póló és egy windstopper volt rajtam. Ez jól megszívta magát vízzel. Lelassulva, de sikeresen túljutottunk a több órás gerinc úton. Még rossz időben is páratlan panorámában volt részünk 2950 m magasból. Látszott a Ferret csúcs és Ferret hágó is. 3000 alatti hágok és csúcsok után délután 4 körül értünk, a Svájcban található, Bourg St-Pierre-be. Ide hozták tovább a Morgex-ban már igénybe vett zsákunkat. Csoki, keksz, elemek és száraz póló várt a zsákban. 165 km-nél voltunk. Még két napunk volt hátra, 75 km-rel és 6000 m szinttel. Itt mertünk először aludni, mindjárt 3 órát. Ez volt a 3. Frissítő pontunk. Meleg étel itt nem volt, de legalább kólát és süteményt kaptunk. Hét óra körül szemerkélő esőben indultunk el a 3033 m magas Col de Láne nevű hágó felé. Öt óra alatt értünk fel. Kibukkanva a hágóba a Matternhorn nyugati oldala tornyosult fölénk. Sötétben is lenyűgöző látványt nyújtott. 0 fok körüli hőmérséklet és szemerkélő eső közepette kezdtük meg a túloldalon a leereszkedést. Függőleges sziklafalak és sötétségbe vesző hideg láncok tarkították utunkat. Anita bátran előre ereszkedett, csak a hangját hallottuk, hogy mehetünk utána. Mindig megráztam az alattam lévő láncot, hogy rögzített az alja, vagy szabadon lóg. Nehogy túlereszkedjek a végén. Szerencsésen leértünk a kevésbé veszélyes részekre. Az eső továbbra is esett. Itt nem volt olyan ítéletidő, mint a Mont Blanc közvetlen környezetében. Gondolom a nyugatról érkező front már ott kiadta dühét és mi már csak a maradékot kaptuk. Gyanúsnak tűnt, hogy senki sincs se előttünk, se mögöttünk. Ekkor még nem értettük, hogy miért vagyunk egyedül. Elértünk egy tavat. A track és a térkép szerint is át kellett volna mennünk a tó közepén a túlsó partra. Az egyébként jól követhető turista jelzés sem ment abba az irányba és a tó túl oldalán emelet magasságú függőleges sziklafalak voltak. 2000 méter felett voltunk. Eddig csak gyanítottuk, de ekkor már biztosak voltunk benne, hogy a rendezők nem járták be az útvonalat. Itt még térerőnk sem volt, hogy felhívjuk a őket „ telefonos segítségért”. Felmásztunk egy kisebb hegyre és onnan telefonáltunk. Több szám felhívása után is csak annyit mondtak, hogy rossz helyen vagyunk, de nem tudtak segíteni. Tőlünk tudakolták, hogy milyen az időjárás felénk. Ekkora már fejben nem voltunk olyan állapotban, hogy meg tudtuk volna oldani ezt a problémát. Visszamentünk a tópartra. Nem tudtuk mit csináljunk. Még egy 3000-est meg kellet volna mászni ezen az éjszakán. Ekkor fényt láttunk meg mögöttünk. Egy olasz csapat ért utol minket, de az útvonalat ők sem találták meg. Ők már hóesésben jöttek le a Col de Láne-ből. Teltek az órák. Mióta megálltunk, azóta vacogtunk vizes ruháinkban. Sok-sok telefon után kiderült, hogy az előző 3000-esre sem kellett volna felmennünk. A rossz idő miatt törölték ezt a szakaszt. Csak nekünk és az olasz csapatnak elfelejtettek szólni. Az egyik olasz megjegyezte, hogy itt is csak olyan a rendezés mint náluk otthon. Megnyugtattam, hogy felénk is előfordul az ilyesmi. Végül a rendezők ajánlották, hogy egy másik útvonalon menjünk a következő menedékházhoz. Több órás gyaloglás után már világosban értük oda, olasz barátainkkal együtt. Utólag tudtuk meg, hogy a péntekről szombatra virradó éjszaka mi volt a Mont Blanc közvetlen környékén. Több futószámot töröltek, vagy el sem indítottak. A megállított versenyzők Chamonixba visszaszállításával voltak elfoglalva a rendezők, ezért nem tudtak rögtön foglalkozni velünk. Délután három órára értük el Champex Lac települést. Ekkor még volt egy napunk, de már csak 33 km megteendő utunk. Itt közös pontunk volt a futókkal. A pótfutam legjobbjai ekkor érkeztek ide. Láttuk Lizy Hawker beérkezését is. Itt jó volt az ellátás. Végre sikerült jóllaknunk. A nálunk lévő csoki és keksz kevésnek bizonyult már ilyen teljesítményhez. Egy külön sátorban aludtunk két órát. Mivel a hideg szél átfújt a sátron, vacogva ébredtünk fel a pokrócok alatt. Még egyszer jó sokat ettünk, majd nekivágtunk az utolsó 2500 feletti hágónak. Fenétre d’Arpette, 2665 m. Ez is TMB útvonal variáns. Az UTMB-t a könnyebb úton, Bovin felé vezetik. Két éve ez volt a legnehezebb hágó, most ezt találtam a legkönnyebbnek. A rendezők minden évben nehezítik az útvonalat. Besötétedett, mire felértünk. Több menedékházban is megpihentünk, rövid időre, az éjszaka folyamán. Ekkor már nehezen ment minden emelkedő. Lehet, hogy már tartalékaink végére értünk, vagy csak fejben engedtünk ki a cél közelsége miatt. Ádám állt az élre. Ő volt a legfiatalabb, de a legnehezebb helyzetekben ő állt az élre és diktálta a tempót. Reggelre elértük Chamonix völgyét. Még egy 2130-as csúcs, és 13 km volt hátra. A csúcs előtt még egy Via Ferrata nehezítette utunkat. Fenn a La Téte aux Vents csúcsán, hegyi mentők kólával kínáltak. Innen már szalagok mentén a futókkal egy útvonalon, egy hosszú szerpentinen való ereszkedés volt még hátra a célig. Az utolsó kilométereken, már az elénk jött rendezők kísértek a célig. Megnyugtattak, hogy jövőre még nehezebb lesz, mert túl sok a célba érkező. A városon áthaladás és a célban a minket fogadó ünneplés kárpótolt az előző napok nehézségeiért. ¾ 2 körül értünk célba. 111 óra és 42 perc után. 246 km-t és több mint 18000 méter szintet leküzdve, 6-7 kilót fogyva újra Chamonix főterén voltunk. Első utunk a gimnázium étkezőjébe vezetett, éhségünket csillapítani. Majd rohantunk a szállásra, tusolni és átöltözni. ½ 5-kor kezdődött az eredményhirdetés. Minden beérkező felment a színpadra és egy kolompot kapott ajándékba. Az induló csapatok többsége sikeresen célba ért. Köztük mindkét magyar csapat is.
A 77 csapatból kettőnek sikerült az összes csúcsra és hágóba feljutnia. Az általunk kihagyott csúcsról ennek a 2 csapatnak is vissza kellett fordulni, mert nem találtak lejárót a hegy túlsó oldalán. Két csapat volt, akik egyet hagytak ki. Közülük az egyik a mienk volt. A többi csapat ennél kevesebbet teljesített. Mivel a pénteken érkezett rossz idő miatt több szakaszt is töröltek a rendezők, a széthúzódott mezőny második felének a Nagy Szt. Bernát hágótól magashegyi szakaszra nem kellett felmenni. Így megnőtt a célba érkező csapatok száma, de senkit sem ért baleset. A célban egy fiatal rendező kért bocsánatot tőlünk. Neki kellett volna szólni, hogy törölték a péntek éjszakai szakaszunkat. Mint mondta, már napok óta ő sem aludt és elnyomta az álom. Ezért nem szólt nekünk senki. Megnyugtattam, hogy nekünk nagyon tetszett az említett szakasz. Örülünk, hogy nem hagytuk ki. Ha végig kellett volna menni mindenkinek mindenhol, akkor csak 10-15 csapat ért volna be.
A legnehezebb feladat, hogy 3 embernek együtt kellett haladnia. Idei hármasunk sebessége teljesen egyforma volt. Sebességünk csak kevés alvásra adott lehetőséget, de végig tudtunk menni. Nem volt veszekedés, harag köztünk. Együtt örültünk a célban. Sikerült csak a feladatra koncentrálni. Volt a nyakamban egy kamera, de szerda este jutott eszembe utoljára bekapcsolni.
A sarkam és a talpam érzékeny részeit, jó nagy tapaszokkal előre beragasztottam. Így sikerült két kisebb vízhólyaggal megúsznom . Még a célban is tudtam járni, nem fájt a talpam. Nagy köves lejtőkön a sziklák élére kellett ugrálni, Így kevésbé csúsztunk. A legjobban attól féltem, hogy a talpam megfájdul ezeken a köveken és fájdalom csillapítót kell majd szednem. Szerencsém volt, ezt is megúsztam.
Készítek majd egy vetítést is az útról. A vetítés idejét, helyszínét majd felrakom a topikba.
Köszönetünk Sancimanónak, aki térképekkel látta el GPS készülékeinket. Ch Karesznak, aki közvetítette utunkat a topikon. Továbbá mindenkinek akik SMS-kel buzdítottak és figyelték itthon és Chamonixban az utunkat.