Az én kis CCC-m (Terep100-am)
Az a 6:55-ös kezdés nagyon megrémített, de Noémi azt mondta, beugranak értem, ezért aztán amikor 3/4 5 (!!) magasságában kinéztem a teraszajtón át, és láttam, hogy szakad az eső, már nem volt visszaút. Lefelé azzal biztattam Futóbogárt, Balázst és Lacit, hogy az esőradar szerint a Mátra nyugati nyúlványa, ahol futni fogunk pont az esősáv szélén van, tehát nem fog egész nap esni az eső, megúszhatjuk. (Nos, mindkettő igaz lett, bár nem ilyen úszásra gondoltam.)
3/4 6-kor Rószaszentmártonban kikecmeregtünk a kocsiból. A szervezők még épp hogy csak készülődtek, a kakas felháborodottan kukorékolt a szomszédban, valószínűleg még ő is szívesen aludt volna.
Neveztünk, ismerkedtünk, örültünk, öltöztünk. Alul felül rövidbe bújtam, hisz már hajnalban 16 fok volt, nem aggódtam fázás miatt. Némi szükséges késéssel lőtték el a rajtot 7 után. Szépen esegetett az eső. Szerencsére ere számítva mindent neylonba burkoltam. A mezőny hamar elhúzott, mi nagyon lassan kezdtünk Futóbogárral, Lacival, Solkimával. Mondjuk az élboly se rohant, csodálkoztam, hogy még 5 perc után is láttam Balázst. Rövid aszfalt után megmutatkozott a pálya igazi arca, rákanyarodtunk a szántás közti földútra. Miki technikai szünetet tartott, Noémi lassan kezd (hogy a végén alázzon ;-), így elszakadtam.

snitt

Összeakadtam egy "nem terepfutóval", ha jól látom az eredménylistából Nagy Attilával Vácról, aki ahhoz kpest, hogy "nem terepfutó" igen csak tempósan szaladt az erdei ösvényeken. Jött az 1. átkelés. Ha nincs ott Attila, akkor valszleg megvárom, míg valaki odaér, mert biztos nem mertem volna belemászni abba a sárga zavaros tóba, ami előttünk terült el. Szerencsére ő már biztos látott ilyet, sec-perc alatt átgázolt rajta, így én is neki mert vágni. Persze megálltam fotózni, és szerencsére jött KG, futó is került a képre.
1. átkelés
Innen a Muzsla lábáig többé-kevésbé együtt mentünk hárman, ami számomra azzal az előnnyel járt, hogy biztosan nem kavartam el a táv elején. A forrásnál megrökönyödve szemléltem a zúgva ömlő patakot, és reméltem, hogy azért ilyenen nem kall majd átkelni, pedig nagyon fenyegettek, hogy majd a Muzsla után ez vár ránk.

snitt

A Muzslán felfelé aztán szétszakadt a trió. KG megfutott szinte minden emelkedőt, lassacskán ellépett. Én szigorúan szívritmusszabályozóval mentem, 150-et még engedtem felfelé a kívánatos max 140 helyett, de többet nem. Így csak a lankákon váltottam futásra a mászásból. (Az utóbbi 2 hónapban 25 km volt a max távom, nem kockáztathattam, hogy 30-nál kipukkanok, mint a vásári lufi.) Attila még óvatosabb volt, így ő valamelyest hátramaradt. A Muzsla teteje felé ráismerhettem, miért is haltam bele a Mátrabércen a Muzsla utáni "most már csak lefelé 7 kili, meglesz a 9 óra" taktikámba. Sorra jöttek a kisebb csúcsok, utána némi futható lejtő, ami az MB-n mind gyilkos emelkedő volt. Végül meglett a tető, de közben sikerélményként befogtam egy futó kollégát. A tető után rögtön ellenőrzőpont, amit KG-val egyszerre hagytunk el. Elkezdett a Z4-en lefelé rongyolni keményen, gondoltam vele tartok. Aztán úgy 5 perc múlva 160-as pulzusnál jobbnak láttam elismerni a vereségemet. Inkább lassab tempóra váltottam, fotóztam párat. A sok patakátkelés majd mindeegyikénél belecsobbantam a vízbe, szerencsére mindig csak lábbal. Már nem is zavart, sőt, igazából egyre jobban éélveztem ezt az extrém túrát. Az eső még mindig esett, de ezt se bántam igazán. Az utolsó átkelésnél a Z- útra elég sokat szüttyögtem, de mivel sehol se volt jó, fogtam magam és a legbiztonságosabbnak tartott részen megfogtam a partot, belelógattam a patakba az egyik lábam, és megkerestem az alját. Szerencsére nem volt túl mély és bár komoly sodrása volt, annyira azért nem, hogy ledöntsön a lábamról. Aztán nekivágtam az emelkedőnek. Ekkor már vártam, hogy Noémi lassan feltűnik mögöttem, biztos voltam benne, hogy be fog előzni, hisz nem mentem egy bajnok tempót. De még nem jött.
Innen már végig egyedül mentem, és bár volt egy kis holtpontom 30 km körül, de a leszabályozott tempós futás bevált.
Az Eszter-forrásnál már letakarították az utat, és láttam, hoyg a patak is sokkal szelídebben rohan lefelé, mint vagy 4 órával korábban. Alaposan ettem-ittam, még kávét is kaptam, a bornak viszont ellenálltam. Aztán lekocogtam a faluhoz, a pataknál nem mulasztottam el filmre venni az átlábalást. Szerencére nekem nem derékig ért, csak térdig. (A lassúság előnye.) Utána jött a Nagy-hársas hegy a geodéziai toronnyal. Azt hittem, hogy majd egy kisebb hegyecskére kell felkapaszkodni, úgyhogy igen meglepett, hogy csak mentem-mentem, de még mindig nem értem el a tetejét. Ez a hegy KG-t is megfogta, mert az EP-nél egyszercsak ott volt, és igen panaszkodott ő is az mögöttünk lévő végeláthatalan kapaszkodásra. Gyors csekk, aztán lehetett megereszteni lefelé. Úgy látszik, engem kevésbé viselt meg az megtett 40 km, mert elmaradt mögöttem KG futásának zaja. Innen már kicsit unalmasabb volt a terep. A pincéknél eszegettem, iszogattam kicsit, de már csak a hátralévő 5 km-re gondoltam, amit fel kell még morzsolni. Az út főleg aszfalt volt, igyekeztem is lemenni az út melletti mezsgyére, ezzel a cipővel nem hálás kemény talajon kocogni. Az 5 kili lassan fogyott, de csak meglett egyszer, befutottam. 7:50, de meglett, és élveztem! Már majd mindenki ott volt, sőt, szárazban, tisztában, de ehhez az érzéshez hozzá vagyok szokva. Noémit is ott találtam meglepetésemre, mert mint tudjuk szegény nagyon csúnyán elkavart az elején, majd komp és gólyaláb híjján a 30-as távon se tudta folytatni.
A többi már csak az utózenge. Finom paprikáskrumpli, csapolt sör, 2 db érem(!?), oklevél, nagyon szép emlékbögre és egy nagy élmény, ami szintén hazavihettem!