CCC 2010

Majd az egész szezon ennek a futásnak a felkészülésében zajlott, persze voltak célversenyek közben, továbbá a CCC-t nem igazán akartam annak kezelni. Nem tudtam igazán mi vár rám, bár számos beszámolót olvastam, sokan meséltek sokféle dolgokat, de mindezeket megélni teljesen más! Azt tudtam, hogy a nagy mászásokra komolyan fel kell készülni, illetve a lejtőket minél jobban kifutni. Mindezt nem elhanyagolható súlyú hátizsákkal, így már télen nagy pakkokkal futkorásztam. Ildi és én köztem már szállóigévé vált a " Kell a súly a CCC-re " kifejezés. Nyáron volt szerencsém elég sokat az Alpokban futni és saját megítélésem szerint jól ment az ottani futás. Aztán a verseny előtt egy hónappal bejött egy térd sérülés. Először elkeseredtem, majd arra jutottam, nincs mese pihentetni kell és meg kell oldani a problémát, ha máshogy nem, ez lesz a feladat, így végigmenni! Így is tettem, voltak 5 és 10 km-es heteim közvetlen a verseny előtt ami nem igazán töltött el önbizalommal. Bár ennek ellenére nem igazán éreztem magamon a feszültséget ahogy az időpont egyre közeledett, inkább amiatt izgultam, hogy egyáltalán nem izgulok. Végül ahogy minden esemény, az indulás időpontja is elérkezett.
Mivel a közös szálláson kértem helyet, tudtam, hogy az utazás és az egész ott eltöltött idő nagyon jó hangulatban fog eltelni. Mindig jó olyan emberek társaságában lenni, akikkel közös a célom.
A rajtszámfelvétel és minden egyéb flottul ment. Már jó előre megterveztem mit akarok magammal vinni, illetve hol mire lesz szükségem. Gyakorlatilag már itthon összepakoltam a komplett verseny cuccot és kész zsákot vittem ki, amit persze csütörtökön azért kipakoltam, ellenőriztem minden megvan-e, talán még egy kicsit módosítottam a tartalmon. Két depó cuccot készítettem össze, egyet Kitunak adtam akivel LaFouly-ban volt megbeszélve a találkozás. A másikat Flórának adtam, ami gyakorlatilag csak egy vésztartalék volt, ha valahol összefutnánk.

Péntek reggel jól be akartam reggelizni, mert a szállástól való elindulás és a rajt között 3 óra van. Én addig kétszer megéhezem. Sajnos a reggeli csak lekváros kenyér volt, így még bedobtam egy zacskó kekszet a csomagba. Millersék jóvoltából hamar lent voltunk Chamonix-ban. A különbuszokhoz álló sort igen frappánsan oldottuk meg. Courmayeur-ban a hegy másik oldalán már igen borús idő fogadott. Gyorsan leadtuk a csomagokat, mosdó mi egymás és egy hirtelen ötlettől vezérelve levettem a hosszú nadrágomat ami alatt egy rövidgatyó volt. Úgy gondoltam nincs egyáltalán hűvös én meg szeretek kicsit hidegebb időben futni, így jól el leszek ebben a rövidnadrágban. A hosszút gondosan elcsomagoltam egy zacskóba. Mivel még több mint egy óra volt a rajtig elkezdtem megenni mindent ami pluszban nálam volt. A többiek is éhesek voltak, így a keksz hamar elfogyott. A rajtnál szép lassan az összes magyar induló összegyűlt egy helyre. Jó volt akkor és ott annak a csoportnak a része lenni. Ott ültem az aszfalton, a rajtkapu tőlem 10 méterre, körülöttem izgatott emberek. Furcsa érzés töltött el! Ezt akartam, erre készültem már mióta, hát most itt vagyok! Ez az idő is eljött! Lassan eleredt az eső, sokan elkezdtek öltözködni, majd elállt. Aztán ahogy sűrűsödött a tömeg egyre jobban vigyáz állásba kényszerültünk. Még kicsit borzolták az idegeket mindenféle hatásvadász zenékkel. Hangosan énekeltem az olasz és a francia himnuszt, már amennyit tudok belőle, miközben újra esni kezd, de most már sokkal határozottabban.
Elöl a tömeg visszaszámol és a fejek a kilógó botok úgy indulnak meg előttem mintha mind egy folyó részei lennének. Én is folyok a tömeggel lefele és az a maroknyi magyar csapat hirtelen eloszlik ebben a hatalmas tömegben. Még a kordon mögött látom Flórát ahogy integet nekünk aztán csak arra figyelek, hogy épségben megússzam a tumultust. Nagyon keskeny utcákon futunk és a versenyzők nagy része előzni próbál, pedig nagyon nem itt dől el a dolog. Még ki nem érünk a városból kétoldalt őrjöngő tömeg buzdít. Próbálom élvezni a pillanatot, de ügyelek rá, hogy ne ragadjon magával a láz és ne fussak tempót. Csak úgy szépen kényelmesen. Meredeken emelkedik az út a templom előtt, a főrendező asszonnyal sikerül kezetfognom, majd egy szellősebb helyen, oldalt áll Future, pacsizunk egyet. Megvoltak a buzdító dolgok, most már tényleg csak magamra kell figyeljek. Az elkövetkező közel egy napban nincs más dolgom csak a magam erejéből haladni előre. Látom magam előtt Athoszt szépen kimérten kocogni, mellé érek, picit haladunk együtt aztán ő megáll egy kútnál. Az eső egyre jobban esik ahogy kiérünk a városból. Hát kérem ez is egy esős futás lesz. Oldalt egy fánál Fat könnyít magán, mellé állok és hasonló képen teszek. Pár szót váltunk aztán tovább megyek. Fokozatosan oszlik el a tömeg, kezdem megtalálni a helyemet. Oda-vissza átmegyünk a patakon ami fölött meglepően hideg levegőn futunk át. Athosz utolér és szép lassan eltávolodik az utolsó aszfaltos egyenesen. Fölfele a hegy oldalában kezd egyre jobban fújni a szél, határozottan hideg van, így nem gondolkodok sokat, előveszem az esőkabátom és menet közben magamra veszem. A pulzusom rendben van, semmi hősködést nem tervezek, így szépen nyugodtan kocogok néha sétálok a tömeg részeként. A botok még a hátamon vannak, itt még felesleges elővenni. Pár izgága ember előz a keskeny úton felfelé, de nem igazán akarok velük törődni. Bertone ház előtt utolérem Athoszt, ovatosan lefutunk a házhoz és csak pár másodpercet töltünk frissítéssel. Irány tovább, így tetemes mennyiségű embert sikerül megelőzni.
A közös szakaszon a házhoz menők között látom Millerst, nagyon elszántan fordul rá a lejtőre. Mi már mászunk fel, menet közben előbányászom a botokat és szép kimért léptekkel haladok felfele. Átgondolom az eddig történteket. Nem egész két órája megyünk és én már két adag kaját megettem, ez teljesen jó, ittam is, nincs semmi gond. Athosz mögöttem 20m-re, látszólag Ő sem siet sehova. Felfele a gerincen végre megmutatja magát a hegy, elkezd oszlani a felhőzet. Időközben az eső is elállt. Téte de la Tronche, az első csúcs, csippantunk és már kezdünk is ereszkedni lefele. Athosz utánam szól, hogy itt az elején csak óvatosan. Én sem terveztem másképp, nagyon ügyelek a térdeim épségére. Lejjebb már jól futható részek vannak, félreállok pisilni, Athosz is mellém áll. Már jó kivehető a völgy amit követni fogunk. Egy helikopter tűnik fel igen alacsonyan, az operatőr félig kihajolva filmezi a futókat. Integetek, de amikor a gép fölém kerül, a szele leviszi a sapkámat, még röptében utána tudok kapni. Kicsit sáros részek jönnek, de gondot nem okoznak. Hamar elérjük a Bonatti házat. Athosz szól, hogy van leves én elteszem a botokat, majd kicsivel később fölöttem szólal meg, hogy megy kifele és erre kell majd jönni. Ez nagyon hasznos volt, mert elsőre nem biztos, hogy tudtam volna. Felhajtok egy levest és megyek én is tovább. Jó darabon kellemes szintúton futunk, gyönyörű a táj.
Arnuvát már messziről lehet látni, a leereszkedésnél utolérem Athoszt aki egy kisebb sort vezet, a tempó igen kíméletes. Előzni nem igen lehet, de talán jobb is így. Leérve a völgybe megdöbbenek mennyi szurkoló áll az út mellett. A ponton megtöltöm a zsákom, magamhoz veszek némi kenyeret és sajtot, majd nem kapkodva elindulok a Ferret hágó felé. Ezt a szakaszt nem akarom siettetni, komótosan megeszem amit a ponton magamhoz vettem. Előveszem a botokat és próbálom megtalálni a tempómat. Látványosan kirajzolják az emberek az útvonalat a hegy oldalán. Szép lassan, előzgetek is pár embert, és igyekszem azért a tájat is alaposan szemügyre venni. Gyönyörűen belátni a völgyet amerről jöttünk. Igen hatásos amikor a hágón elöször megpillantja az ember a sárga sátrakat. A szél erős, de nincs hideg. Átbukunk a hegy túloldalára és ismét lehet jó tempóban lefele haladni. La Fouly előtt még van egy köztes frissítőpont ahol csak megkérdezem, hogy hol vagyunk és megyek is tovább. Még egy kis saras ereszkedés, majd aszfalt és enyhén lejtős az út. Én igyekszem a szilárd burkolatot kerülni, inkább az út mellett megyek. Mellém ér egy idősebb olasz spori. Kicsit beszélgetünk, kérdi honnan jöttem. Kiderül ötszörös teljesítő. Megegyezünk, hogy La Fouly 20-25 percre van már csak. A falu határában jönnek szembe Szaszáék. Kényelmesen befutok a pontra, ahol rögtön meglátom Kituékat. Bejön hozzám, hozza a csomagot. Pakolok kaját, utántöltöm a folyadékot, picit beszélgetünk. Megjön Athosz is aki igen gyorsan tovább is megy. Én is indulok, miközben majszolom a kenyereket.

10km viszonylag lejtős jól futható rész jön, nem is történik nagyon sok minden. Próbálom átgondolni mi is történt eddig. 7 órája megyünk, távban a felénél vagyunk, szintben még nem. Már délután van, de azért sötétebb van a napszakhoz viszonyítva. Felhők gyülekeznek. Óránként eszek előírás szerint, ezzel nincs semmi gond. A Champex elötti emelkedő meglep, nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú lesz. Közben szép lassan elered az eső. Mire felérek a pontra már igencsak zuhog, de azért szurkolóból nincs hiány. A ponton ismerősök, Zso70, Fridman Szilvi, Kerekes Csaba. Próbálnak segíteni, de én sem igazán tudom mit akarok, jól vagyok de azért valamit kéne enni. Iszom egy levest, eszek némi tésztát. A kelleténél talán többet vagyok itt. De kapkodni nem akarok. Eddig minden olyan simán ment, szeretném ugyanígy folytatni. A sátorból kifutva igen jól esik a futás, azért továbbra is óvatosan megyek, most jön a Bovine, a mászáshoz kell a türelem. Egyre jobban jön le a hegyről a víz, a patakok kezdenek kiszélesedni, egy idő után már fölösleges a vizet kerülgetni, szép lassan bőrig ázunk. A Bovine tetején elég nagy szél fogad, a ponton megint van leves, ami egyre jobban esik ebben a hideg szeles időben. A tea annyira forró, hogy nem tudom meginni. Inkább tovább megyek. Egy picit még emelkedünk a ponttól, de nem sokat. Egy félreeső helyen kirakom a zsákomból a követ amit tavaly Csanya hozott el innen. Én most visszahoztam. Lefele eláll az eső, de az út köves, gyökeres, saras, ráadásul erősen sötétedik, én meg elfelejtettem a ponton elővenni a lámpám. 4 fős sor közepén megyek, előttem és mögöttem is világítanak, teljesen jól haladunk, sajnálok megállni és lemaradni, hogy elővegyem a lámpám. Így megyünk elég sokat, közben az előttem futó többször megbotlik, majd megáll én meg tovább megyek. Hirtelen egyedül maradok, még látok valamennyire ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez, pár lámpás mellett el is megyek, de aztán utolérek egy embert aki visszafordul és elvakít a lámpájával. Muszáj megállni és előkotorni a lámpámat. Elmegy mellettem az a pár ember akivel eddig jöttem, az utolsó megáll és megkérdezi minden ok-e? Persze menjen csak. Utol is érem őket, ahogy elérünk egy települést, ahol sokan szurkolnak de ez még nem a pont, majdnem bedőltem, Athosz erre figyelmeztetett.
Trientet is hamar elérem. A sátorban sok magyar. Kérdezem mi van a többiekkel. Speró megy mint a távirat, Robi, Fridman elöttem fél órával. Megtöltik a zsákom, iszom egy levest és úgy döntök pólót és zoknit váltok. Még látom Athosz a ponton, mikor kilépek a sátorból, ömlik a nyakamba a víz. Nesze neked száraz ruha. Mindegy ez a sorsunk. A Catogne-ra a felmenetel nagyon hosszúnak tűnik. Sokat megyünk nyílt részeken ahol rettenetes szél fúj. A dzseki rajtam van, de alul még mindig a rövidnadrág. Egy hegyen félreállok mialatt Athosz megelőz, köszön és megy tovább. Lassan eljön az ellenőrző pont. Keresem a szememmel Athoszt mennyivel járhat előttem, de nem igazán látom. Szeretném utolérni, próbálok tempósan futni, talán itt az egyszer az egész futás alatt. Vallorcine-ig 45 perc alatt 6-szor kell megállnom. Tudom, hogy felfáztam, ugyan az van mint T100-on. Így a megállások annyi időt vesznek el, hogy Athoszt csak a ponton látom viszont. Fridman Szilvije van a ponton. Hoz nekem is levest, közben Athosz távozik, mondja most sétálni fog, utolérem majd, de én tudom ez már nem reális. Szilvi azt mondja egy francia nő szavaiból mintha azt vette volna ki, hogy az UTMB-t törölték. Igen meglepődöm, hiszen annyira rossz idő nincs én idáig jól éreztem magam. De még a Catogne-on hallottam, hogy jött pár sms-em, mondom neki elolvassuk. Valóban, Ildi és Csanya is megírta a hírt. Megdöbbenünk mind a ketten. Próbálok valamit még enni aztán tovább indulok.
Kiérve a sátorból érzem, hogy azért már hideg van. 100 méter után elgondolkodom, hogy talán fel kellett volna venni a hosszú nadrágot, meg is torpanok, hogy visszamegyek, de aztán meggondolom magam. Lesz most egy mászás, ott úgy is kimelegszem, majd fent a ponton felveszem. Az eső nem esik, a szél sem fúj most. 3 km kényelmes szintút, amit majdnem teljesen gyalogolva teszek meg. Aztán jobbra megpillantok egy nagy sötét hegyet aminek az oldalán fénypontok vannak. Te jó ég, ott mennek a többiek? Na ez kemény lesz. Átvezetnek egy úttesten és szinte rögtön megkezdődik a mászás.
Szépen komótosan próbálok haladni, közben elered megint az eső, és szép lassan jön a szél is. Páran elmennek mellettem, de nem zavar, tartom a saját tempómat. A botnak igen jó hasznát veszem. Fokozatosan erősödik az eső, most már inkább zuhog mint esik. Ahogy a botokat emelem fölfele a kezemet is mindig magasan tartom, így a dzseki ujjában a csuklóm mögött összefolyik mindig a víz, ami egy magasabbra emelésnél szépen hátrafolyik a hónaljamra. Néha megállok kiönteni, de egy idő után már fölöslegesnek érzem. Kezdek igen fázni, az út már nem annyira meredek, most már jöhetne az ellenőrzőpont a nagy mászás után, ahol fel tudok öltözni. Ahogy felérek a gerincre irtózatos erejű szél fogad, mindenhol víz folyik. Van ami vízesés formájában közvetlen mellettem, van ami a lábam alatt a köveken. Hárman mennek kicsit távolabb előttem akik úgy előztek le, nem lenne rossz velük tartani a tempót. Sok a pocsolya, a kövek között megállt víz, némelyik akkora, hogy nem is lehet kikerülni, átgázolok rajta, jó eséllyel csak bokáig ér, bár elég hideg, de utol akarom érni azt a 3 srácot. Egy nagyobb kiterlyedésü pocsolya van előttem, belelépek, és hirtelen derékig süllyedek, fel sem fogom mi történt, csak refleksz szerűen próbálok kiugrani belőle. Elkezdek futni, ugrálni a köveken és sikerül az előttem menőket utolérni. Itt döbbenek rá, hogy az állapotom pillanatok alatt nagyon leromlott. Süvít a szél majd meg fagyok, hol van már a pont ahol öltözhetek, elkezdek zihálni, annyira fázok. Az út már egy ideje nem emelkedik, a gerincen lehetünk, pont meg nincs. Te jó ég mi lesz most, így ez nagyon kritikussá kezd válni. Úgy érzem a hegy pokla zúdul rám! Nem várhatok a csodára, öltöznöm kell, na de hol? Nem igen van szélvédett hely. Pár kereszt mellett megyünk el, ez nem dob a közérzetemen. Tudom tartani a 3 emberrel a lépést, de muszáj lesz megállnom. Jobbról egy nagyobb szikla mellet megyünk el. Érzem nem biztos, hogy lesz még egy ilyen hely. Gyorsan döntök és megállok, behúzódok a szikla mellé. Az eddigi társaim hamar eltünnek a már elég nagy ködben és vízfüggönyben. Hirtelen nagyon egyedül érzem magam. Egy pillanatra elgondolkodom, mi lenne ha csak behúzódnék ide a szikla mellé és pihennék egy kicsit, de aztán hamar rádöbbenek, hogy ez nagyon rossz ötlet, mozognom kell! Leveszem a cipőm, előveszem a hosszú nadrágot ami még száraz, valahogy magamra húzom, amikor 3 ember megy el az úton, észrevesznek, eléggé bizarr látvány lehetek ahogy ilyen időben a szikla mellett vacogok. Az utolsó valamit odaszól, próbálom neki mutatni, hogy öltözöm, továbbmennek. Nagy nehezen visszahúzom a cipőm, de már nem igen tudok finom mozdulatokat csinálni az ujjaimmal. Felhúzom még a fülemre a 6000D-n kapott cső sálat, valamit az is segít. Van még egy karmelegítőm, de hogy felvegyem le kellene venni a dzsekimet. Ezt már nagyon nem merem megtenni. Így is egyre jobban dermedek meg amiért nem mozgok. Megdöbbent mennyire rosszul érzem magam és ez milyen gyorsan vált ilyenné. Lehet itt fogok kihűlni? Muszáj tovább mennem! Mikor már szedelődzködök elmegy egymagában egy ember, odanéz ő is, mond valamit de látja, hogy már indulóban vagyok, így továbbmegy.
Felveszem a zsákot és a botokat a kézbe, aztán őrült rohanásba kezdek a férfi után. Csak az lebeg a szemem előtt, hogy mozognom kell. Az út rettentően köves, azt se tudom hova, mire lépek, csak megyek a fény után. Utolérem és beállok mögé. Hangosan zihálok, a srác meghallja, néha hátranéz jövök-e még mögötte. Úgy érzem figyel rám! Rettentően sötét van, a fejlámpám fénye alig visz el a ködben valameddig, nem is igen látjuk az utat. Észreveszünk valami fényt, egy nagy sárga sátor az. Ó de jó, itt van egy pont, de ahogy mellé érünk semmi mozgás, sőt fény sem szűrődik ki belőle. Odanézünk mind a ketten, eszembe jut talán be kellene kiabálnom, hogy segítséget kérjek, de annyira kihaltnak látszik, hogy aztán kénytelenek vagyunk továbbmenni. Lassan elkezd az út inkább lefele menni, jelzést nagyon sokszor nem látunk, néha észreveszem az előttem menő emberek lámpafényét ahogy visszanéznek, ez jó mert legalább látom toronyiránt hova kell eljutni. Út jellegű részt már egy ideje nem érzékelek, köveken mászunk le, folyik a víz mindenhol továbbra is. Egy mászás nekem valahogy gyorsabban sikerül és az eddigi társam hamar lemarad. Kiabálok neki, hogy merre vagyok és világítok vissza, hogy lásson, de meg nem állhatok, mozognom kell. Van rész ahol kicsit tanácstalanul állok meg, mert mindenhol csak a köd van, semmi jelzés. Megyek arra amerre sejtem az utat, és szerencsére feltűnik a jel. Nem nagyon érzékelem az idő múlását, de azt érzem, hogy éhes vagyok. Van elöl egy Dech.-ás gyümölcszselém, amit marha nehéz felbontani, pláne elgémberedett ujjakkal. Tépem harapom, és nagy nehezen egy kis lukat sikerül rajta szakítani. Azon a kis lukon valahogy kipréselem a zacskó tartalmát. Jól esik, tényleg éhes vagyok.
Egyszer csak egy tábla van előttem. Felnézek rá, La Flégére 45 perc. Tudom, ha tempósan megyek odaérek talán 25 perc alatt. Itt még mindig fázok mint a vadászkutya, de már hiszek benne, hogy elérek valahova. Egy fény közeledik felém. Egy ember nagy zsákkal. Kérdezi jól vagyok-e? A zihálás közepette mondom, hogy nem! Nyugodt hangon próbál hozzám beszélni. Kérdem közel van-e a Flégére? Azt mondja, igen nagyon közel, max 2 km. Hát nem épp ezt a választ vártam. Továbbküld. Pár lámpa fénye dereng fel előttem, mások is vannak itt a hegyen akik arra tartanak amerre én! Kezdem utolérni őket. Aztán előtűnik egy lámpasor. Biztosra veszem, hogy ez a pont. Hamar odaérek. Bemegyek a pici sátorba, és egy fiatal srác kérdezi kérek-e levest. Igen! Adja is gyorsan, de alig tudom megfogni a kezem annyira remeg, valahogy csak sikerül, leülök és nagyon gyorsan lehúzom. Kérek még egyet! Közben odajön egy mentős nő uv zöld kabátban. Nem festhetek túl jól, megfogja a kezem, nézi mennyire hideg. Valamit kérdez, de nem értem, aztán a mellettem remegő srác próbál fordítani. Van-e nálam még meleg ruha? Mutatom, hogy egy karmelegítő. Int, hogy vegyem elő, és a mentőfóliát is! Leveszi rólam a zsákot. Segít levenni az esőkabátot, rámhuzza a karmelegítőt és a mentőfóliát rámcsavarja. Ebben a pillanatban nem igazán tudom mi lesz a sorsom, de aztán ahogy vissza adja rám a kabátot, világossá válik. Tovább kell menni! A zsákot is rám adja, a tartály csövét pontosan ugyanúgy visszafűzi ahogy volt, majd nagyon határozottan csak annyit mond. GO! Visszafordulok és kétszer is megköszönöm neki a segítséget. Alig reagálja le a dolgot.
Kilépek a sátorból, újra a szél és a hideg! Egy picit emelkedik az út, majd határozottan lejteni kezd. Nem igazán tudom behatárolni hol vagyok, valószínűleg egy nagyon széles úton, talán sípálya, aminek mindkét szélén van jelzés. Úgy érzem cikk-cakkban haladok keresztbe az úton, közben csak a lábam elé nézek, alig látok valamit a ködben. Páran utolérnek, az út bekanyarodik a fák közé. Ez a rész sokak szerint nagyon kellemetlen, köves, gyökeres. Én nem élem meg annak. Egy konvoj részeként megyek, és érzem ahogy rohamosan melegszik a levegő ahogy egyre lejjebb érünk. A lámpám már alig világít, de a másikat nem akarom már elővenni, kibírom ezzel. Várom a házat amire Robi mondta, hogy félúton van lefelé. Nem gyorsan, de elérjük. Aztán lassan a várost is. Már jobban érzem magam, itt döbbenek rá ez nagyon rosszul is elsülhetett volna. Kihalt utcákon keresztül futok be a célba. Magyar hangot hallok a kapunál. Ott van Kabó, Athosz, Millers K.Csaba. Próbálok hozzájuk beszélni, de a sok zihálástól berekedtem. Csak annyit mondok nekik, hogy majdnem ottmaradtam! Athosz mondja: Én is! Megtudom, hogy a mi távunkat is megállították! Nem csodálkozom. Millers végigvezet a procedúrán, levágják a chipet, megkapom a mellényt! Majd elkísér a kocsihoz ahol száraz ruhát kapok és hamar visszaérünk a szállásra! Köszönöm!

Az elkövetkező pár napban nagy üresség vesz körül. Tudom ezzel a futással most valami véget ért, egyenlőre még keresem, hogy ezzel egyidőben mi kezdődik!

Összességében semmiféle elégedettség nincs bennem a teljesítés kapcsán. Tudom, hogy
retteneteset hibáztam az öltözéssel, amiért keményen megfizettem. Vallorcine-ig még jól voltam, nem voltam fáradt, a térdem is jól bírta. Alig volt rész ahol tempót mentem, mégis a várakozásnál jóval jobb időt mentem. Egy dologban biztos vagyok, ide még vissza kell jönnöm!

Pepe