Mátra Maraton 2010, hosszú
Nem jól indult a hét, hétfőn-kedden még edzés jelleggel mentem hazafelé. Szerdán rájöttem, hogy már csak másfél hét a nike félmaratonig és az elmúlt pár hónapban még csak 2,5 órát futottam. Ezért este elmentem futni egy bő félórát, benne tíz percnyi húzósabb menettel. Nem mondom, hogy meg se kottyant, de jól esett.
Péntekre meg elkezdett mindenütt fájni, nyakam, pár csigolyám, először a jobb majd a bal térdem. Nem is edzettem már a héten, pénteken még bőszen kentem a kenőcsöket, munkába is rekordlassan bringáztam oda meg vissza. Nagyon féltem, hogy esetleg nem is tudok indulni a Mátrában.
Vasárnap reggel még fagyni akartam, pulcsiban dideregve vettem fel a rajtszámot. Előző nap a Kékes hődiagramját böngésztem a neten, 12-13 fok max. Ezért elhoztam a full téli cuccomat (termogatya, termokabát), de az őszi kollekció is nálam volt. Végül az őszi lábhosszabbítós, hosszúujjú kabátkás öltözetben indultam. Hát nem sokan öltöztek be ennyire, az biztos.
Az előző napból saccolás nem jött be, végig napsütéses idő volt, néha meg akartam főni. De ezt reggel még nem tudhattam.
A térdemet féltettem, ezért fél órát melegítettem a verseny előtt.
Eléggé hátulról indultam, amit nem szeretek, mert hiába lassú rajt, a húzódó sor miatt fél perceket simán össze lehet már itt is szedni. Az aszfalton már küzdöttem fel magamat. Vilard mestert pl. emlékszem, 7 perc után értem utól.
Szabály, hogy Kékestetőre menet a sípályán lihegve tilos figyelni a pulzusmérőt, mert menni kell a sorral. Felfelé mindig én szabályozok le, érzésre. Amióta megvan a garmin, május óta, most kezdem el arra használni, hogyha túl kevés pulzust mutat, próbálok erősíteni, illetve ha nem megy, rájönni az okára.
Na ott tartottam, hogy Kékestetőre fellihegtem magamat, Szuromi Gyurit és Butch-t itt értem utól, majd kicsit megnyomtam az aszfaltot, cseppformát felvettem, és mire terepre lekanyarodtam, visszatekintve már nem láttam őket.
A rajtterületig vezető sziklás dózeres lejtőn vegyesen előztem és előztek engem. Talán az előbbi volt gyakoribb. Azt leszámítva, hogy az ujjaim a görcsös kormányfogástól és a rázkódástól bemerevedtek, egész jól ment. Pihenni itt nem lehetett. Tavaly itt még folyton leesett a lánc a nagytányérról a hajtókarra (oka a túl magasan lévő váltókalicka volt, ami nem tartotta a láncot), most pont fordítva volt, ha nem tekertem, leesett középre a lánc.
A rajt-célterületen áthaladva még jött egy kis terep pár baromi meredek emelkedővel (valamelyiken inkább toltam), aztán végre aszfalt, benyomhattam az első zselémet és inni is tudtam.
Nemsokára frissítő jött (kb. 28km 1:20), itt megálltam kulacsot tölteni.
A következő esemény a 33. km után jött (itt találkozott egy hurok). Az elágazás előtt volt valami nyíl, de azt akárhogy lehetett értelmezni. Mivel csak a hurok visszajövő részén láttam szalagot, elindultam arra, de szóltak, hogy ott majd visszafelé fogunk jönni, megfordultam, és még kellett vagy száz méter, mire megláttam a megerősítő jelzést. Szerintem itt sokan elkavarhattak, és amikor jöttünk le ugyanott, már voltak biztosító emberkék.
Szorgalmasan ettem a zseléket, félbanánt, ittam.
A Mátraszentimre előtti meredek keréknyomos rettenetet sikerült kitekerni, épp beértem Szabó Lacit, akit master2-ben eddig idén mindig sikerült megelőzni. Frissítőpont (2:50) jókor jött, ittam, töltöttem. Aztán át kellett menni valami parkon, tavaly ugyanitt kavartam el, direkt figyeltem a szalagokat, de hát most is sikerült máshol kiérnem az aszfaltra, mint kellett volna.
Innen kezdve viszont egyre jobban fájt a bal térdem. Nem tudtam terhelni. Viszont egyik master2-es vetélytársamat Vereby Istvánt ugyanazon a köves meredeken értem be, mint tavaly. Kis kitérőt tettünk Bagolyirtásra, majd vissza Mátraszentimre. Ekkor, 3:08-kor Szabó Lacival még együtt rontottam el egy pocsolyakerülést. Aztán megúsztam róla, negyedórára rá még láttam, de Mátraszentistván felé menet gyökkettővel elbénáztam egy vízmosást és estem a picit. Többet nem láttam. Végül másfél óra alatt három percet adott.
Mátraszentlászlón (3:28) frissítettem, egy pohár izo magamba, egyik kulacsot teletöltöm, másikba meg már úgysem kell. Gondoltam, remélhetőleg most kellett megállni utoljára az elkövetkező bő 1 órás célig tartó úton.
A térdem nem lett jobb, Galyatetőnél sántikálva toltam felfelé, ott ahol az elmúlt években sikerült a tekerés.
Még alig hiányzott a kulacsból, amikor valami lejtőnél kiugrott. Puff neki, egy óra van még és 1 deci innivaló. Szuper.
A csúcs után lejtők jöttek és szerintem itt jelentek meg középtávosok, pl. volt egy kis singletrack erdei utacska, ahol megadóan csorogtam valaki mögött. Majd jött egy 3-4 km-es lapos rész, ahol nagyon enerváltan 130-140 közötti pulzussal tekertem.
A 24-es aszfaltjára kiérve próbáltam kicsit megnyomni, de szomjas voltam. Az utolsó frissítőnél meg is álltam. Hát ez igen szegényes volt. Pohár már sehol, nagyflakonból töltenének, de egy deci volt benne összesen, teli flakon a másik asztalon, bontani kell, lecsavarni, ezt már nem vártam meg, reméltem, hogy a maradék távot csak kibírom. Ezzel a megállással csak elszúrtam fél percet.
Kaptunk még egy feltúrt földutat, egy "járható" nyommal, ahol egész hosszan nem lehetett előzni. Vagy hárman beértek. Majd végre jött egy jó kis erdei kanyargós rész, aszfalt, utolsó keringőzés a cél előtt. Előttem ketten, de egy ilyen befutó helyszínen már nem lehet előzni.
Km órából adatok: DST=88,9km TIM=4:38:10 (nettó) AVS=19,2 MAX=59
Garminból: 88,6km; 4:39:38; szint:2262; HRátlag=153; HRmax=173
Az átlagom kicsit gyengébb volt, de mondjuk ugyanaz mint a tavalyi.
Megállapítottam, hogy a Master2-es kategória jól felhízott. Lehet, hogy az OB miatt. Csak 9. lettem, a kb. 33-ból.
Fogyott 1xZselé(nemtudommmi, Bükkön kaptuk) 4xPowergel, 1xHigh5 zselé, 3xfélbanán
Track:
http://ridewithgps.com/trips/96169
