(Én valahogy pont fordítva látom: akkor viselkedtek karakterhűen, jó barát módjára, és most irracionálisan, mintha mind átmentek volna Snape-fangirlbe.)

 

Ezzel is egyetértek :-) - Úgy látszik, ma ilyen napom van.

 

Halálra idegesít, hogy mindenki azzal jön Harrynek, hogy meg kell értenie és el kell fogadnia az "apját"... Senki sem maradt, aki RÁ lenne végre tekintettel, és megértené, milyen borzasztó helyzetbe került. Még a barátai sem.

 

Elképzelem, hogy egyszer csak arra ébredek (fájdalmak között, mert ez se lényegtelen), hogy a legundokabb tanárom nyalni-falni-hízelegni próbál, és mindenki esküdözik, hogy a legjobb viszonyban vagyunk, sőt, egy család lettünk, és még a barátaim sem hallgatják végig a kétségbeesésemet, hanem szigorúan az érzelmi kötelességeimre(!) figyelmeztetnek, és senki nem hajlandó az eseményekről beszélni (persze csakis az én érdekemben, és az említett tanár utasítására...)

 

Hát, én tutira nem hatódtam volna meg egy kis lerészegedéstől... A legvalószínűbb, hogy undorral rávágtam volna az ajtót, ha ezt látom. Részegen még a szeretteink sem kifejezetten vonzók... Annyi együttérzést (talán) mutattam volna, hogy nem mondom el senkinek, amit láttam. Úgyse igen maradt kinek.

 

Erőszakkal (Dumbledore) és érzelmi zsarolással (mindenki más) nem mentek volna semmire.

 

Na mindegy, kár ezen háborogni. Harry megy, vagyis ment volna karácsonyozni Pitonnal, most meg izgulhatunk, hogy hova is került éppen.