Hát, itt a szőlővel is az történt, mint minden mással. A háború előtt nagyon kiváló minőségeket produkáltak az uradalmi borászatok. A paraszti borászkodás előnyben részesítette a direkttermőket és miután önellátó módon történt, nagyon igénytelen maradt.
Ugyanakkor a Trianon után Jugoszláviához csatolt lendvai borvidéken nagyon jól szervezett és nagyon magas minőségű borokat előállító szőlész-borász tevékenység alakult ki. Ott az uralkodó fajta a furmint lett.
A háború utáni magyar szakma (a fagyzugállomásokkal operáló meteorológiával-klimatológiával karöltve) leírta ezt a vidéket, benyomásokra alapozott (elő)ítéletekkel, csak rossz minőségű borok előállítására alkalmas területként jellemezve.
Aztán a nyolcvanas évek végén idekerült egy Bussay László nevű körzeti orvos, aki borászkodásra adta a fejét és, anélkül, hogy itt részletezném, megmutatta a világnak(!), hogy milyen kiaknázatlan (helyesebben csak általa kiaknázott) minőségi bortermelési potenciált képviselnek ezek a dombok.
Ha a keresőbe beírod "Bussay" több cikket és leírást találsz róla. Elképesztő nemzetközi és országos sikereket ért el.