Rab Zsuzsa : Kívüled élek


Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy meglássalak.
Gyönyörû arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelrõl szemügyre vennéd.
De, nem is ismersz.

Én vagyok az,
aki meg tudom szelídíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettõs rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejû.

Érted-e még az egyszerû beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek,
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.