TÁTRA MAGISTRALA RUN.

A hétvégén a fenti versenyen vettünk részt (a vidi.hu támogatásával) Carlos barátommal, és (bár kérték, hogy ne emlegessem őket) néhány miskolci futóval... :-)

Tavaly nagyon megtetszett nekünk ez a verseny, mert remek szervezés volt, nagyszerű útvonallal és jó szolgáltatásokkal. Idén kissé csalódtunk (enyhén fogalmazok)! Már az zavaró volt, hogy alig 1 hónappal a verseny előtt került csak fel a netre, hogy mikor is lesz pontosan és az útvonalon is módosítottak. Idén Lomnicról indult az ultra és ide is érkezett, a 33 km-es táv (ami végül 37 km lett) pedig a Csorba tó mellől és szintén Lomnicra érkezett. Tervek szerint benne lett volna az Osterva az útvonalban...ám az időjárás előrejelzések nagyon cudar viharokat és esőt jeleztek a verseny napjára. Péntek este érkeztünk ki a lomnici Zora hotelhoz, hogy előre lerendezzük a nevezést. Ez ment is és nagy szeretettel fogadtak minket. Jólesett, hogy a helyiek is favoritként kezeltek minket, a tavalyi eredményünk után. Carlos a 60 kilire nevezett, én a 33-ra. Megkérdeztük, hogy pontosan hol megy majd az útvonal és egy térképen végignéztük azt. A rajthelyet is tisztáztuk, meg a célterület pontos helyét...mert ezek a kiírásban nem voltak részletezve. Ezután bekajáltunk és aludni tértünk. Éjszaka védid dörgött és villámlott, meg szakadt az eső. Aludni is nehéz volt tőle. Gondoltuk is, hogy így kemény lesz ám holnap ez a versa! Reggelre azonban a felhők elhúztak és az eső elállt. Lementem körülnézni 8 után pár prccel, hogy a rajt helyszínét megtekintsem. Innen Carlosnak kell majd indulnia. 8.30-ra volt kiírva a rajt!!! Egy lelket se láttam 8.05-kor sehol. Na mondom tán elhalasztották a versenyt? Kérdezősködök és azt mondják, hogy az időjárás miatt, pont 8-kor elrajtoltatták a mezőnyt!!!! (????) Na ez mekkora baromság!!!! Rohanok fel a szobába Carloshoz, és mondom neki, hogy baj van. Először azt hitte, csak viccelek. De az arcomon láthatta, hogy igazat beszélek és teljesen kiakadt szegény. Elhatározta, hogy már nem robog a mezőny után, hanem majd átnevez a 33 kilire. Gyorsan összepakoltunk és autóval átrobogtunk a Csorbatóhoz. Itt alig találtuk meg a rajthelyet...senki nem tudott segíteni...aztán a 60-as jelzőnyilait követve, futva sikerült megtalálnunk, a helyszínt. Bosszantó volt. Carlos gyorsan kifújta a dühét, majd átjelentkezett. Találkoztunk még néhány miskolci futóval, akik remek hangulatban melegítettek és jókat röhögtünk a beszólásokon.

Volt a rajt előtt egy rövid eligazítás, de csak Szlovákul. Sajna nem nagyon értettük. Egy helyi futótárs, azért segített és anynit elmondott, hogy az Ostervát kivették az útvonalból és a Poprádi-tó után majd egyből vissza kell fordulni és visszatérni a Tátra lábánál lévő kerékpárútra (ahol a 60-asok idefelé futottak). Azt nem tudta, hogy vissza kell-e majd menni valahol a magistraléra, de szerinte igen. Na ennyit tudtunk... 10-kor nekiindult a mezőny az első emelkedőnek, ami azért elég keményen húzott felfelé a Poprádi-tóhoz. Itt Carlos és még 4 másik futó kicsit megnyomta. Én már itt éreztem, hogy nem vagyok teljesen kjól. Nem kaptam levegőt, úgy ahogy szoktam. Kicsit az asztmámra emlékeztetett a dolog. Na mindegy gondoltam majd jobb lesz később és egy jó utazó tempóval mentem az élmezőny után, a 6.helyen!!! Mire a tóhoz értünk, se előtte, se mögöttem nem mláttam senkit. Megkerültem a tavat, majd felfutottam a szimbólikus temetőhöz és onnan vissza a patakon átívelő hídhoz. Még most se láttam futót... kissé aggasztott a dolog, de jelzés, se irányító ember nem volt idáig sehol. Ahogy elértem a lefelé vezető aszfalt utat, hirtelen jónéhány futót láttam magam előtt. na gondoltam utólértem a bekezdőket??? Hát nem!!! Ezek jóval mögöttem voltak idáig. Tehát elkavarhattam valahol. (Mint kiderült, a tavat meg se kellett volna kerülnöm, és a temetőt se kellett volna meglátogatni). Elkezdtem dühből tolni, már amennyire a fulladás engedte, de azért egy jó tempóval előzgettem a népet. 4 kili alatt, vagy 20 embert előztem meg! Leérve a kerékpárútra, már újra a régi pozíciómban futhattam... sajna ismét egy lelket se láttam magam előtt. Reméletem, hogy jó helyen járok és nyomtam ahogy tudtam. Egy kanyar után megláttam Carlos piros felsőjét és egy mögötte futó Szlovákot. Na akkor jó helyen járok gondoltam. Lassan közeledtem feléjük. De még azért nagyon messze voltak. Elérve a balról becsatlakozó zöld jelzést, Poljankán egy frissítőpont várt minket. Rettenetes meleg volt és max páratartalom, Már ömlött rólam a vaz, hát jól esett kissé feltöltekezni. Itt utól is értem az egyik Szlovák futót, vele együtt indultunk fel a Sziléziai házhoz. Nagyn kemény, technikár ösvényen kellett felfelé haladni. Én megint nagyon fulladtam és lemaradtam. megint egyedül mentem tovább. Rettenetes hörgések közepette értem fel a magistraléra. A háznál nem volt frissítő, csak ellenőrzőpont. Kissé kezdtem szédülni. Hihetetlen oxigénhihányos állapotban futottam tovább, emiatt egyre többet hibáztam és botladoztam. De nem kaptam levegőt, bárhogy is próbáltam lazítani a szorítást a légcsövemben! (Sajna asztmaspray nem volt nálam, azt lent hagytam a szálláson). Eddig még sosem kellett versenyen semmiféle hörgőtágítót használnom, mert soha nem fulladtam ennyire, mint most! Így is utólértem egy helyi futót, aki csak ült az ösvényen és azt mondta, hogy neki ennyi elég volt feladja. Egyre elkeseredettebben küzdve minden oxigénmolekuláért, nyomtam tovább. Egyszer csak nagyon tónustalanná váltam és megbotlttam, de nem tudtam kivédeni...elsötétült minden... Arra eszméltem, hogy két Szlovák turista emel fel a földről valszeg láthatták, hogy elestem. Megráztam a fejem és még mindíg hörögve megköszöntem a segítséget és a tiltakozásuk ellenére elfutottam tovább Tarajka felé. Nem tudom, hogy mennyi ideig feküdhettem, de biztosan nem sokat. Elvileg nem előzött meg senki addig. Még Tarajka előtt ismét befogtam egy sétáló helyi futót (aki még az elején elfutott tőlem). Na gondoltam, azért szép lassan szedegetem a mezőnyt. Tarajkán újra frissítés és nyomatás tovább! innem már jórészt lefelé kellett menni. Sajnos egy helyen teljes dekoncentráltság miatt rossz irányba fordultam és mire eszméltem, már ketten leelőztek, akiket sajnos nem is tudtam befogni a célig. Csak botorkáltam lefelé a kék jelzésen, teljesen kétségbeesve, hogy ezen a jól futható lejtőn se tudok haladni. Az izmaim bírták volna, csak levegőm nem volt egy szemernyi sem. A célban aztán ismég csak hörögve kértem Carlos, hogy szerezzenek egy asztmasprayt, mert megfulladok! Orvos is jött, látva a kínomat, de aztán Virág hamarabb lehozta a szobámból a légzéskönnyítőmet. Lassan kezdtem magamhoz térni és kérdezősködtem, hogy ki hanyadik lett! Carlos végül a remek 2. helyen ért be, bár a győztest állítólag a Sziléziai háznál lehagyta...De ebben a kaotikus rendezésben nem nagyon lehetett tudni, hogy mi is a valóság. Én a 8.helyen értem be végül. Legalábbis papíron. A később kihirdettet győztest pedig igazából senki nem látta, hogy mikor ért be. Elég furi, de már nem is akartunk vitázni! Besöröztünk és élveztük a nyárias meleget, meg a jólevegőt!

Nos röviden ennyit a hétvégéről. Idén nekem semmi nem akar sikerülni....

Pedig tavasszal még remek formában éreztem magam...azóta hiába futok még keményebben és többet, mégis egyre gyatrábban érzem magam.