bb18 Creative Commons License 2010.06.20 0 0 9403

Alapvetően tudni kell, hogy a Csepel Művekben kevés un. kihalt terület van. Minden terület valakinek a tulajdona, magánkézben vannak, még ha esetleg elhanyagolt, vagy romos is, több mint 150 tulajdonos van.

Valaha 35 ezer embernek adott munkát a cég, most jó ha egy tized van melós.

Sok olyan terület van, ahova anno simán be tudtam menni, most sok helyet komoly fegyveres őrök vigyáznak pl : fémmű, ahol minden rézből van.

Az un. fácános rész elég elhagyatott, és a hátsó déli terület is, valamint a volt széntér, de mondom minden valakié. Senk földje nincs, de ha ismered a területet, akkor sok édekeset lehet látni.

 

Néhány évet lehúztam ott és olyan beosztásokban, hogy kevés az a hely ahova nem jutottam el. Ráadásul Apám az erőmű vezérigazgatója volt, így a név miatt is sok ajtó megnyílt.

 

Néhány érdekesség :

-A gyári rendelőintézet Budapest egyik legjobban felszerelt ilyen intézménye volt

-Rendezőpályaudvara nagyobb mint a ferencvárosi

-Teljesen önellátó volt minden energiából

-A dolgozókat, valamint csepel lakosságának jó részét el lehetett helyezni a bunkerekben.

 

Ma is dolgozik még ott olyan cimbora, aki a háborúban is már ott volt. Sok érdekeset mesélt Ő is, és láttam több olyan gyár vagy üzem szétesését, szétverését, ami régen nagy névnek örvendett.

-Csőgyár

-Csőkarima kovácsüzem

-Nagykalapács üzem

-Kerékpárgyár

-Öntödei üzemek

-stb.

 

És még egy érdekesség :

A csepel művek közüzemi hálózatáról, vagy föld alatti létesítményeiről nem maradt fenn egyetlen térkép, vagy komolyabb leírás, minden megsemmisült a háborúban. Aki ismeri a területet alul-felül, az csak tapasztalatból ismerheti, és nagy kincs !

 

Előzmény: BZd (9400)