Jól pörög a topik

 

Egy hosszabb beszámoló a lassabb frakcióból.

 

Az első százasom

 

A Mátrabérccel szemben a T100at valamiért nem célversenynek, hanem kötelező, kipipálandó feladatnak tekintettem, ami elengedhetetlen a nyári verseny teljesítéséhez. Ezen túlmenően a MB magamhoz képest egészen jól sikerült, odatettem kb., amit tudtam és erre az „eredményre” fejben vhogy rá is ültem. A futást megelőző napokban ennek megfelelően egymást váltogatta az ijedtség az első 100 km-es táv miatt, illetve a teljesen megalapozatlan lazaság.

A pályát nem jártam be, kivéve a Dobogókő-Pszentlászló részt Norbival, Kituval és TVJudittal, mert a tapasztalatok miatt (Börzsönyi Éjszakai, Vértes) számítottam rá, hogy a pálya végig tökéletesen lesz jelölve. Részeit ismertem azért más túrákról, futásokról.

 

Engem az időjárás nem zavart, lehetett tudni, hogy szakadó eső lesz, ha ezt dobta a gép, akkor hát ezt dobta a gép. Az extrémebb körülményeket alapvetően szeretem… azt hiszem. (bár a BHMTCS-re ez nem igaz, azt egy kicsit értelmetlennek tartottam januárban :))

Tehát fejben vhogy enerváltam indultam neki, kicsit hiányzott az új utak, korlátok megismerését váró érzés és az elhatározottság. Ez nem a verseny miatt volt kedvezőtlen jel, mert én kizárólag magammal versenyzek, egyáltalán nem érdekel, ha valaki elmegy mellettem, vagy, ha éppen én előzök meg egy sporit. Nekem az ilyen időtávú versenyeken (a rövidebbeken talán nem..), a jókedvű teljesítés a cél és az, hogy jól érezzem magam, hiszem azért ez a hobbyn, ezért csinálom, nem a szenvedésért, erőlködésért, laktátért. (Vonatmodelleket sem összeszorított fogakkal épít az ember?! :))

 

Ettől függetlenül az első 20as, mivel nem sok szint van benne, egész jól ment. Próbáltam tartani az alacsony pulzust, jól eldumáltunk Solkimával és Z. Robival, illetve egy sportpiacos bringás felsős sráccal. Kérdésre 14 órát saccoltam teljesítési időre, de magamban azt gondoltam, hogy „akár” 13.30 körül is beérhetek J. Aztán a szint megérkezésével elkezdődött a táv középső harmadának, több, mint 30 kilométerig tartó szenvedése. Pszentlászlóig nem éreztem semmi elszántságot, kedvet, nyögve nyelés volt az egész. Minden ponton jó sokat ettem, feszült a hasam rendesen, Dobogókőn megvolt az első bokrozás is. Mgjött az első hatalmas zakó is, benéztem a Vadálló kövekre felvezető feljáró előtti részt, sípcsont középig ért a sár, megfogott, tempóból satu, beledőltem a sárba :)..

Prédikálószékre alig vánszorogtam fel, onnan a jó kis kép, mintha az Everestet másztam volna meg, köszi Norbi. Egy métert sem joggoltam, pedig 10 nappal azelőtt könnyedén kocogtam minden futható részen.

Alig vártam, hogy a Kisrigóhoz érjek. Tudtam, ha a felén túl leszek, az fejben már sokkal könnyebb. Azt is tudtam, hogy ezért most meg kell dolgoznom rendesen, és nem az időjárás, hanem a fejben lévő kedvetlenség miatt. Meg kell dolgoznom, nyárra nem lehet anélkül elmenni. Kisrigóhoz 6:14re értem és 17 (!) percet depóztam. Felsőátvétel, tea, szendvics, leves. Jött Judit negyed órával mögöttem, már látszott, hogy nagyon jót fog menni.

A hosszú depó helyre tett, a pulzusnak is jót tett, innen végre beállt, ha nem lettem volna lusta, az emelkedők egy jó részét meg tudtam volna kocogni, mert izomzatilag teljesen rendben voltam.

Újabb bokrozás Visegrád előtt, egyelőre kijön, ami bemegy, de mivel folyamatosan eszem, nincs gond. Kisrigótól kerülgetjük egymást a célig, illetve együtt megyünk a női 2-3.. helyezettel, innen is köszi még egyszer a társaságot és gratulálok!

Misi feljön a Fellegvárhoz is egy kis szurkolásra, ez jól jön megint csak fejben. Kezdem összeszedni magam. Paprét előtt megint egy kis holtpont, az egyik átjárón egy brutálist esek, durván lebucskázok a lépcsőn, mint a bunyós filmeken a béna gonosz. Konkrétan azt hiszem nem állok fel. Épp gondolkodom, hogy a trail szellemében nem is a mentőket, hanem a SAMU-t hívom (ééééérteed), de aztán vhogy összeszedem magam (kar, könyök térd lezúzva), jó öt perc séta, aztán újult erővel kocogok. Kisrigó 2-höz már vidáman, frissen érek. Elég sok kellett a bemelegítéshez. Most csak 8 perces a depó és 9:43-as menetidőnél indulok el az étteremből.. Judittal épp váltjuk egymást, nagyot megy a sporttársnő J. Azt számolom, hogy 13:15-25 között beérhetek, ez nekem sokkal jobb lehet a vártnál.

Jön a patak combközépig, nagyon nagy élmény, hangosan vihogok, huhogok, bottal jól átjutok rajta. Ildikó összekapaszkodik egy másik sporival úgy jönnek át.

Az eső még jobban rákezd, már jó ideje patakokban futunk, mert ott nem csúszik. Csobánkán Misi már Kituval szurkol, nagyon jól esik az is. Egyre jobban vagyok, könnyűek a lábaim, végre élvezem már az egészet. A Kevélyt Ildikóval meggyalogoljuk, a nyeregben rossz irányba megyünk, de egy 150-200 méter után gyorsan fordulunk. Itt már kell a lámpa. A Pborosjenői pont lassan jön, előtte még kicsit túlmegyünk a dózerúton, de szerencsére itt már 4-5en vagyunk és vannak az utat ismerők is.. Lassan magamban már beérek, éppen a nagy ívű köszönő beszédemet fogalmazgatom és sztorizunk egy  sporival, hogy hát hogy ment  (múlt időben!! stb.) az egész, hogy tetszett, stb.

A Jenői pont a legkirályabb, Eszter már harmadszor, nagyon jó a hangulat, eszünk, iszunk, alig akaródzik indulni.

Téglagyár-kék jelzés (Határjárás nevű túrán jártam itt utoljára), szépen megyünk. Hopp az órám itt megáll, betelik a memória, kikapcsol. 96 kilinél vagyunk. Ezzel majdnem egy időben sajnos épp az én hibámból elvétjük a jelet és elindulunk a kéken balra. Majd 2 kilométert megyünk , majd viccesen szembe jön két lámpa. Hát ti honnan?? És ti?? Most már együtt bizonytalankodunk és találjuk meg jó sokára végül a felvezető utat. Én még keresem a szalagozást mindenfele (nem hallottam hátulról Lupust reggel, hogy az nem lesz, bár az itinerben benne volt), a köd itt már nagyon durva, kb. másfél méteres a látótávolság.

Végül azért több további kitérővel csak felbénázunk a nyeregbe, majd még fent az aszfalton is keresgéljük a nyílnyomokat, mint Winnetou. Végül megleljük őket és befutunk a célba. Mikor realizálom, hogy a 14 órából is kicsúsztunk kicsit bosszús vagyok azért a 45 perces kavarásért. De hamar elszáll és már sztorizgatunk bent. 14:11 lett végül és 104.8 km. Lehetett volna jobb, de első százasnak elmegy.. szódával.

A jó jel, hogy izomzatilag teljesen rendben értem be, tudtam volna még tovább menni és ez is cél volt.

Izomláz azért gazdagon van másnap, de főleg a zúzódások fájnak az eséstől.

 

Szerintem jól volt jelölve a pálya (bár több hely volt, amit egyedül biztosan benézek, de vhogy mindig volt vki körülöttem..). Ilyen körülmények között pedig teljesen benne van a pakliban, hogy a jelzések egy-két helyen eltűnnek. Persze lehetett volna a börzsönyös fényvisszaverő, vagy szalag, esetleg mindkettő az uccsó 20 kilin, ahova azért egy jó része a csapatnak már részben sötétben ér, de majd jövőre jobb lesz. Amúgy a benézés is figyelmetlenség volt, illetve a látótávolság rövidülése miatt következett be, mert ott volt nyíl feljebb, csak nem jó helyen és a köd miatt semmit nem láttunk.. Vagy be kellett volna járni ugye..

Nekem egy nagy tanulsága van az egésznek. Mégpedig, hogy a futás a célban ér véget J, egészen az utolsó méterig ott kell lenni, figyelni, koncentrálni stb. Még akkor is, ha csak 4 km van egy 100 kilis futásból.

Pozitív és nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam, örülök, hogy magamra találtam a második felében.

A frissítés fantasztikus volt, de ezt már mások sokszor elmondták. Jó, hogy vannak olyanok, akik szerveznek ilyen futásokat nekünk :).

2 kritika azonban: a póló nekem csalódás volt (szerettem volna egy olyat, ami a korábbi, azokat csak irigykedve néztem J), és számítottam is rá., valamint a célban az önki-mikrózd-meg-a-nyersvirslit projekt vhogy nekem nem illett az egész rendezvény minőségéhez finoman szólva.

És legfőképpen nagy-nagy köszönet Misinek az egész napos szurkolásért, segítésért., nagyon sokkal jövök már neked.

 

Ja és hoztam egy fontos döntést még. A pontőrködést szintén felveszem a szabadidős tevékenységembe.