Már Mátrabérc előtt is fájt a jobb vádlim, elindultam és végigmentem. T100 előtti három hétben viszont a fájdalom miatt csak 2x futottam. Viszont ha már neveztem induljak el és ha nem hátráltat a fájdalom akkor menjek végig. Felkészülve  a legrosszabbra azért Szaszával kiküldtem egy adag száraz ruhát a lámpával együtt a Kisrigóhoz. Tanulva tavalyi hibámból, idén lassan kezdtem és D.kőig mondhatni minden oke volt. Dömösre lefelé viszont már egyre jobban fájt a vádlim, de itt még nem lassultam. Prédiről lefelé viszont már minden egyes lépést éreztem a vádlimbam. Lefelé azon gondolkodtam kimenjek a visegrádi körre és csapjam szét a lábam még jobban vagy mára nekem ennyi volt. Kisrigóhoz érve Olival gyors konzultáció, majd versenyfeladás. Gyors átöltözés majd Oliék visszavittek a rajtba ahol Krisztián a betonná vált vádlimba életet lehelt. Ma már tudok járni és remélhetőleg a héten már fájdalom nélkül futni is.

Amig versenyben voltam élveztem a futást, sajnálom, h nem tudtam tovább küzdeni magammal és az elemekkel.

Minden indulónak és célbaérkezőnek gratulálok a küzdéshez, azt hiszem a tegnapi napról még sokáig fogunk beszélni. Köszönet a rendezői gárdának a versenyért.