Más költőket is foglalkoztatott a barokk kor szvitjeinek témája. Az alábbi vers szerzője ebben a költeményében sem tagadta meg önmagát, a szerelem sűrű és izgalmas ábrázolását. Mások szemérmesebbek, de a téma örök.
Marsall László ide vágó versei az 1977-ben megjelent Szerelem alfapont című kötetében dominálnak. Néhány más verse innen.
.
.
Vén kastélyban
nyaki „Allemande” és „Gigue”
.
Szoba ötablakos fehér, lámpátlan sötétségben, két méter vastag lepedő, íves drapériás – nyáron is kiveri a dér – hadargóknak magánlakás, kastélyossága puszta tézis, nem csoszog papucsos halkan, ha nem a falban Joannes Simor Episcopus Jaurinenésis. Fertőtó-fútt északi szél, szúnyog-hadnyi szúnyog-beszély, moll hangok dúr csípések, térd alatt áll alatt duncos piros képződmények, huzat, ajtó-döndülések. Érkezésben csőstül vendég, Niederlander-Osztrák-Magyar, lub-lub-rúgás pulyka-taraj, sokas kölyök-visítás, minden pulya emigráns, villanykörte-csavaró, zokog a tört zsebrádió. Kápolnára táruló ablakfőből látható, Jézus elé térgyelő, korántsem előkelő föstményből kilóduló bűnbánatos Magdolna mezitláb a folyosón a mosdóba beoson, tépi gönceit. . Kisdolgomat ahelyt végzem lámpátlan sötétségben, dús ajak rés tárulkozó, orgonahang fuvolaszó káromkodás döngő bőrönd, pamlagomon macska őrjöng „Wo bin ich?!” – ajtó mögött kölyök vonít. Tömör falban Episzkópusz pókot legyez legyet pókász – kápolnába leskelek, hókusz-pókusz, hogy Magdolna zuhanyzóból megtérten Jézus előtt a föstményen újonnan ott is újfenn térden, wienerwalzeres eset emeletről aláesett, – kövön csúsz a kertbe ki hasba rúgott poliészter sebedli.
.
/Marsall László/
.
.
.
Zene a dobhártya mögött
. gyönyörűm gyönyörűségem és gyönyörűségem és gyönyörűm és gyönyörűségem és újra gyönyörűm gyönyörűségem és még gyönyörűbbem és leggyönyörűbbem és gyönyörűbb gyönyörűségem süketülésig berekedésig gyönyörűségem leggyönyörűbb gyönyörűségem és újra csak gyönyörűm és leggyönyörűbbem és leggyönyörűbb gyönyörűségem és ne legyen más a szó szótár és szavak pusztuljanak ne legyen más szó ha nem vagy velem elég nekem ez a röhejig berekedésig orrvérzésig gyönyörűm lankadásig elfáradásig leggyönyörűbbem álomtalan alvásig gyönyörűségem és ne légy velem halj meg holnapig holnaputánig ne légy velem hogy légy csak gyönyörűm és gyönyörűségem és leggyönyörűbbem és gyönyörűségem hogy legyen a hiányod is távolléted is gyönyörűségem vágyam ellenére is hogy te meg én hogy lennék veled arcom arcodon gyönyörűm hogy vágyam ellenére melled mellemen leggyönyörűbbem ágyékom ágyékodon gyönyörűségem óhajom ellenére is holnapdélelőttig tegnaputánig csak ez a szünetlen gyönyörű gyönyörűm csak ez az egyetlen leggyönyörűbb gyönyörűm torok- és fül- és ágyék-robbanásig kopásig csönddé- omlásig csak ez a lágydübörgésű-Te gyönyörűségem és vesszen és rohadjon el minden más szó amit kimondtam: „süketülés berekedés lankadás elfáradás álomtalan alvás” és „távolléted és óhajom” és az is hogy: „rohadjon el” és a „minden más” és ez a szavakkal szavak közt csetlés-botlás és minden ami nem: gyönyörűm gyönyörűségem és gyönyörűségem és gyönyörűm és újra gyönyörűm gyönyörűségem és még gyönyörűbbem és leggyönyörűbbem és gyönyörűségességem és újra csak gyönyörűm és leggyönyörűbbem és leggyönyörűbb gyönyörűségem
.
/Marsall László, a Szerelem alfapont című kötetéből/
Ha módi a kopár forma, sehol bodor sem cikornya, ha a vers pár csont-golyó, ha tetszik, hogy összekoccan, mandíneres fül-sarokban csontváz-táncot jár a szó;
és a nyelv ha dákó vége, markolatja bunkós gége, s fogak bütykén ildomos megtámasztva falssal bökni szó-golyót, hogy mind a többi csattog, s ez a dallamos;
szűk pillarés – keskeny gomblyuk –, ha vigyázza, s ráncolt homlok, és ha méri görbe szem: szó-golyó-boly rendje szép-e, csillagképe ösztövér-e? –, s az ész mondja: „úgy legyen”;
csak azért is elme-tőben, sötét múzsa-keltetőben török jó pár szó-tojást, hogy sok borzas múzsa-pipe, szőrös baba-Beatrice megkezdje a futkosást;
szó-golyó-héj szerterugva, szárny-billentős ugra-bugra a vers pádimentumán jelentse, hogy elegyesen, Vitéz, veled keveredem, Csokonai, ős-komám –,
s nyelv dákója kirügyezzen, gége-szélben farktoll rezzen, palatális ég alatt, páva-hús az ínyvitorla és a szó is páva tolla –; csontgömb-zene elmarad;
cirmolják bár intrikával, mord szemöldű metrikával habzik, mint a tej ha forr: szavak fickós fortyogása zubog füled csarnokában – más minden csak vadkapor.
/Marsall László; a 2002-ben kiadott
Szélketrecből/
Gyermekrajz
Mint gyermek ha rajzol házat, barikát és föléje napnak sárga karikát, légben úszó fákat, libegő füvet, fák közt rókafarku póniló üget, napkarika s fű közt olyvalami száll: zümmög is, csirrent is: bogár és madár – s fiu is meg lány is az a kis alak, aki cérnalábon áll is, meg szalad…
Így látlak már téged elvesztett világ, teleírom véled cellám ablakát! Gyermekkézzel rajzol az emlékezet, mindent egybegyűjt a rívó képzelet: tavasz, nyár, ősz és tél már nem évszakok, kihullott kezükből a stafétabot, hajuk egybelobban, így rohanva át ötvenegy esztendőm tikkadt udvarát.
Izzó nyár is, tél is nékem a világ, így lát, aki éve csak cella falát: egyik ágon cinke mondja: Nyitni kék! másik ágra varjú hozza gyász hirét, akáca felhője hogyha föllebeg, avarszag is száll már, holt levél pereg, nap is ég az égen, Göncöl is ragyog, lépegetnek páva-farku hajnalok.
Mint hajdanában négylevelű reményt: keresem mi széthullt, de enyém! enyém! városszéli utcán kehes verkliszót, csillár alatt szálló hegedűsikolyt, ifjú arcod… s mely már nekem kedvesebb, félszáz év zománcát, te legkedvesebb! azután nem bánom, ha szakállamon zuzmarára vált a tegnapi korom.
Mint gyermek ha rajzol házat, barikát – dülöngél szivemben a kinti világ. Villamos csengője, tücsök-cirpelés, utcák zsibogása, rigók füttye és ifju társak verse, barátok szava, kávégőzben, füstben úszó éjszaka, apámmegigérte aranyszín csikó – ugye, megvársz engem, te tavalyi hó?
érdobverő nyakamon csuklód könnytelen zokogás verőérdob énteén nyakadon pihe- másodperceket borzoló fuvalom teénte nyakamon függő fekete ingaórám mellemen-bordafalamon elütöd szerelem-negyedet dala-dom mellem dala teénte ketyegő fekete türelem a dala-dombmelledből a rugót ha kilopom türelem ráncpercmutatók a homlokodon le- szerelem ki perc ki időkakukkfióka kiterelem pihemásodperceket borzoló fuvalom tebenned kipihenem a te bennem kipihened a dala-dom dala-dom időtlen időkönnytelen nyugalom
Weöres után az egyik tanítványa emlékére, aki éppen pár napja halt meg. Marsall László versei, bár az egész fórum halódik :-(
Fughetta parafrázis
Weöres Sándor Nagymesterem emlékére
Veres orrú rezes Fúga vastepsiben mécsesek Kell-e néked öreg Fúga? Csak a húgának a húga csúcsos mellye tompora
Vastepsiben mécsesek veres orrú rezes Fúga kell-e néked részeg Fúga csak a húgának a húga csúcsos mellye tompora
Vastepsiben mécsesek kell-e néked részeg Fúga veres orrú rezes Fúga csak a húgának a húga csúcsos mellye tompora
Vastepsiben mécsesek kell-e néked öreg Fúga csak a húgának a húga veres orrú rezes Fúga lottyadt mellye tompora
Vastepsiben mécsesek kell-e néked aggó Fúga csak a húgának a húga csöcsös mellye tompora Veres orrú lottyadt Fúga.
A közel két évvel ezelőtti beírás pedig INNEN! S ha már Bartók, jöjjön a másik is az Ave, auctor sorozatból :-)
Bartók II.
A Fibonacci-sor egy szegmentumának megfordítása
(21-13-8-5-3-2-1)
21.
Szaporodnak a fehér vérsejtjeim, alpesi havazás a keringésben, nyugtában bennem a vörös Napkorong, csontvelőmből Doktorok csipegetnek, mérik-méregetik az Arány-számát, mintha belém költözne Ő, Fibonacci. Mintha a „Concertóm” mércén dübörögne, vörösvérsejtes infúziót adagolnak, komponálásban mielőtt elérném az „aranymetszés” irracionális pontját, hogy mégis szünetjellel kell befejeznem, a mágikus 89-es számot így kapom el. A magam kudarca, Dittám, vagy a törvény szabta rám, s a hérakleitoszi Diké poroszlói a Mérték áthágása miatt el- ragadnak, visznek a Nagy Ítélő széke elébe. Távolodva a Szív-közeli Hazától, együtt omolni a kárhozatos szolgák ifjai-véneivel és dallamaikkal, rádöbbenjek az ősi abszurditásra: létezik „pentatonikus anyatej.”
13.
Kottafejekben s eleven zenében, ha benne rejlik létem rezgésszáma, akár egy acél-szerkezetű híd-ív, s rajta bal-jobb bal-jobb katonák egyszerre lépve egyazon ütemben masíroznak, a hídnak ön-rezgését acél-roppanásig fölfokozna, s bekövetkeznék a Katasztrófa, Ha benne jelenlétem rezgésszáma, s nem zuhanna, de fölfelé lebegne, mint kottaképből eleven zene, és temettetnék izzó Napgödörbe: a Semmiben Senki – álomtalan álom.
8.
Tengeri só kesernyés szaga. Megmérgezett angyal Vergődik a számban – álombeli emlék – hullámok hátán ugrálva elrohant. Egymás haját tépi a parton két egy-testvér kisgyerek.
5.
Mintha elhangolt hárfa rezegne, tetőtől-talpig mágneses vihar rázkódtatja a testemet belül. Segíts most rajtam Angyalom, ha vagy, Végre csitítsd el tollazatod zúgását.
3.
Egy pohárnyi víz gyűrűzik a kézben. Föld morajlik a testem egén. Tarajlik bennem Idő-óceán.
2.
Burkoljatok be szerzettem zenémbe. Gemma leszek, vagy elcsituló szél.
Ugyanitt egy engem nem tanító zakos tanárnőnek is írt verset, betegségében már a halál utánra is gondolva:
Az Őrző léleknek
Csáky Kati zongoraművésznek
Ha építettem volna magamnak új temetőben házacskát romló vén tetememnek jött a hazard Kéz, Ő, a fortepianós kegyes piusszima, étheri fűszer, s engem „rossz alvót” álomi ős-szuszogásba penderített bé, hogy a „jobbik lábam” pokróc alatt nyávog – vagy a macska fölötte – s mintha szegecses lópata izzana hónom alatt és forgolódom az ágyban, majd jön a sűrű köd, álombeli fátyol, macska-szemnek is aligha virradatos. Csak hajnal-időben kergeti szét Zephirosz ébredezni: kis Ármány vagy tanuló Pénz. Jó hogy létezel újra lenni segítő. Új nap, új ég. – Bekopogtat a szív is.
Tavaly 50 éve szerezte diplomáját a művésznő. Éljen soká egészségben!
érdobverő nyakamon csuklód
könnytelen zokogás verőérdob
énteén nyakadon pihe-
másodperceket borzoló fuvalom
teénte nyakamon függő
fekete ingaórám
mellemen-bordafalamon
elütöd szerelem-negyedet
dala-dom
mellem dala teénte
ketyegő fekete türelem a
dala-dombmelledből a rugót ha
kilopom türelem
ráncpercmutatók a homlokodon le-
szerelem ki perc ki
időkakukkfióka kiterelem
pihemásodperceket borzoló fuvalom
tebenned kipihenem a te bennem kipihened a
dala-dom dala-dom
időtlen időkönnytelen nyugalom
