Föllendül megint
a karmesteri pálca
- vigyázz szavadra,
ha léha, leint -
föllendül megint
a karmesteri pálca,
s nem megy föl a
függöny,
de lehull az álca.
Cintányéros,
cudar a világ,
céda a léda
és szűz kézben lobog
a bárca.
Van remény?
- kérdezed.
Hogy nem a homály,
de a fény.
S van remény,
hogy félsz már,
de élsz még.
Hogy él még
nemzeted,
hogy élhet.
Titkon reméled.
Kodály tanár úr
- a hű zenész -
hazánkra visszanéz,
hogy templom vagy
hodály az ország?
Hogy énekel
a nép vagy
koldulón térdepel?
És Illyés
visszanéz,
hogy magasban
a haza
vagy mélyben.
Hogy hószakadás
szó-rácsában,
vagy Egry József-i
Balaton-fényben?
Magasban, mélyben?
Kell-e
a segítség?
Kell-e, hogy
Istened megsegéljen.
Üti a temetőt
a karmesteri pálca,
- sok a pálforduló
paulus, sok a bár,
a bárha, sok a bárpulton
az ezüstözött tál,
ezüst tálca.
Állsz
csodára várva,
ki hétszer árva.
Föllendül
megint
a karmesteri pálca,
eljön fiskális
Katona József úr is
az innen- s túlvilági bálba.
Bántja a Bánkja.
Sehol nem látja
Bánkot, a nagyúrt,
sehol nem látja
Petúrt.
De az orozva gyilkolót
mindig látja, most lobbantja
a világot lángra
"a világ világa".
De Tiborcot látja,
mást se lát
csak tiborcot.
Megborzong.
Kulcsolnád a kezed
imára,
de hiába,
egyre csak az jut eszedbe:
világ világa.
Virág virága.
Szerelem
kápolnavirága.
Dadogsz,
magadban énekelsz,
várva:
hogy föllendül ismét
a karmesteri pálca.
/Pintér Lajos/
A hivatkozás: Illyés Gyula "Bevezetés egy Kodály hangversenyhez" c. verse, amely a fórum e rovatába már bekerült 2006. július 3-án /is/, de megismétlem. Lesz majd Vígh Tamás-mű is.
Illyés - többek között - az alábbi versét is mondja a Hangos könyvtár-ban:
www.hangoskonyv.hu/catalog/product_info.php%3Fproducts_id%3D475+Illy%C3%A9s+Gyula+Bevezet%C3%A9s+egy+Kod%C3%A1ly+hangversenyhez&hl=
hu&ct=clnk&cd=4&lr=lang_hu
Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez
Az ünnepelt 80. születésnapján
a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző
Föllendül azonnal a karmester-pálca
s megzendül – nem a zenekar,
hanem ami van körben temető;
megzendül ami van (ó s fiatal!)
síri mező,
majtényi, mohácsi, muhi mező,
anyádért, apádért,
esendő hazádért,
ami volt sírba és sárba vesző,
ami volt hősvértől pirosult gyásztér,
egri üszök és drégelyi várfok,
onnan tör elő,
amit hallani vártok –
e zenekari mélyből árad elő,
de nem a jaj,
rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj,
hanem az erő,
az a gyökérmélyü erő,
az a mult-táplálta erő, mely érted
száll harcba, jövő:
örökös élet.
Ezt, ezt kereste ő
és ezt találta,
kezében a pálca:
vasvessző, mely a temetőt veri
s marsallbot, ha szólnak ütegei;
ezt rendezi ő,
az elszánt, a konok,
akinek a sírok üregei
dobok, dobok,
ezt hozza ő,
búval, de hittel is tele,
ezzel jön ő,
a hangok s lelkek megváltó mestere.
Karmester, nemcsak ezt a kart
vezényled, jól tudod,
hanem egy népet, a magyart,
villanjon homlokod;
akinek hangszekrénye lett
vártömlöc, temető
s kéz-intésedre égre kelt
a poklot-szenvedő;
ki jajból sajtoltad a dalt,
búból az örömet,
vereségből a diadalt –
családod, sereged,
éneklő kórusod vagyunk
s ki nem dalol, az is
tudja már, szívós karnagyunk,
mi helyes, mi hamis;
mert egybe álltunk általad
s az is, ki nem dalol,
érzi a Lét, a Rend szabad
összhangját valahol.
Az idei Kettős Kodály-év talán záróeseményére voltam "hivatalos" tegnap este az Eckermann kávéházba, a budapesti Ráday u. 58-ba. Korhecz Imola és Érdi Tamás adták elő az É. Szabó Éva szerkesztette műsort, amiről írnom kell, hogy azok is megismerhessék az előadás leírható részét, akik nem voltak ott, de érdekli őket a zene és a költészet magasszintű összekapcsolása, mert karácsony előtt nehéz akár csak 2 órás időre is kiszabadulni a készülődésből.
Pedig érdemes ellazulni, elgondolkodni szép és művelt fiatalok által remekül előadott szép versek és szép zenék hatására.
Az előadókról bőven van anyag a neten, elég a nevüket beírni, így most csak az eseményről írok, bemásolva először a műsort, majd Podhorányi Zsolt írásban kiosztott ismertetőjét /az előbb említettek miatt a művészekről írtak nélkül/, majd a verseket. Utóbbiakat nem együltömben, mert nálunk is sűrűsödik az élet ilyentájt. Néhány verset /pl. az Illyés verset/ már korábban is beírtam, de igyekszem az összeset közreadni, megérdemlitek. Türelem!
Kár, hogy az én technikai hátteremmel az elhangzott csodálatos hangokat nem tudom élőben feltenni! Legjobb lenne persze egy videóanyag a "tubusotokra!".
Műsor:
1. Kodály: Székely keserves 2. Juhász Ferenc: A remény értelme (részletek)
3. Kodály: Hét zongoradarab (részlet) - a továbbiakban: 7z-r 4. Illyés Gy.: Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez
5. Kodály: 7z-r 6. Juhász F.: A remény értelme (r)
7. Bartók Béla: Este a székelyeknél 8. Ratkó József: Kodály
9. Kodály: Esik a városban 10. Polmer Zoltán: Kodály Zoltán
11. Kodály: 7z-r 12. Bényei József: Siratóének
13. Kodály: 7z-r 14. Kiss Dénes: Magyar ikrek
15. Bartók : Allegro barbaro 16. Weöres Sándor: Kodály biciniáira emlékezve
17. Bartók: Improvizációk magyar népdalokra (r)
18. Juhász F.: A remény értelme (r)
19. Kodály: 7z-r 20. Kányádi Sándor: Fekete-piros
21. Kodály: Marosszéki táncok
/A hangszer egy lipcsei Blüthner zongora volt, amelyen Tamás most is elragadóan játszott/
Föllendül azonnal a karmester-pálca
s megzendül – nem a zenekar,
hanem ami van körben temető;
megzendül ami van (ó s fiatal!)
síri mező,
majtényi, mohácsi, muhi mező,
anyádért, apádért,
esendő hazádért,
ami volt sírba és sárba vesző,
ami volt hősvértől pirosult gyásztér,
egri üszök és drégelyi várfok,
onnan tör elő,
amit hallani vártok –
e zenekari mélyből árad elő,
de nem a jaj,
rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj,
hanem az erő,
az a gyökérmélyü erő,
az a múlt-táplálta erő, mely érted
száll harcba, jövő:
örökös élet.
Ezt, ezt kereste ő
és ezt találta,
kezében a pálca:
vasvessző, mely a temetőt veri
s marsallbot, ha szólnak ütegei;
ezt rendezi ő,
az elszánt, a konok,
akinek a sírok üregei
dobok, dobok,
ezt hozza ő,
búval, de hittel is tele,
ezzel jön ő,
a hangok s lelkek megváltó mestere.
Karmester, nemcsak ezt a kart
vezényled, jól tudod,
hanem egy népet, a magyart,
villanjon homlokod;
akinek hangszekrénye lett
vártömlöc, temető
s kéz-intésedre égre kelt
a poklot-szenvedő;
ki jajból sajtoltad a dalt,
búból az örömet,
vereségből a diadalt –
családod, sereged,
éneklő kórusod vagyunk
s ki nem dalol, az is
tudja már, szívós karnagyunk,
mi helyes, mi hamis;
mert egybe álltunk általad
s az is, ki nem dalol,
érzi a Lét, a Rend szabad
összhangját valahol.
Vége a nyaralásnak, végre Bartók Rádió a határhoz közel, alul 4 kerék, fent a két derék kerék, és az első hír: Magyar Örökség Díj jutalmazottjai.
Dr.Brusznyai Árpád és mások mellett dr. Degré Alajos levéltáros, akinek bemutatása után Illyés Gyula alábbi versét hallhattuk:
BEVEZETÉS EGY KODÁLY-HANGVERSENYHEZ
Föllendül azonnal a karmester-pálca
s megzendül - nem a zenekar,
hanem ami van körben temető;
megzendül ami van (ó s fiatal!)
síri mező,
majtényi, mohácsi, muhi mező,
anyádért, apádért,
esendő hazádért,
ami volt sírba és sárba vesző,
ami volt hősvértől pirosult gyásztér,
egri üszök és drégelyi várfok,
onnan tör elő,
amit hallani vártok -
e zenekari mélyből árad elő,
de nem a jaj,
rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj,
hanem az erő
az a gyökérmélyü erő,
az a mult-táplálta erő, mely érted
száll harcba, jövő:
örökös élet.
Ezt, ezt kereste ő
és ezt találta,
kezében a pálca:
vasvessző, mely a temetőt veri
s marsalbot, ha szólnak ütegei;
ezt rendezi ő,
az elszánt, a konok,
akinek a sírok üregei
dobok, dobok,
ezt hozza ő,
búval, de hittel is tele,
ezzel jön ő,
a hangok s lelkek megváltó mestere.
Karmester, nemcsak ezt a kart
vezényled, jól tudod,
hanem egy népet, a magyart,
villanjon homlokod;
akinek hangszekrénye lett
vártömlöc, temető
s kéz-intésedre égre kelt
a poklot-szenvedő;
ki jajból sajtoltad a dalt,
búból az örömet,
vereségből a diadalt - :
családod, sereged,
éneklő kórusod vagyunk
s ki nem dalol, az is
tudja már, szívós karnagyunk,
mi helyes, mi hamis;
mert egybe álltunk általad
s az is, ki nem dalol,
érzi a Lét, a Rend szabad
