Napjainkban folyamatosan történnek földrengések, árvizek, sáskák, tűzvészek, járványok, éhínségek és egyéb katasztrófák, és ezek hatósugara egyre szélesebb, különösen, hogy az új típusú koronavírus a világ minden országában terjed, és sok ember is meghal a katasztrófákban. Mi Isten szíve, amikor katasztrófa sújt le?
A gyakori katasztrófák láttán az emberek megrémülnek, félnek, és tanácstalanok, hogy mit tegyenek, ezért csak az Úrhoz kiáltanak védelemért.
Amikor rendben van valakinek az élete, meg szokta-e köszönni az Úrnak esténként, hogy védelmet kap? Vajon csak akkor kell hozzákiáltani, amikor baj van? Vajon remélhet-e tőle segítséget az, aki csak veszélyben kér segítséget, egyébként róla teljesen megfeledkezve éli az életét?
Lásd evangélium, mikor 10 leprást meggyógyított, de csak 1 ment vissza hozzá megköszönni. Meg is kérdezi, hogy nem 10-et gyógyítottam-e meg, hol maradt a többi 9?
Erre lehet látrszólag értelmetlen választ is adni, amely szerint (pl művészeti alkotások esetében) :
1. szabály : "Minden jog a szerzőé."
2. szabály : " Kivéve az ököljogot. Az ugyanis a közönségé."
De félretéve a tréfát :
Ha csak végigtekintünk az értelmes ember (ha úgy tetszik,a Föld teremtése óta az emberfajhoz tartozó élőlényein, mit láthatunk - tapasztalhatunk ? Leginkább azt, hogy az emberiség történelme arra tanít,
hogy Isten minden teremtménye közül épp az ember a legvacakabb, leg-kártékonyabb lény. A legtöbb, szinte minden cselekedete az önnön-maga, illetve a Föld minden más élőlényének csak és csakis kárt okozott és okoz jelenleg is folyamatosan. Szinte minden - értelmet feltételező alkotásának végállomása, végső stádiumának felhasználása, alkalmazása leginkább a pusztítást sziolgálja. méghozzá értelmetlen pusztítást. Ennek alapján roppant nehéz őt értelmes, gondolkodó lényként felfogni - elismerni. Nincs az élővilégnak olyan fajtája - rajta kívüle - aki teljesen értelmetlenül irtja sokszor sajátmagát és emellett
még a saját lakott - élt környezetét - válogatás nélkül. Anno, ennek volt következménye egykoron az Özönvíz és egyéb társai a mennyei büntetés eszközeképp. Jól láthatóan, az ember egyikből sem volt képes tanulni - okilni. Nincs tehát csodálkozni való azon, amit a topik itt feszeget.
Fenti példabeszédünkben foglaltaknak elvi alapja : Mindennek szerzője, maga, az Úr.
A közönség pedig nem más, mint maga az ember illetve az emberiség. És egyfolytában gyakorolja is a hivatkozott jogát, melynek tanulsága szerint elégedetlen a szerző alkotásával. Ebből minden következik.
A gyakori katasztrófák láttán az emberek megrémülnek, félnek, és tanácstalanok, hogy mit tegyenek, ezért csak az Úrhoz kiáltanak védelemért. Vajon Isten csak azért engedi, hogy katasztrófák érjenek minket, hogy mi kiáltsunk hozzá, és kérjük, hogy tartson meg minket? Pontosan mi Isten szándéka? Hogyan tarthat meg minket Isten a katasztrófák közepette?
