Sziasztok!
Érdekelne az hogy kit mi vezetett el az Istenhithez, illetve ha volt olyan az is hogy onnan miért távolodott el. Ez a tapasztalat megosztás reményeim szerint hasznos lehet Istenben hívők, nem hívők és ex hívők számára is.
Gondolj bele. A nagybátyád egész házassága alatt szenvedett. Mind fizikailag, mind lelkileg.
Aztán az imáid követően a halála előtti napon kikel a tolószékből. (fizikai megkönnyebbülés) nem tudom persze mikor kelt ki onnan utoljára.
Majd az azt követő éjjel álmában megtér a teremtőjéhez. (lelki megkönnyebbülés) Az ember álmában történő halál a legkönnyebb és legfájdalommentesebb út mind a Teremtő szenvedés nélküli boldog világába megtérő, mind pedig a hozzátartozók számára. Ha már a szeretteink elvesztése elkerülhetetlenül mindig elviselhetetlen. S annál inkább az, minél közelebb állt hozzánk.
Fájdalmad az iránta érzett szereteted fokát mutatja. De Neki hidd el ez a legjobb és szinte megváltásszerű volt, abból a reménytelen és szenvedéssel teli élethelyzetből ami az általad leírtakból kiderült számomra.
Anyósoméknak is volt egy ilyen sorsú szomszédja, ahol a jó lelkű és törékeny fizikumú férjét az asszony egész életében kegyetlenül sanyargatta és terrorizálta. Mindezt amellett hogy a felesége ájtatosan és álszent módon minden vasárnap ott ült a templom első sorában.
Csak hogy itt sokkal rosszabbul végződött a dolog. Talán mert nem volt senki aki a szerencsétlen apáért imádkozzon. Miközben egy szem fia a Pannonhalmi Bencés kollégiumnak volt a lakója.
Aztán egyik éjszaka mikor a férj már nem bírta tovább a felesége lelki és fizikai gyötrését, nekiindult gyalog a sok kilométerre lévő Hév végállomásához. Ahol aztán az éj sötétjében lefeküdt, és ráhajtotta a fejét a sínekre... :(((
Képzelheted hogy mekkora lelkierő és elkeseredés kellett ehhez. Ráadásul úgy hogy mindezt azzal a tudattal tehette, hogy hite szerint még bűnt is követett el ezzel a tettével.
Szóval ne gondold hogy hiába valóak voltak azok az imák akkoriban. S azt se hogy Isten kegyetlen lett volna.
Herzl Tivadar Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című művét - szerintem - nem Herzl Tivadar írta.
Olvastam Herzl Ősújország című könyvét.
Csak abban az esetben írhatta ő, ha skizofrén volt. Az Ősújország nyelvtanilag, mondatszerkezetileg tükrözi azt, hogy HT egyetemet végzett. A CBJ nem tükrözi. Vagyis HT-nek kellett lennie egy művelt (=Ősújország) és egy tahó énjének (=CBJ).
Naftali Kraus Az ősi forrás c. könyvét 98-ban olvastam ha jól emlékszem.
Mindig is érdekelt az ősi forrás.
Csak annyit kérek, hogy ne kamu legyen, mint jó néhány apokrif írás. Mária Magdolna evangéliuma Harry Potter szintű pl. És én Péter evangéliumának íróját is vitatom, hogy Péter apostol volt. Persze kérdés mikor írta halála előtt vagy után.
Amikor meghalt a nagybátyám, akivel a neje szemétkedett; akkor úgy éreztem, hogy én már nem hiszek. Vége. Rengeteget imádkoztam nagybátyámért és csalódás volt. Egyik nap kikelt a tolószékből, örültem, az Isten meghallgatta imám, de másnap reggel már nem kelt fel. Ölni tudtam volna, gyűlöltem Istent, a világot és mindent. Úgy örültem, hogy madarat lehetett fogatni velem mikor kikelt a tolószékből. Amikor nem ébredt fel olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna, összetört világom apró darabokra.
Nem értem ma sem, hogy miért nem lehetett úgy, ahogy én szeretném, szerettem volna. Még mindig nehéz. Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá. Meg a mocsadék nejére.
A lényeg: nem tudok nem hinni. Az nem én vagyok. Pedig talán okot találnék rá. Mégsem megy.
Ha az illető monoteista akkor egy Istene van. Az az isten ami az ő képzeletében vagy az érzéseiben van. Ezek az isten formációk nem feltétlen fedik le egymást az embereknél.
Azért ez így korrekt hogy megbeszélted vele a nem létezését. :) Ő pedig tartva magát a megegyezéshez visszavonul és nem telepszik rá az életedre. Isten ezek szerint egy igazi Úr. :)
Mondhatni a hitet a szabad akaratodra és majdani tapasztalataidra bízza.
Én kereken fél napig hittem benne, azota nem hiszek, elötte sem.
Nekem a gyógyuláshoz vezetö utban segitett. A megdöbbebtö, valoszinütlen változások miatt fél napig tudtam hinni, de "megegyeztem" istennel, hogy továbbra sem hiszek benne, hiszen nem tudok kétkedés nélkül őszintén hinni.
Akkor viszont korrektebbnek tartom az őszinte nem hivést, mint az a hitet, ami csak kifelé az, befelé csak kétely.
Az hogy miért is hiszek Istenben, az nem utolsósorban annak okán van hogy egyáltalán nem mindegy az hogy az emberi értelmet és önvalót egy magasabb Értelem, vagy az értelmetlenség öncélú játéka teremtette.
Az értelem pontnyi szigete ugyanis az értelmetlenség óceánjában maga is teljességgel értelmetlenné és okafogyottá lesz.
Az értelem célja csakis egy lehet: meglelni önnön értelmét a Mindenségben. Ha pedig az értelem nélküli, akkor benne ez a kis sziget is azzá lesz.
Hisz ugyan mi értelme az értelmetlen semmiből születő értelemnek, ha az ugyanazon értelmetlen semmivé lesz mint miből született.
Mi célja is lehet más az emberi értelemnek, mint az értelmét megismerni annak a világnak mely őt létébe emelte.
Mert hát az értelmetlenség időtlen végtelenségében köszöni szépen jól el van az emberi értelem létrehozása nélkül is.
Mert hát az mit is tudna mást felmutatni mint az értelem nélküliséget.
Mi végre minden megszerzett tudás és ismeret ha az mind ugyanolyan semmivé lesz mint miből született?
Pedig az ember maga a megtestesült csoda. A tudomány útján a kőkori barlangok mélyéről egészen az Univerzum legszélső határáig jutott. A Föld minden élő és élettelen forrását a saját szolgálatába állítva.
Szellemi és művészi remekművek millióit megalkotva.
Korokon emberöltőkön átívelő olyan zenei, irodalmi, festészeti örökzöldekkel melyek nem csupán korukból hanem a Mindenség egyetemességéből is tündöklően kiemelkednek. De csakis az értelem és az emberi lélek értékrendjében.
Ha majdan az értelem nélküli életet adó égitestünk a Földet magába olvasztja, azzal nem csak egyszerűen semmivé tesz minden emberi gondolatot és felhalmozott értéket, hanem úgy annulálva minden valamikori tudást, érzést és alkotást mint mi soha nem is létezett.
Mert ne legyen senkinek kétsége: egy értelmetlen világ amnéziájában semmi sem létezik abból amit az értelem valamikor is megalkotott vagy teremtett. Legyen az bármily becses vagy szeretett is amiért az ember nap mint nap az ágyából felkel.
Bizony gyomorforgató az a képmutatás, amit ezek a "hatalmasok" művelnek!
Sokan fizettek nagy árat azok körül, akik valóban - és nem csak szavakban - Krisztus követői voltak, még a közelmúltban is. A kizsákmányolt szegényekhez lehajolás mindig is csípte az "elit" szemét.
Nagyon tanulságos az aktualitása is. Azzal együtt hogy mind ezidáig még bennem is ambivalens érzéseket kelt szüntelen.
Mivel az embert könnyen agymosottá teszi a politika napi szintű sulykolása.
A kereszténység, vagy bármilyen más vallás, a történelem kezdetétől mindig is csupán eszközül szolgált a mindenkori politikai vezetés kezében a saját céljai elérésében. Annak álságossága gyomorforgatóan hat rám folyamatosan. :/
"Szerintem az ókorban egytől-egyig áldozatául estek volna ennek a haragnak.
Aminek inkább a civilizációs törvények, mintsem a tolerancia szab korlátot."
A barlangban élők szemét zavarja a valóság éles fénye, és így aki ki akarja vezetni őket a "vakító" fénybe, mind halálos ellenségüknek tekintik. Szomorú látni napjainkban is, hogy miként söpör végig az embereken egy-egy gyűlölet cunami.
Véleményem szerint, ha ma ismét eljönne közénk Jézus, most sem járna sokkal jobban. Sőt a mai kor embere még az emlékét sem őrizné meg, mivel fel sem fogná, hogy megváltóról van szó. Megbélyegeznék elmebeteg csövesnek, aki nem akar dolgozni, tiltott tömeggyűléseket szervez, és lázító szövegeket mond a fennálló kapitalista renddel szemben. Jobb esetben rákennének pár terrorcselekményt, aztán a börtönben töltené hátralevő életét. Rosszabb esetben brutális, szadista elmebetegek áldozata lenne valami félreeső helyen.
Haláláról beszámolna a sajtó, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak egy hajléktalant, aztán harmadnapon hiába támadna fel, senki nem volna, aki felismerné, aztán pedig megemlékezne róla. Ettől pedig még a civilizációs törvények sem mentenék meg.
Elég belegondolni, hogy a mai kor "jól szituált haszonélvezői" hogyan néznének egy szerény külsejű, hosszú hajú, szakállas hajléktalanra, aki azt mondaná nekik:
"Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni."
Pedig - mint tudjuk - Isten Országa bennünk van, ha úgy tetszik Isten Országa minden ember saját univerzumának középpontja, akár a Nap a Naprendszernek.
A barlangot pedig mindenki magában építi fel, mert zavarja az éles fény, legalábbis az olyan világban, ahol éppen a sötétség uralkodik.
Erről egy vers: csak a linket másolom ide, érdemes elolvasni!
"Rendkívül érdekes kérdés, hogy miként juthat oda egy barlanglakó. Elmélkedés, filozófia művelése által? A transzcendencia által?"
Ezek Platon nyomán mind igaz lehet.
De kiegészíteném még az intuícióval, ami a transzcendencia mellett kiegészítésként a lélekben és a külvilágban található szeretet, jóság, szépség megélésével és átadásával is megtapasztalható.
"nem lenne-e nevetség tárgya, s nem mondanák-e róla,
hogy felmenetele volt az oka annak, hogy megromlott szemmel jött vissza, tehát nem érdemes még csak megpróbálni sem a felmenetelt? S ha valaki aztán megpróbálná a többieket feloldozni s felvezetni, s ezt valamiképpen kézre keríthetnék és megölhetnék, nem ölnék-e meg?"
Elég ha megnézed itt a vall-fil-en a sok ateista vs. teista topikot.
Szinte zsigeri gyűlölet tapasztalható a saját hitükről nyilatkozókkal szemben.
Mondván hogy hazudnak és bizonyítatlan mesékkel traktálják őket.
Szerintem az ókorban egytől-egyig áldozatául estek volna ennek a haragnak.
Aminek inkább a civilizációs törvények, mintsem a tolerancia szab korlátot.
Szerintem a barlang és a benne lévők is a valóság részei. Az más kérdés, hogy a valóság a maga teljességében csak a barlangon kívül látható.
Rendkívül érdekes kérdés, hogy miként juthat oda egy barlanglakó. Elmélkedés, filozófia művelése által? A transzcendencia által?
No és mi van akkor, ha egy közülünk megismeri a valóság teljességét és visszatér a barlangba, hogy tanítson bennünket? Rátámadunk mint valami buta majomcsorda, mert idegennek érezzük? Platón szerint valami hasonló történik ehhez, és persze láttuk azt is, mit tett az emberiség Jézus Krisztussal.
"....SZÓKRATÉSZ S ha megint csak azoknak az árnyékképeknek a megfejtésében kellene neki vetélkednie amaz örök rabokkal, miközben homályosan látna mindaddig, míg csak a szeme újból nem alkalmazkodna – márpedig az az idő, amíg hozzászokna, aligha lenne rövid –, nem lenne-e nevetség tárgya, s nem mondanák-e róla, hogy felmenetele volt az oka annak, hogy megromlott szemmel jött vissza, tehát nem érdemes még csak megpróbálni sem a felmenetelt? S ha valaki aztán megpróbálná a többieket feloldozni s felvezetni, s ezt valamiképpen kézre keríthetnék és megölhetnék, nem ölnék-e meg?
GLAUKÓN Feltétlenül. ...."
Mondhatnánk, mindez törvényszerű, hogy minden ilyen esetben ez történik, illetve ez fog történni?
Isten előre ismer, teljes biztonsággal, a jövőre vonatkozó kijelentései tökéletesek és biztosak. Blaise Pascal, a XVII. századi francia természettudós és keresztény gondolkodó felismerte ennek a bizonyságnak a jelentőségét. Így ír: „Különféle, egymással ellentétes vallásokat látok, következésképpen mind hamis, kivéve egyet, amelyik nem az. Mindegyik a maga tekintélyére hivatkozva követeli, hogy higgyenek benne, és fenyegeti a hitetleneket. Ezen az alapon tehát nem hiszek bennük. Mert azt akárki mondhatja, akárki kijelentheti, hogy ő próféta. Ám azt látom, hogy a keresztény vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik sem mondhatja el magáról... Ha soha, semmi módon nem hallottam volna beszélni a Messiásról, a világ sorának ily csodálatos és nagyszámú beteljesült megjövendölése után mégis megérteném, hogy Istentől való dolog ez.” (Blaise Pascal: Gondolatok, a 639. és 734. töredék)
"Platón barlang hasonlata szerint nem a valóságot látják a barlangban élők, hanem a valóság egy részének kivetülő árnyképeit, amelyek alapvetően mégiscsak a valóság részleges kivetülései, de még messze nem azonosak a valósággal. "
A másik esethez még hozzátenném, hogy Platón barlang hasonlata nem csupán azt jelenti hogy létezik valahol egy "valódi szék" is, amit pedig annak érzékelünk az csupán egy árnykép. Hanem azt is hogy még az eredeti szék is ugyanúgy csak a barlangban létezik. Vagyis még az sem a Valóság.
Az egyszerű hasonlatnál maradva a széknek vannak bizonyos gyakorlati funkciói. Mint például hogy rá lehet ülni, vagy ha netán kicsorbul az egyik lába akkor összeaprítható és tűzre dobható ami melegít. De létezik egy magasabb eszmei értéke is.
Mint az esetleges finom művészi megmunkálás, az esztétikája vagy annak szépsége.
Más hasonlattal élve az anya szerepe hogy megszülje, felnevelje, védje a gyermekét, valamint megfőzze és mindennap lerakja elé az ebédjét. Az érthetőség miatt próbáltam ennyire leegyszerűsíteni.
Ezek a gyakorlati hasznosságok a keletkező-pusztuló vagyis mulandó dolgok. Melyek az anya halálával mind elvesznek.
Viszont emögött ott vannak olyan romolhatatlan értékek is mint a szeretet, és a jóság. Melyek (jó esetben) tovább élnek a gyermekben azután is.
Mi több ezeknek a fogalmaknak van egy korokon és emberi életeken is átívelő, minden korban létező eszmeisége is.
Ami fölötte áll az egész emberiség létén, és attól függetlenül is létezik.
Ennek felismerése pedig a barlangból kivezető út ahol vár az igazi Valóság.
Mert anélkül az emberi valóság is, annak minden szépségével és erényével együtt is, semmivé váló káprázat csupán.
Véleményem szerint hasonló árnyképeket látunk mindannyian, csak ki-ki a saját Univerzumában.
Mint ahogy ezt a topikot is hasonlóan látjuk a fórumtársakkal.
Ha netán valahol találkoznánk, annyi különbséggel hogy egymás Univerzumaiban kölcsönösen csupán virtuálisan lennénk jelen a magunk, gondolataink és tetteink tökéletes lenyomatával.
Világosabb képet erről elsősorban saját magunknak adhatunk, illetve azáltal hogy meghallgatunk erről másokat, megismerve így más nézőpontokat. Azok a valósággyanús dolgok melyeket érzékelésen túli megismerés útján is hasonlóan tapasztalunk, holott erre az érzékelt valóság nem szolgál okot.
De a következtetéseket mindenkinek saját magának kell ezekből levonnia.
