William Blake
Born : 28 November 1757
Soho, London, Great Britain
Died : 12 August 1827 (aged 69)
Charing Cross, London, Great Britain
angol költő, festő, grafikus és nyomdász
Minden ami Blake művészetéhez tartozik…
1. Nyögött az Örök Nő! a hanggal minden föld betelt.
2. Alél az angol partvidék, fakul a zöldmezős Amerika!
3. A Prófécia Árnyai tavon, folyón remegnek, átsuttogják az óceánt. Franciaország, döntsd le tömlöcöd!
4. Arany Spanyolföld te, az ósdi Róma korlátját lerontsd!
5. Kulcsaidat, ó Róma, dobd a mélybe, mindörökre vesd a pusztulásba el.
6. És sírj.
7. A Nő remegő kézzel fogja fel a bőgő ujszülött terrort.
8. A végtelen tündöklő hegyeken, miket a nagy atlanti tenger most bezár, az ujszülött megállt a csillagos király előtt.
9. Szürke pilláju hótól, mennydörgéses arctól terhesen féltékeny szárnyak lengenek a mély fölött.
10. A dárdás kar fennen ragyog, csapás iránt a pajzs; féltékeny kéz a lángoló fürtök közé beront, s csillagzó éjen át zudítja le az ujszülött csodát.
11. Zuhan a tűz, a tűz.
12. Tekints, tekints fel, ó London polgára, táguljon szemed. Zsidó, ne számolj aranyat, olajhoz, borhoz visszatérj. Ó, afrikai fekete! (szállj, gondolat, ragyogtasd homlokát).
13. Tüzes tagok s hajfürtök, mint a húnyó nap, zuhantak le a tengervízbe nyugaton.
14. Örök álmából fölriad, menekül ordítva a deres őselem.
15. Hiába csapkodott szárnyával, elzuhant a féltékeny király, vele a dér-szemű tanácsnok-had - sok dörgő katona, lehorgadt veterán, paripa, elefánt, pajzs, rúd, kocsi, zászló, kastély, kötél és kő között.
16. Zuhanva, bukva, rontva, romokkal ontva Urthuna odvai felett.
17. Romok alatt a teljes éjen át; s midőn komor tüzük kihúnyt, feltűnnek mind a borongó király körül.
18. Tüzet, zengést idéz, vezényeli a pusztaságban csillagos hadát, kezében tízparancsolat, kihírdeti, szemhéja rémítő sugarat lövell a mély fölött.
19. Napkelet fellegén a tűz fia, amíg az aranymellű pirkadás tollászkodik.
20. Az átokkal megírt felhőket kergeti, rideg törvényt a porba zúz, örökkévaló ménjeit az éj aklából mind kiengedi üvöltve:
NINCS TÖBBÉ BIRODALOM! OROSZLÁN, FARKAS NINCS! MEGSZŰNT ÖRÖKRE!
KÓRUS
A hajnali Hollónak Papjai ne károgják, ne átkozzák tovább halálos feketén az öröm fiait. Testvér ne légyen az, akit a zsarnok szabadnak nevez - ne húzzon korlátot, tetőt se rakjon ő. Ne kapjon szűz nevet a hervadt szentséges ledér, ki csak sóvárog s nem cselekedik!
Ördögöt láttam, lángoszlopban; egy felhőn ülő Angyal előtt tűnt fel, s az Ördög ezt mondta:
- Istent imádni annyi, mint megbecsülni Isten ajándékát másokban, mindenkiben tehetsége szerint, a legnagyobb embereket részesítve a legnagyobb szeretetben. Akik irigylik vagy rágalmazzák a nagy embereket, azok gyűlölik Istent, mert más Isten nincsen.
Az Angyal majdnem elkékült, mikor ezt hallotta; de lassan erőt vett magán, előbb sárga, végül fehér és rózsa színű lett az arca, s ekkor mosolyogva válaszolt:
- Ó, te Bálványimádó! hát nem egy az Isten? nem Jézus Krisztusban vált-e láthatóvá? s nem Jézus Krisztus szentesítette-e a tízparancsolat törvényét? És vajon mi a többi ember? nem csupa bolond, bűnös és semmiség?
- Törd meg a bolondot mozsárban - felelte az Ördög -, akkor sem vered ki belőle a bolondságot. Ha Jézus Krisztus a legnagyobb ember, őt kell legjobban szeretni. Halld meg hát, hogyan szentesítette a tízparancsolat törvényét. Nem gúnyolta-e ki a szombatot és ezzel a szombat Istenét is? nem ölte-e meg azokat, akiket miatta megöltek? nem védte-e meg a törvénytől a házasságtörő asszonyt? nem tanúskodott-e hamisan, amikor nem volt hajlandó védekezni Pilátus előtt? nem lopta-e meg mások munkáját, hogy megélhessen? nem volt-e kapzsi, amikor tanítványaiért imádkozott s amikor arra biztatta őket, hogy a port is verjék le lábukról, ha nem akarnak nekik szállást adni? Mondom néked, nincs olyan erény, amely ne szegné meg a tízparancsolatot. Jézus csupa erény volt, s szíve sugallatának engedelmeskedett cselekedeteiben, nem a szabályoknak.
Mikor az Ördög befejezte, láttam, hogy az Angyal kitárja karjait, átöleli a tűzoszlopot, elemésztődik a lángokban s mint Illés éled újjá.
Jegyzet. Ez az Angyal, aki így Ördöggé vált, nekem benső barátom. Gyakran olvassuk együtt a Bibliát, pokoli vagy ördögi értelmében, amit a világ is meg fog kapni, ha jól viselkedik.
Megvan nekem a Pokol Bibliája is, amit a világ mindenesetre megkap, ha akarja, ha nem.
Egyazon Törvénye van az Oroszlánnak és az Ökörnek: az Elnyomás.
Nagy László (ELŐHANG)
Babits Mihály (A POKOL KÖZMONDÁSAI)
Szenczi Miklós (A csillaggal jelölt sorok és a próza)
Egy Angyal jött és így szólt hozzám: - Ó, te szánalomra méltó, ostoba fiatalember! Ó, milyen borzalmas, ijesztő az állapotod! Gondold meg, milyen forró, izzó börtönt készítesz magadnak örök időkre, ha tovább haladsz ezen az úton.
- Talán megmutatnád, milyen sors vár rám az örökkévalóságban - feleltem én -, együtt elmélkedhetünk majd rajta, s meglátjuk, melyikünk sorsa kívánatosabb. Minekutána elvezetett engem egy istállón keresztül egy templomba, onnan le a templom kriptájába, a végén egy malom volt. Átmentünk a malmon s egy barlanghoz érkeztünk. Lassan, tapogatózva kúsztunk le a kanyargó üregen, míg az égbolthoz hasonló határtalan mélység nyílt meg alattunk. Fagyökerekbe kapaszkodva függtünk a mélység fölött, de én megszólaltam - Ha úgy tetszik, belevetjük magunkat az űrbe és meglátjuk, működik-e itt is a gondviselés. Ha te nem is vagy hajlandó, én megteszem. - Ne légy ilyen vakmerő, ó, fiatalember - felelte az angyal. - Itt maradunk, s hamarosan meglátjuk, milyen sors vár reád, mihelyt eloszlik a sötétség.
Vele is maradtam s ráültem egy tölgyfa görbe gyökerére. Társam egy óriásgombába kapaszkodott, amely kalapjával lefelé csüngött a mélységbe. Lassanként kibontakozott a végtelen űr: lángokban állt, mint egy égő, füstölgő város. Alattunk, mérhetetlen távolságban volt a feketén izzó nap, körötte tüzes pályákon hatalmas pókok keringtek, zsákmányuk után kúszva, amelyek a végtelen mélységben repültek, vagy inkább úsztak, az oszlásból támadó állatok borzalmas, ijesztő alakjaiban. Tele volt velük a levegő, telisded-tele. Ördögök ezek, s a lég Hatalmasságainak hivatnak. Megkérdeztem társamat, hol az én kijelölt helyem az örökkévalóságban? - A fekete és a fehér pókok között - felelte.
Most azonban a fekete és fehér pókok közül egy tüzes felhő tört elő és szántott végig a mélységen. Minden elsötétült alatta, a mély űr fekete lett, mint a tenger, s ijesztő zúgással hömpölygött. Alattunk nem látszott más, csak a fekete vihar, de kelet felé pillantva lángokkal vegyes vérzuhatagot láttunk a felhők és a hullámok között, s nem sok kőhajításnyira tőlünk egy szörnyű kígyó gyűrűző pikkelyei emelkedtek és zuhantak alá. Végül, keleti irányban, tüzes taréj tűnt fel vagy három foknyira a hullámok fölött. Lassan emelkedett, mint egy arany szirtsor, majd két izzó karmazsinvörös gömb villant fel - a tenger füstgomolyagokban menekült előlük. Most ébredtünk rá, hogy a Leviátán feje jelent meg; homlokát zöld és lila csíkok barázdálták, mint a tigris homlokát. Csakhamar száját és vörös kopoltyúit is megpillantottuk a dühöngő, tajtékzó tenger felett - vérsugárral festette meg a fekete mélységet, s a szellemi lét egész dühével rontott felénk.
Barátom, az Angyal felkapaszkodott őrhelyéről a malomba. Egyedül maradtam, s ekkor a jelenés eltűnt, én pedig egy kies patakparton ültem holdfénynél, s egy hárfást hallottam, aki hárfakísérettel dalolt, ekképpen: "Aki sohasem változtatja véleményét, az állóvízhez hasonlít és csúszómászókat tenyészt lelkében."
De én fölkeltem és megkerestem a malmot, s ott találtam az Angyalt, aki csodálkozva kérdezte, hogyan menekültem meg?
- Mindazt, amit láttunk - feleltem -, a te metafizikai rendszeredből eredt, mert amikor elfutottál, én egy patakparton találtam magam, holdfénynél, s egy hárfás játékát hallottam. De most már láttuk, mi az én sorsom az öröklétben, mutassam meg azt is, milyen lesz a tiéd?
- Az Angyal nevetett ajánlatomon, de én hirtelen erőszakkal karomba kaptam, és nyugat felé röpültem vele az éjszakában, amíg a Föld árnyéka fölé nem emelkedtünk. Innen egyenest a Nap testébe vetettem magam vele, itt fehérbe öltöztem, és kezembe kaptam Swedenborg köteteit, leszálltam a dicső ragyogásból, túlhaladva valamennyi bolygón, amíg a Saturnushoz nem értünk. Itt megpihentem, aztán beugrottam az űrbe, a Saturnus és az állócsillagok közé.
- Itt van a te helyed - mondtam -, ebben a térben, ha ugyan térnek nevezhető. - Nemsokára elénk tűnt az istálló és a templom, s én az oltárhoz vittem az Angyalt, és felnyitottam a Bibliát. S íme! egy mély szakadék tárult fel, melybe leszálltam, magam előtt űzve társamat. Csakhamar hét téglaházat pillantottunk meg, egyikbe be is léptünk. Egy sereg majom volt benne, páviánok és hozzájuk hasonló fajzat, derekukon lánccal. Vigyorogva kapdostak társaik után, de a rövid láncok miatt nem érték el egymást. Láttam azonban, hogy számuk néha megszaporodik, s ilyenkor az erősek megragadják a gyengéket, s vigyori képpel előbb párosodnak, majd felfalják őket. Először egyik tagjukat tépték ki, aztán a másikat, amíg csak a tehetetlen törzs maradt meg; ezt előbb vigyorogva, látszólag gyöngéden csókolgatták, de később szintén felfalták. Itt-ott egy-egy majom nagy élvezettel csipegette a húst saját farkáról. A bűz annyira facsarta orrunkat, hogy mindketten bementünk a malomba, s innen kihoztam egy élő test csontvázát, amelyet a malomban Arisztotelész Analitikája gyanánt tiszteltek.
- A képzeleted megtévesztett engem - mondta az Angyal. - Szégyellheted magad.
- Egymásra erőszakoltuk látásunkat - feleltem én -, de rád kár időt vesztegetni, hiszen te egyedül az Analitikát ismered.
Az Ellenvélemény az igazi Barátság.
Mindig azt tapasztaltam, hogy az Angyalok, hiúsággal telve, egyedül önmagukat tekintik bölcseknek; öntelt arcátlansággal beszélnek magukról így, s ez a rendszeres okoskodás eredménye.
Swedenborg például azzal dicsekszik, hogy mindaz, amit ír, új - pedig csak már megjelent könyvek összefoglalása vagy tartalomjegyzéke.
Egy mutatványos egyszer majmot vitt mutogatni, s mivel kissé bölcsebb volt a majomnál, elbizakodott és azt képzelte magáról, hogy hét embernél is sokkal bölcsebb. Ez történt Swedenborggal is: feltárja az egyházak balgaságát, leleplezi a képmutatókat, míg végül azt képzeli, hogy mindenki vallásos, és ő az egyetlen ember a világon, aki szétszaggatja a hálókat és széttöri a béklyókat.
De halljátok, mi az egyszerű tény: Swedenborg egyetlen új igazságot sem írt le. Többet mondok: csak a régi hazugságokat szajkózta el újra.
S most halljátok, mi ennek az oka. Ő csak Angyalokkal társalgott, akik mind vallásosak, de nem tárgyalt Ördögökkel, akik gyűlölik a vallást - önteltsége megakadályozta ebben.
Swedenborg írásai ily módon csupán a felületes nézeteket összegezik és ízelítőt adnak a fenségesebb felfogásról - de többet nem.
Mondok még egy nyilvánvaló tényt. Bármely közepes tehetségű ember akár tízezer kötetet is szerkeszthet gépies módszerekkel Paracelsus vagy Jakob Boehme írásaiból, s e kötetek mindegyike egyenértékű lesz Swedenborg műveivel - Dantéból vagy Shakespeare-ből pedig végtelen számú kötetet gyárthat.
De ha ezt megtette, ne mondja, hogy különb mesterénél, hiszen csak a napfényben tart gyertyát.
Meglátogattam egy nyomdát a Pokolban és néztem, milyen módszerekkel adják át ismereteiket egyik nemzedékről a másikra.
Az első teremben Sárkány-embert láttam, amint törmeléket hordott egy barlang szájától; benne egy sereg Sárkány mélyítette a barlangot.
A második teremben Vipera tekerőzött a szikla és a barlang körül, társai pedig arannyal, ezüsttel és drágakövekkel ékesítették.
A harmadik teremben Sas lebegett, légből szőtt tollakkal és szárnyakkal, aki végtelenné tágította a barlang belsejét; körötte egy sereg Sas-szerű ember palotákat emelt az égbe meredő szirtekre.
A negyedik teremben lángoló, tüzes Oroszlánok tomboltak, élő folyadékká olvasztva a fémeket.
Az ötödik teremben Névtelen alakok szórták az olvadt fémet az űrbe. Tőlük a hatodik teremben sürgő Emberek kapták el, az ő kezükben könyvekké formálódtak és a könyvtárak polcain sorakoztak fel.
Az Óriások, akik ezt a világot érzéki létre gyúrták és most látszólag bilincsbe verve élnek benne, valójában az élet és minden tevékenység forrásai. A láncok: a gyenge és suta lelkek ravaszsága, akik ellen tudnak állni az energiának. Ahogy a közmondás tartja: a bátorságban gyenge: erős az ügyességben.
A lét egyik oldala tehát a Teremtő, a másik a Pusztító.
A Pusztító úgy látja, mintha a Teremtő az ő láncaira volna fűzve. Valójában nincs így: a Pusztító a létnek csupán töredékeit szemléli, s ezeket képzeli egésznek. De a Teremtő nem teremtene többet, ha a Pusztító nem fogadná tengerként magába a teremtés túláradó gyönyörét.
- Hát nem egyedül Isten a Teremtő? - kérdezik egyesek, mire az én válaszom ez: - Isten csak létező lényekben vagy Emberekben él és működik.
Ez a kétfajta ember mindig megtalálható a földön, és természettől fogva ellensége egymásnak. Aki össze akarja békíteni őket, magát a létet igyekszik megsemmisíteni.
A vallás kísérlet a kétfajta ember összebékítésére.
Jegyzet. Jézus Krisztus nem egyesíteni, hanem szétválasztani akarta őket, mint a juhok és bakok példabeszédében. Ezt is mondta: - Nem azért jöttem, hogy Békét hozzak, hanem Kardot.
A Messiást vagy Sátánt vagy a Kísértőt régebben a Vízözön-előtti Lények egyikének tekintették, akik az ember Energiái.
Ézsaiás és Ezékiel próféta velem ebédelt, s én megkérdeztem, hogyan merik oly kereken kijelenteni, hogy Isten szólt hozzájuk; nem gondolták-e, hogy félreérthetik szavaikat, s ezzel alkalmat adnak a megtévesztésre? Ézsaiás így felelt: - Nem láttam Istent, nem is hallottam, véges testi érzékeléssel; de érzékeim mindenben felfedezték a végtelent, s én akkor rájöttem, s ez továbbra is szilárd hitem, hogy a nemes felháborodás szava az Isten hangja. Ezért nem törődtem a következményekkel, hanem megírtam, amit írtam.
- A szilárd hit tehát olyanná teszi a dolgot, amilyennek gondoljuk? - kérdeztem én erre.
- Minden költőnek ez a véleménye - felelte Ézsaiás -, s a képzelőerő korszakaiban a szilárd hit hegyeket mozgatott meg; de nincsenek sokan, akik bármiben is szilárdan tudnának hinni.
Most Ezékiel vette át a szót: - Kelet Bölcsessége tárta fel először az emberi megismerés alapelveit; egyik nemzet egyik elvet tartotta eredendőnek, a másik más elvet. Mi, Izraelben azt tanítottuk, hogy a Költői Géniusz (ahogyan most neveztek) az alapelv, minden egyéb csupán származékos. Ezért vetettük meg más országok Papjait és Filozófusait, ezért jövendöltük, hogy minden más Isten végül a mi Istenünktől eredőnek fog bizonyulni és a Költői Géniusznak fog adózni: ezt óhajtotta a mi nagy költőnk, Dávid király, egész lelkéből, ezt idézi fel oly szenvedélyesen, mondván, hogy így győzi le ellenségeit és uralkodik az országokon. Annyira szerettük Istenünket, hogy az ő nevében megátkoztuk a környező népek összes istenségeit, lázadóknak nyilvánítva őket; a köznép azt a tanulságot vonta le ebből, hogy végül minden nemzet a zsidók alattvalója lesz.
- És mint minden szilárd hit, ez be is teljesedett - tette hozzá - mert minden nemzet a zsidók törvénykönyvében hisz s a zsidók istenét imádja. Lehet-e ennél nagyobb alávetettség?
Nem csekély csodálkozással hallgattam szavait, s az igazat megvallva meg is győztek. Ebéd után megkértem Ézsaiást, ajándékozza meg a világot elveszett műveivel; azt felelte, semmi olyan nem veszett el, ami értékben a fennmaradtakhoz fogható. Ugyanezt mondta Ezékiel is a saját műveiről. Azt is megkérdeztem Ézsaiástól, miért járt meztelenül és saru nélkül három évig? - Ugyanazon okból - felelte -, amiért Diogenés barátunk, a görög bölcs.
Erre Ezékieltől tudakoltam, miért evett ganéjt, és miért feküdt oly sokáig a jobb és a bal oldalán? - Azért, hogy másokat is a végtelen szemléletéhez emeljek - válaszolta. - Az észak-amerikai törzsek is ezt a gyakorlatot követik, s vajon becsületes ember lehet-e az, aki nem hallgat lelkiismeretére vagy géniuszára, csak azért, hogy könnyűvé és kényelmessé tegye a jelen pillanatot?
A régi hagyomány, hogy a világot hatezer év után tűz fogja elemészteni: színigaz, amint ezt a Pokolban hallottam.
Mert a lángoló pallosú kerub parancsot fog akkor kapni, hagyja el őrhelyét az Élet fájánál; s amikor ez megtörtént, az egész teremtett világ elemésztődik, végtelennek és szentnek bizonyul, míg most véges és romlott képet mutat.
Mindezt az érzéki élvezet tökéletesülése fogja magával hozni.
De először ki kell irtani azt a nézetet, hogy az ember teste független a lelkétől; ezt a Pokol módszereivel fogom elvégezni, mert marószerekkel nyomtatok, amelyek a Pokolban egészséges és gyógyító hatásúak: leolvasztják a látszólagos felszínt, s feltárják az alatta rejlő végtelent.
Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek.
Mert az ember bebörtönözte önmagát, amíg végül mindent barlangja szűk hasadékain keresztül lát.
Hajtsad szekeredet és ekédet a holtak csontjain át.
A Mértéktelenség útja vezet a Bölcsesség palotájába.
Az Okosság gazdag és csúf vénlány, akinek a Tehetetlenség udvarol.
Aki óhajt és nem cselekszik: dögvészt áraszt.
Az elvágott féreg megbocsát az ekének.
Aki a vizet szereti: dobjátok a folyóba.
Az ostoba nem ugyanazt a fát látja, mint a bölcs.
Akinek az arca nem ad fényességet: sohase lesz csillag.
Az Örökkévalóság szerelmes az Idő gyermekeibe.
A munkás méhnek nincsen ideje búbánatra.
A Bolondság perceit kiméri az óra, de nincs óra, mely a Bölcsesség perceit megmérje.
Csak az a táplálék egészséges, amelyet háló és tőr nélkül szereztünk.
Számot, súlyt s mértéket ínséges esztendőben vegyünk elő.
Ameddig a madár a maga szárnyán száll, nem mondhatod túlságos magasnak a röptét.
Holttest nem áll bosszút, ha megbántják.
A legfenségesebb cselekedet: másvalakit magad eleibe tenni.
Ha a bolond következetes maradna a bolondságban: bölcs lenne.
Ostobaság a gyávaság ruhája.
Szégyen a gőg ruhája.
Börtönök a Törvény köveiből épültek, bordélyok a vallás tégláiból.
A páva gőgje Isten dicsősége.
A bak bujasága az Isten jósága.
Az oroszlán dühe Isten bölcsessége.
Az asszony meztelensége az Isten munkája.
A bánat telje nevet, az öröm telje sír.
Az oroszlánok ordítása, farkasok üvöltése, a viharzó tenger tombolása és a romboló Kard túlságosan nagy darabjai a Végtelenségnek: sehogy se férnek az ember szemébe.
A róka a csapdát okolja: nem magát.
Gyönyör ejt teherbe, de fájdalom szül.
Hordja a férfi az oroszlán bőrét, asszony a juh gyapját.
Madárnak fészek, póknak háló, embernek barátság.
Az önző, mosolygós bolond és a komor, mord képű bolond: mindkettő bölcsnek akar látszani, hogy mértékül szolgálhasson.*
Amit ma bebizonyítanak: hajdan csak képzelték.
A patkány, egér, róka és nyúl a gyökeret figyeli; az oroszlán, tigris, ló és elefánt a gyümölcsöt.*
A ciszterna tartalmaz; a forrás túlárad.
Egyetlen gondolat betölti a végtelenséget.
Légy mindig kész kimondani a gondolatodat: és minden aljas ember kerülni fog.
Minden, amit el lehet hinni: egy kép az igazságról.
A sas sohsem vesztegette annyira idejét, mint mikor leereszkedett, hogy a varjutól tanuljon.
A róka gondoskodik magáról: de az oroszlánról az Isten gondoskodik.
Reggel gondolkodj, délben cselekedj, este étkezz, éjszaka aludj.*
Az, aki eltűrte, hogy fölékerekedj: jól ismer.
Ahogy az eke megindul a szóra: úgy hallgat az Isten az imára.
A dühös tigris bölcsebb, mint a betanított ló.
Álló víztől mérget várhatsz.
Nem tudhatod, mi elég, míg nem ismered azt, ami több az elégnél.
Ostoba ember szemrehányására jól ügyelj: királyi kitüntetéssel ér föl az!
A szem tűzből vétetett, az orrlyuk levegőből, a száj vízből, a szakáll földből.*
A bátorságban gyenge: erős az ügyességben.
Az almafa nem kérdi a vackort, hogy hogyan kell nőni, sem az oroszlán a lovat, hogy hogyan keresse prédáját.
A hálás megajándékozott bőséges aratást hoz.*
Ha mások nem lettek volna bolondok: mi lennénk.
Az édes gyönyör lelkét be nem mocskolhatod.
Ha sast látsz, a Géniusznak egy darabját látod: emeld fel a fejedet!
Mint ahogy a hernyó a legszebb szirmokra rakja tojásait: úgy rakja a pap átkait a legszebb örömökre.
Egy kis virágot megteremteni: korszakok munkája.
Átkozd a láncokat! Áldjad az Oldásokat!
Legjobb bor a legrégibb, legjobb víz a legfrissebb.
Imák nem szántanak! Magasztalások nem aratnak!
Örömök nem nevetnek! Bánatok nem sírnak!
A fej Fenség, a szív Páthosz, a genitáliák Szépség, a kéz és láb Arány.
Ami a levegő a madárnak, vagy a tenger a halnak: az a megvetés a megvetésreméltónak.
A varju mindent feketének látna, a bagoly mindent fehérnek.*
A Bőség - Szépség.
Ha az oroszlán a rókától venne tanácsot: akkor ügyes lenne.
Javítás teszi az utat simává, de rögös út és javítgatás nélküli a Géniusz útja.
Inkább ölj meg egy csecsemőt a bölcsőjében, mint hogy teljesítetlen vágyakat föltáplálj.
Ahol nincsen ember, meddő a Természet.
Igazságot nem lehet mondani úgy, hogy megértsék és mégse higgyék el.
Elég! vagy nagyon is sok.
A régi Költők minden érzéki tárgyat Istenekkel vagy Szellemekkel lelkesítettek meg, felruházva őket az erdők, folyók, hegyek, városok, népek és mindazon dolgok nevével és tulajdonságaival, melyeket kitárult és gazdag érzéklésükkel észrevettek.
Különösen az egyes városok és országok géniuszát tanulmányozták, mindegyiket egy-egy szellemi istenség hatalma alá helyezve.
Így alakult ki a rendszer, mellyel egyesek visszaéltek és rabságba döntötték a népet azzal, hogy a szellemi istenségeket önállósították és elvonták a tárgyaktól: innen eredt a Papság.
Költői mesékből válogatták ki az istentisztelet formáit.
S végül kijelentették, hogy mindezt az Istenek rendelték el.
Az emberek pedig megfeledkeztek arról, hogy minden istenség az emberi szívben lakozik.
Amint a pokol tüzei között jártam, gyönyörködve a Lángész örömei-ben, amelyek az Angyalok szemében gyötrelem és őrület, összegyűjtöttem néhány közmondást, gondolván, hogy valamint egy nemzet szólásmondásai feltárják a nép jellemét, úgy a Pokol Közmondásai is jobban megmutatják a Pokoli bölcsesség természetét, mint az épületek vagy ruhák leírása. Hazatértemben, az öt érzék szakadékán, ahol sima sziklafal mered a mi mostani világunkra, egy sötét felhőbe burkolt hatalmas Ördögöt pillantottam meg, a sziklafal szélein lebegve. Emésztő tűzzel a következő mondatot marta a sziklába, amelyet a földi ember most lelki szemével olvas:
Ki tudja, tán minden madár ott fenn a lég útjain
Határtalan, boldog világ, mit az öt érzék kalitba zárt.
A Bibliák és szentkönyvek mind a következő téves tanokat hirdetik:
1. Hogy az Ember két valóban létező Elvből, ti. Testből és Lélekből áll.
2. Hogy a Rossznak nevezett Erő egyedül a Testből ered, s hogy a Jónak nevezett Értelem egyedüli forrása a Lélek.
3. Hogy Isten örökké fogja büntetni az Embert, amiért az a Benne levő Energiáknak enged.
De ezeknek a tételeknek éppen az ellenkezője igaz:
1. Az Ember Teste nem különíthető el Lelkétől: amit Testnek nevezünk, a Léleknek egy része, az öt Érzéken keresztül felfogva, amelyek a Lélek legfőbb kapui a mi korunkban.
2. Az Energia az egyedüli élet, s a Testből ered; az Értelem a határa, külső kerülete az Energiának.
3. Az Energia Örökös Gyönyör.
Akik elnyomják vágyaikat, azért tehetik, mert az ő vágyuk elég gyönge ahhoz, hogy megfékezzék; s a fékező értelem bitorló módon kormányozza a vonakodókat. A zabolába tört vágy lassankint tétlenné válik s végül csak a vágy árnyékává halványul.
Ezt a történetet írja le az Elveszett Paradicsom, ahol a kormányzó Értelemnek Messiás a neve.
Az eredeti Arkangyal, az égi seregek vezére, Ördög vagy Sátán néven szerepel itt, gyermekeinek neve pedig Bűn és Halál.
Jób Könyvében viszont Milton Messiása viseli a Sátán nevet.
Mert ezt a történetet mindkét fél kisajátította magának.
Az Értelemnek valóban úgy tűnik fel, mintha száműzték volna a Vágyat; de az Ördög állítása az, hogy a Messiás bukott el, s abból alkotta a Mennyet, amit a Mélységből orzott.
Megmutatkozik ez az Evangéliumban, ahol Krisztus imádkozik az Atyához, küldje el a Vigasztalót, vagyis a Vágyat, hogy az Értelem Eszmékre építhessen. Mert a bibliai Jehova nem más, mint az, aki a lángoló tűzben lakozik.
Tudni kell, hogy Krisztusból, halála után, Jehova lett. De Miltonnál az Atya a Végzet, a Fiú az öt Érzékből született Értelem, a Szentlélek pedig puszta Űr!
Jegyzet. Milton bilincsben írt, mikor Angyalokról és Istenről van szó, de szabadon, ha Ördögökről és Pokolról beszél. Ennek oka, hogy igazi költő volt és az Ördög pártján állt, bár maga nem is tudta.
Új Menny kezdődött, harminchárom év telt el a jövetele óta, s most az Örök Pokol is újjáéled. S íme! Swedenborg a sírnál ülő angyal: az ő írásai az összehajtott halotti gyolcsok. Most van Edom uralma, most tér vissza Ádám a Paradicsomba. Lásd Ézsaiás 34. és 35. fejezetét.
Ellentétek nélkül nincs haladás. Vonzás és Taszítás, Értelem és Erő, Szeretet és Gyűlölet: ezek kormányozzák az emberi létet.
Ilyen ellentétekből fakad az, amit a vallásos szívű Jónak és Rossznak nevez. A Jó a tétlen, s az Észnek engedelmeskedik. A Rossz az Energiából fakadó tevékenység.
“Ő volt a legkülöncebb a különcök nemzetének sok különc költője közt. Minden, ami vele összefügg, egészen különös; a vele foglalkozónak sajátos atmoszférában kell hazatalálnia, mintha a kristályszobában volna, melyről egyik verse szól, és „egy másik Angliát látna, másik Londont, Towerjével, másik Temzét és más dombokat, más, kedves surreyi bokrokat", egy másik világot, mely Blake szerint az egyedül igazi világ. (...) a halála olyan volt, mint egy szenté, mint egy szent művészé; halálos ágyán még lerajzolta feleségét, és maga szerzette himnuszokat énekelve szenderedett el.”
Szerb Antal
William Blake
THE GAMBOLS OF GHOSTS ACCORDING WITH THEIR AFFECTIONS PREVIOUS TO THE FINAL JUDGEMENT
"S egy percben élj évezredet" - Blake szülőföldjén
William Blake (1757-1827) angol költő, képzőművész, rézmetsző és nyomdász szülővárosában, Londonban jártam. Még igen friss az élmény.
Nagy-Britanniában már jó néhányszor megfordultam: Wales a "szívem csücske", ahol a táj elbűvölő szépsége és az emberek vendégszeretete miatt mindig úgy érzem, szinte otthon vagyok.
London máshogy szép. Különös érzés volt elmerülni a különböző kultúrák találkozásában, az ódon városrész szépségében, a modern üzletek, technológiák furcsa ötvözetében. Ahol még a piszkos városrésznek is van egy elegáns bája.
De térjünk vissza Blake-hez, aki fájdalmas őszinteséggel ír szülővárosáról, a XVIII. századi Londonról:
“Sikátor mélyén lépdelek
A Temze partjához közel,
És minden arcon jel remeg,
Bűn és bánat marta jel.
Gyerekhangból, ha fél, eseng,
S ha jaj sikolt a férfiból,
Panaszból, átokból, ha zeng,
Az értelem bilincse szól.
Kéményseprő hangja száll,
S templomot rémitve kél,
Omlik paloták falán
Zsoldos hangja, mint a vér.
És hallom, amint éjféltájt
Ifju szajha csecsemőt
Átkoz és dögvészt kiált
Megposhadt hitvesek előtt.”
(Radnóti Miklós fordítása)
Én percenként egy évezredet éltem Londonban, de úgy érzem, mindenképp vissza kell térnem. Látnom kell, el kell merülnöm benne, hogy újra átéljem "elegáns misztikumát".
„Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni” Csontváry Kosztka Tivadar
csak most vettem észre. angolul már nem nagyon tudok, de blake-re csak reagálni kell, annál is inkább mert réges régen, nagy álmélkodó-megrendüléssel ültem a blake teremben (mint néhány évvel korábban a csontváryban) . a választ maga a sors forgatta elém -illetve a you tube lét mantra malma ezt pörgette blake után, és ez jó:
Sorozatgyík, sorozat-geek, sorozatfüggő – a magyar nyelvben most kezd meghonosodni a kifejezés. Még nem tudni, bekerül-e valamelyik formája a nagy helyesírási szótárba, de a fogalom Magyarországon is a popkultúra rabságában élő fiatalok tízezreire utalhat (irónia), akik a lapostévék és a számítógépek előtt úgy várnak kedvenc sorozatuk következő részére, mint a kábítószeradagra. Közéjük kerültem én is néhány hónapja. Ha pedig ezt a cikket egy csoportterápiának tekintjük, így illik bemutatkoznom: Zoli vagyok, 29 éves, sorozatfüggő.
A mentalista című filmsorozatra szoktam rá, ahol egy Partick Jane nevű fickó a kaliforniai nyomozóiroda tanácsadójaként bűnügyeket old meg különleges képességei segítségével. Utóbbi azt jelenti, hogy adottságai révén néhány gesztus alapján kiismeri az embereket, és ugyanilyen könnyen manipulálja őket. Közben keresi a lánya, valamint a felesége gyilkosát, és a hatodik évadban egy Blake Szövetség nevű szervezetre bukkan, amelynek jelszava William Blake angol költő Tigris című versének kezdő sora.
Önmagában vagány megoldás az amerikai forgatókönyvíróktól, amikor már annyira pofátlanok lehetnek egy befutott sorozat továbbgördítése közben, hogy becsempészik a történetbe a költészetet. Ráadásul visszamenőleg az összes szériában fontos szerepe lesz a Tigris című versnek. Annyit elárulhatunk, hogy a Blake-nél megjelenő problémák a gyilkos és a bűnszervezet működését is segítenek megérteni.
A magyar néző bízik a feliratkészítőkben és a szinkronrendezőkben, akik arra törekednek, hogy a lehető legjobb magyar fordítással segítsenek a honi sorozatfüggőknek. Ezért is választották Kosztolányit. Ezúttal viszont tévedtek, amikor nem Szabó Lőrinc mellett döntöttek, aki szintén átültette magyarra a Tigrist. Hogy tévedésüket megértsük, idézzük fel az eredeti verziót, majd hasonlítsuk össze a két magyar költő változatát.
William Blake: The Tyger
Tyger! Tyger! burning bright
In the forests of the night,
What immortal hand or eye
Could frame thy fearful symmetry?
In what distant deeps or skies
Burnt the fire of thine eyes?
On what wings dare he aspire?
What the hand dare sieze the fire?
And what shoulder, & what art.
Could twist the sinews of thy heart?
And when thy heart began to beat,
What dread hand? & what dread feet?
What the hammer? what the chain?
In what furnace was thy brain?
What the anvil? what dread grasp
Dare its deadly terrors clasp?
When the stars threw down their spears,
And watered heaven with their tears,
Did he smile his work to see?
Did he who made the Lamb make thee?
Tyger! Tyger! burning bright
In the forests of the night,
What immortal hand or eye
Dare frame thy fearful symmetry?
William Blake: Tigris
Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?
Mily mélyben, ég-tájakon
Izzott a szemed vakon?
Volt tüzét felkapni vész?
Volt-e megragadni kéz?
Szived izmait mi csel
És mi váll csavarta fel?
És mikor vert, volt erő,
Kéz-láb, dacra vakmerő?
Volt pöröly? és lánc-e, több?
Mily kohón forrt a velőd?
Volt üllő? volt vad kapocs,
Gyilkos présével dacos?
Hogy a csillagfény kigyult
S az ég nedves könnye hullt,
Rád mosolygott Alkotód?
Ki bárányt is alkotott?
Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?
(Kosztolányi Dezső)
William Blake: Tigris
Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?
Milyen katlan, mily egek
Mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?
Milyen váll és mily müvész
Fonta szíved izmait? És
Mikor elsőt vert szived,
Milyen kar s láb bírt veled?
Milyen pőröly? mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
Törte gyilkos terrorod?
S amikor befejezett,
Mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?
Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?
(Szabó Lőrinc)
Ha összevetjük a két fordítást az eredeti szöveggel, láthatjuk, hogy Kosztolányi hanyag munkát végzett. Már az első versszakban is furcsán hat a „csóvafény”, amit a köznyelv fénycsóvaként használ. Érthető az egyéni szóalkotás, hiszen nagyon kellett a rímpárhoz az „eredején” mellé, ezért a fordító a képzavar mellett döntött. Szabó Lőrinc ezzel szemben a következő megoldást választja: „…éjszakánk / Erdejében sárga láng”. Így egyszerre metaforizál (amikor azonosítja a tigrissel a lángot, az éjszakát pedig az erdővel) és magyaráz, segít a „sárga” színnel kigyalogolni az értelmezőnek a metaforából. Érthetőbb és ügyesebb megoldás az utóbbi, és ez folytatódik a második versszakban, ahol Kosztolányi az „ég-tájak” erőltetett összetételében próbálja a mélységet ellenpontozni, míg Szabó Lőrinc mindezt megoldja a következővel: „Milyen katlan, mily egek”. A „Volt” ismétlődő sor eleji használata is zavaróan hat Kosztolányinál.
A harmadik versszakban elég összehasonlítani az alábbi két sort, és könnyen kiderül, melyik a gördülékenyebb és világosabb megoldás: „És mikor vert, volt erő, / Kéz-láb, dacra vakmerő?” (Kosztolányi), ezzel szemben: „És / Mikor elsőt vert szived, / Milyen kar s láb bírt veled?” (Szabó Lőrinc). Utóbbiban a sorvégi „és” még egy merész soráthajlást is eredményez.
A nagyobb gondok a negyedik strófában kezdődnek, ahol teljesen széttöredezik a nyelvtani szerkezet és ez által a gondolatritmus, miközben az eredeti szövegben lévő, kiegészítendő kérdésekből eldöntendő lesz Kosztolányinál. A rímek is erőltetettek („lánc-e, több” – „a velőd”), és a rengeteg, vesszővel, kérdőjellel is jelzett törés miatt képtelenség belső fülünkkel szépnek hallani a sorokat. Ezzel szemben Szabó Lőrinc megtartja az eredeti kiegészítendő kérdéseket, harmonikusan kapcsolja egymáshoz a mondatokat. Olyan kifejezéseket használ, amelyek megfelelően illeszkednek a vashoz, a kohóhoz és az üllőhöz, és a versszak végén kiválóan rárímelteti a „marok” szóra a „terrorod” kifejezést, a t-hangok összecsengésével és az r pergésével megfelelő hatást biztosítva a szövegnek.
Az ötödik versszakban a Kosztolányi-verzió végleg alulmarad Szabó Lőrinc fordításával szemben. A csillag kigyúlásával és a „nedves könny” (NB. milyen lenne egy könny, ha nem nedves?) hullásával végleg a giccs felé hajlik a versszak, és bár szolgailag követi az eredeti szöveget, hatásában elmarad Szabó Lőrinc megoldásai mögött. Miért is? Szabó Lőrinc olyan gúnnyal kevert iróniát csempész a szövegbe, ahogy egy költő hányhatja szemére az Úrnak és az ő teremtményének az alkotás ellentmondásait.
Vessük össze a vers néhány fő kérdésének fordítását! Kosztolányié: „Rád mosolygott Alkotód? / Ki bárányt is alkotott?” Szabó Lőrincé: „Te voltál, amire várt? / Aki a Bárányt, az csinált?” Itt egyrészt Kosztolányi mintha megfeledkezne arról, hogy a Bárány többjelentésű, és az eredetiben is nagybetűvel írt formája kinyithatná a verset az allegorikus olvasat irányába. Elfelejt következetesen szolgainak lenni azzal is, hogy az Alkotót (Úr, Atya) nagybetűvel szerepelteti, az ő bárányát (a Fiú) viszont kicsivel. Ezzel nem egyszerűen profanizálja a szöveget, hanem a blaszfémia határát súrolja. Szabó Lőrinc megtartja a nagybetűs formát, de közben a szövegbe csempészett gúnnyal („Te voltál, amire várt?”) és (ál)naiv kérdéssel élcelődik is a Tigrissel – bátran provokál, miközben a szöveget kinyitja, és sem a gondolatot, sem a ritmust nem töri meg.
Hosszan lehetne még sorolni az olyan apróságokat is, hogy Kosztolányi több éjszakáról beszél (ti. többes számban használja), Szabó Lőrinc pedig egyetlen éjszakáról, ahogy Blake is. Amíg a korábbi fordítás „szörnyű és szép” termetről szól, addig a későbbi „rettentő szimetriáról”, ahogy az eredeti sor is. Mindebből látható, hogy Kosztolányi verziójában a Tigris nagyobb tiszteletet kap a versbeszélőtől, aki nyájas, giccses nyelven szól hozzá. Szabó Lőrinc átültetésében azonban a rettenet ábrázolásán túl ott található a felülemelkedés lehetősége is – az erősebb, a hatalmasabb, a félelmetesebb meghaladásának vágya.
Adott sorozat- és költészetfüggő szívesen beszél arról is a csoportterápia keretei között, hogy neki a Bárány inkább Kosztolányi, a Tigris pedig Szabó Lőrinc. Többre becsüli az előbbi, mint az utóbbi életművét, azaz Kosztolányi-rajongó. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy sorozatfüggőségéhez és ízléséhez a Szabó Lőrinc-féle verziót érezze közelebb, és olvasóként a mellett tegye le a voksát.
Egyáltalán nem mindegy, hogy A mentalista értelmezéséhez melyik fordítást vesszük alapul. A feliratkészítők és szinkronrendezők Kosztolányi mellett döntöttek, holott az addig felépített jellemekhez (főként a cinizmus, az irónia, a felülemelkedés vágya miatt) jobban illene a másik változat. Ennek fejtegetésébe azonban nem érdemes belemenni, mert a sorozat nem ért véget. Ki tudja, talán tényleg Kosztolányi a megfelelő döntés ebben az esetben. Az összehasonlító olvasás során már semmiképpen.
Aki úgy hitte, hogy az embert függővé tevő sorozatoknak semmi köze sincs a költészethez, ezennel felülbírálhatja magát. Amerikai sorozatgyíkok tízezrei és magyar követőik egy része most Blake-verset olvasnak a lapostévén vagy a számítógépen – különböző fórumokon kommentálják, értelmezik Az ártatlanság és a tapasztalás dalainak egy-egy darabját. Lehet, hogy Kosztolányi versfordításban most rosszabbul teljesített, de a költészet a filmsorozatnak köszönhetően egy kicsit jobban fog.
