Nagy fúga volt Beethoven op. 133-as (B-dúr) vonósnégyesének címe, amit átírt négykezes zongorára, és utána már csak az F-dúr vonósnégyesről tudok (op. 135). A B-dúr kvartett eredetileg az Op- 130-as vonósnégyes negyedik tétele lett volna, de kiadója kérésére külön jelent meg.
Várjon Dénes bonni szereplése szeptember 16-án, tehát ma zárul, amikor feleségével, Simon Izabellával négykezes műveket adnak elő, részben a szeptember 26-i, zeneakadémiai fellépésük előkészületeként.
Rotunde auf dem Petersberg, 18 óra . Schumann: Hat etüd kánon formában, op. 56 (Claude Debussy átirata) Debussy: Kis szvit Bartók: Hét darab a Mikrokozmoszból Kurtág: Játékok (részletek) Kurtág: Bach korál feldolgozások Beethoven: Nagy fúga, Op.134
.
.
A budapesti műsor:
.
Schumann: Hat etüd kánon formában Beethoven: Nagy fúga Mahler: 1. szimfónia (Bruno Walter átirata)
.
.
Két nap múlva megint Németország a cél.
.
Grünwald, August Everding terem, 20 óra Tabea Zimmermann (brácsa) Jörg Widmann (klarinét) közreműködésével: . Schumann: Mese-elbeszélések, Op.132 Schumann: Fantáziadarabok, Op.73 Schumann: Meseképek, Op.113 Widmann: Hol volt, hol nem volt...
.
Eddig a 2017-ben megjelent és idén az Opus-Díj egyik kamarazenei kategóriájának nyertes lemezének bemutatója.
.
Ráadásként eljátsszák még Mozart Kegelstatt trióját (K 498)
Elfelejtettem leírni, hogy Várjon Dénes koncertje a World Conference Center New York termében volt, ahol max. 3000 férőhely van, de a koncerten csak közel 1500 hallgatónak voltak ülőhelyek. A - legalábbis középső részen ülve - kitűnő akusztikájú teremben kb. 700 hallgató volt.
Az előző beírásban említett Posta-torony esti képe itt látható és kinagyítható:
Várjon Dénes szeptember 8-i szólókoncertjét hallgattuk meg Bonnban.Remek volt, lejjebb majd bővebben.
.
Bonn Beethovent ünnepeli augusztus 31. és szeptember 23. között, és persze nem a festőt, csak a magyar nyelv miatt ugrik be a Beethovenfest elnevezésről ez a kép.
A másik a közeli postapalota homlokzatáról, ahol este egy óriási violinkulcs látható a kivilágított ablakokkal kirajzolva. A komolyzene lázában élt/él a volt főváros, mutatják ezt az alábbi képek is.
Várjon Dénes az akkori hét végén szerepelt a szonáták jegyében, de ő sem csak Beethoventől játszott a délutáni koncerten. A programból kiderül, hogy a két estén Schiff András volt a főszereplő, és akkor meg is telt az előadóterem, viszont Dénes játéka annyira magával ragadó volt, hogy nem számított a kisebb érdeklődés.
A koncerteket egy-egy kifejezéssel jellemezték, így az általam is meghallgatott a Látomásos szonáták elnevezést kapta Beethoven 101-es A-dúr szonátája, Liszt h-moll szonátája és köztük a C-dúr Schumann-fantázia műsorra tűzése miatt.
A kisebb érdeklődésnek talán az is oka lehetett, hogy Várjon Dénest kevesebben ismerik, de akik arra (is) ellátogattak, azok bizonyára másnak is elmondják, hogy jól választottak, óriási élmény volt Dénes játéka. Ezt teszem én is.
.
A viszonylag rövid (közel 20 perces) Beethoven-mű rögtön megmutatta, mennyire képzett és inspirált művész az előadó, és ahogy haladt előre a programban, egyre inkább hatása alá vont minket. A Schumann-fantázia fél órája alatt mintha magát a szerzőt hallottuk volna, fantáziált, élvezte, és mi is.
A csúcsot a szünet utáni, a romantikus szonáták között is csúcs Liszt-szonáta jelentette: ez alatt a fél óra alatt még fokozottabb volt a figyelmünk, mélységes csendben hozta közénk Lisztet a méltó előadó-utód, szinte érezni lehetett az energiaáramokat, amint a pódium és a közönség között mozogtak láthatatlanul, oda és vissza. Varázslatos volt, tomboltunk a végén és élveztük a rövid ráadást is (Schumann egyik Gyermekjelenetét). Dénes ott is a tőle megszokott alázattal fogadta az elismerést, és talán nem is tudta közben, milyen hatással volt a közönségre. Nagy művész kivételes előadását hallhattuk, köszönet érte. Kis társaságom többi tagja is el volt ragadtatva.
.
xxxxx
.
Az előadás után már megvehettük Dénes legújabb lemezét (Az Éjszaka), és habár már hallottam a netről, megint meghallgatva, még nagyobb élvezetet jelent összefogott és beleérző játéka: a Schumann-Fantáziadarabok izgalmasak, a Zavaros álmok a sajátunk is lehettek volna, Ravel Sellőlánya tényleg csábító, míg a Gonosz törpe tényleg ijesztően groteszk; a Bartók-sorozat (Szabadban) szintén értő ujjakra talált. Szavakkal: csodálatos tükre a sűrű romantikából induló csodálatos 90 évnek, mellyel az impresszionista Ravelen át a bartóki modernségbe érkeztünk. Szép ez az ív, megfogalmazásával együtt.
.
A lemez címének megfelelően az Éjszaka hangjait idézem, mert a schumanni és raveli felszabadult és átérzett fantáziálás után visszatértünk a valóságba, hogy elvarázsoljon minket Bartók és értő közvetítője.
Várjon Dénes(ék) idén januárban megjelent lemezével kapcsolatos az alábbi nagyszerű hír:
A felvétel a német Opus Klassik-díj első kitüntetettjei közé került. A német komoly- és könnyűzenei ipar 1992-ben hozta létre az Echo-díjat, amely hamar a nemzetközi zenei élet egyik legrangosabb elismerésévé vált. 2018-ban a díj botrányos körülmények között szűnt meg: óriási nemzetközi felháborodást váltott ki, hogy a zsűri a hip/hop kategóriában a díjat Farid Bang és Kollegah rapperek lemezének ítélte, amelynek egyik dala arról szól, hogy az előadók izmosabbak, mint az auschwitzi foglyok voltak. A botrány után a rendezők bejelentették az Echo-díj megszűnését. Az űrt betöltendő a vezető lemezcégek, kiadók és koncertrendezők Opus Klassik néven új díjat alapítottak, amelynek első nyerteseit ma hozták nyilvánosságra.
A kamarazene kategóriában (a XIX. század zenéiből) az év legjobb felvételeként a díjat Jörg Widmann, Tabea Zimmermann és Várjon Dénes a Myrios Classics kiadónál készített CD-je nyerte.
A díjkiosztó ünnepsége október 14-én kerül sor a berlini Konzherthausban, amit még aznap közvetít a ZDF.
A lemez meg is hallgatható a spotify-ra jogosultaknak (is).
Összesen 51 felvételt díjaztak, köztük A Fischer Iván dirigálta BFZ Mahler 3. szimfóniáját.
Várjon Dénes már említett új felvételéről is írt a Süddeutsche Zeitung online kiadásának lemezkritikusa augusztus 6-án.
Az alcímben ugyan csak a titokzatos Fauré és a jubileumos zeneszerző-karmester Bernstein műveit és dirigálásait tartalmazó lemezeket emeli ki, de a CD-borító bemutatása nélkül írt tíz sorban mégis nagyon magasra értékelte Várjon Dénes interpretációit:
.
"Várjon Dénes tökéletes önkifejezésén túl is fantasztikus alapossággal és fokozatosan mutatja be a zenében való elmélyülését, amit a magyar zongorista magától és hallgatóitól is megkíván. A zongoraművész mesterien érzi Maurice Ravel ördögi "Éjszakai Gáspár"-jának virtuózitáson túli fantasztikumát, miként elkötelezte magát Bartók Béla 1926-ban írt öttételes szvitjében, a Szabadban is. Utóbbiban megmutatja intellektuális és pianisztikus tisztánlátását, amikor a "Dobokkal és sípokkal" tételt játssza, vagy amikor megidézi "Az éjszaka (kísérteties) hangjai"-t, illetve amikor a "Boszorkányüldözés"-t jeleníti meg démonikusan. Végül a Kurtág György-tanítvány nagyon is pontosan tudja, miként kell megszólaltatni Schumann opus 12-es Fantáziadarabjainak "Zűrzavaros álmait."
.
A lemezről (amelyen ugyan más sorrendben szerepelnek az említett művek) a lemezforgalmazók több oldalon át közölnek borítóképet és értékelést, a közülük itt kiemelt linken pedig (többek között) a fél perces minták is sokat elárulnak a felvételről. E hó végén kerül piacra (19 EUR alatti áron).
A nyílt spotify-on viszont bevezetésként már meghallgatható az 1. Schumann-darab (Este) Alatta mások is Dénessel.
Várjon Dénes júliusban a Marlboro Fesztiválon vesz részt, és nyilván várja az augusztus 31-én az ECM gondozásában piacra kerülő új szólólemezének fogadtatását.
A Ravel, Schumann és Bartók műveket tartalmazó lemez címe: De la nuit ( Az éjszaka)
Berg: Zongoraszonáta, Op.1 Kurtág: Preludium és korál Liszt: Schlaflos! Frage und Antwort (Álmatlanul! Kérdés és válasz) Kurtág: Preludium és keringő C-ben Kurtág: Keringő (Sosztakovics emlékére) Kurtág: Keringő (2) Liszt: 1. Elfelejtett keringő Liszt: 2. Gyászgondola (La lugubre gondola) Kurtág: Három In Memoriam Beethoven: B-dúr szonáta ("Hammerklavier"), Op.106
.
.
A fenti repertoárdarabokból idén is játszott már Várjon Dénes, pl. márciusban az USA-beli Portlandban és a kanadai Torontóban Liszt h-moll szonátáját, május közepén pedig a svájci Bruneggben a Berg-szonátát és Beethoven A-dúr szonátáját. A torontóiról az itteni 44. beírásban egy hosszabb dicsérő kritika olvasható.
Már most írt a Bonni General-Anzeiger Várjon Dénes két szeptemberi fellépéséről az idei Beethoven-ünnepségeken.
"Kozmikus galaxisok tele kifürkészhetetlen mélységekkel.Ť Így jellmezték Beethoven öt késői zongoraszonátáját. Ugyanez vonatkozik más késői epikus késői műveire is.
A Zongoraszonáták hétvégéjén a "Galaxisok" mellett felhangzik majd Franz Schubert három késői zongoraszonátája, valamint Schumann, Janáček, Liszt, Bartók, Berg és Kurtág művei. Ennek a rendkívüli koncertsorozatnak Schiff András és a "köveztkező generációt" képviselő magyarországi Várjon Dénes a meghatározó alakja.
E téma 39. és 43. beírása között egy olyan lemezről voltak szavak és hangok, amelyen Várjon Dénes volt zongorista partnere a brácsista Tabea Zimmermann-nak és a klarinétos és zenét is szerző Jörg Widmannak.
Mivel időközben a CD-t is kézbe vehettem és többször meg is hallgattam, saját közvetlen benyomásaimat is leírom, kezdve a lemez fizikai és esztétikai jellemzőivel. A korábban szokásos műanyag tok helyett itt egy finom papírtartót készítettek, amire jó ránézni és kézbe venni. Elöl egy remek dán illusztrátor, az éppen ma 61 éve elhunyt Kay Nielsen egyik mesekönyv-illusztrációja, egy régi norvég meséket tartalmazó kötethez, abban is a Három királylány a kék hegyen című meséhez.
Tündéri a kép, ahogy tündériek Nielsen más illusztrációi is, illően Schumann és Widmann tündérmeséihez. Romantikus mesék és fantáziák, amik egy tőről fakadnak, a nép vagy egy szerző elképzeléseiből, de ugyanez vonatkozik egy mai szerző mesélésére, kevésbé romantikus attitűddel.
Az alig 100 grammos albumról rögtön eszembe jutott Képes Géza szellemes című kötete, az 1980-ban kiadott 225 GRAMM EPE, 1-1 grammnyi epigrammákkal, de a kötet teljes súlya is éppen 225 gramm. Vannak ebben zeneiek is, csípősek, találóak. A verseknek is lehet súlyuk, ahogy a zenének is: a kompakt lemez közel 15 trackje éppen 15 gramm, időben 70 perc.
A feldolgozás is mesés, három világklasszis muzsikus értő tolmácsolása a három Schumann-műben (Tündérmesék - op. 132, együtt a három hangszer; Fantáziadarabok - op. 73, zongorára és klarinétra és az op. 113-as Meseképek zongorára és brácsára) és az öttételes, közel 30 perces Widmann-mesében, az "Egyszer volt, hol nem volt..." kezdetű ismert motívumra épülve, és a "még ma is élnek, ha meg nem haltak"- című tétellel zárva az újabb triózást. Utóbbi művet most először rögzítették lemezre.
Ez még a körítés, mert erről a varázslatos lemezről sem tudok, mert nem szabad zenei közhelyeket puffogtatni, és akár a nyílt spotify-ról hallgatni kell a meséket. Ajánlani tudom csak, - ahogy a kritikusok is tették, és díjazták is; - hozzátéve, hogy nekem a valamennyi tételben alapot képező zongora interpretációja, a többiekkel való tökéletes összhangja, egyensúlyteremtő képessége a meghatározó, és bár az összes darab nagyon tetszett, közülük a zongora-brácsa kettőse áll legközelebb.
A zongorista Várjon Dénes titkok mélyére hatoló előadása Beethoven, Bartók és Liszt műveiből
(David Richards írása: 2018. március 28.) A Szent Lőrinc Központ Jane Mallett Színházának március 27-én este tartott koncertje azok közé tartozik, amelyek nagyon soká emlékezetesek maradnak a hallgatóság számára. Ez a hangverseny Toronto most zajló zenei évadján belül a zongora sorozat utolsó előadása volt. A magyar Várjon Dénes egészen a gyökereihez gyúlt vissza, és az évad néhány érzelmileg leggazdagabb muzsikáit produkálta. Várjon másodszor lépett fel Totontóban, először 2015-ben volt itt. Mostani műsorán először Beethoven- és Bartók-műveket játszott, szünet után pedig Liszt h-moll szonátáját adta elő, érzelmileg felsőfokon, erőteljesen és költői érzékenységgel, és ilyen előadásra nem is emlékszem.
A program első száma Beethoven ritkán hallható Hat bagatellje volt (op. 126). Nevűkkel ellentétben ezek a darabok nem "jelentéktelenek" a műfaj korábbi szerzeményeivel összehasonlítva. Valamennyinek saját karaktere van. Várjon határozottan érzékeltette a darabokon belüli és a közöttük lévű ellentéteket, kezdve az első tisztaságával, folytatva a második feszültségével, a harmadikban visszatért a gyönyörűséges és gyöngéd érzelmesség, a fináléban pedig a bevezető és záró tombolás elegyedett a költői szépséggel és összetettséggel, ahol lenyűgözőek voltak a tételek kontrasztjai.
Beethoven után Várjon Bartók-műveket adott elő: először a Gyermekeknek írt sorozatból válogatott, majd eljászotta az op. 8b alatti Két elégiából a másodikat (Molto adagio, sempre rubato), végül következett az Improvizációk magyar parasztdalokra (op. 20). Úgy éreztem, hogy Várjon párhuzamot próbált vonni Beethoven karakterdarabjai és a száz évvel későbbi Bartók-művek között. Az összeállítást Várjon Bartók gyűjtésének 85 népdalára alapozott és kifejezetten a gyermekeknek szánt rövid zongoraátiratainak néhány darabjával kezdte. Az utánuk felhangzó elégia csodálatos líraiságú volt, néhol Debussyre emlékeztetve. Az Improvizációkban hirtelen változó dinamikát és tempót éreztem, a fiatal Beethovenre emlékeztetően, de a vaskos 20. századi harmóniák, ritmusok és ütemek frissé tették a magyar népdalokat. Várjon úgy játszotta Bartókot, mintha annak szelleme átjárta volna.
Ha a koncert első részére a ritkán hallható zenék élénk olvasata volt a jellemző, a szünet után Liszt jól ismert h-moll szonátája olyan színvonalú volt, amire alig lehetett számítani. Már a nyitó hangoktól kezdve szinte tapintható volt a feszültség. Várjon megértette a mű rendkívüli szerkezetének lényegét, annak szívbe markoló érzelmeinek kifejezésével. Technikája tökéletes, játéka szinte orkesztrális volt. Érezni lehetett, hogy a zene rejtett költőisége nyilvánvaló számára, ahogy a mű változatos témáit megszólaltatta. Liszt mesterműve éppen Várjon kezei által vált azzá. A ráadás Schumann Gyermekjeleneteiből (op. 15) "A költő szól" című tétel volt, és ez a lírai epilógus tökéletesen passzolt a koncerthez: Várjon előadásában valóban a költő szólalt meg.
Várjon játéka alázatos és őszinte, és mégis rendelkezik azzal a méltóságteljes erővel, ami magával ragadja a hallgatóságot. Ő az a teljes értékű művész, aki otthonos a nagy szimfónikus zenekarokkal való játékban, de a kamarázásban és a szólókonerteken is. Ismert zenetanári munkássága is a Budapesti Liszt Ferenc Akadémián. Érdemeit számos lemezfelvétel bizonyítja, legutolsó köztük a Hungarotonnál megjelent album Beethoven összes zongoraversenyével. A következő hetekben Európa-szerte fog fellépni kamara- és zenekari koncerteken, valamint zongorakettősöket fog előadni feleségével, Simon Izabellával. Júliusban Észak-Amerikába is visszatér, a Marlboro Fesztivál neghívottjaként.
Várjonék lejjebb bemutatott mesecédéjébe bele is hallgathatunk EZEN A LINKEN.
A lemezajánló szövege a következő: Ezt az albumot szokatlanul, de mégis okosan válogatták össze - Schumann 1853-ban, főleg gyermekeknek írt Tündérmeséire reflektálva. Ez a darab brácsára, klarinétra és zongorára készült, a szintén a tündérmesék körébe sorolható Fantáziadarabokat klarlnét és zongora, a Meseképeket brácsa és zongora játssza, végül Jörg WidmannHol volt, hol nem volt... című művét (Öt rövid darab a tündérmesék hangján) szintén a trió adja elő. Noha Widmann kortárs, de inkább modern művész, akire nagyon hatottak Schumann Tündérmeséi, ezt a művét olyan utánérzésekkel, utalásokkal és alig palástolt idézetekkel tűzdelte meg, amelyek mégis annyira a mai nyelvhez hasonlítanak, hogy néha úgy tűnt, egyszerre halljuk a két szerzőt, Schumannt és Widmannt! A korábbi nagy alkotók óta tapasztaljuk, hogy az újrahasznosítás, azaz az újbóli felhasználás és az átírás művészete a művészi alkotások egyik fő hajtóereje, és Widmann tényleg csak ezt a bevált módszert követi. A brácsista Tabea Zimmermann, a zongorista Várjon Dénes, míg klarinéton maga a szerző, Widmann játszik, aki természetesen nem azonos Schumannal, hiszen mindenki tudja, hogy Schumann sosem játszott klarinéton .
Két mezővel lejjebb említettem Várjonék új lemezét (Syrios Kiadó), az Egyszer volt, hol nem volt... című kamarázást Schumann és a trióban is szereplő klarinétos Jörg Widmann művekkel. Társuk a régi kiváló partner, a brácsista Tabea Zimmermann volt.
Újabb hír a CD-ről a Strad hasábjain:
.
"Rendkívül hatásos programot vittek lemezre Schumann tündérmesélő modorában. Schumann Tündérmeséi (op. 132) mellett az op. 73-as Fantáziadarabok és a Meseképek (op. 113), valamint Jörg Widmann Egyszer volt, hol nem volt... című hasonló műve van a CD-n. Widmann 2015-ben írt szellemes című darabja viszont az előbbiek ellenpárja, amelyet ennek a triónak dedikált, és most vették először lemezre. A brácsán és klarinéton megszólaló nyitó frázisok hallatán valóban azt érezni, hogy ezt a szokásos mesekezdést betűzik ki, mielőtt a tétel eljut Schumann hangzásvilágának visszafogott szerkezetébe, ami persze változatlanul érzékelhető, miközben teret kap Widmann hangjainak és zörejeinek zaklatott egyvelege, ahol a harmóniák hátborzongatóan kapcsolódnak össze a klarinét hangjaival, a zongora húrjai változatos ütéseket kapnak, de még a klarinét billentyűi is aktívan vesznek részt a hangképzésben. A Délibáb elnevezésű második tételben mikrotonálisan képzett kadenciák vannak, míg a középső rövid, Jégbarlang című tételben a zörejek kerekednek felül, mielőtt a két utolsó tétel visszatér a reménytelen vágyakozásba. . A trió tökéletesen együtt volt Widmann bonyolult darabjának előadásában, amihez kedvező volt az előadókkal azonos térben való ragyogó minőségű hangrögzítés. Akár együtt, akár párban játszottak az előadók Schumann kései kamaradarabjaiban, tökéletesen adták vissza azok homályos hangulatát, gondoljunk a Tündérmesék első tételének bőbeszédűségére vagy ugyanott a lassú tétel törékeny és bensőséges atmoszférájára, míg a zárótétel szinte folyamatosan és rejtetten csengő fortéját az előadók átgondolt billentéssel, illetve hangképzéssel okosan elkerülték. A Tantáziadarabokat gyakran hegedűsök és csellisták adják elő, emiatt volt kedvező az eredeti klarinét-változat újszerű hangját hallani! A Meseképekben Zimmermann a tőle megszokott varázslatos játékot produkálta a suttogó bölcsődalban, kifejezve annak affektált érzékiségét.
xxxxx
A CD a francia Diapason szakfolyóirat soros minősítésében kiérdemelte a legmagasabb elismerést, az öt hangvillát is.
Várjon Dénes (és tisztelelői) ma ünnepli(k) 50. születésnapját.
Éljen soká egészségben!
Tegnap a Muzsikáló Délutánban Némethy Attilával beszélgetett pályájáról.
.
A szép kerek szám okán egy kis kiegészítés a pályája csúcsán lévő kiváló zongorista életéhez:
- Dénes akár életének pont a fele idejénél tart, a 100 év ma már nem elérhetetlen
- Dénes zongorista pályájának is a felénél tarthat, 90 fölött még vidáman fog zongorázni
- elismert művészi pályája is a felénél tarthat, hiszen 33 éve már díjat kapott, és alkata, életfelfogása, tudása és szorgalma alapján 83 évesen még fog koncertezni
- pályája csúcsán van, amit a számtalan fellépés, lemezfelvétel stb. igazol, és ahogy a Nap is pályája derekán van a legmagasabban, ős büszkén nézhet vissza félútjából az előzményekre és előre is nyugodtan tekinthet.
.
Néhány megjegyzés a misztikusnak is tekinthető 23-as - egyébként prím - számhoz:
- tehát ezen a napon született Dénes,
- a Zeneakadémián a 23-as teremben tanította egyik mestere, Kurtág György,
- és 23 évesen már ő is tanított a Zeneakadémián,
- talán 23 évvel később vette szárnyai alá mostani impresszáriója, Körner Tamás, aki talán éppen 23 évvel idősebb nála,
- és az is lehet, hogy 23 éves házas a szakmájában is remek partnerével, Simon Izabellával.
.
Ha pedig ez a 23-as tovább kísért, ennyi év után én még hallgathatni szeretném a kamara.hu akkori koncertjein őket a Solti teremben...
Sűrűn jönnek a hírek a jelenleg legkiválóbb három muzsikusunkról (Baráti, Várjon, Várdai), emiatt egymás után foglalkozhatom velük nagy-nagy örömömre.
A közülük a(fél)százados Várjon Dénesről most A Német Zenekritikusok Díja kapcsán lehet írni pár sort (Dénes február 23-án lesz 50 éves, pályája csúcsán van).
.
Ez a díj a komolyzenei lemezek egyik legrangosabb kitüntetése: Németország, Ausztria és Svájc 156 zenekritikusa negyedévente dönt titkos szavazással a legjobbnak tartott új felvételekről. Az idei első értékelésben a Kamarazene kategória nyertese Várjon Dénes, Tabea Zimmermann és Jörg Widmann"Hol volt, hol nem volt..." című, a német Myrios lemezkiadónál december 8-án megjelent, bár már két évvel korábban felvett, CD-je, amelyen a trió Mozart-, Schumann- és Jörg Widmann-műveket szólaltat meg.
A három kiváló partner tavaly is együtt szerepelt Várjonék kamarasorozatában.
.
Az albumot az alábbi diszkográfiában részletezik, ahol bele is hallgathatunk a darabokba. A 8 percnyi :) változatos minta alapján nem lehet csodálkozni a döntésen: érett és bársonyos hangzás, kiváló kamarázás!
Még egy magyar vonatkozás az idei első listáról: a Kórusművek között Ligeti György Rekviemje nyert (az Óbudai Danubia Zenekarral és másokkal).
.
A DÍJ-ról a főlapon is olvasni, és a bal szélen lévő Hírek között (NEWS) említiik a Bestenlisten 1.2018 alatt Várjonékat is.
Korábbi más magyar vonatkozások:
- az éves összegzésben kétszer Liszt-művekről, egyszer Bartók-vonósnégyesről és Lukács MiklósHatártalan cimbalom című lemezéről lehet olvasni.
- az utolsó előtti negyedéves nyertes lemezek között pedig Kurtág György 3-lemezes albuma szerepel a Kórusra és Zenekarra írt műveivel, és itt az előadók között van Király Csaba is. A Historikus felvételek kategóriában a már említett egyik Liszt-mű (a h-moll szonáta) Paul-Badura Skodával.
Érdekes volt a beszélgetés, ahol ötletet kaptam az említett felvételhez, a Schiff András és Várjon Dénes közreműködésével készült TELDEC-lemezhez (1999).
Veress Sándor 1951-ben írta Paul Klee tiszteletére a hét fantáziából álló művét, két zongorára és vonószenekarra, amit Dénesék a Heinz Holliger-vezényelte Budapesti Fesztivál Zenekarral vettek fel. Klee képeit ismertem, de ez az izgalmas zene csak így került elő.
Az alábbi linken többször is hallani lehet, részben a felvétel tételeit, részben egy élő koncerten éppen a Várjon Dénes-Simon Izabella házaspárral, de akkor a Holliger-dirigálta Liszt Ferenc Kamarazenekarral, és van ott balettel körített előadás is.
A Müpa-felvételen az ihlető képeket ki is vetítették a közönségnek.
A komolyzene kiválasztottjai az itteni nyári szezonban világszerte kamarazenei fesztiválokon játszanak, és természetesen a túlsó földrész nyári időszakában is szerepelnek hasonlókon. Így volt ez Várjon Dénessel is, aki az év elején Új-Zéland és Ausztrália területén lépett fel, most pedig szintén kitűnő játékáról tudósítanak az augusztus 28-án befejeződött 70 éves Edinburghi Nemzetközi Fesztivál kapcsán. Persze már hirdetik a következőt is a fesztivál honlapján...
Várjon Dénes impresszáriója méltán büszkeséggel foglalta össze az eddig megjelent kritikákat:
.
Várjon először augusztus 21-én a világhírű amerikai hegedűművésszel, Joshua Bell-lel adott koncertet a Queen's Hall-ban, Mendelsssohn F-dúr, Brahms G-dúr és Grieg c-moll hegedűszonátáját előadva), majd 26-án a hozzájuk csatlakozó csellista, Steven Isserlis társaságában trióként léptek fel Schumann Három románcával, Mendelssohn c-moll és Brahms B-dúr triójával és Clara Schumann Románcaival). A két matiné hangversenyt még a megannyi világsztárt és izgalmas koncertet felvonultató fesztivál műsorában is óriási érdeklődés előzte meg: a jegyek már hetekkel korábban elfogytak. . "Bell, Isserlis és Várjon a saját jogukon is fenomenális művészek, de trióként egyszerűen szenzációsak" - írta kritikájában a Scotsman. "Bell, Isserlis és Várjon technikailag brilliánsan játszottak, a hangszínek csodálatos változatait bemutatva" - emelte ki írásában Barbara Bryan. "Igy kell csinálni: ez a hegedű-zongora est egyszerre volt izgalmas, jól összerakott és megindító. Sokat mond, hogy "Joshua Bell-Várjon Dénes" koncertként hirdették, mert szó sem volt zongorakisérettel fellépő szólistáról, hanem két, pályája csúcsán levő muzsikus lélegzetelállító előadásról" - írta Skócia vezető napilapja (The Herald).
Pont olyan klassz volt az 1. Beethoven-zongoraverseny (C-dúr), mint az előadáson, sőt... :)
Most adja le másodszor a Bartók Rádió a kamarakoncertet, és ebben a jó meleg nyári délidőben érdemes még egyszer meghallgatni a nagyszerű játékot. A mű életörömmel teli, nagyon illik Dénes költői beállítottságához.
Kár, hogy a Hangtárban valaki(k)nem engedi(k) meg a szokásos visszahallgatást!
Talán a szezon utolsó koncertje lesz pénteken a Zeneakadémián a kiváló Borodin vonósnégyes és Várjon Dénes szereplésével. Jó program, amiből a Schnittke-vonósötöst még nem hallottam, de a szerzőtől eddig mást sem.
A klasszikus Haydn-darab megnyugtató, a Sosztakovics-mű pedig nagyon izgalmas:
Nagy sikerrel zajlott Várjon Dénes szólókoncertje a Lincoln Központban május 7-én, amiről a következő kritikát írta a Concerto Net.com felületére a lengyel Roman Markowicz.
(A már ismertetett helyszín és műsor, illetve Várjon Dénes fényképe Böröcz Balázstól.)
Örülök, hogy a Lincoln KözpontNagy Előadóművészek című sorozatába Várjon Dénest is meghívták, még akkor is, ha a szólójoncertjét egy kisebb (268 fős) teremben és délelőtt rendezték meg, amikor sok New Yorki még csak az első csésze kávéját issza a bibliájukat jelentő New York Times első oldalait olvasgatva. Még a kávéra visszatérve: a Walter Reade Színház matiné-koncertjei után a szervezők kiváló kávéval és süteményekkel várják vendégeiket. Miként nemrég megtudtam, a bécsi Konzerthaus is rendez matinékat, ahol - szintén 11 órakor - remek művészek lépnek fel, gyakran telt ház mellett. Emiatt tehát nem szabad panaszkodjak a korai kezdésre.
(Az említett sorozat - New York legfontosabb zenei sorozata - részletesen az alábbi linken ismerhető meg, a soron következő koncertekkel, illetve visszamenően - 1995/96-tól kezdődően - minden szezon koncertjeivel, fellépőivel, igazán jeles művészekkel, köztük több magyar vonatkozással. A Lincoln Központban további előadótermek is vannak, köztük a legnagyobb, a korábbi Avery Fisher Hall, amit 2015-től az adományozóról David Geffen Hallnak hívnak, a maga 2738 férőhelyével a nagyzenekari koncertekre, de több ennél kisebb terme is van: az 1086 férőhelyes Alice Tully Hall a kamarazene stb. részére, benne a variálható terű Starr Színház is, szintén a kisebb előadásokra., végül a korábbi Harmónia Atrium, új nevén az adományozó David Rubinsteinre utalva.)
. A Walter Reade Színház szólókoncertjei mindig rövidek, általában egyórásak. Persze nem csak emiatt tudott Várjon Dénes minket a bűvkörébe vonni, hiszen ugyanazt a rendkívül magas színvonalú zongorázást produkálta, mint amilyet a tavalyi szezonban hallottunk itt tőle. (Éppen ennek a témának a megnyitásában lehet olvasni erről is: a helyszíneket, a műsort és a hasonlóan rendkívülien dicsérő kritikát.)Úgy érzem, hogy a negyven év fölötti zongoristák között kétségtelenül Várjon Dénes egyike a legérdekfeszítőbb szólistáknak és kamarazenészeknek. Ezt éreztem legutóbb is, és kellően szerencsés vagyok, hogy többször is hallhattam, tudván, hogy ő egy rendkívül tehetséges zongorista.
Várjon Dénes a műsorát Beethoven e-moll szonátájával kezdte, amelyet Beethoven az úgynevezett középső és késői zeneszerzői korszakának határán írt. Ez az igen összetett szonáta csupán kéttételes, miként a kései hasonló művei között ez egyáltalán nem szokatlan (pl. erre az op. 54., az op. 78. és az op. 111.) Ebben a szonátában az energikus és határozott kezdés után a gondolatiság, a költészet és a gyengédség kerül előtérbe, tehát itt nem érezhető a Beethovenre annyira jellemző virtuózitás. Továbbá: ahogy Schubertet gyakran hasonlítjuk Beethovenhez, fordítva ritkábban szokták, viszont ennek az op. 90-es darabnak a második tételében kifejezetten schuberti hatásokat éreztem. Ebben a második tételben, amelynek tempójelzései a "nem túl gyorsan" és az "éneklően" előadásmódot javasolják, Várjon Dénes a derűnek egy olyen szintjét árasztotta, amit nagyon nehéz elérni, és emiatt ritkán is hallható. Ebben a szonátában (és a végén játszott Liszt-mű néhány részletében) az előadó játékmódja kissé régiesnek tűnt, mivel kezei nem mindig vannak együtt, ennek ellenére játéka sosem vált modorossá. Ez emlékeztetett egy nála idősebb másik magyar zongoristára, mentorára, Schiff Andrásra, aki gyakran alkalmazza ezt a régóta elfelejtett játékstílust, ami pl. Wilhelm Kempffre és Mieczyslaw Horszowskira volt jellemző.
Bartók 1908-09-ben írta két elégiáját, amikor csalódott szerelmében, a hegedűs Geyer Stefiben, akinek az I. hegedűversenyét is ajánlotta. Művében az a fergeteges posztromantikus stílus érződik, amit Alban Berg kb. ugyanebben az időben írt zongoraszonátája áraszt, és ez talán nem is véletlen. Bartók műve egy ideális, szenvedélyes előadóra talált Várjon Dénesben. A darab viharos, néhol nyugtalan, majd a középrészben egy olyan fugatóban csillapodik le, amely talán emlékeztet a koncerten rákövetkező nagyszerű Liszt-szonáta (h-moll) egyik hasonló részére.
A Liszt-mű nem csak a virtuózitása és azon szigorú technikai követelményei miatt problematikus, amelyek miatt a zongorarepertoár legnehezebbjének számít, hanem mert többet, illetve mást kíván a romantika egyéb műveinél, amelyeknél a zenével szemben inkább a színház dominál. Az expozíció éppoly nehéz, mint bármely darab elbeszélő részében. Liszt számos kérdést vet fel, amelyekre mincsenek azonnali válaszok. A középrész tele van recitatívóval, retorikával és fermátával (megállással), amelyek mindegyike érzelmi nehézséget és emelkedett drámai megközelítést kíván. Itt feltehetően az összes, kottát jól ismerő előadó megtalálja saját értelmezéseit, különösen a tempókra. Várjon megoldásai szerintem egy fiatal, és így kissé még türelmetlen előadót jelentettek, aki azonnal meg akarja válaszolni a kérdéseket. Ugyanakkor maximálisan birtokolja a zongorát is, játéka logikus és intelligens volt (megkockáztatom: ő akár egyetlen unintelligens frázsira is képtelen), sőt: a legnehezebb pianisztikus szegmensekben is tisztán játszotta az egyes részeket és árnyalatokat. Azokkal a fiatalabb zongoristákkal szemben, akik örömmel rohannak keresztül a szonátában bőséggel meglévő hangos passzázsokon, Várjon Dénes ki tudta egyensúlyozni a zongora regisztereit, ezáltal nem voltak csúnya vagy kemény hangjai. Ha ezek a megállapításaim csak halk dicséretnek tűnnek, annak oka az, hogy Várjon Dénes megelőző Beethoven-szonáta-interpretációja olyannyira különleges és szokatlanul gyönyörűséges volt, hogy emiatt én messzebbre is elmennék e zongoraművészt újból meghallgatni. Várjon muzikalitása kivételes, játéktechnikája sosem hivalkodó, és kevesen értik jobban nála a zenét.
Csupán egyetlen ráadása volt: Schumann op. 12-es Fantáziadarabjaiból a "Miért?"
Kezdem a vége alapján: miért is döntöttek zongorista és hallgatói, hogy április 29-én délelőtt a Régi Zeneakadémia kamaratermében töltenek el együtt több mint egy órát.
- Várjon Dénes, a szokások szerint, lehetőleg egy nyilvános hangversenyen mutatja be a közeli jelentős fellépésének anyagát, nevezetesen: május 7-én a New Yorki Lincoln Központ Walter Reade Színházában (férőhely: 268) fogja ugyanazt a műsort előadni:
- az érdeklődő pedig az álmatlan éjszaka után végül is e mellett a program mellett döntött, szemben a Piazza d'Hunyadi forgatagos szombati vásárával, bájos szökőkútjával és persze a messzehangzó vagy dübörgő térzenéjével és motoros aszfaltbetyárjával, amiknek hangjai a kamarateremben úgyis párhuzamosan hallhatók, fordítva viszont nem :) Azokat az utcai ablakokat le kellene már szigeteltetni!
.
A romantikán átívelő műsor lényege a kitűnő zongorista h-moll szonáta-megszólaltatása volt. Az előzmény - mintegy bemelegítésként - csak egy nagyon hangulatos (mozgalmas, érzelmes, néha elégikus, majd a befejező második tételben inkább lassú, dallamos, szinte fülbemászó), de rövid (13 perces) darab 1814-ből, ami nekem befejezetlen szonátának tűnt. Mjad a fiatalkori Bartók borongós, az érzelemhullámokon elkalandozó és fele olyan hosszú darabja, 1908 elejéről.
.
Aztán jött a romantika közepe, mint egy tornádó magja, abból is az éppen Bartók által csúcsteljesítménynek nevezett nagy szonáta, szerintem kvázi fantázia, ahogy Liszt fordítva nevezi így Dante-szonátját. A darabról sokat írtak, a nagy zongoristák mind repertoáron tartották, tartják és rengeteg felvétele ismert, első szólólemezére Várjon Dénes is felvette (ECM, 2012-ben) az éppen ebből a szonátából vett címmel (Precipitando, azaz nekieredve, tüzesen, lelkesen, lendületesen, vagy éppen szójátékosan: (f)elszabadultan :). Várjon Dénes értelmezése kiemelkedő, nem véletlenül ő a partnere Alfred Brendelnek, a kiváló Liszt-elemzőnek, aki "zenebeszédes" előadásainak illusztrátorává Dénest választotta, és persze előadásaik végén ő eljátsza a teljes művet. Pl. tavaly decemberben, Londonban, A bujaságtól az aszkétizmusig cím alatt, amit annak idején be is tettem e témába.
Egy ilyen előadásukról írta a kritikus pár éve, hogy "Várjon Dénesben megvan az erő, a szenvedély és a virtuózitás minden olyan eleme, amelyekkel ezt a varázslatos remekművet monumentálisan szólaltatja meg.
Mit lehet ehhez hozzátenni? - mint azt, hogy azóta a 49 éves világklasszis zongorista még erőteljesebb, még szenvedélyesebb és még virtuózabb lett, a produkció pedig még tökéletesebb.
Felfoghatatlan, hogy ezt a közel 30 perces és igen változatos mű, a maga több tízezer hagjával, hogyan állt össze ilyen káprázatosan ezen a délelőttön. Látni kellett a művész testbeszédét, ujjainak, kezének, karjának, lábainak hatására kiteljesedő poézisét, szívvel és lélekkel megtöltött mágikus hatását érezve. Aki ismeri a kotta hangjegyeken túli előírásait, jelekben és szavakkal, az elképzelheti az alapvetően egytételes darab nagyszerűségét, emelkedettségét, amihez ezeket kérte - többek között - a szerző: lento vagy energico assai, dolce con grazia, cantando espressivo, sőt: marcatissimo és dolcissimo, con strepito vagy éppen poco rallentando, esetleg smorzando vagy perdendosi, később sostenuto, kontra agitato, illetve ritenuto és appassionato, tehát a legváltozatosabb lelkiállapotokba lovalva az előadót, hogy megfelelően közvetítse a lobogó szerzőt, ezzel a csodálatos darabbal. Magyarul is érezhető szinte az összes, a lelkesen vagy élénken énekelve előírás, a lehető leggyorsabbra való utalás és a nagyon tüzesen kitétel. Csupa élet, a romantika minden ismérvével, tobzódva a hangokban és összefüggéseikben.
Mindez olyannyira összeállt Várjon Dénes játékában, hogy kiemelkedő előadást produkált, pedig ismert számos nagy előd vagy kortárs értelmezése erről a gigászi műről. Az említett lemezhez is hasonlókat fűzütt a recenzens: mélyen átérzett bensőségesség és tüzes drámaiság, egészen új megközelítéssel!
Nem érdemes Faustot emlegetni, bár most eszembe jutott az ugyanott nemrég tartott lemezbemutató a Faust szimfóniaTausig féle zongoraátiratáról, amelyben Lajkó István aratott nagy sikert ugyanazon a kiváló minőségű zongorán.
Az ilyen előadásokat hallani kell, beszélni róluk csak így lehet, töredékesen!
.
A ráadás aztán lecsillapító volt a római Villa d'Este szökőkútjait megidézve, majd a fent említett Álmatlanul! című rövid noktürn, egy kedves Liszt-tanítvány, Antonia Raab = Rába (1846-1902), elveszett versére. A hölgyhöz kapcsolódva megidézem az Alsó-Ausztriai Retz múzeumánakLiszt-zongoráját. A zongoramű eredeti kézirata csak 5 éve került elő véletlenül.
.
Néhány szép felvétel a ráadásokkal, amíg majd Várjon Dénessel tudok felvételt közreadni a fentiekkel. Akár a legközelebbiről, akár az egy héttel későbbi, a svájci Ernenben tartandó koncertről, ahol a fenti Beethoven-szonáta mellett a szökőkutas Liszt-darab is műsoron lesz, vagy a szeptember 7-i franciaországi hangversenyről, ahol - Toulouse-ban - megint a garndiózus h-moll szonátában gyönyörködhetnek a hallgatók.
De hogy legyen zenénk Várjon Dénessel is, beemelem egy hét és fél évvel ezelőtti Liszt-interpretációját - és éppen New Yorkból. A tubusban persze sok más is van, a Spotify-on pedig rengeteg tőle, sajnos a Precipitando nincs köztük.
Hogy lássuk: már akkor is és azóta is, egyre jobban, tökéletesen!
Várhatóan telt ház előtt játszik Várjon Dénes ma este a Zeneakadémia Nagytermében a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Már csak 21 szabad hely van, beleértve a kórusüléseket is.
A műsor innen! Dénes a Beethoven C-dúr, azaz az I. zongoraversenyt játssza, amit legutóbb Új-Zélandon tűzött műsorára.
Lassan véget ér Várjonék "nyaralása" a déli féltekén, Új-Zélandon és Ausztráliában. Ha nyár, akkor a zenészeknek fesztivál és hasonlók, és ennek első része be is fejeződött a Nelsonban (NZ) kétévente megrendezendő ADAM Kamarazenei Fesztiválon. Az ilyenkor szokásos óriási tűzvészekről most ne beszéljünk.
.
Lejjebb már írtam a programról, majd öt nappal a fesztivál után megjelent egy összegző képes beszámoló a NelsonMail napilap online felületén. A két fénykép egyikén éppen Várjon Dénes játszik, akiről korábban már megírták, hogy az egyik leginkább várt virtuóz művésze az eseménynek.
A belső hivatkozásokra lépve olvashatunk a nyitókoncertről, majd a teljes tempóban pörgő közbenső eseményekről, ahol megemlítik "a nemzetközileg különösen elismert" Várjon Dénest is: "There are opportunities to meet and chat with the musicians including internationally-acclaimed pianist, Hungarian Denes Varjon and a chance to meet the members of the Goldner Quartet.", vagyis akivel - mint a Golden Vonósnégyes tagjaival - szintén beszélgetni lehetett.
.
.
Az összefoglaló:
1. kép: A Golden Vonósnégyes játszik a Krisztus Katedrálisban.
A fesztivál fő adatai: 24 hangverseny, 270 próba, naponta beszélgetések a művészekkel, mesterkurzusok, miáltal kijelenthető, hogy ez volt a legsikeresebb a kétévente megrendezendő Adam Kamarazenei Fesztiválok közül.
Bob Bickerton, a fesztivál igazgatója közölte: a jegyeladások meghaladták a 2015. évit, és minden eddiginél nagyobb volt a közönség száma.
"A műsor fantasztikus volt, a hazai és nemzetközi sztárzenészek csodálatosak voltak, tette hozzá a Bickerton. "Egyre inkább erősítettük Adam Új-Zéland vezető nemzetközi fesztiváljának presztizsét., ami semmi máshoz nem hasonlítható valóság."
Az igazgató arról is beszélt, hogy már mindenki várja a következő, 2019-es fesztivált, amikor az vissza is térhet eredeti helyszínére, a Nelson Zeneiskolába, amit a földrengés miatt megerősítésre és felújításra szorult.
További olvasnivalók a fesztiválról: ...
...
...
Végül hozzátette: "Már két fesztivált bonyolítottunk le a Zeneiskola hiányában, ami szervezési rémálom volt, de mégis növelni tudtuk a hallgatók számát, és fejleszthettük a programot."
Gillian Ansell és Helene Pohl, a fesztivál művészeti vezetői tiszteletüket fejezték ki a Gálakoncerten résztvevő zenészek, az élő és a már elhunyt zeneszerzők, valamint a zene szerelmeseinek irányába, akik az eltelt két hétben nem csupán ellátogattak a fesztiválra, hanem értő közönséget is alkottak.
.
2. kép: Várjon Dénes játszik a fesztiválon a Royal Színház Steinway zongoráján
Pohl annak reményében búcsúzott a hallgatóságtól, hogy őrizni fogják a muzsika szellemét "ezekben a nehéz időkben".
"A zenélés talán a legnagyobb dolog, amit az emberek tehetnek", mondta. Tegyék ezt az emberiesség és a kölcsönösség jegyében és terjesszék ezt a szépséget akkor is, amikor elutaznak és visszatérnek mindennapi életükbe."
Az Adam Fesztivál csúcspontjai között volt a 13 csellista koncertje a katedrálisban, az egyetlen női szereplőre írt opera (Iris álma) Új-zélandi bemutatója, valamint több, rendelésre készített mű ősbemutatója, mint pl. Gareth Farr vonósnyolcasa. A Royal Színházban megtartott zongorakoncertekre különleges hangvetőket alakítottak ki az akusztika fokozására, és igen népszerűek voltak az East St. Kávéházban megtartott éjszakai jazz összejövetelek is.
Ma lép fel először Várjon Dénes az ADAM Zenei Fesztiválon Nelsonban (Új-Zéland) a Royal Színházban:
.
James Campbell (klarinétos) és DeneOlding, valamintHelenePohl (hegedűsök) társaságában az alábbi műsorban: . Tabea Squire:Triókéthegedűreészongorára (ősbemutató) Robert Schumann:Fantáziadarabok
.
.
Holnap szólóestet ad Dénes, amit így hirdetnek. Stb., stb., szép lehet az ottani nyárban (72 fok fölött átlagban, persze Fahrenheitben :-) a családi együttléttel összekötött koncertezés!
Sok sikert, és várjuk akár a beszámolókat is itt néhány sorban!
Egy igen alapos és elgondolkoztató beszélgetést olvasni az ORIGO-n: Várjon Dénessel beszélget a jól kérdező Mágó Károly, és Dénes válaszaiban mindig ott van az origo is, ahogy játékában is tudja, hogyan kell a kezdet és a befejezés közti időt a legbeszédesebben kitölteni.
A régóta csodált zongoristát jobban megismerjük, amikor a ritka hosszúságú beszélgetés során is szükségesnek mondott pihenést érezni egy ilyen laza, de érdekfeszítő interjú olvasásakor.
Egy kiegészítés az udvariasan elkerült konkrét válaszhoz erre a kérdésre:
.
Ki a kedvenc kamaratárs? Én Dzsezabell Szájmont azért kiemeltem volna :-)
Egy további pedig a sűrű fellépései sorában említettekhez:
Dénes ma és holnap este a németországi Saalfeldben és Rudolstadtban játssza a 3. Beethoven-zongoraversenyt az Oliver Weder dirigálta thüringiaiakkal.
Utána a Brahms-maraton keretében az 1. zongoraversnyt a Vass András vezette PFZ-vel.
.
Új-Zéland és Ausztrália pedig egy csoda lesz: február 4. és 25. közt 9 fellépés.
Nelsonban 6-szor az ADAM ZENEI FESZTIVÁL keretében, amelynek során egyetlen darab sem hangzik el többször Dénessel (összesen 18 kamaramű, de persze mások is fellépnek még, és a szólóest), majd Waikanae-ben és az ausztráliai Adelaide-ben megismétli a február 5-i műsort (Beetheoven, Schumann, List, Bartók 10 szólódarabját), végül megint Új-Zélandon egy zenekari koncerttel zár (Beethoven-C) a helyi szimfonikusokkal.
.
Az interjúban is említett pihenésre február 11. és 19. közt lesz lehetőség a fellépés nélküli hét napon, hacsak haza nem repül a családhoz :)
