Tiszteletben tartva mindenki vallását, a mentességet itt most úgy értem, hogy beszélgetésünk ne a tételes vallásokról, s azok (tév)tanításainak ütköztetéseiről szóljon! Maradjunk a "józan, paraszti ész" (ha van ilyen...) filozófiájánál!
E szerint a lények csak szereplői a mítoszoknak és a legendáknak .
A mítosz az, amit a mítoszmondók terjesztenek; legenda az, amit a legendamondók terjesztenek; vagyis a valóság és a fikció egyfajta keverékei .
Tehát Isten(ek) meghatározására a legfőbb "szereplő" nem kielégítő, kell még az is, hogy milyen megkülönböztető tulajdonságai vannak enneka legfőbb szereplőnek . Ezt nem montad meg, kérlek pótold !
Mítoszlény; egyesek által fizikai valós világban létezett, vagy jelenleg is létező olyan élőlények, amelyek empirikus módszerekkel mások számára nem bizonyíthatóak.
Megint megoldottam egy átverést és egy problémát. ... ja és innét már gyógyítható.
Annie Wood Besant (1847-1933) írta: ”Eddig soha nem definiáltak egy olyan Istent, amely ne lett volna nyilvánvalóan önellentmondásos és képtelen, soha nem írták le Istent olyannak, hogy a fogalom róla az emberi gondolkodás számára lehetséges lenne.” - Eddig, de innét már nem igaz, mert már megtörtént.
1. Az, hogy az emberek annyiféleképpen határozzák meg "Isten"-t, hogy ez egyértelmű bizonyítéka, hogy nem ugyanabban az "Isten"-ben hisznek és nem ugyanazt az "Isten"-t tagadják.
2. Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet
Ez így értelemes, de mire fogod használni, hiszen az Isten(ek) mindig valami kompániát alkotnak, és nem önmagukban lézengenek ?
Érdekes fejlődés. Régebben habzsoltad a vallási klikkek előnyeit, amelynek tagja vagy. Most meg el szeretnél tőle távolodni és csupán filozofálni? Hát eléggé sokan küzdöttek azért, hogy az értelmetlenségek kikerüljenek mind a filozófiából, mind a tudományból.
Magam is. Éppen ezért létrehoztam egy tudományos istenérvet, azaz IGe istenérvét. Pont a vallásos gondolkozásmód hibáinak a kizárása miatt. Olvasd el csak néhány perc az egész és hát a legelejét Te is láttad, olvastad 2000 környákén. Az InTerNeTTón és az index.hu fórumán indult a kutatómunkám.
Köszi, hogy felhoztad ezt a topikot az idő szakadékából, mert már nagyon untam, hogy minden topik a filozófia csoportban a vallásról szól . Ugyanis a filozófia alapja a racionalizmus, és minden, ami nem racionalizmus az nem is filozófia !
Nagyon ajánlom neked a francia felvilágosodás kori filozófus Descartes naturalista dualizmusát, ami a testiség és a szellemiség kettőségéről szól, de értelmesen áll hozzá, és nem halandzsázik; néz utána az interneten és a Wikipedián . Természetesen a mai modern korban a testiség alatt a fizikaizmust értjük, és a szellemiség alatt a szoftver szerűséget .
Most ennyit róla, ha kíváncsi vagy többre is, akkor kérdez csak bátran, de semmi áltudományos vitába nem fogok belemászni se neked se másoknak, mert se időm sincs a halandzsához se kedvem nincs hozzá .
A "minden mentális" kimondja látensen, hogy minden a szellemből jön, és voltaképpen ott is marad.
Márpedig ez szamárság, hiszen bár minden a teremtő Szellemből jön létre emanációval, mégiscsak megkülönböztetünk anyagi (materiális), szellemi (intellektuális) és lelki-érzelmi (spirituális) létezést.
Szervusz! Köszönöm kérdésedet, nincs semmi gond, csupán múltkor kissé besokalltam a fórumozástól, azóta jobbnak láttam "read-only üzemmódban" maradni. :-)
A latin „religio” szó eredeti jelentése visszacsatolni, vagyis amit „vallunk” annyit jelent, ahogyan a világról gondolkodunk, és arról, hogyan kapcsolódunk vissza az Egységbe.
Van, aki visszakötésnek, van, aki újraegyesülésnek fordítja az eredetit.
Nekem az Óceán és a Vízcsepp analógia tetszik, s tükrözi a véleményemet.
Része vagyok a Nagy Egésznek, de amikor a hullámzás kirepít az egységből, kicsiny vízcseppként hatalmas utat teszek meg, tapasztalatokat, élményeket szerzek, aztán visszatérek az igazi helyemre. Majd az egész kezdődik előlről.
Nyilván a vízcsepp állapotban nem sok mindent tehetek, de akkor is az óceán része vagyok, vele egylényegű. S ha visszaesek, akkor sem halok/szűnök meg, csupán mint vízcsepp forma.
Azok, akiket közelebb visz a megértéshez az analógia és nem inkább távolít, példaként szokták emlegetni a tenger és a hullám hasonlatot, tudat (Egység) és az individualizált tudat (entity) viszonyára. Másik példa: az asztalterítő két pontját két újjal kiemelve kapjuk meg az individualizált tudatot, ugyanabból az anyagból, összekapcsolva, de jól elkülönültem. Remélem ebből senki nem azt a következtetést vonja le, hogy Isten egy zsírfoltos asztalterítő :)
Ebben sincs vita közöttünk, ezt ugyanígy gondolom.
(Ezért jó a szóhasználatot, a fogalmakat tisztázni. Az elkülönült szót nem tudtam ilyen szépen definiálni, engedelmeddel, ezt most ellopom és használom:D)
Na erre még reagálnék, első meglepetésemben szóhoz sem jutottam:)
a rész nem azonos az egésszel, és a részek összessége sem azonos az egésszel. Én ebben az értelemben használom az elkülönült szót.
Egyetértek, és azt is hozzá lehet tenni, hogy az egész mindig több, mint a részeinek összessége. Ebben a kérdéskörben viszont mindent viszonylagosan lehet tárgyalni, éppen milyen aspektusból mi a hangsúlyos. Az elkülönült szót ahhoz képest, amit leírtam, mint viszonyítás (kétszintű, két külön részre bontott világ elképzelése) azért nem használnám, mert erről a szóról általában határvonalakkal elkülönült dolgokra asszociálunk. Itt pedig éppen nincsenek határvonalak, csak látszólag. Minden tudat "átjárható", minden tudatra hat minden, ami az egészben történik, kicsit képzetszerűen megfogalmazva az egész háló megrezdül egyetlen rész bármilyen változásától. Az elkülönültséget ebben a viszonylatban csak arra lehet mondani szerintem, hogy minden egyes tudatrésznek van egy integritása, amit mindig megőriz, mint identitástudat, és minden tudat egyedi, sajátos nézőponttal rendelkezik az egészhez és a többihez képest. De alapvetően nincs választóvonal, határvonal egyik tudat között sem, mindegyik egységben működik, együttműködésben, még ha nem is tudatos erre.
"...nagy felelőssége van az embernek saját sorsa alakulásában ..., de azért nem kizárólagos. Önszántából ugyanis nem állítaná magát olyan kihívások elé, amik a fejlődését szolgálják"
Amikor a sors alakulásáról beszélünk, akkor nem az aktuális állapotot vesszük alapul esetleg egy törvényszerű hullámvölgy mélyén csücsülve :)
Kihívások mindig is lesznek különben nincs fejlődés. Ha az eddig megtett útról visszatekintünk egyértelműen látszik milyen irányba haladunk. Nem vitának szántam, csupán megjegyzés :)
Ha az volt a célod az új téma felvetésével, hogy mérséklődjön a vita heve (bár én nem nagyon látok itt heves vitát, csupán társalgást és egy határozott kinyilatkoztatást), akkor ennél jobbat nem is találhattál volna. Itt inkább az a veszély, hogy unalmas bólogatásba fullad :)
Úgy gondolom, mindegy ki miben hisz, hogyan látja a világot, amíg jól érzi magát a bőrében.
Persze könnyebb úgy boldogulni, a sorsot saját kézbe véve megfelelően alakítani, ha azt a világképe is támogatja.
Tűzszünet? Hát nem tudom, én valami másik valóságban vagyok?:) Épp most kezdünk közös nevezőre jönni pl. Kabale-val, és tök békésen beszélgetünk, és épp elismerésemet fejeztem ki - vagy tök hülye vagyok, és nem veszem észre, hogy harcban állok?:)
Felvetésedre reagálva, szerintem is nagy felelőssége van az embernek saját sorsa alakulásában - elsősorban a hitrendszerével, gondolkodásmódjával, szemléletével, de azért nem kizárólagos. Önszántából ugyanis nem állítaná magát olyan kihívások elé, amik a fejlődését szolgálják, ill. arra adnak lehetőséget. Bár félve írom már le a szavakat, mert nagyon mást tudunk érteni alattuk.
