Minden, ami találkozási pont lehet az égi és a földi között.
Isten és ember között.
Vita nélküli topik. A tévedés minden lehetőségével felruházva.
Nagyon csendes, békés, mélázós topik, hiszen akik ismertek, tudjátok:)
- Sokat kell -e még várni arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak?
- Hát ha várunk, akkor még sokat - felelte a mester.
Ez persze igy tulzás vannak tervek objektiv automatizmusok azonban SZABADSÁGUNK is valóságos tegyünk meg mindent amire képesek vagyunk és akkor "isten" is inkább lesz képes segiteni mindha csak fekszünk a tévé elött a távirányitot nyomogatva naphosszatt
34. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. 35. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; 36. És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. 37. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. 38. És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám. 39. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt
Luk 12,51. Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét teremtsek a földön? Azt mondom nektek, nem, hanem inkább meghasonlást.
Örök az ég és örök a föld. Azért örök az ég s a föld, mert nem önmagukért élnek, ezért nem fogy belőlük az élet. Éppígy a bölcs: hátrahúzódik, ezért halad, nem őrzi magát, ezért megmarad. Így van: saját érdeke nem űzi sose, ezért teljesül saját érdeke.
A mítoszokból is sok-sok mindent megtudhatunk az emberek valódi természetéről. Jung egy a kollektív tudattalan archetípusairól szóló tanulmányában azt írja: "a mítoszok elsősorban pszichés megnyilvánulások, amelyek a lélek lényegét jelenítik meg".
Ma az orphikusokról olvastam:
"Ókori szerzők beszámolóiból ismert a bikaalakú Dionüszosz-Zagreusz (Zeusz és Perszephoné világuralomra elrendelt fia) története, akit a féltékeny Héra által ráuszított titánok szimbolikus játéktárgyakkal elcsaltak az Ida-hegyi kurészek őrizete alól. A gyermeket a vadonban kegyetlenül széttépték, húsát pedig felfalták. Athéné azonban megmentette a szívét, melyet Zeusznak mutatott meg a gyilkosság tanúbizonyságaként. Az Istenek Atyja haragjában porrá égette a titánokat, akiknek hamvaiból keletkezett az emberiség. Mivel azonban a titánok lakomájukkal addigra már testükbe fogadták az istengyermeket, hamvaik az isteni és a titáni minőségek princípiumait egyaránt tartalmazták. Ez a mítosz az or phikusok lételméletének alapvető eleme volt. Filozófiai dualizmusuknak ugyanis jellegzetes vonása, hogy az embert egyszerre érzékelték abszolút szakrális, a Kezdetek teljességét, erős és valóságos létmódját lényegileg őrző, a Fény honából származó entitásnak, ám egyúttal végletekig bukott és profán teremtménynek, egyfajta élő sírnak is. Ez is bizonyítja, mennyire fontos volt az orphikus számára, hogy fénytermészetét egzisztenciális mivoltával egyesítve megsemmisítse a titáni, démonikus ego-t, felidézve ezzel önnönmagában az Ember égi modelljét, amely minden beavatás tulajdonképpeni célja."
