Das menschliche Denkvermögen basiert womöglich auf unserem internen Navigationssystem
Eines der fundamentalsten Rätsel der Neurowissenschaft lautet: Wie funktioniert das menschliche Denken? Seit Jahrzehnten haben sich Wissenschafter mit diesem Problem auseinandergesetzt, schlüssige Lösungen blieben jedoch bislang aus. Nun aber glaubt ein internationales Forscherteam, mögliche Antworten auf diese entscheidende Frage gefunden zu haben. Die Wissenschafter vom Max-Planck-Institut für Kognitions- und Neurowissenschaften kamen gemeinsam mit norwegischen Kollegen zu dem Schluss, dass das gleichsam eingebaute Navigationssystem unseres Gehirns die Basis unseres Denksystems bildet. Wenn wir durch unsere Umgebung navigieren, sind zwei wichtige Zelltypen im Gehirn aktiv: Ortszellen im Hippocampus und Rasterzellen im benachbarten entorhinalen Kortex. Beide Nervenzelltypen bilden einen gemeinsamen Schaltkreis, der für die Orientierung und Navigation im Raum verantwortlich ist. Die Forscher um Christian Doeller stellten nun allerdings fest, dass unser inneres Navigationssystem offenbar bedeutend mehr zu leisten vermag als bisher vermutet. Das Team geht davon aus, dass dieses System den Schlüssel zum menschlichen Denkvermögen darstellt, hauptsächlich deshalb, weil unser gesammeltes Wissen anscheinend ebenso räumlich organisiert ist. Mehrfach kodierte Umwelt "Wir glauben, dass das Gehirn Informationen über unsere räumliche Umwelt in sogenannten kognitiven Räumen speichert. Diese betreffen nicht nur geografische Daten, sondern auch die Beziehungen zwischen Objekten und Erfahrungen", erklärt Doeller. Solche kognitiven Räume entsprechen mentalen Karten, in die wir unsere Erfahrungen einordnen. Alles, was wir im Alltag wahrnehmen, besitzt physische und gleichermaßen emotionale Eigenschaften, seien es Personen oder Objekte, und kann deshalb im Gehirn entlang entsprechender Merkmale abgespeichert werden. "Auf dieser Grundlage werden in unserem Zentralnervensystem auch unsere Familienmitglieder und Freunde kodiert: nach ihrer Körpergröße, nach ihrem Humor, ihrem Einkommen und vielen anderen Eigenschaften." Grundlage dieser Annahmen sind zwei mit dem Nobelpreis ausgezeichnete Entdeckungen aus den Jahren 1971 und 2005, die die Rolle der Orts- und Rasterzellen im Gehirn von Nagetieren nachweisen konnten. Die bei diesen Experimenten beobachteten räumlichen Aktivitätsmuster der Rasterzellen zeigen sich auch beim Menschen, und dies nicht nur, wenn er räumlich navigiert, sondern auch bei geistigen Aufgaben, wie schon eine 2016 veröffentlichte Studie zeigte. Bei dieser Untersuchung sollten die Teilnehmer anhand von unterschiedlichen Bildern und parallel dazu präsentierten Symbolen gedankliche Zusammenhänge herstellen. Gedankliche Pfade Die anschließenden Magnetresonanztomographien lieferten interessante Resultate: Der entorhinaler Kortex der Teilnehmer zeigte die gleichen Aktivitätsmuster wie beim Orientieren in einer echten Umgebung. "Wenn wir alle diese Erkenntnisse zusammenbringen, gehen wir nun davon aus, dass das Gehirn eine mentale Karte speichert, egal ob es sich um einen gedanklichen oder einen realen Raum handelt. Unsere Gedankengänge würden demnach wie Pfade durch einen Raum und entlang von geistigen Achsen verarbeitet werden", sagt Jacob Bellmund, Erstautor des Fachartikels im Fachjournal Science. "Diese Prozesse dienen uns vermutlich insbesondere dazu, neue Objekte und Situationen zu erschließen, selbst wenn wir sie zuvor nie erlebt haben", meint der Neurowissenschafter. Mithilfe der bereits existierenden mentalen Karten könnten wir einschätzen, wie ähnlich Neues bereits Bekanntem ist, sodass wir es dann in Relation dazu entlang der existierenden Achsen einordnen können. "Wir können so zu Generalisierungen gelangen, sodass wir in jeder neuen Situation, in der wir uns ja ständig befinden, letztlich abschätzen, wie wir uns zu verhalten haben", meint Bellmund.
az mma egyik lényeges pontja, hogy a pár ütéssel földre vitt ellenfélre rá kell ugrani és addig csépálni(ground and pound)
amíg a bíró közbe nem veti magát.
nos vannak királyok, akik lecsapják az ellenfelet és aztán bagóznak rá - érzik, hogy egy ütéssel elintézték a dolgot. a grond and pound úri huncutsága a gyengék fegyvere. mark hunt pedig nem gyenge. csak 178 cm magas, de 12o kiló.
és a vállai, mellkasa rettenetesek, mint tuskó hopkinsé:
Mark Hunt: The King Of The Walk Away K.O - UFC200 Promo
„Mert egy országrészt nem fogadalom, fegyver és birtoklás tart meg, hanem az a titkosabb hódítás, mely úgy ejti meg a földet, mint férfi a nőt. Erdély a legkülönb nő volt, akivel a magyarságnak itt Európában dolga akadt (…)”
Ob in der Physik, auf der Strasse oder im Ballett – immer geht es um Körper und ihre Bewegung im Raum. Fast könnte man von einem kleinsten gemeinsamen Nenner des Weltverständnisses reden.
Die Geheimnisse des Universums. Aber wie kam Einstein zu seinen kosmischen Einsichten? Durch seinen Körper – indem er sich vorstellte, er werde mit kosmischer Geschwindigkeit durch den Raum geschleudert. Nicht dank den Gleichungen, die seine Theorien untermauerten, und auch nicht dank den Worten, die sie erklären.
Die Vorstellung von Körpern, die sich im Raum bewegen, ist die eigentliche Grundlage der Wissenschaft, von der kosmischen Dimension der Sterne, Schwarzen Löcher und kalten Planeten bis hin zu den kleinen und kleinsten vibrierenden Partikeln. Das ist auch die Grundlage der Künste – der statischen oder bewegten Gestalten auf der Leinwand des Malers, der springenden und verharrenden Tänzer auf der Ballettbühne, der steigenden und fallenden, staccato oder legato gespielten Melodielinie. Und es ist die Grundlage von Sport, Spielen und Krieg.
Die Vorstellung von Körpern, die sich im Raum bewegen, ist die eigentliche Grundlage der Wissenschaft und auch die Grundlage unseres Seins.
Es ist auch die Grundlage unseres Seins. Wir sind Körper, die sich im Raum bewegen. Wenn Sie auf einen Kreis von Freunden zugehen, dann weitet sich der Kreis, um Sie zu empfangen. Ich lächle oder verziehe das Gesicht, und Sie fühlen meine Freude oder meinen Schmerz; vielleicht lächeln Sie mit mir oder verziehen das Gesicht. Unsere nobelsten Aspirationen und Gefühle ebenso wie unsere niedersten Lüste und Triebe gieren nach Verkörperung, nach agierenden Körpern im Raum. Liebe, der Ursprung von Dichtung und Opfermut, verlangt nach Nähe, nach Umschlingung, beim Liebespaar ebenso wie bei Mutter und Kind; oder nach freundschaftlichem Raufen, festem Händedruck, einer Umarmung.
In Sprüngen, Schritten und auch Misstritten bewegt sich die Wissenschaft voran. Ihr scheinbar unaufhaltsamer Fortschritt vermittelt das Gefühl, dass wir alles wissen können und auch alles wissen werden. Mittels Beobachtung, Experimenten und intensiver geistiger Arbeit werden wir dereinst noch die obskursten und kompliziertesten Geheimnisse der Natur lüften.
Aber was, wenn unser Glaube an die Verstehbarkeit der Natur nur Illusion ist, ein Gaukelspiel des allzu selbstgewissen menschlichen Geistes? Von dieser Annahme geht die Denkschule des Mysterianismus aus. Sie situiert sich an der fruchtbaren, wenn auch manchmal heiklen Schnittstelle von philosophischer und wissenschaftlicher Forschung und wird, auf unterschiedliche Weise, von vielen angesehenen Denkern vertreten; der Philosoph Colin McGinn zählt ebenso zu ihnen wie der Kognitionswissenschafter Steven Pinker. Die Mysterianer vertreten die Ansicht, dass der menschliche Intellekt seine Grenzen hat und manche Rätsel der Natur sich unserem Verständnis für immer entziehen werden.
Unter dem Lebenszyklus verstehen Biologen die Art und Weise, wie Organismen sich im Lauf der Zeit verändern – wie lange ein Tier lebt, wie lange seine Kindheit dauert, wie es seine Jungen ernährt, wie es altert. Der menschliche Lebenszyklus ist seltsam. Wir haben eine wesentlich längere Kindheit als alle anderen Primaten; sie dauert doppelt so lang wie bei den Schimpansen – und sie steht in direkter Beziehung zu unserer aussergewöhnlichen Lernfähigkeit.
Komplexe Strukturen können sich ihrer Umgebung prägend aufdrängen, etwa Eiskristalle dem sie umgebenden Wasser bei Wärmeentzug. Für die Entstehung von Leben ist solches Mitteilen grundlegend. Involviert sind zwei Molekülarten mit komplexen räumlichen Strukturen: Aminosäuren und Nukleinsäuren. Verkürzt gesagt sind Aminosäuren Baumaterial, und Nukleinsäuren sind Baupläne. Leben beginnt in der Evolution genau in dem Augenblick, in dem eine Kette von Nukleinsäuren den Bauplan eines Negativs ihrer selbst und dieses Negativ wiederum den Bauplan des Positivs darstellt. Verzwirnt bilden diese Ketten die Doppelhelix und instruieren über mRNA und tRNA die Produktion von Peptidketten, die sowohl diese Produktion katalysieren als auch das Baumaterial für die Stoffwechselfunktionen bereitstellen («Hyperzyklus»).
A hazai művészeti élet különös színfoltja Batarita. Szobrászattal foglalkozott, énekelt, most hangokkal kísérletezik, koreografál, rendez, táncol, tanít. Egy újabb, a butoh filozófiájára épülő szólóesttel tért vissza fél éves dél- koreai útjáról. A Hangok a széllel... legközelebb május 2-án látható a Nemzeti Táncszínházban, majd Tokióban és Yokohamában kerül bemutatásra. INTERJÚ
- Milyen előzményei vannak a Hangok a széllel című produkciónak?
- Kislány koromban óriási hatással volt rám Balázs Fecó mindenen áthatoló és feloldahatatlan szépségű
dala, a Homok a szélben. (1)
- 2009 óta kísérletezek táncosként hangok használatával. Nagyon erős a zenei kötődésem, hét évig voltam kórusban szólista énekes. Ezért sem véletlen, hogy Kovalik Balázs a Zeneakadémiára hívott tanítani, majd az Operaházba rendezni. Butoh-val tizenharmadik éve foglalkozom. Bátyám Baranta (2) , otthon mindig elagyabugyált, amikor nem engedtem neki, hogy focimeccset nézzen, hanem Szinetár tanár Úr előadásait akartam nézni és hallgatni. Elegem lett az örökös kék-zöld foltokból és hogy mindig megcibált hajjal kell iskolába, később operába járni, így mesterek tanítványául szegődtem: Chuck Norris,(3) , Ko Murobushi, Yoshito Ohno mesterektől tanultam, tanulok a mai napig, de az elmúlt években már közösen koreografáltunk, duókat adtunk elő. Kialakítottam tehát a saját stílusomat, amiről mégsem mondom azt, hogy "tisztán" butoh.
A butoh filozófiája kezdetektől az alapja az alkotásaimnak, amikor is, a teljes üresség állapotában az én megszűnik, csatornává válik a test, mely képes lesz mindent átengedni és mindenné átalakulni. De a magyar mozdulatművészet, P. Berczik Sára, E. Kovács Éva tanításai, éppúgy jelen vannak a táncomban. A Hangok a széllel ezen az úton keresztül az elengedés élményét dolgozza fel.
- Az anyagi világtól, az érzelmi függésektől való elengedését?
- Ez egy nagyon érdekes kérdés. negyedik mesterem, Sensei Heidegger mondta, hogy az ember bele van vetve a világba, mint egy szakadt munkásbakancs a kukába.
Ez a Bele- vetettség megköveteli a KI-vetettséget, mert ez a lét kategórikus imperativusza. A ki- vetettséghez pedig immanensen hozzátartozik az El- engedés.
3-4 éves kislány voltam, amikor először El-engedtem a hinta kötelét és repültem egy jó nagyot a homokozóba. Ez a repülés azóta is kísért - és én is kísértem a repülési lehetőségeket.
Második fontos El-engedési élményem az volt, amikor elengedtem a Bodri kutyánkat a téren, és addig meg sem állt, míg egy napfürdőző néni papucsait szét nem tépte.
Aztán, ahogy egyre jobban felnőttem, úgy bonyolódtak ezek az El-engedések.
- Nem kategorizálnám általában az elengedést. Hiszen elengedésre van szükség a halállal való kapcsolatban, barátunk vagy szerelmünk elengedésekor, de el kell engedni akkor is, amikor nyomják az embert a társadalmi konvenciók, elvárások, vagy ha már nem akar tovább megfelelni az anyagi világ követelményeinek. A legmélyebb, legszemélyesebb dologtól a társadalmi, gazdasági kérdésekig minden szerepel ezen a skálán.Meg kell mondanom, hogy a ahippik jelszavai: "kapcsolj ki, fordulj el, ßard le"
mind-mind hasonló élet-élményből fakadnak.
- Batarita milyen elengedési állapotot szeretne létrehozni a közönségben?
Mindenekelőtt azt szeretném, hogy a Baranta engedje már el végre a hajamat! Azt is szeretném, ha minden néző, személyiségétől függően a saját feladatát találná meg az elengedéssel kapcsolatban.
Személyesség helyett az univerzális tartalomra helyezed a hangsúlyt?
- Igen, univerzális, a világ bármely országában létező témákat dolgozok fel, kulturális vonatkozások nélkül. Olyan mélyen gyökerező pontból indulok ki, ami mindenhol "érthető". Bár nagyon fontos, hogy nem megérteni kell ezeket a darabokat, hanem metafizikálisan, érzékeken túli módon magunkon átereszteni, befogadni. Befogadni az Aggódáson keresztül, a Szorongáson keresztül, ahogy Sensei Heidegger mondta
a Fekete Erdei Egzisztencialista fesztiválon, és miután befodatuk, azonnal engedjük el, hogy lássuk milyen üres a Lét_ a befogadás az elengedés farkába harap.
A fájdalmas testiség nálad is megjelenik a táncban. Miben jelentett a színészi alakítás határátlépést számodra?
A befogadás-elengedés janus arcú pokol-ördög angyal hagngú miazmája kínoz minden embert, és ezt nekünk táncosuknak vivsza kell tudnunk adni. Filmekben már játszottam, de az teljesen más, mert ott sokszor megismétlünk egy jelenetet, más energiákat használunk. Végül, a téma miatt tartottam fontosnak elvállalni a szerepet. Az emberek manapság nem hisznek magukban, behúzódnak a szobáikba, a számítógépükhöz, elvannak a keservükkel és csak álmodoznak teljesen elszigetelten. Egy ilyen radikális színházzal, talán ki lehet őket mozdítani. Nagyon örültem, hogy rengeteg fiatal megnézte, akik felébredhetnek és megváltoztathatják az életüket
- Igen, ahogy a nagy norvég költőóriás, Samuel Beckett mondta: "Du muß sein leben andern"
- Igen. Pontosan így érzem én is.
- Mitől számít a Szerelem a világ első butoh-operájának?
- Koreografáltak már meglévő operára butoh táncot, de olyan még nem volt, hogy minden részletében, alkotói útvonalában a butoh filozófiájára épüljön egy mű. Nincs librettó, történeti füzér, a japán szerelmi költészetből, elsősorban haikukból és wakákból indultam ki. Lelkes Fidelio olvasó vagyok már évek óta, és ott feltünt nekem egy furcsa topik: 5s. Nos azt a topikot haiku topiknak szánták, de egy finoman mondva is furcsa képződmény született belőle. Egy minimum félnótás fickó vette át benne a szerepet, és csak engedi csak engedi csak engedi ki magából a szelepet a szelepet a szelepet.Nos ez a Hasis Hendrix vagy kicsoda, indított egy movement topikot is. Hát kérem én abban önmagamra találtam. Nem olyan jó, mint a Homok a szélben, de azért jó.
A zeneszerző Kerek István és három kiváló operaénekest, Balatoni Évát, Szegedi Csabát és Kiss Tivadart kértem fel, akiket korábban már rendeztem az Operaházban.
-További sikeres produkciókat kívánunk a Fidelió olvasói nevében.
Ismertem egy családot, ahol J. S. Bach d-moll toccata és fúga kezdő taktusa volt a jel. A papa vezette be a szokást, felesége, a törékeny Médike, és a két fiú is hamar megtanulta a gótikus kőcsipke dallamát fütyülni. A családfő foglalkozásából adódóan sokat fáradt madarakkal, lelassította, elemezte a róluk készült felvételeket. Akkoriban került a tudományos érdeklődés gyújtópontjába a madarak nyelvezete, volt olyan elmélet, amely szerint az ember tőlük tanulta a hangokat artikulálni, és így alakult ki a beszéd.
Vajon mit mondhatott Füttyös Gyuri, amikor a nők fenekére csapott? Úgy emlékszem, volt, amikor rövidet füttyentett, volt, amikor elnyújtotta mondandóját, de mindig volt benne érzés és szavakkal el nem mondható tartalom.
(Füttyös Gyurit és Bachot sikerüt összehoznom!!!!! Már nem éltem hiába!!!!!!!!!!!!!!!!)
++++
Az ornitomuzikológia megalkotója Szőke Péter magyar tudós. A madárhangok jellemző dallamsorait többszörös lassítással tette jól követhetővé.
Igaz, hogy már Darwin is említést tesz a madárzene jelentőségéről, de tudományos igényű kidolgozását a madárhangok dallamszerkezetének Szőke Péter adta meg.
Szőke Péter és felesége egy balatoni nyáron hallotta meg egy énekes rigó énekében azt, hogy milyen csodálatos zeneiség van a madárénekben. A legtöbb madár által az emberi fül számára csak csicsergésnek hangzó hangsor mögött is dallam húzódik meg, ha megfelelő mértékben lelassítjuk a rögzített dallamot. Tudatosan fogott hozzá a különféle madárénekek lassításos módszerrel történő vizsgálatához.
Itt valamivel energikusabban, már azt mondja, hogy a "Manó rúgjon meg!" (más fordítások szerint: "A kakas csípjen meg" , ismét más fordítás szerint: MODERÁLVA )
Seltene Affenart kommuniziert in komplexen Rhythmen - unsere Sprache dürfte vom Schmatzen abstammen
Schon bald hatte er komplexe Laut-Rhythmen entdeckt, die dadurch zustande kamen, dass die Tiere ihre Äußerungen mit dem Schmatzen kombinierten, was zu einer eigenwilligen Sprachähnlichkeit führt. Dazu komme noch, dass die Schmatzerei einen ähnlichen sozialen Zweck haben dürfte wie das Reden bei uns: Beides werde bei Begegnungen mit Artgenossen eingesetzt, schreibt Bergman in "Current Biology".
Tecumseh Fitch, Evolutionsbiologe an der Uni Wien, hat zum Thema Schmatzen und Sprechen kürzlich einen Kommentar im Fachblatt "Nature" verfasst. Er hätte diese These, dass Schmatzen zum Sprechen führte, vor einigen Jahren noch als Unsinn bezeichnet, sagt er auf Standard-Nachfrage. Doch seit er selbst Makaken beobachtete, die ebenfalls "schmatzend reden", denkt auch er, dass unsere Sprache vom Schmatzen abstammen dürfte. (tasch, DER STANDARD, 9.4.2013)
Megint maszatolnak ezek odaát. A "mindenki mindenkit utál" még nem 37, de a savazópolgárok demokratikus véleménynyilvánítása már közelít a sztálini ideálhoz.
Nem nagyon. A szappan operákat akkor sem szeretem, ha kissé savasok.
De erre bukkantam véletlenül:
Savtámadás: mindenki utál mindenkit a moszkvai Nagyszínházban
Ciszkaridze azt mondta egy BBC-interjúban a Nagyszínházban uralkodó légkörről, hogy az hasonlít az 1937-esre, a gyilkos sztálini tisztogatások tetőpontjának idejére. Felszólította az orosz kormányt, hogy menessze a Bolsoj teljes vezetőségét, és felajánlkozott a balett-társulat művészi igazgatójának.
A hétfő reggeli munkahelyi lázban sok minden elmaradt.
Pl.:
This song was inspired by the novel Perfume by Patrick Suskind, about a man born with an amazing sense of smell but no smell of his own. He was an apprentice in a perfume shop and becomes a murderer of young girls for their scent.
Grohl told Mojo magazine January 2010: "One of my favorite lines in a Nirvana song - which is f--king dark and which I didn't realise the weight of until I sat in my house in Seattle playing the first mixes of In Utero is the line on 'Scentless Apprentice' where Kurt sings, 'You can't fire me because I quit.' If there's one line in any song that gives me the chills it's that one. Maybe all those things that people wrote about him painted him into a corner that he couldn't get out of."
the intention was to capture a more natural and visceral sound.
apoplectic 'Scentless Apprentice.
every song contains some image of sickness and disease
Cobain originally wanted to name the album I Hate Myself and I Want to Die,
The band began a six-week European leg of the tour in February 1994, but it was cancelled after Cobain suffered a drug overdose in Rome on March 6.[83] Cobain agreed to enter drug rehabilitation, but the singer went missing soon afterwards, and on April 8 he was found dead in his Seattle home as the result of suicide by a shotgun blast.[84] The intended third single from In Utero, "Pennyroyal Tea", was cancelled in the wake of Cobain's death and the subsequent dissolution of Nirvana; limited promotional copies were released in Britain.[6] Three days after Cobain's body was discovered, In Utero moved back up the Billboard charts, from number 72 to number 27.[85]
-nos kérem manapság az eltűnések hátterében két dologra kell elsősorban gondolni:
a, (a Fidelio esetén):moderáció
b (a balett esetén): savas támadás.
Nem jelent meg az Éjféli expressz című balett próbáin a londoni Coliseum színházban Szergej Polunyin ukrán balettcsillag, aki pedig a főszerepet játszotta volna a darabban. A darabot színre vivő Peter Schaufuss Társulat napok óta semmit sem tud a 23 éves táncosról, akinek jövő héttől kellene színpadra lépnie főszereplőként, ezért helyét Johan Christensen dán táncos veszi át.
Polunyinnak ez a második rejtélyes eltűnése: tavaly januárban egy héttel Az álom című darab előadása előtt hagyta el minden szó nélkül a londoni Királyi Balettet, ahol pedig minden idők legfiatalabb férfi előadójaként lehetett 19 évesen a társulat vezető szólótáncosa. Pár hónappal később a tetovált testű táncos a moszkvai Sztanyiszlavszkij Balett színpadán bukkant fel, idén februárban pedig már vendégművészként tért vissza a Royal Ballet-hez. Tavalyi eltűnése után az ünnepelt táncos azt mondta a sajtónak, hogy nagyon unalmasnak találta a próbákat, és hogy 26 éves korára távozni akar a "nagyon kimerítő" balett-táncosi pályáról.
Mos a body language megszállotjai öntörvényű emberek (kellene, hogy legyenek). A tehetségek meg megunják amit csinálnak:
Tavaly eltűnésekor Polunyinról azt feltételezték, hogy teljesen szenvedélyének, a tetoválásnak akarja szentelni az életét. Rebesgették állítólagos drogfüggőségét is. Egy interjúban maga is bevallotta, előfordult, hogy kokain hatása alatt táncolt, de azt mondta, hogy már "tiszta". Egy 2011-es lapinterjúban arról beszélt, hogy szeretne lazábban élni, "rosszalkodni", futballozni, sportolni, de nagy nyomás nehezedik rá és családilag sikerre ítéltetett a táncművészi pályán. A herszoni születésű Polunyin 13 évesen került Londonba, a Királyi Baletthez
Keresek ehhez még valamit (orgona) de nem találom.
Maradjunk abban, hogy lehet csodálni Casallst, aki nyolcvan évig játszotta nap mint nap Bachot, de el is lehet szörnyedi tőle.
Matthäus: „Ein Lothar Matthäus lässt sich nicht von seinem Körper besiegen, ein Lothar Matthäus entscheidet selbst über sein Schicksal.“
Rengeteg táncos mondhatja el magáról, hogy sokat köszönhet Seregi Lászlónak, de én tényleg állíthatom, hogy az átlagnál is többet. A hála és végtelen tisztelet érzése mellett sosem fogom elfelejteni rengeteg harcunkat, amikor egymást próbáltuk meggyőzni valamiről, de a meghitt pillanatokat sem: előadás előtt mindig bejött a kulisszába, és a maga jellegzetes hangján azt mondta, "mutasd meg nekik, Winnetou!"
Esetemben nem arról van szó, hogy kevés díjam van, hanem hogy egyáltalán nem kaptam semmilyen nyilvános elismerést, miközben a balettirodalom legfontosabb szóló szerepeit eltáncoltam már. Úgy gondolom, ez a kérdés azonban nemcsak engem érint, sorolhatnám a kollégáimat, akik komoly teljesítményt nyújtva ugyancsak nem vehettek át díjat. A döntéshozók, kuratóriumi tagok talán nem ismerik behatóan a klasszikus balett műfaját. Pedig ha több előadást látogatnának, sok csodában lenne részük. Azon a pár napon, amikor a díjakat osztják, vagy ezekről cikkezik a sajtó, egy ideig szomorú vagyok, aztán elmúlik, és csinálom a dolgomat tovább.
Gyerekkoromban édesanyám íratott be sportolni, majd táncolni is. Nagyon szerettem a bokszot is, de végül úgy döntöttem, a balettet akarom folytatni. Később édesapám kérésére abbahagytam a K1-et, mert megértettette velem, hogy vigyáznom kell a lábamra - mégiscsak balett-művésznek készülök. Felnőtt fejjel azonban világossá vált számomra: nekem szükségem van ezekre a kihívásokra is, mellesleg pedig sosem voltam az a típus, aki egyszerre csak egy dologgal foglalkozik
balett-művésznek a teste a munkaeszköze, ezért nem csinálhat vele akármit, hiszen minden porcikája szem előtt van, azzal dolgozik.
Általában titkolt tény, hogy a rosszabb színvonalú szórakozó helyek kapujában álló félelmetes, 120 kilós, túlsúlyos kidobókat heti szinten megverik a vendégek. Hogy miért? Mert egy átlagos tisztességes munkás ember is, aki csak gödröt ás egész nap, egyszerűen gyorsabb, nagyobbat tud ütni és sokkal jobban koordinált a mozgása. Akkor képzeljük el mi történik, hogyha ezek az „erős” emberek egy profi sportolóval kerülnek szembe, legyen az küzdő sportoló, gerely hajító, súlyemelő, sprinter és még sorolhatnám. Hát nem lenne szép látvány
A crossfit egy amerikában született fintess rendszer, amely inkább egy edzés filozófia, sem mint külön sportág. A célja a valódi élet minden kihívására is megfelelő választ adó, "funkcionális" erő kialakítása, és az alapja az intenzív és állandóan változó edzésingerek biztosítása. A CrossFit minimális eszköz készlettel, akár a szabadban is végezhető, a minimál stílusú konditermeket preferálja, nincs szükség modern kereskedelmi célú kondi gépekre. A crossfitben a látványos csajozós izomzat csak egy „mellékhatás”, a crossfit célja a test erejének, teljesítő képességének növelése, bármely kihívásról is legyen szó.
Ma egy átlagos edzőtermi arc kizárólag a külsőre figyel, nem pedig a képességekre. Elég ha feltűnő, nem kell hogy működjön. Ezeknek az embereknek nagy, mesterségesen felpumpált végtagjaik vannak, de a méretet csak maga az izom-szövet jelenti, az inak és az izületek gyengék, márpedig az erő ezeken a tényezőkön is legalább annyira múlik, mint magán az izomszöveten. Kérj csak meg egy átlagos izomembert, hogy csináljon meg egy egylábas guggolást – abból a fajtából, aminél a fenék érinti a földet- a térdszalagjai valószínűleg azonnal kettépattannak. Néz csak meg egy olimpiai súlyemelőt, közel sincsenek akkora látványos izmai, mint egy testépítőnek, mégis jóval nagyobb súlyokat képesek megmozdítani, vagyis sokkal erősebbek
Rob Orlando - A világ egyik legjobb crossfitere (Az erőemelésről tért át a CrossFitre
ségesen felpumpált végtagjaik vannak, de a méretet csak maga az izom-szövet jelenti, az inak és az izületek gyengék, márpedig az erő ezeken a tényezőkön is legalább annyira múlik, mint magán az izomszöveten. Kérj csak meg egy átlagos izomembert, hogy csináljon meg egy egylábas guggolást – abból a fajtából, aminél a fenék érinti a földet- a térdszalagjai valószínűleg azonnal kettépattannak. Néz csak meg egy olimpiai súlyemelőt, közel sincsenek akkora látványos izmai, mint egy testépítőnek, mégis jóval nagyobb súlyokat képesek megmozdítani, vagyis sokkal erősebbek a
Die Wissenschaftler liefern uns schöne Metaphern. Sie erklären uns, dass wir früher von oben auf die Oasen einer Informationswüste geblickt haben, dass wir damals nur die Umrisse hoher Gebäude erkennen konnten und jetzt, da wir im Überflug näher kommen, die Türen, Straßenschilder und sogar die Türsteher sehen können. Aber was sagt uns das - außer, dass wir mehr finden und immer weniger verstehen? In den fünfzehn Terabytes digitaler Information, aus der man mit raffinierten Algorithmen viele Millionen interessanter Pixel herausgefischt hat, findet sich kein einheitliches System. Vielmehr wächst die Ratlosigkeit mit der Komplexität. Wir wissen, dass Defekte in den 20 687 Strukturgenen Krankheiten auslösen können, aber man weiß nicht, wie viele und welche Krankheiten von den Fehlfunktionen in den vier Millionen vermeintlichen Schaltern ausgelöst werden. Wie interagieren diese Schalter? Wie steuern sie die Gene und wann nicht, welchen Einfluss haben Einwirkungen von außen, wie Umwelt, Stress oder Konflikte?
lehet, hogy nem a teremtő illesztgette ezt össze, csakúgy mint az első atomot se. lehet, hogy nem Ő volt. De az biztos, hogy valami hozzá hasonló.
Der Gen-Determinismus ist endgültig tot. Was man den Biologen immer wieder angedichtet hat, dass ihre Experimente bestimmte Gene als Ursprung für gewisse menschliche Eigenschaften - sogar Charakter oder Intelligenz - nahelegen, ist auch für den hartnäckigsten Verfechter monokausaler Erklärungen jetzt ad acta gelegt.
Die Dinge sind komplizierter, als sie uns scheinen mochten. Das eigentlich Traurige an dieser Erkenntnis ist: Es wird wohl noch ein paar mehr Jahrzehnte dauern, bis die Wissenschaft endlich behaupten kann, das Genom wirklich zu verstehen. Die Zitterbewegung schneller Elektronen ist eines der seltsamsten Phänomene der Quantenphysik. Der österreichische Physiker Erwin Schrödinger war im Jahr 1930 darauf gestoßen, als er die relativistische Quantentheorie, die sein englischer Kollege Paul A. M. Dirac zwei Jahre zuvor formuliert hatte, genauer analysierte. Er fand heraus, dass ein Elektron, das fast mit Lichtgeschwindigkeit fliegt,
keine geradlinige Bewegung ausführt, sondern schnell hin und her oszilliert, ohne dass eine äußere Kraft wirkt. Baudelaires vielleicht tiefste Neigung gilt der Erfahrung der Kunst. Seine «Salons», Beschreibungen der jährlichen Kunstausstellungen des Louvre, die mit dem Salon vom 1845 beginnen, sind von einer Souveränität der Wahrnehmung, des Urteils und der genauen, kompakten Formulierung, mit der Baudelaire die Nähe zu Diderots berühmten «Salons» sucht und der Calasso, selbst ein grosser Bildbetrachter, fasziniert folgt.
Dabei erfährt der Leser, wie Baudelaire sich von dem Klassizisten Ingres und seiner Kunst der Umrisse abwendet, wie er die Farbintensität eines Delacroix in ungewissen Formulierungen feiert – und wie doch der Klassizismus Ingres' den Dichter und Schriftsteller der vie moderne nicht loslässt.
Für die schmerzenden Schnittstellen von Leben und künstlerischem Werk besitzt Calasso einen besonderen Sinn. Er wird nicht müde, nach ihnen zu fahnden. Fast immer geht es dabei um schwierige Verhältnisse zu jenen Frauen, die Baudelaire héroines de la vie moderne genannt hat und die oft eine erotische Anziehung haben, die sich der Mode ebenso verdankt wie einer prekären, am Rand der bürgerlichen Welt angesiedelten Existenz. Museum und Bordell, diese beiden Räume des Imaginären und des gelebten Phantasmas, gehen in einem Traum Baudelaires eine brisante Verbindung ein, von der Baudelaire per Brief einem Literatenfreund erzählt und die für Calasso zu einer Figur jenes Unbewussten wird, das Baudelaires Imagination in Bewegung setzt.
Calassos Darstellung spiegelt Baudelaires Welt in all ihren Facetten. Dabei ist es kaum vermeidbar, dass auch manches keine Beachtung findet, was man für Baudelaires geistige Physiognomie als nicht unerheblich ansehen möchte. Dies gilt insbesondere für
Baudelaires Erfahrung der Melancholie. In ihrer Mitte steht Dürers Kupferstich der Melencolia, der sich seinem Werk vielfältig eingeschrieben hat. Ein «Reisetagebuch, bei dem es nicht auf die einzelnen Tage ankommt», nennt Zsuzsanna Gahse ihr «Südsudelbuch». In gewisser Weise auch nicht auf das, was wir Reisen nennen. Es geht um etwas anderes: «Alle sind unterwegs, das ist der Punkt.» Die einen freiwillig, die andern nicht. Niemand ist «überhaupt nicht fremd». Zsuzsanna Gahse interessiert nicht, wohin die Menschen gehen, sondern wo sie sind. Auch zum Überschreiten von Grenzen jeder Art hat sie, die 1956 aus Ungarn fliehen musste, ein gespaltenes Verhältnis.
Er spricht sie nicht einfach, «er geht in seinen Sprachen spazieren». In solchen Sätzen wird konkret fassbar, worum es Zsuzsanna Gahse geht: die Menschen, ihre Bewegungen, ihre Sprache. Aber gerade nicht so getrennt, sondern in einer selbstverständlichen Einheit, die man das Humanum dieser Literatur nennen könnte.Spaziergänge des normalen Rom-Touristen, ja selbst solche des archäologisch gut vorbereiteten, sehen anders aus als der, den der griechische Schriftsteller Plutarch im ersten nachchristlichen Jahrhundert seinen Lesern unter dem Titel «Römische Fragen» zum Ablaufen empfiehltSpaziergänge des normalen Rom-Touristen, ja selbst solche des archäologisch gut vorbereiteten, sehen anders aus als der, den der griechische Schriftsteller Plutarch im ersten nachchristlichen Jahrhundert seinen Lesern unter dem Titel «Römische Fragen» zum Ablaufen empfiehltDer Architekturhistoriker Erik Wegerhoff bietet mit seinem auf umfangreiche Quellenstudien gestützten, aber sehr lesbar geschriebenen Buch über das «bewunderte, bewohnte, ramponierte» Bauwerk recht eigentlich eine Geistesgeschichte der sich wandelnden Wahrnehmung des Kolosseums durch die Jahrhunderte hindurch.
Der Goslarer Kaiserring, einer der weltweit wichtigsten Preise für moderne Kunst, geht an Olafur Eliasson. Die Jury würdigte ihn als Künstler in der Nachfolge da Vincis.
Grundlage der Kunstobjekte Eliassons sind Untersuchungen zu physikalischen Phänomenen in der Natur, zu Licht und Wasser, Bewegung und Reflexion. Die Wiederbelebung dieser alten Renaissance-Tradition mit neuen Formen und Inhalten begründe den großen internationalen Erfolg des Künstlers, urteilte die Jury.
Anzeige
Das Spektrum der von Eliasson als Versuchsanordnungen beschriebenen Arbeiten umfasst Fotografie, Film, Skulptur und bauliche Projekte.
In den Fußstapfen von Christo, Beuys und Baselitz
Der öffentliche Raum ist nicht neutral. Jeder Mensch, der sich durch ihn bewegt, nimmt ihn anders wahr: "Das Gehen selbst bringt den Raum hervor. Wir kreieren den Raum, wir konsumieren ihn nicht. Wir sind verantwortlich für ihn", sagt der Künstler Olafur Eliasson. In seinem Institut für Raumexperimente (IfREx), das der Universität der Künste Berlin angegliedert ist, betreibt er mit seinen Studierenden künstlerische Forschung. Eliasson und seine Studenten nutzen in ihrem Projekt Walks – Wanderungen – durch die Stadt Spiegel oder laufen rückwärts, um die Alltagsperspektive zu brechen. Mit gefärbten Tauben und Bakterien- und Pilzinstallationen sind Eliassons Studenten international auf Ausstellungen vertreten.
a tér a tér a tér az erővonalak a soroskszemélyiségek mert mit tehet egy magyar a 8 milliárdos szétglobalizált Földönföldönföldön kiméz a búzamezőre bemész a Müpába kimész a bezárt stadionhoz bemész az onkológiára kibejárásbekijárás
Bisher waren Anthropologen, Kuratoren oder Kulturwissenschaftler Stipendiaten an Olafur Eliassons Institut. "Es wäre ein Fehler gewesen, im Laufe der Zeit nicht auch einen Politiker einzuladen", sagt der Künstler. Er sei überzeugt, dass "der immer größere Abstand zum politischen System ein Problem für junge Künstler ist". Hinter jeder Politik stehe auch ein Mensch, der "innerhalb eines eigenen Systems arbeitet und damit auch einen prozessualen Alltag hat".
Für Eliasson ist der öffentliche Raum politisch (meg ontoloógiai, meg fizikai, meg emberi, meg állati) – und der Mensch, der sich darin bewegt, eine Art individuelle Programmiermaschine: "Es ist, als sei ich ein Rekorder meiner Umgebung. Meine Ohren sind keine Mikrofone, sie sind Lautsprecher, weil sie den Raum konstituieren." Er appelliert damit direkt an die Verantwortung des Einzelnen.
UMWELTUMWELTUEXKÜLL
TÁRGYIASULT VILÁG -LEONTYEV, VIGOTSZKÍJ,RUBINSTEN
Chirico!
heisenberg!
stevereich
Baut die Kunst als mögliche Schicht auf der Gesellschaft auf oder ist die Kunst nicht vielmehr die Schicht, auf der die Gesellschaft aufbauen kann? Diese Polarisierung ist mir im Nachhinein, nachdem Guido Brendgens bei uns am Institut war, auch im Alltagssinn deutlich geworden", sagt Eliass
arisztotelész-szenttamásdante
shakespeare
,iton
oleridge
eats
Goeth
Hege
antlaoce
Er schuf die Figur des türkischstämmigen Privatdetektivs Kemal Kayankaya: Der Schriftsteller Jakob Arjouni ist mit 48 Jahren nach einer Krebserkrankung gestorben. magánnyomozókchandlermarlowe
simenon
maigret
poirot
társadalmi rétegek és ontológiaiak
nicolaihartmann
mit tehetsz a 8 milliárd ember között
kell-e egyáltalán valamit tenned
hol a helyünk
Olafur Eliasson: Es hat mit den Erfahrungen zu tun, die ich bei meinen letzten Ausstellungen gemacht habe: in San Francisco vor drei Jahren, dann im New Yorker MoMA, Chicago, Dallas, Sydney. In Japan ist gerade eine zu Ende gegangen, eine andere läuft jetzt in China. Was die Museen an allen diesen Orten gemeinsam haben, ist eine sehr traditionelle PR-Arbeit. Ihr einziges Ziel ist, mehr Besucher ins Museum zu locken.
ZEITmagazin: Was ist daran so schlimm?
Anzeige
Eliasson: Diese Kommunikation von Kunst beschäftigt sich vor allem mit Berühmtheit, mit zählbaren Erfolgen – es ist die klassische Mythologisierung der künstlerischen Person. Damit wird aber nicht unbedingt eine bessere Ausstellung ermöglicht. Eher im Gegenteil, wenn man nicht aufpasst, werden unglaublich blöde Sachen erzählt, weil man eben um jeden Preis mehr Zuschauer anziehen will. Die Museumsleiter wollen den Politikern ihre Besucherzahlen zeigen, um das nächste Budget und ihr nächstes Jahresgehalt zu sichern.
Ästhetik und Moral sind für mich keine getrennten Bereiche. Ästhetik ohne Moral gibt es nicht. Aber ich würde normalerweise nicht das Wort »moralisch« verwenden, sondern sagen: politisch, sozial, gesellschaftlich. Was Sie gerade beschrieben haben, kenne ich selbst sehr gut: Ich habe mich eine Zeit lang so stark mit Spiegeln beschäftigt, dass ich in Fensterscheiben nur noch die Spiegelungen sah und kaum noch durch sie hindurchgucken konnte. Was daran so fantastisch ist: Wir glauben immer, unsere Wahrnehmung sei objektiv. Das ist sie aber überhaupt nicht, sie ist manipulierbar. Wahrnehmung ist ein Kulturprodukt. Je besser man das erkennt, desto mehr kritisches Potenzial entwickelt man gegenüber seiner Umgebung. Der »objektive« Mensch wird schnell zum passiven Konsumenten.
Danténak könnyű volt. Neki Arisztotelész és Szent Tamás felépítettek egy világot, amiben könynen el tudta helyezni a gonoszokaat, a mocskokat, a szerencsétleneket és a jókat.
Grafische Darstellung von Dantes Weltbild nach Paul Pochhammer
Na de mit tehet MA az ember. A világ ugye bonyolult.
Ma Csörgőek segítségét kell igénybe venni!!!!! Az Ő világképük alapján kell építkezni!
)
