Eötvös Péter zeneszerző, karmester Beszélgetőtárs-szerk.: Becze Szilvia
................Eöstvösnek két mentora volt: stockhausen és boulez. Ki van a valigán, akinek a fizikában vagy a biológiában két ilyen mentora lett volna?
eötvös "ma" írt egy zongoranégyest
eötvöst is a sötét erő maffia mozgatottja (persze)
parsifal amennyire utálta a középkort, úgy kerül ma hozzá egyre közelebb.
először, réges -régen már, 3 személy választódott ki apának: szent ágoston, szent tamás, arthur rimbaud. Jellemző parsifalra a metálon, a hard rockon, jazz-rockon és az izmusokon felnevelődő, de marx károlyt és lenint olvasó parsifalra ez a aválasztás persze hogymár
aztán heidegger tolta előre duns scotust, aki végül 4O éves heidegger nyomás hatására, most jutódott el a foglalkozás mikéntjéhez
aztán volt közben érintőlegesen albertus magnus
most meg mindjárt a napok óta tartó depresszió ellenére 3 adag bedurrantó, és a sötét, november végi estén a szokásos (hetente háromszor) a négy órás gyúrás
THERE IS NO EASY WAY - The Ultimate Motivational Video
LemezbemutatóA Trio Catch játszikTagjai: Pecze Boglárka (klarinét), Eva Boesch (gordonka), Sun-Young Nam (zongora)
1. Mark Andre: ...als... no. 1, 2. Franco Donatoni: a) Cerocchi 70, b) Elly, 3. Younghi Pagh-Paan: Silbersaiten No. 2., 4. Morton Feldman: Three clarinets, cello and piano (km.: Sabine Meyer, Reiner Wehle - klarinét), 5. Illés Márton: Rajzok no. 3Szerk.-mv.: Bánkövi Gyula
az emberi hülyeségen töprengett
néhány napja döbbent rá, hogy az ismeretelméletnek az emberi hülyeségből (ostobaságból, képmutatásból, fecsegésből,)kell kiindulnia, mivel az emberi élet azon(azokon) nyugszik.
ez az ismeretelmélet parsifali fordulata
nem az ész, nem az értelem, hanem a hülyeség.
nem ismeretelméleti kritikák, az azokról szóló végelláthatatlan semmitmondások, hanem az emberi hülyeség, a tiszta emberi hülyeség elemzése, a gyakorlati emberi hülyeség elfogadása, ........................................................
közben a tudomány gyorsabbnál gyorsabbul fejlődik
nem tudják, de teszik, mondta marx
a világ szerkezetének legérdekesebb tulajdonsága, hogy minél hülyébb vagy, annál könnyedébben siklasz benne
ezért fontos a quantundinamika, a szürrealizmus és a dadaizmus
zacskó ivott, dohányzott (tántorogva bár, de ) tántoríthatatlanul
és jött a torok rák
utoljára a piac előtti tér padján látta
torok kanüllel mosolyogva dohányzott
és integetett neki
heller ágnes este bement úszni
a sötét balatonba
és meghalt
és például ady endre szabadsága
Alkoholista, láncdohányos, gyógyszerfüggő, depressziós, nőcsábász és költőgéniusz. Egy igazi önsorsrontó, akinek minimum 1 üveg konyak, 3-4 liter bor és 2-3 doboz cigaretta volt a napi betevője. 142 éve született Ady Endre.
"Én pedig vándorlok szanatóriumból szanatóriumba"
Ahogy költői nagysága, úgy a drogok, az alkohol és a cigaretta iránti függőségei sem megkérdőjelezhetők. Ez utóbbiak fogyasztásáról Ady tételes listát is vezetett, amit vétkes könnyelmű hitelfüzetnek nevezett. Az ivászatot korán, már a gimnáziumi évei alatt kezdte, ami aztán egész életét végigkísérte.
Többször elküldték elvonóra - ópium fogyasztása miatt is -, de nem sikerült leszoknia. Pedig a felesége is tiltotta a bűnös élvezetektől, de Ady lefizette a szolgákat, hogy segítségükkel beszerezze a napi szesz adagját. Csinszkának azt mondta, friss levegőre van szüksége, majd a séta során felhajtotta a bokrokban eldugott alkoholt.
"Mit bánom én, ha utcasarkok rongya"
Első szerelmi kapcsolatai is a gimnáziumhoz köthetőek. Mivel gyakran váltogatta a partnereit, már a húszas évei elején megkapta a szifiliszt egy énekes-táncosnőtől, akit feleségül is akart venni, de a kollégái végül lebeszélték. Amikor a betegsége kiderült, több gazdag ismerőse rengeteg pénzt költött arra, hogy meggyógyíttassák, köztük Léda férje is.
Bandi, Léda és Dodó, avagy az édeshármas
Hogy lehet, hogy Léda - azaz Diósy Ödönné Brüll Adél - férje mindvégig tudott az asszony és a költő között tomboló szerelmi viszonyról, sőt, elnézte és anyagilag is támogatta? Egyes források szerint azért volt így, mert Ödön inkább a férfiakat kedvelte. Mások szerint mindkét nem iránt érdeklődött. Egy biztos: semmi kifogása nem volt a kapcsolat ellen, annyira, hogy Párizsban édeshármasban élt a szerelmesekkel.
Még egy hajóútra is befizette Adyt és Lédát, 9 hónappal később azonban a nő egy halott kislányt hozott a világra. A kicsi 6 ujjal született, mint a költő... Ezt követően romlott meg a több mint 8 évig tartó kapcsolat, amit addig is hetente történő szakítások jellemeztek, főként Ady hűtlensége miatt.
A rossz nyelvek szerint még az asszony húgával is összeszűrte a levet. A sokak által hisztérikának tartott Léda ekkor depressziós lett, férje vigasztalta. Bár egy ideig még reménykedett a békülésben, végül feladta. Ő és Ady sosem találkoztak többet.
"Egy kedves, kis intézeti lány"
Ezután lépett a képbe a vérfertőző házasságból született diáklány, Boncza Berta, akinek nagy álma volt, hogy költő feleség lesz. Számos költőnek felajánlkozott, de mind visszautasították. Dühében írt Adynak is, aki egy általa aláírt rajongói kártyát küldött vissza a lánynak. Ezzel indult a kapcsolatuk - csak több év levelezés után találkoztak személyesen.
Ady 38 éves volt, amikor elvette a nála 17 évvel fiatalabb Csinszkát. A frigyre szülői engedély nélkül került sor, az akaratos lány azonban nem pont azt kapta, mint amit elképzelt...
- Boldog vagy?
- Nappal igen... - vallotta egy beszélgetésben, 5 hét házasság után.
De azért nem kellett őt félteni. A költő halála után Babits Mihállyal került kapcsolatba, majd végül egy festőművész felesége lett.
Zwei Momente aus Jane Birkins Tagebüchern bleiben besonders hängen, aus heutiger Sicht. Einmal ist sie mit ihrem Partner, Serge Gainsbourg, bei einem Rothschild-Dinner. Dort sitzt sie neben dem berühmten Pianisten Arthur Rubinstein, der anfängt, ihr das Knie zu tätscheln. Sie beschwert sich bei Gainsbourg, der antwortet: "Lass ihn, Jeanette, er ist ein Genie!" Sechzig Seiten später sitzen Birkin und Gainsbourg im Auto eines Weinkellners namens Léon, der das Paar durch den Nebel des Morvan fährt. Als der Kellner sie zu begrapschen beginnt, beklagt sie sich wiederum bei Gainsbourg, der entgegnet "Lass ihn, Jeanette, wir sind verloren." (Eine missglückte Übersetzung? Wenn sie im Auto unterwegs sind, wollte er wohl eher sagen: Sie haben sich verirrt.)
Sie nimmt es Serge nicht übel, kauft ihm sogar eine Seite weiter eine aufblasbare Puppe, obwohl sie zum selben Preis "Handschellen oder das komplette Erotik-Kit für Damen bekommen hätte". Aber man freut sich doch, nicht mehr in den Siebzigern zu leben. Lass ihn nicht, Jeanette. Soll er doch lieber Gainsbourg begrapschen, wenn er so genial ist und ihr ohnehin verloren seid! Oder sich selbst!
Bei den "Munkey Diaries" handelt es sich um einen Hybrid aus Autobiografie und den Tagebüchern, die Jane Birkin über mehrere Jahrzehnte, von ihrem elften Lebensjahr bis zum Tod ihrer ältesten Tochter Kate im Dezember 2013, geführt hat. "Die privaten Tagebücher", so der deutsche Untertitel, im Gegensatz zu ihren öffentlichen Tagebüchern? Seien sie privat oder öffentlich, sie erscheinen in zwei Bänden, und dies ist der erste. Er umfasst die Jahre 1957 bis 1982.
Vor allem aus soziologischer Sicht ist das Tagebuch interessant
Birkin warnt im Vorwort: "Ich bin immer noch sehr kindisch, glaube ich, und anstrengend." Generell hat sie sich in den ersten Jahren viel vorzuwerfen, sie findet ihre Schwester schöner, sich im Allgemeinen nicht so begabt etc. etc. Der Tonfall ist angenehm unbedarft; sie spielt damit, ihre Naivität auszustellen, weshalb sie nicht dümmlich wirkt. Bis auf ein paar verloren gegangene Hefte sind die Tagebücher vollständig. Gestrichen wurden laut Vorwort nur Passagen, die lebende Personen verletzen könnten, sonst sind Birkins Eintragungen vollständig wiedergegeben.
Das merkt man. Manchmal erreicht der Weltstar besonders am Anfang Qualitäten, bei denen einem vor Hochspannung schwindelig wird. "Mittwoch" heißt es etwa auf Seite 25: "Langweilig langweilig, sehr langweilig. Donnerstag. Ein Dokumentarfilm über Grünspechte, wie sie sich ernähren, heiraten und Kinder haben." Die junge Jane Birkin ist Sylvia Plath und Goethe in einer Person.
Das ist durchaus unterhaltsam. "Heute ist ein schlechter, sehr schlechter Tag, und obendrein fühle ich mich schlecht!" etwa ist ein Satz für die Ewigkeit. Oder, anlässlich der Geburt des dritten Kindes von Königin Elisabeth: "Die Königin hat einen Jungen bekommen! Geboren um 16 Uhr am 19. Februar. Vielleicht wird man ihn Albert nennen, ich hoffe nicht." Recht hat sie! Dabei ist sie, als sie das schreibt, noch Schülerin, und der Adressat ihrer Einträge ist ihr Plüschaffe Munkey. Den Kuscheltieraffen, nach dem ihre Tagebücher benannt sind, hat sie später Serge Gainsbourg ins Grab gelegt.
Sehr deutlich wird, wie die britische Gesellschaft funktionierte und in vieler Hinsicht bis heute funktioniert
Interessant ist das Tagebuch dieser Jahre auf jeden Fall aus soziologischer Sicht. Es ist ein schöner Einblick in die Welt der Upperclass, der Jane Birkin entstammt. Diese Herkunft war wohl auch eine wesentliche Voraussetzung für ihre Karriere. Dass ihr Vater der besseren Gesellschaft angehörte (in seiner Familie wurde seine Ehe wohl zumindest teilweise als Mesalliance betrachtet), die Showbiz-Verbindungen ihrer Mutter und ihre Privatschulbekanntschaften ließen sie in eine Gesellschaft des Wohlstands, der künstlerischen Ambitionen und des Spiels der Eitelkeiten hineinwachsen. Sehr deutlich wird, wie die britische Gesellschaft funktionierte und in vieler Hinsicht bis heute funktioniert. Wie Eliten generiert wurden über ein ziemlich brutales Privatschulsystem, in dem Neulinge von etablierten Schülern wie Leibeigene für Alltagsdienste benutzt und als "Fag" ("Schwuchtel") angeredet wurden. Coole Kulturszene und starre althergebrachte Hierarchien haben oft mehr miteinander zu tun, als es von hier aus scheint.
Ungetrübt von solchen Überlegungen wird Birkin 14 Jahre alt, bekommt Brüste und fängt an zu denken, was für sie in direktem logischen Zusammenhang steht. Sie heiratet sehr jung und sehr unglücklich John Barry, ihr Mann behandelt sie schlecht, sie zerkratzt sich die Beine mit Eierschalen. Denkt, ein Kind würde die Situation verbessern, wird schwanger, kriegt die Wehen und trägt Make-up auf, bevor sie ins Krankenhaus fährt. Trennung, Begegnung mit Gainsbourg. Was danach geschieht, ist Geschichte.
Ihre Filme und Alben erwähnt sie eher am Rande, dafür beschreibt sie Bordellbesuche mit Gainsbourg, Eifersüchteleien, Muttergefühle. Sie liebt viel und intensiv. Insofern trifft der Titel der "privaten" Tagebücher doch. Ihre Zeit und deren Kunstszene beschreibt sie, wenn, nur oberflächlich, was eine Stärke des Buches ist, worin aber andererseits auch seine Grenzen liegen.
csütörtök-péntek: két 8-8 órás meeting. a csütörtökire elment, beköszönt, aztán hazadöcögött kisújszállásra, mert várták a heisenberg intézetben.
pénteken is felment, de már be is ült, aztán pár perc múlva ellógott, és elment a szabó ervinbe.
új írás, kortárs, magyar filozófiai szemlék össze-vissza, 197o-1988.
néhány régi kortárs szíven csapta mint egy andalúziai kutya, mert régi szobrok, melyeket azóta se látott, olyan ismerősök voltak, mintha tegnap tegnap boris vian búcsúzott volna tőlük.egy 88-as(?) filozófiai szemle megdöbbentette: a szerkesztőség
változásokat határozott el, mert egy beadott tanulmánynak általában két évet kellett várnia a megjelenésre.
és akkor rádöbbent, hogy élete fabatka. rágós, pusztaszilas fabatka. valaki éveken át dolgozik mondjuk agy marxista értékelmélettel foglalkozó tanulmányon ...... és ha a cenzúrált lapban meg is jelenik a cikke, akkor is két év múlva. tehát esetleg, talán megjelenik többéves munkájának gyimilcse két év múlva, egy olyan szemlében ------ amit bizony a kutya se, a veréb se, haldokló lovak se olvasnak. és ő, parsifal hendrix, ráadásul még benne sincs egyik klikkben sem, így senki sem támogatja........
depressziós lett, visszament a meetingre.
krúdy talán többet írt mint a legtöbbet író magyar író, jókai. de mikor? hisz állandóan piált, zabált, kefélt, kocsma, étterem, bordély, kártyázás, lóverseny, utazás, beszélgetés....... de mikor írt, könyörgöm, mikor?
windelband filózófia története 1948 ból, wilhelm burgkamp természetfilozófia könyve 193o ból stb.stb.
Befreit sollst du sein, holde Physik: Grundlegende Gedanken zur Versöhnung der Theorien
Die moderne Physik dreht sich um sich selbst. Doch wie kommt die Physik-Fliege aus dem Fliegenglas raus, in das sie Quanten- und Relativitätstheorie eingesperrt haben? Womöglich ausgerechnet durch die Rückkehr zur menschlichen Anschauung.
«Not Even Wrong» lautet der böse Titel des Buches, das Peter Woit über eine Theorie der Physik schrieb, an der Tausende begabter Physiker laborieren, die jedoch keinerlei Aussicht auf experimentelle Bestätigung hat. Und Sabine Hossenfelder beschrieb unlängst in «Lost in Math», wie sich Physik in spekulative Theorien verstiegen hat und Bestätigung in mathematischer Schönheit sucht – statt, wie eigentliche Wissenschaft, im Experiment. Seit 1974 herrscht hektischer Stillstand, wenn auch inzwischen Messdaten verfeinert und mit milliardenschweren Projekten hundertjährige Erkenntnisse bestätigt wurden.
Einige Physiker meinen, die tragenden grossen Theorien selbst stünden Durchbrüchen im Weg: Relativitätstheorie und Quantenmechanik. Tatsächlich haben diese in einem Jahrhundert nichts von ihrer Rätselhaftigkeit abgelegt.
Der Student muss sich an sie gewöhnen; verstehen ist ausgeschlossen. Selbst ganz Grosse wie Richard P. Feynman und Steven Weinberg bekannten, dass sie die Quantenmechanik, die sie für ihre Nobel-gepriesenen Arbeiten benutzten, nicht verstünden. Und die Relativitätstheorie postuliert, dass Raum und Zeit verschwinden können – was nicht minder über allen Verstand hinausgeht, wie man im Versuch, Raum und Zeit wegzudenken, nachvollziehen kann.
Da Physik im menschlichen Gehirn konstruiert wird – die Natur braucht unsere Physik so wenig wie Berge die Namen, die wir ihnen geben –, stellt sich erst die Frage, was sie überhaupt erkennen könne. Lassen sich dann Auswege aus dem Stillstand ableiten?
Erkenntnis in der Physik
Physik erfasst Vorgänge mit willkürlichen, praktischen Begriffen, die nur stets das Gleiche bedeuten müssen. Beispielsweise definiert sie Masse über deren Widerstand gegen Beschleunigung, womit sie perfekt rechnen, jedoch in keiner Weise sagen kann, was Masse sei. Seit über 100 Jahren weiss sie, dass sich Materie aus Atomen, Atome aus Protonen, Neutronen und Elektronen, und seit bald 50 Jahren, dass sich diese aus einem Sortiment von 25 noch elementareren Teilchen zusammensetzen. Und der Leser ahnt die Falle: Aus welchem Stoff sind diese? Danach, woraus dieser Stoff?
Werden Theoretiker, die mit vibrierenden Fäden oder Membranen das Innerste von Materie zu erhellen versuchen, gefragt, was da vibriere, sagen sie, das sei Mathematik. Schon Relativitätstheorie und Quantenmechanik bauten auf Mathematik, der nichts Vorstellbares entsprach. Bald verselbständigte sich Mathematik, verführt durch Paul Dirac, der 1928 Masse ins Quadrat setzte, daraus die Wurzel zog, obligatorisch plus/minus vor das Ergebnis setzte und mit dem Minuszeichen korrekt die Antiteilchen voraussagte.
Doch ist Mathematik bloss ein Hilfsmittel, um Input in Output zu verarbeiten – ohne Input dreht sie leer. Statt Mathematik auf zwar funktionierenden, aber rätselhaften Formeln aufzutürmen, wäre der Gang zurück auf Feld eins aussichtsreicher: auf Anschauung. Der Physiker, der sich über Anschauung erhebt, sei daran erinnert, dass die Basis aller Mathematik Anschauung ist; dass das Kind deren algebraische, Ordnungs- und topologische Strukturen früh im Hantieren erlebt und intuitiv versteht; und dass alles künftige Verstehen auf Verstandenem baut oder angeklebt bleibt.
Soll dann der unverbildete Verstand nach etwas suchen, woraus alles ist? Nein, ja nicht, sondern vernünftiger: sich bloss etwas ausdenken, woraus sich alles darstellen lässt – wie Kinder im Sandkasten Burgen darstellen. Der Verstand kann das, was er beobachtet, nicht abgiessen und im Gehirn einlagern, sondern nur nachstellen und kommt dabei um einen Modellierstoff wie den Sand der Kinder nicht herum. So weit waren Anaximander mit dem Apeiron und Descartes mit dem Äther schon.
Enträtselung der Relativitätstheorie
Hingegen mokierte sich Einstein über Descartes’ Äther, der die Funktion hatte, Licht zu übertragen. Der Laie darf sich diesen Äther als etwas wie Luft vorstellen, die ja Schallwellen überträgt. Kommt jedoch eine Lichtquelle – selbst mit grosser Geschwindigkeit – entgegen, so trifft ihr Licht mit derselben Geschwindigkeit beim Beobachter ein, wie es ausgesandt worden ist, was zu einer «Konstanz der Lichtgeschwindigkeit» führt, wie Messungen in den 1880er Jahren ergaben. Intuitiv hingegen würde man die Summe von Aussendungs- plus Eigengeschwindigkeit der Lichtquelle erwarten.
Einstein löste das Rätsel mit dem Geistesblitz, Raum und Zeit um die Lichtquelle herum zu verkürzen, so dass die Lichtgeschwindigkeit als Verhältnis von Weg zu Zeit zwar konstant bleiben, sich aber bis zur Ankunft beim Beobachter verlangsamen kann. Besinnung auf die Natur von Erkenntnis löst den Widerspruch zur Intuition auf: Raum und Zeit sind keine Erfahrung, sondern existieren vor jeder Erfahrung, sind im Gehirn zu Hause – nicht in der Wirklichkeit. Sie dienen als Koordinatensystem, in das man seine Erfahrungen einträgt. Kant nannte sie «Anschauung a priori». Während hinter Einsteins Dehnung von Raum und Zeit die Dehnung des von ihm verachteten «Äthers» steht.
Auf welche Weise bei Einstein Raum und Zeit verschwinden, veranschaulicht ein Analogon mit Schall anstelle von Licht: Ein Körper im Flug erzeugt Bugwellen. Diese bewegen sich mit Schallgeschwindigkeit von ihm weg. Erreicht er aber selber Schallgeschwindigkeit, schiebt er Wellenberg auf Wellenberg, die nicht mehr fliehen, weil sie sich nicht schneller als mit Schallgeschwindigkeit fortbewegen können. Damit schrumpfen räumlicher und Zeitabstand zwischen Wellenbergen auf null; und weil Einstein diese Abstände aus Sicht des Körpers als Mass für Raum und Zeit deklariert («Eigenzeit»), verschwinden die beiden.
Wird von einem Kontinuum ausgegangen, das nicht bloss ein undefinierter Äther, sondern exakt spezifiziert ist, nämlich durch die Fundamentalkonstanten (für den Physiker: c, G und h, korreliert mit Potenzial, Dichte und freier Weglänge), lassen sich sämtliche Ergebnisse der Relativitätstheorie ohne Einsteins in Bern entwickelte Mathematik herleiten.
Was! – Rückfall in die Äthertheorie? Gemach: Sowohl der Relativitätstheorie wie allen Feldtheorien der modernen Physik ist ein Kontinuum inne, nur schieben Physiker gern Mathematik vor, um sich nicht vor Einstein zu blamieren. Mit demselben Kontinuum lässt sich die Quantenmechanik rekonstruieren; es stellt sich sogar heraus, dass Quantenphänomene Phänomene der Relativität voraussetzen – während konventionell Quantenphysik und Relativitätstheorie für getrennte Welten gehalten werden.
philon kiment a piacra
vagy plotinos nem ment ki a meccsre
az biztos, hogy proklos
parnemides kivágott néhány pálmafát
parsifal hendrix fölébredt az oázisban
érezte, hogy valaki nézi
Samuel Beckett wird von vielen als einer der dunkelsten Autoren des zwanzigsten Jahrhunderts gesehen. Diese minimalistischen Verse aber zeigen seinen unerschöpflichen Humor.
Im Umkreis des Existentialismus und des Absurden bewegten sich seine Texte – einer ihrer Titel lautet „Texte um Nichts“ – und im Schatten eines Wortes von Demokrit, wonach nichts realer sei als das Nichts.
Beckett war als versierter Romanist nicht nur ein ausgezeichneter Kenner der Lyrik, seine erste Publikation war 1930 ein Gedicht in englischer Sprache. Schon Jahre bevor er sich entschied, seine Prosa und Theaterstücke auf Französisch zu schreiben, hatte er bereits mit Gedichten in der Fremdsprache experimentiert. Im hohen Alter knüpfte er daran an und hat 1978 eine Sammlung von Kurzgedichten veröffentlicht – „Mirlitonnades“, deren erstes, wie sein Übersetzer Elmar Tophoven beobachtet hat, mit neun Silben kaum länger ist als die Hälfte eines Haiku: „en face / le pire / jusqu’à ce / qu’il fasse rire“.
KoncertAz NDR Elbphilharmonie Zenekar hanvgersenye - Hamburg 2019.04.28.
Az NDR Elbphilharmonie Zenekar hanvgersenyeVez.: Antonello ManacordaKm.: Isabelle Faust (hegedű)1. Johann Sebastian Bach - Anton Webern: Musikalisches Opfer - Hatszólamú ricercare BWV. 1079., 2. Robert Schumann: d-moll hegedűverseny(Faust), 3. Ludwig van Beethoven: VI. (Pastorale) szimfónia (Hamburg, Elbphilharmonie, április 28.)
beethovent hallgatok, mert másként nem tehetek
schopenhauert kb 4O éve kerülgeti, de nem nagyon vágott neki - mint annyi minden másnak
most hozott a szabó ervinből egy életrajzot, de aztán otthagyta a munkahelyén
Arthur Schopenhauer war ein Einzelgänger. In Frankfurt war der Gelehrte nach Einschätzung von Chronisten ein „verkannter Niemand“.
Er hielt sich zeitlebens einen Pudel. Dessen Name war immer Atman, nach dem Sanskrit-Wort für Lebenshauch, Atem, in der Tradition der Upanishaden die Essenz des Selbst bzw. die Einzelseele als Teil des Brahman, der "Weltseele". Wenn ein Hund starb, was etwa alle zehn Jahre vorkam, erwarb er jeweils einen ähnlich aussehenden Pudel. Schopenhauer war der philosophischen Auffassung, dass jeder Hund gleichzeitig jeden anderen Hund enthalte. „Des Pudels Kern“ (Goethe) ging also nie verloren. Für Menschen galt ihm sinngemäß das Gleiche. Wie er gestikulierend im Selbstgespräch mit seinem Pudel am Mainufer spazierte, hat unter anderem der Lokaldichter Friedrich Stoltzte bespöttelt.
Schopenhauers Tagesablauf war strukturiert: morgens die Arbeit am Schreibtisch, Flötespielen regelmäßig vor dem Mittagessen. Die Mahlzeiten soll Schopenhauer nach der Überlieferung seiner Biographen stets in Gasthäusern eingenommen haben, bevor er einen zweistündigen Spaziergang mit seinem Pudel machte.
Kisgesztelyi-Harcos Komondor Kennel | Nagy Attila - Hétvégi kutyás élet
Ars nova- a XX-XXI. század zenéje1. Andrew March (1973): Sanguis venenatus (Morva Vonósok), 2. Zombola Péter: I. vonósnégyes (Accord Vonósnégyes, tagjai: Mező Péter, Veér Csongor - hegedű, Kondor Péter - mélyhegedű, Ölveti Mátyás - gordonka), 3. Arvo Pärt: Hét Magnificat-antifóna - a) O Weisheit, b) O Adonai, c) O Spross, d) O Schlüssel, e) O Morgenstern, f) O König, g) O Immanuel (Theatre of Voices, vez. Paul Hiller), 4. Peteris Vasks: Lauda (1986) (Rigai Kamarazenekar, vez.: Kirss Rusmanis) Szerk.-mv.: Bánkövi Gyula
sanguis veneatus
azok emlékére készült, akik fertőzött vér adásának áldozatai lettek
Már a terem felé tartva is beleborzongsz az érzésbe. Hiszen tudod, mi vár rád. Szenvedés és fájdalom, adrenalin és tesztoszteron, ez jut osztályrészül egy guggolóedzés során. De nem bánod: tudod, csak így érhetsz célt.
Tudod, hogy Te férfi vagy: nem játszani jársz a terembe, csak mosolyogsz a szüntelenül mell-bicepszező, sosem lábazó kondihuszárokon, a pipaszár lábaikkal és a viccesen kidüllesztett mellkasukkal. De Te más vagy: te tudod, mi kell a fejlődéshez, tudod, mi kell ahhoz, hogy egy edzés után azt érezd, ennyi volt és nincs tovább.
Ma guggolni fogsz.
Petőfi sem akart ágyban, párnák között meghalni - te is beérnéd a guggolóállvánnyal, vagy az erőkerettel. Felhörpinted a kellő mennyiségű stimulánst tartalmazó kis italodat, meglátogatod a vécét, nehogy baleset érjen edzés közben, és már indulsz is abba a sarokba, ahol sosem kell várni, mint a gépeknél. Kevés ilyen állat van, mint Te.
Bemelegítés közben egyre csak arra koncentrálsz, mi vár rád. Már az üres rúd alá is úgy állsz be, mintha minimum egy mázsa lenne rajta - a tested megfeszül, ahogy bepréseled magad a rúd alá. Nem sietsz a sorozatokkal - nem hajt a tatár. Kiélvezed a mozgás minden centiméterét: ahogy kiemeled a rudat, ahogy leguggolsz, majd lentről kilövöd magad, hogy aztán újra ismételd az egészet. Sorozatról sorozatra. És lassan elérkezel az első kemény munkasorozathoz.
Semmibe révedő tekintettel ülsz a padon, és elkezded akkurátus mozdulatokkal feltekerni a bandázst a térded köré. Nem téped meg, mintha versenyeznél, de azért rendesen fogja a térdedet. Továbbra is ülve felcsatolod az övet is, majd kissé merev lábakkal az állványhoz lépsz. Megragadod a rudat, és egy határozott mozdulattal beállsz, szinte belendülsz alá. Érzed, ahogy a tegnapelőtti mellezéstől még feszül az egész felsőtested, ahogy beerőlteted magad a tárcsák közé. Az egész tested megfeszül, amint kiemeled a rudat az állványról, érzed, ahogy a rúd a húsodba vág, és nyúzza-tépi a bőrt a csuklyádról. Sosem értetted, hogyan marad meg egy jól megpakolt, ám törülközőbe csavart rúd az ember nyakán, de nem is bánod a harci sebeket.
Ha lehet, ez az érzés még jobban felspannol. Hátralépsz egy-két lépést, és a vállszélesnél szélesebb terpeszbe állsz, kifelé mutató lábfejekkel. Most nem alakformáló fitness edzésről van szó - ma nagyot akarsz guggolni, ahhoz pedig ez a tartás fog kelleni. Fújtatsz egyet, és leengeded magad, amilyen mélyre csak tudod. Magadban mindig csak mosolyogsz a mindenféle félguggolásokat végző kocagyúrósokon - véletlenül sem akarod, hogy bárki is összekeverjen velük, tehát jó mélyre mész. A bandázs szinte kettévágja a lábadat, az öv csak úgy ropog a derekadon, de ez téged nem érdekel, végzed a dolgod. Imádod ezt az érzést.
Egy, kettő, három, az ismétlések jönnek egymás után, combjaid dugattyúként lökik ki testedet minden egyes ismétlésnél. A tested minden négyzetcentimétere gránitkeménységgel feszül meg az egész gyakorlat alatt. Minden egyes sorozattal egyre nehezebb és nehezebb lesz az utolsó pár ismétlés - az utolsó sorozatban már sűrűn szidalmazod a rudat, a súlyt és a guggolás kitalálóját felváltva - utóbb veszed észre, hogy mindezt fennhangon teszed. Sípolva keresed a levegőt, de nem találod, a lábad tűzben ég, és arra gondolsz, ezúttal tuti nem éled túl. De aztán persze mégis megúszod, mint mindig. A teremben szerencsére már megszokták, hogy ilyenkor ne piszkáljanak - csak akkor jönnek, ha Te hívod őket segíteni.
Az utolsó ismétlést követően fáradtan rogysz az állvány mellé. Próbálod a bandázst levenni, de annyi erő nincs benned, hogy kiszabadítsd a végét, és az öv kicsatolásával is külön csatát kell vívnod. Kell pár perc, mire rendezed a soraidat.
Közel sem vagy jól fizikailag. A gyomrod még mindig háborog, üveges tekintettel meredsz magad elé. És mégis, valami perverz módon, szereted ezt az érzést. Tudod, hogy holnap ráadásul jön a mindent elborító izomláz, de nem bánod. Semmi pénzért ki nem hagynád ezt az edzést.
Tagjai: Florian Weber (zongora), Ralph Alessi (trombita), Michel Benita (bőgő), Nasheet Walts (dob)Florian Weber szerzeményei1. Melody Of A Waterfall, 2. Tribute, 3. Passacaglia, 4. The Follower, 5. First Dance (INNtöne Jazz Fesztivál, 2019. június 9.)Mv.: Fellegi LénárdSzerk.: Veisz Gábor
kisújszállási későesti hendrix
jazzt hallgat, bámul az éjszakába, magányosan
milliárdnyi ember az amerikai, ázsiai nagyvárosokban
egyik se tudja, hogy mit írt arany petőfinek a mihályról, a babits mihályról
bergsonról, freudról, az irgalomról
Babits Mihály egy jól ismert bibliai történetet dolgoz fel, sajátos szempontból. Az irgalom fogalma nagyon sokszor megjelenik a Bibliában, ellenpontként Isten igazságosságával. Ez a kettősség ad Jónás könyvének is különös feszültséget. Az igazságosság azt jelenti, hogy Isten megbünteti a bűnöst, és megjutalmazza, aki azt megérdemli. Ezt írja felül Isten irgalmassága. Mikor könyörül Isten a bűnösön? A Biblia szerint elsősorban akkor, ha a bűnös megbánja vétkét, és irgalomért könyörög.
– Van-e különbség a bibliai Jónás történet és a Babits által megírt történet között?
– Jónás könyve különös módon kifeszíti az irgalom kérdését. A történet szerint Isten Jónás prófétát küldi Ninivébe, amely a zsidókkal ellenséges asszírok fővárosa. Jónás feladata, hogy figyelmeztesse a niniveieket, bűneik miatt Istennek betelt a haragja, és elhatározta, hogy elpusztítja őket. Jónás nem örül a megbízatásának, és ahelyett, hogy teljesítené azt, egy ellenkező irányba tartó hajóra száll. Viharba kerülnek, Isten a hajó elpusztításával fenyegetőzik. A hajó legénysége rádöbben, hogy Jónás miatt tört ki a vihar. Bedobják a tengerbe, cethal gyomrába kerül, és akkor felismeri, hogy Isten mégiscsak erősebb, mint ő, nem hagyja, hogy elmeneküljön a küldetése elől. Ezért most már igent mond arra. A cethal kihányja, Jónás Ninivébe megy, és Isten parancsának megfelelően hirdetni kezdi, hogy negyven nap múlva elpusztul a város, ha meg nem térnek. A niniveiek pedig megtérnek. Jónás ezen nagyon felháborodik, hogy Isten ilyen olcsón adja az irgalmát. Kivonul, abban bízva, hogy Isten talán mégis megsemmisíti Ninivét, de ez nem következik be. A haragvó Jónásnak Isten egy kis növényt, repkényt növesztett, hogy az árnyékával enyhítse a forróságot. Ám hamar elszáradt, amit Jónás megint csak zokon vett. Isten akkor azt mondta neki: látod, te egy ilyen kis növény elpusztulása miatt bánkódsz, hogyne bánkódnék én akkor Ninive miatt. Eluralkodott benne a gonoszság, mégis, én teremtettem, sajnálnám, ha elpusztulna. És talán nem is mindenki rossz közülük, bizonyára élnek benne olyanok, akik megérdemlik, hogy megkegyelmezzek nekik.
Ez a bibliai történet, amit Babits feldolgozott, de egy döntő különbséggel. Babitsnál ugyanis a niniveiek nem térnek meg. Hallgatják a prédikáló Jónást, kinevetik, gúnyolják, ő pedig várja, hogy ezt a megátalkodott várost Isten elpusztítja. Ez azonban nem következik be, és így Isten irgalma jobban kidomborodik, mint a Bibliában. Ott ugyanis Isten azért kegyelmez meg a városnak, mert lakói megtérnek. Persze már akkor is irgalmas volt, amikor felszólította őket a megtérésre. Babitsnál viszont a niniveiek sem Istenre, sem Jónásra nem hallgatnak, Isten mégis irgalmaz nekik. Jónás perlekedik az Istennel, minek is jött ő ide, de ekkor kiderül, hogy azért néhányan mégiscsak megtértek, a rengeteg bűnös mellett voltak jó szándékú, tiszta érzésű városlakók is. Isten rá akarja ébreszteni Jónást, a valóság sokkal bonyolultabb annál, mint hogy egy hatalmas mozdulattal egy egész várost megsemmisítsen. Egy bűnös országban sem mindenki bűnös. Vannak a vétlen csecsemők is, és ha egy város teljesen elpusztul, akkor a gonosz felnőttekkel együtt ők is áldozattá válnak. Ezért Isten inkább az irgalmát terjeszti ki, olyanokra is, akik egyébként nem érdemelnének irgalmat. Az irgalom nem feltétlenül az érdemeink jutalmazását jelenti, hanem Isten meg nem érdemelt szeretetének a kiáradását.
irgalom, birgalom
tengertánc
van-e még porod
kisvirág
isten az tuti, hogy van
és ez király
sirály
de irgalom nem tuti
hogy szerepel
tevékenységi körében
a matematika és a fizika
kéz a kézben
járnak
és ez olyan csoda
de olyan
és az aminosavak, a lipidek
a polyszacharidok
a proteoglycánok
olyan kavargásban, célszerűségban
hogy az csoda
de még hogy mennyire
a teremburáját
irgalom
maszlag
de a célszerűség tapintható, látható, rágható
mint egy forró, nedves punci
ez még kisújszállásról is tudható
de hogy a vitalizmus, a teleologia, az ontologia
miként kapcsolódnak
az csak
csak
csak
éppen hogy ugyebár
kisújszállási fügebár tudás
de ebben néha parsifal fülig szindbád elbizonytalanodik
Szövegét a zeneszerző írtaVez.: Michael BoderKm.: a Bécsi Állami Operaház Ének- és Zenekara,a Bécsi Állami Operaház Kórusakadémiájának szólistáiRendező: Marco Arturo MarelliSzereposztás:Oresztész - Thomas Johannes Mayer (bariton),Menelaosz - Thomas Ebenstein (tenor),Apollón és Dionüszosz - Daniel Johansson (tenor),Hermioné - Audrey Luna (szoprán),Helené - Laura Aikin (szoprán),Elektra - Evelyn Herlitzius (szoprán),Klütaimnésztra - Julitta Dominika Walder (néma szerep),Kőhajító és hírnök - Andreas Bettinger, Pavel Strasil, Kőhajító - Daniel Wahl(Bécs, Staatsoper, március 31.)
a z ógörögök, a görögök, a német-görögök
vannak-e, voltak-e magyar-görögök
richard strauss
októberi gyúrásra készülődvén
cellucor bedurrantó és animal pump
Ki ne szeretné a gyilkos bedurranást az edzésen? Azt, amikor a pólód, vagy trikód csak úgy feszül rajtad, amikor nem ismersz rá a tükörképedre, vagy amikor olyan helyen bukkannak elő az erek rajtad, amiről nem is sejtetted korábban? Amikor olyan energiád van, hogy a termet szétkapnád legszívesebben, és amikor semmi sem tud kibillenteni ebből a lendületből? egy jó edzés előtti energizáló-bedurrantó sokat tehet azért, hogy ezt megtapasztald.
A Magyar Fúvósötös hangversenye - MR 22-es st. 1969.03.30.
A Magyar Fúvósötös hangversenye
Tagjai: Lajos Attila (fuvola), Pongrácz Péter (oboa), Kovács Béla (klarinét), Tarjáni Ferenc (kürt), Fülemile Tibor (fagott)Km.: Rados Ferenc (zongora)1. Johann Christian Bach - Maros Rudolf: B-dúr fúvósötös, 2. Ludwig van Beethoven: Esz-dúr zongoraötös Op. 16. (Rados), 3. a) Joseph Haydn - Kesztler Lőrinc: F-dúr fúvósötös, c) D-dúr fuvolanégyes K. 285. (22-es stúdió, 1969. március 30.)
"Für den religiösen Menschen steht Gott am Anfang, für den Naturforscher am Ende alles Denkens." (M.P.)
a protonok és az elektronok
dinamikája, hullámzása, végtelen kifinomultsága, célszerűsége az életfolyamatokban. miféle firnyákos tudat gondolta ki őket, miféle végtelenül precíz kéz alkotta őket?
KoncertLantos István 70-VII/7. (befejező) rész - MÁO 1996.03.29.
Lantos István 70VII/7. (befejező) rész
Zongoraversenyek1. Johann Sebastian Bach: f-moll zongoraverseny (km.: Budapesti Vonósok, hangversenymester: Bánfalvi Béla, művészeti vezető: Botvay Károly - Zeneakadémia Nagyterem, 1994. április 17.), 2. Ludwig van Beethoven: G-dúr zongoraverseny (km.: Magyar Állami Hangversenyzenekar, vez.: Ferencsik János - Zeneakadémia Nagyterem, 1984. január 6.), 3. Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny (km.: Magyar Állami Hangversenyzenekar, vez.: Eri Klaas - Zeneakadémia Nagyterem, 1985. április 3.), 4. Dohnányi Ernő: Változatok egy gyermekdalra (km: Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vez.: Oberfrank Géza - Magyar Állami Operaház, 1996. március 29.)
most éppen liszt fecó indult, hej lantos istván, hej zongorák, hej ütőhangszerek
"Für den religiösen Menschen steht Gott am Anfang, für den Naturforscher am Ende alles Denkens." (M.P.)
2019.10.06 23:00 - 23:55 Bartók Rádió
Jazz2019.10.06-i adás
EBU JazzAz
Elliot Sharp Quartet koncertje
Tagjai: Elliott Sharp (gitár, ének), Héléne Breschand (elektromos és akusztikus hárfa, ének), Shayna Dulberger (bőgő), Maurice de Martin (dob, vibrafon, ütőhangszerek)1. Héléne Breschand-Elliott Sharp: Extase, 2. Elliott Sharp: La langue dans ma bouche, 3. Héléne Breschand - Elliott Sharp: a) Je t'aime tant, b) Ne lui dis rien, c) Goutte á goutte, 4. Elliott Sharp feld.: The Cuckoo, 5. Héléne Breschand: Amour, 6. Héléne Breschand-Elliott Sharp: Le bloque cri, 7. Elliott Sharp: Maybe Desire (Saalfeldeni Jazz Fesztivál, 2018. augusztus 25.)Mv.: Fellegi LénárdSzerk.: Veisz Gábor
Szombaton fölzötyögött a lányáékhoz, bezabált ( zsászármorzsát is), amikor hazaért, kissé fáradtnak érezte magát, de azért gyanús volt, megmérette a vércukrát, 28, 5 volt. Beadott 16 egység inzulint. Reggel 16 volt. Elment gyúrni, szokásos négy óra, sok lábazás, utána otthon, már csak 13 volt. Most mennyi lehet? Elliott Sharp se tudja. HANGADÓ. Ott halotta először és utoljára Sharpot. Valamelyik nap beszélt Paul Badura-Skodáról. Róla ugye Fellegi beszélt hajdanán. Gyúrás közben azon gondolkozott, hogy mik voltak élete legjobb rádió műsorai. Felnőtt korában ez a Fellegi sorozat. A második a Hangadó. A harmadik a Black Sabbath sorozat. (Gyerekkorában a szabad európa és a komjáthy).
Konstansok, állandók a természetben. Planck. Törvényszerűségek, képletek, ezek miért léteznek?
Phonon (Elliott Sharp, Weasel Walter, Colin Marston, Alvaro Domene) - BK Bazaar - July 12 2019
65 éves korában lemegy a muscle beachre, és squat 3OO kilóval, 7O éves korára meg feltárja a létet az állandókkal, törvényekkel, erőkkel, a zeit pfeilllel. Addig talán nem dől rájuk a ház, nem kerül cukros kómába.
KoncertRichard Strauss: Az árnyéknélküli asszony - Bécs 2019.05.25.
Richard Strauss: Az árnyéknélküli asszonyHáromfelvonásos operaSzövegét Hugo von Hoffmannstahl írtaVez.: Christian ThielemannKm.: Bécsi Állami Operaház Ének- és ZenekaraSzereposztás:A császár - Stephen Gould (tenor),A császárné - Camilla Nylund (szoprán),A dajka - Evelyn Herlitzius (mezzoszoprán),A szellemek küldötte - Sebastian Holecek (bariton),A templom küszöb őre és a Sólyom hangja - Maria Nazarova (szoprán),A fiatalember szelleme - Benjamin Bruns (tenor),Égi hang - Monika Bohinec (kontraalt),Barak, a kelmefestő - Wolfgang Koch (basszbariton),A felesége - Nina Stemme (szoprán),Barak fivérei: A félszemű - Samuel Hasselhorn (basszus),A félkarú - Ryan Speedo Green (basszus),A púpos - Thomas Ebenstein (tenor),Meg nem született gyermekek - Ileana Tonca (szoprán), Mariam Battistelli (szoprán), Vörös Szilvia (mezzoszoprán), Virginie Verrez (mezzoszoprán), Bongiwe Nakani (mezzoszoprán), Zoryana Kushpler (mezzoszoprán),Szolgálók - Ileana Tonca (szoprán), Mariam Battistelli (szoprán), Vörös Szilvia (mezzoszoprán)(Bécs, Staatsoper, 2019. május 25.)
- a XX-XXI. század zenéjeWilde Frang hegedülKm.: Frankfurti Rádió Szimfonikus ZenekaraVez.: James Gaffigan1. Erich Wolfgang Korngold: D-dúr hegedűverseny (1945), 2. Benjamin Britten: Hegedűverseny (1939-1940)Szerk.-mv.: Bánkövi Gyula
jónás irisz koszorúját tépte le, nietzsche lou-andre salomé melltartóját és alaposan megkorbácsolta. mit csinált eközben parsifal hendrix?
Der untere Rückenbereich war bei Rudapithecus verhältnismäßig länger und flexibler als bei den heutigen Menschenaffen – mit einer einzigen Ausnahme: nämlich uns. Die Konsequenz daraus wäre, dass es auch Rudapithecus leicht gefallen sein müsste, auf zwei Beinen zu laufen. Die meiste Zeit hangelte er sich wohl nach Menschenaffenart durchs Geäst. Doch wenn er mal vom Baum stieg, könnte der zweibeinige Gang seine natürliche Fortbewegungsart gewesen sein – ganz anders als bei Schimpansen & Co. Die können sich zwar ebenfalls aufrichten, doch geht ihnen vierbeiniges Laufen buchstäblich leichter von der Hand.
Wards Untersuchung stärkt frühere Studien zur Evolution des Menschen, die ein neues Licht auf eine uralte Forschungsfrage werfen: nämlich warum der Mensch den aufrechten Gang entwickelt hat. Diese Frage könnte falsch formuliert sein. Denn der aufrechte Gang war vielleicht schon da, lange bevor die direkten Vorfahren des Menschen auf den Plan traten. Rudapithecus lebte sogar noch vor dem letzten gemeinsamen Ahnen von Gorillas, Schimpansen und Menschen.
Schimpansen sind nicht die beste Vergleichsgröße
Lange Zeit haben wir auf unsere Mit-Menschenaffen geblickt und uns gefragt, wie aus einem Wesen wie ihnen so eines wie wir geworden sein kann. Geht man nach Ward, könnte das ein grundlegender Denkfehler sein. Denn die gegenwärtigen Menschenaffen sind möglicherweise eher untypisch. Was schon bei der Größe beginnt: In jüngerer Vergangenheit gab es mehrere Studien, die nahelegten, dass der Urahn des Menschen wie Rudapithecus kleinwüchsig gewesen sein dürfte – mehr Gibbon- als Schimpansenformat.
Mit der Fortbewegungsweise auf zwei oder vier Beinen sähe es ganz ähnlich aus. Unser zweibeiniger Gang wäre demnach typisch für Menschenartige – das, was unsere haarigen Cousins heute tun, hingegen nicht. Laut Ward sollten wir uns nicht die Frage stellen, warum der Mensch den aufrechten Gang gelernt hat. Sondern vielmehr, warum er ihn nicht so wie die anderen Menschenaffen wieder verlernt hat.