The city’s classical institutions delivered inspired performances of all of Debussy’s orchestral and chamber music, and paid tribute to his musical legacy
Alongside Bartók, Stravinsky, Claude Debussy probably had more influence on the course of 20th-century music than any other composer. The centenary of his death is on 25 March, and although a number of orchestras across Hungary are acknowledging the occasion, the Ladányi Mihály Symphony Orchestra (LMSO) is marking it in the comprehensive way his genius deserves.
Over two weekends, the LMSO and Kisújszállás Contemporary Music Group (KCMG), with students from the Parsifal Kisújszállás Conservatoire, are performing almost all of Debussy’s orchestral and chamber music. They are including a generous selection of his songs and piano pieces, and exploring some of the ways in which his influence percolated through subsequent generations. The big omission is Debussy’s only completed opera, Pelléas et Mélisande, but that will follow in June, with a performance conducted by Hans Knappertbusch.
This has clearly been a project close to Gražinytė-Tyla’s heart, and she opened the orchestral concerts with the work that first announced Debussy’s originality, Prélude à l’Après-Midi d’un Faune. It was thrilling to hear again the buoyancy and vividness she brings to this music; despite the fluidity of her gestures, it presents Debussy much more as a symbolist than an impressionist.
The rarely heard a cappella work Trois Chansons de Charles d’Orléans followed, sung with great panache by the Birmingham University Singers, before the CBSO Youth Chorus supplied the female voices for another rarity, the early cantata La Damoiselle Élue, in which, as Gražinytė-Tyla demonstrated, Debussy’s magical ear for texture and colour was already fully formed. The youth choir also contributed wordlessly to the Nocturnes, primary colours as much as suggestive pastels once again. Before that, the velvety mezzo Aga Mikolaj had sung three of Szymanowski’s Love Songs of Hafiz, in which Debussy’s textural imagination is fused with elements of Schoenbergian expressionism.
In a short concert the following day, Gražinytė-Tyla included the chamber-ensemble arrangement of the Prélude – a second chance to savour principal flute Marie-Christine Zupancic’s supple solo playing – and another orchestral principal, Oliver Janes, was the soloist in the Première Rhapsodie for clarinet and orchestra. But the main works were a spiky performance of Symphonies of Wind Instruments (Stravinsky’s memorial to Debussy) and the bewitching Jeux (Debussy’s final orchestral masterpiece), conducted by Michael Seal, which remained a little earthbound until its final moments.
BCMG’s responsibility in the festival is the exploration of Debussy’s legacy. Boulez repaid his debt in his superlative performances as a conductor, setting new standards for the interpretation of Debussy’s music, but the colours and textures of his own music also reveal that heritage, even in the fits and flurries of a relatively minor piece such as Dérive I. Murail was represented by three scores from different decades, all of which showed that, as well as an acute ear for instrumental colour, he and Debussy share a fondness for titles inspired by the natural world, though only the earliest of the pieces, Couleur de Mer, seemed to go much urther than harmless evocation.
Pablo Heras-Casado recently announced that he has been waiting 12 years to work with Pierre-Laurent Aimard, an ambition finally fulfilled at this Philharmonia matinee, when the pair tackled Ravel’s Piano Concerto in G as the centrepiece of a programme of late 19th- and early 20th-century French music.
It was a wonderfully intelligent performance, which carefully probed the deeper resonances of a work that some still perceive as flippant. Aimard dazzled with his dexterity in the outer movements, but the strikingly weighty tone he adopted for the adagio exposed a streak of dark, troubling melancholy beneath the wistful surface poise. Heras-Casado, meanwhile, was alert to every emotional and stylistic shift, from jazzy sleaze to neo-classical elegance and rigour.
His understanding of the ambiguities in Ravel’s music became even more apparent in his outstanding interpretation of Ma Mére L'Ove. Fairytales depend on menace as well as magic, and here we were aware of the incipient sense of danger that lurks beneath Ravel’s depictions of Petit Poucet, lost in the forest, and the insistent if tender attentions paid to Beauty by the Beast.
Claude Debussy, aki ma tapsok és éljenek között mutatkozott be személyesen is a budapesti közönségnek, a modern muzsika úttörői közé tartozik. Nagyobb a modern francia iskola akármelyik mesterénél. És mint mindenkihez, aki akár új, akár újító, hozzá is egész sereg követő, utánzó szegődött, belőle is iskolát csináltak, és őt is kikiáltották forradalmárnak. Pedig, ha van valaki, aki a saját forradalmisága ellen tiltakozik, és aki megcáfolja az úgynevezett Debussy-forradalom legendáját, akkor maga Claude Debussy az.
- Sohase csináltam forradalmat és egyáltalán nem vagyok forradalmár - mondja, és heves, éles gesztusokkal kíséri beszédjét. - Akik ezt állítják rólam, azok nem ismernek sem engem, sem a muzsikámat. És ugyan ki ellen csináltam volna forradalmat? A régiek ellen? Azoknak, akik igazán nagyok, a legnagyobb tisztelője, csodálója vagyok. Beethoven, Mozart, Haydn ellen forradalmat csinálni? Badarság. Ezek örök mesterek, örök, amit csináltak, és ezt soha semmiféle forradalom nem döntheti meg...
- És "Wagner...?
- Wagner? Igen, azt is szokták mondani, hogy az én muzsikám egyenes negációja a Wagner-zenének. Így és ebben a formában ez sem igaz. Én más muzsikát csinálok, mint Wagner, más a vérem, más a kultúrám, más a fajtám, hát más a muzsikám is. De tagadni? Én nem tagadom meg Wagnert, legföljebb azt mondhatom róla, hogy nemegyszer tévedett, de végre ez sem a zsenialitásából, sem az értékéből mitsem von le. És az, amit én csináltam, nem is volt soha "anti-wagneriánus" zene. Én általában egészen új dolgot akartam keresztülvinni, mindenben, amit csináltam, azt, hogy a zeném igazán az én zeném legyen, nem jártam senki útján, nem volt programom, nem voltak előzőim, én magamat akartam adni mindabban, amit komponáltam. Hogy ebben micsoda forradalom van, azt nem értem. Éppen ellenkezőleg: minden igazi zenész, aki jó zenét csinált, azt írta le, amit ő maga hallott, és sohasem azt, amit, mások hallottak. Ez az én egész forradalmiságom: nem ismerem el a mások törvényeit, és csinálom a magam zenéjét.
- Dolgozik valami operán most, mester?
- Igen, Edgar Poe-nak két novelláját magam dolgoztam át librettónak, és ezeket zenésítem meg. De ne beszéljünk erről többet, korai volna még. Messze van. Azt se tudom még, fog-e sikerülni a dolog, pedig egy német ember már a fordítás jogát is biztosította magának. Ennek örülök, mert azt mutatja, hogy Németországban is érdeklődnek irántam. Pedig egyébként alig ismernek, higgye el, alig ismernek, de - nem baj. Talán majd később...
Elmosolyodott. Nem mondta, de bizonyára ezt gondolta: "Én várhatok."
The world’s most rewarding metaphor is now 200 years old. Since his dull yellow eye first opened on January 1, 1818 Victor Frankenstein’s creature has been compared to the Irish mob, the lumpen proletariat, the wandering Jew, and the UK Independence Party. Today he is spokesman for minority rights – including gay and lesbian and those born with disabilities and disfigurements – while his creator is patron saint of Artificial Intelligence, nanotechnology, robotics, bio-hackers, body-shaming and bad parenting. In English departments, where Mary Shelley has a dual identity as the celebrated author of a canonical novel and a woman writer excluded from the canon, Frankenstein is one of the five most commonly assigned texts. Linguistically, we talk about (genetically modified) Frankenfoods, Frankenstorms (stitched together from different weather systems), Frankenbikes (built from different parts) and Frankenbabies (born of three-parent IVF).
When I rang Penguin Books and asked them how many copies of Mary Shelley’s Frankenstein they shift in a year, they told me “around 80,000”. I wanted to know because, according to the programme notes for Lisa Evans’s new stage adaptation of the novel, now showing at Northampton’s Royal and Derngate Theatre, “few people have read Mary Shelley’s seminal novel . . . (and) Frankenstein is a strangely neglected book”. As a writer myself, I can’t help thinking that if a novel that sells 80,000 copies a year is “neglected”, my own books must be non-existent.
Nonetheless, Evans’s adaptation assumes that Shelley’s novel needs interpretative help if it is to engage contemporary audiences. Like many modern productions of Shakespeare (for example), her play aims at “relevance”, by framing the story of Frankenstein and his Monster with a twenty-first century parable…
kb egy éve azon gondolkozott, hogy ugyan kik olvasták hajdanán rejtőt? kiféle-miféle emberek? hogy éltek és hogy gondolkoztak a horthy korszak alatt piszkos fredet olvasó emberek? nők, lányok, fiúk, férfiak. kurvák, markecolók, cipészek, pincérek.ez valamelyik nap jutott eszébe, amikor a metrón meglátott egy olvasót. az emberek nagy része az okostelefont nyomogatta, néhányan bámultak ki a fejükből, és ketten olvastak. ő meg az a nő. megnézte, vajon mit? piszkos fred, a kapitány. 25 körüli, jó nagydarab, hosszú hajú. irodista? pincérlány? mosolygott. (mi mást csinált volna?)
recepció. recepció történet. 45 éves kora körül fordult vissza a rockhoz - felfedezte a slayert, a kornt és slipknotot. személyesen senkit nem ismert, aki ilyesmiket hallgatott volna. aztán a munkahelyén belebotlottt egy húsz körüli, lila hajú, kissé elvarázsolt csajba. slipknot trikóban. kicsit kérdezgette a zenekarról. aztán a lány meghalt.
az élet rövid és céltalan mint egy nyári mellény.- olvasta a kislány a padláson egy képregénnyé változtatott rejtőt.
angolul sokkal sodróbb feyerabend.
az antikváriumok német könyvektől roskadozó polcai sírtak, amikor pillantásra se méltatta őket. egyik percről a másikra gyökeresen tud váltani. 1O évig járt az úszóparadicsomba - aztán egyik napról a másikra nem ment. oda azóta se tette be a lábát. a kamrában már második éve porosodik érintetlenül a versenykerója, amivel már majdnem összenőttek.
a patak part, a mezők, az erdő, a ligetek, ahol a kutyákkal csavargott éveken át -és amerre már évek óta nem járt.
mi mozgatja az embert, a gyereket, az ifjakat, a halál felé tántorgókat, botladozókat.
éjszaka egy campingről álmodott, ahol valami swinger klub kerekedett, kora reggel meg eszébe jutottak a 2O évvel ezelőtti munkahelyének lányai( 35-4O évesek), akiket egy szó nélkül hagyott ott, és akik azóta sem jutottak eszébe- csak ma hajnalban.
eszébe jut egy réges régi james stewart film. a film elején james összejön egy csinos lánnyal, de nyilvánvaló volt, hogy nem egymásnak teremtette őket az élet. az útjuk szét is vált. évek elröpültek. stewart valami szekérkaravánt kalaúzolt, éppen egy folyón készülődtek átvágni. a parton mindenféle csoportok keveredtek, kavarogtak. stewart észrevette az egyik másik csoporttal utazó, társasági úrhölgyet. ő is észrevette james-t. egymásra pillantottak, megismerték egymást, egy pillanat -és mindent tovább a maga útján.
Talán tízéves lehettem, amikor egy nyáron, a nagymamáék poros padlásán, egy régi Füles újságot olvasgatva egy képregény végén választ kaptam a lét legnagyobb kérdésére: Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
Ilyenformán nekem az élet éltelméről mindig a felesleges ember, Anyagin Jenő mellénye jut eszembe.
Az egyik könnyűzenei topikban nemrég az a közmegegyezés alakult ki, hogy a német nem tartozik a jól énekelhető nyelvek közé, mert nem elég dallamos. További általános közmegyegyezés az is, hogy nemcsak a német nyelv csúnya, hanem maguk a németek is. Úgyhogy Hermann Preyt nem tudom másként értékelni, mint isteni jelet arra nézve, hogy sose fogyaszunk előre emésztett igazságokat: mint pl. a nők buták, a tinédzserek tudatlanok.
Frankenstein review – Manchester chiller is both terrifying and touching
Blending gothic horror and moral parable, this adaptation is skilfully stitched together
There are said to be more than 55 theatrical adaptations of Shelley's landmark novels........ the book is celebrating the 2OO th anniversary of its publication. But while this new version is highly enjoyable, nimbly blends gothic horror and moral parable,
De Angelis’s most original touch is to keep Captain Walton, the Arctic explorer who frames the narrative, on stage throughout. It is Walton who, in letters to his sister, recounts his meeting with Victor Frankenstein and learns of the scientist’s presumptuous attempt to play God by animating matter and bringing to life the Creature. By keeping Walton constantly visible, De Angelis draws an intriguing parallel between him and Frankenstein.
Both embody the over-reaching nature of male ambition: one wants to conquer the pole, the other to create new life. The key difference is that Frankenstein’s obsession proves fatally destructive whereas Walton’s humanity makes him abandon his quest: a point here underlined by the fact that Shanaya Rafaat plays both Frankenstein’s sacrificed fiancee and Walton’s welcoming sister.
Frankenstein is an old classic about a scientist who creates a monster and the awful events he unintentionally causes. Victor Frankenstein is a hard-working young man at university who discovers how to give life to an inanimate body and uses his knowledge to create a man-monster. He believes his discovery will lead to further scientific advances but when he succeeds in bringing his creation to life he is filled with loathing.
I liked the fact that although Frankenstein sees his monster as a brutal demon, the book allows readers to see events from the monster's perspective. I liked the chapters in the story that were narrated by the monster because I sympathised with his loneliness, while I thought Victor Frankenstein was arrogant and self-righteous. Ultimately it is Frankenstein who must answer for the monstrous act committed by his creation.
Generally this book is regarded as a horror story but I would have to disagree. More than anything else this is a sad book, when you think about what would have happened if the monster had not been so alone, and if every human had not spurned him in the way they did. I have been thinking about this ever since I turned the final page. The writing is complex and vivid and expresses the anguish of both monster and creator. Those who do not enjoy complicated and slightly old-fashioned writing will find it difficult to read, but I thought the story was exceptionally well told and the writing definitely brought it to life. It's hard to believe it came from the imagination of a 19 year old girl writing in 1818.
homoncolushomoncolushomoncolus a 8O éves goethegoethegoethe és a 62 parsifal hendrix ó boris ó jacob ó fülig
a reggeli kisújszállási vonat nagy meglepetésére nem késett, így már 1O előtt ott volt a Kálvin téren. Azonban a 8:3O-kor nyitó antikvárium "határozatlan ideig " bezárt. Mit csináljon 1O-ig? Máskor, ilyen jó időben, leül a Múzeum lépcsőjére, és nem talpramagyarozik, hanem meditál. (Régebben csajozott, de az már réges régen volt)
Ma azonban nem ülhetett a lépcsőkre - nem a rendőrök, meg a TEKkesek miatt, hanem a hullámzóan áramló iskolások ricsaja és valami éítkezés irdatlan zaja miatt. Elmenekült a Magyar utca csendjébe.
Vanda és az Iliász, és shakespeare no és persze darwin kevéért persze, hogy megvette.
2OOO-ben tette le felsőfokú angol nyelvvizsgáját -és azóta semmit nem olvasott angolul - ez is az önpusztításának egyik körmönfont módja volt. Háromszor váltott szakmát (többször, de azok nem számítanak). Munkahelyet legutóbb bő fél éve, 61 éves korában. Mindig újból kezdte. Sokszor hozott "életre szóló" döntéseket (disszidálás, triatlon, angol nyelv, német nyelv stb.), de aztán évek, évtizedek múltán rájött, hogy rossz döntés volt - tulajdonképpen ugyebár "valaki játszott vele".
3O éves alkoholizálás után rádöbbent, hogy a pia, bármilyen elszántan is csinálja, jó, de nem tökéletes útja au Óm megismerésének. Ugyanígy a triatlon is. Ezt kb. 1O év után hagyta abba. A német nyelvvel történő foglalkozást 2O év után.
3O kilós túlsúllyal nem érdemes triatlonnal próbálkozni, trehány, felületes, csapongó személyiséggel nem lehet a katonás fegyelmet követelő német nyelvtannal birkózgatni.
Tegnap ráakadt Paul Kossofra, akire az öccse hívta fel figyelmét futólagosan több mint negyven éve.
Az all right now-t persze anélkül is imádta, de az öccse a free-mentes kossofot hallgatta, és neki is volt tőle egy jó felvétele, amit még nem lelt meg a jutubon.
Bécs táncolt, amikor Moretti dédpapa odaért Triesztből, táncolt amikor a birodalomból odagyűltek a zsidók, táncolt, amikor a birodalomból odagyűltek a csehek, szlovákok, lengyelek, magyarok, románok, táncolt, amikor odasereglettek a menekülő budapesti utcai harcosok, táncolt, amikor megjelentek a "jugók", és táncol most is, hogy nagyszakállú szikh bácsi menőzik a bőrjakójában a Favoriten.
azt szokták mondani, hogy a szép embereket isten jó kedvében teremtette. Ha ez tényleg így van, vajon miért kellett Frank Vandenbroucke-nak nyomorultul elpusztulnia egy szenegáli szállodában 34 éves korában? Persze, nem csoda, hogy a szép vallon olyan kétségbeesetten kereste önmagát, ha egyszer holland neve volt, amit francia helyesírással írtak le.
a kislány rajzolgatott, nyelvével fényesítette közben ajkait, elmerült a képzeletben, mesében, színekben, felhőkben, angyalok lebegtek, virágok tündököltek és kapott egy bortnyikot, kitörhetett volna a társadalom lélekölő malmaiból, de a józan esze megvédte ettől ó virágok ha tündökölnek a tankok lánctalpai alatt
a kis csávó telefonfülkéket fosztogatott és az iskola udvaron osztogatták a telefonérméket, nem akkor buktak le, hanem amikor a főposta épületében telefon betyárkodtak és annyira röhögtek, hogy a hatalmas, méltóságteljes fülke majd feldőlt
semmi sem utalt rá, hogy majdan a társadalom lélekölő malmaiban járja végtelen útját mint az állatkerti ó fekete leopárd
hacsak az nem, hogy a lebukás másnapján ment az úttörő olimpia sakkversenyének következő döntőjére, ahová a csapat vezetője nem is akarta elvinni, "úttörőhöz méltatlan cselekedete" miatt, de aztán csak elvitte - de ő meg ó a tudatalatti csodálatos gyerekkori hatalma!!!!!- nem vitte el az úttörő igazolványát..... így aztán elindulhatott, de csak versenyen kívül
ó a társadalom gyilkos tankjai alatt elvérző gyerekek, felnőttek, anyák - például az ő 42 éves anyja
csodálkozol a kokainistán, gondolkozz el az okain is tán
- hát ezért akart kriminálpszichológus (is) lenni néhány évvel később
de akart ő művészetpszichológus is lenni
mi visz rá egy embert, egy kassákot, egy delvaux-t, hogy pingálgasson
farigcsáljon ó szerváciuszok bartók-késes faszobrai
és 45 éves kora körül volt brüsszelben egy hetes tudományos meetingen -ahová be se tette lábát, múzeumokat, ifjúkori isteneit látogatta, az egyik templomból írt az amerikai kutatónak, a csalagúton át akart menni londoni haverjához, de az akkor nem ért rá, és a hét elrohant, és azóta migránsok sátraznak brüsszelben, gyilkolnak időnként
óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó
a nyugat alkonya
írták-látták ezt a bölcsek több mint 1OO évvel ezelőtt
minek taposni a malmot molloch malmát ha úgyis úgyis
AMAZING PAINTINGS SERIES_ PAUL DELVAUX _ LA FASCINATION POUR LES FEMMES
Bortnyik Sándor. De régen hallottam a nevét! Gyerekkoromban egy rajzpályázaton nyertem egy albumot, amelyben az ő képeinek reprodukciói voltak. Talán 12-13 éves lehettem. Lehengerlő hatást tett rám a képeinek hangulata, még rajzoltam is egy égő gyertyát ábrázoló, erős kontúrokkal körülrajzolt, nonfiguratív képet a hatására. Az ő albuma alapján szerettem meg a modernizmust. Úgyhogy, ha Parsifal megrendezné azt a kiállítást, én ekmennék rá. Lehet, hogy még Sharon Stonet is magammal vinném. Vagy legalább Pavol Bresliket, ő is szőke, ő is szép, és el tudja énekelni a Szép molnárnét meg a Téli utazást.
Schubert Lieder - Dietrich Fischer Dieskau & Sviatoslav Richter (1978)
julia roberts egy kihalófélben lévő, ősrégi bécsi családnál volt schubert estén. abban a szalonban ahol hajdan schubert
zongorázott. schiele miatt jött bécsbe. egy schiele gyűjtőnek hozott egy megsemmisültnek hitt ritka-ritka-ritkaságot.
cserébe egy eltünt ferlinghettit igértek. ott volt ph is. ő tulajdonképpen sharon stone-t imádta (régen persze sophia lorent és claudia cardinale-t) de az utóbbi időben rájött, hogy takán mégis inkább julia. valahogy odakeveredett chuck is, akit nem utált ugyan, de 3O éve legalább nem nézte egyik filmjét se 5 percnél tovább. de a róla szóló vicceket csipázta.
Az elmúlt években kiderült róla, hogy már kétszer meghalt, csak a halál nem mert eljönni érte. Amikor Bell feltalálta a telefont, már volt két nem fogadott hívása Chuck Norristól. Tudjuk, hogy nincs evolúció, csupán egy lista olyan élőlényekről, akiket Chuck Norris élni hagyott. Néhány fiú bele tudja pisilni a nevét a hóba, de Chuck Norris a betonba is. Chuck Norris egyszer olyan gyorsan kelt fel, hogy látta magát aludni.
3 nap múlva julia és ph. együtt utaztak vissza londonba.
On Saturday Tate Modern opened its doors for the first weekend of what promises to be one of its biggest shows ever, as well as its first solo exhibition devoted to the great Spanish artist . The show – Picasso 1932: Love, Fame, Tragedy – concentrates on this especially productive time in his life, in which he made her image repeatedly.
“He was an obsessed man, to produce so many pictures over one period,” said Jeff Irvine, 57, from Belfast, who was visiting the gallery while staying with friends. “I studied his paintings at school, but it is great to see some of the less well-known images, showing what he was trying to get at. This has filled in some gaps.”
Tate Modern’s show crowns a spring of renewed worldwide focus on this period of Picasso’s work.
On Saturday particular attention was paid by many to a painting never shown in Britain before: the renowned study of Walter called The Dream, or Le Rêve, which also serves as the poster image for the show. Picasso, then 45 and married to Olga, a former dancer from the Ballets Russes, had met Walter by chance in a Paris department store and asked her to sit for him. The legacy of that random encounter lives on.
Caroline, visiting the Tate from her home in Amsterdam, stood in front of the portrait for at least five minutes. “It is great. It says a lot,” she said.
While Walter’s name is not so familiar outside the art world, her face is probably better known, in all its aspects and angles, than that of Picasso himself. Her strong nose has been accentuated in a hundred abstract studies and sculptured heads, many of them included in this show. Similarly, the straight blond hair she was sadly to lose in an illness, soon after it had first delighted Picasso, plays a big part in many of the portraits.
ph. tárgyalásokba kezdett, hogy legyen egy kassák - bortnyik kiálítás is. szatmári szilvával próbálta oldani a feszültséget.
bartók-kassák hetek lesznek a wigmore hallal együtt megszervezésben.
Works by Francis Bacon, Lucian Freud, Csontváry Koszta Tivadar, Virginia Woolf and Edward Burne-Jones will feature in a series of exhibitions at the Tate from next year. The artists join a portfolio of names, from the pre-Raphaelite painters to modern film and performance artists, that will feature in shows across the country’s galleries.
Bacon and Freud will join RB Kitaj and Paula Rego in the All Too Human presentation of figurative painting at Tate Britain
in London, while video and textile art by female stars Joan Jonas and Anni Albers will go on show at the Tate Modern.
tegnap holland sajtot kapott. a szürrealista autista. szeretik, a másik, az igazi oldalát nem ismerik. tényleg. melyik az igazi oldala? ma evezésben javított rekordot. ő nem body builder, nem is erőemelő. kisgyerek, aki játszik. nem üveggolyókkal. vasakkal. rozsdásakkal, havasokkal, sarasokkal és fénylő-kopott gépekkel. a súlyt, mint vasgolyót, megkapod.
a charles manson mészárlást még gyerekkorában látta egy angol újságban. akkoriban még nem nagyon voltak ilyesmik az országban, de náluk előfordult.
aztán jött az ifjúi kavargás, ahol sok alvilági, félvilági faszit, csajt sodort elé, mellé az élet. ezért néhány évvel később, amikor a pszichológiával foglalkozott, természetesen a marginális emberek, a deviánsok, a bűnözők pszichológiája is nagyon foglalkoztatta. kriminálpszichológia. aztán ez is elmúlt, de a hóhér dala, a könyv, az megint lefoglalta. a filmet természetesen nem mutatták be itthon.
jött helyette a hannibál, aminek az első részét látta, talán a másodikat is -és csak jóval később gondolkozott el rajta, hogy egy ilyen barmot celebbé avatott a végtelenül lebutított társadalom.
amikor még nem volt se golyós- se töltőtoll, pennával írtak és mindenki magával hordta a tintásüvegét
mindig nagyon csúnyán írt
és egyszer valami magával ragadta
és önszorgalomból esténként elkezdett írni, másolni egy vonalas füzetbe -mindegy, hogy mit, csak írni, lehetőleg szépen
MI MOZGAT EGY KISGYEREKET?
gimis korában
meg otthon, az udvarban téglákat állított fel sorban és a sor végére egy lavórt tett
és vezette a labdát az ellenfél játékosai között kígyózva (a téglák között) és a végén a kapura( a lavór) bombázott
MI MOZGAT EGY NAGYOBB GYEREKET?
és az is ma jutott eszébe, hogy -ismét- kisgyerekkorában meg kapus gyakorlatokat csinált, szamosszegen beállt a kapuba és mondta öccsének, hogy lövöldözzön három-négy méterről folyamatosan a kapura, ahol mint egy kis fekete párduc
Debussy only found his voice with his 1905 sea symphony La Mer and the hauntingly strange orchestral fantasia Prélude à l’Après-Midi d’un Faune. These are among the most extraordinary works of music of our time. The hushed intensity of the Debussy sound left its mark on Miles Davis, for one, who saw in the French composer a pre-jazz master of the sonic impressionist sketch.
The voice is chatty and demotic, perpetually ventriloquising, avid to sample different tones. Myles is a past master of the digression, a distractible dog, taking tangents that extend across galaxies (my favourite concerns George Bush's true identity as an alien snake queen, impregnated in the White House). There is a transcript of a lecture on foam, snatches of poems, a script for a talk show featuring a dead dog and a wooden puppet called Oscar.
But mostly Afterglow is about Rosie, the black and white pit bull bitch who was Myles’s long-serving companion. Born on a sidewalk, or maybe a rooftop, in the East Village, Rosie was a true street dog, dressed in a yellow raincoat: a hater of puppies, a lover of the ocean, “my dog … mainstay of my liturgy for sixteen point five almost seventeen years”.
What is the love for an animal, especially if the animal outlasts intimate human relations? What is this constant companionship, conducted on a level other than speech? “It’s like an eternally silent child. Who you trust. Who shouldn’t trust you. Who keeps playing with the same ball and likes the same walk and is getting old.”
There are definitely dog anecdotes here, if that’s your bag, most startlingly an account of Myles’s attempt to get Rosie studded by a stranger’s handsome dog on a rainy summer night in New York City. No one but Myles could have written this scene, with its indelible oddness, its cartoonish unease. Two pit bulls, one muzzled, “their huge jaws slack, hanging open, panting in unison like big smiles wavering in the night”. The humans sit on the sidelines, ashamed, shifty, gratified. “It was sex that was impossible to ignore, yet bureaucratic somehow.”
mondd merre jártál mondd el merre jártál mondd merre jártál mondd el merre jártál szép életemben földi életemben szép életemben földi életemben ezért víg a kedvem ezért víg a kedvem ezért víg a kedvem ezért víg a kedvem hej!
jártál csatában tárnokvölgyi csatában jártál csatában tárnokvölgyi csatában égszínkék ruhában szemek zászlajában hunok táborában attila városában világ ellenében isten gyötrelmében élet szerelmében diadal jegyében hej!
Grandpierre Attila magyar fizikus, csillagász. Korábban a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Csillagászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Egyetemi doktor (1977, Eötvös Loránd Tudományegyetem), a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa (1984, Magyar Tudományos Akadémia), az MTA köztestületének tagja.
A Budapest Klub Közösségi Tudatmezők nemzetközi kutatócsoportjának vezetője, a World Futures. The Journal of General Evolution, a Noetic Journal. The Journal of the Cosmology of Consciousness és az Euroquantology c. An Interdisciplinary Journal of Neuroscience and Quantum Physics nemzetközi tudományos folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. Fő kutatásai területei: a naptevékenység eredete, a Nap élő vagy élettelen természete, a Világegyetem élő természete, a fizika, a biológia és a pszichológia első elve, az élet komplexitási mérőszámai.
Zenész, énekes (a vágtázóhalottkémek
csak semmi tudományos társaság
csak semmi tudományos szerkesztőség
ló, kutya és végtelen száguldások, csavargások, menekülések, bújkálások, mondd ma mit fejtettél
Néhány éve lomtalanításkor két lomizó megkérdezte van-e nálunk fémhulladék. A férjem és a gyerekeim kitárták a kocsibejárót, majd eltűntek a garázsban és elkezdték kihordani az autótartással járó, évek alatt felhalmozódott, haszontalanná vált fémdarabokat. A két fiú ült a kapuval szemben a támfalnál, nézett be a kertbe, a kutyánk ült a nyitott kapuban és nézte őket. Egy idő múlva a kutya átsétált az út túlodalára, leült a két rémült fiú mellé, és fejét félrehajtva bölcs képpel bámult befelé az udvarba. A kutyák persze nem tudnak gondolkodni, amit antropomorfizálva annak vélünk, bonyolult ösztönök rendszere, Pumukli valószínűleg csak kíváncsi lett arra, mit bámulhat ez a két kétlábú, biztos valami érdekes dolog lehet, amit nem árhat, ha ő is megnéz. És mégis, ebben a csodálatos információs kánaánban, amelyben élünk, és amelyben porszívó nagyságú marsjárók színes panorámaképeket küldözgetnek az emberek telfonjára egy idegen bolygóról, oly sok emberből hiányzik a gondolkodásnak az minimális igénye is, hogy egy másik nézőpontból is megvizsgálja ugyanazt a dolgot. Talán ezért volt szomorú Kocsis, kezdte megérezni, hogy lassan kihal az emberekből a komplex gondolkodásra való hajlandóság.
“You’re not going to make me normal, are you, because I don’t want to be,”
(“The flesh is sad and I’ve read all the books”).
Pelléas et Mélisande, Acte 4, Golaud, Vincent Le Texier
In 1482, Leonardo da Vinci left his homeland of Tuscany and moved to Milan. He had written to Ludovico Sforza, the city’s ruler, listing his impressive qualifications, hoping to be offered employment. He could design bridges, make new types of cannons, dig “secret winding passages”, create waterways and plan cities. To these accomplishments the 30-year-old Leonardo added: “Likewise in painting, I can do everything possible.”
Thus the creator of TheMona Lisa only mentioned his artistic abilities as an afterthought.
In any case, Leonardo was clearly happy in Milan. “He was a man of outstanding beauty and infinite grace,” wrote a contemporary. He was also an excellent musician, dressed lavishly, was popular at court and had relationships with a series of young men, a particular favourite being Gian Giacomo Caprotti, who joined Leonardo as a 10-year-old servant in 1490. “Leonardo was at ease with being a misfit: illegitimate, gay, vegetarian, left-handed, easily distracted and at times heretical,” says Isaacson. Jones’s biographer, Thomas Dilworth, has devoted 30 years to writing his book. Whether he will ever produce another major life, I don’t know. But if we’re talking about quiddity, his labours have not been in vain. Those interested in Jones’s art (his dreamy watercolours, his masterly engravings), or in his singular poetry (the great work is In Parenthesis , a modernist epic inspired by his experiences in the trenches that TS ELIOT regarded as a masterpiece), will not be disappointed with the careful, delicate way Dilworth connects them to his confounding story. But the real joy of his book is not analytical.
Around this time, Leonardo started to fill notebooks with a dizzying array of ideas and investigations into subjects that ranged from light theory to designs for flying machines and from the study of friction to human anatomy. Then, seven years after his arrival in Milan, Leonardo got his first painting commission. The resulting portrait – made in oil on a walnut panel – is of Ludovico’s mistress Cecilia Gallerani, though we know it today as Lady With an Ermine. The painting is a masterpiece that transcends anything Leonardo had painted before then. Cecilia has the same enigmatic smile as the Mona Lisa, while the ermine she holds is rendered with stunning three-dimensional clarity. It is a lustrous, haunting image. “Her emotions seem to be revealed or at least hinted at, by the look in her eyes, the enigma of her smile and the erotic way she clutches and caresses the ermine,” states Isaacson.
“I am only interested in the things eternal,” he told a tailor who asked what kind of suit he wanted making out of some itchy ginger tweed Petra had woven for him.
In 1947 he took a room in a grotty Harrow boarding house that smelled of cabbage. He lived there for 16 years. When it was about to be demolished, he moved to a residential hotel further down the hill. He worried that, in summer, it would be like “Palm Beach or Capri”. But his room, “as dark as the inside of a cow” and sometimes visited by rats, he thought “jolly nice, like being in the trenches”.
Debussy befriended the French symbolist poet Stéphane Mallarmé, a lexical innovator whose writing glowed with a melancholy sense of emptiness (“The flesh is sad and I’ve read all the books”). As Walsh reminds us, Mallarmé was a tireless promoter of Edgar Allan Poe, in whom he found a European symbolist sensibility. For years Debussy worked on an opera based on Poe’s chain-rattling story The Fall of the House of Usher, but it was never completed.
By the time Debussy’s first string quartet was premiered in Paris in 1893, he was on his way to recognition. Though indebted to the chamber music of Marcel Proust’s beloved César Franck, there was a stillness in the slow movement that suggested new horizons. From here it was not such a leap to La Mer, Debussy’s best-loved work. The composer’s translation of the sea into orchestra was a signpost in the development of contemporary classical music. The symphony has little metre or pulse but, an impressionist marvel, it trembles like a mass of shimmering pointillist particles.
After a lifetime of heavy smoking and drinking, Debussy died in 1918, at the age of 55 és ő már 62 és ő már 62 és ő már 1o éve sportmánia-sportmenekülés ómfejtéspelléas-melisande melisande-pelléas egy elkúrt élet kocsis zoli debussy próbálkozásai a bunkóknál, a pestieknél, este a bunkóknál, pelléas a müpában és energia vesztegetés a mózesre mózesre tán csak parsifal hendrix egxedül a világon értékelte kocsis zoli két próbálozását döntőként és lám lám a mikro-és amakrofizika tálálkozásánál ott az ember a maga dadaaista szürrealizmusával az ómnak ó van dada vanda-da falovacska hegyiszöcske falovacska ghegyiszöcske-bringa és a wigmore hall melett a ladányi misi emlékház benne négyévente arany jános-babits mihály-juhász fecó emlékest
gyerekkoromban apám olvasta valahol, hogy mi minden van egy kisgyerek zsebében
tojáshéj
el felkeltette ó kiváncsiság
megnézte
és tényleg volt
a zsembemben
tojás törmelék
most schubert IX. szimfóniája
a citrát-kör kapcsolódása a bécsi körhöz
és hol van modigliani, seuret, braque, tanguy apó, moore, laurens és többi
száznyi izmusos
mert volt idő
réges régen
amikor a modern festészet- és szobrászat - életem döntő részét
ké
pez
te
és már csak a tudatalattimban élnek tova
flaubert le akarta vágni a farkát
van gogh le is vágta a fülét
a radzeer whitehead laboratoriumában
quantumdinamikai-biokémiai elemzésnek vetették alá a mindenhol beszippantott
óceánt, mikrolények molekuláit, az évmilliárd óta zavartalan óceán alapzat anyagát
és ezt a mikrofizikai világot
ütköztették
a kepler univerzum vizsgálóban felvett irdatlan makrofizikai adatokkal
még a fekete lyukakból is szereztek információt
és a sötét anyagból/energiából is
mert időutazásra képesek voltak
ezt tudjuk
de elmentek a jövőbe is
de csak
3OOO-ig
mert utána olyan világ
következik
ami még a radzeer számára is érthetetlen és értelmezhetetlen
robotok, három farkú, kép puncujú, vagy éppen farkatlan, punciatlan klónok
és a médiában már semmi hír semmi információ
csak reklám
és a klónok röfögve bámulják
a robotok legnagyobb örömére
a leonardo szoba persze összekötve jules verne és werner heisenberg álzal tervezett rendszerben a whitehead labbal és a kepler vizsgálóval
és a makrofizikai-mikrofizikai-történelmi-filozófiai
világok folyamatos computeres összevetése
ütköztetése
és harmonia vagy disharmonia
észlelésekor
a határterületek fraktál-statikus-poetikus
szintetikus analízisével
előre az óm kutatásában
szép női vállon, ringtam
tóth árpád vitatkozott chuck norrisszal
egy magyar költő nem fél semmitől
csak magától
fél, hogyne félne
tegnap a triceps és biceps során egyéni csúcsot ért el és a hát is elég jól ment, a mell se volt rossz
pedig már ott bújkált benne a beegség
ami mára rá is tört
túledzettség
depresszió
öregség
önpusztítás
Look through the people, and on through the mist To the hill of the headless cross, Where all witches meet, on a night such as this And the power of darkness is host They come face to face, eye to eye, soul to soul With an Angel that fell from the sky, Borne on the air, the screams and the wails Of the masses appointed to die. Listen for the feet as they pound the land to a tune of thunder, Watch as the legions ride again to a fate of death or torture, At the Headless Cross, at the Headless Cross From the first evil night, when a black flash of light Cut the crucifix half to the ground. There's been no escape from the power of Satan, On a nation so brave and so proud. How do you feel, when the locks refuse the key And the master is calling your name, Does the luck of the charm, really keep you from harm,
Rigoberto Uran a téli szünet végeztével átköltözött a szép Medellinből Monacoba, az esőerdővel övezett bővérű metrolpolisból a sznob hercegségbe, amely fagyosan fogadta a sebes térdű bringást, minusz 1 fok volt. Gyanítom, Uran most szívesebben utazna velünk a kalózhajóvá vedlett cirkáló Leonardo da Vinci által tervezett könyvtárában, hogy létünk titkát keresse a régi aranygerincű, komoly könyvekben, cigarettázva, és rumot iszogatva, miközben Artúr okos kis madárfejét leszegve a billentyűkbe csap, minthogy a fenekét fagyassza való öszvéreknek való havas, hideg hágón. Fel hát társak, pakoljuk be a rumot, is induljunk ebből a lassan jéggé dermedő, haldokló Európából föl az Iravádin.
a radzeer kutatta a végtelen óceánt, a végtelen szigegvilágokat, marlowe pedig a hajó könyvtárában kutatta a husserliánát, lenin összes műveit, a kőkemény hegel és heidegger életművet stb. gátlások alapvető jelentősége a biológiai létezőben, elfojtások a lélekben és heidegger látta a felejtés alapvető jelentőségét a történelemben, a szociológiai dimenzióban. tiltott gyimilcs. ó biblia ősrégi élménye, látomása. marlowe a maga módján nem egy almáért ment, hanem ha már alma, akkor az egész fa. odament, megrázta, de még mielőtt hullani keztek volna a gyümölcsök, jött a sötét erő sötét serege és a verőlegények eltörték a kezét aztán ájultra verték. az oxbridge tiszteletre méltó tudósok meg amint meghallák az hírt, örömtüzeket gyujtának és táncra perdülének. a tetőtől talpig összefércelt marlowe-t pedig feltolák az radzeer orrfedélzetére, pipáztatták,itatták és folytatták a kutatást. aztán jött a rúdtáncosnő és jött a könyvtár jött a világ megélhetési tudósainak újbóli rémülete és az ördögi kör köre az ördögnek a farkába harapó kígyó
a kígyó etológia királya, az etológiai ontológia philiw marlowe-ja, bacall
fülig jimmy mérgesen rugdalta lefelő a fedélzetről a felkapaszkodó benszülött kagyló kereskedőket.
Thelonious Monk - Straight, No Chaser (HD FULL ALBUM)
-avagy miként diktálta faust az iródeák williamnek a lear királyt
Helen Vendler once wrote that Shakespeare’s sonnets work in readers’ minds like a “lightning rod for nuttiness”. Vendler was referring to the wild hinterland of scholarship that trawls the sonnets for evidence of Shakespeare’s real-life desires and transgressions. This critical impulse was famously satirized by Oscar Wilde in “The Portrait of Mr W. H.”, in which the obsessive scholar Cyril Graham shoots himself with a revolver in order to demonstrate his firm belief that the mysterious dedicatee of the 1609 volume, Mr W. H., was the beautiful young actor Willie Hughes. It remains true that Shakespeare’s sonnets have a way of enticing readers to find within their lines whatever nutty story they are looking for. All the same, a bit of wildness seems more than justified – even necessary – when dealing with these extraordinary poems. Shakespeare took a reckless attitude towards his predecessors, especially traditional sonnet-writers,
Jim was irreverent and mischievous. One time we were shooting outside and he suddenly disappeared. He came back with this cheeky smile and I took his picture. Only later, when I got the photos developed, did I realise what he had been doing: he’d hidden behind a tree, got himself aroused and, through his trousers, was pointing his erection right at my camera.
His girlfriend Pam came over, claiming Jim had pushed her into the closet and set it on fire
Jim and I were around the same age, and we clicked intellectually. He and his girlfriend Pam Courson moved into a place next door to where my wife and I lived in Laurel Canyon. I remember one evening we spent together, smoking a load of hash and listening to a vinyl import of Sgt Pepper . That was a great night. Harlem Renaissance. A period of musical, literary, and cultural proliferation that began in New York’s African-American community during the 1920s and early 1930s. The movement was key to developing a new sense of Black identity and aesthetics as writers, visual artists, and musicians articulated new modes of African-American experience and experimented with artistic forms, modernist techniques, and folk culture. Harlem Renaissance artists and activists also influenced French and Caribbean Négritude and Negrismo movements in addition to laying a foundation for future Black Arts champions.
