Tóth Árpád: Hajnali szerenád (Előadja: Szakácsi Sándor)
Amikor 2O évesen kirakták a szűrét otthonról egy fél böröndnyi cuccot lopott el magával -köztük néhány anyja hagyatékából, az egyik tóth árpád összes versei és versfordításai
juhász fecó nem igazán tóth árpádi költő volt, de lánya szerint a haldokló fecó utolsó szavai:TÓTH ÁRPÁD
Tizenhat évesen Irány csak a szél ellen, Akárhogyan, csak messzire érjen,
Kimegy a reptérre, Ennél többre nincs pénze, Itt nézni lehet a gépeket ingyen.
Boldog, mint rég volt, Közel jön az égbolt, Lesi a messzeség határát. Ezüst titok bontja szárnyát.
Minden érkezőt valaki vár, Köztük ő is fönn a teraszon áll, Várni jött az ismeretlent. Várja, ami nincs még.
Meglett de ő nem ilyen lovat akart
Tizenhat évesen Karnyújtás a végtelen, Úgy tűnik, még elérhető.
Tizenhat évesen, Fél lábbal az életben Szívében még bolond erő.
Övé az égbolt, Leráz minden béklyót, Lesi az egek ködhatárát, Hol a jövő bontja szárnyát.
Minden érkezőt valaki vár, Köztük ő is fönn a teraszon áll, Várni jött az ismeretlent. Várja, ami nincs még.
Övé az égbolt, Boldog, mint rég volt, Lesi a jelen ködhatárát. Hogy szurkálnjon egy kicsit
Boldog, mint rég volt, Közel jön az égbolt, Hol a jövő bontja szárnyát.
Amerika és a jövő ittvan
Eső mossa a leszállópályát… Eső mossa a leszállópályát…
a tökéletes dolgok már nem fejlődnek - elmúlnak, eltünnek -ráadásul nem hegeli megőrzés értelemben, hanem parsifali féle tökéletes eltemetés értelmében.
hová is fejlődhetett volna még a szonett, a szonáta, az opera, a humanizmus, a prog.rock, a szürrealizmus.
a nyálkás szarok fejlődnek mint a politikai pártok, a simára borotvált agyú nép stb.stb.
a tegnapi négy órás gyúrástól kissé fáradtan ébredt. jól aludt. egyetemről szokott álmodni, a számtalan utóvizsgája közül azonban csak ritkán merül fel valamelyik. az egyetem és a korai diplomás évek keverednek az idősebb kori élményekkel. általában jó álmok. álmában általában a világ nem olyan visszataszító mint az életben.
mostanában reggeli kábulatban nem slayer dübörög, hanem a tv. hát az rögvest ráébreszti a borotvált agyú társadalomra.
sport, politikai, török, brazil, magyar filmek és a reklámok végtelensége a borotvált agyú emberek fejéről csorgó agyfos.
kassi juhász fecó alain delon gábor zsazsa lao ce mo ti albiruni
parsifal felébredt a farkán sakuntala hortyogott a fenekénél kálidásza szoszogott ittasan
lautréamont kiment az istállóba, egy fordulórúgással kivégzett egy lovat, meghámoztta, ütött hozzá 13 tojás sárgáját és megette ezt még pavarotti is megirígyelte volna
Die Camus-Zwillinge haben die Zerrissenheit ihres Vaters unter sich aufgeteilt. Der Vater, der sich zwischen den hochinteressanten Traurigkeiten einer intellektuellen Existenz in Paris und dem gleichmütigen Glück des einfachen Lebens am Mittelmeer nie entscheiden konnte, hat seinen Kindern die Wohnung in der Rue Madame und ein Landhaus in der Provence hinterlassen. Jean Camus hat die Pariser Wohnung und die intellektuell-melancholische Seite des Vaters übernommen. Catherine Camus wohnt in dem großen Dorfhaus in Lourmarin. Jedes der Kinder lebt eines der beiden unversöhnlichen Leben des Vaters für sich zu Ende. Seit Jahren haben die Zwillinge kein Wort mehr miteinander gesprochen.
Diese Gleichgültigkeit traf nach dem Erscheinen des Fremden im Jahr 1942 das paradoxe moderne Lebensgefühl der Hoffnungslosigkeit, von der man nicht mehr erlöst werden will, weil sie selbst die Hoffnung ist. Darin steckte nicht nur ein kühner Gedanke, der sich gut mit schwarzen Rollkragenpullovern kombinieren ließ, sondern auch ein Abwehrsystem gegen alles, was den Menschen ängstigt und ihm Schmerz bereiten kann, seitdem er davon ausgehen muss, dass er zwar ab und zu im Café de Flore von jemandem erwartet wird, aber niemals in den endlosen Räumen des Kosmos. Wer gleichgültig ist, hat nichts mehr zu befürchten. Weder die braune Pest vor seiner Tür noch das absurde Lebensgefühl in seiner Magengrube. "Der Gleichgültige" sollte Camus’ erster Roman zunächst heißen. Wohl auch deswegen, weil sich sein Held einfach weigert, beim üblichen Urteilssprechen der Gesellschaft mitzumachen, und bei der Beerdigung seiner Mutter nicht weint. Wenn der Fremde überhaupt etwas sagt, dann sagt er meistens: "Das bedeutet nichts." Der Gleichgültige möchte der Sinnlosigkeit lieber mutig ins Auge sehen, als in das ideologische und sentimentale Geschnatter seines Zeitalters einzustimmen. Dabei ist die Welthaltung des Gleichgültigen entgegen dem landläufigen Vorurteil nicht leer und sinnlos, sondern reich und lebendig. Sie öffnet sich in die Stille, die Weite und die Mehrdeutigkeit der Welt und des Inneren und befreit ihre Anhänger vom Terror der Eindeutigkeit. Der Sohn Camus’ kann es noch immer nicht fassen, wie sein 26-jähriger Vater ein so geniales, wegweisendes Werk schreiben konnte, das Millionen Leser auf der ganzen Welt als eine Befreiung vom halb verlogenen Gefühlsschrott ihrer Zeit verstanden haben.
Fremd im eigenen Körper.
Die ersten sechs Jahre seines Exils verbrachte Zweig in England; als er zu Beginn des Zweiten Weltkriegs fürchten musste, als „feindlicher Ausländer“ schikaniert oder gar interniert zu werden, siedelte er über nach New York. Heftig blieb jedoch sein Widerwille gegen die „ermüdende“ Dynamik der Metropole und die „oberflächliche“ amerikanische Populärkultur, die ihm nur vor Augen führte, dass er ein entwurzelter Alteuropäer war. Vor allem kam er nun an die Grenzen seiner Hilfsbereitschaft und Gutmütigkeit.
„Irgendwo an einem vergessenen Ort“kisújszálláskisújszállásszamosszeg
Als Sarkozy noch Präsident war, wollte er Camus unbedingt nach Paris holen, ins Pantheon, an die Seite von Voltaire, Rousseau und Malraux. Weg von den kleinen Leuten und ihren Plastikrosen und Porzellanvergissmeinnicht auf den ärmlichen Gräbern des Dorffriedhofes. Der Sohn Jean Camus war dagegen. Er ist sicher, Paris ist der falsche Ort für seinen Vater, im Leben wie im Tod.
a lét és a semmit antikváriumban szerezte meg természetesen nagyon régen, aztán szintén nagyon régen, valamiért nekiadta francia bölcsész öccsének, aki nem nagyon tudott vele mit kezdeni.
Nachdem Sartre am 15. April 1980 gestorben und, begleitet von einer riesigen Menschenmenge, auf dem Friedhof Montparnasse begraben worden war, blieben vom Existenzialismus nur noch ein paar zerlesene dunkelrote rororo-Bändchen in der zweiten Regalreihe und ein schlechtes Gewissen, weil man Sartres Das Sein und das Nichts noch immer nicht zu Ende gelesen hatte. Das existenzialistische Zeitalter war vorbei. In den Pariser Hörsälen sprach man lieber über die Dispositive der Macht als über die Freiheit des Menschen. Jean-Paul Sartre, Camus, Maurice Merleau-Ponty und Simone de Beauvoir waren abgelöst durch Foucault, Barthes, Lévi Strauss und Jacques Derrida. Die großen Worte aus der Camus-und-Sartre-Welt – Gleichgültigkeit, Ekel, Revolte, Absurdität, Verantwortung für die eigene Existenz – hatten ihr Gewicht verloren und waren zu einem Spiel aus Zeichen geworden, dessen Spielleiter anonym blieb. Die französische Philosophie arbeitete an der Dekonstruktion des Menschen. Die französische Literatur experimentierte mit unpersönlichen Erzählhaltungen. Drei Jahre nach Sartres Tod fragte Derrida voller Missachtung: "Was für eine Gesellschaft muss die unsrige sein, damit so ein Mann derart die kulturelle Szene beherrschen und sogar zu einer Berühmtheit werden kann?" Und Baudrillart tat sich mit der Erkenntnis hervor, dass niemand mehr "die existenzialistischen Hinterlassenschaften" benötige, denn "wer sorgt sich heute um die Freiheit, um Unaufrichtigkeit und Authentizität?"
Doch auch das ging vorüber. Der Poststrukturalismus hat seinerseits seine beste Zeit hinter sich. Erschöpft von endlosen Dekonstruktionen und Fiktionalisierungen, sucht das philosophische Denken im Augenblick nach neuen Perspektiven und nach neuerlichem Bodenkontakt.
CrID: 107355990325
Sarah Bakewells Wiederentdeckung der Pariser Existenzialisten passt in diese Stimmung. Wie so viele junge Leser verschlang die britische Publizistin als 16-Jährige in den siebziger Jahren die Romane von Sartre, mitgerissen von seiner Radikalität. Sartre verleitete die junge Gymnasiastin zum Philosophiestudium und zu einem existenzialistischen Lebensstil, von dem man damals in Berlin oder London immerhin schon wusste, dass er irgendetwas mit heruntergekommenen Pariser Hotelzimmern, schwarzen Rollkragenpullovern, Jazz und sehr viel Whisky zu tun haben musste.
a társagalmi szokások, illemek, előírások nagy részét zsigerből utálta
így például szívesen és gyakran ivott pezsgőt
de éppen hogy egy évek óta koszos befőttesüvegből
a boncteremtől azonban valljuk meg az igazat félt
meztelenül fekszik a rideg asztalon
hasa felvágva
lefűrészelt bordái meredeznek mint gyerekkora kóró puskái
belei mája veséi lépe szíve ide oda hajigálva miközben lábai között folyik a vért, szart lemosó halkan csobogó víz
a boncmester dohányzik kavargó füstben vagdalkozik hivatalos késével társa a boncterem meghítt
bűzében eszik egy szendvicset a sarokban
a rendőrség óvatosan de határozottan
nyomozott a telefonbetyárkodás és fülkefeltörések ügyében
persze nemcsak a boncterem mosója folyik, hanem minden
mi az ördög tartotta goethét a néhány ezres kisvárosban
a kertje a frauenplatzon
itt borozgatott és nézte, hogy miként változnak, alakulnak a növények
és ahogy hegel meglátta a világszellemet
úgy megpillantotta ő az ősnövényt
hogy miként lett az urpflanzéból fekete tulipán
-nos azt csak parsifal tudná megmondani de ő hallgat
gregor ott vonszolta magát a sárgarépák között
rilke várta a festőt mert a fürdőszobájában már lekoszlott már minden a pókok vidáman és rejtélyes
gestalt formáló erejük birtokában büszke galagonyabokor szőtték a hálójukat
a kisgyerek, a szamosszegi gyerek már rég nem tartozik a mindenben megváltozott szamosszeghez
de semmi köze oxfordhoz sem
talán még juan kocsmájához vagy a novoszibirszkhez
de azok meg már rég nincsenek
de amíg bírja inkább a gymbe jár
angolul direkt elfelejt hogy ne nyomassza a hindutrumpbbcfeka életérzés
mert a nyelv az az élet
de hát akkor a német nyelvhez sem köti semmi
csak a spanyol kocsma na és a bécsipestiberlini antikváriumok
goethe nyelvén beszéni a molekuláris biológiáról
hegel nyelvén beszélni a death metalről
hölderlin nyelvén beszélni a body buildingről
a változatlan változó der geist ist wesentlich resultat seiner tatigkeit seine tatigkeit is hinsausgehen über die unmittelbarkeit das negieren derselben und rückehr in sich
a film technikai fejlődése és eszméletlen elszemetetedése
a félelem bére és az autóversengés 125. része
a film fejlődése és .........................
mózesék szaladtak a dühödt, örjöngő ráksasszák gyilkos hada elől, amikor a tengerhez értek
hogy tovább sehol egy csónak sehol egy híd és sehol semmi, legfeljebb itt-ott egy-két fűcsomó.
és akkor mózesnek eszébe jutott egy titok, amit még gyerekkorában (mert neki is volt ám gyermekkora almalopással, kukkolással és bújkáló dohányzással) hallott egy vak koldustól. ez az öreg ismerte a furfangos odüsszeuszt, a tengerek ismert , semmitől sem félő furfangos vándorát. nos odüsszeusz egy lamartinei kikötőben elkártyázta hajóját legényestül, patkányostul. hajnalban indult haza, fáradtan, másnaposan. nem sokáig jutott , ott viharzott előtte a tenger - hajó, legénység, patkányok meg elkártyázva. a furfangos odüsszeusznak eszébe jutott egy varázsmondás, amit még az iliász előszavában olvasott gyerekkorában (mert ő is volt ám gyerek........) az alexandriai könyvtárban: bettyneluki fabor agor omnia vincit és toppantott hozzá hármat miközben köpött egyet északnyugat felé. nos ekkor a tenger megszelídült és kettévált és a derék odüsszeusz szépen elgyalogolt hazáig. így tett mózes is, a többit meg már tudjuk.
közben a magyar állami viperaház ladányi mihály díszpincéjében csapra vertek egy hordó csemei borocskát és az úri közönség inni és táncolni kezdett.
walt odadzsabázott lao-cehez és megkérdezte, hogy ugyan mi az ördögöt jelent az a fekete tulipán
ő csak mosolygott mint egy nadragulyakóróbéltelek
aztán elárulta, hogy AZ ÍRÁS maga a titok
a rejtély
nem közvetíti a létet, nem közli, hanem ő maga a lét no meg persze a semmi
például teljesen mást jelent egy fekete tulipán a rinocérosz oldalára karcolva
mint a faluszéli kurtakocsma asztalába vésve
lange hielt ich meine feder für ein schwert
és másként olvassa a fekete tulipánt az, aki dsida vodkát iszik és megent másként az, aki
mutant massot zúdít
és ugye tudjuk, hogy az agy különböző rendszereit
- a fontosabbakat, a kifinomultabbakat - nem lehet megközelíteni semmiféle kísérletekkel
mert a kísérletek éppen tönkrezúzzák a megfigyelni kívánt mezőket, rendszereket
analógiák
az asztrológia zagyva és írdatlan ostoba fogalomrendszere viszont éppenhogy alkalmasnak tünik az erosz, a thanatosz, az antigoné, a kreon, a prométheusz stb. rendszerek leírására
az merkur és a vénusz együttállása az instagram borúlátásában mondjuk leírja a hippocampus a zónájának kapcsolatát a substaantia nigra b zónájával miközben a formáció reticularis 45 %-os üzbegisztán
hát itt van valahol a fekete tulipán ontikus axiomatikus adrian leverkühnje
Wo sind eigentlich die Philosophen, die Alarm schlagen, die all das einordnen und erklären? Hört man sie nicht? Trauen sie sich nicht? Oder haben sie einfach nichts mehr zu sagen?
Wo sind eigentlich die Philosophen, die Alarm schlagen, die all das einordnen und erklären? Hört man sie nicht? Trauen sie sich nicht? Oder haben sie einfach nichts mehr zu sagen?
Wo sind eigentlich die Philosophen, die Alarm schlagen, die all das einordnen und erklären? Hört man sie nicht? Trauen sie sich nicht? Oder haben sie einfach nichts mehr zu sagen?
kassi leült walt whitman mellé a kurtakocsmában és a rozoga asztalba vésett egy fekete tulipánt
a krisztus szakállú faszobrász közben a körömpörköltet zabálta. Niemand kann heute mehr so denken wie Platon oder Hobbes oder Kant. Doch zugleich kann sich niemand, der ihre Schriften liest, dem Eindruck entziehen, dass ihre Fragen uns etwas angehen. Man kann es vielleicht so formulieren: Die philosophische Tradition hat lange Zeit so komplex und begriffsstark gedacht, dass für das bleibende Interesse an ihr die historische Ferne ihrer Texte nicht allzu sehr ins Gewicht fällt.
Kein aktiver Physiker liest Newton. Schönberg hat Schubert nicht ersetzt.
Momentan scheint die Aufklärung teilweise rückwärts zu laufen: In Großbritannien haben sich die Bürger gegen die europäische Idee entschieden. In Osteuropa werden Politiker für Hetze gegen Flüchtlinge gefeiert, und dafür, dass sie wieder Zäune aufstellen. Der neue US-Präsident heißt Donald adócsaló populista bohóc Trump.
Mit Donald Trump wird ein Mann Präsident der wichtigsten aufgeklärten Nation, der seinen Aufstieg zu einem nicht unwesentlichen Teil Lügen, Halbwahrheiten und geschickt platzierten Falsch-Nachrichten verdankt(vö. orban victororbanviktororbanhazugviktor). Und damit exzellent durchkommt. Die Wahrheit selbst steht im digitalen Zeitalter zur Disposition. Nicht nur politisch, auch ideengeschichtlich ist das eine brandgefährliche Entwicklung. Wie gesichertes Wissen erlangt und begründet werden kann, ist eine Kernkompetenz der Philosophie - zumindest hat sie das Jahrtausende lang behauptet. Angesichts des Missbrauchs von Wissenssystemen wie dem Internet müssten Philosophen schäumen. Stattdessen schweigen sie.
schweigen sie
schweigen sie
schweigen sieschweigen sie
"Ein großer Teil der Philosophie verdient nicht wirklich einen Platz in der Welt", beklagte kürzlich Daniel Dennett, einer der wichtigsten gegenwärtigen Philosophen. Vieles, beispielsweise aus der analytischen Metaphysik, sei "mutwillig losgelöst von ernsthaften Problemen".
Sicher, es gibt Ausnahmen. Der aus Slowenien stammende Philosoph Slavoj Žižek beispielsweise empfahl den US-Amerikanern vor der Wahl, Trump zu wählen. Denn er habe die "verzweifelte, sehr verzweifelte Hoffnung", so Žižek, dass Trumps Wahl so ein großer Schock für Demokraten und Republikaner wäre, dass möglicherweise neue politische Bewegung entstünde.
schocktherapyschocktherapyschocktherapy
"Die gegenwärtige Philosophie ist gescheitert, die Bedürfnisse der Gesellschaft zu bedienen", schreiben Robert Frodeman und Adam Briggle, beide Professoren in Texas, in dem neu erschienenen Buch "Socrates Tenured: The Institutions of 21st Century Philosophy" - eine vernichtende Abrechnung mit der eigenen Disziplin. Eine philosophische Praxis, wie sie Sokrates einst verstanden habe, also auf dem Marktplatz rumzuhängen und Leute zum Denken anzustacheln, sei nicht mehr existent. Wer das heute versuche, würde als "hoffnungsloser Amateur" ausgelacht. Stattdessen schrieben an der Uni angestellte Philosophen abstrakte Texte, die nur andere Philosophen verstünden. "Sokrates könnte heute niemals eine Stelle in einem Institut bekommen", sind Briggle und Frodeman überzeugt.
. "Im akademischen System denken manche Leute, bevor sie nicht habilitiert sind, dürfen sie gar nichts sagen." Größere Hoffnung als auf die "alten Autoritäten" setzt Vašek auf die Jungen, Denker außerhalb des akademischen Systems.
Frodeman und Briggle nennen diesen Zirkel die "neue Republik der Gelehrten", -szabad kőmüves segédmunkások világ-nem-szervezete
Movement - az ember születése a Body Language szelleméből
iere haben Gehirne, Pflanzen nicht. Warum? Eine Antwort auf diese Frage liefert ein Blick auf eine erfolgreiche Gruppe von Tieren, die die Weltmeere besiedeln, die Seescheiden. Erwachsene Seescheiden kleben unbeweglich am Untergrund - nicht zuletzt auch an Schiffsrümpfen -, wo sie unermüdlich Nahrungspartikel aus dem Wasser filtrieren. Mit Blick auf ihre Erscheinung könnten sie problemlos als Pflanzen durchgehen. Sie haben kein Gehirn. Anders ihre Jugendform, die Seescheidenlarve, die freischwimmend die Umgebung erkundet. Es ist die Larve, die über primitive Sinnesorgane und ein primitives Gehirn verfügt. Das Gehirn wird gebraucht, um die Schwimmbewegungen zu kontrollieren, und es wird gebraucht, um Informationen, die die Sinnesorgane über die Umwelt und über die Bewegung der Larve anbieten, für deren Orientierung zu nutzen.
Seescheiden legen somit nahe, dass es die Mobilität sein könnte, die Gehirne erforderlich macht. Aber verbinden die Neurowissenschaften nicht mit unserem Gehirn Fähigkeiten, die uns weit komplexer und bedeutsamer erscheinen als die Bewegung: Sprache- vígotszkíj,wittgenstein, heidegger, chomsky
Erinnerungsvermögen, bergson, freud, kardos lajos ein Konzept von Vergangenheit und Zukunft, die Fähigkeit, Selbst und Nicht-Selbst zu unterscheiden und mit anderen zu interagieren, kurzum, all das, was menschliche Persönlichkeiten mit ihren Fähigkeiten und Eigenarten definiert. Ja, es handelt sich zweifelsohne um Hirnleistungen, die nicht von der Handvoll Nervenzellen der Seescheidenlarve erbracht werden können, für die vielmehr die Milliarden Nervenzellen des menschlichen Gehirns mit seinen Billionen Verbindungen nötig sind. Aber sie alle bauen letztlich auf unserer Fähigkeit auf, uns zu bewegen, eine Fähigkeit, die tragfähige Konzepte von Raum und Zeit erfordert. Diese Konzepte von Raum und Zeit sind das Ergebnis eines aktiven Rekonstruktionsprozesses, dessen Eigenschaften durch die Anforderungen der Lebenswelt einer Spezies bestimmt werden. szent ágoston, kant, hegel, heisenberg
Raum und Zeit sind also im eigentlichen Sinne Hirngespinste - Gespinste, die es uns erlauben, der Vielgestaltigkeit der Ansichten der Welt, die Folge unserer Fähigkeit, verschiedenste Perspektiven einzunehmen, uns zu nähern oder uns zu entfernen, gerecht zu werden und die Auswirkungen unserer Handlungen in einer für unser Überleben zweckmäßigen Weise zu interpretieren.
John O’Keefe für die Entdeckung der Ortszellen im Hippocampus und das Ehepaar Moser für die Entdeckung der grid cells, der Gitterzellen, die sich in der Nachbarschaft des Hippocampus finden und eine Art Koordinatensystem für Ortsinformationen anbieten. O’Keefe und die Mosers stehen stellvertretend für viele andere, die die Neurobiologie von Raum und Zeit entwickelt haben. Nun genügen aufregende Einblicke in die Architektur des menschlichen Geistes vielen nicht, und es muss ein praktischer Nutzen bemüht werden.
Dass Sport diese Erkrankung, die den Geist zerstört, wenn nicht heilt, so doch bremsen und lindern kann, ist vielleicht weniger unverständlich, wenn man die zuvor skizzierten engen Beziehungen zwischen Bewegen, Wahrnehmen und Erinnern bedenkt und daher mit Recht vermuten darf, dass das Training des Körpers notwendigerweise auch den Geist trainiert. Sport ist eben keineswegs „hirnlos“. Es sind Seescheiden, diese unscheinbaren Organismen, an die wohl kaum ein Alzheimer-Forscher denken dürfte, die uns lehren, dass es die Bewegung ist, die den Geist erfordert.
Die Hoffnung ist, dass sich anhand der Gravitationswellen Erkenntnisse über das Universum gewinnen lassen, die elektromagnetische Wellen nicht liefern können.
Es war ein Triumph für die Teilchenphysik, als 2012 am Cern das Higgs-Teilchen entdeckt wurde. Mit dem Nachweis bestätigte sich, dass unsere Modellvorstellungen über die Elementarteilchen und ihre Massen auf einem soliden Fundament ruhen. Ebenso solide scheint der zweite Eckpfeiler der modernen Physik zu sein, Einsteins Allgemeine Relativitätstheorie. Leibniz entwickelte die Monadentheorie als Gegenentwurf zu den zeitgenössischen Strömungen. Die Philosophen des 17. Jahrhunderts arbeiteten in der Regel entweder eine neue Substanztheorie aus oder sie entwickelten die Atomtheorie nach neuzeitlichen Maßstäben weiter. Leibniz befriedigte keine dieser Auffassungen. Er nennt die Philosophie der Atomisten eine „faule“ Philosophie, da diese Auffassung, welche die Atome als letzte Bausteine ansieht, die lebendige, sich verändernde Welt nicht tiefgründig genug analysiere.
Den Monadenbegriff greift er aus der neuplatonischen Tradition auf. Der Begriff Monade, „Einheit“, stammt aus der Stoicheiosis theologike des spätantiken Philosophen Proklos. Wenn man die unendliche Substanz Spinozas und des Mathematikers Pascal in unzähligen Punkten repräsentiert findet, deren jeder das Universum enthält, dann hat man ein Bild für das Bewusstsein, das in seinem Ichpunkt das ganze All umfasst: dann hat man die Leibniz’schen Monaden.Szindbad Wechselwirkung.
Eine Monade – der zentrale Begriff der Leibniz’schen Welterklärung – ist eine einfache, nicht ausgedehnte und daher unteilbare Substanz, die äußeren mechanischen Einwirkungen unzugänglich ist. Hendrix mező.
Das gesamte Universum bildet sich in den von den Monaden spontan gebildeten Wahrnehmungen ab. Sie sind eine Art spirituelle Atome, ewig, unzerlegbar, einzigartig. Leibniz vertritt somit eine panpsychistische Weltanschauung. Die Idee der Monade löst das Problem der Wechselwirkung von Geist und Materie, welches dem System Descartes’ entspringt. Ebenso löst sie das Problem der Vereinzelung, welches im System Spinozas problematisch erscheint. Dort werden einzelne Lebewesen als bloß zufällige Veränderungen der einzigen Substanz beschrieben. Ein Beispiel: Eine Substanz kann ohne Denken existieren, aber das Denken nicht ohne Substanz. Parsifal bozon.
a világot megmenteni soha nem akarta de meghódítani sem
megismerni szerette volna bő negyven éven keresztül
és hatvan éves korában eljutott a nem-megismerés akarása bódhiszatva szintre
wu wei
hu wu wei
nem cselekvés
nem megismerés
Schon jetzt ist die vollständige Herausgabe der Leibniz’schen Manuskripte das langfristigste wissenschaftliche Einzelvorhaben aller Zeiten; ein Projekt, an dem bereits Generationen von Fachleuten mitgewirkt haben und das noch weitere beschäftigen wird. Die gesamte, heute in acht Brief- und Schriftenreihen gegliederte Edition wurde 1901 begonnen und soll, so der aktuelle Plan, im Jahr 2055 abgeschlossen sein. In allen Reihen zusammen sind bisher 59 Bände und Teilbände erschienen.
„Geplant sind mehr als 130“, sagt Harald Siebert. Ganz genau wisse man das aber noch nicht, da Teile des Nachlasses noch nicht im Detail katalogisiert sind.
Aber warum ist es überhaupt so viel? Dafür gibt es zwei Gründe: Erstens hat Leibniz offenbar alles aufgehoben. „Böse Zungen behaupten sogar, er habe gar keinen Papierkorb gehabt“, erzählt Knobloch.
Der zweite Grund für den Umfang der Leibniz’schen Zettelwirtschaft ist die geradezu manische Produktivität dieses Mannes. Die Ideen sprudelten nur so aus ihm heraus. Wenn er morgens aufstehe, soll er einmal gesagt haben, habe er schon mehr Einfälle, als er den Tag über aufschreiben könne. Trotzdem schrieb er, wann immer er konnte. Gerne entwickelte er seine Gedanken in Korrespondenzen: Er stand mit nicht weniger als 1100 Personen in Briefkontakt, darunter sämtliche auch nur halbwegs bedeutende Gelehrten seiner Zeit. Oder er notierte sich einfach etwas auf dem nächstbesten Stück Papier.
Hinzu kommt Leibniz’ Angewohnheit, seine Notizen später oft selbst zu kommentieren sowie Streichungen und Ersetzungen vorzunehmen, die er dann möglicherweise auch wieder überarbeitete. „Da müssen wir dann erst einmal rausbekommen, in welcher Reihenfolge er das überhaupt hingeschrieben hat“, sagt Knobloch. Ein guter Hinweis ist die Schriftgröße: „Oft fängt Leibniz ein Blatt relativ großzügig an. Dann ist es voll, aber er sieht, da ist am Rand noch Platz. Dann wird der Platz weniger und die Schrift kleiner. Oder er schreibt an einer anderen Ecke weiter. Aber dann weiß man manchmal nicht, ob er da etwas durchgestrichen hat, oder ob die Linie irgendwo hinführt, wo es weitergeht.“ Dabei sind die vielen Streichungen in aller Regel so vorgenommen, dass alles Durchgestrichene noch lesbar bleibt. „Er hatte offenbar die Idee und auch die Praxis, aus den Fehlern zu lernen und daher die Fehler auch stehen zu lassen“, sagt Harald Siebert. „Er hat die Wege seines Denkens dokumentiert und daher die Spuren alle aufgehoben.“
Gibt es einen Fortschritt in der Philosophie, wie es ihn in der Wissenschaft gibt? Und warum lohnt es sich, über das Vergangene immer von Neuem nachzudenken.
Dieter Henrich gehört insofern auch zur vorerst letzten Epoche, in der die Philosophie einen prägenden Einfluss auf andere Fächer - beispielsweise die Literatur-, Musik-, Sprach- und Sozialwissenschaften - sowie auf das hatte, was an den hiesigen Universitäten gedacht wurde. Eine Bedingung dafür war, dass unterschiedlichste Philosophen - Gadamer, Habermas, Tugendhat, Theunissen, Henrich und Blumenberg - miteinander redeten, weil sie einander Sparringspartner waren, die Studenten hingegen über sie, weil sie sich vom grundsätzlich Entgegengesetzten Aufschlüsse nicht nur im Fach, sondern auch für alles andere erwarteten.
scheint es zwischen Kunst und Naturwissenschaft noch immer eine gewisse Kluft zu geben.
Die Kluft ist zweifellos da. Und sie ist größer geworden. Schiller und Goethe konnten sich noch in der Naturforschenden Gesellschaft zu Jena kennenlernen und sich über Pflanzen unterhalten. Das heißt, damals gab es noch einen Austausch zwischen Kultur, Naturphilosophie und den beginnenden
Wissenschaften
Die Entstehung der „Ilias“Es geschah in Kilikien
Homers Brot war aus kilikischem Mehl
Zum Schluss möchte ich noch auf den Namen Omeros eingehen, von dem man weiß, dass er im griechischen Raum keinen plausiblen Kontext besitzt, so dass man sich schon in der Antike zu den unwahrscheinlichsten Etymologien gezwungen sah, um seine Herkunft zu erklären. Bei den Phöniziern hingegen war eine Bezeichnung bene omerim - „Söhne der Sänger“ - für ihre Dichter ebenso wahrscheinlich (“Omar“ bedeutet auch heute noch Sänger), wie in der Bibel ein homer das Maß für eine Eselslast voll Saatgut und für einen Morgen an damit bestellbarem Land ist.
Bei dem levantinischen Einfluss in Kilikien, vor allem aber all den sprechenden Namen in der Ilias wäre es ein Wunder, wenn Homer nicht auch mit den Bedeutungen seines Namens gespielt hätte. Nomen est omen galt damals mehr noch als heute - und Homer zeigt sich in dem Maß als Dichter, wie er zugleich durch seine vielen ländlichen Gleichnisse brilliert, bei denen der Beschreibung von Kornfeldern (und daraus vertriebenen Eseln) ein besonderer Stellenwert zukommt.
STEAMHAMMER - Another Travelling Tune GREAT PROG '70
a kommunizmus építésében élen járó kisvárosi kurva lady machbeth a katonatisztekben látta a tutit.
elfogyasztott egy katonatiszt férjet aztán mégegyet. de anyagilag nem jutott előbbre. fogta hát magát és rávetette magát parsifal hendrix apjára. annak felesége kezdett megőrülni a kommunizmus lelkes építésébe és egyre inkább kivonta magát a szocialista tárcsadalmi mocsokból, míg az apa lelkesen kefélgette a különböző rendű és rangú kurvákat, míg ő aratta a társadalmi babérokat, az asszony egyre jobban belesüppedt a szobájába majd az ágyába aztán egyszercsak feldobta a bakancsot. lady machbeth , az á. k.g. (álnok-kurva gén család ) lelkes hordozója és továbbörökítője meg szép lassan beköltözött a kisvárosi kastélyocskába. innen az egyik fiú néhány év múlva ki lett ebrudalva, 2O évesen a világba, a másik fiú , az alkalmazkodóbb, a behódolóbb, a tartásnélkülibb, maradhatott némileg tovább. az évtizedek elrepültek, a szocializmus építésébe lelkesen belebuheráló apa nagy megbecsülésben aztán egyszercsak elpatkolt -a temetésén egyik fia sem vett részt, aztán két év múlva követte a kivénhedt, ráncos seggű á.k.g. hordozó és továbbörökítő.
és a kisvárosi kastély, ahol felnőtt, az itt van amerika lelkes ifjú borotvált agyúi birtokába került.
p.h. meg lapozgatja hegelt és leibnizet és megvakarja a pillangó-szitakötő nyakán pihenő bolha fülecskéjét.
Emerson Lake & Palmer - Emerson Lake & Palmer (1970) FULL ALBUM
Egyetemista koromban volt egy nagyon kedves pénzügyi jog professzorunk, aki egy fatális baleset következtében belélegezte a klórgázt a férfi wc-ben és karácsony előtt bekerült a kórházba. Körülötte a többi betegtárs mind öngyilkossági kísérlettel került be, mind elmondta szomorú élettörténetét a tanár úrnak, aki erre csak azzal tudott válaszolni, hogy ő egy alapjában véve boldog és kiegyensúlyozott ember csak egy este nem vette észre, hogy a takarítónő teleszórta trisóval a piszoárt a férfi mosdóban. Bár még erősen köhögött, azt kérte, engedjék haza, mert ha még sokáig kell hallgatnia azt a sok szomorú embert, ő is bele fog facsarodni az életbe. Nos én is vagyok Parsifal Hendrix élettörténetével, attól félek, ha tovább olvasom, a végén még én is emberek helyett ostoba, tehetetlen, borotvált agyú népet fogok magam körül látni, így hát búcsút veszek tőle. Isten áldja Parsifal Hendrixet!
59 éves korában jött rá, hogy vannak táplálékkiegészítők és hogy azokat meg is lehet rendelni. Már maga sem emlékszik, hogy miként történt ez. A lényeg, hogy nyakik (torkig) belemerült. Bár kkoriban még a triatlonnal próbálkozott a maga 3O kilós túlsúllyával, ami önmagában is gyilkos dolog, mindenzt még megfejelte, felesleges és fáradékony (rövid ideig nagy erőkifejtésre képes) izmok
kialakulását elősegítő kiegészítőkkel
61 éves korában (néhány napja) jött rá, hogy az antikváriumba nem is kell elmenni - az antikváriumok itt keringnek körülötte a levegőben
- meg is rendelt három könyvet.Először egy rongyosnak tűnő Hegel életrajzott - egy leginkább színházinak nevezhető embertől. Aztán Sartre-tól a Wörtert és egy Leibniz könyvet.
Ez a némettel történő foglalkozás hasonló a felesleges, önpusztító 3O kiló túlsúllyal történő triatlonozáshoz.
De hát ő már csak ilyen. autista, önpusztító, süket marha.
„ich bin kein Chef und begehre auch nicht, einer zu werden... weil ich eben nicht von der Machtkrätze befallen bin“.
Sartre, zeitlebens, hielt sich nie für Sartre. Auf die Bescheidenheit und die Gleichgültigkeit gegen Ruhm, Geld, Ehren seines Freundes angesprochen, sagte einer seiner engsten Mitarbeiter noch kurz vor dem Tode des weltberühmten Philosophen: Sartre weiß nicht, daß er Sartre ist.
Entscheide du! Damit war sein Werk ganz auf das Individuum hin gerichtet, setzte das Subjekt zu eigener Gefährdung wie eigener Chance frei; von Irrtum nicht, aber von Lüge. Diese Hinwendung zum Menschen hat seinem literarisch-interpretatorischen Werk eigene Schönheit und seinen kreativen Arbeiten Zärtlichkeit verliehen; und sei es in der Geste des Verstehens, des Verzeihens, der Solidarität.
Insofern ist es nur wenig übertrieben, „Die Wörter“ einen Schlüssel zum Verständnis zu Welt und Werk Jean Paul Sartres zu nennen. Da sein Œuvre gemeinhin für schwierig gilt, kann man diesen schmalen Band getrost benutzen, um Zugang zu den Kriterien und Impulsen des Schriftstellers Sartre zu bekommen. Die Einsamkeit, die wohl Voraussetzung für den schöpferischen Akt ist, hat er hier präzise beschrieben: „Einem Eigentümer spiegeln die Güter dieser Welt das eigene Dasein wider; mich lehrten sie erkennen, was ich nicht war: Ich war nicht substantiell und dauerhaft; ich war nicht die künftige Fortsetzung des väterlichen Werks; ich war nicht nötig für die Stahlproduktion. Mit einem Wort: Ich hatte keine Seele.“
Sartres Autobiographie teilt ihren Doppelcharakter mit allen Büchern dieses Genres: schonungslos, schonend, unumwunden ehrlich und unverhohlen eitel. Gewiß ist in allen Schreiben ein Stück confessio eingepuppt, und bei Jean Paul Sartre allemal –
Keine Lebensbeichte also, kein Lebensbericht – vielmehr eine intensive Untersuchung über: Literatur; denn Sartres Studie ist eine Untersuchung über die Not und die Wollust des Schreibens, über den Hochmut und die Verfallenheit des Schriftstellers. Sie heißen nicht „Ma Vie“, sondern „Les Mots“. Wenn hier einer je verführt wurde, sein Leben lang, dann von den Wörtern.
Herder elindította az ifjú Goethét az útján, Herder fia pedig felboncolta Schillert. A boncolást Szindbád felügyelte, a kb. 65OO éves Szindbád, aki már óegyiptomban irányította a múmiák preparálását és aki bevezette Leonardót az anatomia tudományába.
A Szavakat Hendrix már régen, a kezdetekben olvasta, de nem hatott rá különösebben, most talán, öregedő fejjel, csekély német nyelvtudással, talán kapocs lehet a világ megismerésének kockás, pacalpörköltös, sörös kocsma abroszához.
Kesudió Szútra. Bertha Bulcsú kis írása az ÉSben micsoda hullámokat kavart réges régen, manapság milliószor nagyobb lopásokat is rezzenéstelen arccal nem-vesz-észre nem érdekel az ostoba, tehetetlen, a végtelenségig leborotvált agyú nép,
“Az ember okos, de nagy tömegben buta és hisztérikus állattá válik.” -mondta Tommy Lee Jones az Man in Black első részében, és mondja a férjem minden egyes alkalommal, ha bevásárolni megyünk. Karinthy szerint, amikor Jézus elítélték, egyenként minden hang Jézus nevét válaszolta Pilátus kérdésére, hogy kinek adjon kegyelmet, mégis együtt Barabásnak hangzott. Na ezért járok én egy héten csak egyszer bevásárolni.
Sose hallottam Kocsis Zoltánt élőben játszani. Ránki Dezsőt hallottam, még gyerekkoromban, de a koncertről már csak képek maradtak meg. Hogy zsúfolásig telve volt az iskola aulája, a korlátok mellett minden emeleten álltak az emberek, az aula közepén ott állt a zongora, amin egy szép arcú, hosszú hajú fiú játszott elmélyülten, kissé téren és időn kívül, mintha csak magának játszana. Nem tudom már mi volt a műsor, hogyan és mit játszott, csak azt, hogy gyerekfejjel is tudtam, hogy itt és most történik valami. Jó harminc év elteltével Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György adott kétzongorás koncertet a zeneiskola nagy termében. Nemcsak a teremben, de az előtérben is ültek a nézők, lélegzetvisszafojtva hallgatták a bonyolult, többrétegű, szaggatott dallamokat. Csodálatos volt, bár volt olyan érzésem, hogy ezek ketten sokkal inkább játszanak egymásnak, mint nekünk. Eltelt újabb nyolc év, amikor Szakcsi egy bőgőssel és dobossal kiegészülve újra koncertet adott nálunk. Amíg a többi zenekarvezető igyekszik a zeneszerzés folyamatáról, régi fellépésekről, a város egykori dzsessztáborairól szóló anekdotákkal feldobni az előadást, Szakcsi este hét óra tíz perckor egyetlen szó nélkül leült a zongorához, húsz óra negyvenkor fölállt, bemutatta a zenekart majd elment. Három éve járok a dzsesszklubba, de az volt a legértékesebb másfél óra, amit ezalatt hallottam, volt súlya, tétje. Nem sokkal ezután eljött Dresch Mihály, mogorva, mosolytalan, szótlan ember, akinek minden mozdulatán, minden hangján érződik, hogy nem azért zenél, mert ehhez ért és ebből él, hanem afféle vonakodó prófétaként, mert muszáj zenélnie. Én nem értek a zenéhez, sose tanultam, de mint minden ember én is érzem, ha megszólítanak, ha mondnak nekem valamit. Ritka dolog ez, mert egyfelől kell hozzá a zenének, mint művészeti kifejezési formának a hibátlan alkalmazása, és kell hozzá az eladó teremtő szellemi ereje, ami nem éppen hétköznapi együttállása a dolgoknak.
Es erfordert eine äusserst hohe kognitive Leistung, einzuschätzen, wie richtig eine gespeicherte Information ist. Diese Fähigkeit wurde lange nur dem Menschen zugeschrieben. Studien mit Menschenaffen, Makaken und Delphinen zeigten jedoch in den vergangenen 20 Jahren, dass auch diese Tiere dazu fähig sind
olja szülése a hóban míg parsifal és felesége valami
kongresszuson zabált
látta, hogy terhes - nem volt elég éber, hogy megelőzze
de gondolta, hogy ha már megesett akkor egy moszkvai őrkutyának nem gond se a tél se a szülés
a kölykek eladása volt nehéz, mert mindegyik a szivéhez nőtt
először ugye szoptatás de amikor leváltak az emlőről és naponta többször jött az etetés tepsikből
akkor már meg lehetett figyelni a különböző személyiségeket
és amikor már hat-hét hetesen szaladni is tudtak
és az esti etetéskor az apró tarkaságok a kert minden sarkából hömpölyögtek a világos havon
a tepsikhez
csodálatos látvány
két hónaposan kezdődött az eladás
ő mint autista nem vett benne részt
a függöny mögül nézte ahogy szimpatikus vagy nem szimpatikus ember viszi el a kölyköt
és amikor unszimpatikus volt
akkor összeszorult a szíve
ahogy nőttek egyre kevésbé fértek el a tepsik körül
de mindig akkor vittek el éppen egyet amikor már kellemetlen volt a helyhiány etetéskor
az évek alatt három alom
és az utolsó alom utolsó tagját, tigrát már nem adták el
ő születésétől haláláig itt élt és tanított meg viselkedni több új jövevényt
élet és halál na meg persze az örök körforgás
meg mindenféle baromság, bölcsesség
Liszt - En rêve: Nocturne, S. 207 (1885) [André Laplante]
- a 61 éves hendrix most döbbent rá, hogy az általa is tisztelt kocsis mennyire gyenge eresztés volt, mert az öreg liszttel nem mert foglalkozni és bartókért se tette ki a lelkét, de ez részben nyilván a magyar csőcseléken is múlott
disznók elé gyöngyöt
de érdekes módon a mózesbe és a pelléasba rengeteg energiát ölt, végül is azt is tök feleslegesen
de ha már magyar volt, akkor a felesleges energiát lisztékre kellett volna pazarolnia
2010 szeptember elején feladtam a hiábavaló küzdelmet, amit a sztrókos anyám szellemileg, testileg egyre pusztuló roncsának életben tartásáért folytattam, és megkértem a nővéremet, hogy vegye magához, vagy adjuk intézetbe, de én tovább nem tudom csinálni. Egyikünknek meg kell halni, és ha már választhatok, akkor inkább ő, mint én. Szeptember 30-án a nőverem egy kollégájával bepakolta anyámat, és elvitte magával, ahogy várni lehetett, anyám nem élte túl, 2011 február 15. napján meghalt. Áprilisban a húsvéti nagytakarítás után a férjemmel ültünk a tisztára suvickolt lakásban, amikor azt mondta, mi lenne, ha kutya ezután kiköltözne az udvarra. Pumukli örült is a lehetőségnek, örömmel szaladgált az udvaron, bevackolta magát a tornác alá, nem is volt más baj, minthogy nem tudtuk őrizni az erényeit, és egy napon amikor éppen giro nézőben voltam Pesten a fórumtársakkal, tizenkét kiskutyát ellet egy bokor alá ásott lyukba. Elborzadva néztem a rengeteg keverék kutyát, már az anyjuk is annyira keverék, hogy egyik füle feláll, mint a német juhászé, a másik visszabicsaklik, mint a skót juhászé. Nem volt mit tenni, ennyit a Pum-Pum nem tud felnevelni, ha mégis, kinek kellene ennyi keverék kutya. Összecsomagoltam őket egy dobozba, elvittem egy állatkórházba, ahol vállalták az elaltatást, de ígéretemet vették, hogy sterilizáltatom a kutyát. Így is történt, júliusban azzal adták ki a műtét után Pumuklit, hogy ne melegedjen föl, ne hűljön le, és ne ázzon meg. Mivel július volt, hol hőség volt, hol zivatar, két hetet töltött szegény a garázsban, felváltva őriztük, hogy tudjon enni, inni a gallérban, és hogy ne legyen egyedül. Azóta is azt hiszi, hogy a garázs a ház egyetlen biztos pontja, ezért vihar és petárdázás esetén mindig oda kéredzkedik be. Egyébként kint él az udvaron, olyannyira, hogy az utcánkról készült google térképre is rákerült, ahogy büszkén fekszik a szépen ácsolt házikója előtt, bár a szép vörös feje kivan kockázva a személyiségi jogai védelmében.
lefekvés előtt nem mindig sakkozott botwinikkel vagy aljechinnel vagy maróczyval
hanem olvasott is gyakran
tennyson
keats
wordsworth
szabó lőrinc eliot fordításában
és a gramafonon
nemcsak new orleans vagy hollywood zaja
hanem kontrasztok is
mint a párhuzamosok parsifal hendrix rendszere
kundry tüzel és tádé három napja meg van kavarodva
azóta külön vannak zárva
hegel jénában látta a világszellemet a csata után ment lóháton a törzstisztjeivel körülvéve
ady ugye nagyváradon látta az utolsó embert
talán a tükörben borotválkozáskor
vagy a nő szemében látta amikor az felnézett szopás közben
elpusztulunk mint az etruszkok
mivé lett nagyvárad
marosvásárhely
szabadka
a pozsonyi országgyülés
a tegnapi gyúrás után meglepően jól van
most jön a dagonya
hajdanán a bölcsek leheveredtek egy fa alá és bölcselkedtek
hatalmas sétákat tettek és bölcselkedtek
aztán hatalmas bölcselkedések voltak a korcsmákban is
a kisújszállási kolduló rend tagjai
gyúrás és dagonyázás közben bölcselkednek
és amikor leesik a vércukor szint akkor csokik betolása közben
soha nem reggelizik
-csak a gyúrás utáni napon
ilyenkor általában
3 kanál animal mass
1Omg glutamin /maximum human performance
5 mg creatin /animal
5 fröccsentés multi hypotonic /bio tech
1 narancs /piac
a pszichoszomatikus regenerációhoz nyomatni kell, mert ha a hétfői munkanapon nagyon fáradt akkor nyűgös és akkor akár össze is ütközhet a metrószerelvény egy repülővel
Nem is tudom mikor lehetett, de szerintem még általános iskolás voltam, amikor először olvastam Raymond Chandler könyvet. Nagyon szerettem, annyiban egy kicsit apámra emlékeztetett, hogy ő is halálra itta magát, és iszonyú tehetséges volt. A legjobban a Hosszú álmot, és a Gyöngy bajjal járt szerettem. Általában mindenki el volt ájulva Bogarttól, nekem Eliot Gould sokkal hitelesebb Marlownak tetszett. Egyébként nekem bejön az Elbphilharmonie, mert olvastam, hogy egy régi kakaóraktár helyébe építették, és nekem minden tetszik, ami kapcsolatba hozható a csokoládéval.
kisújszállás hercege találkozott lautréamont grófjával és elhatározta, hogy megalapítja a kisújszállási kolduló rendet
elég nagy hóban indult el a terembe de mire odaért már olvadt
szokás szerint ő volt a legöregebb, a legkövérebb de már nem ő volt a leggyengeébb
viszont összedőlt egy álomvilág
a kiemelt helyen fekvő 45 és 5o kg-s kézisúlyzók halmazához odament a gorcsev ivánnál is fiatalabb, szemtelenül fiatal és ráadásul alamuszi módon nem is dagadó izmok alatt rogyadozó srác, először elvitt két 45-et a fekvepadhoz majd teremtő atyám megtáncoltatta őket és visszajött két ötvenesért és azokat is megforgatta a fekve padon
na mindegy ő legalább nem ismeri se lautréamont grófját se schellinget és uránbányász se volt soha és nem járt se a vakegérben, se a piccolóban, se a gyilkosban és feltehetőleg a müpában sem
és nem ír a mezőelméletről sem és feltehetőleg soha nem hallott a GFR koncertlemezésől sem
bayreuth, covent garden, párizsi opera, bécsbe még bérletet is akartak venni, amikor még futott velük a szekér(lenéző mosollyal mondták neki, hogy legfeljebb kihalási sorrendbe lehet bérlethez jutni)
az elbphilharmonia nem építését/ építését már vagy 6 éve figyeli -a belső tér az impozáns, de orpheus biztos nem menne oda énekelni, de a külső? - mintha egy gazdag fideszes istálójára ráépítették volna egy még gazdagabb fideszes cigaretta logisztikai központját.
Da stieg ein Baum. O reine Übersteigung! O Orpheus singt! O hoher Baum im Ohr! Und alles schwieg. Doch selbst in der Verschweigung ging neuer Anfang, Wink und Wandlung vor.
Tiere aus Stille drangen aus dem klaren gelösten Wald von Lager und Genist; und da ergab sich, daß sie nicht aus List und nicht aus Angst in sich so leise waren,
sondern aus Hören. Brüllen, Schrei, Geröhr schien klein in ihren Herzen. Und wo eben kaum eine Hütte war, dies zu empfangen,
ein Unterschlupf aus dunkelstem Verlangen mit einem Zugang, dessen Pfosten beben, – da schufst du ihnen Tempel im Gehör
a napnyugati bölcsek mentek angkor felé de elkanyarodtak nisápur felé is
mint évezredekkel később marlowe, rambó, piszkos fred és fülig jimmy hendrix apját keresve aki eltünt woodstock után
hendrix szőke zsidó anyja szerette volna előkeríteni az apát, hendrix már lemondott arról, hogy látja valaha az az öreget , de az anyja még bizakodott, marlowe-ék meg mentek megállás nélkül a kelet ázsiai zűrzavarban
Deák, Tunyogi, Varga, Vikidál, P Mobil - A zöld, a bíbor és a fekete
Vagy tíz éve is lehet, hogy egy kolléganőmtől nőnapra kaptam egy emailt, amiben egy csomó agyonizmolt, pucér férfiú volt látható. Engem ennyi hús egy helyen mindig halálra rémiszt, úgyhogy a második izompacsirta után becsuktam a levelet, kerestem az interneten pár félaktot Herasról, Simoniról, és Belokiról, és visszaküldtem neki. Soha az életben nem küldött többé semmit, nehogy választ kapjon. Pedig a kicsi szép:
algernon beszaladt a siratófal alatti átjáróba, mert hallotta krokodil kamilló ziháló közeledését. a túloldalon felszaladt a fal tetejére is elszáguldott a guantumdinamikus gravitáviós csarnok felé. szpéró szárnyai összeragadtak a fogkrémtől, nem tudott elröppenni a nevetőfalról pedig hallotta az éhes sirkán mancsainak surlódását a fekete tulipánok közül. elindult hát óvatosan lépkedve a quantundinamikus debussy corner felé. adibandi ló lesántult, a gazdi leszállt róla és nekikezdtek a hosszú vándorlásnak a nevető fal korbácscsilingelés fertőrákosán.123 ezer rőfnyire találkoztak cabaret voltaire-előtt, így bementek a kisújszállási muzsikusok: algernon, szpéró és adibandi ló, szép sorban a kocsmában. bent ült már dali, prevert, eluard, atrhur craven és tamkó sirató károly valamint heisenberg is. ettek, ittak, csipegettek, kortyolgattak, csürdöngölőztek, tarisznyarák királypingvin.
watsonnnak fel kellett volna akasztania magát , mert már hatvan éve nem jutott eszébe semmi, crick összehordott hetet-havat, de senkinek sem hiányzott, amikor földobta a bakancsot.
parsifal és zsolt csendben ültek juannál. mert törzsvedégek voltak, a pulpóhoz sok szaftot kaptak és sok kenyeret is, így a világmegváltó tervektől, az ádáz pingpongozástól elfárdtak megtömhették magukat a legolcsóbb kajával. a falon sombrerok, pisztolyok, a plafonról csizmák lógtak le és még egy doboz sakk is volt.játszottak, de zsolt általában megunta, mert míg pingpongban kb. egyformák voltak, a sakk jobban ment parsifalnak. záróra felé, néha , nagy ritkán, juan énekelt spanyol dalokat gyerekkorából
danton halála
erre készültek a szinházban, persze a szinészek erről beszéltek a kocsmában. amikor zsolt már piás volt de nagyon, akkor kissé kötekedve hangosatt morgott dantons toddantons tod dantons tod amit a szinészek előbb-utóbb zokon vettek, de tudták, hogy jó zenész, így soha nem történt semmi összecsapás.
zsolt körül időnként megjelent néhány kezdő zenész is, akik egyfelől szerettek piálni másrészt szerettek volna bekerülni a zenekarba, így udavarolgatták körül a mestert. volt köztük egy hippi maradvány angol lány is, aki tartalék zenész volt, hol ide, hol odahívták, hogy ugorjon be.
mi minden történt - de soha eszébe sem jutott, hogy remete lesz niklán. egyszer rémülten arról álmodott, hogy itthon van, itthon dolgozik, verejtékben fürödve riadt fel.
éslám éslám éslám éslám
úgy is lőn
utak, erdők, mezők,útkereszteződések, defektek ezerkilóméterek melyeket már tudja, hogy nem fog megtenni, már ismerte nemcsak a házakat, a fákat, az udvarokat, a kutyákat de a macskákat is
mostanában rendszeresen eszébe jutnak a bőrt égető napsütések, a bőrig bezuhogó esők és a téli ónos esők, amik ráfagytak az arcára és az orrából kifolyó takony, a szájából kisüvítő levegő és az ónos eső keverék arcára fagyott mint egy maszk
és amikor 28 km-ről tolta haza a bringát
és az elhagyott tanyák kétségbeejtő nyomora
nyomor nyomor nyomor
és valamelyik nap a nitros dobozban talált egy dan green kártyát
Pénz, hatalom, csillogás, az életnek az a része, amelyet Parsifal Füllig Jimmyben megtestesült plebejus énje semmire se becsül. Én azért kevésbé vagyok öntudatos, meg aztán kíváncsibb is vagyok, mint afféle asszonyszemély. Így aztán én megnéztem az Elbphilhamonie nyitókoncertjét. Számomra nagyon érdekes meglepetés volt, mert olyan langyos fost vártam, amilyenek a magyar állami ünnepségek szoktak lenni. Néhány nehezen elbukható klasszikus, de csak olyan, amiről feltételezhető, hogy pártunk és kormányunk vezetői is felismerik őket és végig tudják hallgatni, beszédek, köszönetnyilvánítások, kínosan feszengő, a hatalom előtt torokszorító elfogultsággal hajbókoló műsorvezetők. Na, nem ez volt. A koncert előtt volt valami hasonló ünnepség, de azt nem közvetítették. Magán a koncerten csak a zenészeké és a hallgatóké volt a főszerep, még a színpad közelébe se mehetett olyan, aki nem közreműködő művész volt. A hely szelleméhez hasonlóan a műsor is nagyon modern volt, invenciózus. Az első szám egy Benjamin Britten mű volt, a második rész fő része pedig egy Wolfgang Rihm nevű kortárs zeneszerző erre az alkalomra komponált műve a Reminiszenz. A vége ugyan kiszámítható módon Beethoven Kilencedike volt, de azt viszont sikerült egyedi, újszerű felfogásban előadniuk. Azt még megállapítottam, hogy Pavol Breslik egy narcisztikus farok, de énekelni tényleg tud.
https://www2.elbphilharmonie.de/en/worldwide/grand-opening/1 a koncert a 20. perctől egy óra tíz percig, majd 1 óra 36 perctől a végéig tart, a többi részt a hogy készült az épület, Merkel asszony, a polgármester és egy ritka idegesítő beszélő dekoltázs teszi ki.
