Keresés

Részletes keresés

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.12.02 0 0 206

Eredetileg másról akartam írni, de ránézve az előbbire, eszembe jutott megint Kiss Tamás, a kobzos. Visszaidéztem továbbiakat is róla, rövidebb-hosszabb videókat megnézve, hallgatva kiérlelt beszédét, énekét, zenélését. Pár napja emlékeztünk meg a magyar nyelv napjairól, és akkor is elidőztem a Ráday-graduálnál, a csángóknál, hallgatva Őt is.

A halálának első évfordulójára szervezett eseményem én is ott voltam a Pesti Vigadóban, így az alábbi filmet örömmel találtam meg, és akkor is csak azt sajnáltam, hogy a pódium bal szélére  kitett gyászkeretes fényképe mellé nem játszottak be felejthetetlen egyedi előadásaiból. Az őt nem ismerőknek tehát sajnos éppen róla nem mond többet a hosszú felvétel.

.

.

xxxxx

.

De most jönnek a frissebb élmények, csokorban, mert a főszereplőt rövid időn belül többször is hallhattam, mert meg kellett hallgatni - korábbi kivételes színvonalú előadásai miatt.

Fülei Balázs elhivatott és nem csupán nagyszerű, valójában nagy muzsikus, aki tehetsége, jó tanárai, szorgalma és rengeteg munkával kiművelt tudása révén szinte elvarázsolja hallgatóit, bármilyen szerepben lép pódiumra. Legközvetlenebb fellépései a sokszor pódium nélküli kisebb termekhez, kamrákhoz kapcsolódik, és mivel tegnap este is egy ilyenben vont bűvkörébe kb. hatvan érdeklődőt, utóbbi tematikus szólóestjeit próbálom  megidézni szavakkal. A dolog lehetetlen, emiatt keresek zenéket is hozzá.

Balázsnak küldetése van, amit eddig maradéktalanul teljesített e téren is. Olyannyira elmélyül a zongoramuzsikában, hogy a kapcsolódó zenetörténeti, irodalmi, képzőművészeti stb. találatait is közli hallgatóival, kerek előadásokkal hozni közelebb a zongorához - a különböző helyszíneken sajnos főleg idősebb - hallgatóit. A kört azzal bővítették, hogy egy új televízió péntek esténként sorozatot szentel Fülei Balázs küldetésének tágabb érdeklődői körhöz való eljuttatására, és bár nem ismerem az ottani nézettségét, bizonyára több, mint egy kisterem vagy szalon 30-100 fős közönsége. Szó lesz majd nagytermi szerepléséről is, de ott másokat is bevont különleges programjába, és arra éppen a hallgatói átlagéletkor jelentős letörése érvényes.

.

Kiemelem az említett tv-adó bemutatkozásának első mondatát, hiszen Balázs is a jót keresi, és a jót közvetíti. Igen, ő is egy médium, összeköti a zeneszerzőket velünk, nagyon hatásosan.

A BonumTV hiánypótló csatorna Magyarországon. Elsődleges célja, hogy informáljon és szórakoztasson. Ferenc pápa tanítását követve a jót keresi, és a jót közvetíti. A bonum a jóságot jelenti: -ság tagolom, benne van minden. Tehát tegnap és korábban is -l szórakoztunk Balázs előadásán.

.

Időrendben említem meg a három utóbbi koncertjét:

Október 29-én a Müpa Szenvedélyem sorozatában természetesen ő a zongoráról beszélt (természetesen) a főleg fiataloknak szánt délelőtti előadáson. Volt ott beszélgető partner (Sípos Szilvia), vetített képek, festmény, zenére alkotó szobrász partner és muzsikus társak is, részben tanítványai a Zeneakadémiáról, részben a nemrég alakult Auer-trió két kiegészítője, a hegedűs Kováts Péter és a csellista Varga István, tanártársai a Zeneakadémián.

A zenékről nem kívánok írni, azt hallgatni kell, de emlékezetes volt a már kiemelt természetesség, a pózmentes társalgás, ami közben figyeltem a túlsúlyban lévő gyerekekre tett hatását, ami a figyelmükben és a szünetben hallott véleményükben testesült meg. A jól megszerkesztett anyag jóval többet adott egy pusztán zeneszámokból álló koncertnél, ahol a műsor számainak címén túl nem kap semmit a közönség. A végső cél mindig a muzsikálás, a zenehallgatás elmélyítése volt, és ezt éreztem a másik két fellépésén is. Most, hogy csatoltam a Müpa felvezető anyagát, olvastam, hogy ők is hasonlót éreznek Balázs küldetése kapcsán.

 

Rendszeres Hírlevele (hasonlóan informatív és szórakoztató már abban a formában is) egyikében váratlan programot találtam, amikor újból az általa favorizált (a dolog persze kölcsönös) Bartók Emlékházba, és a zenei Fantáziák birodalmába hívta az érdeklődőket november 9-re. Honlapján  is olvasni lehet az enyémre rímelő rövid véleményeket pl. a pódium és a hallgatóság között kialakuló áramkörről, a feszültséggel teli művészi szórakoztatásról, ismeretterjesztésről.

A zenei világ kitárul ezeken az előadásokon, ahogy az eljátszott három fantázia előtt és közben éreztük, sajnos nem sokan, mert a Bonum-tv aktuális felvételét kötötték össze hirtelen ezen a nyilvános koncerten. A bemutatott Haydn-C, Mozart-c és a szintén C-dúr Schumann monumentális fantázia ott is különleges, lenyűgöző volt, és már csak Schubert C-dúr fantáziája koronázhatta volna meg a műsort, ha nem nyúlt volna ezzel túl hosszúra a remek előadás, és persze ahhoz egy hasonló kvalitású hegedűs is kellett volna.

.

December 1-jén pedig a szomszédos kültelki kis kultúrház (a Klébi) elegáns szalonjában pedig Ravel-, Debussy- és Franck-műveket varázsolt közénk, változatlanul lebilincselő körítéssel, művészi alázattal megfogalmazott szöveggel és játékkal. A raveli tükröződések a mi képzeletünkbe is beívódtak a saját szűrőn keresztül, majd a Boldog sziget hallatán a sokszor (a Müpa-előadáson is) látott Waetteu-festmény és a szerelmi történet is segített az élmény elmélyülésében, végül az összetett Franck-mű (Prelúdium, korál és fúga) finoman felvezetett bombasztikus összefoglaló fúgarészlete után már a mennyekben érezhettük magunkat - zeneileg. Fülei Balázs sosem adja lejjebb, mindig a lehető legtökéletesebbre törekszik, és ez mindig sikerül is neki.

Balázs kivételes egyéniség, és már megvan a pesthidegkúti két trió-estjükre is a jegyem, mert őt sem szabad kihagyni!

.

Nagyon sok anyag van tubusolva a neten Balázzsal, érdemes keresgélni a fentieken kívül is.

 

A tegnapi koncerten megemlítette a fúga meghatározó zeneszerzői alakját, így tőle emelek be egy mintát egy közel tíz éves koncertről. A médium akkor is Fülei Balázs volt.

https://www.youtube.com/watch?v=I29SL0ibbTU

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.10.26 0 0 205

Közel egy éve (november 8-án) halt meg Kobzos Kiss Tamás, az egyedülállóan regélő, éneklő, a felejthetetlen, örömadó ember.

.

.

November 7-én a Pesti Vigadó egész napos oktatási konferenciát, este pedig emlékkoncertet rendez: a nap programja 

.

 

.

A Szívetekben őrizzetek! című összejövetelről:
A koncert előadói a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának Akadémikusai, az Óbudai Népzenei Iskola tanárai és a Kobzos Kiss Tamás Vándordíjjal kitüntetett előadóművészek:
Sebestyén Márta, Vujicsics EgyüttesJuhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Fábián Éva, Nyitrai Mariann, Szerényi Béla, Szlama László, Csörsz Rumen István, Sudár Balázs, Jánosi András, Virágvölgyi Márta, Horváth Attila, Turi András
A november 7-ei koncerten a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
.

.

.

Kobzos Kiss Tamás honlapja él, bár aktualizálva már nincsen...

Az ott elérhető hanganyagokon és videókon túl a tubuson számos emlékezetes eseményt, előadást, felvételt lehet elérni!

A Clemencic Consort felvételeiben is hallható Tamás. pl.:

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.10.16 0 0 204

Fejérvári Zoltán október 11-i szólóestjéről Mona Dániel számolt be a hétvégi

Új Zenei Újságban. A Bartók Rádió Hangtárában még három hétig meghallgatható (18 óra 59:30 perctől).

A kritikus azért az első Schumann-mű címének magyar jelentését is közölhette volna, mert az eléggé egyszerű, de ha már az eredetit mondja csak, mondja helyesen! (Frühe kiejtve früe és nem frühe :)

Előzmény: [fidelio] mindegy (203)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.10.13 0 0 203

A komolyzenei Junior Prima-díjasok részére rendezett MVM-koncertsorozat idei utolsó előtti előadása volt október 12-én a Bartók Emlékházban, a közel 30 éves Fejérvári Zoltán főszereplésével. Az igen tehetséges, remekül játszó, de ahhoz képest túl szerénynek ható kiváló zongorista nem ismeretlen a hazai és külföldi zenebarátok előtt, hiszen szóló, kamarai és zenekari fellépéseivel évek óta kápráztatja el a hallgatóságot, most meglepően sok fiatalt is köztük.

Fesztiválokon vesz részt, aminek idén Kaposvárott is örülhettünk, ahol több alkalommal játszott partnereivel. Ő is azok közé a muzsikusok közé tartozik, akik génjeikben kapták a zenei indíttatást, és ezt az előnyt szorgalommal és méltósággal kamatoztatják. Ott lévő édesapja méltán lehetett rá büszke.

Műsorára majdnem megtelt a terem, és élvezettel hallgattuk a jól választott műveket:

Jánácsek: Ködben (1912)

Schumann: A hajnal/reggel énekei (Gesänge der Frühe, Op.133)

Bartók: Három burleszk

Schumann: Humoreszk (op. 20, 1839)

 

A négy tételből álló bevezető darabot sokan és sokszor játsszák, a finom és csak a végére felgyorsuló lassú részek kiváló alkalmat adnak a zongoristának érzelmi átadására, árnyalatos billentése megmutatására, és most sem csalódtunk.

 

Az első Schumann-opusz igazi temészeti képek sokasága, kezdve a felkelő nap első sugaraival, majd az egyre inkább tündöklővé váló nap felkeltével (belebt), és aki már élt át ilyen, érezhette a magával ragadó élményt - zongorán kifejezve. Majd egy közbenső békésebb szakasz után újból a mozgalmasság. Kitűnő hangulatteremtő előadás volt!

 

A rövid Bartók-burleszkekről sokat nem kell mondani, Fejérvári megmutatta, hogy érzi Bartók humorát, és újból megcsodálhattuk billentésének sokoldalúságát, gazdag kifejezőerejét.

 

A Schumann-humoreszk viszont egyáltalán nem olyan mű, mint neve mutatja, inkább az ismert Schumann-fantáziák közé soorolható, ahogy időben is úgy írta meg ezt az öttételes hosszú sorozatot. Előtte születtek meg a Fantáziadarabok (op. 12, 1837), majd a hasonlóan sokszor hallott - Lisztnek ajánlott - közel 30 perces C-dúr Fantázia (op.17, 1938), és most csak ezek alapján mondható, hogy a címadás félrevezető. Persze ez nem számít, Schumann és közvetítőként az előadó fantáziál, ahogy egy romantikus szerző megalkotta, csapongóan, varázslatosan, és talán ezért szeretjük sokan a zongoraszerzők közül leginkább Schumannt, a szuverén szerzőt. Zoli méltó volt hozzá, ahogy korábban másokhoz is, hiszen az említetteken kívül hallottam már vele zongoraversenyt és más műveket is (Beethovent, Schubertet, Brahmsot, Ravelt).

A fent kiemelt szerénység mögött mély előadói alázat érződik, és mintha el sem tudná képzelni, mennyire jó zongorista. Nagy sikere volt, amit ráadásként, Eusebióként köszönt meg, Schumann Dávid-szövetséges táncaiból.

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.05.18 0 0 202

Kitűnő koncertek és egy érdekes beszélgetés nyolc nap alatt:

 

A Várjon-Baráti-Várdai trió május 10-i varázslatos hangversenyéről már írtam, kritika is megjelent róla, és a hangtárban meg is hallgatható.

 

Május 12-én egy újabb állomása volt Király Csaba különleges vállalkozásának: Bartók Béla összes szólózongorás művének előadása a Várban: 14 alkalomra bontva, immáron a 6. rész. A 4. előadásán Farkas Zoltán tartott érdekfeszítő bevezetést, majd jól összeállított darabokat hallottunk kitűnő előadásban (Gyermekeknek 3. füzet, Három magyar népdal, Kis szvit és az Improvizációk magyar parasztdalokra).

 

A tárgybani előadást Dalos Anna ugyancsak magas színvonalú felvezetése előzte meg, majd a zongoraművész brillírozott (Mikrokozmosz 2.kötet, Két román tánc, Allegro barbaro és Három rondó népi dallamokkal). A közönség most is inkább a szűk szakmából jött össze, de 8-10 közönséges érdeklődő azért volt most is. Előtte múzeumi vezetés a Bartók és kortársai fényképekkel és a Zenetörténeti Múzeum zongoráiról. Kint szakadt az eső, bent finom és más, de mindvégig ihletett bartóki interpretációk!

 

Május 13-án a Nádor terembe hívott a műsorlap: Az Anima Musicae és sztárvendégei ígéretes műsorára, a "Májusi ifjak" cím alatt. Telt ház, még a karzaton is ültek: Csajkovszkij Vonósszerenád I. tételét az egyik különleges vonzerő követte kamarazenekari átiratokkal: Devich Gergő sziporkázott vagy mélyedt el a nagypapa, Devich János, nyomdokain és gyönyörűséges hangú hangszerével.

A kissé náthás kamasz tehetsége töretlenül bontakozik ki, és most is jó muzsikusok voltak a társak a 14 fős, inkább fiúkból, sok új arcból álló zenekarban.

Mind a négy közös interpretáció kiváló (elegáns, könnyed és mégis mély) volt:

Dvorzsák ismert Rondója (eredetiben csellóra és zongorára)

Kodály Lírikus románca                           "

Bartók Román népi táncai (eredetileg zongorára, majd zenekarra, de ehhez hasonlóan átírták más felállásra is)

Suk Meditációja (szintén több változata van: z.karra, v4-re stb.; egyet csak példaként)

 

Gergő nagy sikert aratott!

 

A zárószám igazi meglepetés volt, mivel először mutatták be Vizeli Máté Gyimesi Concertóját, ami nagyon sikerült egy darab, a komolyzene és a népi zene párosításával. Viz-elit volt a központban, mivel a fiatal szerző nagybátyja, a Vujicsics-együttessel Kossuth-díjas Vizeli Balázs volt a hegedűs szólista ebben a nagyon hatásos és a végén fergetegessé váló műben. A zeneszerző gitározott és brácsázott is, a gardont pedig András Orsolya kezelte hatásosan, míg hátul a kiegészítő társak (kürt, fuvola, üstdob és más ütők) adták össze velük tudásukat, hogy emlékezetes és máskor is vonzó játékot élvezhessünk.

 

Ez volt a másik csúcs az estén, mert a nagy múltú és más kiváló zenészekkel is remekelt népzenészek megmutatták az ilyen együttműködés fennköltségét, szinte természetességét. Nem akarom most a Vizeli családot külön reklámozni, de az alábbi linkeken bőven lehet tájékozódni a hagyományról és annak további műveléséről - felsőfokon!

 

http://www.zeneszoveg.hu/szemely/45124/vizeli-mate-dalszoveg-lyrics-bio-adatlap.html

 

http://kanizsahir.hu/kanizsahir/web/?id=507

 

http://www.kanizsatv.hu/hirek/3370/-olvasokori-jubileum-in-memoriam-vizeli-dezso/index.php?mod=hr&hr_id=7764

 

http://zaol.hu/hetvege/a-vizeli-csalad-harom-hurja-1719674

 

http://zeneakademia.hu/hu/nepzene/-/program/dresch-mihaly-es-vizeli-balazs-20140408-1900

 

 

Május 17-én pedig a Keddi kaleidoszkóp sorozatban az örökifjú, bár már 73 múlt, Dubrovay Lászlóval beszélgetett Solymosi Tari Emőke a Pesti Vigadó Sinkovits Kamaraszínpadán. Az indok a 21 évet várt Faust-balett április 22-i ősbemutatója volt (Müpa). A Faust, az elkárhozott című szvit 4 részben már lemezen is megjelent és különböző Dubrovay-koncerteken már idézett zene végre kiteljesedhetett, amikor a Záborszky Kálmán irányította fiatal muzsikusok megtanulták és a Pécsi Balett kitűnő  táncosaival szuggesztíven elő is adták ezt az igen nehéz és nagy hatású művet. 

A beszélgetésen több rövid filmrészletet is láthattunk illusztrációként, miközben megismertük a mű keletkezését, beágyazódva ennek a szerteágazó érdeklődésű remek szerzőnek életművébe. Nem voltam a bemutató részese, mert akkorra már megvolt a jegyünk a salzburgiak és Baráti Kristóf estjére, hiszen a balett eredeti időpontja április 21. volt, és emiatt is voltam kíváncsi a Dubrovay-műhely titkaira.

A Rolf Liebermann, Karl Heinz Stockhausen és Bartók Béla hatására épült egyéni hangú Dubrovay-életmű egészen különleges és modernségében is vonzóan harmónikus darabokat tartalmaz. Több ősbemutatón is tapasztaltam ezt, leginkább a Baráti Kristóffal elhangzott II. hegedűversenyben, várva ezek újabb és újabb megszólaltatását.

A másik példához is:

http://info.bmc.hu/index.php?node=artists&table=SZERZO&id=17

 

 

http://lfze.hu/hu/aktualis-egyetemi-hirek/-/asset_publisher/7IEOMizcId94/content/a-zeneakademia-tanarai-a-nemzet-muveszei-kozott/10608;jsessionid=7698ACF1EB0E34CEF389B1BFC49E9886

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dubrovay_L%C3%A1szl%C3%B3 (hiányos)

 

 

Még sok energiát a pályán!

 

 

 

 

almirena Creative Commons License 2016.04.22 0 0 201

Csak a régebbi Lezsnyeva kritika miatt borult el az agyam, nem túl szerencsés időpontban. Bocs. (Sajnálom a Revizor támogatásának elmaradását).

Vannak CD-im és mindig ott is voltam a koncerteken, na meg youtube...

Előzmény: [fidelio] mindegy (197)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.04.18 0 0 200

A hivatkozott Siroe-előadás kapcsán László Ferenc írt a Magyar Narancsba tavaly ilyentájt, idézek belőle:

 

"Az este másik húzóneve a még mindig csupán 25 éves Julia Lezsnyeva, aki a szerelmetes természetű Laodice szerepében természeti jelenség gyanánt mutatta fel szinte mindenre képes szopránhangját, koloratúrázásának és színpadi temperamentumának fékezhetetlen, ifjonti lendületét. „Di tuo amor mio cor è indegno” kezdetű áriájának már-már végtelen koloratúrás futamai pedig sokkalta lenyűgözőbbnek bizonyultak annál, semhogy fennakadjunk azokon az apróbb intonációs bizonytalanságokon, amelyeket amúgy is egy pillanat alatt elsöpört előlünk az énekesnő emberi-művészi sodrása."

 

 

A legutóbbi Lezsnyevás előadásról valószínűleg Csengery Kristóf írt a revizorba, mivel ő jegyzi a Magyar Narancs ápr. 14-i kritikáját is az idei április 9-i előadásról. 

 

Hasonlíthatatlan (címmel)

Julia Lezsnyeva és a La Voce Strumentale

.

   Az igen fiatalon világhírűvé vált orosz koloratúrszoprán, a szahalini születésű Julia Lezsnyeva (1989) először a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztiválon lépett magyar közönség elé, a Müpa pódiumán, Händel Il trionfo del Tempo e del Disinganno (Az Idő és a Kijózanodás diadala) című oratóriumának előadásán, neves vokális partnerekkel, az Il Giardino Armonico kíséretével, Giovanni Antonini vezényletével.

2015-ben Hasse operájában (Siroe) láthattuk-hallhattuk viszont, továbbra is igen rangos szakmai környezetben: többek közt Max Emanuel Cencic partnereként. Most újból visszatér: a Zeneakadémia pódiumán adott Telemann-Handel-Vivaldi-Corelli estet, a La Voce Strumentale és az együttest vezető hegedűvirtuóz, Dmitrij Sinkovsky tásaságában, Händel Itáliában címmel.

   Vagy talán nem is korrekt így fogalmazni? Lehet, de valójában a (La) Voce Strumentale koncertje volt ez, és Lezsnyeva csak vendégeskedett? Nem árt, ha egy pillanatra megállunk ennél a kérdésnél, hiszen az effajta koncertek egyedüli hőse az íratlan törvények szerint az énekes, a hangszeres produkciók a vokális sztár "pihenőszámai", ezúttal azonban különleges helyzet alakult ki: Lezsnyeva kivételes művészetének csodája ámulatra késztette a közönséget, ám az is percek alatt nyilvánvaló lett, hogy amit Sinkovsky bravúros hegedűjátéka és a barokk együttes nyújt, teljesen egyenrangú a máris mindenfelé "Bartoli utódaként" emlegetett énekesnő kvalistásaival. Sőt a koncerten az első süvőltő bravózás nem is Lezsnyeva énekét követően, hanem a második rész elején, Vivaldi d-moll hegedűversenye után hangzott fel - és Sinkovskynak szólt.

   De hát nem versenyzett itt senki senkivel, nem volt érdekes, hogy kié a primátus, inkább annak lehettünk tanúi, hogy páratlan képességű és tudású művészek teljes harmóniában szövetkeznek a szépség, a közlékenység, a találékonyság szolgálatában. Két hegedűverseny (Telemann, Vivaldi), egy mandolinverseny (Vivaldi), egy concerto grosso( Corelli) hangzott el, valamint áriák (Händel Rodrigo című operája és a már említett oratóriuma részletei, valamint egy ária Vivaldi Herkules Thermodonnál című operájából), és hogy a Lezsnyeva számára hasonlóképpen kedves egyházi zene se maradjon ki, az első rézs végén Händel Salve Regináját is hallhattuk. Az énekesnő vokális adottságai is különlegesek, ám szopránjának színénél, erejénél és mozgékonyságánál is fontosabb, amit e hanggal véghezvisz: a rendkívüli technikai tudás, a virtuózitás (akárcsak Bartolinál vagy a pár éve Sinkovsky társaságában itt járt Joyce DiDonatónál) nála is átlényegül érzelemmé és indulattá; a koloratúrák megtelnek tűzzel és szenvedéllyel. Lezsnyeva mindig színpaddá varázsolja a pódiumot: előadásában az egyházi zene és az oratórium is dráma, éneklés közben teljességgel átadja magát a Műnek - azonosul, átlényegül és átszellemül. Ezért aztán a Salve Regina hangjaival szinte a magasba emelkedett. Egyedülálló vokális és technikai képességek, előadói kvalitások, tisztaság és művészi alázat - Lezsnyeva hasonlíthatatlan. Valóban az, mert Bartoli produkcióiban mindig ott a dívai öntudat, az énekesekre oly gyakran jellemző önünneplés mozzanata is: ez az interpretációs autoerotizmus Lezsnyevától teljesen idegen. Ártatlan megrendüléssel tekint az örök tartalmakra.

   Sinkovsky szuggesztív, spontán, fölényesen mindentudó és felszabadultan közlékeny hegedűs, "mellékesen" pedig - a teremben ez sokakat meglepetésként ért - hajlékony orgánumú és elhivatott kontratenor is, aki a Vivaldi-áriában elegánsan ekhózott Lezsnyevának, a ráadások sorában pedig egy megrendítően hús-vér szerelmi duettet is elénekeltek, tombolásig fokozva a sikert. Az orosz és a nyugati muzsikusokból öt éve verbuvált zenekar máris Európa egyik legjobbja, tömör és áttetsző hangzással, robusztus basszussal, gazdag kifejezőerővel. A Zeneakadémia falai olyasmit hallottak, amit csak nagyon ritkán. Állva ünnepeltünk.

.

.

.

xxxxx

.

.

Az idézett kritika egyértelmű, de persze a címmel ellentétben végül mégis összehasonlítja Lezsnyevát mással, persze előnyére, vagyis valóban egyedülálló ez az énekes.

.

Az más kérdés, hogy a korábban említett Új Zenei Újságban Kovács Sándor és társa (Péteri Lóránt) megint úgy beszélt egy koncertről, hogy szavaikon túl egyetlen eredeti hangot nem tudtak idézni abból, ami a mai technika mellett megengedhetetlen! A beszélgetésük során kiemelten kezelt ráadásbeli virágcsokros produkciót valaki azért illegálisan felvette a karzatról, így ezt legalább hallhatja, sőt láthatja is az ott nem lévő érdeklődő is.

Furcsa volna az ÚZÚ már sokszor kifogásolt gyakorlata pl. a teniszben vagy a fociban, ha a tv-s beszámolóban nem az adott eseményről, hanem egy korábbiról vágnának be jelenete(ke)t, illusztrálva, micsoda nagyszerű dolgokat tud X. Y. vagy más. Szerintem olyan szerződést kellene kötniük, hogy a profi technikával felvett részleteket a teljes felvétel tulajdonosával egyeztetik és az elengedhetetlenül szükséges illusztrációhoz felhasználják, netán elmkérnem részleteket, hiszen azok a teljes anyagok is hasonló, tájékoztatási céllal készülnek. Papíralapú kritikában persze maradnak a szavak, és a fent idézettek is azt igazolják, hogy egy-egy ilyen produkció lényegét visszaadhatja az értő szakíró.

  

 

 

 

 

almirena Creative Commons License 2016.04.16 0 0 199

Köszönöm a linket, az adás idején nem voltam rádióközelben, de már meghallgattam azóta és nagy örömmel töltött el.

Amikor először hallottam  Pesten, valaki nagy név helyett érkezett és magamban mérgelődtem is emiatt. Egészen addig, amíg ki nem nyitotta a száját.

 

Nem azt akarom mondani, hogy nem szabad hibákat keresni vagy találni egy máskülönben kiemelkedő teljesítményben, mert nekem is volt kisebb fenntartásom, amit azért nem részleteznék szívesen, mert nem vagyok szakmabeli.

 

Épp az általam egyébként nagyrabecsült Malina János írta az eddigi, Lezsnyeváról szóló írásaiban, hogy gépi, művi, fedett a hang,  elmosódott a szövegejtés, helytelen a frazeálás; a Siroe esetében pedig, hogy kár volt őt kiemelni a szereplők közül, mert valaki más sokkal jobban teljesített - nem keresem ki mindet újra.

Arról meg szó se essék, amit a mostani Élet és Irodalomban Fáy Miklós hozott össze:((

Előzmény: [fidelio] mindegy (198)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.04.16 0 0 198

Kedves almirena!

 

Ma d.e. az Új Zenei Újságban Kovács Sándor műsorvezető és Péteri Lóránt az általad is érintett Lezsnyeva-koncertről is beszélgetett. Nem ismétlem a szuperlatívuszaikat, tehát hallgasd meg a kritikát, ha nem tetted volna (lesz ismétlés /holnap 18:30-kor/ vagy elérhető a Hangtárban)!

 

Más kérdés, hogy az említett ÚZÚ illusztrációs gyakorlata változatlanul rossz, hiányos, a mai időknek már egyáltalán nem felel meg! Majd újból kifejtem a Bartók Rádió műsorvezetői témában.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.04.16 0 0 197

Sose légy előítéletes, mert akkor a fordítottját is írhatnád, miszerint a silányat felmagasztalják!

Egyetlen revizor sem érdemel ilyen véleményt, és a feltételezett is csak a sajátjuk.

 

De hány Lezsnyeva-kritikát olvastál már a www.revizoronline.comoldalain, ha e kiválósággal kapcsolatban hangoztatod negatív véleményedet

 

Megidézem az általad revi-zord-onlájn-nak képzelt portált:), ahol többen írnak természetesen, így inkább a Magyar Narancsban korábban is maximálisan elismerő lemezkritikát jegyző Csengery Kristóf írásait ajánlom figyelmedbe: onnan is a Lezsnyevára vonatkozót. A másik hasonló MN-dícsérő írás Lezsnyeva egy másik lemezét méltatja Csont András "tollából", idézek is belőle:

 

"...interpretációja mindvégig tökéletesen természetes, ami persze a legnagyobb teljesítmény."

 

A MN-ot egyébként ritkán olvasom, de mindig eszembe jutnak pl. az általam kiemelten kedvelt zenészek kiváltotta Csengery- vagy más-írások, így azokat különösen javaslom elovasni (Baráti, Várdai, Würtz). A Fidelio fórumára is beírom ezeket.

Szerintem itt is, ott is és máshol is az igazi csillagokat feltétlenül dícsérik, nagyon kevés kivételtől eltekintve.

 

Van olvasnivaló bőven a revizor(d :)-on, főleg azoktól, akik a zenerovatba írnak rendszeresen és nyilván érdeklődésük szerint választva témát.

 

Pl. Csengery-től, akivel együtt voltam számos írásának forrásánál, egyetértve alapos és adott esetekben lelkesen elismerő írásaival... 64 értő kritika!

 

Malina Jánostól (303 írás), a köztük említett világsztárokról hasonlóan reális beszámoló (Sol Gabetta, Frankl Péter és Várdai István, a tavalyi Kaposfest számos és szintén együtt hallgatott kiemelkedő előadása stb.).

.

.

Ennyi talán elég is e szép tavaszi, bár még hűvös reggelen!

Ha pedig az általam is javasolt hangminták megerősítik pozitív Lezsnyeva-értékelésedet, ne hallgass másokra, de ne is feltételezz oktalanul róluk semmi rosszat!

 

:-))

 

 

 

 

 

 

 

 

almirena Creative Commons License 2016.04.15 0 0 196

Minél nagyobb volt a sikere, annál jobban le lesz vágva a Revizoronline-on, legalábbis eddig ez volt a tendencia.

Előzmény: chord_ (194)
parsifal hendrix Creative Commons License 2016.04.14 0 0 195

Csak a vak tyúkon is csomót kereső nem veszi észre, hogy a fidin hála életnek és teremtőnek és a fogpiszkálónak olyan klassz koncertekre lehet könnyűszerrel jegyet szerezni mint a világhírű hegedűművész André Ricsi vagy a még világhírűbb orgona jazzerin diana sósborszesz Krall. Én ugyan most egy Zámbó Jimmy koncertre vágyok jegyet venni, de bízok benne, hogy óhajom beteljesülésre talál és kapok jegyet legalább a konyhai harci művészetek alkostolójának helyére.

Maradok tizstelettel

Én zseretem a Fidit meg a magyar focit és ezennel javasslom a fidi tizsteletre méltó zserkezstőségének, hogy nyissanak egy Puskás Öcsi rovatot is, ahol akár focimeccsre is lehet jegyet venni.

Maradok kiemelt tizstelettel

kelt mint fent

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=6mB7WqoRzgY

 

Sziámi - Amiben élsz  

 

(A kizspipából átköltöztünk a zspinózába, a pultot vittük magunkkal)

chord_ Creative Commons License 2016.04.14 0 0 194

A kérdés nyilván az, hogy a Fidelio miért megy el csukott szemmel egy ilyen koncert mellett, és miért egy Magyar Narancsból kell megtudni dolgokat.

Hallgassatok meg pár beszámolót első kézből, hogy milyen is volt ez az előadás, kérdezzetek meg pár idősebb népet, emlékeznek-e ekkora tombolásra, utána meg kérdezzetek meg valakit, hogy Magyarországon melyik a vezető internetes komolyzenei lap - a két dolognak úgy tűnik, nincs metszete, ez több, mint furcsa.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.04.14 0 0 193

Sajnos nem voltam ott, de el tudom képzelni a számtalan fantasztikus felvételről, lemezkritikáról megismerhetően. A spotify-on is sok szép felvétel van vele!

Egyedülálló hang és egyéniség, nincs ma párja!

 

Az említett koncertről is van a ráadás kapcsán egy rövid amatőr videó a tubuson, ami az alábbi címen elérhető a rengeteg egyéb, rövidebb és hosszú anyag között:

 

https://www.youtube.com/results?search_query=julia+lezhneva

Előzmény: almirena (192)
almirena Creative Commons License 2016.04.14 0 0 192

Magyar Narancsban abszolut gyönyörű kritika Csengery Kristóftól

Előzmény: chord_ (190)
almirena Creative Commons License 2016.04.14 0 0 191

szerintem nincs

Előzmény: chord_ (190)
chord_ Creative Commons License 2016.04.14 0 0 190

Nem találom a Fidelio beszámolóját a Lezsnyeva koncertről a Zeneakadémián.

Segítsetek pls.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.04.11 0 0 189

Ma 12:36-kor közvetíti felvételről a Bartók Rádió a Szokolay Sándor születésnapján tartott Emlékkoncertet a Müpából. A zeneszerző 85 éves lett volna, több mint két éve hunyt el december 8-án.

Műveiből is hallhattunk: élvezetesek voltak, miként a Táncszvit Bartóktól, de sajnos a nagyszabású Psalmus Hungaricus tenor szólistájának hangja elveszett a térben, köszönhetően az I. emeleti pódiumerkély ebből a szempontból használhatatlan helyének. A Nemzeti Énekkar viszont lenyűgöző volt 10 méterről. A végén az ezzel a hangversennyel leköszönt Antal Mátyás is megjelent a telt ház előtt, de utódja (Somos Csaba) is joggal fogadhatta az elismerő tapsokat. A többit a rádióból!

 

A műsor:


A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar hangversenye (karigazgató.: Antal Mátyás és Somos Csaba)

Vezényelt Kocsis Zoltán; Közreműködött Pataki P. Dániel - tenor, Boldoczki Gábor - trombita

1. Szokolay: a) Nyitányfantázia, Op. 377., b) Trombitaverseny, Op. 66., (Boldoczki) 2. Bartók: Táncszvit

3. Szokolay: Vérnász-szvit, Op. 54/c

4. Kodály: Psalmus Hungaricus (Pataki)

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.03.30 0 0 188

Január 16. óta számtalan koncerten voltam, valamennyi emlékezetes is volt, mert persze válogatok a rengeteg program közül, de írni már csak ritkán van kedvem, időm ezekről. Kivétel persze van, és pl. Baráti Kristóf fórumán igyekszem még a külföldi fellépéseiről is közvetíteni beszámolókat.

 

Most viszont egy közel 10 éves emlék köszönt vissza dalolva, amikor

 

március 24-én két fiatal énekesnőnk hívott és fogadott minket

a Nádor teremben: Kovács Ágnes mezzo- és Szívkova Mariann szoprán.

 

Utóbbit 2006 nyarán ismertem meg, személyesen pedig a szeptemberi fórumtalálkozón, ahol az énekesi pályára való készülése keretében csatlakozott a fellépő zenészekhez, akik közül többen már magas szinten művelik ígéretes pályájukat (Boross Csilla, Baráti Kristóf és Holics László pl.).

 

A tárgybani koncert kiemelkedő élményt jelentett a nagyszámú közönségnek! Megfontolt műsorösszeállítás, és a zongorista partner, Solymár-Melem Rita, közreműködésével előadott dalok és áriák, két kettőssel is nagyszerű élménnyel gazdagítottam minket.

 

Az itthoni alapképzést német nyelvi mesterképzéssel folytatott művészek kint is maradtak (Hamburgban, Bécsben és Grácban), és maguk szervezte fellépésekkel igyekeznek ilyen szórakozást is nyújtani az érdeklődőknek, miközben persze operákben is szerepelnek külföldön.

Műsorukban is átfogóan mutatkoztak be: a fájdalmas szűzanya, Brahms szerelmes leánya, Santuzza, Desdemona, Agatha stb. alakításait is hallottuk kiérlelt (óriási) és mélyen kifejező hangokkal, igen hatásosan, ahogy a végig velük dolgozó zongorista is kellő alapot adott a nagyfokú élvezetnek. A szerzők Pergolesi, Händel, Mozart, Ponchielli, Brahms, Saint-Saëns, Weber, Wagner, Liszt, Mascagni, Verdi és ráadásul Offenbech voltak. Bármely nyelven (latin, német, olasz, francia - kifogástalanul).

 

Ígéretes fiatalok elegáns és magasszintű előadásán voltunk, mondták ezt szakmabeliek is.

Remélem, hogy lesz még alkalmunk őket hallani, bár nehéz az énekesi pálya.

Jól dolgoztak, érdeklődő és igényes közönség töltötte meg szinte az egész termet, ami a jövőben bizonyára könnyebben fog menni.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.01.16 0 0 187

Tegnap fórumozás közben meghallgattam Beethoven Op. 9/1-es (G-dúr) vonóstrióját, mert az 50 éves Kodály Kvartett azzal kezdte esti emlékműsorát, amelyben a másik két számot is Beethoventől választották.

Az előzményekről (az alapítás körülményeiről és a további fejlődés, átalakulások állomásairól) sajnos nem esett szó a BMC-ben, pedig egy ilyen rendkívüli és soha vissza nem térő alkalom megkívánt volna egy rövid tisztelgést az elődők irányába; csak bejöttek és játszottak. Először a három idősebb tag (Falvay, Fejérvári, Éder), akik a hangulatos triót nagy rutinnal és nagyon szépen adták elő, méltán kiváltva a "telt ház", azaz 300 körüli hallgató (köztük sok fiatal) elismerő tapsait.

 

Kodály-intermezzo: van még egy vonósegyüttes, akik Kodály nevét viselik, a huszas éveik közepén járó tehetséges galántai fiatalokból álló Kodály vonóstrió (Imrich Farka-hegedűs, Emil Hasala- brácsás és Erik Hasala-nagybőgős). Érdekes felállás, inkább átiratokra alkalmas, így az említett Beethoven triót is előadták, és megintcsak a fórumozás közben hallgatom a darabot, de a további tételek is elérhetők innen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután a jelenlegi kvartett (a szekund Bangó Ferenccel kiegészülve) jászotta az F-dúr vonósnégyest, ugyancsak kifogástalanul.

 

A szünet utáni zárószámban jöttem rá, hogy miért Kodály 50 volt az előadás címe :) A természetes 50 éves évfordulón túl ugyanis éppen 50 évesek voltak az előadók, persze átlagosan és a beugró legfiatalabbnak, Kokas Katalinnak köszönhetően. Ez sem tér már többé vissza, de őket azért visszahívtuk a sikeres vonósötös után, és el is játszottak egy gyors részt a darab végéről.

 

Egész este nagyon szép kamarázásban volt részünk, ahol a kiérlelt rutin és a művelt fiatalság kellemes össszképet, összhangzást nyújtott. További jó muzsikálást a társaságnak!

.

.

.

S ha már az 50 évről, mint fő indítékról írtam, ki kell egészítsem az alábbiakkal, amit a "Mit hallgattok fórumozás közben?" témában idézett linken olvastam saját 50 éves  ismereteimet pontosítandó. Örömmel is üdvözöltem Szabó Tamást a koncerten, hiszen nem csupán ő volt az egyedüli, aki az 50 éves Kodály vonósnégyest, illetve az előd Sebestyén vonósnégyest képviselte, és emiatt jelenleg ő mondható az együttessel legtovább játszó művésznek, legnagyobb sikereik részesének.

36 éves kvartettezését a ma is aktív Falvay Attila követi a maga 35 éves tagságával, majd sorban: Fias Gábor brácsista 34, Devich János csellista 32, Éder György csellista 18, Fejérvári János brácsás 16, Tóth Erika másodhegedűs 10, Sebestyén Ernő és Duska Károly prímek 5, Barta Mihály prím 4 és végül Párkányi István szekund 3 évet játszottak az 50 éves együttesben. A jelenlegi második hegedűs, Bangó Ferenc, közel egy éve csatlakozott. Az "alapítók" nevét elferdítettem, a maiakat vastagítottam.

 

A tegnap elhangzottakból az F-dúr vonósnégyes 17 éves felvétele meghallgatható a spotify-on (sok más felvételükkel együtt), mert sajnos a kvartett által tegnap előtt feltett zene nem jön be :-(

 

A különféle felállásban készített bőséges felvételeik kiválóak, elismeréseik megérdemeltek. A kiegészítésben említett muzsikusok többsége más zenekarokban és a katedrán is méltóan képviselték, képviselik a magyar zenekultúrát itthon és külföldön.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.12.20 0 0 186

A korrekt torom azzal ébresztett, hogy tegnap este 100 évvel megfiatalodtam a csodálatos csel-ló-zene visszaidézése során :), pedig az egész kompjú-terem azt számolta, hány éves a v elencei telivér Matteo Goffriller hangszer: valójában 320, vérbő lovasa viszont csak 40. Elnéztem, elnézést!

 

Kárpótlásul:

https://en.wikipedia.org/wiki/Matteo_Goffriller

 

 

Közel 36 évesen

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.12.19 0 0 185

Az elmúlt 7 nap másik koncertje Kodály Zoltán előtt tisztelgett születése napján, december 16-án. A Kodály 133 elnevezésű előadás a zeneszerző második szerzői estjének megidézését célozta, ugyanott, ugyanazzal a műsorral. Élményeimet a nagyszerű ötlet negatívumaival kezdem, nehogy elvegyem az ünnepi esemény alapjában fenséges ízét.

 

Az 1918. május 7-i szerzői est a nagy háború alatt visszafogottabb alkotói és előadói kedv visszatérését jelezte, a közel 8 évvel korábbi első ilyen esemény közreműködőinek fellépésével (Bartók Béla és a majdnem változatlan összetételű  Waldbauer-Kerpely kvartet) az első opusokból (2., 3. és 4.)

 

 

A második szerzői est felelevenítésén a 6 - 10 opusokat hallhattuk, a hegedű-cselló duót, a Megkésett melódiákból öt dalt, az Öt dalból az utolsót, a szünet után a cselló szólószonátát, végül a II. vonósnégyest. /A 97 évvel korábbi programban sehol sem találtam az Öt dalból Az erdő címűt./ Az akkori hat szereplővel szemben most hét lépett fel (a Kodály Kvartett, Fenyő László, Fülei Balázs és Bretz Gábor).

 

Egy ilyen szellemidézésnél érdemes a közreműködők korát is összehasonlítani: az eredeti fiatal csapat átlagéletkora 31 év volt (26 éves múlt Waldbauer és 37 múlt Bartók, a többi köztük), míg a mostaniaké 46, mivel a remek vonósnégyes 3 tagja már közelít a hatvanhoz. Jobb lett volna a többiekkel hasonló korúakból álló fiatalabb kvartett szereplése, de a Kodály nevét viselő és közel 50 éves múltú együttes meghívása bizonyos szempontból logikus volt.

A koncert legendás előzménye nem látszott a hallgatóság érdeklődésén, már ami a távol maradtakat illeti. Olcsóbbá tett jegyekkel az utolsó héten még akár fél millió Ft is bejött volna a hiányzó 250-300 hallgatótól, hiszen eléggé foghíjasak voltak a sorok, bár a sok-sok fiatalnak örülni lehetett.

 

A most divatos műsorfüzetben is többet írtak Kodály első szerzői estjének vonósnégyeséről, mint a második alkalom zenészeiről. A brácsista Korstein Egon neve szóba sem került, pedig Kodály neki is dedikálta a vonósnégyesnek ajánlott új kvartettjét, ahogy a szólószonátát a Casalshoz hasonlított Kerpelynek, és a duót a kvartett névadóinak. Kornstein Egon 1891. május 22-én született Nagyszalontán, és a vele közel egykorú Molnár Antal kiválása után 1923-ig volt az együttes brácsása. Az USÁ-ba menve tanított, kutatta a régi velencei zenéket, és 97. (!) életévében halt meg. A később szintén zenetörténésszé lett Molnár Antal is majdnem megérte a 94-et, így - ha most Konrád Györgyre gondolok - a brácsások hosszabb életéről beszélhetek... Ennyit tehát megérdemel a külföldön már Kenton névre amerikaisott nevű muzsikusunk.

 

Furcsa volt, hogy a rektori páholyban megjelent Kodály Zoltánnét senki sem köszöntötte hivatalosan a koncert előtt (pl. a rektor vagy megbízottja), pedig az éppen csak 75 múlt, de hatvannak sem kinéző szerény társ megérdemelte volna a tiszteletet. A muzsikusok persze ő felé is meghajoltak a tapsokat megköszönve.

 

Az előadásról: itt az elején kezdve rögtön túllépnék a többihez képest itt halványabb, bár remek duón op. 7, 1914, mert ezt inkább két vérbeli szólistával játszattam volna. Érdemes meghallgatni az egyidőben tartott pécsi emlékkoncerten elhangzott III. tételt (Barátival és Bogányival ; 21:38 perctől 11 perc)! Rögtön előrebocsátom, hogy a kvartettben remekül érvényesült az egész társaság kamarázó tudása, rutinja és kiérlelt játéka.

 

Az előző után jött a frakkba öltözött és amúgy is igen elegáns énekes-zongorista páros. Balázs Béla rá jellemző hangulatú versére (Az erdő) komponált dalban az akkori Bartók előadói kvalitásaival bőven vetekedő Fülei Balázs és a basszbariton-basszus Bretz Gábor remekelt, utóbbiban a kiváló kékszakállút hallhattuk, miként a költő soraiban is megidézte a várat ("Állj meg. Ez az örök erdő. Aki belép, vissza nem jő,"). Mély átérzés a különféle hangulatokhoz, érthető szöveg és kifogástalan megfogalmazás, ahol a zongorista is magas színvonalon hozta szólamát, kiemelkedővé téve a hat darabot. Kivált az említettre, Berzsenyitől A tavasz címűre és a Csokonai-versre írt tetszett, de ez csak relatív, nagyon élveztük az egészet. Beigazolódott itt is, hogy dalokat csak a szöveg és az ének-zene szerves egységében lehet igazán érteni és élvezni.

 

A szünet utániak közül a vonósnégyest már említettem: a rövid darab megformálása nagyszerű volt, bármely részét és bármely előadóját nézve külön és együtt a társakkal.

 

A csúcs a cselló szólószonáta volt a kivételes adottságú és felkészültségű zseniális Fenyő Lászlótól, és majdnem hazamentünk utána, hogy ez talán felülmúlhatatlan, ami igaz is volt, bár azért nem bántuk meg a kvartett meghallgatását, és nem akartuk a szünetben tovább csökkent hallgatóság létszámát tovább fogyasztani.

 

Az alig több mint 100 éve írt op. 8-as mű ősbemutatója volt tehát azon a szerzői esten, és a változást igénylő átmeneti korból először Ady Endre akkor már közel 10 éve ismert sorai jutottak eszembe a darabról: " Szabad-e... betörnöm Új időknek új dalaival ?" és meg is adta a választ: "...és "száll új szárnyakon a dal" a "mégis győztes, mégis új és magyar." Valamennyien művészetük forradalmárai voltak, nem véletlenül zenésítette meg Ady néhány versét Kodály és Bartók is.

 

Az akkor közel 200 éves Bach-szólószvitek után ilyen minőségű művet még nem írtak addig e műfajban (közel egyidőben készült Max Reger 3 szvitje (op. 131/c) szólócsellóra, de ezek egyértelműen Bach-utánérzések, és maga Kodály is írt ugyanabban az évben még egy ilyen, de könnyedebb darabot, az alig ötperces és opusz-számot sem kapott Capricciót). Közel egyidőben és később is készültek szólócsellóra szvitek, de rövidebbek, egyszerűbbek; a közel 50 ilyen mű közel 40 szerzője közül az ismertebbek : Ernst Bloch, Caspar Cassado, Ernst Krenek, Alexander Cserepnyin, Benjamin Britten vagy akár Durkó Zsolt.

 

Kodály darabja tehát korszakalkotó volt, amely ma is magával ragadja hallgatóját, különösen ha egy Fenyő László-szerű démon adja elő. Ha Kodály kortársa lett volna ez az őserőtől duzzadó zseniális művész, bizonyára neki ajánlja, és valóban: hihetetlen átfedés van a mű és előadója karaktere között.

 

A közel 30 perces grandiózus szvit három tételének szokásos összefoglaló tempójelzésén (Allegro maestoso ma appassionato, Adagio (con grand' espressione) Allegro molto vivace) túl számos belső szerzői utasítása van, amelyek a néha kötött, néha szabad formák közötti fantáziálásra utalnak, és szinte képiesen jelent meg lelki szemeim alőtt a darab, amikor meg előadójára néztem, egy varázslatos képi-hangi megjelenítésben gyönyörködhettem. Mások is hasonlót érezhettek, mert olyan feszültség támadt és fokozódott a darab megszólaltatása során, ami nagyon ritka manapság, és a végén ösztönös volt a kirobbanó taps, a hosszan tartó éljenzés, bravózás.

 

Az én képzetem egy vérbeli lovas változó vidéken és érett telivéren fél órányi csapongása volt, amikor is a lovat a térdei közt szorított 220 éves Matteo Goffriller hangszer testesítette meg, amit hol szabadjára engedett, hol könnyű kézzel megszelidített mesterlovasa, némi kis pálcázással kiegészítve, miként a terep kívánta. Hihetetlen egységet alkottak eb ben a remekműben kifejezve.

Volt ott lépegetés és galopp, majd vágta, határozottan és szenvedélyesen, lassan és gyorsan, keményen és tüzes szenvedéllyel, vagy vontatottan és abból hirtelen súlyosra váltva, de még ugratva is (a vonóval) stb., vagyis a saltatóra rímelve szájtátva csodáltuk a varázslatot. Amikor aztán már magasabban jártak és a sziklákon és a friss, de fagyott havon-jégen úgy csattogott a ló patája, ahogy a cselló zengett a virtuóz lovas kezei között. Nem akartam a szokásos olasz tempójelzéseket ismételni, de ahogy azokat is az életből vették annak idején, az életbe helyeztem vissza lelki szemeimmel az egész előadást.

Tehát: gyors és szenvedélyes gyorsmenettel kezdtek, majd felfelé haladva elegáns lassúmenet következett, ahol a remek páros a magas szintű együttműködés költői kifejezésével szórakoztatta magát és közönségét, majd az életteli leereszkedés a hazatérés feletti örömbe torkollott. Mindehhez a forrgatókönyvet a kodályi kotta adta, amit hibapont nélkül valósított meg a szintidőn belül az ördöglovas. Jó kis zenés filmet lehetne csinálni a témából.

Fenyő László egy energiabomba, ugyanakkor minden pillanatban kézben tudta tartani a zenei anyagot, amit kimagasló művészi színvonalon közvetített az ámuldozó hallgatóságnak. Szerencse, hogy a rádiófelvétel megörökíti ezt a rendkívüli  produkciót, amivel a szólista pályája csúcspontjához ért, és ahonnan csak újabb csúcsok következhetnek:) - tehetségéből, tudásából, ambicióiból és korából kifolyólag.

 

Ha értékelni fogom az év vagy az idény kiemelkedő zenei teljesítményeit, az övé  bizonyára dobogón lesz!

 

Kíváncsian várom a szakmabeliek beszámolóját a jövő heti Új Zenei Újságban vagy másutt, hiszen ez csak egy egyszerű zenerajongó élménybeszámolója volt.

 

 

 

A kiindulást jelentő 1918. évi szerzői est szép kritikáját már idéztem a Nyugatból az alábbi téma 1673. beírásában:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9224323&la=137774584

 

 

 

   

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.12.18 0 0 184

Az alábbi beírásban kellően végiggondolatlanul említettem Fülei Balázs zenei mintáit a pedál nélküli és a pedálozó (példálozó) játékhoz.

Közben megnéztem a Fölszálllott a páva meghatóan magas színvonalú döntőjét, és utána eszembe jutott a Balázs által bemutatott teljes lista az általa választott zenékkel, illetve azok részleteivel, néha csak egészen röviden.

 

Purcell: D-dúr szvit

Bach: Contrapunctus 1. (A Fúga művészete, BWV 1080)

Beethoven: pár ütem Holdfény szonáta Op. 27/2 első tétel

                 Esz-dúr bagatell Op. 126/3                 

                 Asz-dúr szonáta, Op. 110, 3. tétel

Schubert: Gesz-dúr impromptu

Chopin: Asz-dúr etűd, Op. 10/10

Liszt: Funérailles

Liszt: Esti harangok (Karácsonyfa)

Franck: Prelúdium, korál és fúga

Debussy: A boldog sziget

 

ráadás: Liszt: Erdőzsongás - koncertetűd

Mivel közeleg a Karácsony, az én képi ráadásomat kiegészítem egy másikkal a fentiekből:), de a teljes művel, sok szeretettel és tisztelettel az előadónak.

 

A 12 tételes sorozat főleg 1874 és 76 között készült, de teljesen csak évekkel később alakult ki a végleges változat, emiatt csak 1882-ben adták ki. Liszt legidősebb unokájának, Daniela Bülownak ajánlotta (Cosima lánya első gyermekének). Később négykézre is átdolgozta, és az ismert régi karácsonyi éneket (2. tétel) tenorhangra kórussal és orgonával kiegészítve. Van a sorozatban más régi ének feldolgozása is, majd pásztorok, a háromkirályok, harangszó, gyertyagyújtás és persze a címadó karácsonyfa stb., végül a két utolsó számban a saját magyaros és Wittgenstein hercegné (Carolyne Sayn..., 1860-tól felesége) lengyeles zenei portréja. Másoktól is hallottam, nagyon hangulatos az egész.

 

Boldog Karácsonyt!

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.12.18 0 0 183

Bal-klikkeléssel, mert a tükörteremben minden fordított :-)

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.12.18 0 0 182

Két utóbbi hangversenyről számolok be - időrendben: az első inkább előadás volt, a legutóbb említett Fülei Balázzsal az eddig is remek "A zongora közelről" sorozatban, most a Festetics Palota tükörtermében.

December 12. közben munkanap lett, így talán csak 40 érdeklődő hallgatta és nézte ámulattal az alaposan előkészített és magával ragadóan előadott anyagot a pedálhasználatról, illetve a pedál nélküli billentyűs hangszerekkel való összehasonlítást.

A rádió felvette, érdeklődéssel várom újbóli meghallgatását, mert Balázsra figyelni kell, előadásai mélyre hatolóak, ugyanakkor a legmagasabb fokú művészi-kutatói alázatát igazolják. A szemléletes (fül-léletes:) példái Purcelltől Debussyig terjedtek, Bachot, Beethovent, Chopint, Lisztet, illetve egy-egy művük bizonyos részletét elénk tárva, miáltal megnyílt a közeli zongora a kevéssé szakmabelieknek, miközben gyönyörködtünk ragyogó technikájában, színes egyéniségében, érzékletes játékában.

 

Nagyon meggyőző volt megint, így nagyon várom a 4., egyben utolsó előadását e sorozatban (2016. február 9-én, megint a Bartók Emlékházban: "Ki így - ki úgy, hol így - hol úgy" címmel. Hasonlatos lehet majd az Egy zenemű, többféle előadás rádiós sorozathoz, de most egyetlen előadó fogja elénk tárni a gyönyörködtető változatosságot a zenei előadóművészetben.

Egyetlen megjegyzésem a kiváló előadáshoz, hiszen korábban láttunk tőle vetített illusztrációkat is: a Debussy Boldog szigete, vagyis a szerelem szigete megidézéséhez én a zeneszerzőt megihlető Watteau-festmény(eke)t kivetíttettem volna, mert itt is jó példája van a kottajegyekkel leírt, az előadó által megszólaltatott és a képpel is kapcsolatos összművészeti megoldásoknak: a varázslatos összhatásnak.

Jean-Antoine Watteau három változatban készítette el a festményt 1710 és 1718 között. amelyekből az egyiket kiemelem. A buja barokkokó :) tipikus műve.

 

Ilyen oktatókra van szükség az iskolákban, és boldogok lehetnek a még nagyon fiatal művész kamarazenei tanítványai, ahogy mi is a boldogság szigetén érezhettük magunkat a hang-ulatos tükörteremben!

 

Zene a képhez, mástól:

 

 

A link képei jobb-klikkeléssel kinagyíthatók, akár innen is.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.12.03 0 0 181

Emlékezetes volt Fülei Balázs zongorasorozatának első előadása a zenei illuziókról, amit a Bartók Emlékházban hallgattunk nagy élvezettel, és ezt ma este 7-kor adja le a Bartók Rádió.

Az előbbi beharangozóban idéztek az érzékletesen összefogott koncertből, éppen Liszt- és Assisi Szent Ferenc kapcsolata okán a madarakkal való beszélgetésről. A röviden bemutatott történetet zenével is felidézte a kiváló művész és pedagógus, így már csak az ihletet adó kép jöhet, illetve képek, hogy bővüljön ismeretünk a háttérről.

Giotto 1267 és 1337 közt élt, és a szenttel való "elképzeléseit" az Assisiben lévő Felső Bazilikában örökítette meg. A közel harminc nagyméretű festményt és persze a madaraknak prédikáló szentről készítettet az alábbiakban lehet megnézni, a képekre kattintva kinagyítva is.

 

http://198.62.75.1/www1/francis/francis1.html

 

Itt a legalsó a tárgybani kép, amiről itt bővebben van olvasni és látni való!

https://it.wikipedia.org/wiki/Predica_agli_uccelli

 

http://198.62.75.1/www1/francis/francis2.html

 

 

Ahogy képtelenség elképzelni egy képet kép nélkül, a zenét is nehezen lehet leírni hangok nélkül... A nyitóképen is a fenti fetmény látható.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.11.16 0 0 180

Egy rövidke ráadás Fülei ráadásához a 82 éves művésszel:

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (179)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.11.16 0 0 179

Voltam közben más koncerten is, mint Fülei Balázsén, de arról máshol emlékeztem meg, így itt vele folytatom:

A mi időszámításunk szerint április 27-én volt Alexandr Szkrjabin elhunytának napja, ez évben éppen a 100 évforduló. Erre emlékezett a Magyar Rádió, és múlt kedden (november 17-én) emlékműsort rendezett a Márványteremben - Fülei Balázs szólójátékával. Műsoron egy-egy Schubert-, Janácsek- és a 3. Szkrjabin-szonáta volt, ráadásként pedig egy Szkrjabin-etűd. Nagy élmény volt Fülei valamennyi interpretációja!

 

A lejjebb értékelt "tempós" előadásának megfelelő és minden egyéb szempontból is kifogástalan Schubert-értelmezést hallottam. A Fantázia alcímet viselő D 894-es G-dúr szonátát jól ismertem, legalábbis addig hittem így, amíg új részeket nem fedeztem fel benne. A mű monumentális, és a Balázs koncertjein megszokottak szerint a művész röviden leírta a műsorlapra rövid összefoglalóját a mű zenéjének lényegéről:

 

" Schubert 1826-os G-dúr szonátája (D 894) már a késeiek közé sorolható. A közel 40 perces művet mintha egyetlen idea szülte volna: a hangismétlés, a repetíció. E szempontból különleges a Schubert-szonáták sorában: mind a négy tételt átszövi ez az ötlet. A hangismétlések hol szakadozott dallamokat alkotnak, hol drámai eszközként funkcionálnak, hol pedig játékosan kotyognak. Igen nyugodt, meditatív az első tétel, tágasan ívelő harmóniamenetei csak a kidolgozásban válnak nyugtalanná, ez a szakasz az, ami a való életről szól, a tétel két szélső része pedig valamilyen éteri világban mozog. Második tételében egy dal következik, amely háromszor tér vissza. Közöttük viharos, orfeuszi jelenet, ahol a valóság és a túlvilág közötti pallón egyensúlyozunk. Következik a Menuetto, h-mollban, szintén hangismétlésekkel, fenyegetően. A Trióban olyan szférákba visz bennünket Schubert, ahol súlytalannak érezzük magunkat. Végül, a zárótételben, rafinált formában Schubert olyan játékot készít nekünk a hangismétléses témával, akárcsak egy kisgyermek, amikor kaleidoszkópját forgatja és a játé boldogságába, megfeledkezik az időről."

 

Ez önmagában persze nem sok zenei élményt nyújtana, de olvasása után és egy nagyon alaposan kidolgozott zenei előadáshoz jól illeszkedett, így a hallottakról lényegében túl sokat most sem tudok írni, érdemes lesz felvétel leadását figyelni. Szólnom kell viszont az előadó érzékenységéről, ami nem csak a tökéletes tempókban, hanem a teljes építkezésben megmutatkozott. A schuberti ismert fantáziálás talán nem is kívánná meg ezt az összefüggéseiben annyira koherens megfogalmazást, ahol a hangok színei, árnyalatai, súlyai - vagyis a dinamikai összkép -, beleértve a szünetek hatását, a tökéletesen érzett folytatásokat, a hangok kitartását, a pedálozást stb. Ebben az előadói felfogásban is együtt érzem az előadó- és az alkotóművész (szobrász, festő, garfikus) együttes megjelenését, aki a dolgok mélyére lát, jól értelmez és hatásosan jelenít meg, formáz, maximálisan lekötve a hallgatók figyelmét, vagyis kifogástalan zenei élményt nyújt.

A 31 éves zongoristánál alig volt fiatalabb a zeneszerző, amikor a szonátát írta. Teljesen más a két művész élete, de Fülei annyira beleélte magát annak a sikerre vágyó és szerencsétlen zseni helyzetébe, hogy egy hajdani Scubertiáda résztvevőjének is érezhettem magam, ha nem látom a magas, vékony, elegáns, feketehajú és igen fegyelmezett mai megszólaltatót. Fantázia fantáziadús előadásban - kifogástalanul!

 

Persze más előadók akár régebbi hangszeren való előadása is élvezetes, ahogy számtalan ilyet hallottam már, de az említett értelmezés önmagában nekem tökéletes volt.

 

Ránk fért a szünet e hosszú darab után, majd következett a rövid Janácsek-szonáta egy 110 évvel ezelőtti tragédiára emlékezve, amikor egy 20 éves brnói ácslegényt (František Pavlíkot) megöltek  egy ottani felkelés kapcsán. Ezzel kapcsolatban már ugyanannyit írt Fülei a mű keletkezéséről, mint a darab zenei anyagáról, így csak az utóbbit idézem:

 

"A Janácsekre oly jellemző ostinato mozgás, mint egy rögeszme, állandóan előbukkan a darab folyamán. Hektikus indulások, megtorpanások szövik át ezt a zenét, a legváratlanabb pillanatban pedig előkerül egy-egy gyermekien ártatlan motívumocska. A második tétel gyász-zenéje csendesen kezdődik, de később sikító, jajongó pontozott ritmusok teszik a darab zárását végtelenül felkorbácsolóvá."

 

Ezt a szonátát addig még nem hallottam, előadásán néha Satie gymnopédái jutottak eszembe, vagy egy idősebb pointilista festő, aki a drámára is gondolva festeget egy folyóparton, ahol szélsőséges hatások érik a viharos széltől és az erősen hullámzó víztől, majd a szél elmúltával a bágyasztó napsütésben dolgozik tovább, és egy időre el is szunyókál. Majd újra a tragédia motívumai, árnyak és fények, és hasonlóan fejeződik be a második tétel is.

Belinkelem egy pár előadását, ahogy megtenném a zenekari átirattal is, ha találtam volna ilyet (a holland Theo Verbey írta át a művet).

 

 

.

 

 

A hosszabb és szintén fantáziateli Szkrajabin-szonátát sem ismertem, élvezetes volt, de addigra kissé elfáradtam, így majd a felvétel és több más interpretáció meghallgatása után talán visszatérek rá. Fülei Balázs erre vonatkozó benyomásait is szemléletesen írta le. A ráadás cisz-moll etűd üde hangjaival zárult az este.

 

Erről a szonátáról ezt írta Balázs, hogy a zenei idézet hallgatását megkönnyítsem:

 

"Első benyomásunk az, hogy Szkrjabin első három szonátája a chopini hagyományt vezeti tovább. Ez a zene azonban már az első ütemeiben szerzője saját névjegyét hordozza: szenvedélyes, drámai kezdés, heves fellángolások és gyors elgyengülések váltják egymást. Az érzelmek kereszttüzében állunk, hol elsiklanak melletünk a szenvedélyes érintések, hol szinte fellöknek. Második tétele egy fojtott induló, pillangószerűen repdeső közjátékkal. A harmadik tétel a chopini noktürnök testvére, holdfényes zene, kitágul a tér, megszűnik az idő. Zárásként már nem csak az érzelmek kereszttüzébe kerülünk, hanem azok szélviharába. Lálegzetvételnyi idő sincs, az egyetlen pihenő akkor jön, amikor az eksztázisban lángoló darab egyszer csak elhamvad, majd egy végső lánggal még egyszer utoljára újra kigyúl, mintha egy vakuval örökítené meg ezt a forgatagot és azt mondaná: vidd magaddal, benne voltál!"

 

Pl.:

.

.

.

Ha megtudom a felvétel leadását a Bartókon, felhívom rá a figyelmet.

 

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.11.03 0 0 178

A zongora a legnépszerűbb hangszer, emiatt koncertszerű megszólaltatására is a legtöbbször kerül sor. A terjedelmes és nagyszerű zongorairodalom miatt is számtalan hangversenyen és műsorral lépnek a közönség elő a hangszer művelői.

 

"A Zongora - közelről" elnevezésű négyrészes sorozat műsorvezető előadója, Fülei Balázs, október 20-án a Bartók Emlékházban tartotta 2. előadását, és ha egyetlen szóval akarnám csak jellemezni: brilliánsan.

A helyszín adottságai miatt térben is közelebb voltunk a zongorához, és ez is bensőségessé tette a kiváló előadást a kb. 80 hallgató részére. A tárgybani téma a zongorajáték tempója volt - "Ez ilyen gyors?" címmel.

A 31 éves Balázs valóban brilliáns egyéniség: gyémánttisztaságú és -keménységű művész, hallatlanul sokoldalú, és csillog, mint egy szépen csiszolt brilliáns. Nem először hallottam hasonló előadásait, így egyetértően olvastam honlapján a róla szóló kritikákat, amelyekből csak egyet emelek ki, mert ezt szeretném aktualizálni a tempós zongora-közeli előadása kapcsán.

 

Ahol ő megjelenik, személyében tudás, művészi lelkiismeret, ihletettség lép a pódiumra.”

A honlapja bemutatkozó oldalának főcíme is igaz: "Áramkör színpad és nézőtér között", még akkor is, ha - miként említettem -, a Bartók Emlékházban nincs se színpad, se pódium, de a kapcsolat talán emiatt is szorosabb szokott lenni az előadó(k) és a hallgatóság között. Az alább említett minőség miatt akár a Zeneakadémia Solti termében is helyet kaphat ilyen előadással.

Balázs alapossága kellő átélést biztosít, érezni, hogy maga is élvezi a témát, amit aztán kifogástalanul, teremtő erővel közvetít hallgatóinak. Előadása tehát alkotás, de nincs benne semmi erőszakosság, hiszen értelmezéseit megindokolja, és a megszólaltatott illusztrációk során egyet is értettünk vele a témabeli tempók helyessége terén. Tanulni lehet tehát tőle, és szerencsések azok a fiatalok, akik tanítványai az akadémián. Mi, felnőttek, pedig elmélyedhettünk a muzsika rejtelmeinek egy kis területén, az egyetlen szóval jellemezhető harmóniában.

A zeneművek tempójelzéseit többnyire ismerjük, a szerzők igyekeznek világos ajánlásokat tenni, de a különböző előadók természetesen nem egyformán adják vissza a tempókat, néha maguk a szerzők sem, mint mondta. Balázs arra törekedett, hogy a kontrasztos eltérések bemutatásával mutassa meg az általa helyesnek tartott tempót. A helyes jelzőnek sok-sok pontosító jelentése van: feszes, rendes, pontos, szabályos, egyenletes, harmonikus, mondhatni: gusztusos, ahogy a tempo giusto is sugallja.

És ahogy már többször említettem a közismert tényt, miszerint zenéről konkrétan szinte lehetetlen beszélni, majd csak megemlítem a bemutatott műrészleteket, hogy lássuk, mivel bűvölt el minket az előadó. Remélhetően hamarosan meghallgatható lesz a műsor a Bartók Rádióban, és akkor szembesülhetünk (fülbesülhetünk :) a zenével is. Az ilyen előadásokat videóra is veszi a koncert szervezője, így talán azt kellene leadni a közönségnek! Látható lenne az előadó alakja, testbeszéde, hiszen minden együtt tette szuggesztívvé az előadását.

Lenyűgözve hallgattuk, észre sem véve az idő múlását, amit így múlattunk lelkünk építésére a lelkes művész segítségével. Nem nyűg volt a részvételünk, hiszen nem valamilyen tárggyal, pl. kötéllel rögzítettek a székhez, vagy kellett volna kötélességből végigülni másfél órát, hanem a mondandó összetettsége és magas színvonala váltotta ki a fokozott érdeklődést, amivel elvarázsolódtunk.

A gördülékeny előadás mögött bizonyára alapos tervezés, anyaggyűjtés, gyakorlás van, és nyilvánvalóan sokkal nehezebb ilyen összetetten közelíteni a témához és az igényes közönséghez, mint csak bejönni, leülni a zongorához és játszani. Nem sok példa van az ilyen nyilvános szereplésre, Balázs jó úton jár a kiváló elődök nyomában. Vannak ilyen előadók, akik egy nagyszabású élet tapasztalataiból leszűrve közvetítenek, ő pedig a korán elmélyített módszerrel segíti saját pályája kibontakozását a hallhatók örömére is.

A fenti egyetlen jellemző kifejezést azért némileg kiegészítettem, hiszen azóta sokat gondoltam erre az estére, ahol egy szuggesztív egyéniség szórakoztatott és tanított minket. Balázs kiváló közvetítő, médium a szavakkal megfogalmazhatatlan zene átadásában, legközelebb e sorozatban december 12-én délelőtt a Festetics Palota Tükörtermében, a "Klaviatúraművész? Pedálművész?" kédések boncolgatásával.

A zenék mik is voltak?

Domenico Scarlatti a barokkból a B-dúr csembalószonátával,

Mozart sokat hallott A-dúr szonátájából a Török induló,

Schubert Esz-dúr impromtu-je,

Liszt E-dúr legendájából egy idézet,

Az Appassionata szonáta zárótétele,

Liszt Manók tánca,

egy Chopin keringő (cisz-moll),

Bartók Allegro barbarója,

Liszt Tarantellája,

és ráadásul Mendelssohn Szöveg nélküli dalaiból a Fonódal.

Tíz válogatott minta, valamennyi többféle tempóval, kérdésekkel és a helyes válasz megközelítésével, mindezt mélységes alázattal, de sziporkázóan.

A neten mindegyik részletre számtalan előadás van, és amíg a tárgybanit nem közvetíti a rádió, érdemes néhány előadói elképzelést megismerni, hogy lássuk, mennyire eltérően értelmezhetik a darabokat az előadók!

Csak egy megjegyzés még a Beethoven-szonátatételhez: az "appassionata" jelző utólagos hozzákapcsolását igazolja, hogy a darab egyetlen tételében sem szerepel, viszont a 2.,  A-dúr szonáta lassújában és az utolsó szonáta első (allegro) tételében használta ezt a jelzőt a szerző, aki igen változatosan írta le az elvárt tempókat olasz, majd német nyelven is.

Fülei Balázs legközelebb a Márványteremben lép fel Szkrjabin halálozási centenáriumi hangversenyén (november 10-én este 7 órai kezdettel), nem csak Szkrjabin-művekkel.

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.10.12 0 0 177

Hangulatos hangversenyet hallhattunk tegnap Sárbogárdon a Zene Világnapja tiszteletére, és mivel  a tavalyi is emlékezetes maradt, először beemelem - kiemelésekkel - a még egy évvel korábbi - általam sajnos nem hallott - esemény beszámolóját a MÁV Szimfonikus Zenekar sajtóarchívumából. A beszámolóból kiderül, hogy akkor is megemlékeztek természetesen Huszics Vendelről, a közel négy éve elhunyt - később róla elnevezett kórus - alapítójáról, vezetőjéről, és ez tegnap is téma volt.

 

 

2013.10.11

Variációk egy kisváros csodáira

     "Ha egy nagyvárosi koncertteremben történnek csodák, az jó. Amikor adott a kellemes akusztika, a műélvezetet segíti a környezet, már csak az előadókon és a befogadó közönségen múlik, mi születik.
No, és milyen, ha egy kisvárosban jön létre csoda? Regénybe illő. Mindenek előtt két kulcsfiguráról kell szólnom, Huszics Vendel karnagy emléke előtt tisztelegve: a tüneményes Huszics házaspárról, Zsike néniről és Vendel bácsiról, akik életüket tették fel arra, hogy egy szürke városkába színt és gazdagságot vigyenek – több generációban vetették el a zene szeretetének magját. Az sem lehet véletlen, hogy gyökereikből csodafa nőtt. Október 6-án az ő unokájukat, Várdai Istvánt ünnepelhette főszereplőként a sárbogárdi közönség. A világot bejárt, számos hazai és rangos nemzetközi díjjal jutalmazott fiatal csellóművész nem először lépett itt színpadra, ezúttal zenekari kísérettel. A MÁV Szimfonikus Zenekart Baráti Kristóf hegedűművész vezényelte.
Egy zsúfolásig megtelt, száraz hangzású művelődési házban nem egyszerű feladat muzsikálni, a zenei elgondolások megvalósítása itt jóval nehezebb, a függönyök, a falak közömbös érzéketlenséggel nyelik el a hangokat. Aznap este a varázslat azonban fittyet hányt a fizika törvényeinek.
A koncert első felében a helyi Huszics Vendel Kórus Schubert G-dúr miséjének három tételét (szóló: Lakatos Diána – szoprán, Dobos Gábor – basszus), a sárbogárdi származású Leszkovszki Albin Szülőföldemen c. Petőfi Sándor-versből komponált művét (ősbemutató) és a Händel-Halleluját énekelte a zenekarral, szépen intonált, stílusos előadásban. A kórust Huszics Vendelné készítette fel.

A szünet után Csajkovszkij Rokokó variációit Várdai István tolmácsolta (Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, Op. 33). Az életre kelt cselló páratlanul érzékeny muzikalitással mesélt Csajkovszkij szellemi üzenetéről. Az őszinte és letisztult zenei elképzelés, a bravúros technika, a kifinomult arányérzék, a formák világos tagolása, a tiszta artikuláció, a karakterek és a humor gazdagsága mind egy helyen, egy emberben összpontosulva olyan muzsikus egyéniséget tárt elénk, amilyen – túlzások nélkül – kevés van az egész világon. És ha mindez még nem lett volna elég, ha még nem repültünk volna elég magasra, a d-moll, Andante variációban valami olyan érzelmi felfokozást élhettünk át, amit szavakkal meg sem próbálhatok leírni. A zárótétel elképesztő virtuozitásában feloldódott feszültséget kirobbanó taps követte. A ráadással, egy Bach szvit-tétellel (G-dúr szvit I.tétel, BWV 1007) Várdai István a nagypapájára, Huszics Vendelre emlékezett. Közvetlen egyszerűséggel szólt a közönséghez: “Hallgassunk egy kis Bachot!” És a publikum hallgatott. Bachot.
Mozart K. 550-es g-moll szimfóniája kerekítette le az estét. A kellemes és ízléses előadást, bevallom, én még a Csajkovszkij érzelmi hatása alatt hallgattam; ezzel együtt a jól ismert dallamok természetes otthonosságot hoztak. Megfordult a fejemben, milyen jó lenne Baráti Kristófot hegedülni is hallani, de nem is vehettem komolyan ezt az átsuhanó gondolatot egy végigvezényelt koncert után. Aztán, a jól megérdemelt vastapsot követően egy jó tündér teljesítette a kívánságom. A Händel-Halvorsen Passacaglia Baráti Kristóf és Várdai István előadásában tomboló sikert aratott. A kórus Huszics Vendelre Mozart: Ave verum corpusával emlékezett, ezzel zárult az est."

 

 

Hát igen! Ezt éreztem tegnap is, és a többször említett nagypapa szelleme most is érezhető volt, s hogy képünk legyen róla és munkásságáról...

 

A keret nem sokat változott: a kisváros szürkeségét fokozta a folyamatos shower, a finom őszi esőpermet, tavaly és most is hasonló volt a hangzás, főleg a mise fontos elemét, a kórust nyelte el kissé az említett akusztika, de a hangulat, a termet megtöltő kiöltözött és lelkes közönség változatlan volt csecsemőtől egészen idősekig. Gratulálok én is a szervezőknek!

 

A két évvel ezelőtti kívánság tavaly után ismét teljesült: milyen jó volt Baráti Kristófot is hegedülni hallani, aki a záró műsorszámban Saint-Saëns: Bevezetés és rondo capricciosójának szólistája volt, persze szintén a MÁV Zenekarral és a dirigáló jóbaráttal, Várdai Istvánnal. Előtte Joseph Haydn B-dúr (Harmónia) miséje hangzott el a közel 50 tagú kórussal, és négy kitűnő szólistával: Zemlényi Eszter szoprán, Balogh Eszter alt, Csapó József tenor és Lisztes László basszus), ahol szintén Várdai vezényelt, majd ő volt a főszereplő az I. Saint-Saëns-csellóversenyben; itt Baráti volt a karmester.

A ráadás most is a hangulatos, fergeteges Halvorsen-átirat volt, aminek Handel-írta eredetijét azért linkelem  be, hogy hallható legyen a barokk csoda, akkor csembalóra írva.

 

A zenei élményről csak hasonlókat tudnék írni: minden résztvevő tudása legjavával és mérhetetlen alázattal muzsikált, a két világsztár minden allűrtől mentesen varázsolt el megint bennünket, záró ölelésük a mély zenei barátság szimbóluma volt, érdemes volt miattuk megint elutazni Sárbogárdra, ez az élmény is megmarad. Szívesen, jövőre is!

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!