Az érthetetlenül most már sorozatban csak angol címoldallal megjelenő Hungaroton-lemezek legfrissebbje Simon Izabella és Várjon Dénes kétzongorás, illetve négykezes előadásában szólaltatja meg Schumann, Schubert, Mozart és Beethoven műveit.
A kiadvány címe, kissé összemosódva a három szó a szűk szóközök miatt, az idős Beethoven op. 134-es B-dúr művére utal, amelyről nemrég ezt olvastam egy szakértőtől:
" Az izgalmas repertoárból külön kiemelném a Nagy fúga Beethoven készítette fantasztikus átiratát, amelyet szinte soha nem hallani (lemezfelvétele is alig van), mert elképesztő nehéz, szinte lejátszhatatlan."
Emiatt is vagyok nagyon kíváncsi a lemezre, mert még nem hallottam a zongorásváltozatot.
A természetesen ugyancsak B-dúr előzmény az op. 133-as, szintén 1826-ból, azaz a kései Beethoven-vonósnégyesek legszebbike, amit időnként műsorukra tűznek a muzsikusok, óriási élvezetet jelentve a kamarazene kedvelőinek.
A vonószenekari változatért már nem vagyok oda, mint más hasonló esetben sem. A vonósnégyesből így lesz nagybőgőkkel is kiegészítve vonósharmincnégyes, elvéve a mű intimitását. A négykezes tárgybani változat mellett átírták zongora kétkézre stb. is.
A többiből a Schubert-Allegrót az utóbbi időben is többször is hallottam: pl. tavaly Kaposvárott a Würtz Klára-Frankl Péter kettőstől, majd novemberben éppen a tárgybani házaspártól az általuk szervezett Kamara.hu fesztiválon. Mindkettő remek volt, bár meg kell jegyezzem, hogy a már nem annyira fiatal, és az élet viharain is túl lévő, nagyon friss és érzékeny Frankl Péter már csak a felső szólamot vállalta.
A 26 éves Mozart fúgája egy rövid, töredékből a halála után kiegészített, kétkézre írt mű, aminek szintén több változata van, közte ez a négykezes. Egy másik...
Május 5-én jelent meg a Hungaroton legújabb kiadványa, A Schumann címmel, Farkas Gábor játékával. A tartalmas és kötetlen sajtótájékoztató végén a zongorista néhány Schumann-darabot szólaltatott meg (Ajánlás,..., Karnevál) a tőle megszokott elmélyült és értő módon. Kötődése a szerzőhöz igen szoros, szeretné más darabjait is felvenni, mert így Schumann újabb és újabb arcait fedezheti fel és ismertetheti meg a hallgatókkal.
A nyáron már kétfiúgyermekes kiváló zongorista rövidesen Japánba utazik a családja után, egy két évre szóló tanítási szerződés alapján.
A Hungaroton studiójában megszólaltatott Steinway zongorához való kötődése is szorosabbá vált, hiszen tavasszal a gyártó őt választotta a márka művészének.
.
.
„Farkas Gábor generációjában igen sok a kiváló zongorista, de kevés olyan akad, akire azt mondanám, hogy költő. Ő az!” – így jellemezte Vásáry Tamás a Liszt-díjas zongoraművészt, akinek előadásában Robert Schumann alkotó huszonéveinek legeredetibb, emblematikus zongorakompozícióit hallhatjuk a Hungaroton legújabb albumán.
A három remekmű – a Karnevál, az Arabeszk és a Szimfonikus etűdök – a zongoraművek évtizedében, 1834–1839 között keletkezett. A sajátos schumanni zenei nyelv kialakulása rendkívül sokat köszönhet ezeknek a viharos éveknek: az ekkor keletkezett híres zongoraciklusok egytől egyig olyan formabontó, excentrikusnak mondható művek, amelyekben az ifjúkori irodalmi és zenei élmények termékenyítő hatására a zeneszerző sajátos, csak rá jellemző ciklusalkotó gondolkodásának kialakulását ismerhetjük fel.
A lemez katalógusszáma: HCD 32798 (A fent említett sajtótájékoztató anyagából)
.
A lemezről a Fidelio is közölt anyagot, míg a május 6-i Népszavában egy majdnem egész oldalas cikk jelent meg Farkas Gáborral, Kinyitni a szíveket címmel.
A dalok hossza miatt többnek nagy részét meghallgathatjuk a közel 1-perces mintákban.
.
Mivel még nem vettem kezembe a lemezt, nem tudom, vannak-e a füzetkében magyar címek a nem egyértelmű darabokhoz, így kiegészítem a linken olvashatókat:
.
1 Csillagos ég
2 Búzavirág
Gáláns ünnepek
4 Hangfogó
6 Holdfény
7 Bábuk
8 Gáláns ünnep
9 Szép este
10 Harangok
11 Szentimentális tájkép
12 Tavaszi hangok
13 Tünemény/Jelenés
...............................
18 Lelki szenvedés
19 A kert tánca
20 Angyalok
.
Három Bilitis-dal
21 Pán sípja
22 Hajfonat/Hajfürt
23 Najádok sírja
.
.
Az egyik dalból (az 1884-ben írt Az ifjúság négy dalából) és korábbi tapasztalatomból tüneményesnek nevezett szopránunk iránti tiszteletből a Mallarmé-verset bemásolom egy szép fordítással:
La lune s'attristait. Des séraphins en pleurs Rêvant, l'archet aux doigts, dans le calme des fleurs Vaporeuses, tiraient de mourantes violes De blancs sanglots glissant sur l'azur des corolles. - C'était le jour béni de ton premier baiser. Ma songerie aimant à me martyriser S'enivrait savamment du parfum de tristesse Que même sans regret et sans déboire laisse La cueillaison d'un Rêve au coeur qui l'a cueilli. J'errais donc, l'oeil rivé sur le pavé vieilli Quand avec du soleil aux cheveux, dans la rue Et dans le soir, tu m'es en riant apparue Et j'ai cru voir la fée au chapeau de clarté Qui jadis sur mes beaux sommeils d'enfant gâté Passait, laissant toujours de ses mains mal fermées Neiger de blancs bouquets d'étoiles parfumées.
.
/Stéphane Mallarmé (1842-1898); 1863/
.
.
A verset - az eredeti címmel - mások is megzenésítették:
Edmond Bailly (1850-1916), 1894, medium-hangra és zongorára
Henri-Paul Büsser (1872 - 1973), op. 109 no. 2, 1948, magas hangra és zongorára
Rögtön felmerül megint a kérdés: ilyen jellegű daloknál érdekes-e a szöveg pontos ismerete a hallgató számára, aki nem érti tökéletesen az előadás nyelvét? Mű- vagy nyersfordítást nézni a félhomályban vagy a kivetítőn, nagyon zavaró, és ahogy hangszeres zenékhez legtöbbször nem passzol szöveg, a daloknál is elég lehet a hang-okra, hang-ulatokra figyelni mindössze egy kifejező cím alapján. Utóbbit persze ismerni kell, mint írtam az elején!
Ide illik a BMC-ben nemrég hallott Bourget-versre (Szép este) írt Debussy-dal hegedű-zongora átirata, vagyis kell-e a szöveg, ha alig érti valaki?! Nem beszélve arról, ha valaki nem beszél-énekel jól a számára idegen nyelven... Ez persze nem Baráth Emőkére vonatkozik, de gondoljunk csak a nem magyar anyanyelvűek Kékszakállújára stb.!
.
.
A CD további elérhető versfordításai mellett a fentit is beírom majd a Zeneköltészet, ... témájába, kivéve a már jól ismert Holdfényt - Verlainetől.
Johann Sebastian Bach (1685–1750) grandiózus zeneszerzői életművének utolsó kompozíciójához, A fúga művészetéhez napjainkban – több mint 260 évvel a mű keletkezése után – is mítoszok, legendák egész sora kapcsolódik. Eszmetörténészek, muzikológusok, zeneszerzők, karmesterek, hangszeres előadóművészek igyekeznek időről időre megfejteni azokat a titkokat, amelyeket Bach ebben az alkotásában – és főleg a befejezetlenül maradt utolsó fúgában – az utókorra hagyott.
A sajtótájékoztatón készült képek közül ez a legjellemzőbb, hiszen a feladattal és a zeneszerzőkkel szemben alázatos, de kiváló kutató és előadó arca csak sejlik, játéka volt kifejező és igen hatásos, amihez egy igen jó Steinway is társult.
Különleges albummal jött ki a Hungaroton tegnap: a három tételből rövid részleteket is meg lehet hallgatni a honlapjukon, míg a sajtótájékoztatón a következő anyagot ismerhettük meg, megfejelve az előadó által választott hosszabb részletekkel. A egészet meghallgatva, feltárul egy alapos és értő kutatómunka vonzó és magával ragadó eredménye. Az átirat nem nyilvános bemutatója 2011.10.23-án volt a Régi Zeneakadémián, természetesen Lajkó István előadásában, majd u.ott volt az ősbemutató is vele (2014.05.31.én).
.
A CD hátsó borítójáról:
A Faust-mondakör 1830-tól egészen élete végéig foglalkoztatta Lisztet, Goethe és Lenau azonos témájú irodalmi alkotásai nyomán számos zeneművet is komponált. Ezek közül kiemelkedik a Faust szimfónia (S 108), Liszt fő szimfonikus műve, melyet a szerző évtizedeken keresztül tökéletesített. A szimfónia ezúttal testvérdarabjához, a h-moll szonátához hasonlóan zongorán szólal meg, mégpedig Carl Tausig – Liszt egyik legkedvesebb növendékének – átiratában. Liszt Ferenc–Carl Tausig Faust szimfónia – Három jellemkép Goethe nyomán Előadó: Lajkó István – zongora Katalógusszám: HCD 32792 Megjelenés: 2016. december 9. Összidő: 74:24
.
Világpremier felvétel Liszt Ferenc Faust szimfóniájának egyik átiratában
.
A Hungaroton legújabb kiadványán Liszt fő szimfónikus művének Carl Tausig féle átiratát rögzítette Lajkó István Junior Prima Díjas zongoraművész előadásában. A kotta kéziratát a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont biztosította.
.
" A lemez a kiadó hagyományába és mai irányvonalába is illeszekdik. A tradíció a világelső ritkaságok, az új trend a fiatal művészek bemutatása. Összeköti a magyar zene tematikája, amely mindig fontos a vezető magyar márkán. A tárgybani kiadvány egyszerre érdekes Liszt kedvelőinek, valamint a virtuóz zongorázás lelkes hallgatóinak. Megismerhetjük a csöndes pianistát, Lajkó Istvánt, aki azonban nem csak az elmélkedő részletekben nyújtja, amire alkata predesztinálja, hanem meglepi a közönséget a benne szunnyadó, de kitörni képes erővel, aminek nincs híján Liszt Faust szimfóniája, említette Hollós Máté, a kiadó vezérigazgatója.
.
A Faust szimfónia két kézre készült átirata már az 1857-ben befejezett, kórussal kiegészített változatra épül, a kézirat alapján született. Zenei anyaga nem egyezik meg a végleges nyomtatott változattal, mert Liszt addig is változtatott a partitúrán, míg Tausig némely esetben pontatlan volt. Az átirat összességében lenyűgöző, a zongorázás aranykorát, Liszt szalonjának légkörét idézi. A nagy weimari alkotókorszak lendületét, a mester és tanítvány őszinte lelkesedését tükrözi a jövő zenéjének megteremtése és népszerűsítése érdekében.
.
"Az átiratból kisejlik, hogy a 16 éves virtuóz számára a zongora teljes hangterjedelmének kihasználása, a szimfónia hangzásának minél gazdagabb és briliánsabb visszadása volt a cél. Az átirat nem csak technikailag ad óriási feladatot az előadónak, hanem kivételes intellektust, kutatómunkát is kíván tőle. A felvételen is hallható hiteles előadásban lenyűgöző hatású, a h-moll szonátáéval vetekszik" - mondta dr. Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója.
.
Lajkó István így mutatkozik be a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapján. Ezen túlmenően jelenleg a Weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola koncertdiploma szakos hallgatója, ahol 2003-ban zongora főtárgyat oktatott és elnyerte a DAAD ösztöndíjat is, de idő közben már megszerezte A DLA címet is - "Summa cum laude" minősítéssel - a Zeneakadémián.
.
Az április végi felvétel vezetője: Dvorák Zsuzsa, a hangmérnök Timár Domonkos voltak a Hungaroton Studióban.
Az átirat eredetije egy remek felvételen:
.
.
Az 1854-ben írt és 1857-ben véglegesített alapműnek több más átirata is ismert (két kézre, két zongorára, kamaraegyüttesre), pl.:
A Hungaroton folyamatosan jelenteti meg újdonságait, míg a legújabb hír a 2016. augusztus elején megjelent, Bartók, a zongorista című albumával kapcsolatos, ugyanis...
.
Az év egyik legjelentősebb komolyzenei versenyében döntős a Hungaroton lemeze
. Budapest, 2016. december 7.
. Az International Classical Music Awards (ICMA) 2017. évi szavazásán a Hungaroton Bartók the Pianist című albuma a három legjobb felvétel közé jutott az Archív kategóriában – közölte december 6-án Remy Franck, a zsűri elnöke. A nyertesek listáját 2017. január 19-én teszik közzé, a díjkiosztó gálakoncertre 2017. április 1-jén a lipcsei Gewandhausban kerül sor.
. A döntőbe jutott albumok 119 kiadó 321 felvétele közül kerültek ki; a Hungaroton kiadványa az Audite és a BR Klassik lemezeivel szerepel az Archív kategória finalistái között: az előbbi Maureen Forrester, az utóbbi Fritz Wunderlich felvételeit tartalmazza. „Magyar komolyzenei kiadó számára talán az évtized egyik legnagyobb sikere a Bartók-album ilyen megtisztelő fogadtatása” – mondta Hollós Máté, a Hungaroton Music Zrt vezérigazgatója.
. A Bartók the Pianist című album Bartók Béla zongorajátékának örökérvényű keresztmetszetét adja. Az első korongon a 20. századi magyar zene géniusza saját szóló-kompozícióit, míg a második lemezen Scarlatti, Brahms, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán alkotásait és saját kamaradarabjait játssza.
. Az International Classical Music Awards (ICMA) a világ vezető független hanglemez-szakmai díja, amelynek odaítélésében üzleti-kereskedelmi szempontok nem játszanak szerepet. A nemzetközi zsűri elnöke Remy Franck, a luxemburgi Pizzicato szaklap főszerkesztője. A zsűriben részt vevő további médiumok és szervezetek: Andante (Törökország), Crescendo (Belgium), Das Orchester (Németország), Gramofon (Magyarország), Horvát Rádió és Televízió (Horvátország), MDR Kultur (Németország), Musica (Olaszország), Musik und Theater (Svájc), Opera (Nagy-Britannia), Orpheus (Oroszország), ResMusica (Franciaország), Rondo Classic (Finnország), Scherzo (Spanyolország), IMZ International Music + Media Centre (Ausztria). ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1951-ben alapítja meg az állam a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV), mely a 60-as évektől Hungaroton néven működik tovább. A kiadó klasszikus zenei kiadványai rendszeresen nyernek díjakat nemzetközi megmérettetéseken. A Diapason, a Goldberg, a Le Monde de la Musique, a Pizzicato és más szaklapok kitüntetésein kívül kiemelten említésre méltó a három MIDEM-díj a Dohnányi-hegedűversenyekért (1999), a Bartókösszkiadásért (2002) és a Bartók Új Sorozat elsőként megjelent SACD-jéért (A Fából faragott királyfi, Kossuth– szimfóniai költemény), valamint a Classical Internet Awards (2004) díja egy Kocsis Zoltán vezényelte Bartók SACD-ért. A Bartók Új Sorozat legfrissebb, a hegedűszonátákat tartalmazó része Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán előadásában a Gramophone Awards 2013 versenyében kamarazene kategóriában megkapta az “Év lemeze” díjat. A kiadó 2015-ben jelentette meg Beethoven összes zongoraversenyét Várjon Dénes és a Keller András vezényelte Concerto Budapest előadásában.
xxxxx
.
A 2017. évi díjakra nevezettek teljes listája, kategóriánkénti bontásban is, INNEN megnézhető. A fenti beszámoló utolsó sorában lévő album is a nevezettek között volt, míg számos más magyar vonatkozás is figyelmet érdemel: magyar szerzők vagy magyar előadók szereplése más kiadványokban. A korábbi versenyekre nevezettek és a díjazottak között is van magyar kapcsolat.
.
A döntőbe került felvételek (kategóriánként 3-3) pedig az ERRŐL a linkről elérhető PDF-táblázatban olvashatók. Magyar vonatkozások itt is vannak: a Beethoven-zongoraversenyekkel nem jutott ugyan döntőbe Várjon Dénes és a Keller András dirigálta Concerto Budapest albuma, de a Hungarotonos Bartók-album mellett
.
Várjon Dénes is döntős lett a Schumann-zongoraversennyel, amit az Audite nevezett (a partner a Heinz Holliger dirigálta WDR Szimfonikus Zenekar volt).
.
A további döntősök között már kevesebb a magyar vonatkozás: a Liszt, Kodály és Eötvös Péter művekkel szereplő felvételek mellett egyedül Boldoczki Gábor jutott döntőbe egy Penderecki-trombitaversennyel!
Tegnap megjelent a Hungaroton legújabb kiadványa, az idén 45 éve debütált Sass Sylvia kétlemezes válogatásalbuma: a világhírű szoprán húszévesen lépett fel először a Magyar Állami Operaház színpadán, és huszonnégy év színpadi karrierje alatt közel ötven főszerepet énekelt. Jubileumi kiadványának műsorát legkedvesebb dalaiból és színpadi szerepeiből állították össze: Richard Strauss hatalmas érzelmi mélységeket érintő Négy utolsó éneke és WagnerWesendonck dalai mellett jól ismert áriák hallhatók Boito (Mefistofele), Catalani (La Wally), Cilea (Adriana Lecouvreur), Gounod (Faust), Mascagni (Parasztbecsület), Verdi (Az álarcosbál, Otello, A végzet hatalma) és Wagner (Tannhäuser) operáiból, illetve Mozart három koncertáriája.
A Hungaroton legújabb kiadványán folytatja a kiemelkedő magyar muzsikusok bemutatását. A Budapesti Fesztiválzenekar kiváló művészeiből álló Lanner kvartett a XIX. század első felének elragadó bécsi muzsikáját játssza: Franz Schubert és a bécsi walzer "szülőatyjaként" ismert Joseph Lanner műveit. közreműködik: Miklósa Erika, az ismert és kimagasló díjakkal többszörösen kitüntetett koloratúrszoprán énekesnő.
Így kezdődik a március 31-i sajtóbemutató anyaga, és rögtön felmerül a kérdés: mennyire ismert nálunk Joseph Lanner, a kvartett névadója, korának híres hegedűse és zeneszerzője, aki többször is járt Magyarosrszágon, Pesten is, ide vonatkozó zenéket is írva.
Nagyon nem vagy nem nagyon, pedig szülőhazájában közös szobra van a keringőt világsikerre segítő társsal, id. Johann Strauß-szal, és Bécsben, Grácban és több kisebb városban, de még Németországban is számos utcát neveztek el róla.
A keringőző párokkal övezett szoborcsoport a bécsi Rathausparkban látható 1905 óta. A kvartett honlapján többet lehet megtudni róluk is, az együttes tagjairól is, de addig is a CD-ről:
A Lanner Kvartett közel 4 éve alakult, a házi muzsikálás Zenés Vendégségként való életre keltésére, hogy új közönséget nyerjen meg az igényes kultúrának. Azóta külföldön és itthon is több helyen léptek fel, lelkes híveik száma egyre nő.
A Bécsben is hegedülő Selmeczi Gábor, az együttes vezetője szerint: "hisszük, hogy a jó zenét mindenki szereti, de a komolyzenei előadóművészetnek megújulásra van szüksége, hogy újra csábító legyen a nagyközönség számára (...) Célunk, hogy egy új, stílusában, működésében, műsorválasztásában és zenei felfogásában a hagyományos vonósnégyesektől radikálisan eltérő módon jelenjünk meg a kulturális életben."
Cselló helyett nagybőgővel játszanak a dinamikusabb hangzás érdekében, emiatt sok átiratot készítenek.
A Wiener Konzerthaus stúdiójában felvett CD-n most közreműködő Miklósa Erika Schubert: A zenéhez (An die Musik) c. dalát énekli, amihez belinkelhetővé teszem az eredetit egy közel 40 éves felvételről. Nem különös, de kedves szövegét a kortárs, de Schubertet 54 évvel túlélő Franz Adolph Friedrich (von) Schober írta, és ezt a kis költeményt mások is megzenésítették.
Du holde Kunst, in wieviel grauen Stunden,
Wo mich des Lebens wilder Kreis umstrickt,
Hast du mein Herz zu warmer Lieb entzunden,
Hast mich in eine beßre Welt entrückt!
Oft hat ein Seufzer, deiner Harf' entflossen,
Ein süßer, heiliger Akkord von dir
Den Himmel beßrer Zeiten mir erschlossen,
Du holde Kunst, ich danke dir dafür!
A sajtóbemutatón zenélt is a kvartett, alapos tudásukat ízlésesen és megnyerően bemutatva, hiszen a főleg itthon játszó zenészeket eddig csak zenekarban hallottam.
Komolyan gondolják és csinálják, bár szerintem nincs jelentős átjárás az általuk megnyert közönségből az "igazi", hagyományos komolyzene irányába.
Egy további illusztráció a lemez második számához...
A múlt heti ÉS-ben is megjelent kritika a Hungaroton két újabb lemezéről:
CSENGERY KRISTÓF:
Két jutalomjáték
Különleges csillagállás: egy ország zeneéletében egyszerre jelenik meg két kivételes hangszeres előadó, egyszerre lesznek országosan elismertek és világhírűek – ráadásul a két művészt szoros barátság köti össze egymással. Baráti Kristóf (1979) és Várdai István (1985) között van ugyan néhány év korkülönbség, a közöttük régóta fennálló zenei egyetértés azonban mindennél fontosabb: sokszor muzsikálnak együtt. Személyükben a magyar zenekedvelők társadalma olyan előadókat hallhat rendszeresen, akikkel egyenrangú akad a világon néhány – jobb azonban nincs náluk.
A közelmúltban a két muzsikus egyszerre készített egy-egy önálló CD-t, s a két album rímel is egymásra. Baráti lemezének címe The Soul of Lady Harmsworth (a név annak a Stradivarinak az elnevezése, amelyet a hegedűs a chicagói Stradivari Alapítvány jóvoltából használ), s a korongon Farkas Gábor zongorakíséretével úgynevezett ráadásszámok szólalnak meg: Sarasate, Wieniawski, Ernst, Csajkovszkij és Paganini művei. Ez a repertoár a XIX. században, az önmagáért való virtuozitás kultuszának idején élte virágkorát, majd a XX. században fokozatosan a hangversenyek végén, a tapsot megköszönő ajándékdarabok kategóriájában talált rezervátumra. Két alaptípusa van az encore-oknak: az éneklő, amelyben elsősorban a hangminőséget lehet megmutatni, és a gyors, technikás, amelyben a virtuozitás a fő attrakció. És persze a két alaptípus kombinációjával is találkozunk. Baráti lemezén hallható ebből is, abból is, ráadásul a nemzeti ízek-karakterek is igen változatosak: spanyolos, lengyel, orosz, német és olasz zene követi egymást – mindnek mások a zamatai.
Baráti lemezéhez hasonlóan a Várdaié is csupa rövid számot tartalmaz, néhány kivétellel ezek is túlnyomórészt egytételes kompozíciók, de ez a válogatás mégsem ráadásszámokból áll, itt másról szól a koncepció, s ezt a cím, a Singing cello is világosan értésünkre adja: olyan darabokat hallunk, amelyek a gordonka vokális hajlamait aknázzák ki. Sokszor, sokan megállapították már, hogy ez az a hangszer, amelynek hangszíne, hangfekvése a legközelebb esik az emberi hangéhoz, nagyon humánus ez a megszólalásmód, s ezt Várdai és zongorista társa, Julien Quentinazzal is hangsúlyozza, hogy nemcsak éneklő karakterű hangszeres darabokat hallunk (Mendelssohn:Albumlap;Suk:A-dúr szerenád, op. 3, no. 2; Rachmaninov,Két darab, op. 2; Liszt: Romance oubliée;Fauré:Álom után;Kreisler:Liebesleid), de olyanokat is, amelyek eredeti alakjukban eleve vokális művek, szövegük is van, magyarán: dalok – csak éppen most szöveg nélkül énekli el őket valaki, hangszeren, történetesen csellón. Így került a lemezre Schumanntól a Mondnacht (op. 39, no. 5) és a Zwielicht (op. 39, no. 10), a Vándorlegény-dalokból (Mahler) a Die zwei blauen Augen és az Ich hab’ ein glühend Messer, de Falla Hét spanyol népdalából hat, majd a lemez vége felé ismét két Schumann-dal, megint csak az op. 39-es Liederkreis (Dalcsokor) részletei: a Wehmut(no. 9) és az Auf einer Burg (no. 7). Ezekben a darabokban az „éneklő cselló”-nak a szó szoros értelmében az emberi hangot kell helyettesítenie.
Baráti a The Soul of Lady Harmsworth darabjaiban azt mutatja meg, milyen az, amikor egy nagy művész a ráadásszámokat és bravúrdarabokat nem csupán „kirázza a kisujjából”, hanem igazságot szolgáltat nekik, azzal a zenei maximalizmussal fordulva feléjük, amely Bachnak, Beethovennek, Brahmsnak jár, a kivitelezéshez pedig azzal a megalkuvást nem ismerő technikai igényességgel viszonyul, amelynek eredményeként minden, de valóban minden hang a helyén van és fölényesen tökéletes. Ez a két tendencia teljes egyensúlyban érvényesül, egyik élménytípus sem kerekedik a másik fölébe, így arra is rácsodálkozhatunk, milyen nagyszerű zenék ezek az olykor lebecsült művek: milyen nemes tartás rejlik Sarasate Andalúziai románcában, Malagueñájában és Zapateadójában, milyen romantikus áradással mesél Wieniawski a Legendában s milyen energiát áraszt szintén Wieniawskitól a Scherzo-Tarantelle; milyen megindító érzelemgazdagsággal dolgozza fel Ernst a The Last Rose of Summert és milyen drámaisággal az Erlköniget. (A Csajkovszkij- és Paganini-darabok zenei kvalitásaira persze nem kell rácsodálkoznunk – ezekben inkább az olvasat frissessége az, amely feltűnik a hallgatónak.)
A Singing cello alapötlete fejlett művészi önismeretre vall. Várdai egyik nagy képessége ugyanis a vokális ihletésű játék, a széles legato-ívek megformálása – és persze az a kreativitás, amellyel a csellista egy-egy hosszan kitartott, álló hang „belsejében” a szín- és dinamikai váltásokkal lelki folyamatokat ábrázol, szinte történeteket mondva el. Ez a lemez erről szól, ezt a hajlamot és tudást aknázza ki. Az éneklő jellegű hangszeres darabok is érdekesek ebből a szempontból, s Várdai ezekben is abszolút magasrendűt nyújt a karakterek, tónusok, megszólalásmódok és magatartásformák bámulatos sokféleségét mutatva fel, az igazán izgalmas azonban az, amit a dalokkal kezd. Strófikus dalokban gyakran ismétlődik ugyanaz a dallamsor, a dalváltozatban persze módosuló szöveggel, itt azonban a hangszernek más eszközökkel kell megteremtenie a változatosságot. Várdai beszél, deklamál, gesztikulál, csellója megelevenedik, közvetlen hangon szól hozzánk, és érvényesül a „semmit kétszer ugyanúgy” elve. Megélhetjük a különleges tapasztalatot: a veszteség – a szöveg, a verbalizált költői tartalom elvesztése – más szinten, más összefüggésben nyereséggé válik.
(The Soul of Lady Harmsworth; Singing Cello – Hungaroton)
A ma délutáni Muzsikálóban, a 17 órai hírek és időjárásjelentés után Némethy Attila beszélgetett Fülei Balázzsal erről a lemezről (is): szép gondolatok a gondosan építkező művésztől-tanártól!
Miközben nagy élvezettel hallgatom a Baráti Kristóf fórumán tegnap beírt kritikában olvasható lemezt (az Erzsébet Királynő Versenyek történetéből válogatva) a spotify-on, - először persze a Beethoven-hegedűversenyt Barátival, hiszen 1997-ben még nem ismertem Kristófot -, lefordítottam Collier úr korábbi kritikáját, amit ugyan két héttel korábban posztolt, de nekem csak később jutott az eszembe: ebben az itt már említett Hungarotonos Baráti Kristóf (Farkas Gábor) - lemezt méltatja, egy másik hegedűs CD-vel együtt.
Kristóf játéka elragadó, és örülök, hogy azóta már több koncertjét hallottam élőben ezzel a művel! Az akkori hangszere még nem a most használt Stradivari volt, de igazolja, hogy nem a hegedű az elsődleges, hanem a hegedűs, és persze egy mű minden megszólaltatása más és más, kivált ha például szabadtéri az előadás.
Nagy örömmel hallgattam a rendkívül tehetséges Baráti Kristóf új CD-jét, amelyen 13 jól ismert hegedű-zongora darabot ad elő (Farkas Gáborral) Sarasate, Wieniawski, Csajkovszkij és mások műveit. Valamennyi darabban hibátlanul játszik - technikailag és zeneileg egyaránt. Kissé elcsodálkoztam a ritmusán Sarasate Andalúz románca alatt, de semmi több.
Fenntartásaim csupán személyesek ezzel a 70 percnyi kiváló muzsikával, kiváló hegedüléssel és kiváló felvétellel kapcsolatban: az összes darabot túlságosan is jól ismerem, hiszen pl. Wieniawski Scherzo és Tarantellájából 40, Sarasate Andalúz románcából 45 (!) felvételem van, és... sosem vettem volna ilyen népszerű gyöngyszemeket tartalmazó felvételeket, hacsak nem Baráti játszotta volna azokat!
További fenntartásom a CD Heinrich Ernst-darabjaira vonatkozik. A hegedűs Ernst többnyire kissé mutatós hegedűműveket írt, de a Baráti által parádésan bemutatott két ismert darab: "A nyár utolsó rózsája" variációi és az "Erlkönig" nagy caprice nem tartoznak Ernst legjobb művei közé. Számomra ezek mindig inkább cirkuszi produkciónak hatnak, amikor a közönség arra vár, hogy mikor hibázik és vajon hibázik-e a hegedűs. Mondanom sem kell, Baráti nem hibázik, de ezek a darabok inkább technikai, mintsem zenei megpróbáltatást jelentenek. A harmóniában való elmélyülés és a kettősfogások összhangja mindig pokolian nehéz egy hegedűsnek, de az ilyen darabok választása pusztán technikai és nem zenei kihívást jelent számára. Az "Utolsó rózsa" utolsó néhány percét első hallásra mindig kissé zavarbaejtőnek találom, és mindig átlépek a következő trackre.
Baráti lemezével szemben nagy különbséget jelent Reto Kuppel 74 perces lemeze, amelyen Henri Vieuxtemps szólóhegedűre írt műveiből játszik. Ha valaha lesz a hegedűnek védőszentje, azt Szent Naxosnak fogják hívni, aki évről-évre és évtizedeken át számunkra viszonylag ismeretlen mesterhegedűsökkel vesz fel - gyakran - viszonylag ismeretlen műveket. Igen sajnálatos, hogy ennek az új CD-nek 19 számából egyet sem ismertem. Van néhány valódi gyöngyszem közöttük (és az op. 16/1 es koncertetüd ugyancsak nyaktörő, mint a Barátitól hallott Wieniawski-Legenda). Az általam eddig nem ismert Reto Kuppel dicséretet érdemel ezért a lemezért. Henri Vieuxtemps nagytehetségű zeneszerző és hegedűs volt, akinek valamennyi művét érdemes meghallgatni, mivel ezek a szólódarabjai zeneileg és technikailag is (jelentős) kihívást jelentenek; Ernst és Paganini ellenében - inkább zeneiek, mintsem csupán technikaiak. Gratulálok Kuppel és Vieuxtemps úraknak és a Naxosnak.
A lejjebb lévő 9. beírásban is látható az a Beethoven-album, amelyet én is említettem, és amelyről a legfrissebb (december 18-i on-line) ÉS közli Csengery Kristóf bírálatát.
Élő Beethoven
A szocialista magyar hanglemezgyártás egyik fő jellemvonása volt a bezártsággal magyarázható önellátás: mivel itthon (néhány licenc-kiadványtól eltekintve) nem lehetett kapni a nagy nyugati kiadók lemezeit, a hazai művészeknek kellett felvételeket készíteniük az alaprepertoár legjelentősebb műveiből. Mindez nemcsak a hazai vásárlók klasszikus zenével való ellátásának kényszere volt, de a művészek számára a kibontakozás remek lehetősége is. Utóbb, mint ismeretes, mindez megváltozott, s a rendszerváltozást követően a teljes nemzetközi kínálat hazai elérhetősége a magyar lemezkiadást elsősorban a honi szerzők művei és a zenetörténeti különlegességek megjelentetésére késztette. De arról is írhattam már az És hasábjain, hogy nemrégiben ismét fordult a kocka, s érdekes módon épp egy negatívummal: az eladási mutatók csökkenésével magyarázhatóan. Mostanában ugyanis, amikor a hanglemez már egyre kevésbé képes profitot termelni, s mindinkább átalakul támogatásokból nullszaldósra kigazdálkodható referenciatermékké, idehaza is újból lehetővé vált az alaprepertoár kiadása.
Most ismét itt egy ilyen korpusz: Beethoven összes zongoraversenyeVárjon Dénes és a Concerto Budapest előadásában, Keller András vezényletével. Emlékezetem szerint ezt az öt művet hiánytalan teljességében még a szocializmus idején sem rögzítette hazai zongoraművész és zenekar. Pontosabban már jóval a rendszerváltozás után egyetlen magyar együttes mégis akadt, amely lemezt készített az öt koncertből, de külföldi szólistával és külföldi kiadónál: a Budapesti Fesztiválzenekar a kiváló amerikai zongoraművész, Richard Goode szólójával vette lemezre az öt zongoraversenyt 2005-ben, Fischer Iván vezényletével. Az a doboz azonban a Nonesuch márkajelzésével látott napvilágot – magyar kiadó zászlója alatt hazai művészek tehát a hanglemezkiadás történetében - legjobb tudomásom szerint - most először állnak a világ elé az összes Beethoven-zongoraverseny felvételével. (Ne feledkezzünk meg Schiff András Beethoven összes zongoraversenyét rögzítő felvételéről sem: ez a magyar szólista–külföldi zenekar és karmester kombinációt példázza. A zenekar a Staatskapelle Dresden, a dirigens Bernard Haitink, a doboz 1997-ben jelent meg.)
A mostani lemeznek hangverseny-előzménye is volt: 2015 májusában Várjon, Keller és a zenekar közönség előtt is megszólaltatta az öt kompozíciót. Most pedig kezünkben a három CD egy dobozban, s megkérdezhetjük: milyenek a felvételek, számtalan korábbi interpretáció után merre gravitálnak, mely iskola vagy felfogás mellé zárkóznak fel? Nem nehéz felelni a kérdésre. Várjon és Keller azért remek páros és azért tudnak nagyszerűen együttműködni, mert mindketten ugyanannak a régi, nagy hagyománynak a folytatói, legbensőbb ösztöneikben és tudatosan vállalt törekvéseikben egyaránt. Várjon a kiegyenlített koncepciójú, bölcsen játszó, letisztult zeneiségű magyar zongoristák utóda, Fischer Annie-é, Ránkié és Schiffé (a lemezt egyébként az előadók Fischer Annie emlékének ajánlották), Keller vezénylésében pedig a maximalista hangzásigénynek és a zenével való eggyé válás szellemének az a fajtája jelenik meg újra, amelyet Végh Sándortól ismertünk. Mindkettejük esetében a felsorolt tulajdonságok munkálnak a most megjelent lemezen is, megteremtve a művekhez méltó, ihletett előadás lehetőségét.
Várjon a sokat tudás szelídségével, tisztán, sallangtalanul és egyszerűen muzsikál, játékában nincs külön „zongorázás” és „zenélés”: a kettő maradéktalanul egyesül, teljes harmóniát alkotva. Billentése kristályosan cseng, a hangot különlegesen kommunikatívvá avatva. Futamai feszültséget keltve és bizsergető energiagazdagsággal peregnek, a zongorahangzásnak tágas és fénnyel teli tere van. Megszületik a tételek szelleme: a nyitó Allegrókban és finálékban jelen van a játékosság, az energia és a tiszteletet parancsoló formátum, a lassú tételekben ott munkál a költőiség, a vallomásos hang vagy épp az imádság atmoszférája. És persze minden egyes mű külön világképe is kirajzolódik: sokadszor is jólesőn rácsodálkozunk a B-dúr koncert mozarti hangjára, a C-dúr mű humorára, rugalmasságára és minduntalan nekilendülő temperamentumára, megragad a c-moll zongoraverseny kezdetének sötét indulókaraktere és katonás tartása, a G-dúrkoncert orfeuszi átszellemültsége és himnikus emelkedettsége, az Esz-dúrversenymű empire pompája. Várjon a legjobbkor készítette el felvételét az összes Beethoven-zongoraversenyből: néhány éve beköszöntött új korszaka a korábbi kiváló muzsikus után már a nagy művészé, aki kellő belső nyugalommal, a gondolkodásmód mélységével és a művészi ábrázolás dialektikus részletgazdagságával közelít a remekművekhez.
És Keller András a Concerto Budapest élén? Ideális partner: újra és újra felfigyelünk arra, milyen életteli és közvetlen a hanglemezen rögzített muzsikálás, milyen zamatos a vonóstónus, milyen természetesek a hangsúlyok, milyen spontán a gesztusokban feszülő indulat. Egy ponton gyanakodni is kezdtem: vajon nem a már említett májusi koncerteket rögzítették? Hiszen valóban olyan élő az előadás. Köhögés, teremzaj azonban nem hallható, a felvételek, mint a kísérőfüzetbeli információ is megerősíti, stúdióban készültek – annál inkább elismerésre méltó, hogy a Concerto Budapest játékának perfekció-igénye mellett a pillanat szülte zenei megmozdulások is ilyen fontos szerephez jutottak az öt versenymű lelkesítően magas színvonalú felvételén.
Felemelő és méltó kritika, a művek többségét többször meghallgatva hasonlóan pozitív a véleményem, de ha már szóba hozta a kritikus a stúdiót, ahol a felvételek készültek, nevesítem, mert megérdemlik ők is a dicséretet:
A lentebb látható borítókép mellett ezt írta a GRAMOFON zenekritikai rovatába a kritkus (Fittler Katalin) a Baráti Kristóf és Várdai István lemezeiről.
"Korábbi felvételeik és hangversenyprogramjuk ismeretében afféle "ujjgyakorlatoknak" számítanak a két korongon szereplő művek. De milyen ujjak - és milyen gyakorlatok! Végigtekintve a műsoron, a hegedű-CD 13, a gordonka-CD 19 trackje miniatűröket sejtet, s többségük valóban az. Rövid lélegzetű önálló darabok, ciklusokból kiragadott tételek, valamint ciklikus művek egyaránt szerepelnek a kínálatban. Mert igazi kínálat ez: olyan hallgatnivalók, amelyekre szinte bárki bármikor szívesen szakít időt. "A két fiatal tehetség első Hungaroton-korongjai afféle jutalomjátékok" - így nyilatkozott e lemezekről Hollós Máté, a Hungaroton vezérigazgatója. A kiadó megújult profilja lehetővé teszi ilyesfajta műsorok rögzítését - olyan előadók tolmácsolásában, akik több nemzetközi megmérettetésen is kiválóan szerepeltek. Jutalomjáték a művészek számára - akik részt vehettek a program kialakításában -, s persze jutalomjáték a zenekedvelők számára, hiszen mind Baráti Kristóf, mind Várdai István népszerű a koncertlátogatók soraiban. Várhatóan hamar gazdára találnak tehát a korongok - még akkor is, ha a hallgatnivalók (részben vagy egészben) ingyenes-letöltős úton-módon is hozzáférhetőek. Mivel a hangfelvételek birtoklási vágya időnként csökkenhet, de korántsem szűnik meg - elég egy-egy nagysikerű hangverseny szünetében megfigyelni, milyen kelendőek az élmény hatása alatt akár a szereplők felvételei, akár pedig a hallott műsorszámoké.
Nagy érdeklődésre tarthat számot a népszerű műsor, amely - s ezt hangsúlyozni kell - korántsem afféle ráadásszám-gyűjtemény. Baráti Kristóf műsorán a Sarasate-, Wieniawski- és Ernst-darabokat követően Csajkovszkij 42. opusa szerepel (Egy kedves hely emléke), amelynek három tétele (Méditation, Scherzo, Mélodie) különböző mértékben ismert; s a finálét Paganini bravúrdarabjai adják. Mint a felvétel sajtóbemutatóján Baráti elmondta, kisérőjével, Farkas Gáborral: a stúdió-légkörben is olyan előadásra törekedtek, amellyel a könnyedebb darabok ráadás-szám atmoszféráját felidézik a felvétel hallgatójában. Tehát korántsem makulátlan-steril minőségre törekedtek - szerencsére, felkészültségükből adódóan, ez szinte "önjáróan" megvalósult. A virtuóz darabok "nehézségét" így korántsem az előadói igyekezet példázza - épp a lendületes magabiztosság kápráztatja el a hallgatókat.
Ilyesfajta albumokat régi korok nagy előadói is készítettek - öröm tehát, hogy az a két virtuóz művész, akinek a neve már fiatalon bekerült a magyar előadóművészet kiválóságai közé, olyan hallgatnivalót örökít meg, amely iránt - miként az a hangrögzítés kezdete óta dokumentált - mindig is volt (s vélehtőleg lesz is) igény. Várdai István válogatása sajátosan hívja fel a figyelmet hangszerének (köztudottan) éneklő jellegére: úgy transzformálja a "dalok szöveg nélkül" műfajtípust, hogy hangszerén szólaltat meg (értelemszerűen szöveg nélkül) dalokat. Ha valaki nem ismerné a Schumann-dalokat (Mondnacht, Zweilicht), akkor is megszólítva érzi magát e meghitt-személyes kezdet által. Mendelssohnon és Sukon át vezet az út Mahler Vándorlegény-dalai közül kettőhöz. A jól felépített dramaturgia Rahmanyinov méltatlanul ritkán játszott, hatásos tételpárjába (Két darab), s a többféle átiratban népszerű de Falla-műbe (itt a hattételes Suite Populaire Espagnole) torkollik. A zongorakíséretes hegedű, brácsa vagy gordonka által egyaránt megszólaltatható késői Liszt-mű (Romance oubliée) és a Fauré-gyöngyszem (Álom után) ívét két további Schumann-dal kerekíti le, hogy - afféle tényleges ráadás-számként - Kreisler Szerelmi bánatával búcsúzzon az időtlenítő zenei folyamattól a hallgató.
Komolyzene - másképp. Így is jellemezhetnénk ezeket a mindenki érdeklődésére számot tartó összeállításokat. Végigkövetésük során néha azzal szembesül a rendszeres zenehallgató, hogy egynémely fülbemászó dallamot akár együtt is dúdol az előadóval, de nem tudja szerzőjét-előadóját. (Miként a hangversenyek ráadás-számai is, konferálás híján, gyakran hozzák zavarba még a szakmai közönséget is.) Most van mód "hozzzátanulni" az adatokat az élményekhez - és felfedezni, hogy az oldott környezetben közös nevezőre hozhatóak a ráadás-számként közismertnek tekinthető, s a ritka játszottság okán szinte ismeretlennek ható darabok. S aki e felvételek alapján ismerné meg a két kivételes tehetséget, vélhetőleg más felvételeik iránti érdeklődésével erősíti lemezgyűjtői hajlandóságát."
Ehhez csak egyet teszek hozzá olvasóként és az említettek ismerőjeként, illetve lemezvásárlóként az alábbi idézet alapján:
"Mivel a hangfelvételek birtoklási vágya időnként csökkenhet, de korántsem szűnik meg - elég egy-egy nagysikerű hangverseny szünetében megfigyelni, milyen kelendőek az élmény hatása alatt akár a szereplők felvételei, akár pedig a hallott műsorszámoké."
xxxxx
Kiegészítve az újdonságokat a Várjon Dénes nevével fémjelzett Beethoven-zongoraversenyekkel, elijesztő gyakorlatot tapasztaltam egy-egy nagysikerű hangverseny szünetében a Zeneakadémia lemezárusítójánál november 19. és 22. között a kamara.hu fesztivál alkalmával:
A tárgybani szólólemezeket 4.700 Ft-ért árulták, a Várjon-albumot 7.500-ért, miközben a Hungaroton partnereinek üzleteiben 3000 Ft-ért, illetve 5.900-ért adják azokat. Csak a pontosság kedvéért: utóbbinál 27 %-kal, előbbieknél pedig már közel 57 %-kal drágábban ajánlja az élelmes "házhoz vivő" vállakozó, ami azért már sok! Így nem fognak fogyni nála a felvételek, ha igen, akkor - ügyes, szokták erre mondani, de az említett élményeket nem szabadna hagyni így meglovagolni :-(
Most jelent meg a Gramofon-ban Baráti Kristóf és Farkas Gábor, illetve Várdai István és Julien Quentin új lemezéről Fittler Katalin értékelése! Csak jókat ír.
A fórumot kezelő program idétlen: a CD-borítókat egymás után emeltem ugyan be, de természetesen a vonatkozó linkeket alájuk tettem, kellő sorkihagyással.
Szabadon áttördelte az említett program. Sajnálom, jeleztem, de hiába!
Kiegészítésül: a Mahler-dalok átiratait Várdai készítette, míg az alábbi linkeken rövid mintákkal a teljes anyagot bemutatja a kiadó, és persze ott vásárolni is lehet.
Több mint 9 évig aludta csipkerózsika álmát ez a téma, de most mintegy felébresztettem (indegy).
Már elérhető az internetes kereskedésben Várjon Dénes Beethoven-zv.-összese a Keller András dirigálta Concerto Budapesttel.
A múlt pénteki sajtótájékoztató az alábbi zenével kezdődött, majd - miként a Fidelio is beszámolt róla - az érdekeltek tájékoztatták a sajtó érdeklődőit az album elkészítéséről.
A lemez nagyon élvezetes, és - egy előző napi koncert okán - elsőnek a számozása miatt első, de valójában a másodikként írt C-dúr zongoraversenyt hallgattam meg többször, amelyről a többihez hasonlóan sokan és sokat írtak, az album füzetecskéjében is, így a műről nem célszerű sokat szólnom, csupán néhány most fontosnak tartott dolgot említek meg.
Előbb még megadom a következő linket is, ahol az előző után váratlanul megint Várjon Dénes szólalt meg, de nem a zongorán, hanem Dévény Annával való kapcsolatáról kezdett beszélni. Erről eszembe jutottak azok a koncertek, ahol Dénes (is) szerepelt a híres gyógytornász-pedagógus szalonjában az öreg zongorán :)
Mert Várjon Dénes ilyen: alázatos és alapos művész, kitűnő szólista és kamarazenész, emberileg is megnyerő, aki minden póztól mentesen csak a tartalmas és jól értelmezett zenét adja - nagy örömünkre. Keller András is beszélt erről a sajtótájékoztatón, hiszen ez a mentalitás nagyban megkönnyítette a lemezfelvételt.
Visszatérve az albumhoz, illetve a C-dúr versenyhez: a bécsi koncertéletbe berobbanó fiatalember, a talán 1798-ban bemutatott műben, 2-3 évvel a B-dúr verseny után már a legjobb mozarti hagyományon is túl akart lépni, amire több dolog is utal. Az ő titáni alkatának itt már pl. az a hangszerösszeállítás felelt meg (fv, üstdob és 2-2 ob, fg, kt, tr és kl.), amit Mozart mindössze egyszer alkalmazott, a 491-es c-moll csúcs versenyműben, amelyet Beethoven is nagyon kedvelt. A hangszínek kellő megválasztása a nagy elődöt is foglalkoztatta, aki a többségében 2-2 oboa és kürt mellé idővel fuvolá(ka)t, fagottot, trombitát és üstdobot is beépített mondanivalója leghatásosabb kifejezésére a vonóskar mellé. A korszerűsített és így fiatalnak számító klarinétot mindössze két további zongoraversenyében alkalmazott (KV 482 és 488), de ezeknél elhagyta az oboát.
Beethoven - a persze korábbi B-dúrtól eltekintve - a többinél kitartott az C-dúr verseny hangszerelésénél, sőt: a 3. és az 5. műnél a fuvolákat is megkettőzte az ércesebb hangzás érdekében. Az egy kivétellel dúr hangnemű darabokhoz tehát megtalálta a legideálisabb hangzást, a finom fafúvosokat (ob, fg) megtámasztotta az élesebb klarinétokkal, és kiemelkedő szerepet is adva a fúvosoknak, köztük a klarinétnak, már a C-dúr zongoraversenyben is.
Ez a darab is még a hosszú mozarti tuttival indul, majd a két világ vetélkedését érezni a dallamaival elkalandozó majd visszatérő jobbkéz és a néha uralkodni vágyó zenekar között. Persze van harmónia is ebben a concertálásban, néha a játszó zongora-balkéz még a karmester szerepét is átveszi a többi szólam irányításában. s mindez annyira varázslatos és új hang, igazi beethovenes örömzeze, főleg a jellegzetesen igen hosszú első tétel utáni méltóságteljes és ugyancsak hosszú largóban, ahol aztán az említett klarinét is érezteti hangjai súlyosságát.
A zárótétel is jellegzetesen beethoveni: a rondóban természetesen már a zongora indít, miként a késői két műben az első tételben is, majd a scherzando előírásnak megfelelően folyik a zene, elbűvölő hangkavalkáddal, csodálatos párbeszéddel, a szólamok egymással ingerkedő játékával, ahol más fúvósok is kiemelt szerepet kapnak a zongora gyöngyöző szólómenetei mellett. A befejezés is fenomenális, a tutti csak egy határozott ponttal vet véget a finoman leálló és halk fúvosokkal kísért zongorajátéknak.
A sok-sok ismert feldolgozás mellett is Várjon Dénesék interpretációja nagyon élvezetes. Mindaz érvényesül, amit említettem, egységes egész a darab értelmezése és megszólaltatása, és ez minden közreműködőt dícsér, a technikai munkatársakat és hátteret is (felvételvezető: Tóth Ibolya, hangmérnök: Bohus János, helyszín: a diósdi Phoenix Studio, 2014 szeptembere és 2015 júniusa között).
Szívesen hallgatnék élő koncertfelvételt velük, ahogy sajnálom, hogy a tavaszi nyilvános előadásukon nem voltam ott a Zeneakadémián.
A zenéről beszélni pedig eléggé kétséges vállalkozás, így legalább mintákból lehet ismerkedni az albummal, majd megvenni karácsonyra vagy más alkalommal. Az ára érdekes: a 8097 Ft helyett csak 8095-öt kell fizetni a kerekítés miatt /egy pl. vásárlása esetén). A 7999 jobbnak látszik :)
Bizos velem van a baj. De engem pl egyáltalán nem érdekelnek Goldmark zongoradarabjai. Ezt nem Hlavacsek miatt momdpm persze, mert ha Kocsissal lenne, akkor sem.
Nem rossz ötlet, hogy "házhoz jön" a lemezreklám. Így a szakértők jobban megszakértik a köznép és a zenei aljanép(=vörösbegy)okulására. Ezt hagyománnyá kellene tenni.
