Keresés

Részletes keresés

[fidelio] mindegy Creative Commons License 28 órája 0 0 7118

 

.

Ars poetica

.
A vers?
A vers medúzafő, áttetsző test,
óvatos lépteivel,
a maga elmosódott vagy túlexponált
képeivel, az idült pillanattal,
fagyott cinege, szélütött történet
és helyszínek a vers, tétova futás
a billentyűkön, piros torok,
kövek a szavak közt, csikorognak
és fénylenek, vizes szavak
ragyognak,
a vers, a vers
szoros göngyöleg,
dereng benne az ősvilági víz,
a vers szárazra vetve tátog,
kiszáradt torokkal, bőrrel,
kopoltyúja föl-le emelkedik,
zihál és énekel, föltört lábára néz
ő is, talán remél?
valamit hisz? visz? evez?
(óh igen, igen: zenél, tudjuk, ez
volt már, húzza fülembe,
eltörött a hegedűm, ilyen!)
De a VERS! A VERS talán más?
Talán életben tart? Talán föloldoz?
Talán helyettünk él?! Talán helyettetek
megszólal, talán? talán?
talán óda, szonett, koszorú?
A kilőtt vers
eltalál, elhagy,
megtörténik, becsapódik, valamivé lesz,
veled, velünk, ó, igen, a vers
arra késztet, hogy nevess, hogy
verset írj te is, hogy kérjed,
még, még, s hogy elfeledd, esetleg
fölkavarja valamely forró vagy hűlt
emlékedet, mégsem te vagy,
szóval a vers, ó, mennyi beszéd
erről a dologról, – minek?
Hiszen itt élünk. Ehhez képest
a vers… Ugyan már!

.
(Hess, madár!)

.

/Balla Zsófia; az 1991-ben megjelent,

A páncél nyomai című kötetéből/

.

.

.

Egy orgonaművészhez


Majd semmire sem emlékszel.
Bévül összetorlódnak a jégtáblák,
a voltak.
Szemed ablaküvegén új
nyarak kékesői folynak.
A szárnyas orgona fölszáll majd veled,
köröz és visszatér.
Lábad alól egy megtaposott szólam
vergődik föl, de profundis
zenél a szél.

.

/Balla Zsófia; u.onnan/

.

.

.

A szextáns ezt mutatja

.
Az ablakod alatt fúj a tenger.
Ne hagyd magad, kezdj rá énekedre.
Pontus Euxinus, biztosabb, mint a vas.
A létező, az éggel egybeforrt, ködhavas,
a tenger, mely szüntelen mondja-
énekli eszelős sorait, bariton, basszus,
fölötte rikoltó szél, néma sirályok.
Vergődik, mint üstjében a főtt acél;
kiáltás feszíti a tengert, szülésgörcs rázza,
lázasan beszél velünk, szinte
önkívületben. Látod, milyen kék, milyen homályos
ez a pillantás? Értsd meg, kiért,
miért dörög-morog fénylő s fénytelen
sorokat, Ő, aki van, aki biztos ebben
az űrlyukas, félrecsúszott teremtésben.

.

/u.ott; A Fekete-tenger őszi leveleiből/

.

.

.

Pontus Euxinus: a Fekete-tenger latin neve

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.09.13 0 0 7117

Az előbbi versváltozat címe Hajnali pohár...

.

.

Érdekes történet van a közel 100 éves eseménnyel kapcsolatos alábbi vers hátterében:

.

             Antheil Budapesten

 

“Antheil vademberként tett szert nemzetközi hírnévre”

(Eric Salzman)

És hallgatni fogjátok akkor is, a kurva istenit,

hallgatni fogtok akkor is. És akár a

mosogatóban halomra

gyűlt edények a polcra, végül visszatérnek

a légbe a hangok,

s a maguk megszokott helyén teszik konyhává a konyhát.

Nincs miért pirulni, bár érzi: nem érezhet ilyet,

hiszen akkor alulmaradna Nárcisszal szemben,

aki most történetesen egy jól hangolt zongora,

fába rejtett acélhúrozott páncéltest,

szőrös vadember fiús tógában,

Liszt föl nem fogott, kivetkőztető szürrealizmusa.

Én, a vadember, hallottam Amerika dalát,

és repülőgépmotorokról álmodom,

anélkül zenélnek, hogy tudnának

e provinciális koncerttermekről,

én már most magam vagyok a szeriális

semmibe zárva.

Na végre, a feszült csönd, a vihar utáni

konyha csöndje, a szerelmes cserépdaraboké,

nincs miért pirulni, bár érzi: nem érezhet ilyet,

hiszen akkor alulmaradna Nárcisszal szemben,

aki most történetesen

egy a zongora lapjára kitett revolver,

önbizalma egy testépítőé,

akiben acéldrótokon és fémcsigákon

iszonyú súlyok feszülnek,

miközben bele-beleénekel

a lélegzetelállító katarzisba.

.

/Csehy Zoltán, 2008/

.

.

A költő megjegyzése: George Antheil, amerikai avantgárd zeneszerző 1922-es budapesti zongorafellépésén állítólag a magyar közönség olyannyira nyugtalankodott és olyannyira elégedetlen volt a játékával, hogy előkapta, majd a zongorára helyezte a pisztolyát, így próbálván fegyelmezni a hallgatóságot.

.

Ki állította? Maga a zeneszerző zongorista.; és az alábbiak szerint Antheil első fellépése néhány évvel később volt...

Nem szó szerint, de idézem a korabeli sajtót (Színházi Élet; 1926):

"Két éve...nagy plakátokon tudatták, hogy George Antheil, a világ legelső futurista zeneszerzője Budapestre érkezik.... A Zeneakadémián ott volt szinte minden magyar zeneművész és kritikus, a közönség verekedett a jegyekért. ...Antheil saját kompozícióit játszotta,...de gépszerű, melódiátlan produkciói inkább viharos derültséget, mint sikert arattak. Budapest...nem értette meg "a jövő zenéjét".

Antheil nem volt meglepve, hozzászokott a kudarchoz, hogy főleg Amerikában és Angliában a közönség egy része gúnyos közbekiáltásokkal, néha már olyan agresszíven fogadják produkcióit, hogy - mint azt ő maga elmondotta - soha nem lép a pódiumra revolver nélkül. Budapesten nem került sor a revolver használatára, de a közönség és a sajtó kedvezőtlen fogadtatása után Antheil azzal utazott haza, hogy ide nem jön többet vissza.

.

Az elmúlt hetekben mégis visszatért, de mint vőlegény, és házasságot kötött Márkus Böskével, az ismert gabonabizományos Márkus Ernő lányával. A fiatal pár régóta ismerte egymást: megismerkedésük Berlinben volt a lány anyai rokonánál. Antheil abban az időben fejezte be a Ballette Mechanique című művét, amit 11 zongorára és ütőhangszerekre írt, ...így gépzongorák útján lesz inkább nagy sikere.

Antheil az esküvő után egy párizsi fellépésre utazott feleségével. Böske édesanyja elmondta, hogy Antheil nem szereti a romantikát, az ő iránya a zenei realizmus és ellensége minden harmóniának. A zene őselemeinek tanulmányozására nemrég Afrikába utazott, és a bennszülöttek dalairól gramofon-felvételeket készített."

.

Az említett eredeti mű - gépzongorákkal: a vége után nagy taps a robotoknak és a programozóknak is:

https://www.youtube.com/watch?v=pZ5iZ-cOb58

.

A későbbi átiratban: https://www.youtube.com/watch?v=pZ5iZ-cOb58

.

Antheil egy másik érdekes műve a Jazz Szimfónia, 1925-ből:

https://www.youtube.com/watch?v=zJr4c5oq_uE

.

Ezt is átírta később: https://www.youtube.com/watch?v=QKYon9rUWyk

.

.

Antheilről bővebben. 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.09.04 0 0 7116

.

                               Hajnal

.
Föl-föl, föl a dallal, a dallal, a dallal! – a tenger
árad a borban úszó vén asztalon és ring… reng, fut a szélben –
már a kelő nap tűz e messze habokra… barátaim! ó foszló sejtelem:
hajnal! s te hajnali
harangszó, a boros vizeken fodrozva, csengetve szaladó!

.
– Ránk virrad a reggel… Koszorúm húzza már

fejemet lefelé… Zúgj tengerem! Ó zúgj,
csengessed te dalom! ringass, dobj, te temess el,
vitorlák ragadnak álmomban bíbor tájakra révedőt!
hullámok csúcsaira szállót, zuhanva szédült életre ébredőt!

.
Igen-nem, igen-nem, igen, nem, nem, nem, nem! –
bongat a harang egy idegen nyelven,

melyet hajdanta megértettem – újra-újra hallom,
micsoda habokon
sodródunk mi tovább, barátaim, egyre,
dörgő temetésre, reggelek borzongó lángkeresztségére.

.
Ime itt a hajnal, lármázó madaraival
s ömlő tengerével, csengetve húz át fejünk felett,

a halál mint a tenger,
idegen partokról hoz csókot s hirtelen sós hullámaival
szájon csókol engem.

.
Ó hajnal kertjei és ti zengő hárfák! csak egyszer verhetném
szívem dallamára húrotokat, egyszer verhetném végig, föl a győztes égig
a dalt, ami vagyok, e kimondhatatlan

jajt s jajt, dülő testtel,
égrenyúlt félkézzel, részeg szabadságban,
csak arról, hogy élek s múlok és remélek; bár semmit sem értek.

.

/Illyés Gyula/

.

.

.

A vers eredetileg más címmel, a Nyugatban jelent meg, 1929-ben, az alábbi formában:

.

.

.

                               Hajnal pohár

.

'H Jalassa. 'H Jalassa.

.

Föl-föl, föl a dallal, a dallal, a dallal! - a tenger
árad a borban úszó vén asztalon és ring... reng, fut a szélben
már a kelő nap tűz e messze habokra... barátaim! - ó foszló sejtelem:
hajnal! s te hajnali
harangszó, a boros vizeken fodrozva, csengetve szaladó!

.

- Ránk virrad a reggel... Koszorúm húzza már
fejemet lefelé... Zúgj tengerem! Ó, zúgj,
csengessed te dalom'! ringass, dobj, te temess el,
vitorlák ragadnak álmomban bíbor tájakra révedőt!
indulót, hullámok csúcsaira szállót, zuhanva szédült életre ébredőt!

.

Igen-nem, igen-nem, igen, nem, nem, nem, nem! -
bongat a harang egy idegen nyelven,
melyet hajdanta megértettem, - hallom, ujra-ujra hallom,
micsoda habokon
sodródunk mi tovább, barátaim, egyre,
dörgő temetésre, reggelek borzongó lángkeresztségére.

.

Ime itt a hajnal, lármázó madaraival
s ömlő tengerével, csöngetve húz át fejeink felett,
a halál mint a tenger
idegen partokról hoz csókot s hirtelen sós hullámaival
szájon csókol engem!

.

Ó hajnal kertjei és ti zengő hárfák! csak egyszer verhetném
szivem dallamára húrotokat, egyszer verhetném végig, föl a győztes égig
a dalt, ami vagyok, e kimondhatatlan
jajt s jajt, dülő testtel, égrenyult félkézzel, részeg és boldog bukó szabadságban!
élek, ó élek, élek, ó jaj élek

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.09.03 0 0 7115

.

                 Primáteszek
.
                                                          (rock’n roll. Piroskának és Pistának)

.
a cerkóf? tótágast liánon-lógadozva
    lapozza Almanzor Hippokráteszét
        a gibbon? gnosztikus fókuszba hozza-
            s nézi nagyralátó töksi péniszét

.
csörgőtök zörömböl felvisít a bodza
    – a Bukseng csipás az Orrondi kancsal
        de oly földöntúli POP-hangokat csal
            sípjából hogy – farán kölyke-fuvarozva

.
rúg bőg POP ROCK táncol dudál a dzsungel
    duhog a dob suhol a réztányér belecsesszen
        a réz réz Rhézus Krisztus dobol a kereszten:
            „miénk vagy míg élsz mi nem hagyunk el”

.
Csücsöri Csimpánz datolyát dobigál
    úri Gorilla-szájba Ki Lánygorillát
        imád és feldalol: „Kedv Remények Lillák”
            POP! ROCK! zsong bezsong az erdő áll a bál

.
míly csudás-felegyenesedve járják
    a táncot! Pimasz a Csimasszal! minden bokrot
        végigzargatnak: ki-ki meglelje párját
            a lombtenger alatt döng dühöng a POP ROCK

.
– „apjuk gondolj családra hétköznapokra!” –
    porontya-szoptat s a rajt-koslató zabál:
    – „mi mennyei makákó-zsoltár! mi angyali-szép
            pávián-gregorián! orángutáng-zsolozsma!”…

            …s jő vonul felkenve beillatozva
                    a látnok – szent – levitáló – kannibál
                        majomemberből a majomemberiség – – –

.

/Határ Győző; az 1988-ban megjelent,

Medvedorombolás című kötetéből/

.

.

Az ajánlás valószínűleg Vas Istvánnak és Szántó Piroskának szól.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.09.01 0 0 7114

A XIX. század második felének fiatalon elhunyt kiváló költője, Komjáthy Jenő (1858-1895) romantikus versei zenébe illőek. Egy a románcai közül:

.

.

           SZIRÉN

.
             
(Romancero)

.
Lányarca és halteste volt,
A szeme láng, de szíve holt.
S mégis, hol teste vízbe nyúl,
Zsibbasztó kéjek pokla dúl.

.
Vérajka tűzvággyal lehelt,
S pír fútta be a hókebelt.
Zöld szeme titkok tengere,
Csáb hangja szívvesztő zene.
S amint az úszó nyoszolyán
Ringott a bűvös hableány,
Lengette titkos bűvölet
Az aranysárga fürtöket.
S az aranysárga fürtökön
Csodálatos virágzözön,
Melynek szédítő illata
Izzó tüdőmig elhata,
És agyvelőmbe felhatol,
Miként a csók, miként a bor,
Beljebbre von, rohanni készt,
Megejtve szívet és az észt.

.

Sikamlós teste átfogott,
Megvetve minden ildomot,
Levedlé csilló pikkelyét,
S vad láz dobálta tetemét.
S köröttem minden összefolyt,
Éreztem mennyet és pokolt,
Éreztem életet s halált,
A tűzgyönyör agyamba szállt.
Elvesztém ekkor önmagam,
A puszta lét, a vérfolyam
Hatalma volt, mit érezék,
Eldobva leplét, ékszerét.
Erembe kéjek árja dúlt,
Fejemre átok tornyosult;
Egyszerre féreg és világ,
Vakonszülött, ki égbe lát.
Angyal valék, ki mélybe hull,
Ördög, ki fölmagasztosul,
Állat, ki érzi mély becsét,
Isten, ki elveszté eszét.
Éreztem kínt és üdvöt én,
Eszem korlátit áttörém.
A mindenséget szomjazám
S vágyam betölté egy leány.
Mindent éreztem s tudja ég,
Mégis tátongó űr valék.
Nem lenni vágytam, lenni is,
Minden valék, de semmi is.

.
S ki volt e nő? Milyen talány!
Egyszerre szűz és kéjleány.
Lányarca és halteste volt,
A szeme láng, de szíve holt.

.

.

.

A már nem romantikus Ravel Ondineja közel 20 évvel későbbi zene, de Az Éjszaka Gáspárját ihlető versek igazi romantikus költemények a Komjáthynál még fiatalabban meghalt költőtől, Aloysius Bertrandtól (1807-1841).

.

.

Várjon Dénes tegnap piacra került remek új lemezén is szerepel ez a zene, és az open spotify alatt már meg is hallgatható.

 

Akiknek még nincs hozzáférésük, azoknak:

https://www.youtube.com/watch?v=X1AjgkQKftM

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.31 0 0 7113

.

Pulcinello fohásza,

            szerenádja Pulcinellához

.
jaj pulcinellám kacsóm túl suta
hogy nyírettyűzne csembalózna néked
sem fuvolám sem szalagos gitárom
s még erkélyed sincs hogy fiestakor
alárendeljek egy csóró brugóst
hogy nyekeregjen kissé legalább
s te zsebkendőt dobj sóhajtozz felém
hogyisne hát magamra húzom pajzsnak
a vigyori s dülledt képű holdat
bár meg nem óv de látszatnak elég
és ponyva alól tarka kelengyében
rikoltom vágylak nyöszörgöm neved
míg engedetlen fabábuk gerincén
fűrész sikong s ha visszatér a bábos
csak szájalást lel kóros szenvedélyt
s reccsenve törnek rendben szerteszét
a harlekinok jancsik szókimondók
jaj egy fedél a fedéltelenségünk
jaj otthonom vagy otthontalanságom
jaj érted esdek hallgass meg ne engedj
cirkuszsátorban hozzád kornyikálok
szilaj bolerót fátyolos pavane-t
(miként receptbe adta don ravel)
bódéban élek szögre akaszthatnak
nyakamban számjegy (teszem – nem tudom)
s a szelídítő színházat dresszíroz
cingár szabállyal minket csőbe ránt
és fenyeget hogy ráfázunk az észre
szép pulcinellám fordulj hát felém
körgallérom mint malomkő nehéz
de francba vágom tojpadt trombitámat
nem fújom többé vörösre pofám
nem harsogom már cécó kezdetét
nem kürtölök szét játszi dáridót
ágyő dicső rongy maszkírozott való
pusztulj próza most csak lírát nekem
adj pulcinellám fűtengereget
más évszakokat hogyha még lehet
toszkán tájat és rajta nyájakat
verőfényt folyót nyugodt házakat
felhőt minőt szellő hengereget
adj a szemedben fűtengereget
valami lírát hogyha még lehet
dugig teltem a gálaműsorokkal
idomárokkal fütykösforgatókkal
kikiáltókkal bábtáncoltatókkal
hát adassék már egy csipetnyi líra
bár jól sejtem hogy csak másképp lehet
szeress meg te is apró pulcinellám
hisz itt fülelsz a szomszédos sarokban
felső etázsin ó én primadonnám
jaj otthonom vagy otthontalanságom
a kezdet és vég bábjáték csupán
s e kettő közt kell valahol keressünk

.

/Kovács András Ferenc; első,

a Tengerész Henrik intelmei című kötetéből; 1983/

..

.

A Stravinsky-balett 5 részletben, elején a szerenáddal.

.

https://www.youtube.com/watch?v=TFGxUNEQUhk

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.28 0 0 7112

.

       NAP-HIMNUSZ
.
    Vidám a Nap szeme,
    vigyáz reánk,
még akkor is, míg éjszakában alszunk,
    s ha nyugtalan zene
    mint pók-fulánk
siklik rajtunk, hogy álmunkban viharzunk.
.
    Boldog a Nap szeme,
    vigyáz reánk,
sok éber és alvó boldogtalanra.
    Függő tekintete
    szűztiszta láng,
míg élünk és míg beborít a kamra.
.
    Erős a Nap szeme,
    vigyáz reánk,
kik botorkálva hordjuk gyöngeségünk.
    Hatalmas ereje
    fölénk, alánk
s belénk hatol folyton, mind benne égünk.

/Weöres Sándor, 1979;
az Ének a határtalanról
című ciklusból/

.

.

.

     AZ ŰR

.

         1

.

A csillagok csendjét

most idehallani

minden zajon keresztül.

Ablakon túl

a határtalan teret.

A végtelenség

alsó csücskét

egy fenyőfa őrzi

ringatózva,

és méglejjebb,

néhány fűszál

s a süket tömb, a Föld.

.

         2

.

Egy görcsös árny

gunnyaszt a kerítés tövén.

Mikor esteledik,

kibontja magát,

lassan mindenre kiárad,

mint a világ gyökre,

fekete igazsága.

.

         3

.

Az ürességgel

átitatott völgy.

Az ürességgel

körülvett hegyek.

Az ürességgel

kívül-belül

párnázott lakás.

Az ürességgel

együtt lakunk

ősidőtől fogva

s észre se vesszük.

.

(Weöres Sándor, 1979;
az Ének a határtalanról
című ciklusból/

.

.

Hubay Miklós írta tizenegy éve a Kortársba a Madách-naplók elemzése kapcsán a szférák zenéjéről:

Ultrahang

 

Hogy mi a szférák zenéje? Weöres Sándor egyik versében, azt hiszem, megleltem erre a kérdésre a választ. Leír egy pillanatot, amikor hallja (de lehet, hogy ő állandóan hallja) a szférák mindenen átható hangtalanságát. „A csillagok csendjét most idehallani minden zajon keresztül.” Ezt a csendet lekottázni!

Ezt a kérdést fel kell tennie annak, aki Az ember tragédiája első színét olvassa, pláne, ha rendezi, és zenét szereztet hozzá. Madách egyik első instrukciója, hogy szól a szférák zenéje. Milyen lehet ez? Mint az orgona hangja? Mint az eol-hárfáé? Furulyaszó? Dobszó? Hegedűszó? Ultrahang? Talán ultrahang. Nem könnyű a válasz.

.

.

.

         Berzsenyi

.
Közel kerültem. Égieknek
világtalan melege lángol.
Az ég nagy szárnyai lebegnek
a robbanó melódiáktól.

.
Szférák zenéje, rőt gomolyban
pereg alá, zuhog a szikra
és nem vagyok az, aki voltam,
a napfény fröcsköl tollaimra.

.
Dörög a kín, csikordul égbolt,
elmozdulnak hegyek a földön,
fehér lesz minden, ami kék volt,
dob dübörögjön, dárda döngjön.

.
Mindíg magos a sasok útja,
világtól tart másik világig,
hegyes fejét a napba fúrja,
de lenn csak az árnyéka látszik.

.

/Gyurkovics Tibor/

.

.

És éppen 11 éve az alábbit már idéztem:

.

Az alulírt költő egyik versében hat rémségről írt, amelyekből egyet beemelek:


      A LÉTEZÉS RÉMSÉGEI

                                2

               SZFÉRÁK ZENÉJE

Meg-megrezdülök, mint hangvilla-ág,
ha olykor álmélkodva fedezem fel,
hogy mossa sziklabörtönöm falát
az egyetemes, örök zenetenger,
s derűje a boldog harmóniának,
ha foszlányokban is, cellámig árad.

Fejem fölött zenéje hömpölyög
az égre írt hangjegykolosszusoknak;
óriás tűzgömbök, csillagködök
ütemre mért, zárt összhangban forognak,
s akkordjaik oly világról beszélnek,
melytől elszakadtam, s melyet nem értek.

E szebb világból hangzó zengzetek
hulláma ringatott valaha engem,
ki az örök tudás lángja helyett
a tudat halvány mécséért esengtem,
s végül kikönyörögtem a kegyelmet,
mely kínzó rögeszmém és mindenem lett.

Boldog hangok, tudom, a nagy hazát
örökre elvesztettem, hol ti laktok.
A földbe gyökereztem, mint a fák,
s itt halok meg, hol bűzös emberaklok
közül kígyózva csap magasba néha
a szenvedés, mint sistergő rakéta.

A sorsa ellen lázadó parányt
így nyomja el a Végtelen szeszélye.
Egyéniségem terhe visszaránt,
ha hívogat a mindenség zenéje,
melyből pár alamizsna-porszemecskét
hullat a gúnyos Könyörületesség.

/Kálnoky László/

.

.

.

Ezt pedig 2006-ban másoltam be:

.

.

  
                    ÓDA A SZÉPSÉGRŐL


      Zenét Madonna! mily titkos zenét
      hallhatsz a lomha földi légen át,
      hogy minden rebbenésed ütemét
      annak kövesse s néma dallamát?
      Mert kisujjodnak kisebb izromát
      sem mozgatod, ha nem csodás ütemre
      s lépésed úgy, mint táncod és imád
      ünnepi lengés, muzsika a szemre,
mely nagy harmóniát hangol húros szivemre.

      Szférák zenéje ez! Világzene,
      mely szép testedben hangszerre talált
      vagy e természet minden kelleme,
      mely ezelőtt az űrben szerteszállt,
      csillagok közt e drága testre várt,
      hogy egybegyüjtse, mint a drága lencse
      magába gyüjti mind a napsugárt
      s a bámuló világ elébe öntse:
tevéled élni és csak látni is szerencse.

      S vajjon e drága test ha sírba omlik
      s e drága lencse egyszer eltörik
      (ó gyászolj Múzsa! minden porbaromlik
      minden eljut a végső gödörig
      s az ért gyümölcsöt csúf telek verik);
      de ami szép volt, a szépség sugára,
      a fénysugár kiszáll a légürig
      s bár emberszem nem láthatá sokára:
a sugár megmarad, tán istenek javára.

      Tán más csillagban boldogabb halandók
      felfogják majd utazó zenefényét
      évezrek multán újra olvasandók
      bűbájos tested örök költeményét.
      Ó hadd reméljem más egek reményét,
      hová csak akkor ér a fénysugár,
      mely most hagyván el tested szent edényét
      már csillagokról csillagokra jár,
mint drága pára, mely szent edényből kiszáll.

      A földön képed, szobrod összeomlik,
      eltörnek s majd a föld is eltörik:
      ó gyászolj, Múzsa! minden porbaromlik,
      minden eljut a végső gödörig;
      de a sugár kiszáll a légürig.
      Test s lélek meghal: néki nincs halála.
      Nagy távolok új kincsükül nyerik
      és csillagokról csillagokra járva
a végtelenbe száll - tán istenek javára.

/Babits Mihály; az 1909-1911 közötti versekből,

a Herceg, hátha megjön a tél is! című kötetből/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.09 0 0 7111

                      N y á r

.
Emelkedik az égbolt s lesz ragyogóvá,
Élénkszemű haddá válnak a téli, vak órák:
Megint, megint a nyár!
S megint csak mennél magasabbra hág
A nap s a nyár, tüzes aranyló ragyogásban,
A kétely bennem mind mélyebbre vág:
A fény közt mennyi kötelék, homály
Marasztal, és a pénz, ami kell, de nincs,
Legvastagabb bilincs.
Hova évről évre jobban vágytam,
A zöld hegyeket, messze tengert már sose lássam:
Ez rendeltetett.
Végelátlan bú ez a tekergő fonál,
Ékkő a napkorong, de már
Borzalmas ékkő,
Hozzá az ég szelíd keret.

.
Az ég, az ég azonban kéklő,
Magos, de a földdel összeérő.
Part a láthatár, bizonytalan.
A páráktól az égbolt megremeg.
Az égnek fodra van?
Fodor? Nem, hullám ez, morajtalan.
Fejem fölött egy gólyapár kereng el.
Tán fürdenek?
No lám, a nyár lett nékem tenger,
Tündéribb, mint mely megtagadtatott.
Az ég már partjain kiárad,
A sár földet, a szennyeset, vakot,
Elönti a sok házat, ablakot,
Én nem leszek hitetlen, mint Tamás.
A levegőben ing a pára,
Hogy zúg a fény, zuhog a fákra,
A lég is fényes tengeráradás.

Ez a színjáték, mit óhajték,
Hullám nagyobb hullámba csap,
A tajték
Hancúroz és elémszalad.

.
De máris búgva újra támad
A dőre vágy, csitított bánat.
E színijáték mit nekem!
Jó volna benne elmerülni,
A tengeren könnyű hajóval ülni
És ringani a kéklő vizeken.
Hajómat tán egy áram megragadja
És engem is a végtelenbe dob.
Mert futnék már a nyárral égve
A térbe, a fénybe, a légbe, az égbe,
Hisz nézni szép, parton maradva,
De élni, élni jobb!
.
Búsítanak derűs káprázatok.
Én, én vagyok-e az, ki lázadok?
Én vagyok-e, ki tengerbe merül
S csak hagyja, ringassák a kék habok,
És az is én vagyok,
Ki elmarad a parton egyedül
És úszni nem mer?
Már nem tündéri kék e tenger.
Forróbb, forróbb a nyár és fojtogat.
Készít mennydörgést, nagy viharokat.
De nincsen oly szörnyű vihar,
Mint az, mit a tündöklő hőség
Felkavar.
Ott fent
A kék, hatalmas csend,
A bősz ég,
Itt lent
Eső a por, villám a fény,
Elvonulok sötétített szobámba,
S mintha a tenger fenekén,
Barlangból nézek szörnyeteg világra.

.
Majd egyre később jő a hajnal,
Egyre korábban alkonyul,
Még zúg a nyár, de zöld tarajjal,
Az ifjúság is elborul.
Az ősz zendíti énekét,
S hever köröttem szerteszét
Egy-egy színes kagylódarab.
Tengerből, nyárból ez marad.

.

/Vas István, 1934/

.

.

.

     Fegyverszünet

.
A sorsom, vén ellenfelem,
fehér zászlót békülve lenget.
Úgy küldi át fegyvertelen
követét: a nyárvégi csendet.

.
Apadt vizünk is vész után
felejti záporok haragját:
átszűrve sűrű lomb-szitán
finom zenével zsong a nagygát.

.
Itt nincsenek hangos viták,
babonás, tiltó öv határol.
Csak a halott jezsuiták
járnak át a Kálváriáról.

.
Csak körte dobbant és batul,
amit az ősz már meglegyintett.
És milyen kritikátlanul
dalolnak itt a karcsú pintyek.

.
Fény hull, álomba szédítő.
Szúnyog-balett ring-leng a hőben.
És a ragadozó Idő
áll, mint az ölyv a levegőben.

.

/Áprily Lajos, 1934/

.

.

A batul egy Erdélyből származó almafajta.

.

.

.

                                   Nyárutó

.
Hát csudaszép ez a nyár: csupa fény, csupa árny, csupa ritmus!

.
          Berkenyebokrok alól
          sárgarigózene szól.

.
Hangos a völgy, tele van még szilvaszedőkkel a hegyhát.

.
          Fülledt lombok alatt
          zsendül az őszibarack.

.
Őszül a zöld fűszál, libanyáj pepitázza a tarlót.
.
          Vedlik az ostorom is,
          szál sihederkorom is.

-
Meg-megroggyan a zsák, hazagondol már a malomból.

.
          Szérűn tyúkjaival
          szunnyad a szalmakazal.

.
Csönd van. Fényes csönd. Gyönyörű harkály veri mellem.

.
          Hej görögök, latinok!
          Kopp, kipikopp, kipikopp.

.

/Utassy József; a Csillagok árvája című kötetéből; 1977/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.08 0 0 7110

De jó lenne, ha a rákövetkező 10 év nem múlt volna el, gondolhatná a költőnő: R. Zs.: jó 50-es :-)

Előzmény: [fidelio] mindegy (7109)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.08 0 0 7109

Az idén 58 éves Rakovszky Zsuzsa  - 2015-ben megjelent - Fortepan című verskötetében éles és fakó filmkockákról idézi fel életének egyes időszakait, eseményeit. Egy aktuális a megcímkézett versekből:

.

.

címkék:

nyár, Balaton, felejtés, olasz filmek

.

.
Augusztus édessége, olvadó
fagylalt és napsütés íze a szánkban.
Papucsban járkálunk hőtől fakó
égbolt alatt, akár saját szobánkban.
Az élet végtelen vakáció,
egy kert, ahol most és örökre nyár van,
s lángpallossal nem őrzi a felettes én – zene
és napsütötte testek kígyótlan édene.

.
Hatalmas lávalámpa, ég a nap,
a túlpart hegysora mögé alászáll.
A műselyemipari vállalat
üdülőjének pingpongasztalánál
kisebb tömeg. Rolling Stonest játszanak
a bárban, esti szélben ing a nádszál.
A Tó Hotel neonreklámja lángol.
Kibújunk vízszagú, nehéz fürdőruhánkból.

.
Halszag. Szúnyogban gazdag alkonyat.
A tévészobában már ég a villany.
Távol dörej. Díszletet váltanak
a láthatár mögött. A kertmozikban
egy másik élet pálmái alatt
olasz filmcsillagok telt válla villan.
Füst száll. Új jelszavak íródnak épp az ég
tábláira: felejtés, üresség, könnyűség.
.
Karóra kattan: most vált korszakot.
Valaminek most van örökre vége.
A filmzene végleg elhallgatott.
Fölcsap a tücskök fémes cirpelése.
Parázsló csikkek, hullócsillagok
rajzolnak izzó röppályát az égre.
A Hableány presszóban zárnak éppen.
A víz közelségét érezni a sötétben.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.06 0 0 7108

A nyolcvanhoz közel halt meg 1967-ben a mai napon Áprily Lajos. Versei tele vannak zenével...

.

.

Ne ejtsetek majd szót ágyam körül…

.
1.   Ne ejtsetek majd szót ágyam körül,
zavarna már a szó,
zeneszót adjatok kíséretül,
úgy lesz a búcsú jó.

.
2.  A zene bűvöl, csitít, nyugtot ad,
eloldoz és emel,
ringassátok zenébe kínomat,
a szót hagyjátok el.

.
3.  Fáraszt a szó, minden fáraszt, ami
álságot rejteget; álságot rejt,
muzsika kell, azt nem kell érteni,
érzéssel is megejt.

 

                          x


Ne ejtsetek majd szót ágyam körül,
zavarna már a szó,
muzsikát adjatok kíséretül,
így lesz a búcsú jó.

---------------------------------------------------
Egy dalt, amelyben lelkem mélyre száll,
s mely zsongva tesz csodát:
lázból álomba, álomból halál
karjába ringat át.

.

/Áprily Lajos, kb. 1965 eleje/

.

.

Az egyébként befejezetlen vers utolsó versszakának töredék-változata:

 

Egy dalt, amelyben lelkem mélyre száll,
mely lázamból álomba, alva meg
halálba ringat át.

.

.

.

Nem tudom, hogyan történt a halálos ágy körül, de jellemző Áprilyra a szép gondolat.

Az 1969-ben megjelent, Akarsz-e fényt? című posztumusz kötetében még nem is szerepelt ez a vers, ahogy az 1972-ben kiadott összegyűjtött verseiben sem, de a későbbiekben (1965 februárjától 1967 tavaszáig) írt Napfogyatkozás című ciklus többnyire rövid (négysoros) versei is jelezték az akkori lelkiállapotát: érezve a fogyó időt, köszönetet mondva búcsúzott olvasóitól; de azért még élni is akart, alkotni...

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.06 0 0 7107

Sok-sok évvel később Fauré írt egy változatot szólóhárfára az op. 61-es dalciklus első versére. Az op. 110 címe a Verlaine-vers második sora lett, és a művet Micheline Kahnnak, egy francia hárfásnak és zongoristának ajánlotta; ő mutatta be az év végén.

.

A vers ének/zongora eredetije: https://www.youtube.com/watch?v=nshvsO3WUmA

.

A hárfára írt változat: https://www.youtube.com/watch?v=M9Af1yoEGtU

.

.

.

                            Esők éneke

 

Hallgasd ki majd egyszer barátom zenéjét a nyári esőknek

mikor a telt lombokról a sűrű kerti füvekről

a gyorsan alakuló fövenyre fut le az ár és onnan

gyönyörű rendben a kemény köveket agyagot kikerülve

összeszalad körtáncot csinál azután csobogó dallal

panasztalanul a zordon kietlen mélybe leomlik

A mélység boltívei alól pedig ugyanakkor komoran

piros-fekete hangon felbúg egy orgona hangja

s ott a te arcod előtt születik meg akár az erdők

szálfáin átsuhanó fuvallat – léted sorsod muzsikája

Nincs nála tisztább ének harmonikusabb dallam

e háromrészes bolygónk közbeeső közegében

Tekints körül testvérem ez örökké változékony világban

ahol mindent értettél helyére tettél megmagyaráztál

megtört szögekben mértél sugarat hajló végtelent

éltél – úgy hitted – érzékeidet kielégítő örömökkel

s most mégse felejtheted el honnét származol hova térsz meg

esők suhogása csermelyek szakadása között

                                                                                  hiszen

hallod a tó mélyén a havasok csúcsát

látod a futamokat ahogy az ellenpontokat oldják

ízleled szádban villámok légűri suhogását

orrodba vág lényed egyszeriségének döbbenete

érintheted az Örök-Nincsen kimondhatatlan édességét mert

a telített lombok a sűrű füvek gyapjai közül

lefut a nyári eső is a gyorsan alakuló fövenyre

s a lét gyönyörű rendje szerint a kemény köveket kikerülve

összeszalad körtáncot csinál azután csobogó dallal

panasztalanul a zordon kietlen mélybe leomlik

.

/Kiss Tamás, 1968/

.

 

 

 

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (7105)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.05 0 0 7106

Az op. 61-es Fauré-dalciklus 6-9. dalának szövege, de előtte még egyszer a 3. vers egy, e témában már idézett másik fordítással.

És persze maga a dalciklus az előbbi beírásban említett átiratban.

.

.

La lune blanche luit dans les bois

.

La lune blanche
Luit dans les bois ;
De chaque branche
Part une voix
Sous la ramée…

.

Ô bien-aimée.

.

L’étang reflète,
Profond miroir,
La silhouette
Du saule noir
Où le vent pleure…

.

Rêvons, c’est l’heure.

.

Un vaste et tendre
Apaisement
Semble descendre
Du firmament
Que l’astre irise…

.

C’est l’heure exquise.

.

/Paul Verlaine, 1869/

.

.

Fehér a Hold...

.

Fehér a hold;
Fénylő csalit
S összehajolt
Lomb andalít,
Halk nesz-beszéd...

.
Te drága, szép...

.
A tó dereng,
Mint mély tükör, s
Mélyébe reng
Vén fűzfatörzs,
Szél búja rí...


Álmodni hí...

.
Égből szelíd,
Nagy béke száll,
S kék tüzeit
Csillagsugár
Rezdíti fent...

.
Ó, óra!... szent!

.

/Tóth Árpád fordítása/

.

.

.

Fauré: op. 61/6 -9.

.

.

Avant que tu ne t'en ailles

.

Avant que tu ne t'en ailles,
Pâle étoile du matin,
- Mille cailles
Chantent, chantent dans le thym.
.
Tourne devers le poète,
Dont les yeux sont pleins d'amour ;
- L'alouette
Monte au ciel avec le jour.
.
Tourne ton regard que noie
L'aurore dans son azur ;
- Quelle joie
Parmi les champs de blé mûr !
.
Puis fais luire ma pensée
Là-bas - bien loin, oh, bien loin !
- La rosée
Gaîment brille sur le foin.
.
Dans le doux rêve où s'agite
Ma mie endormie encor...
- Vite, vite,
Car voici le soleil d'or.

.

.

Mielőtt még tovatűnnél

.

Mielőtt még tovatűnnél,
hajnalcsillag, halavány,
    - mennyi fürj kél:
csak úgy zeng a timián! -
.
Fordulj felém: telesírta
szemem a boldog remény:
     a pacsirta
égbe száll és jön a fény. -
.
Fordítsd felém szent azúrba
sápadó tekinteted:
     - zsong a búza,
zsong a kalászrengeteg. -
.
S lelkem villantsd tova némán,
villantsd - messze, messzire!
     - gyúl a szénán,
gyúl a harmat öröme. -
.
A kedves álmába hosszan
csókold bele csókomat...
     - gyorsan, gyorsan,
mert aranyban itt a Nap!
.
/Szabó Lőrinc fordítása/

.

.

.

Donc, ce sera par un clair jour d'été

.

Donc, ce sera par un clair jour d'été ;
Le grand soleil, complice de ma joie,
Fera, parmi le satin et la soie,
Plus belle encor votre chère beauté ;
.
Le ciel tout bleu, comme une haute tente,
Frissonnera somptueux à longs plis
Sur nos deux fronts heureux qu'auront pâlis
L'émotion du bonheur et l'attente ;
.
Et quand le soir viendra, l'air sera doux
Qui se jouera, caressant, dans vos voiles,
Et les regards paisibles des étoiles
Bienveillamment souriront aux époux.

.

.

.

Nyár lesz tehát

.

Nyár lesz tehát, tündöklő és meleg:
örömöm édes cinkosa, a roppant
napfény, a selymek közt még szabadabban
kiemeli drága szépségedet;

.
a kék ég, a hullámzó, büszke sátor,
alásuhog és csókjaival ér
homlokunkra, mely forró lesz s fehér
a boldogságtól és várakozástól;
.
s ha jön az este, langyos szél susog,
fátylaid játékosan megsuhognak,
s baráti mosolyát a csillagoknak
együtt nézzük majd, ifjú házasok.
.
/Szabó Lőrinc fordítása/

 

.

A szépnek indult történet folytatása persze nem volt ennyire idilli: 1870-ben valóban összeházasodott a két szerelmes, de Verlaine a következő évben már egy másik tizenhét évesbe szeretett bele, Arthur Rimbaudba, józan elméjét elvesztve fiatal feleségét és fiúkat elhagyva megkezdte botrányos életét, s a többi már elszomorító a szép versek ellenére.

.

N'est-ce pas? en dépit des sots et des méchants

.

N'est-ce pas? en dépit des sots et des méchants
Qui ne manqueront pas d'envier notre joie,
Nous serons fiers parfois et toujours indulgents.
.
N'est-ce pas ? nous irons, gais et lents, dans la voie
Modeste que nous montre en souriant l'Espoir,
Peu soucieux qu'on nous ignore ou qu'on nous voie.
.
Isolés dans l'amour ainsi qu'en un bois noir,
Nos deux coeurs, exhalant leur tendresse paisible,
Seront deux rossignols qui chantent dans le soir.
.
Quant au Monde, qu'il soit envers nous irascible
Ou doux, que nous feront ses gestes ? Il peut bien,
S'il veut, nous caresser ou nous prendre pour cible.
.
Unis par le plus fort et le plus cher lien,
Et d'ailleurs, possédant l'armure adamantine,
Nous sourirons à tous et n'aurons peur de rien.
.
Sans nous préoccuper de ce que nous destine
Le Sort, nous marcherons pourtant du même pas,
Et la main dans la main, avec l'âme enfantine
.
De ceux qui s'aiment saris mélange, n'est-ce pas ?

.

.

.

Ugye, a rosszak és buták

.

Ugye, a rosszak és buták bármit fecsegnek

- kéjünk irígyei pörölnek ellenünk -,

olykor büszkék leszünk s mind engedékenyebbek.

.

Ugye, a szűk uton fürgén s vígan megyünk,

szerény ez út, de jó remény mutat derűs célt,

s hogy észrevesznek-e, közömbös lesz nekünk.

.

Elrejt a szerelem sötétlő rengetegként,

s a két szív, mely szelíd, békességet lehel -

két dalos csalogány, dicsőítik az estét.

.

Hogy a világ kezes vagy zord, nem érdekel

bennünket, tűrni kell, azzal mit sem törődve,

hogy simogat-e vagy céltáblaként kezel.

.

Minket oly drága és erős kapocs köt össze,

s mert úgyis miénk a gyémánt vértezet,

mosolygunk mindenen, s nem félünk semmitől se.

.

Mint elszánt szeretők, eltéphetetlenek,

Nem kérdjük, hogy a Sors szeszélye mily kegyes lesz,

kéz-kézben, boldogan megyünk mint gyermekek,

.

s egy-ütemben kopog léptünk is, ugye Kedves!

.

/Garai Gábor fordítása/

.

.

.

L'hiver a cessé

.

L'hiver a cessé : la lumière est tiède
Et danse, du sol au firmament clair.
Il faut que le cœur le plus triste cède
À l'immense joie éparse dans l'air.

.

Même ce Paris maussade et malade
Semble faire accueil aux jeunes soleils
Et, comme pour une immense accolade,
Tend les mille bras de ses toits vermeils.

.

J'ai depuis un an le printemps dans l'âme
Et le vert retour du doux floréal,
Ainsi qu'une flamme entoure une flamme,
Met de l'idéal sur mon idéal,

.

Le ciel bleu prolonge, exhausse et couronne
L'immuable azur où rit mon amour.
La saison est belle et ma part est bonne
Et tous mes espoirs ont enfin leur tour.

.

Que vienne l'été ! que viennent encore
L'automne et l'hiver ! Et chaque saison
Me sera charmante, ô Toi que décore
Cette fantaisie et cette raison !

.

.

Fauré a feldolgozásában a 2. versszakot kihagyta. Egy másik előadásban is...

.

.

.

Elmúlt a tél

.

Elmúlt a tél: lágy fény felhői lengnek

a föld színétől fel az ég fele.

Most még a legborúsabb szív is enged

az örömnek, mellyel a lég tele.

.

Sőt, e beteg és morcos kedvü Párizs,

keblére ifjú napsugárt szorít,

s mint óriási ölelésre, máris

nyújtja tetői bíbor karjait.

.

Tavasz lakik szívemben már egy éve,

zölden köszöntő édes kikelet,

s mint láng fonódik másik láng körébe,

lebeg eszménye eszményem felett.

.

Az égi kék kitárja magasodván

a mély azúrt, hol szerelmem nevet.

Szép évszak ez, sok jóval záporoz rám,

s betölti minden vad reményemet.

.

Jöjjön a nyár! Legyen nyomában ősz itt,

vagy tél! Nekem kívánatos lehet

mindegyik, Véled, kit versengve díszít

e józan elme és e képzelet.

.

/Molnár Imre fordítása/

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (7105)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.04 0 0 7105

A zene és a költészet kapcsolata kimeríthetetlen. Közel 150 ezer vers megzenésítéséről tudunk, kb. 16-16 ezer költő, illetve zeneszerző alkotásairól, és hol vannak még a zenéről, zeneszerzőkről, előadókról vagy éppen az egyes zenékről írt versek, magyar és idegen nyelvűek.

Ebből a tárházból kerülnek ide példák, néha kapcsolódó zenével. Jó szórakozás(t)!

.

Várdai István 2018. augusztus 3-án este az észak-ausztráliai Townsville-ben lépett fel számos társával, és az egyik számuk Gabriel Fauré A jó dal (La bonne chanson, op. 61) című szerzeménye volt Paul Verlaine verseire. A versek az előbbi című, 21 versből álló, először 1870-ben megjelent sorozatból valók. Ajánlásuk az akkor még csak 16 éves Mathilde Mauté de Fleurville-nek szólt, akivel az alig 25 éves költő még abban az évben összeházasodott. A verseket egy kivétellel magyarra is lefordítottak, a hiányzó éppen a Fauré-dalciklus első verse. A többit bemásolom, egy kiváló előadással aláfestve az 1898-ban készült átirattal, mivel az ausztráliai műsoron az szerepelt.

Az eredeti ciklus 1894 elején készült el (énekhangra és zongorára), és Fauré annak a 32 éves szopránénekesnek ajánlotta, akibe szerelmes volt, de a hölgy, Emma Moyse, aki szintén nagyon fiatalon, 17 évesen ment először férjhez, Sigismond Bardachoz, később Claude Debussy felesége lett. Emma Bardac természetesen énekelte is a dalokat, de az ősbemutatón nem ő volt a zeneszerző partnere.

Az elért szövegek sorrendben, esetleg két részletben, illetve a dalciklus említett változata:

.

 

Une Sainte en son auréole

.

Une Sainte en son auréole,
Une Châtelaine en sa tour,
Tout ce que contient la parole
Humaine de grâce et d'amour ;

La note d'or que fait entendre
Un cor dans le lointain des bois,
Mariée à la fierté tendre
Des nobles Dames d'autrefois ;

Avec cela le charme insigne
D'un frais sourire triomphant
Eclos dans des candeurs de cygne
Et des rougeurs de femme-enfant ;

Des Aspects nacrés, blancs et roses,
Un doux accord patricien :
Je vois, j'entends toutes ces choses
Dans son nom Carlovingien....

 

 

 

 

Puisque l'aube grandit

 

Puisque l'aube grandit, puisque voici l'aurore,
Puisque, après m'avoir fui longtemps, l'espoir veut bien
Revoler devers moi qui l'appelle et l'implore,
Puisque tout ce bonheur veut bien être le mien,

C'en est fait à présent des funestes pensées,
C'en est fait des mauvais rêves, ah ! c'en est fait
Surtout de l'ironie et des lèvres pincées
Et des mots où l'esprit sans l'âme triomphait.

Arrière aussi les poings crispés et la colère
A propos des méchants et des sots rencontrés ;
Arrière la rancune abominable ! arrière
L'oubli qu'on cherche en des breuvages exécrés !

Car je veux, maintenant qu'un Être de lumière
A dans ma nuit profonde émis cette clarté
D'une amour à la fois immortelle et première,
De par la grâce, le sourire et la bonté,

Je veux, guidé par vous, beaux yeux aux flammes douces,
Par toi conduit, ô main où tremblera ma main,
Marcher droit, que ce soit par des sentiers de mousses
Ou que rocs et cailloux encombrent le chemin ;

Oui, je veux marcher droit et calme dans la Vie,
Vers le but où le sort dirigera mes pas,
Sans violence, sans remords et sans envie :
Ce sera le devoir heureux aux gais combats.

Et comme, pour bercer les lenteurs de la route,
Je chanterai des airs ingénus, je me dis
Qu'elle m'écoutera sans déplaisir sans doute ;
Et vraiment je ne veux pas d'autre Paradis....

 

.

 

Mivelhogy nő a fény

.

Mivelhogy nő a fény, mivelhogy itt a hajnal,
mivel, bár eddig úgy bújt tőlem, a remény
fordul megint felém, ki hívom bús ajakkal,
mivel, úgy látszik, mind e boldogság enyém,

.

vége most, vége a gyászos gondolatoknak,
vége a lidércnek, s főképp, ah! vége a
szájbiggyesztő gúnynak, s a szavaknak, melyek csak
a léleknélküli szellem diadala.

.

El veled, feszülő ököl s harag a sok rossz
s buta ember miatt, aki belénk botol;
el, bosszú s rágalom, te gyalázat, te mocskos!
el veled, feledést hazudó alkohol!

.

Mert, hogy egy drága Lény áldásában felém tör
újra a fény s áthat éjsötét kínomon,
az első és örök szerelem szent kegyéből
csak a jóságot és a mosolyt akarom,

.

azt, szelíd tűz-szemek, általatok vezetve,
s általad, kéz, melyben kezem remegni fog,
hogy büszkén léphessek jövő utamra, fedje
bár moha, vagy fedjék sziklák és kavicsok;

.

igen, büszkén s csöndben akarom róni végül
s máris, mely vezet, a jó cél ösvényeit,
vad vágyak s omlások dühe és kínja nélkül:
ez a dolgom s a sok víg csata boldogít.

.

És mert könnyebb, ha zeng, a lassú út s az élet,
egyszerű dalokat dalolok majd, s hiszem,
hogy öneki se lesz ellenére az ének;
s más Éden igazán nem kell többé nekem.

.

/Szabó Lőrinc fordítása/

.

.

.

La lune blanche luit dans les bois

.

La lune blanche
Luit dans les bois ;
De chaque branche
Part une voix
Sous la ramée…

.

Ô bien-aimée.

.

L’étang reflète,
Profond miroir,
La silhouette
Du saule noir
Où le vent pleure…

.

Rêvons, c’est l’heure.

.

Un vaste et tendre
Apaisement
Semble descendre
Du firmament
Que l’astre irise…

.

C’est l’heure exquise.

.

.

A  hold fehéren

.

A hold fehéren
fénylik a fák
zöld sűrüjében,
minden kis ág
susog a csendben…

.
Szivem, szerelmem.

.
A tó derengő
mély tükörén
remeg a lengő
fűz feketén,
a szél zokog már…

.
Ó, álmodozzál.
Valami gyengéd
s nagy nyugalom:
mintha a menny kék
csillagokon
szállna le fénnyel…

.

Isteni éjjel…

.

/Szegzárdy-Csengery József fordítása/

.

.

.

A hold a fák közt

.
A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan, ág zörg,
és mindenütt
hangok remegnek...
.
Ó, hogy szeretlek.
.
A tó sötéten
őrzi hideg
tükrén az ében-
árnyu füzet;
szél jaja rezzen...
.
Álmodj, szerelmem.
.
Maga a kék menny
ereszkedik
a csillagfényben,
mely gyöngyeit
szikrázva szórja...
.
Isteni óra!
.
/Szabó Lőrinc fordítása/

.

.

.

J'allais par des chemins perfides

 

J'allais par des chemins perfides,
Douloureusement incertain.
Vos chères mains furent mes guides.

Si pâle à l'horizon lointain
Luisait un faible espoir d'aurore ;
Votre regard fut le matin.

Nul bruit, sinon son pas sonore,
N'encourageait le voyageur.
Votre voix me dit : " Marche encore ! "

Mon coeur craintif, mon sombre coeur
Pleurait, seul, sur la triste voie ;
L'amour, délicieux vainqueur,

Nous a réunis dans la joie...

.

.

.

Álnok utakon tévelyegtem

 

Álnok utakon tévelyegtem, 
kétségbeesve, csüggeteg.
Áldott kezed vezérelt engem.  
.
Messze sápadtan remegett 
a hajnal halovány reménye; 
a reggel volt tekinteted.  
.
Az utast kongó, lomha lépte 
biztatta csak, más semmi sem.
A hangod súgta: „Ne rogyj még le!”  
.
Szívem e bús, örömtelen, 
a gyász-uton sírt néma csöndben; 
s a diadalmas szerelem   
.
eggyéfont minket az örömben.  
.
/Molnár Imre fordítása/

.

.

.

J’ai presque peur, en vérité

.

J’ai presque peur, en vérité,
Tant je sens ma vie enlacée
A la radieuse pensée
Qui m’a pris l’âme l’autre été,

.

Tant votre image, à jamais chère,
Habite en ce coeur tout à vous,
Mon coeur uniquement jaloux
De vous aimer et de vous plaire ;

.

Et je tremble, pardonnez-moi
D’aussi franchement vous le dire,
A penser qu’un mot, un sourire
De vous est désormais ma loi,

.

Et qu’il vous suffirait d’un geste.
D’une parole ou d’un clin d’oeil,
Pour mettre tout mon être en deuil
De son illusion céleste.

.

Mais plutôt je ne veux vous voir,
L’avenir dût-il m’être sombre
Et fécond en peines sans nombre,
Qu’à travers un immense espoir,

.

Plongé dans ce bonheur suprême
De me dire encore et toujours,
En dépit des mornes retours,
Que je vous aime, que je t’aime !

.

.

Már szinte félek

.

Már szinte félek, meglehet,

hogy szerelemmel így beteltem

az eszmétől, melynek a lelkem

az elmúlt nyáron a rabja lett.

.

csak az Ön arca, Végzetes-szép,

tölti be szívem: birtokát;
s benne csak egyet félt a vágy;
hogy önt szeresse, önnek tessék;
.
s reszketek, nézze el nekem,
hogy így bevallom, nem tagadva;
tudja meg:egy mosolya, hangja
mostantól fogva végzetem,
.
s elég volna egy mozdulása,
egy szócska, egy szemrezzenés,
hogy égi álmom vesszen, és
egész valómat döntse gyászba.

.

Inkább ne lássam meg soha,
bármely sötét jövő ijesszen,
s ezernyi bánat, mérhetetlen,
csak egy remény legyen, hogy a
.
véget nem érő üdvösségnek
taván mondhassam szüntelen,
s kétely se bírhasson velem,
szeretem önt, szeretlek téged!

.

/Molnár Imre fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.02 0 0 7104

.

             B A R T Ó K

.

Acélhúr csillogása

sírása rikoltozása

pattanása

erdők és havasok bája

öregek és üde szűzlányok

egymásba villanása.

.

Acélhúr feszülése

a húrokon fekete vas verése

a szikra villám-kése

a szerelem befejezése

ország vízesése.

.

Acélhúr férfibánat

üvöltő szarvasok útja

          visszavágynak

és ott is ember-állat

ahol a tisztesség oklevelét

          adják lángnak.

.

Acélhúron acélhúr-játékosság

dézsmára koncra gazdag

          birtokosság

mégis rabolhatatlan

          megnyitottság

egységét a háborúk hasogatják

          meg nem osztják.

.

Acélhúr szakítószilárdsága

pendül csörgedezik és énekel

acélhúr föllazulása

a boldog nevetésben könny a szemem

és mélyen valahol mélyen

          és magasan

az acélhúr lüktetésének örök

          értelme van.

.

/Takács Imre (1926-2000); 1968/

.

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.08.01 0 0 7103

.

KÉRDÉS

.

I.m. Kosztolányi

 

 

Ó, milyen tűz és mily igézet,

hogy ezer kérdés tűje éget,

nem hagyva el, már nem engedve,

szurkálva reggel s estelente…

Napjaink sok-sok szeletéből

mögöttünk omlik s újraépül

minden, valaki rakja, bontja,

s már csak a romja, csak a csonkja…

Fortyogó, pokolbéli savval

ezer kérdés, akár a sav mar…

 

 

……………………………..

 

 

Szellő mozdul, jön a hajnal

rózsaujjal és puha talppal,

jég alá zárt, fagyott eret,

ujjat mozdít, kart, kezet,

s a házakra is fénye ráhull,

fákra és füvekre is ráfúj,

bepillant még, akár a kukta,

a résekbe és zegzugokba,

lángra lobbant pocsolyát, sarat,

lengő párát, bukó madarat.

 

 

Olyan most a város szegélye,

mint az égő, sistergő kéve,

mit maga után hagyott Isten,

hogy felgyújtson, majd elégessen,

s mint egy leplet, mi szakad, nyúlik,

rántja le a földről a túlit…

Veszítni tán nincs is egyebe,

csak ami volt, tegnap szemete,

csak ez van neki, csak az este,

csak a lelke, és csak a teste.

 

 

S a reggel, mint egy villanás,

tűnő perc, szétzengő cikkanás…

Kéken derengő félhomály van

fenn az égben, a sok-sok házban,

és a lelkek megbabonázva,

villanyozva, majd zabolázva,

valami zúg, majd beléjük ásít,

előttük, rajtuk átcikázik,

átrezeg, mint húron a dallam,

furcsa, cikcakkozó alakban,

 

 

s szétfoly legbelül, mint a méreg,

s már áztatják sejtelmes fények

minden porcikád, minden sejted,

és nem engednek, s nem felejted.

Ismerős a helyzet, belátom,

az égre nézel hát, barátom,

és nem bál van ott, nem szól zene,

az égen túl csak a semmi se,

üres termek, lengő ablakok,

ördögök, lebegő angyalok,

 

 

s tán maga a nagybetűs Sátán,

pecséttel a homlokán, a hátán.

Tejút és zene és vigalom?

Vagy csak jaj, és csak a siralom.

Kénbűz tán, és szikra sok –

Sajna, ezt sem, azt sem tudhatod.

Ó, milyen tűz és mily igézet,

így ezer kérdés tűje éget,

nem hagyva el, már nem engedve,

szurkálva reggel s estelente...

 

 

A napok megannyi szeletéből

mögöttünk omlik, s újraépül

minden. Valaki rakja, bontja,

s már csak a romja, csak a csonkja...

Fortyogó, pokolbéli savval

megannyi kérdés, mint a sav mar,

és akik élnek, akik vannak,

s akik rég a fű alatt laknak,

dideregve ha reád lelnek,

hogy nem felelnek, úgy felelnek,

 

 

mert nem felelnek, úgy felelnek.

.

/Fekete Vince, 2010/

.

.

Az I.m. nem az I'm elírása, de azért emlékeztetek K-ra.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.31 0 0 7102

.

        Music Is International

 

          (PHI BETA KAPPA POEM, COLUMBIA, 1947)

 

      Orchestras have so long been speaking

This universal language that the Greek

      And the Barbarian have both mastered

Its enigmatic grammar which at last

      Says all things well. But who is worthy?

What is sweet? What is sound? Much of the earth

      Is austere, her temperate regions

Swarming with cops and robbers; germs besiege

      The walled towns and among the living

The captured outnumber the fugitive.

      Where silence is coldest and darkest,

Among the staring blemishes that mark

      War's havocking slot, it is easy

To guess what dreams such vaulting cries release:

      The unamerican survivor

Hears angels drinking fruit-juice with their wives

      Or making money in an open

Unpolitical air. But what is our hope,

      As with an ostentacious rightness

These gratuitous sounds like water and light

      Bless the Republic? Do they sponsor

In us the mornes and motted mammelons,

      The sharp streams and sottering springs of

A commuter's wish, where each frescade rings

      With melodious booing and hooing

As some elegant lovejoy deigns to woo

      And nothing dreadful ever happened?

Probably yes. We are easy to trap,

      Being Adam's children, as thirsty

For more illusion still as when the first

      Comfortable heresy crooned to

The proud flesh founded on the self-made wound,

      And what we find rosing or touching

Tells us little and confuses us much.

      As Shaw says – Music is so brandy

Of the damned. It was from the good old grand

      Composers the progressive kind of

Tyrant learned how to melt the legal mind

      With a visceral A-ha; fill a

Dwarf's ears with sforzandos and the dwarf will

      Beleive he's a giant, the orchestral

Metaphor bamboozles the most oppressed

      - As a trombone the clerk will bravely

Go oompah-oompah to his minor grave -

      So that today one recognises

The Machiavel by the hair in his eyes,

      His conductor's hands. Yet the jussive

Elohim are here too, asking for us

      Through the noise. To forgive is not so

Simple as it is made to sound; a lot

      Of time will be quite wasted, many

Promising days end badly and again

      We shall offend; but let us listen

To the song which seems to absorb all this,

      For these halcyon structures are useful

As structures go – though not to be confused

      With anything really important

Like feeding strays or looking pleased when caught

      By a bore or hideola;

Deserving nothing, the sensible soul

      Will rejoice at the sudden mansion

Of any joy; besides, there is a chance

      We may some day need very much to

Remember when we were happy – one such

      Future would be the exile's ending

With no graves to visit, no socks to mend.

      Another to be short of breath yet

Staying on to oblige, postponing death -

      Listen! Even the dinner waltz in

Its formal way is a voice that assaults

      International wrong, so quickly,

Completely delivering to the sick,

      Sad, soiled prosopon of our ageing

Present the perdition of all her rage.

 

/Wystan Hugh Auden, 1947/

 .

.

.

 

           A ZENE NEMZETKÖZI

 

      A zenekarok már oly régről

szólnak egyetemes nyelven, hogy a

      görög s barbár egyként beszéli

talányos nyelvtanát, mely végülis

      mindent jól mond. De rá ki méltó?

Mitől az édes hang? A föld nagyrészt

      kopár, s mérsékelt régióin

zsaru és tolvaj nyüzsög; bacilus

      tör városfalon át, s az élők

közt több a rab, mint a megmenekült.

      Hol legzordabb, legvadabb a csend,

hol szemdermesztő gazságok jelzik

      háborúk poklát, vélhető, mily

álmot idéz sok fölszakadt sírás,

      a túlélő ott szinte hallja:

gyümölcslét iszik angyalpár, vagy épp

      pénzt keres politikamentes

légkörben. Sőt, netán hivalkodó-

      nyíltan reméli, hogy a hangok

ingyen adódván, mint a víz s a fény,

      éltetik a Köztársaságot?

Ám jótállhatnak-e a hajnalért,

      kis dombokért, sebes folyókért,

üde forrásokért, mikor az újonc

      diák ütemes hurrogás közt

próbál ficsúrként udvarolni ott,

      hol nem esett még semmi szörnyű?

Tán igen. Könnyen csapdába esünk

      Ádám gyermekeként, oly szomjan

vágyunk puszta illúziókra, mint

      az első eretnek, becézvén

az önsebzésre rendelt büszke húst.

      Pedig az áradó, a harsány

keveset mond s fölzaklat. Shaw szerint

      a zene az elkárhozottak

szeszes itala. - Minden haladár

      zsarnok, öreg-nagy muzsikustól

tanulta mély élményét az Ahá-t!

      jogászi ész nyűgébe fogni.

Tölts crescendót egy törpe fülébe.

      gigásszá nő; a zenekari

metaforák a leggyöngébbet is

      becsapják, - bátor harsonaként

umpa-umpáz az írnok nyomorult

      sírja felé -, így ismered fel

Machiavellit lógó hajáról,

      karmester kezéről. De vannak

parancsolóbb istenek is, kik

lármával édesgetnek. Könnyebb

      hangot bocsátni, mint megbocsátni.

Sok idő kárba vész, megannyi

      ígért nap romlik el s mi újra csak

vétkezünk. - s ám figyeljük mégis

      a zenét, mely mindezt elnyelheti,

mert e víg struktúrák helytállnak

      magukért. Hasznosak, bár nem szabad

nekik oly fontosságot adni,

      mint kóbor állat etetésinek,

szörnyalak láttán álörömnek.

      Érző lény, épp mert nem szolgálta meg,

bármi váratlan boldogságtól

      felujjong; és jöhet idő bizony,

mikor szükségünk lesz reá, hogy

      idézni tudjuk megélt örömünk,

számkivetésünk végén, hol már

      nincs zoknistoppolás, sírgondozás,

csak szívdobbantón más jövendő,

      mely a halált is elodázza még. -

Figyelj! az esti valcer is

      oly hang, mely feszes ütemével a

nemzetközi gonoszra zúdul;

      hirtelen úgy ront jelenünkre, hogy

dühének minden kárhozatát

      siralmas földi létünkre dönti.

 

/Fodor András fordítása/

.

.

.

Bernard Shaw idézett mondásának eleje: "A pokol tele van zenei amatőrökkel,..."

.

 

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.23 0 0 7101

.

Bartók Béla halálának 50., majd 55. évfordulóján, az ezredvég(b)en több róla szóló vers is megjelent. Némelyiket már felidéztem, de közben is közöltek ott ilyen verset.

.

.

Bartók Amerikában

.

testén átjár a szél
felhők menekülnek az égről
lúdbőrzik lenn a víz
        s a parti fűz komor
.
jönne bár közelebb hazája
– parányi abroszon
néhány összetört vonal –
hol szárnyakat növesztenek a csikók
s kísért a sínekre hajló
        test magánya
.
tompán konduló harang szavát
túlharsogják rezervátumok mélyén
feldübörgő sámándobok
rekedt hangja sírva fuldokol
        s testén átjár a szél

.

/Oláh András, 1996/

.

.

Az azonos című óriási Szilágyi Domokos-verset is érdemes újra elolvasni, sőt: elgondolkodni rajta újra mások segítségével is! Utóbbi a költő jóval korábbi, az 1972-ben kiadott, Sajtóértekezlet című válogatásából való.

Illyés Kinga szavatalával egy részlet ebből a versből

.

.

És csak emlékeztetőül:

.

.

Bartók Amerikában

 

Sápadt arc köd-homályos tükörben,
a szeme mint két szentjánosbogár
a tükrön túli elherdált hazába


idegenségből oda átvilágol,
hol Ármány toroz s tűz-piszkafa
meggörbedve jégveremben táncol,
farkas üvölt és bőgnek szarvasok.
Magam vagyok a tükörben helyetted.


Szép vagy gyönyörű vagy Ma– Vií –
gyar – Ó! ország engem elherdál,
veszett fejszéd nyele is elveszett,
hangzataim kisszekundja – Fáj!
Vagy: hangzatokká párolt képzelet.
Nem kérdem: meddig élünk vagy halunk?
Lesz-e gyermekünk, kenyerünk, borunk?
„Setét eszmék borítják agyamat.”


Lehet sorsom: semmiben lebegni,
billentyű-soron futva menekülni,
halálugrásban hanyatt megpördülni,
fortissimo csúcson újra talpra esni,
telített semmiben hosszan elidőzni.


S ha érkezik a vízözöni ár,
a szív meglódul majd újra kihagy,
még fölvillan két szentjánosbogár. 

 

/Marsall László;

a 2008-ban megjelent,

Szikrák és tövisek c. kötetéből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.21 0 0 7100

.

Liszt íme itt van

 

 

mindenki barát

a hajó örökútra

viszi utasát

 

a kert felett száll

egy lélek egy gondolat

egy szó kire vár

 

közelebb a Hold

rémítő lett az arca

nem az ami volt

 

különös napok

a világ holnap merre

fut vagy andalog

 

ne gondolj arra

hogy mire gondolnál egy

veszett parancsra

 

száguldó zene

Liszt megjött íme itt van

rohanj el vele

 

ülünk csak most még

hallgatunk hogy mi is volt

amikor az ég

 

hé komám ne mondd

bábeli a hangzavar

pörög a korong

 

valami ami

igaz is meg nem is az

kár meghallani

 

ezek a falak

látták az embert egykor

most mit mondanak

 

áldás szerencse

se nem több vagy kevesebb

a jel lehetne

 

vagy én változtam

vagy a nagyvilág maga

vagy csak álmodtam

 

lila akácok

ez már a tavasz talán

de mitől fázok

 

álmodunk hidd el

a világ másról se szól

álmokat hint el

 

távol a parttól

éjszakai alagút

csak a szó harcol

 

egy hegedű még

benne ezernyi nóta

vagy csak egy elég

.

/Sass Ervin, 2011/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.18 0 0 7099

Szintén egy Bárka-vers.

 

 

 

Az éneklő tenger

 

Végül fekszel hanyatt a homlok

főnixbe zárt aranykalitka

a tudás csarnoka beomlott

de a tudat csakrája nyitva

az anyag nyűge levetkőzve

együtt rezeg a test a térrel

ahogy fennsíkok levegője

a csillagok lélegzetével

 

ernyed a hús feszül a hangszál

hogy a hangot hitre cserélje

sámándob vagy tibeti hangtál

bolygók sejtekbe írt zenéje

haranglábban alvó galambpár

álmaiban búg így a béke

előbb ér a néma halaknál

az éneklő tenger a révbe

 

a mezítlábas földön táncol

a holdangyal a napmadárral

nem válik el a társ a társtól

de az ének magasba szárnyal

így áll a Jóért jót a vándor

s minden vétket magára vállal

mert emlékszik minden atomja

a bonthatatlan aranykorra

 

nem a démonok diadalma

ha a sírás démona tombol

ha az időből kihasadva

kiszakad a szörny a torokból

nem az ördög kér az erődből

te adsz erőt az ördögödnek

maradj gyönge s mindent legyőzöl

indulj s egy világ jön mögötted

 

ne félj ne félj a pusztulástól

ami megvan nem veszhet kárba

ami elveszett megvan máshol

toronyban vesztegel a bárka

ha nem szállsz le az alvilágba

föltolul az altest világa

és átveszi a rémuralmat

akiről még a rém is hallgat

 

aki a szárazról kiúszol

hogy a vizeken vesd meg lábad

a hírnökök a Szíriuszról

feledékeny hírnöknek látnak

lehunyt bőröd egyetlen szemhéj

üres héjad eleven szentély

s szíved az égbe földobálja

a Földanya szívdobbanása

 

ametiszt lesz a nyelv ha éhes

a száj a szépre és a vadra

ahogy az istennő az édes

és javíthatatlan szavakra

ritka tündér hófehér holló

csőrében hoz a sebre mézet

amit a halálhoz hasonló

szerelemből kicsemegézett

 

majd begyűjti a bűnt a rosszat

beleszórja lótuszkehelybe

és a lótuszok elhajóznak

hiánnyal lesz teljes az elme

és a hiány fénnyel lesz teljes

és a csúftól megszabadulnak

akik tudják az Egység tervez

s a Jóság jósol szabad múltat

 

arcok fedetlen mágiája

elemek lilás derengésben

mintha a semmin meditálva

néznél végig a teremtésen

végül fekszel így érsz a révbe

ahol a tenger vet keresztet

ha meggyógyít az lesz a vége

ha meggyógyulsz az lesz a kezdet

.

/Halmai Tamás, 2013/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.18 0 0 7098

Az előzmény eleje, azaz az előző mény is elérhető, de a léyneg, hogy most meghallgatható az említett Vajda-dal egyike:https://www.youtube.com/watch?v=ypHpDOrxql4

Előzmény: [fidelio] mindegy (5856)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.17 0 0 7097

A költő néhány napja múlt 86 éves. Az alábbi verse 11 éve jelent meg a Bárkában, a négy hónappal korábbi témára.

.

.


nagyhét, 2007



„Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…”
(Dsida Jenő: Nagycsütörtök)


ami beszűrődik a résen át
egyre vadabb, idegenebb, tarkább,
a kilincsen nem az én kezem
mögöttem az igen, előttem a nem

ahogy testemen át belehallgatok
vonagló, üvöltő vadállatok
vonulásába – az én nyelvemen
beszélnek de nincs egyetlen szavuk
amelyet megértenék mert nyelvtanuk
sincs már, szavaik mint az ékek
feszítik szét a Magyar Mindenséget

elúsznak egymástól a csillagképek
törvénytelenségek törvényt szülnek
sivatagi homokból hevített
kristálykupolák elfeketülnek
        menekülők Ady seregéből
        menekülők Kodály seregéből
        menekülők Bartók seregéből
        menekülők Kós Károly seregéből
        menekülők Csontváry seregéből
        menekülők Németh László seregéből
        menekülők Lükő és Fülep seregéből
        menekülők Szervátiusz seregéből
        menekülők Szabó Dezső seregéből
        menekülők a festő és a karvezető
                         Nagy Istvánok seregéből
        menekülők Márai és Sütő seregéből
        menekülők Illyés Gyula seregéből
        menekülők Latinovits seregéből
        menekülők Mensáros László seregéből
        (mondd tovább…)

magára ismer-é bennünk az xezredik év
mikor az Úr magához rendeli legrégibb nemzetét?
s mint borostyánkőbe zárt zenét
mutogatják majd az angyalok:
látjátok, milyen szép volt
a Magyar Mindenség?!

.

/Banner Zoltán/

parsifal hendrix Creative Commons License 2018.07.13 0 0 7096

"The Sound Of Silence"

Hello darkness, my old friend
I've come to talk with you again
Because a vision softly creeping
Left its seeds while I was sleeping
And the vision that was planted in my brain
Still remains
Within the sound of silence

In restless dreams I walked alone
Narrow streets of cobblestone
'Neath the halo of a streetlamp
I turned my collar to the cold and damp
When my eyes were stabbed by the flash of a neon light
That split the night
And touched the sound of silence

And in the naked light I saw
Ten thousand people, maybe more
People talking without speaking
People hearing without listening
People writing songs that voices never share
No one dare
Disturb the sound of silence

"Fools" said I, "You do not know
Silence like a cancer grows
Hear my words that I might teach you
Take my arms that I might reach you"
But my words like silent raindrops fell
And echoed in the wells of silence

And the people bowed and prayed
To the neon god they made
And the sign flashed out its warning
In the words that it was forming
And the sign said "The words of the prophets
Are written on the subway walls
And tenement halls
And whispered in the sounds of silence"

 https://www.youtube.com/watch?v=4zLfCnGVeL4

The Sound of Silence (Original Version from 1964)

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.12 0 0 7095

.

    A csönd hangjai

 

Körülvesznek a csöndjeim.

Csöndnappalra csöndéjszaka.

Hangok gyötörnek őscsöndet,

vihart szít tenger sóhaja!

Hó hull. Száncsengő csilingel.

Elhal. A zajsejlés nyomán

nagy út dereng fel, egy asszony

szíve alatt moccant talán.

Szárnyak suhannak a csöndben

tájadra, Ember-meleg dél.

Időt őrlő, piros malom

hajt erekben lüktető vért.

Csókcsönd nyílik: ibolyakék.

Éber, barna csönd: sas köröz.

Döbbenet csöndje gyász-sötét:

koporsóra pereg a rög.

Felhő suhan. Víg színeket

harsogva komponál a zöld.

Üstökös-láng süvítve húz.

Vak robajjal köröz a Föld.

 

Gondolatok fényuszálya

ellobbanna, kivérzene,

de lendül, éled, élni kezd

az el nem némuló zene!

.

/Dudás Sándor, 2014/



A patkányok

           és a zongora

.

Csatornák mélyén,
pincék  szögletében,
patkányok népe
múlatott a mélyben. 

Mocsokból, szennyből,
pincegyümölcsből
- bőven valának -,
álló napig dőzsölt 

a dícső banda,
nagy hordók legalján
seprő is maradt,
részegült sok patkány, 

csupán vezérük
bírta, áskált tovább,
felfelé, padlón,
gerendán, falon át… 

Így történt aztán
sötétlő éjszakán:
egy zongorában
ébredt a főpatkány. 

Meztelen farka
meg alig mozdula:
hírtelen pendült
a zongora húrja! 

Ugrott is legott,
lőn nagy riadalom,
ősi patkánytól
zengett a bimbalom. 

Ám meghallották
a pengést odalent,
felcsődült csőstől
a patkánysereglet! 

“Ó, mi gyönyörű
patkány szimfónia!"
nyalta a seggit
minden atyafia. 

“Te vagy a zseni,
a legnagyobb művész,
concerto grossód
lobog, mint a tűzvész!” 

Ez kellett neki:
dicshimnusz, glória,
sikerült száz húrt is
szétszaggatnia. 

Észre sem vették
a nagy vigalomba

roskad a ház is,

nemcsak a zongora.

.
/Esteban Zazpi de Vascos (kb. 1746-1821) verse;

Ferenczes István fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.11 0 0 7094

.

Bartók

.

zenéket hallasz

muzsikát

ember zokog 

farkas üvölt
vihar bőg

.

vagy mégiscsak az ég
szakadt volna le
vagy csupán
egy pentatonra hajlamos
hörgéssel – ahogy rendje van –
megszakadt az a harmados
vagy utoljára még
így konganak a hangok
ha meghúzzák a legutolsó harangot
mivel
most temetkezik az emberiség

.

vagy talán
mégis muzsikát hallanál
zenéket

.

azt dünnyögi az óvatos fagott
hogy jól vigyázz
mert még akár ma éjjel
rádverhetik az ablakot
s egy sötét jövendő hajnalát   
rikoltja a vadászkürt
– a kakastoll meg közbekukorékol –
akit illet hogy mindenkinek jelentsék:
rácsozzák már e kis hazát
hol fő foglalkozási ág
lesz immár a börtönviseltség
s hogy valahol egy ártatlan rázza rácsát
hirdetik a jajongó brácsák
s a pribék ahogy körme alá szúr
velődig szisszen a húr
s a dob azt pergi s a duda azért nyög
hogy az udvaron felállt már a négyszög

.

vagy mégiscsak
a vihar
egy ordas
egy ember hörögne

.
– egy viharvert-hajszolt-ordas-ember –
vagy egy isten
egy elhagyatott isten könyörögne
irgalomért elvadult híveihez

.

vagy mégis muzsikát hallanál

.

mintha
egy fonák medvetánc
ütemére
megcsörrenne a lánc
túlsó végén maga a nép –

valamint a halottasházból
a sírkert felé száll a gyászdal:
e hontalanná vált hazából
egy férfi lépdel teljes gyászban
– elmenőben még visszanéz
s hazányi sírra lát –

hol nemzet süllyed el
– vagy csak egy nemzedék? –

.

s végül
feleletül meg reményül
dallam kél a vonókon – széles,
hogy az élet
gyötrelmes és gyönyörűséges
és hogy talán
– míg életünk a halálon innen –
mégsem lehet elveszve minden:
dúdol a hit
egy árva fuvolán

.

/Simonyi Imre (1920-1994); 1993/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.11 0 0 7093

Július 7-én eltemették Kányádi Sándort. Kilenc évvel korábbi a róla/hozzá írt alábbi vers:

.

.


Kányádi Sándor


Valaki valakit valamire

kiszemelt

hajnali kiáltásból

font ereket

minden fájdalom övé

kiáltja Istenét:

tekintsen háta mögé!

az ott a föld –

minden más táj: óceán

torka szakadtából  ott hullajt

a vemhes idő fát, fiat

a Hargitán

ott, ahol a poklok közt a végső tornác

nem a halál

ahol ha vétkezett is:

a köntös nem lehet más

csak Nyelv, csak Kodály

fehérre mosott gyolcsingre

tapadnak Lészped sóhajai

vásnak a színek, a lépcsők, a fák

fekete-piros orcácskái

tüzet rakott hát

a Küküllő-mentén

Krisztus meg ne fázzon

s mindaz, ki Köréje telepszik

keserűn fohászkodjon

mert:

befonnak egyszer mindenkit

ama utolsó óra angyalai

mert:

nem lehet árva az, kinek

feltámadnak halottjai

osztódó nyelv – szaggatott dallam

ködként terülő harangszó

ki minden idők Rómájába

mind talpig gyászba szép holló

kongatta Jónás igéit:

ki egyszer lenyelte

a nyelvet

egyetlen egyszer lakhat jól

vele

.

/Iancu Laura/

.

.

.

    Novemberi szél

.
Lefonnyadt rég az áfonya,
deres a medve lábnyoma.
Lecsupaszult a málnavész.
Minden toboz a földre néz.
Hályogos szemmel pillogat
olykor néhányat még a nap.
Se cirpelés, se csipogás,
hallgat minden kis muzsikás.
Csak a szél, csak a szél,
egyedül ő zenél.

.
Ág se moccanhat nélküle,
minden kis hang az ő műve.
A medve helyett ő morog.
Övé minden csőr és torok,
ő játszik minden furulyán,
harsonán, dobon, pikulán.
Táncoltat erdőt, bokrokat,
lebbent az égre fodrokat,
s annak, ki ellene szegül,
annak a hátán hegedül.

.

/Kányádi Sándor/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.09 0 0 7092

Az alábbi vers eredetijét Abraham (Avram) Sutzkever (1913-2010) jiddish nyelven írta, angolra Ruth Whitman, az 1970-72 közötti versek kötetbe rendezője és kiadója fordította.

.

.

          The Fiddle Rose

                      (Di Fidlroyz)

.

From resurrecting warm rain

she begins slowly to blossom, to grow -

(together with the childhood of my aged memory) -

the fiddle rose in her earth-black coffin.

.

The fiddle doesn't need a fiddler,

there's no one left to praise or curse her.

She plays without a player, with joy and faith

in honor of a rebborn string.

.

In honor of a string, in honor of its vibration,

in honor of a bee whose honey is bitter,

but whose sting is sweet, so juicy and flowerlike -

in honor of a reborn pain,

.

 

.

.

           Hegedűrózsa

.
Nyári esőben feltör az emlék,
felszökik újra a rég meg a nemrég,
mind, amit mélyre temettem el egykor,
a hegedűrózsa és a gyerekkor.

.

Szól, de magától, a hegedűrózsa,
nincs, ki dicsérje ma, nincs, ki leszólja,
csak maga játszik, csak maga húzza,
hittel, örömmel, hogy zenghet a húrja.

.

Hogy zenghet a húrja és újra remeghet,
hogy érzi a méhet, a régi keservet,
hogy nedvdús a fullánk, virágszerű, édes,
hogy fájni tud újra – ez gyönyörűséges!

.

/Fordította: Halasi Zoltán/

.

.

.

            Hegedűrózsa

.

Halottébresztő, meleg esőben,

lassacskán nyílik, ébredőben

(vén emlékekben gyermekkort kézen fogva)

feketeföldes koporsóban a hegedűrózsa.

.

A hegedűrózsának hegedűs nem kell,

nem kell dicséret, és átok sem kell,

zenész nélkül zenél, örömmel, boldogan,

az újjászületett húrt dicséri hangosan.

 

Dicséri a húrt, dicséri remegését,

dicséri a méhet s oly keserű mézét,

de édes, nedves illat a fullánk szúrása,

az újjászületett fájdalom magasztalása.

.

/Fordította: Szántó T. Gábor/

.

.

.

A fenti vers az 1974-ben kiadott - azonos című - kötet nyitó verse, majd a költő rákövetkező kötetében (Dalok a naplóból; 1977) is megjelenik a hegedűrózsa.

.

.

 

 

Who will remain?...

.

Who will remain? What will remain? There will remain a wind.
There will remain the blindness of the disappearing blind.
There will remain a strand of foam: a token of the sea.
There will remain a little hank of cloud stuck in a tree.
..
Who will remain? What will remain? A word's chance will remain
Prime mover cultivating grass of Genesis again
And there, in honor of none but itself, a violin rose
As understood by seven grasses of that grass that knows,

And more than all the stars in the expanse from north to here
There will remain the star that sinks down in a simple tear.
A drop of wine will always be there in the pitcher too.
Who will remain? God will remain. That not enough for you?

.

/Translator: A.Z. Foreman/

.

.

.

Ki marad majd, mi marad majd? A szél marad,

marad a vak vaksága, mikor távolba szakad,

marad egy gombolyag hab: jel a tenger helyén,

marad egy kis felhő, fenn a fa tetején.

.

Ki marad majd, mi marad majd? Marad a szótag,

teremtésként virul, teremtésével dacolgat.

A hegedűrózsa is marad, hogy dicsérje önmagát,

csak a teremtés hét füve érti majd szavát.

.

A csillagok tengeréből csupán egy marad,

mely szemedbe könnyeket csal, csak az.

Mindig lesz csepp jó bor, nézd korsója fenekét.

Ki marad? Isten marad, ez tán nem elég?

.

/Szántó T. Gábor fordítása/

.

.

.

De hogy ne maradjunk zenei illusztráció nélkül, megidézem a vilnai gettóban írt Sutzkever-versekre komponált - Az álom magja című - Lori Laitman-dalciklust...

Az első dal címe: Hazudok ebben a koporsóban (1941)

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.08 0 0 7091

Az előzményben olvasható verset 2016-ban többek között kiadta a KÉPMÁS Kiadó, az azonos nevű folyóiratban lévő sorozat (Ikertükör) egyik képeként. A tükör két nézője: Lackfi János Nemkonzerv, míg Szabó T. Anna Emlékcsalogató cím alatt elemzi a verset.

A műfordító költőnő a zeneterápia néven elhíresült gyógyító módszerre utal, és megemlít néhány hasonlót (Arany János: Tamburás öregúr; Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben; Jékely Zoltán: Bartók Második hegedűversenyének hallgatása közben).

Az elemzés végén Szabó T. Anna megállapítja, hogy: "A vers nem mondja ki, de sejtjük, hogy a valódi gyógyító itt nem is a zene, hanem az általa megjelenő szeretet, ami még a halálfélelemnél, sőt, a halálnál is erősebb." 

 

A Jékely-vershez:

1. tétel: https://www.youtube.com/watch?v=NI9JpcQBkUQ

2. tétel: https://www.youtube.com/watch?v=YD9ryclv_ZE

3. tétel: https://www.youtube.com/watch?v=c16pdCu5U6U

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (6453)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.07 0 0 7090

Az Új Forrásból:

.

.

        Bartók

.
A tiszta forrást
eldugaszolta valaki. –
Poshadó-langyos-vizű pocsolyák,
amerre lát a szem.
.
Csillapítatlan
szomjunkat oltani,
zenéd bércipatakjai
gyökeret,
ágat,
köveket sodorva,
zúduljanak át rajtunk! Barbár
démonainkkal dacolni,
áraszd belénk
varázserőd, Könyörtelen!

.

/Kerék Imre (1942 -  ); 2007/

.

.

 

    Régi táncdal 

.

     A 65 éves Szepesi Attilának 

.
Szupra agnő, szökj fel kabla,
szólít fürge koboz hangja,
he, hea, hó!
Dudacsöcsű Dunci Sára,
ugorj, hopsza, frissen járd ma,
he, hea, hó!
.
Szűzi jérce, Szende Borcsa,
lángod aki kész, hogy oltsa,
he, hea, hó!
fölrebbenve sebbel-lobbal
perdülj-fordulj kappanoddal,
he, hea, hó!
.
Talpas Marcsa, kanca-módra,

rázd a tomporod nyihogva,
he, hea, hó!
jut neked is büszke csődör,
orralika vágytól gőzöl,
he, hea, hó!
.
Sarki Panni, pohos férjed
bősz kurafira cseréljed,
he, hea, hó!
ha megcsalod, az ő kára,
kössön gombot a farkára,
he, hea, hó! 

.

/Kerék Imre, 2007/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2018.07.03 0 0 7089

.

             Dialektikus javaslat

.

Műselyem, műgumi, műlevegő korában élünk
Ellenségesen csattogó gépek közt
  soha-nem-biztos nyugalomban
  titkolt rettegéssel hogy egyszer minden összeroppan körülöttünk
Milyen keveset tud az ember saját világa dolgairól!
  pedig már eljutott a borzalmasan
    nagyszerű halál gondolatához
Előtte a végső tagadás szakadéka tátong
Nincs menekvés Uram irgalmazz Irgalmazz nékünk
         gondoljunk hidat a mélység fölé
Te is ő is hidat képzel mi hiszünk egymásban
  lebegve sétálunk a túlpartra át
    mint a Názáreti Genezáret taván
Ott telepszünk le ahol az emberek jók
  és ritkán hazudnak fennhangon

.

Minden országnál szebb lesz Harmónia-birodalom
  továbbfejlesztjük a thébai hárfa-módszert
Orgonával építünk palotákat csembalóval ültetünk gyöngyvirágot
  s a fúvósok nyilvános szökőkutakat buggyantanak
  a város más-más részein
Reggel hegedű zümmögése ébreszt este bánatos gordonka altat
Igy múlik el az életünk míg tompa üstdobok jelt nem adnak
  a mennyei ultrahang-zenekarnak

.

/Gömöri György/

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!