Keresés

Részletes keresés

[fidelio] mindegy Creative Commons License 4 órája 0 0 6980

.

Tolnai Ottó

1. távirata new yorkból domonkos istvánnak uppsalába

.

nagyon elkeveredtem valahol a manhattan-en
noha azt mondják olyan mint egy kockás füzetlap
nem lehet eltévedni de hát én éppen a kockás
matematika-füzetekben tévedtem el mindig
elkeveredtem nagyon pedig akkor
az első hónap után már kezdtem otthonosan mozogni
ám hirtelen sikerült megkapaszkodnom egy míniumos korlátban
s így nem zuhantam a tojássárga taxik alá
nem tudtam hol vagyok hová akarok menni
mit is keresek ebben a zöld üveg bábelban
amit egy elvétett baseball-labda minden pillanatban
összedönthet csörömpölve
és egyáltalán egész semmis életem stb
néhány hete olvastam volt kerouac naplójában
ginsberg megkérdezte a jazz-zenész lester youngtól
mit csinálna ha ledobnák new yorkra az atombombát
s ő azt felelte kivenne egy drága ékszert a tiffany kirakatából
később mivel ez a párbeszéd eléggé megfogott
valahogy eszembe jutott az első atombomba fedőneve
manhattan volt majd egy napon pedig világossá vált előttem
a szó szoros értelmében megvilágosodás volt
hogy tulajdonképpen magukra dobták
manhattan-re a manhattant
szóval hogy már rég megtörtént
s lester nem vette ki az ékszert
én meg itt állok a gomba közepén gügyén mint egy napernyő alatt
de aznap már túl voltam ezeken az eszmefuttatásokon rég
ahogy bartók mondotta éppen itt túl ezeken az atomizéken
csak egyszerűen elvesztem a manhattan-en
elveszejtettem magam
egyszerűen lebénultak a lábaim
(tán trombózis lelki okokból kifolyólag)
még nem tudtam sírni vagy sikítani kezdek-e
csak szorítottam a vörös korlátot és bámultam
a zöld üvegfalak között suhanó tojássárga taxikat
s akkor lépteket hallottam az üvegfalak
üveghegyek mögül az óperenciás tengeren túlról
látni véltem ahogy kanizsán (európában)
koncz pista bezárja ügyvédi irodáját
és elindul haza a templom a tűzoltólaktanya a kórház mellett
a széles utcán édesanyjához ebédelni
egyenletes ritmusban rakva egymás mellé
kis lábait nagy hasa alatt
s láttam ahogy délutáni fiestája után megy vissza
hogy szép sorban újra fogadja az embereket
akik halni válni akarnak vagy loptak gyilkoltak éppen
s láttam ahogy este ismét bezárja irodáját
és indul haza vacsorázni édesanyjához
meginni maga gyártotta sörét a nagy barna bögréből
csak kis lábaira ügyeltem (bal-jobb-bal)
és lassan én is megtettem ott a manhattan-en az első lépést
őt fixálva lassan én is reanimáltam nagy csámpás lábaimat
s elhatároztam az első postáról sürgönyözök
uppsalába (európába)
valamit arról hogy koncz pista az egyetlen
tájékozódási pontunk (fogódzónk) a világban nekünk
akik a költészet felszíni kalandját is végig akartuk csinálni
és a vörös korláton át a mélybe zuhantunk
s most a kénes közegben vakon kóválygunk
de neked nem kell magyaráznom milyen bonyolult
egy sürgönyt feladni itt new yorkban (legalábbis nekem)

.

.

Az 1986-ban megjelent Gyökérrágó című kötet fenti versében megidézett Lester Young 50. életévében hunyt el New-Yorkban 1959-ben. Számos jazz-formációban játszott, főleg tenor szaxofonon, de néha klarinéton is.

Az alábbi videó második számában (a 2:20 perctől) hallható is:

https://www.youtube.com/watch?v=LCV_wB9c8zw

 

A harmadik számban (5:30-tól) pedig további remek muzsikusok csatlakoznak hozzájuk.

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 1 napja 0 0 6979

.

.

                 Szieszta

.
déltájt ebéd után minden tudományom
ruhástul végigvetem magam az ágyon
és sunyi-mozdulatlan mint a tetszhalott
várom várom hogy tán majd csak elszunnyadok

.
de a kegyes óhaj már amilyen gyatra
váltig felijedek minden gondolatra
nincsen az a zene nincsen az az ének
ami jó elringatónak gondűzőnek

.
nagy-erős varázsige hogy elkergesse-
hajtsa rémületeimet messze-messze
rámbocsátkozzék az álom feketéje
és bársonyfüggönyében többé ne félje

.
pilisem RÉM-HORDÁIT ha rámuszulnak
(őrzőangyal védő tegumentum hol vagy?)
már zúdul a TATÁR HORDA fel a pástra
holott a földjébe nyakig beleásva

.
ott vagyok ott lesem-várom a lópatát
hogy majd koponyámba tarkóig belehág
agyvelő-freccsentő nyargaló patkója
(ki büntet? mért büntet? jaj ez az az óra:)
.
ha fel-felriadok ez a HORDA vágtat
felém- s rám szétreccsentve csontkoponyámat
nyakig-föld! magamat mind mélyebbre ásom
s csak annál jajveszékelőbb sivalkodásom

.
jaj nap mint nap ezt kell elszenvednem eztán:
így végzem lópaták alatt a sziesztán
déltájt ebéd után minden tudományom

ruhástul végigvetem magam az ágyon

.

/Határ Győző Plasztikzacskójából/ 

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.13 0 0 6978

Jó újra elolvasni ide már beírt verseket, ahogy jó újra meghallgatni zeneszerzők "utolsó" műveit! A következő linken van másik Weöres-vers is:

.

http://forum.index.hu/Article/showResultList?o=&aq_text=%22a+hangz%E1s+hasad%E9kai%22&aq_cre=0&user_id=&topic_id=9224468&forum_id=9222872&aq_ext=0&t=9224468

.

A tényleg utolsó befejezett Beethoven-vonósnégyes (op. 135, F-dúr) egy ihletett előadása:

.

https://www.youtube.com/watch?v=MVOQu481uZQ

.

A fenti link alatt említett másik utolsó összefüggő szerzeménye az 1825-ben elkezdett B-dúr kvartett (op. 130), amelyben az eredeti záró tétel a később op. 133-asként ismert Nagy fúga; Egy majdnem magyar együttestől az op. 130 eredeti változatát emelem be.

.

Az 1967-ig fél évszázadon át működő Budapest Vonósnégyest alapítói három magyar és egy holland muzsikus voltak: a 24 éves Hauser Emil primárius, a 25 éves Indig Alfréd a szekund, a 31 éves brácsista, Ipolyi István, a legidősebb a holland Harry Son volt (37 évesen). Az alábbi felvételen már mások játszottak (Josef Roisman, Alexander Schneider, Boris Kroyt és Mischa Schneider).

.

https://www.youtube.com/watch?v=JUd1Kc_FQxU

.

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.12 0 0 6977

Már tart a szüret, folyik a must - és a bor a legrejtettebb tartalékokból. Hangosak a szőlőskertek, visszhangzik a táj.

.

    Visszhangos dal

.

Sokat mutat borban a gyöngy,
ha akar.
Fényes, mint az első őszi
ravatal.
Bőbeszédű, mint a gyermek,
ha ígér.
Törleszkedik, mint állat, ha
enni kér.

.

Színe minden pillanattal
változik.
Áldást oszt, majd elringat az
átokig.
Áttetsző, majd tört fehérrel
hiteget.
Pipacsot tép, vérrel festi
az eget.

.

Jó ivónak üdvössége
jó bora.
Többet ér, mint tucat derék
cimbora.
Többet ér, mint tucat omlós
szerelem.
Ezer ujjal zongorázik
a szíven.

.

Ezer hanggal andalítja
a fület.
Fennköltebb, mint aranyművű
feszület.
Finomabb a pókfonálú
kelménél,
amit könnyű sóhajtással
eltépnél.

.

Íze, mint a testet öltött
napsugár.
Bódult éjméz, ereidben
csordogál.
Haragoszöld, fanyar hullám
torkodon,
legrejtettebb éneden is
átoson.

.

Sokat mutat borban a gyöngy,
csupa jót.
Ezer karral öleli az
álmodót.
Ezer karddal hasogatja
az időt.
Visszhangossá bűvöli a
levegőt.

.

/László Noémi, 2006/

.

.

.

És az eredeti hangok:

.

            Fóti dal

.

Fölfelé megy borban a gyöngy;
     Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
     Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
     Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
     A göröngy.

.

Testet éleszt és táplál a
     Lakoma,
De ami a lelket adja,
     Az bora.
Lélek és bor két atyafi
     Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
     És remek?

.

Víg pohár közt édesebb a
     Szerelem.
Ami benne keserű van,
     Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
     Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
     Ha szeretsz.

.

Érted csillog e pohár bor,
     Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
     Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne
     Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
     Vagy bucsút.

.

Hejh barátom, honfi társam,
     Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
     Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
     Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
     Több ily nedv.

.

Borban a bú, mint a gyermek,
     Aluszik.
Magyar ember már busúlt sok
     Századig.
Ideje hogy ébredezzen
     Valaha:
Most kell neki felvirúlni
     Vagy soha.

.

Bort megissza magyar ember,
     Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
     A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
     S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
     Valamit.

.

No de se baj, máskép leszen
     Ezután;
Szóval, tettel majd segítsünk
     A hazán.
Ha az isten úgy akarja
     Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bűnt,
     Nem hagyunk.

.

Rajta társak hát, igyunk egy
     Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
     Félre most:
A legszentebb -, legdicsőbbért
     Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
     Gazdag tort!

.

A legelső magyar ember
     A király:
Érte minden honfi karja
     Készen áll.
Lelje népe boldogságán
     Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
     Szent fejét!

.

Minden ember legyen ember
     És magyar,
Akit e föld hord s egével
     Betakar.
Egymást értve, boldogítva
     Ily egy nép
Bármi vésszel bizton, bátran
     Szembe lép.

.

Ellenség vagy áruló, ki
     Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
     Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,
     Drága hon,
Meg ne szenvedd soha őket
     Hátadon!

.

S most hadd forrjon minden csep bor
     Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
     Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
     Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
     Az eget.

.

Légyen minden óhajtásunk
     Szent ima,
S férfikeblünk szent imáink
     Temploma.
És ürítsük a hazáért
     E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
     Meg nem árt.

.

Érje áldás és szerencse
     Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
     Seb fekütt.
Arca, mely az ősi bútól
     Halavány,
Felderűljön, mint a napfény
     Vész után.

.

Hű egyesség tartsa össze
     Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
     Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
     És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
     Jog alatt.

.

S vér, veríték vagy halál az,
     Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
     Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban:
     "Szent hazánk:
Megfizettük mind, mivel csak
     Tartozánk."

.

/Vörösmarty Mihály, 1842. október 5./

.

.

A Fóti dalt többen is megzenésítették: természetesen Fáy András, de ismert Thern Károly, Grill János, Svastics János és a norvég zongoraművész Rodolphe Willmers (1821-1878) átirata is. Utóbbi 1845 végén és 1850-ben koncertezett Magyarországon, és a Fóti dalra art változatait többször eljátszotta, közli Tari Lujza 2000-ben a Zenetudományi dolgozatokban.

.

Az Operaházi borlovagok Kuncz Lacival is előadják rendszeresen a saját változatukat stb.

.

 

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.11 0 0 6976

.

En los pinares de Júcar

.

En los pinares de Júcar
Vi bailar unas serranas,
Al son del agua en las piedras
Y al son del viento en las ramas.
No es blanco coro de ninfas
De las que aposentan el agua
O las que venera el bosque,
Seguidoras de Dïana:

.
Serranas eran de Cuenca,
Honor de aquella montaña,
Cuyo pie besan dos ríos
Por besar de ellas las plantas.
Alegres corros tejían,
Dándose las manos blancas
De amistad, quizá temiendo
No la truequen las mudanzas.

.
     ¡Qué bien bailan las serranas!
     ¡Qué bien bailan!
.
El cabello en crespos nudos
Luz da al Sol, oro a la Arabia,
Cuál de flores impedido,
Cuál de cordones de plata.
Del color visten del cielo,
Si no son de la esperanza,
Palmillas que menosprecian
Al zafiro y la esmeralda.

.
El pie (cuando lo permite
La brújula de la falda)
Lazos calza, y mirar deja
Pedazos de nieve y nácar.
Ellas, cuyo movimiento
Honestamente levanta
El cristal de la columna
Sobre la pequeña basa.

.
     ¡Qué bien bailan las serranas!
     ¡Qué bien bailan!
.
Una entre los blancos dedos
Hiriendo negras pizarras,
Instrumento de marfil
Que las musas le invidiaran,
Las aves enmudeció,
Y enfrenó el curso del agua;
No se movieron las hojas,
Por no impedir lo que canta:

.
     Serranas de Cuenca
     Iban al pinar,
     Unas por piñones,
     Otras por bailar.
.
Bailando y partiendo
Las serranas bellas,
Un piñón con otro,
Si ya no es con perlas,
De Amor las saetas
Huelgan de trocar,

.
     Unas por piñones,
     Otras por bailar.
.
Entre rama y rama,
Cuando el ciego dios
Pide al Sol los ojos
Por verlas mejor,
Los ojos del Sol
Las veréis pisar.

.
     Unas por piñones,
     Otras por bailar.

.

Luis de Góngora (1561-1627)

.

Enrique Granados zenésítette meg a kiemelt szöveget felhasználva:

https://www.youtube.com/watch?v=C5JllnNFoHE

.

.

Láttam Júcar fenyvesében

.

Láttam Júcar fenyvesében

táncát néhány hegyi lánynak,

víz a kővel, szél az ággal

mind csak nekik muzsikáltak.

Nimfák fehér kórusától

vizek, szelek mind leállnak,

nem voltak ők nimfák, s útját

nem követték Dianának.

.

Hegyi lányok, mind Cuencából,

ékességei a tájnak,

két folyó a hegy tövében

lábaikért majd kiáradt.

Összegyűltek, jó pajtásként

körbe, koszorúba álltak,

s nehogy elvétse a lépést,

kezet nyujtott lány a lánynak.

.

    Ó, a hegyi lányok táncot

       szépen járnak.

.

Hajuk visszasüt a napra

aranya Arábiának,

ne széledjen: belefontak

virágszálat, ezüstszálat.

Égszinkékkel, reményzölddel

suhogósak, szép sudárak,

ifju pálma mind, smaragdnak

és zafirnak fittyet hánynak.

.

Ring a szoknya, félre fordul.

szalagcsokros cipőt láttat,

látni lehet fenn fehérlő

havat, gyöngyház-darabkákat.

Nerő csín és tisztesség a

mozgása a hegyi lánynak,

mutat piciny talapzatra

épült kristályoszlop-lábat.

.

    Ó, a hegyi lányok táncot

       szépen járnak!

.

Éjszín pala, elefántcsont

hó-ujjai közt egy lánynak,

hangszerével múzsákat is

meghökkentő muzsikát ad.

Madár szavát elállítja,

bűvöli a rezgő ágat,

szünteti a víz folyását,.

zenével a dal megárad:

 

    Fenyvesbe, magasba

    ment a lánycsapat,

    volt, ki tobozért ment,

    volt, ki tánc miatt.

.

S tobozt a tobozhoz

ütve táncot jártak,

a szép hegyi lányok

igen csatináztak.

Ámor vakon, kergén

lőtte a nyilat.

.

    volt, ki tobozért ment,

    volt, ki tánc miatt.

.

Naptól a vak isten

esdett szemeket,

de a lombok résén

a nap leesett,

kínlódva lesett

lábaik alatt.

.

    volt, ki tobozért ment,

    volt, ki tánc miatt.

.

/Nagy László fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.09 0 0 6975

.

             Love Poem  

.

 

My mother wouldn’t stand up
to wave. My father made certain
the door locked behind me.

.

But when I went for your door
you came too. Your mouth
made a flute of my arm,

.

its music a glass on the past.
My love, my love, went its song.
Now there is no need to leave.

.

Susan Wheeler (1955 -    )

.

.

.

     Szerelmes vers

.

Anyám nem tudott ellenállni.
Apám biztos akart lenni,
hogy bezárta mögöttem az ajtót.
.
De amikor a te ajtódhoz mentem,
te már elém is jöttél. A szád
furulyázott a karomon,
.
búcsút ittunk a múltra.
Szerelmem, szerelmem, dúdolta a dal.
Most már nem kell elhagynod semmit.
.
/Demény Péter fordítása/

.

.

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.08 0 0 6974

Az előbbi vers utáni "fuga"-hivatkozás természetesen "fúga" magyarul; elnézést, de szúrta a szememet a hiányzó ékezet.

.

K.A.F.-tól egy másik vers jutott eszembe, Prospero zárószavaira írt változatai, most meg néhány viharos idézet az 1611-ben bemutatott Shakespeare-komédiából, A vihar-ból, amit többek is megzenésítettek. A legkorábbi valószínűleg Matthew Locke (1622-1677) műve, amit W.Sh. születésének 100. évfordulóján mutattak be. Megidézem a teljes darab egy kitűnő előadását és kiemelten egy részletet a színmű I. felvonásának II. jelenetéből (Miranda, Prospero, Ariel, Caliban, Ferdinand), Ferdinánd királyfi szavaival bevezetve, magyarul is. Locke suite-t is írt a témára.

.

https://www.youtube.com/watch?v=kQH0h5ju_s8

.

https://www.youtube.com/watch?v=gV4uDU-ryMg

.

.

Az eredeti szöveg:

.

Where should this music be? I' th' air or th' earth?

It sounds no more, and sure, it waits upon

Some god o' th' island. Sitting on a bank,

Weeping again the king my father’s wrack,

This music crept by me upon the waters,

Allaying both their fury and my passion

With its sweet air. Thence I have followed it,

Or it hath drawn me rather. But ’tis gone.

No, it begins again.

 

A modern változat:

.

Where’s that music coming from? From the earth, or the air?

It’s stopped now—it must be played for some local god of the island.

As I sat on the shore crying over my father’s shipwreck,

I heard the music creep over the wild waves,

calming their fury and soothing my own grief with its sweet melodies.

I followed it here, or I should say it dragged me here.

But now it’s stopped. No, there it is again.

.

.

Néhány magyar fordítással:

.

Mi dallam ez? Földön, vagy légbe’ szól?
Elhallgatott. Bizonynyal a sziget
Valamely istenének udvarolt.
Hogy búban ülve, újra siratám
Atyám, királyom elvesztét: e hang
Zendűle hozzám a habok felől,
Dühük’ s keservem’ egykép elcsitítva
Édes szavával: Követém, vagyis
Ő vont magával. Ám elhallgatott.
Nem! Újra kezdi.

.

/Szász Károly fordítása, 1870/

.

.

Földről jöhet? vagy égből ez a hang? -
Elhallgatott; - bizonnyal a sziget
valamely istenét kiséri. Ültem
a fűvön, egyre holt apám sirattam
és jött felém a hang a víz felől
víznek és búnak habjait simítva
mézes ütemmel: s én a hang után
jöttem, vagy inkább vont a hang: de vége. -
Nem, újrakezdi.

.

/Babits Mihály, 1924/

.

.

Az 1999 végén a budapesti Katona József Színházban bemutatott előadásból:

 

Mi ez a zene? Földi? Égi?

Az biztos, hogy valami

Szigeti isten muzsikája. Ültem

A parton, királyi apám sirattam,

Úgy jött felém e dal (hang) a zen át,

Cirógatva bánatot, bősz habot 

Édes szellővel; lengett, hát követtem,

Vagy inkább vont magával. Most meg elhalt.

Nem, megszólal újra.

.

/Tandori Dezső/



Hol szól a zene? Az égen? A földön?
Elhallgatott; - de nyilván a sziget
egy istenéhez szól. Ültem a parton,
sirattam apám, a király halálát,
a víz felől zene kúszott felém,
csitította a tengert és a lelkem,
édes hanggal: azóta követem, -
vagy inkább von magával - de most eltűnt.
Nem, újra kezdi.

.

/Fábri Péter/

.

.

Voltak korábbi, már 1812-ből is, fordítások, később Mészöly Dezső (1960) és Nádasdy Kálmán (2007) is lefordította a színművet.

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6973)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.05 0 0 6973

.

   Die Kunst der Fuge
.
                                                             Rékának és Tamásnak

.
Betódul akkor céltalanba habzó
Hűs függönyök frissen mosott
Barokkos fodra közt a kinti fény:
Fölsebzi néma, nagy, súlyos szemem…
Fölnyitja újra:
Még vagyok.
Majd semmi sincs, csak én.
Vagy én se már.
Mert látni kell:
Csak ezt akartam, ezt,
Ki véletlen kis érintésből értem
Gyerekkezek beszédét, hallgatását,
S ha női ujj tapintja lázba bomló
Homlokom… Hát olvadj szét,
Tűnj át tekintetembe
Halandóságok édes hályoga:
Boldog ablakon ciráda, hajlongó
faág! Ó, halhatatlan horzsolások: ó, hány
Hangjegy cikázik angyal bársonyán…

.
Arcom kié?
.
Citátum nincs reá, zsoltárban áldó
Vers – sem oltalom.

.
Hangok, jelek ha vannak: hó és orkán.
Nem új tavaszban fújtató orkeszterek,
Csak csendesült kavargás, szent kopárság,
Csak téli oratóriumok.
    Tégy orgonáddá minket, Istenem,
    Leheld magad magasló sípjaidba,
    Rendelj belénk zenét, komor fuvalmat:
    Ingyen süvítsen rajtunk át kegyelmed,
    Mint imbolygó hegyek között sötét vihar,
    Vagy űri szél test és lélek között,
    A szív letarolt sziklaszorosában.

.

/Kovács András Ferenc, az 1995-ben megjelent,

És Christophorus énekelt című kötetéből/

.

.

J. S. Bach az 1740 -es évek első felében, Lipcsében, írta A fuga művészete című fugasorozatot (BWV 1080), amelyből az eredeti szerint bármely billentős hangszeren lehet idézni.

.

https://www.youtube.com/watch?v=Lrb0dHKJBR4

.

vagy egy rövid részlet korabeli más hangszeren:

https://www.youtube.com/watch?v=cpagXknySjY

.

Persze itt is a szerzői lelemény a lényeg, így a csodálatos zene átiratban is élvezhető:

https://www.youtube.com/watch?v=Xtxc87oDYZ8

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.03 0 0 6972

Az idei évtől az első hazai egyetem, a Pécsen 650 éve alapított intézmény jubileuma tiszteletére szeptember 1-jét, az alapító okirat jóváhagyásának napját a Magyar Felsőoktatás Napjává emelték.

Pécs egyeteme és egyéb iskolái azóta is sokat tettek kultúránkért, akár csak az itt taglalt irodalom és zene terén is. Jeles költőjük az alábbi versben egy kiemelkedő pécsihez, a PTE irodalomtörténész professzorához írta versét. Nagy Imrét tavaly ki is tüntették, és ekkor Bertók Lászlóról is megemlékezett.

.

.

Nem a beszéd már, nem a szó

.

                                                                            A hetvenéves Nagy Imrének

.

Nem a beszéd már, nem a szó,

s az ember alkotta zene,

a húrok, sípok deleje,

csak ami ki sem mondható.

.

A szavak alatti való,

a lüktető, a nincs neve,

a nyelvbe vesző semmi se,

a hol van a tavalyi hó.

.

Csak a csontok csendje hunyó,

az óceán tekintete,

az eget tükröző mese,

a hang nélkül folytatható.

.

/Bertók László, 2010/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.02 0 0 6971

.

Anyám Sosztakovicsot hallgat Párizsban

.

Párizs, a húszas évek vége. Bubifrizurás anyám

barátnőjével ül a Luxembourg-kertben, arcát a nap

felé fordítja, szél lebegteti rövidujjú ruháját.

Térzene: a zenekar Sosztakovics második dzsessz-szvitjéből

a keringőt játssza. Különös, távoli,

mégis elbájoló zene ez. Anyám

lehunyt szemmel mosolyog,

a pillanat fájdalmas édessége

átjárja lényét. Mint tej a sötét teát.

De aztán elfelejti, és huszonöt évre rá

Chevalier-számokat énekel majd a konyhában

krumplihámozás közben.

.

/Gömöri György, 2003/

.

.

Az említett keringő egyik tétele az 1938-ban írt 2. Jazz-szvitnek. A nyolctételes darab három keringőt tartalmaz, a meghallgatható a harmadik. A költő egyébként elnézett egy évtizedet, de ez nem számít.

.

Az első a lírikus keringő, a fenti erre rímel.. A közbenső pedig így szól. A teljes mű.

.

A hatvanas évek elején már ismert volt pl. a Kán-kán című film Shirley MacLaine-nel, Chevalier-vel, Frank Sinatra-val és többek között Louis Jourdan-nal. Az énekes színész akkor már 72 éves volt.

Pl.: https://www.youtube.com/watch?v=c6j3fmzM3Io

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.01 0 0 6970

.

                 Un dahlia

.

Courtisane au sein dur, à l'oeil opaque et brun
S'ouvrant avec lenteur comme celui d'un boeuf,
Ton grand torse reluit ainsi qu'un marbre neuf.
.
Fleur grasse et riche, autour de toi ne flotte aucun
Arôme, et la beauté sereine de ton corps
Déroule, mate, ses impeccables accords.
.
Tu ne sens même pas la chair, ce goût qu'au moins
Exhalent celles-là qui vont fanant les foins,
Et tu trônes, Idole insensible à l'encens.
.
- Ainsi le Dahlia, roi vêtu de splendeur,
Elève sans orgueil sa tête sans odeur,
Irritant au milieu des jasmins agaçants !

.

/Paul Verlaine/

.

.

.

                      Egy dália

.

Kőmellű kurtizán: sötétbarna szemed

Úgy fürkész szerteszét, miként álmos barom.

Nagy törzseden a fény, mint márványszobrokon.

.

Termő, húsos virág, bár illat nem lebeg

Körül: tested vidám, tisztult szépségeit

Puhán fölzendülő akkordok hirdetik.

.

Neked nincs testszagod, mint a földművelő

És szénát forgató lányoknak a mezőn.

Trónolsz: Bálvány, amely tömjéntől sem inog.

 .

– Ilyen a Dália, királyként tündököl, 

Illattalan fejét gőg nélkül tartja föl,

Oly bosszantó! Körül a kacér jázminok.

.

/Térey János fordítása/

.

.

.

Paul Verlaine több mint száz versét zenésítették meg, némelyiket akár ötvenen is. Soproni József is utóbbiak közé tartozik, a Három Verlaine-dal közötti Nagy fekete éj című, énekhangra és zongorára írt művével (1966). A verset Szabó Lőrinc is lefordította.

.

.

Un grand sommeil noir

Un grand sommeil noir

Tombe sur ma vie :

Dormez, tout espoir,

Dormez, toute envie !

.

Je ne vois plus rien,

Je perds la mémoire

Du mal et du bien...

Ô la triste histoire !

.

Je suis un berceau

Qu'une main balance

Au creux d'un caveau :

Silence, silence !

.

/a Sagesse=Bölcsességek vagy Józanság című sorozatból;

1881/

.

.

A Soproni-dalt nem találom, de az említett számos szerző közt van Stravinszkij is.

Az ő megzenésítése 1910-ből: https://www.youtube.com/watch?v=DC_YGwHs2QE

.

.

 

Egy nagy fekete éj

.

Nagy fekete éj
száll szivemre lágyan
aludj, minden kéj
aludj minden vágyam!

.

Már semmi se fáj,
óh szomoru óra!
nem gondolok már
se rosszra, se jóra.

.

Bölcső vagyok én,
ringat egy kéz engem
sírom peremén -
Hallga, hallga, csendben...

.

/Babits Mihály fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.30 0 0 6969

.

A Szegedi Dómban

.

Még az oltáron a szem,

a pap elhagyta a pulpitust,

végére jár az áhítat.

.

Az orgona hátulról támad,

fordul a nyak,

fordul a test,

koccan a térd,

keresi a nép,

a hang

a mennyek helyett

honnan árad.

.

/Gyukics Gábor, 2006/

.

.

.

 

Mahler letöltve

 

      Szétmorzsolva

.

                                           Mit Aufschwung, aber nicht eilen

 

Támad a test, de mégse fel,

távol a mennytől bukkan elő,

minek unszolni unásig: le-fel! –

kikel magától is az éltető velő.

 

Fáraszt a tömjén-tömény parancs,

tudja a test, lágy az ész, hamar benő,

kár a szóért: nem lila attól a vérnarancs,

talán ha majd átlátszik a szemfedő.

 

Addig is, idézzünk: állj költészet!

Ne fess fess szárnyakat a malacnak,

cicoma nélkül add a halotti beszédet.

 

Csendet? Nem. Szóljon a zene a vaknak,

hadd közelítsen a világtalan végzet,

s mi előtámad, darabokra szaggat.

.

.

A fenti utasítás Mahler 2., Feltámadás című szimfóniájának végén elhangzó szoprán-alt kettős dalához kapcsolódik. A szöveg szerzője maga a zeneszerző.

.

O Schmerz! Du Alldurchdringer!

Dir bin ich entrungen.

O Tod! Du Allbezwinger!

Nun bist du bezwungen!

Mit Flügeln, die ich mir errungen,

In heißem Liebesstreben

Werd ich entschweben

Zum Licht, zu dem kein Aug' gedrungen!

 

 

          Trauermarsch

 

Álljon meg a komor gyászmenet,

Velencében parfümtől szaglik a halál,

cédán riszálja kis csípejét a feltámadás,

s romlott csókjaival a mennybe temet.

 

A trombita csal, kopogása félrevezet,

betoppan a kóros korba a gyász,

tratatatam, tratatatam, roppan a máz,

omlik a vakolat, bomlik a mennyezet.

 

De álljon meg a kóbor gyászmenet,

lassan harsan az ég, kibomlik belőle:

az ígéret, halasztva az utolsó kenet.

 

Ha véget ér a darab, minden főre

konflis vár odakinn, a kocsis int,

indul a menet, hátra se nézve: Előre.

.

/Orcsik Roland, 2008/

.

.

A videón vezénylő karmester, Leonard Bernstein, 5 napja lett volna 99 éves (közel 27 éve halt meg). Születésének centenáriumi évében számos programot szerveznek tiszteletére.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.23 0 0 6968

.

   Elolvasott két zeneelméleti könyvet 

.

.

Elolvasott két zeneelméleti könyvet a dodekafóniáról,

.

aztán jött a szerializmus, persze.

.

Tizenketten ülnek, de nem pofázhat, csak egy,

.

a többi kussol, amíg az egy beszél.

.

Amott meg túl sok az asztal, s össze-vissza megy a szövegelés,

.

bár ugyanarról, és át is szabad ülni. Talán még

hallgatni is lehet.

.

Tárgyalóterem és kocsma.

.

Most esélye sincs zenekarnak, zongorának.

.

Már nincs mit kitárgyalni, már nincs mit inni.

.

.

/Csehy Zoltán/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.12 0 0 6967

.

        Nóta mala

.
 Koncert előtt – Koncert után

.
semmi nem jut az eszembe
senki nem ül velem szembe
ami közel az is messze
ami elvész az sincs veszve
egyszer volt de mindig leszve
az se kell és nem kell ez se
talán még egy nyári este
Tivoliban Villa d’Este
szökő vizek zene-teste
még egy alkony Budapestje
a híd fölött kékre festve
s hullócsillagként a versbe
ha még egy rím beleesne

.

                       x

.
nem emel mennybe a koncert
zene sem kinál tilos szert
nem szállok pokolra koncért
nem vonz a lét hogyha konkrét
nem vonz ami benne absztrakt

.
kifut alólam az aszfalt
befútt a hamu mint Pompéit
– – – – – – – – – – – – – – – –
ne kérdezd úgysem tudom mért

.

/Somlyó György,  2002/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.10 0 0 6966

.

A Nagy Brém reggelije,

 .

avagy rövid dialógus az emberi állapotról

.

 .

A Nagy Brém megjön és asztalhoz ül,

bólint, majd a szervizre várva csenget,

s hozzák is, lám, a forró lágytojást,

mellé pirítóst, mellé málnadzsemmet.

Ám a Kis Brém, a Legrosszabb Tanítvány

orrával szipog, lábával kalimpál,

s Nagy Brém szól: „Fiam, ez nem állapot:

Ön úgy eszik, akár az állatok.

Épp úgy eszik, akár az állatok.”

 .

A Kis Brém most lesunyja tökfejét

– konok gömbforma pár szál szalmahajjal –,

s lábával veszett ütemben kapál,

a diszkrét csöndhöz képest nagy robajjal.

És erre feddőn rátekint a Nagy Brém,

tekintetével azt sugallva: agyrém… –

míg a kezében kocog, meg nem áll

a tojáshéjon az ezüstkanál

– a tojás héján az ezüstkanál.

 .

Aztán fölvéve egymás ritmusát

(láb a kanálét, a kanál a lábét)

a fehér abroszt nézik szótlanul,

míg a személyzet kitölti a kávét.

Ekkor a Kis Brém felszegi az állát,

s tekervén egyre a szellempedálját

suttogni kezd, bár hangja megremeg:

„Úgy érti Ön, hogy némán szenvedek?

Arra céloz, hogy némán szenvedek?”

 .

Most a Nagy Brém egy ütemet kihagy

– a tojás héján őrült hálóminta –,

majd a Bolero ritmusára vált,

és felel, komor arccal rábólintva:

„A szenvedésnek nyelvet adni – nos hát…” –

ám elhallgat, mert behozzák a postát,

s míg fél kezével ezt lapozza át,

fütyülni kezdi Ravel dallamát

– halkan fütyöli Ravel dallamát.

 .

Így ülnek hát. A Nagy Brém bal keze

a reggeli friss híreket lapozza,

míg a Bolero ritmusát üti

a lágytojása roncsain a jobbja.

Közben egy toast-ra ráharap a Kis Brém,

málnadzsemm csöpög az állán, az ingén,

és jár a lába az asztal alatt:

ültő helyében egyre csak szalad

– halk surrogással csak szalad, szalad.

 .

És mindeközben kinn sürög-forog

a konyha mélyén a szorgos személyzet:

ananászt szelnek avatott kezek,

hátszínt hártyáznak vagy fogast filéznek.

Óriás languszták csattogtatnak ollót,

szórják átkaik, miként egykoron Jób,

hanyatt heverve, jégtömbök között.

A szagelszívó tompán dübörög

– a szagelszívó zúg és dübörög.

.

/Keresztesi József,

a Jelenkor 2013. évi 7-8. számából/

.

.

.

Az idézett slágerzene kapcsán emlékeztetek Hubay Miklós több mint két évtizedes rövidke, kellően sarkított  írására:

.

"Mindenütt folyik az európai kultúra visszavonulása.

A multinacionális hanglemezkiadás a slágereket emeli ki, s aztán csak ezeket terjeszti.

E. B., a Sorbonne kitűnő közgazdász professzora borongott minapában azon, hogy a francia hanglemezgyártásban megjelent a japán tőke, és a prospektusokból máris kiesik César Franck számtalan műve (marad tőle esetleg a Szimfonikus Változatok), így jár Satie, Ravel (marad a Bolero minden mennyiségben), s tán megmarad egy-két Debussy. És marad Berlioz, a Fantasztikus Szimfóniával.

A francia zene oly gazdag birodalma leszűkül pár ötcsillagos hallanivalóra." (1995. 11.28.)
.

.

A második Ravel-mű természetesen A víz játéka (1901).

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.09 0 0 6965

Fél évszázada, augusztus 6-án hunyt el Áprily (Jékely) Lajos; 80. életévében.

A költőtárs így emlékezett meg erről az 1987-ben megjelent Új évszázad elé című kötetében, régebbi és új versei között.

.

.

          Á. L.-nak

.

Gyászjelentés nem érkezett,

de a hír hozzánk férkezett:

meredt madár, jött és maradt,

megült a mennyezett alatt,

könyvespolc keskeny peremén

tépett tollal, tusfeketén -

Konok mint a kő: ha kérdem,

némán néz, nem felel nékem;

vár, virrasztó néma jel fent,

felidézve őt, ki elment:

szelíd szemét, szép mosolyát,

mely már csak bennünk ég tovább;

meleg hangját, mely mint halk húr,

akkor hat lélekig, ha halkul;

egész lényét, mely szinte nem

foglal helyet, de ha nincs jelen:

szörnyű hiánya szíven üt

szobában, kertben, mindenütt...

.

Vigaszul küldöm e verseskönyvet -

Könyvtől a kín nem lesz könnyebb,

tudom - tán még nehezebb is,

ha a vers hozzá közelebb visz,

Hozzá, ki már mérhetetlen

messze van s elérhetetlen,

Mégis, a vers, ha nem olt el

égő fájdalmat: felold, fel

s talán tisztább lesz a lélek,

ha már véget ért az ének.

.

/Képes Géza/

.

.

Mivel ebbe a témába igyekszem csak zenés verseket beemelni, egy fentihez kapcsolódót bemásolok egy másik témából, ahova közel 11 éve, Áprily születésnapján írtam be a Jelentés a völgyből című, 1965-ben megjelent kötetéből. Már érezte a végét...

.

.

            ÁMULNI MÉG...                              

           To thaümadzein...
.
Ámulni még, ameddig még lehet,
amíg a szíved jó ütemre dobban,
megőrizni a táguló szemet,
mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.
.
Elálmélkodni megszokottakon:
az andezitre plántált ősi váron,
virágokon, felhőkön, patakon,
az azúrban kerengő vadmadáron,
.
A csillagon, ha végtelen terek
hajítják át a késő-nyári égen.
S ámulva szólni: Most voltam gyerek.
S vén volnék már, - s itt volna már a végem?
.
/Áprily Lajos/

.

 

Ebben az elmúlásközeli kötetben persze további ide illő versek vannak, pl.:

.

.

       Kérés az öregséghez

.

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.

.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,

hangoskodóból halkíts hallgatagra.

.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,

ritkán hallassam hangom, mint a holló.

.

A közlékenység kútját tömd be bennem,

karthauzi legyek a cella-csendben.

.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,

folyók a torkolatnál csendesednek.

.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,

könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez

egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

.

a túlsó partot látó révülésben
a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: — Készen.

.

/Áprily Lajos/

.

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.08 0 0 6964

.

       Külváros

.
Kültelki házak udvarán
mely hosszú, mint a létra,
és lányok ülnek néha
a létra hézagos fokán,

.
kültelki házak udvarán
hol inget szárogatnak
s öreg kutyák ugatnak,
bealkonyul nagyon korán,

.
s a házigazda óborán
osztozik három szomszéd,
és hegedű is szól még
kültelki házak udvarán;

.
s míg kortyol három szomszéd
benn vitrinben matatnak,
képeslapot mutatnak,
és hegedű is szól még,

.
s a gerlék fölrepülnek,
a viola sikoltoz,
egy asszony zoknit foltoz,
ó, kinek hegedülnek –

.
kültelki házak udvarán
elsápadnak a mályvák,
veti a csönd a kártyát,
és itt az éj nagyon korán;

.
fölbúg egy vízcsap hirtelen
s a pengevékony falakon
áthallatszik a szidalom,
áthallatszik a szerelem,

.
kulcslyukon néz a szerelem,
s kültelki házak udvarán
távoli sípjel szól, talán
a szél megy itt, a szertelen

.
kabáttalan kalandor,

egy lámpafényt magára húz –
s a remízben a kalauz
az asszonyára gondol.

.
/Gergely Ágnes, 1960;

az Árnyékváros c. kötetéből/

.

.

.

Máshol Újpest a vers címe, ahogy néhány további verse is módosításokkal jelent meg idővel.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.04 0 0 6963

Holnap lesz 76 éve, hogy meghalt Babits Mihály. 

.

.

     Ismét csalogány
.
                                                            Babits Mihály halálának 20. évfordulójára

.
Ahol tavaly jártam s álldogáltam,
     ma ott megállok újra.
A tavaszi tölgyes sűrűjében
     ismét csalogány fújja.

.
Szebb-e a hangja a tavalyinál?
     S ő lenne? – Vagy egy másik
hazatért költő, aki e zöldben
     telt szívvel fuvolázik?

.
Nem a madár! – Szentség a szárny! – A dal!
     Azt hallgatom oly szomjan.
Egy világot tanító példa
     szól itt e kis bokorban.

.
Hallgattam tavaly, szívembe vésve,
     ahogy a gép szalagra,
hogy nyár porában s majd tél derébe
     vigasztaljon a hangja.

.
Vigasztalt, de elhalkult szívemben
     és most itt állok újra
arany hárfád alatt fénylő madár,
     hogy megtanuljam újra:

.
nem a madár: – Szentség a szárny! – A dal!
     S mint költészet egyháza
ragyog bokrod, mint egykor Mózesé!
     Fénylik tanító lángja.

.

/Takáts Gyula, 1961/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.02 0 0 6962

A reggeli idézethez (Mozart K 414) elfelejtettem hozzáírni, hogy Finghin Collins

2015. augusztus 17-én éppen ezt játszotta a Kaposfesten, az Erkel Ferenc Kamarazenekart is vezényelve közben.

 

A Browning-verset pedig INNEN érdemes meghallgatni!

 

Két Galuppi-toccata (d-moll és F-dúr) pedig csak ráadás a közel 170 művéből.

A másikodik: https://www.youtube.com/watch?v=n5xzF_5Qk4U

 

Mindez főleg Kalászi János barátomnak és Hayley-nek szeretettel!

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.02 0 0 6961

.

                 Il Buranello

.

                                                        Vaghezza, chiarezza, buona modulazione.

 .

– Süketnek tetszett lenni, Mr. Browning,

összhangzattani jártassága bár figyelemre méltó,

ám csak tercel az igazsághoz, jó Robert –

.

dohogtam magamban, ahogy egy óra tájt

befordult az utolsó járat Buranóra, Mazzorbo felől.

Imrével csavarogtunk úgy tizenegyig

.

a városban. Szabadnapos lévén ebéd után

indultunk aznap a Tre Rose elől a San Pietro iránt,

a San Giovanni dei Greci s az Arsenale mellett

.

a via Garibaldi hídján. A harangtoronyhoz,

ahogyan szoktuk évek óta: a Hercegnő verseivel.

Visszafelé hűvös volt a Fondamenta Nuovén.

.

A sziget kék-sárga-rozsdabarna házaiban

néhol még tévét néztek, a Raspo de Ua pincérei

ingujjra vetkőzve egy asztalnál helybeliekkel

.

beszélgettek a Baldassare Galuppi utcán.

Mindjárt jövök, intettem, fordulok egyet a szoborhoz,

ahogyan szoktam, a városból visszaérve.

.

– Önt olvasom újra, Robert Browning,

Velencében is viktoriánus londoni. Úgy tünik,

az opera buffa és a gáláns szonáta

.

nem épp az Ön ínyére való. Kihűltnek

mondja, talán annak tartaná ezt a márvány-

talapzatot is, hol oly jól esik a feliratnak

.

támaszkodva üldögélni. Százötven évnek

kellett telnie, talán, brutális százötven évnek,

a klavikord cirpelését most Ön is szívesen

.

hallaná, és eljönne ismét Londonából

megízlelni egy kecses, bár valóban nem túl

mélyen szántó futamot, egy világos,

.

érzékeny dallamot, csinos, bár rejtett

ellenszólammal párosítva. S egy jó modulációra

csettintene, mint egy igazi szakértő,

.

ahogy a Piave-menti bor egy pillanatra

tüzesből bársonyosra fordul. S a maszkabál,

a felszines csevely?! Mr. Browning,

.

hogy egy foszlányát elkaphassam,

amit egy bolond ünnepen – Ön mondta ezt –

a fülbe súgtak, eljövök újra meg újra

.

e szép öreg dámához, bár csipkéi foszlanak,

bokája megbicsaklik, s parókája lecsúszott, hogy rátaláljak

legléhább és legszabadabb magamra.

.

/Déri Balázs, 2002/

.

.

A buranói becenevű Galuppi (1706-1785) tömör szavait olvashatjuk a cím alatt, amelyekkel ő állapította meg a jó zene főbb ismérveit, azaz "kellem, tisztaság, jó moduláció".

Hasonló olvasható a budapesti Zeneakadémia menyezetébe épített gyönyörű, színes lámpaburákon: DALLAM, FANTÁZIA, ÖSSZHANG, POÉZIS, RITMUS, SZÉPSÉG

.

Galuppi tisztelte is Mozartot, akinek muzsikája majdnem mindenkinek érthető, és erre egy idézet a számtalan közül, Az előadó remekelt Kaposváron is.

.

.

A megszólított Robert Browning - már idézett - Galuppi-verse pedig INNEN !

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.01 0 0 6960

A vers éppen 12 éves, szerzője hatvannal több volt; 2011. június 16-án meghalt-

.

.

      Tó, augusztus

 

Surrog a tó. Sosemvolt,

soha nem múló verset

recitál.

Zenét hangol. Az örök csöndét.

Hangjegyeket vés egy karcsú

sirály

szárnya a zölden derengő

tükörre.

Fölötte az ég kék, könnyű ív.

Surrog a tó.

Sziréni ének.

Süllyesztő, mély ölébe

hív.

.

/Makay Ida/

.

.

.

Morajuk elhalt zene
.
Majd csönd lesz.
Tengermélyek csöndje.
A házat huzat járja
át.
Az űr fagyos
szele.
Elhagyod már a tükröket.
Nem látlak.
A szemem jéghártyás:
vakok
könyörgő,
égüres szeme.
Patakok
futnak
vizük nélkül.
Morajuk
elhalt.
Elfulladt zene.

.

/Makay Ida, 2002/

.

.

.

  Monoton muzsika

.
Sötét ősz. Komor magánzárka.
Az eső tompa koppanása.
Élettelen test zuhanása.
Üvegen hulló súlyos cseppek.
Monoton, makacs muzsika.
Valahol már dobok peregnek.

.

/Makay Ida, 1997/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.31 0 0 6959

.

A kimondatlan rekettyebokor

.
                          Töredék

.
Hetekkel az őszi évad előtt
hirdetőoszlopokra szálltak
a minketnézz! plakátok,
aztán a színházi újságban
fényképek a próbákról
és a rendező nyilatkozata:
„Merészen újító, de mégse
vágja el a hagyomány gyökerét,
s bár végig csupa cselekmény, ám mégis
fő erénye a nyelvi szépség:
a nagy költészet piruettezik
a szövegkönyvben is,
hát még a színpadon!
– meglátják majd –
s van a műnek néhány szava,
mely már nyelvújításnak mondható.”

.
Egyéb se kellett a mi városunknak,
melyről világszerte tudott,
hogy a művészet rajongói lakják,
akiknek kenyérnél is fontosabb
a komoly zene s a modern költészet,
a festészet s az avantgard szinház.
Az utcai világítás
lehet pisla, homályos,
de költők, piktorok, színészek
neve neonnal ráírva az égre:
hát érthető, ha már
húsz táblás ház eladva, amikor
a Bemutató! a Bemutató!
Lógnak zsúfolva a kabátok
s néhány szökevény férfikalapot
kerget az őszhajú,
derekafájós ruhatáros asszony,
egy késve érkező házaspár
duzzogó arcok sorfala előtt
keresgéli a székek számát,
de aztán csönd! csönd! és olyan
hogy az már áhítatnak mondható.
– – – – – – –
ki hitte volna, hogy e csönd
a mélynél is mélyebb leszen
és három órán át el nem szakad?
Így volt pedig. A függöny széjjel nyílott,
s földúltan és zihálva
a szinpadon egy ifjú nő:
sikoltani akart, de nyitott torka s szája
azonmód becsukódott.
S akkor a színpadra futott
egy deres hajú férfi
s rátört az ifjú nőre:
haját markolta, blúzát lecibálta,
tátott száján már látszott: üvölteni akar,
de az ő torka, szája is
mintha tömve iszappal.
Aztán a hadonászó, öklöt rázó csoport,
tátott szájú, de hangtalan
pimasz káromkodások.
Sem „Ah!” sem „Oh!” se „Indulj a pokolba!”
se „Most megöllek!” csak a fölemelt kés,
s a szúrás, a halálos – de a halálhörgés,
a búcsúszó nem hallik.
.
Egyszer, s egy pillanatra csak
az ifjú nő rekettye-
bokorrá változott.
Nyári bokor. Rajt ágak, levelek.
Milyen varázslat? Ki tudhatja azt?
És egyszer mintha tapsot hallanánk,
mely elvágná az áhítatos csöndet?
Ó semmiség! csupán
a színfalak mögött toporgó
statiszták és főiskolások
hiába fülelve a végszót
mely majd szinpadra hívja őket
megunván a várakozást
kerítettek egy pakli kártyát
s néhányan a padlóra ülve
pókereztek, a többiek
lányok s fiúk vegyest
elkezdtek seggrepacsit játszani:
ezért hallatszott néha úgy
mintha tapssal zörgetnék
a színjáték néma ablakait.

.
És csönd aztán is, mert ami soha:
ezen a bemutatón megesett,
mintha iszappal tömve torka, szája
minden színésznek, egy szó, annyi se
hallik a színpadon.
Csak futkosás, ágálás, véres öklök,
széttépett blúzok, szoknyák (mennyi szép
női comb és kebel!)
de még ezek láttán se cuppan
egyetlen száj, az áhítat, a csönd olyan tömény,
hogy a kés is megállna benne –
– – – – – – –
E szótlanságot szó el nem mondhatja.
Hát nem is folytatom.

.
/Zelk Zoltán, 1977/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.30 0 0 6958

.

                Vasárnap

.
Fénybeesett vasárnap délelőtt
kergetőző macskák zuhantak,
egy ablakból kinyúlt a hegedűszóló,
és volt egy napraforgó, aki hátat fordított a Napnak.

.

/Balla Zsófia/

.

.

.

           Vasárnap

.
Az éjszaka tündér kezével
kihímezte a réteket.
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, virágok, füvek!

.
Jó reggelt! – mondom jobbra-balra,
minden virágnak köszönök,
látogatóban vagyok én itt
ezer kis ismerős között.

.
Köszöngetek és fütyörészek,
minden szép, minden érdekel.
Pedig tegnap, szombaton este,
de szomorún aludtam el!

.
Egész nap pénz után szaladtam,
a remény, mint a nap, fogyott.
Mi lesz? – kérdeztem és gyülöltem,
ami jön, a vasárnapot:

.
míg volt remény, mindent gyülöltem,
és nem jött pénz, és este lett.
Aztán az éj ezer virággal
hímezte ki a réteket,

.
s most itt vagyok az Ördögormon,
ünnep van, pénz nem lesz ma se,
nézem, hogy ring sárgán a zöldben
a gyermekláncfű tengere,
.
nézem a felhőt, lent a csárdát,
a hátán hempergő csikót,
s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,
hogy viszi nagy hasát a pók,

.
és letelepszem és az erdő
mint zöld város tolong körül,
s kívül az emberi világon,
minden társadalmon kivül,

.
túl kötelességen s reményen
egészen jól érzem magam:
holnapig már nincs mit csinálni,
örülök annak, ami van.

.
Egész nap pénz után szaladtam,
hajszolt és megcsalt a remény:
reménytelenül, megnyugodva
heverek a tisztás gyepén,

.
és oly jó ez a felelőtlen,
embertelen semmittevés,
hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő
s a gond megint, hogy lesz-e pénz.

.
Szinte fáj, – de mire kimondom,
már tűnik is a fájdalom,
nincs tegnap, nincs igazi holnap
ezen a gyönyörű napon, –

.
s egyszerre, boldogan, felugrom,
hogyne! hisz már érezni, hogy
lassankint vers lett a panaszból,
amit a fejem forgatott:

.
vers lett! s holnap pénzt adnak érte!
Rendben van! És megyek tovább:
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, gyönyörű világ!

.

/Szabó Lórinc/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.28 0 0 6957

Pontosan 103 évvel ezelőtt volt az a nyári éjszaka, amire a költő még a végzetes következmények teljes ismerete nélkül emlékezett alábbi versében. A többit ismerjük: az ostoba imperialista uralkodó csődbe vitte hazánkat is, de később mi húztuk a legrövidebbet. Vesszen, de ne vesszen ki emlékezetünkből.

.

A vers rövid, váteszi, és kapcsolódik majd hozzá (is) egy hatvan évvel későbbi jóval  hosszabb, hiszen a téli éjszakák sokkal hosszabbak, amit még nem másoltam be ide.

.

.

Emlékezés egy nyár-éjszakára

.

Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt,
Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyúság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt,
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa,
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat,
Az Ember büszke legénye,
Ki, íme, senki béna volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

.

/Ady Endre, 1917/

.

.

.

       Háborús téli éjszaka
.
                                                               Ady Endre emlékének
.
                               I

.
Különös éjszaka ez, be különösen
fénylik – ahogy rásüt a gyertya lángja –
poharamban a vörösbor: összecsavart színházi függöny, –
milyen színjáték kezdetére várva?

.
Különös éjszaka ez, kísértetesen
ragyog föl hirtelen az ablak jégvirága,
akárha áttetsző tenyér – nem látszik, csak a ránca;
tenyerét az üvegnek
ki feszíti? ki készül
betörni hozzám? ki által leszek
lesújtva vagy megáldva?

.
Különös éjszaka ez, didergek a holdnak
mindenen átható röntgenfényében állva,
áttetszik benne húsom, csontjaimnak
se látszik, csak az árnya,
de véremen megtörik, nem hatolhat
ereim pirosába,
állok eleven vérfaként, pirosló
ágaimat kitárva,
kapaszkodom piros gyökereimmel
a téli éjszakába,
állok meggörnyedvén az éjnek
fekete szelében – tündérfa, Isten-átka,
törzsemen már a kidöntetés jelével – milyen
szekerce sújtására várva?
.
Ver még a szívem,
patkók csattognak bennem, hóviharral
küszködik egy lovas.

.
Hová fut?

.
Milyen üzenet bízatott reá?

.
Befútta az utat a hó, két oldalán
a fákon varjak – csontvázakra aggatott kitüntetések.
Hová futhatnék? Ez a föld
fáiban is hősi halált halt, csak a csillagok
pislákolnak: felhők sírdombjain a gyertyák.
Didergek a mennyország
– közönyös hangyaboly – küszöbén, tücsök a meséből.
Kinek kell már az énekem?
Alszik a hangya-Isten.

.
Befútta az utat a hó.

.

.
                  II (Dal)

.
Mint almafa lombján az ágak,
áttetszenek húsomon a bordák,
csüng rajtuk piros almaként
a szívem – tépd le, Magyarország!
.
Nem kell? Túl keserű gyümölcs?
Az, hisz az Isten is kiköpte.
„Testvér, mi var voltunk e föld
sebén – lepergünk hát örökre.”

.
Var voltam? Átvérzett kötés csak.
Vér, genny, mocsok rajzolt rám mappát.
Térképed nincs igazabb nálam,
belém vagy írva, Magyarország.

.
„Hallgass, testvér! Besúg a zápor,
úgy ver, mint meghajszolt szivünk.
Tavaszba, nyárba, őszbe, télbe:
tömlöcnek négy falába ütközünk.”

.
Piros csizmákban mégis, mintha szívek
kelnének lábra, indulok már.
„Piros csizmáid, mint két vérező seb,
nem hiszem, hogy messzire jutnál.”

.

.
                                    III

.
Különös éjszaka ez: fény lobbant a mennyben,
s futott le pörögve, – talán
a csillag, mely nevezteték Ürömnek,
az hullott közibénk,
mert a vizek megkeseredtek,
és szívemet, mint vörös bársonyt a cigarettaparázs,
átégette – íme, keresztülfúj rajtam a szél;
állok, mint céllövöldében az átlőtt papírfigura,
hallgatok ringlispilzenét, előttem sörhab a
hóbuckás téli táj, álmodozom papírrózsák között,
míg serényen töltenek, céloznak rám a legények.

.
A csillag, mely nevezteték Ürömnek,
hullott a vizeinkbe,
és váltak forrásaink keserűvé; mint lúgot ivott
cselédlány, vonaglik e meggyalázott ország;
katonavonatok rágják le falvait: hernyók a faleveleket.
Asztalomon a bor a gyertya különös
fényében, mint vért buzgó seb, remeg;
s forró lámpa a hold: a holtak lelke lepkeként
forog körötte, és megperzselődve a
földre visszapereg.

.
Különös éjszaka ez: ím, a lassan forduló
földön, mint katonaindulót harsogó
gramofonlemezen a tű, sistereg az a csillag,
mely Ürömnek neveztetett.

.

.
     IV (Voltak itt tavaszok)

.
Voltak itt tavaszok! A fűzek
– felbátorult béreslegények –
tavak selyemszoknyáit túrták,
kisasszonyokkal ciceréltek.
.
Robogott Szent Györgyként a zápor,
kővé vált sárkánypikkelyek:
dárdáitól recsegtek, törtek
kastélytetőn a cserepek.

.
A hóvirágok – ördögínyből
nőtt fogak – ha ránk vicsorogtak,
csizmáink, jégállkapcsokat
roppantva szét, rájuk tapostak.

.
Láttuk a holdban: ezüsttálon
Szent János levágott fejét,
mosolygott ránk és prófétálta
Krisztus-idők jövetelét.

.
Táncolhatott orfeumokban
Salome szemérmetlenül,
mi csillagos eget: gyertyákkal
rakott asztalt ültünk körül.

.
Virrasztottunk és énekeltünk,
szomjan forradalomra, borra,
ittunk, amíg tábornoki
vállrojtokat termett a bodza.

.
És réteket fércelt a zápor, –
ki látta, míg tartott az ünnep:
szapora tűk varrják az ország
testére a katonainget.
.
S nőttek a kukoricacsőre
vicsorgó, sárga fogsorok,
duzzadt a burgonya – a föld
húsában rákdaganatok.

.
Virágzó fák – egyenkokárdás
besúgók – álltak sorfalat,
és várták már Betlehem jámbor
barmait a vágóhidak.

.
A világ besoroztatott, –
az erdők napszítt zubbonyán
a vér és genny átütni készült,
és megteltek a vagonok:

.
ACHT PFERDE ODER ACHTUNDVIERZIG MANN.

.

.
                                V

.
Különös éjszaka ez; szemközt a dombon,
mint galléron piszokcsík, ösvény feketéllik,
letépett ing a táj – kifosztott
katonahulla az ország.

.
Most látlak igazán, Uram!
Ereid lövészárkok,
piszkosan hömpölyög bennük a vér,
két szemed két puskacsőtorkolat,
fogaid sírkövek, felpuffadt nyelved,
.mint dögön hízott eb, kushad közöttük.
.
Most látlak igazán, Uram!
Katonád voltam, kiállok a sorból,
letépem vállrózsáimat,
letépem vállaimról a Napot, a Holdat;
sorakozzék fel a kivégzőosztag,
szememen fehér kendő: behavazott ország,
holtomban is letéphetetlen.

.
Ágak csapódnak ablakomba, mintha
a Semmiből lecsüggve
kalitka imbolyogna,
az verdesné az üveget rácsaival.
Vergődik benne foglya:
a téli éjszaka.
Ki szabadítja ki?
Ki szabadít meg engem?
Ágak csapódnak ablakomba, mintha
ketrecem rácsai.

.
Különös éjszaka ez, be különösen
pislákol asztalomon a gyertya;
átsüt a gyertyalángon
a börtönőr szeme:
Istené. Égek benne,
és égnek könyvlapok, lobognak
bibliám lapjai,
lángolnak angyalszárnyak, égnek a sorok, mint
máglyán a holtak – égett toll szagát,
égő zsír bűzét érzem én,
érzem már holtomig.
.

.
                  VI (Vadászat)

.
Lovas-árnyalakok a ködben,
a horizont körhintaként forog,
vonulnak lassan festett naplementék,
kútgémek, őzek, bőgő szarvasok,
cukormáz-tavon hattyúárnyak,
s egymásba folyva virradatok, esték
forognak a körhinta koronáján,
deres mezőn: mézeskalács-sziven
halastó tükrös négyszöge remeg,
kicirkalmazva rajta: Örök Emlék,
betűi közt halszáj tátong: cselédlány
készségesen tárulkozó öle,
s a messzeségből csizmák döngenek,
tágul a táj s szűkül, új s új menetre
fordul a körhinta, kíséri
cigánybanda és katonazene,
Rákóczi-induló, Radetzky-mars
és Száz forintnak ötven a fele,
s paták szikráznak, csizmák döngenek,
lovas árnyalakok a ködben,
forog a hinta, tart tovább a búcsú,
körvadászat papírmasé lovon,
úri vadászat, nincsen kezdete,
úri vadászat, vége nincs soha,
hová futhatnál, virradat vada,
hová futhatnál, vadnyúl, szarvas, őz,
előtted válik hajlongó cigánnyá,
s zendít rá trágár nótára a fűz,
sörétszemekkel riasztgat a bodza,
véredül fröccsen szét az áfonya,
úri vadászat, nincsen kezdete,
úri vadászat, vége nincs soha,
boldog, ki hulltát érezvén megállhat,
s golyó teríti földre, nem kutya,
és tart tovább a búcsú, a vadászat,
a horizont körhintaként forog,
mézeskalács-dzsentrik nyeregbe szállnak,
lányszobák rózsaszínű álmai,
bugyiké, akik letépetni vágynak,
fonnyadt emlőké, kik gyötretni vágynak,
lapos bukszák és duzzadó herék,
hová futhatnál, virradat vada,
kutyák kerülnek mindenütt eléd,
úri vadászat, nincsen kezdete,
úri vadászat, vége nincs soha,
és vár a bor a kocsmaasztalon,
nagy kancsó és tizenhárom pohár,
körben, mint Krisztus az apostolokkal,
torzképül az Utolsó Vacsora,
hová futhatnál, virradat vada,
hová futhatnál, vadnyúl, szarvas, őz,
előtted válik hajlongó cigánnyá,
s zendít rá trágár nótára a fűz,
üres a kocsma, de majd megtelik
veríték-, vér-, nyers hús- és kapcaszaggal,
okádék bűzével, no meg a nóták
édeskés akácvirágillatával,
és kártya csattog, mintha angyalszárnyak,
s holnap is tart a búcsú, a vadászat,
forog tovább a horizont, forognak
papírlovasok a papírlovon,
mézeshuszárok a kalácslovon,
egymásba folynak virradatok, esték,
ezer éve vadászat, vigalom,
úri vadászat, nincsen kezdete,
úri vadászat, vége nincs soha,
árnyhattyúk úsznak cukormáz-tavon,
és kártya csattog, mintha angyalszárnyak,
forog a hinta, kancsók, poharak,
és Lement a nap a maga járásán,
Akácos út, ha végigmegyek rajtad én,
tart még a búcsú, a hajtóvadászat,
boldog a vad, ki puska elé állhat:

.
SEBÉBŐL VÉRZIK EL AZ ORSZÁG.

.

.
                                   VII

.
Különös éjszaka ez, ráng, ráng a gyertya lángja, mint
erőszakolt asszony; lobog,
mint katonavonat után lengetett kendő;
leng, mint akasztott hullája a szélben;
remeg a gyertya lángja,
mint döngetett kapu, –
Uram, Tehozzád kérnek
bebocsátást a holtak.

.
Áttörnek égő hajjal,
lángoló körmökkel, füstölgő orrlukakkal,
jönnek Galíciából, Verdun és Doberdo alól,
elözönlik a paradicsomot, és a Te szent
trónusod előtt összecsapnak újra.

.
Ezt akartad, Uram?

.
Ezt akartad Te, aki mint
spongyát vetted kezedbe a világot,
és letörölvén véle visszavont
parancsolataidat, most utolsó
csepp vérünk hulltáig csavargatod?

.
Üres már a mennyek
fekete táblája, Uram.

.
Remeg, remeg a gyertya lángja, mint
tüzes kard a sötétség hüvelyéből kivonva;
remeg a kardod, Isten:

.
MOST ÉN KÖVETKEZEM?
.

.
             VIII (Passio)

.
Krisztus-éjszaka, tenyered
átszögezték a csillagok.
Tücsökcirpelés – tehetetlen
kínban fogad csikorgatod.

.
A Mindenség feszületéről
hogy nézel engem, Éjszaka!
Még meddig hordja arcod e
Veronika-kendő Haza?

.
Vérző vonásaid letörli
talán mirólunk a jövő.
Borulj ránk, Megváltó Sötétség,
Te sorsunkká feketedő!

.
Peregnek még harminc ezüstként
kalászból a búzaszemek.
De szomjunk enyhíteni gyűlnek
ecetes spongya fellegek.

.
A Mindenség feszületéről
meredsz rám, Krisztus-éjszaka.
Ki Téged lát, nem futhat e
kendőnyi országból soha.
.

.
                               IX

.
Különös éjszaka ez, be különös
színben játszik a gyertya lángjánál a bor:
színházi függöny vöröse, levonva még, – milyen
színjáték kezdetére várva?

.
Különös éjszaka ez, sötétjében, mint lúgot ivott
cselédlány, vonaglik e meggyalázott ország.
Katonavonatok rágják le falvait: hernyók a faleveleket.

.
Különös éjszaka ez, az asztalon
reszket a gyertya lángja,
vergődik, mint horogra akadt hal; remeg,
mint tüzes kard a sötétség hüvelyéből kivonva.

.
És égnek könyvlapok, bibliám lapjai, felizzanak
a sorok, mint máglyán a holtak – zsíros bűzüket

.érzem már holtomig.

.
Miért nem vetsz a tűzre
engem is, kiszáradt tündérfát, Uram?

.
Üres a mennyek táblája, a csillag
csak krétanyom repedéseiben.
.
Ágak csapódnak ablakomba, mintha
a Semmiből lecsüggve
kalitka imbolyogna,
az verdesné az üveget rácsaival.

.
Ki szabadítja ki
foglyát: a téli éjt?

.
És felragyognak ablakomon a
jégvirág ráncai: tenyérráncok, – a fagy
tenyeréből ki jósol még nekem
könnyű halált?

.
Befútta az utat a hó… Ver még a szívem,
patkók csattognak bennem, hóviharral
küszködik egy lovas.

.
Hová fut?

.
Hová futhat még, meggörnyedve, gyötrött
arcát a halál fekete szelébe tartva?

.
Milyen üzenet bízatott reá?

.
/Baka István,1977/

.

.

Már az első versben is felismerhető a Jelenések Könyvében szereplő angyal, a hét angyal egyike, akinek trombitaszavára az Üröm is előkerült stb.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.26 0 0 6956

B. L. 2015. dec. 6-án volt 80 éves, amiről többen megemlékeztek illő tisztelettel.

.

.

            A versről

.

                                                            Bertók Lászlónak

.

Nem tudja mi az de beleszeret

pedig csak hang csak hang és szerkezet

egy képzelet gazdátlan képei

szeretné még jobban nem érteni

.

maradjon titok maradjon titokban

vagy legalább

egy hely ahonnan

a titok hűlt helyére lát

.

/Halmai Tamás, 2015/

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.25 0 0 6955

.

                    I am Raifteiri 

.

I am Raifteiri, the poet, full of courage and love,
my eyes without light, in calmness serene,
taking my way by the light of my heart,
feeble and tired to the end of my road:
look at me now, my face towards Balla,
performing music to empty pockets!

.

/Anthony Raftery (1779-1835),

az utolsó ír vándorénekes/

.

.

.

               Raifteiri vagyok

.

Raifteiri vagyok, a költő, tele szeretettel,
teljes a nyugalmam, nincs fény a szememben,
csak szívem világít, az ő fényénél járok,
lábam gyönge, fáradt; azért meg nem állok;
tekintsél rám most, hogy Balla felé nézek,
és üres zsebeknek hasztalan zenélek!

.

/Gömöri György fordítása/

.

.

.

.

.

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (6954)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.24 0 0 6954

.

Casanova megnézi Don Giovannit

.

Ekkora ügyet csinálni egy kis szeretkezésből,

házasságszédelgésből, meg egy parasztlány

(éppen hogy megkísérelt) elcsábításából?

Ugyan már. Hová lett a jó öreg

ius primae noctis, amitől felfrissült az alsóbb

néposztályok vére? A zene, igen, a zene!

hol kedvesen megejtő, hol meg drámai;

– tud ez a Mozart! ámde a szövegkönyv,

ismerjük be, egy kissé primitív.

És a vége? Don Giovannit elviszi az ördög.

Rendben van. De amit a többiek,

a derék (erkölcsös?) polgárok és parasztok

lelkesen énekelnek: hogy a gonosz mindig

elnyeri büntetését, a jó pedig jutalmát?

Két évvel a Bastille lerombolása,

s alig pár évvel Guillotine mester

elmés szerkentyűje előtt? Ne tréfáljatok.

.

/Gömöri György, 2012/

.

.

A szövegkönyvet Lorenzo Da Ponte írta. A vers szerzője (George) Londonban élő költő, műfordító stb., 83 éves elmúlt.

.

.

.

És egy valamivel régebbi, de még mindig jelenkori vers, emlékezve a most folyó úszó-világbajnokságra, szinkron vagy aszinkron, tökmindegy:

.

.

       Harminc felé

 

Az öltöző csempéje szürke.

Cipőm papucsra váltom át.

Csoszog felém tucatnyi fülke,

Okádva téli záporát.

A gőzben oltalmat keresve

Bolyong a vének vézna teste.

Ki les, csak rút fenékre lát,

Aszott, lecsüng, mi régen állt.

Szemölcs, fekély, redő kivillan.

Mi szép, fakul, mi rút, kinő.

Legyint felém a zord idő,

Kacag fölénye izmaimban,

Szemembe csurran álnokul,

A víz fürdőgatyámra hull.

Medence zsong, vakít a fénye.

Nyakig behúz, magába ránt.

Fejest zuhant a nyár a télbe.

Gerinc se fáj, ideg se ráng.

Mozart zenél, és látni jobbra,

A szinkronúszók nyurga combja

Vezényel. Egyként, mind a tíz!

Ütemre gyűrűt bont a víz.

Kebel, fenék, a lábfej íve

S köröttük bomló glóriák

Elűznek átkot, fóbiát,

S a zord idő elúszik, íme!

Kedélyem egytől rossz csupán:

Kifújok harminc hossz után.

.

/Gáti István (1979 -   ); 2010/ 

.

.

.

       Lélekhelybenjárás

 

Ne mondj le semmiről! Ezt csak úgy

teheted meg, ha a cél érdekében

ezer dologról lemondasz. Megkezdted

már azzal, hogy lemondtál nő

mivoltodról. Aztán, hogy nem születtél

 

meg a középkorban. Vagy lehettél volna

akár a saját testvéred is. De te nem!

Csak azért, hogy ez az egyetlen ember

lehess, nem voltál Cézár. (Jobb is!

Az a sok kardszúrás!) Nem voltál

 

Napóleon. (Folyton azok az unalmas csaták!)

Nem voltál Dante. (Pedig így sem

kerülhetted el a reménytelen szerelmet.)

Nem voltál Van Gogh. (Sose lett volna

erőd a füled levágni.) Nem voltál

 

Beethoven. (Bár a hallásod romlik.) És

néha azt hiszed, hogy mindegyik vagy,

mert az örökségüket aggálytalanul

birtokolod. Ne mondj le mindenről! Csak

a lemondásról. Ez az antihalál. Arany-

 

kulcs, ami a túlvilág boltajtaját nyitja.

.

/Vörös István (1964 -   ); 2008/

.

.

.

Erről pedig Babits egyik stanzája jutott eszembe, Beethovenen túl:

.

.

         1. Ne mondj le semmiről

.

Ne mondj te semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
meghalni bűn, ne mondj le semmiről.
Isten művét rongálja bármi rontás.
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.

.

.

A vers a Nyugatban jelent meg 1910-ben az öttételes Szimbólumok (stanzák) elején.

.

.

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.23 0 0 6953

.

No, ugorjunk, Verditől századunkba, majd cissza a megelőzőbe, hamár a zeneértő költő e rövidke századelőn a "század (Ed digi) egyik legjobb operájának" titulált alkotásról is írt.

2010-ben mutatták be New Yorkban a 70. évében lévő Conrad Cummings 5. operáját,  a Golden Gate-et, amelynek szövege az ő átdolgozása, Vikram Seth 1986-ban írt verses elbeszélésének (Volt egyszer egy...) alapján.

 

Hogy legyen kép és hang is erről a (szappan)operáról, benne a szerelmi kettőssel...

 

.

.

The Golden Gate

 

(operarecenzió)

 

 

Conrad Cummingsnak a január 16-i

nyilvános bemutató előtt

 

Végy egy szobrásznőt,

aki éjjelente a Cseppfolyós Bárány nevű

punkzenekarban dobol,

és lehetőleg hívják Janet Hayakawának,

és bonyolítsd úgy az életét,

hogy legyen mit visszafolyatni a

stilizált homokóra

mindenkori alsó térfelébe, az üveges idő

aljába is.

Ahogy végigmegy az elbeszélésen,

az több mint pornográfia,

egy pucérra vetkőzött egészséges tüdő vagy máj

nyers szépsége.

 

Felvetődhet, persze, ez-az,

de egy nő mindent megold,

még Hermész szárnyas saruját is,

és nem méltatlankodik.

Hirdetést fogalmaz a kisportolt Johnról,

aki egy nukleáris laboratórium

magányos, nukleáris önkielégítéseibe fásult

szoftvermérnöke, akit a hídon kis híján lefejez

egy vörös frizbi, akit magának akarna,

és aki értelmesen elgondolkodik

élete értelmetlenségén, melyet úgy vágott gyomorszájon

a frizbi, ahogy őt nem, és

kiadta minden kiadatlan

antik keservét

Rómától egészen a Fekete-tengerig.

 

Minő szerencse, hogy nem jártam

San Franciscóban,

és fingom nincs róla, milyen a Golden Gate,

és hogy játsszák ott Schönberg vonósnégyesét,

ezt a kívánatos obszcén unalmat, mely úgy nyúl hozzád,

mintha apád lenne, bezzeg a végén már

teljességgel félreérthetetlen gesztusokban

vergődsz a kottavonalak közt,

de ez már Ed és Phil jelenete,

melynek alaptónusa brahmsinak indul,

de lesz abból még minimalizmus!

Amikor Phil Edre néz reggel, miután kikászálódik

az ágyból, hogy megigya a kávét

Morus Tamás és Lana Turner portréja alatt,

abban van valami dermesztő,

lassan, kortyonként, mint elvált felesége emlékét,

mely mindig felmelegíti,

és teátrálissá teszi őt, ráadásul

egy századdal visszább veti retorikai képességeit,

mely poétikus gesztus ugyan,

de fatökű, mégis óvszerezett

korunk nem elég fogékony a metaforákra,

ezért elég sokára jön össze az átérzett szerelmi duett.

Croce e delizia, mondhatnánk, ha nem nézne

Ed olyan értetlenül a feszület alól,

és ha tudna olaszul, vagy ismerné a Traviátát,

és itt-ott belehallgatna,

miközben a macskapszichológus

heti háromszor kezeli ki Nagy Károlyt

birodalmi ábrándjaiból.

Liz Dorati macskáiról van szó,

ezekről a konkrét elioti szörnyetegekről,

Ed nővérééi, aki majd Phillel hetyeg, sőt gyereket

szül neki, és kigyógyítja őt Edből, akit csak

Istenből nem lehet kigyógyítani,

pedig önmaga ellenében, becsülettel

öregszik kívül-belül,

oda-vissza.

 

Zátonytalan tengereket betölthet-e

szerelmi duett?

 

Ed végül az óceán előtt elmondja, hogy ott van

a hídnál (ilyen szimplán),

és nem tudni, hogy be fog-e ugrani,

vagy épphogy annak örül, hogy most már nem.

A zene bizonytalanságban hagy, mert csak a

vizet másolja, mert a hab írja hatalmas kvintetté,

transzponálni nincs idő, csak végigsimítani a

hullámzást, mint izmokat az ing alatt,

nem kell félni,

szép lesz a csitulás,

ez a felvonás vége,

ide kell a líra, lehetőleg összetolulva, aztán megadóan,

kielégíthetetlenségében kielégítve, felirattal:

hatalmas, kék, üres szemekben

fürdeni szigorúan tilos.

 

A kompromisszum balzsama,

az olasz alabástrom galamb,

és mindig valami más is kiderül,

ez a szappanoperák pulzusának vége.

Orvosilag már nem érdekes, de

bonctanilag mégis kincsesbánya. A hangok teste,

kipreparálsz belőle egy magas c-t,

Edből egy komplett, boltíves a capella kórus

hanganyagát hasítja ki a bonckés,

Lizben ott van a fekélygyártó

Schönberg vonósnégyese,

majdnem az egész első tétel, Philben

Brahms (A-moll, allegro), persze.

Csak John zenétlen, egy kurva hangot

nem találsz benne, néma, mint egy

képes operakalauz.

 

 

És ebből a szép társaságból, ebből

a társas igyekezetből transzparens

boldogtalanság és kimért boldogságlátszat lesz,

mert a csapongó korok csömöre után a rend

csömöre jön, s ez fájdalmasabb:

jobban megdolgoztat a boldogtalanságért,

mint a másik könnyed szemérmetlensége.

Liz és John,

Phil és Ed,

majd a második felvonásban

Liz és Phil és

Jan és John,

naná, hogy a hitbuzgó kisköcsög marad egyedül.

(De azért van remény…)

Szép a tragikus autóbaleset, a szobrásznő

halála, miközben önmaga partyjára igyekszik

a halálba, és

műtermében a maradandó csirkeszobor mögött

a húsból is hirtelen szobrok

lesznek, eleven anyagból holt jelentés,

anti-Pygmalion-effektus.

 

Agyag John ott marad a semmiben,

a semmi műtermében,

az autóbaleseten túli partról

nincs híd vissza, ha volna is, hárfahúrjain

a halhatatlan Orpheusz zenélne,

és nem egy San Franciscó-i borostás szoftvermérnök.

 

Hát, ez a vége.

A híd kérdése, a híd húrozása,

hogy rálépsz-e, ha van lábad,

hogy pendíted-e, ha van kezed.

.

/Csehy Zoltán, 2010/

.

.

A versben van utalás más zenékre is, valamelyikre ezekből is, talán a IV.  kvartett első tételére, vagy a II. utolsójára, énekhanggal, közel egy évszázaddal korábbról. Utóbbi énekbetét a "révületbe esés"-ről kiegészítésül...

.

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6951)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.22 0 0 6952

.

                     Opera

.

Ó, hogy szeretem a teátrális finálét,

a nagy érzelmek komédiáját,

a korábban szájtáti hangok véres komolyságát,

a tökéletesen kiélezett zenei textúrát,

ahogy elszégyellem magam,

ahogy bagatellizálni akarom,

hogy sajog, hogy fáj, hogy magamon kívül vagyok,

hogy remeg minden

porcikám. Imádkozom, hogy az énekes hibázzon,

vagy legalább a rendező

csessze el, könyörgöm, szúrja már el,

tegyen bele valamit, ami

meggátolja, hogy ennyire megriadjak magamtól,

a gyöngeségtől,

hogy kinevessem azt, amiért tulajdonképpen

idejöttem.

.

/Csehy Zoltán, 2014/

.

.

.

Orfeo

Áriák egy elképzelt operából

 

Ária Henze stílusában

 

A vénasszonyok nem a kezükkel szőnek

A szájukból lóg ki a fonál a sors fonala a nyelv fonala fonálférge

Körbenő mindent és nem látod csak hallod ahogy fut előre ahogy fut előled

Ahogy felveszik és elejtik a temetőkben a kertekben vagy a hentesnél

Ahogy tépik szaggatják vagy nem vesznek róla tudomást

Ahogy megfeketül a krematóriumokban kiszögesedik a lágerekben

Ahogy kiszínesedik a szivárványban és bíbor hangon üvölt a vágóhidakon

Ahogy átlátszóvá válik amikor élve a tengerbe hajítanak valakit egy helikopterről

 

Mercurius áriája recitativóval

.

Ugyan már Orpheus

Ne légy gyerek

Hát hol van itt az előre

És hol van itt a hátra

Hol van itt irány egyáltalán

Rajtam kívül

Az én lebegésemen kívül

Vedd észre végre

Nézd ez mind Eurydice

Hát van a pokolban irány

Hát van a fájdalomnak iránya

Kibabráltak veled

Rászedtek

A bolondját járatták veled

Csak rá nézhetsz mert nem tudsz máshová nézni

Itt csak mindenüvé lehet nézni

És mindenütt ő van

Ez itt a nézés maga

A húson csonton átmaró nézés ez

A zene szeme

Ez hát a lélek tárnamélye

A küldetést bevégeztem íme

Nem tölt el örömmel a pillanat

Közömbös vagyok mint egy kötőszó

ha túlságosan távoli világokat köt össze

láttam a könnyet Pluto szemében

láttam ahogy mint soha még megindult az emberféreg sorsán

s én szentimentális barom

megfeledkezve istensorsomról

egy percre még el is hittem hogy ez egyszer

tisztességesen akarja lezárni

ezt a történetet

 

Eurydice nem akar csembalózni

.

Nincs kedvem a csembalóhoz ülni

Ingegneri mester

A csembaló egy fejlődésben visszamaradott zongora

A csembaló egy degenerált zongora

Frusztrált klimpírtárgy

Bűnös rezonanciák tárháza

Kromatikus idegsokkoké

Szuperkontrapunktikus zümmögéseké

Egy kihalt hüllő

 

Végeredményben utálom a zenét

Tudom hogy tehetségtelen vagyok

Ha hallgatod elbűvöl

Ha te játszod úgy sziszeg rád mint egy kígyó

Mint egy kígyó pár perccel azelőtt hogy

A bokádba harap aztán ott vergődsz félig bénán

Amíg lassan végez veled a méreg

Ha elvesz majd beletörődik

A legtöbb férfi idealista

Azt hiszik minden nő muzikális

Még hogy a

zene a legszentebb indiszkréció

Bűnbeesés bűn nélkül

Istenek násza nemi szervek nélkül

Antik meztelenség

Még hogy zenélni csak meztelenül lehet

Felöltözöm és megyek

hagyja a hülyeségeit

Jövő szerdán találkozunk

messer Ingegneri

.

/Csehy Zoltán, 2011/

.

.

.

                          Verdi

.

Orrore, amikor ezt mondják, orrore,

szabályosan erotikus izgalmat érzek,

ahogy ez az orrore kiszökik a légbe

zenekari kísérettel vagy anélkül,

csupaszon vagy tüll-ruhában,

az mozgalmasabb, mint egy tüntetés.

Főleg, ha hatalmas nők mondják ki,

és nem engedik át az örök sztrájktörőknek,

akik, persze, nem félnek semmitől,

és csak a legvégső esetben, kínok kínjaival

sújtva, félholtan sziszegik

csikorgó fogaik közül a légbe: orrore, orrore.

.

/Csehy Zoltán, 2012/

.

.

Verdi operáinak több horrorisztikus jelenete van férfiakkal és nőkkel egyaránt, közülük Amonasro és Aida kettőséből a főhős szörnyülködését idézem meg:

https://www.youtube.com/watch?v=_EeFNXVFBeQ

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6951)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.21 0 0 6951

A 44. életévében lévő pozsonyi költő és műfordító verseiből:

.

.

             A nehéz kotta

.

A nehéz kotta lecsúszik a hangszer alá,

és ott is marad. Kimásznak belőle

a szavak. Elvegyülnek a porbolyhok között,

és tűrnek, kuksolnak,

míg marad a zene,

a fejben, ujjban, mozdulatban őrzött.

Valahol leütöm, és a billentyűzet adja,

és elfog a félsz, hogy öreg vagyok,

képtelen a memorizálásra,

hogy immár

sokkal többet tud az ujj, mint az elme, az ész,

hogy okosabb a képzeletnél

a legtriviálisabb mozdulat is.

Hogy a nehéz kottát nincs, aki fölemelje.

.

/Csehy Zoltán, 2012/

.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!