Keresés

Részletes keresés

[fidelio] mindegy Creative Commons License 4 napja 0 0 6994

Tegnap gyönyörűséges hárfazenét hallhattunk a Bartók Rádióban. Arról jutott eszembe:

.

.

Őszvégi nap – ősrégi hárfa

.
A szélzilálta idegszálakat
Egyenként simogatja szét a nap
Felhangolják érzékeny ujjai
Már csak a szférák csendjét hallani

.

/Somlyó György, az 1997-ben megjelent,

Törésvonalak című kötetéből/

 

 

 

A hárfáról pedig Írország, az az állam, amelynek címerében csak ez a hangszer van, hiszen az ősi kelta hangszer olyannyira kapcsolódik az írekhez, hogy az Egyesült Királyság és Kanada egyes címereiben is megtalálható az államalkotó írek miatt.

Ehhez jön majd legközelebb az írekhez köthető Trisztán és Izolda-legenda költészeti-zenei kapcsolata, benne természetesen a hárfával.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 6 napja 0 0 6993

 

Alkonyat

.
A kertben tompa fény ül,
a lomb a földre szédül.

.
A rőt levél alól bronz
leányka válla borzong.

.
A párák zöldre érnek,
a tócsák most zenélnek.

.
S a zsongó, sürű zümmnél
mint szédült, pörge tündér,

.
a lágy zenére ringó:
kereng a kék iringó.

.

/Nemes Nagy Ágnes, 1942/

.

.

.

.

.

            Szegények az alkonyatban

.
Hárman, szegények, rongyos gúnyában majdnem vének
holott az egyik csak húsz, a másik huszonnégy s a harmadik
mindössze harminc éves. Egy padon ülnek
a rügyező gesztenyefa-sorban s hallják, ahogyan alkonyodik
a közeli parkban rázendítenek az üdvhadsereg trombitái.

.
Tudják, hogy a szegények üdvéért muzsikálnak ott,
de nékik, a három szegényeknek, már nem szabad
gyülekezniük a téren, hol nótával derülnek a boldogok
csendül a cintányér s a trombiták részegen hörögnek.
Ha átléphetnének a rácson! Úgy gondolják, pénz hull
most a gazdagok markából, mint ősszel a fákról
az aranyló levél s aki rongyos, ha teleszedi kalapját
úr lesz és boldog lesz egész életére.

.
Ilyenek a három szegények. Horpadt mellükben
még dobban a szív, fakó bőrükön még áttüzel a vágy
s hogy ülnek mozdulatlanul egy asszony jut eszükbe,
akitől gyarlón, mint borjak az anyjuktól, elszakadtak
s három lány jut az eszükbe, akik hiába várnak rájuk
valahol túl a mérhetetlen óperenciákon.

.
S halkan, hogy senki meg ne hallja, így szólanak:
– Hiába törtem magam, semmire se vittem harminc évig
– Huszonnégy vagyok, valóban révbe juthatnék már én is
– Olyan az én húsz évem, mintha húszszorosan gúzsbakötöttek volna.
Így szólnak és látni rajtuk, hogy élnek mind a hárman.
Néha körültekintenek s ilyenkor érzik
hiába minden, testük örök hét sebtől vérzik
s fejetetején áll körülöttük a világ.

.

/Kassák Lajos; az 1937-ben megjelent,

Ajándék az asszonynak című kötetéből/

.

.

.

        Fonyód-hegyi est…

                                                                                Biczó Ferencnek

.
A lila tóról szökött
körém a sűrű kék alkonyat,
s a párolgó berekből,
mint égi nyakék kerítettek a vadludak.
A hegy lábánál halk susogással
liliput dombokká sorakozik
a gőzölgő homok
és eltünnek belőle vizi muzsikára
a csillaglábú bíbicnyomok.
Aztán a tó és az óriás berek
opálszőtt estbe szendereg,
de mint himzésből arany csillagok,
hercegi Keszthely lámpásain
Helikonok fénye úgy ragyog,
s a heggyel, velem szemben át
Badacsony domboritja kék hasát.
A költő mélázva nézte hajdanán,
s Himfy-versével enyelgett talán,
és várta, szinházas Füred,
honnan várhegyes Fonyód felé
halszagú szellő hozza át
lankás Somogyba Tagore tompa ritmusát…
És Tihany felől
csendesen Csokonai tündére riog…

.

/Takáts Gyula; az első, 1935-ben megjelent,

Kút című kötetéből/

.

.

A költő az említett kötetet is B. F.-nek ajánlotta.

.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.10.14 0 0 6992

Az 1912 és 1985 közt élt Kálnoky László első kötete (Az árnyak kertje) 1939-ben jelent meg, benne a Két vers című költeménnyel:

.

.

                        I.

.
Mint a karnagy, ki hirtelen
megőrült és összevissza
csapkod pálcájával; a riadt
zenészek pár másodpercig
még követni igyekeznek,
nem tudva, mi történt
s a következő pillanatban
már elhallgatnak;
úgy kapkodtam én is
s magam ijedtem meg legjobban
a diszharmóniától.
A megzavart hangok
szétrebbentek az űrben
s úgy éreztem,
hogy felforrnak testem nedvei
és sejtjeim megtagadják
az adhézió és kohézió törvényeit.
Ugy tetszett pár pillanatig,
mintha nem volna súly,
földvonzás, csontrendszer, vérkeringés,
s mintha lehetne azonnal
szétrobbanni apró darabokra.
De nagyobb parancsnak kellett engedelmeskedni
és most csönd van.
Négy fehér fal bámul körül
s minden hang
szűrőkön át jut el hozzám.
Az éjszaka fekete lepedő,
melyen csak a megzavart képzelet
játszat moziképeket.
A hős is
már inkább komikus, mint tragikus
helyzetekben mozog
s a szív és agy, lassan megnyugodva
csendesebb lesz.
De nem hangzik fel újra a harmónikus
és tömör zene,
mely, mint az áradás,
töltötte be a termeket.

.

.

.

És a kötetben közvetlenül utána olvasható a hangjával meghatározó, de akár Kosztolányinak is íródhatott volna gyönyörű verse:

.

.

   Óda Charles Baudelaire szelleméhez

.
                            I.

.
A végtelen kopár rónáin vándorolva,
míg forró fény zuhog, a lélek szomjazik.
A szél a kútakat homokkal tele hordta
s gyengülő lábai gépiesen viszik


a láthatár üres, kéklő félgömb-falának,
majd földre térdepel és gyors kezekkel ás,
de fürge ujjai forrásra nem találnak
s érzi, hogy terjedez benne a pusztulás


s már úgy kerülgeti, mint dögmadár a légben
a lenti rét gyepén a fekvő katonát
s vijjogva sürgeti, hogy végre véget érjen
a haláltusa s ő bőséges lakomát


csaphasson a tetem terített asztaláról,
hol csőre húsba váj és gyomrot bontogat
s felszáll, ha jóllakik, majd elnyeli a távol
s a nap szárítja szét a sárga csontokat.


Tizennyolc éven át láttam a gyér növényzet
között élősködő, tengődő, satnya fajt,
az emberbarmokat, kiket a csorda-végzet
alagutakon át a vágóhídra hajt

és szunnyadt a remény, mint lomhavérű szajha,
ki végkép elhízott s üzletre nem talál
s nem szólott égi hang felém, mely megmutassa
hogy van más élet is és van különb halál.


Mint fiatal fatörzs, vártam, hogy a szekerce,
amely erdőket írt, majd engem is kidönt,
mikor váratlanul, mint mágikus szelence,
kinyílt egy barna bőrkötésű tömzsi könyv,


melyből varázsos és dús illatskála áradt
s lélek lengett elő, mely őrként járta át,
előttem szállva és szavakkal nyitva zárat,
a nagy szimbólumok hűs oszlopcsarnokát.


Egy lélek, mely saját áramkörébe kapcsolt
s eltünt a szédítő táj, a sivár vidék.
Ébredtem és a nap nem az előbbi nap volt.
Láttam, fejem fölé, hogyan teríti kék


üvegszínű egét a nyolcvan év előtti
Párizs s hogyan nyüzsög köröttem az avult
ruhájú nép, amely lármájával betölti
a levegőt s az eldübörgő lóvasút


elől hogyan szökik félre az utcagyermek.
Egy púpos éji őr gyújtott gázlángokat.
A korcsmaasztalon kopott kártyák hevertek
s láttam egy öreget, hogy borba mártogat


négyszögletű lepényt s fogatlan ajkkal majszol
s gyertyáját fújja az örvénylő levegő.
Karbolszag szállt fel a sötét kanálisokból
s mellékutcákon át testetlen, lebegő

léptekkel vezetett a kéz s együtt figyeltünk
sovány macskákat és egy nyomorék anyót
követtünk hosszasan és gondosan, míg eltünt
a vonal, amelyet botjával porba rótt.


                             II.


Te, akit egyedül vallok csak mesteremnek,
mily éji óceánt borít föléd a holt
idő áramlata, míg bennem megteremnek
e verssorok s nekik a Belőled kivont


fluidum életet és keserű erőt ad.
A holt szív füveket ekként termékenyít;
hajszálcsöveken át savat és égni hőt ad
s a karcsú szárakon zöld mérge felvirít.


Hol vibrál utolsó mosolyod már a térben?
Szelid tekinteted az ürben merre jár?
Mint vizsgálóbíró szonettjeid kikérdem.
Szállnék s bukdácsolok, mint nagy gázlómadár.


Mikor a párizsi kórház bús ablakán át
utólszor nézted el az alkonyi eget,
hol lágyan lengtek a bíborszín esti párák
s Rajtad a tisztulás dicsfénye lebegett,


hol jár a pillanat, hányadik végtelenben,
a rettentő csillagdzsungelben merre fut
s hol bújdosol Magad a roppant bálteremben,
hol, mint ezüst uszály, húzódik a tejút?


Hosszú ezüst uszály, melyet a bálkirálynő
hanyagon vonszol az álarcosok között
s fényére ott tolong nyomában, s mint az ár, nő
a sokaság, a dús jelmezbe öltözött

Jegyek: a Vízöntő, a Kos, a Rák, a Mérleg,
Oroszlán s Bika, mely hajlott szarvára tűz
pár bolygót könnyedén s útjából félre térnek
az Olló, Ikrek és a fénylő testű Szűz.


Vagy csupán légkörünk fénytörő közegének
üres játékai, melyeknek a hanyag
és megcsalt szem örül s csak játszanak a fények;
ám örök fekete az elhagyott anyag


s Téged is eltakar a léttelen sötétség;
Feletted áll a csend, a roppant kriptabolt,
melynek a légüres tér elfojtotta mécsét
s agytekervényeid üres játéka volt


minden műved. Lelked felszívta rég a semmi
s úgy tünt el, mint tüzes kohóba hullt virág.
Balga kísérlet ez, vakon utána menni.
Új Aeneasz előtt nem nyílik alvilág.


A szavak keserűn kacagnak és a zsarnok
kétség, mint tompító, lassú méreg hat át,
de közben hajtom a törékeny imamalmot
s elszántan mormolom az együgyű imát:


»Ringassa lelkedet egy különös mennyország,
hol az örökfényű és tropikus nyarat
a lelkek, mint aranyruhát pompázva hordják
s hol az árnyékadó datolyafák alatt


függőágyad a dúscsípőjű malabár nők
hintázzák. Énekük, mit lágy szél messze hord,
pompázva lengjen a légben, hogy megcsodáld őt
s kupádba szüntelen töltsék a pálmabort.


Áradjon el nehéz és exotikus illat,
mely, mint a prémeké, vagy mint a pézsmaszag,
egy kissé undorít, de mégis szívedig hat,
ha évek óta zárt szekrényből felszakad.


Ne érezd már soha a fájó nyugtalan kínt.
Ne kínozzon a zord és spleenes alkony ott.
Néger rabok vigyék hordszéked, a palakint
s szabad tenger felett ragyogjon balkonod.


S az est nagy baglyai égő vörös szemekkel
bókoljanak Feléd, mint bölcs barátaid.
Példát mutassanak Számodra és Te lesd el
kiegyensúlyozott nyugalmuk titkait,


hogy démonaid is nyomodat elveszítsék:
az ártó angyalok, a hét szörnyű öreg
s a lassú Mardosó, ki ellen nincs segítség,
fogával életed fáját ne rágja meg.


Sorsod ne hozza, hogy csak rongyszedők borát idd;
aranytálakkal és serleggel megrakott
asztalnál üljenek körötted cimboráid:
Rubens, Delacroix s a többi Fároszok.


S hadd üljünk ott mi is, leghívebb hódolóid.
Legyen terítékünk nekünk is a csodás
vendégségben, ha majd a földről menni szólít
és hosszú útra hív a végső utazás.«

.

.

.

               Október

.

Lehajtja rőtarany fejét az erdő.
A levegő friss újbor-íze csíp.
A párás dombhajlat felől kesergő
melódiát fütyül az őszi síp.


Szőllőt hoznak kosárban, prést csavarnak.
Sárgul a hegy – itt-ott kopár darab –
és mélyvörös foltjával a fagyalnak
elcammog a szálló felhők alatt.


Bár lennék őszi felhő, melynek alját
a szélkutyák nyers-hús-színűre nyalják,
vagy szilvafőző üst fölött a gőz!


Legyek hozzád hasonló, barna, bölcs rög,

s ti megbékélten fonnyadó gyümölcsök.
Te légy koporsóm, diadalmas ősz!

.

/Kálnoky László; a második,

Lázas csillagon című kötetéből/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.10.12 0 0 6991

.

           Őszi morfium

.

Ne gondoljátok, hogy én nem tudom:
Mi készül itt, mi foly nap-nap után.
Jól tudom én: haldoklik a világ,
Mindennap egy torony dől, bástya omlik, -
S ez a bűbájos őszi délután
Lehet, hogy az utolsó délután.
Körül minden hörög, agonizál,
Vonaglik és vergődik vad viharban, -
De itt - világontúli hallgatás,
Csak egy szellemujj lapoz az avarban.
Világ estéje - emberalkonyat.
De ez a csendes, győztes őszi erdő,
Ez akkor is lesz, ha mi nem leszünk,
Ez megmarad, ha ember nem marad,
A világ felett győztes ez marad.
Felségesebb ritmussal orgonál majd,
Telibb tüdővel vesz lélekzetet,
Szűzen foganja, kín nélkül szüli
És könnyen hullatja a levelet.
Embersorstól és bűntől szabadon.

.

Ó, beteg vagy világ, nagyon, nagyon.
De én nem állhatok be orvosodnak:
Halott szépségek hirdetője én,
Keverője az őszi morfiumnak.
Parancsot, törvényt írjon neked más,
S nyujtson, ha még tud, segítő kezet, - -
Én nyujtom ezt a titkos kék eget,
Ezt a világontúli hallgatást,
E milliárdnyi nesztelenül hulló,
Könnyen haló, ragyogó levelet.

.

Vegyétek: ez az őszi morfium.
A haláltusán enyhít, úgy lehet.

.

/Reményik Sándor, 1931 október 13./

.

.

A nagyon közel 86 éve írt verset a Romon virág című, 1935-ben kiadott, kötetben találtam.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.10.10 0 0 6990

.

        Októberi séta

.

                        1

.

Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.
.
Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.
.
Lombját a gally, nézd, mily kimélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.
.
Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.
.

                         2

.
A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.
.
Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.
.
De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.
.
Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.

.

/Áprily Lajos; az 1923-ban megjelent,

Esti párbeszéd című kötetéből/

 

.

A nyolcvanadik életévében elhunyt költő 130 évvel ezelőtt, november 14-én született.

.

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=fm3--ZdrIsQ

.

A zeneszerző kiadója felkérésére 1876-ben havonta írta Évszakok című zongoraciklusát. A karakterdaraboknak aktuális címeket adott: a fenti az Őszi dal (d-moll, egy fájdalmas és nagyon dallamos andante). 

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.10.09 0 0 6989

.

     Im Oktober 1849

.

Gelegt hat sich der starke Wind,

Und wieder stille wird's daheime;

Germania, das große Kind,

Erfreut sich wieder seiner Weihnachtsbäume.

 

Wir treiben jetzt Familienglück -

Was höher lockt, das ist vom Übel -

Die Friedensschwalbe kehrt zurück,

Die einst genistet in des Hauses Giebel.

 

Gemütlich ruhen Wald und Fluß,

Von sanftem Mondlicht übergossen;

Nur manchmal knallt's - Ist das ein Schuß? -

Es ist vielleicht ein Freund, den man erschossen.

 

Vielleicht mit Waffen in der Hand

Hat man den Tollkopf angetroffen

(Nicht jeder hat soviel Verstand

Wie Flaccus, der so kühn davongeloffen).

 

Es knallt. Es ist ein Fest vielleicht,

Ein Feuerwerk zur Goethefeier! -

Die Sontag, die dem Grab entsteigt,

Begrüßt Raketenlärm - die alte Leier.

 

Auch Liszt taucht wieder auf, der Franz,

Er lebt, er liegt nicht blutgerötet

Auf einem Schlachtfeld Ungarlands;

Kein Russe noch Kroat' hat ihn getötet.

 

Es fiel der Freiheit letzte Schanz',

Und Ungarn blutet sich zu Tode -

Doch unversehrt blieb Ritter Franz,

Sein Säbel auch - er liegt in der Kommode.

 

Er lebt, der Franz, und wird als Greis

Vom Ungarkriege Wunderdinge

Erzählen in der Enkel Kreis -

»So lag ich und so führt ich meine Klinge!«

 

Wenn ich den Namen Ungarn hör,

Wird mir das deutsche Wams zu enge,

Es braust darunter wie ein Meer,

Mir ist, als grüßten mich Trompetenklänge!

 

Es klirrt mir wieder im Gemüt

Die Heldensage, längst verklungen,

Das eisern wilde Kämpenlied -

Das Lied vom Untergang der Nibelungen.

 

Es ist dasselbe Heldenlos,

Es sind dieselben alten Mären,

Die Namen sind verändert bloß,

Doch sind's dieselben »Helden lobebären«.

 

Es ist dasselbe Schicksal auch -

Wie stolz und frei die Fahnen fliegen,

Es muß der Held, nach altem Brauch,

Den tierisch rohen Mächten unterliegen.

 

Und diesmal hat der Ochse gar

Mit Bären einen Bund geschlossen -

Du fällst; doch tröste dich, Magyar,

Wir andre haben schlimmre Schmach genossen.

 

Anständ'ge Bestien sind es doch,

Die ganz honett dich überwunden;

Doch wir geraten in das Joch

Von Wölfen, Schweinen und gemeinen Hunden.

 

Das heult und bellt und grunzt - ich kann

Ertragen kaum den Duft der Sieger.

Doch still, Poet, das greift dich an -

Du bist so krank, und schweigen wäre klüger.

.

/Heinrich Heine/

.

.

.

    1849 októberében

.

Elültek már a vad szelek,

és házunk táján csend van újra;

Germánia, a nagy gyerek

karácsonyfát díszítget felvidulva.

 

Családi boldogság a fő,

ki többre vágynék, ráfizetne.

Régi fészkébe, a tető

alatt, hazatalál a békefecske.

 

Békén pihen erdős folyó,

szelíd holdfény füröszti őket;

egy csattanás — talán golyó?

Tán jóbarát volt, kit most főbe lőttek.

 

Talán még fogta fegyverét,

így leltek rá a vakmerőre

(bölcsebb volt nála a derék

Flaccus, aki eliszkolt jóelőre).

 

Csattanás ... Most röppenne fel

egy Goethe-ünnepi rakéta? –

Ha Sontag sírjából kikel,

tűzijáték ropog – a régi nóta!

 

Jön Liszt, a Franci, ő is él,

nem látja őt vérben fürödve

valamely magyar csatatér;

orosz vagy horvát fegyver meg nem ölte.

 

A szabadság mentsvára rom,

száz sebből vérzik Magyarország,

de nincs seb Franci lovagon,

s szekrényében nem lett szablyája csorbább.

 

A Franci él, s mint tisztes agg,

csodákat mesél majd Magyarhon

harcáról unokáinak:

Így álltam ott, így forgattam a kardom !

 

Ha e szót hallom, „magyarok",

szűknek érzem német zekémet,

keblemben tenger kavarog,

és mintha trombiták köszöntenének!

 

Fölcsendül szívem rejtekén

a monda, mit elnyelt a távol,

a harci dal, a vad s kemény –

ének a Nibelungok alkonyáról.

 

A hősök sorsa ma is egy,

így dalolták meg hegedősök,

megváltozhattak a nevek,

de ők a régi „hírövezte hősök".

 

Soha sorsot, ily ismerőst;

zászlói bár büszkén dagadnak,

ősi szokás szerint a hőst

legázolják nyers, állati hatalmak.

 

S most háborúba ellened

ökör s medve vállvetve szálltak.

Elbuksz, de vigaszod lehet,

magyar, a minket ért csúfabb gyalázat.

 

Kik veled vívtak nyílt tusát,

becsületes vadállatok csak;

de farkasok, disznók s kutyák

azok, kik bennünket igába fogtak.

 

A győzők bűze fojtogat,

nyínak, csaholnak és röfögnek.

De csitt, költő, kíméld magad -

Beteg vagy ám, s hallgatni volna bölcsebb.

.

/Kálnoky László fordítása/

.

.

.

       1849 októberében

.

Alábbhagyott a vész, a szél,

Megint mély csend honol hazánkban;

Germánia nagy gyermekként

Ismét ujjong, s díszít karácsonyfákat.

 

Családi boldogság a cél –

Elég ez! Bajt nem húz magára –

A békefecske visszatért,

S rak fészket haza s ház oromzatára. 

 

Folyó, erdő nagy csöndben áll,

Halvány hold fényétől ölelve,

Csak néha szól - Egy durranás? -

Talán barát az, akit most megöltek.

 

Talán fegyvert fog még e kéz,

Naív harcosra így lelének,

(Nem mind ily buta s hű vitéz,

 Flaccusok bizony merészen leléptek.)

 

Nagy durranások hangja száll,

Goethe-ünnep!, rakéták sorban,

Kilép a sírjából Sontag,

E fényes üdvözlés neki – ósdi nóta.

 


Felbukkan Franz Liszt, a hős,

Nem fekszik ő most vérbe fagyva

Magyarhonban a harcmezőn,

Nem gyilkolta meg sem horvát se muszka.

 

Szabadság végső vára dőlt,

Magyarország halálos vérben,

De sértetlen Franci, „a hős ”

A kardja is így nyugszik a szekrényben.

 

Franci mint hős agg vitéz él,

S magyar harcáról csodadolgot

Unokáinak majd mesél –

> Vitézként így forgattam ott e kardot! <

 

Ha hallom magyar nép nevét,

Német zekémet szűknek érzem,

Alatta tombol tengerként

A szívem, trombita szól, s forr a vérem!

 

Felcsendül keblemben most,

S hosszan szól régi hősi ének,

Acél kemény harci riadó –

A bús dal, hol Nibelungok sírba térnek.

 


Mert hasonló a hősi vég,

Meg van írva ez ősregékben,

Mi változik, az csak a név,

Mind „hősök” fejükön „babér fejékkel.”

 

S mindig ugyanaz a sors jár,

A zászlók bár büszkén repülnek,

Bukó hős régen szokás már,

Bestiális hatalmak jót legyűrnek.

 

Ökör megölelte medvét,

Szilárdan szövetségre léptek,

Magyar, vigasz, bár elestél,

Nagyobb szégyen, mit mások ránk kimérnek.

 

Azok őszinte bestiák,

Akik most letiportak téged,

Kiktől mi kaptunk rabigát,

Az mind álnok disznó, farkas meg véreb.

 

Ez mind ugat, röfög, vonít,

Taszít a győzők bűze, hangja,

De csönd, költő, bírd ki a kínt –

Aki beteg, bölcsebb, ha mélyen hallgat.

.

/Szalki Bernáth Attila fordítása/

 

 

És egy több mint száz évvel későbbi

.

         Október 6.

.
A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.

.
Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő nem félt, csak arca széle
vetett rózsálló lobokat.
Mosolygott. Mit bánta, hogy vége?
Branyiszkónál nevét az égre
karcolta kardja, a híres.
Ez volt Dembinski hadsegéde,
Abancourt Károly ezredes.
S mi elfeledtük. A miniszter,
bár hívták, maradt egyedül.
– Az Aldunán – szólt – mély a gázló,
s vénember már nem menekül.
Leszek bitófán harci zászló,
ha sorsom ezt így rótta ki –
s habár magyar volt Csánÿ László,
úgy halt meg, mint egy római.
.
A többit, mintha friss, mély sebből
fröccsen szét érdes cseppű vér,
Kufsteinbe, Grácba, Josephstadtba,
Olmützbe vitte a szekér.
Huszan egy odvas pincelyukban,
nehéz bilincsben, pipájukkal
egyensúlyozták magukat:
így éltek, sakkoztak, dohogtak
és elmélkedtek, jó urak.
Kegyelmet vártak s forradalmat,
áldották-átkozták a hont,
és írtak vert hadakra verset,
tábornok Bemre disztichont.

.
Volt, aki bírta; más kivénhedt;
olyik megőrült, de az élet
sodrából mind-mind kiesett.
Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
gömbölyödtek a hitvesek.
S az ország rothadt. A rabságot
mindjárt megszokta, s elfeküdt
a földön, mint télvízkor vágott,
rózsás rügyekkel tele bükk.
E rügyből egy se bontott zászlót:
a nagy tavaszi láz heve
kilobbant, múló szalmaláng volt
vagy elköltözött másfele,
Londonba, New Yorkba, Turínba
és hűs lidércként messze táncolt.

.
Száz év – s a magyar börtönéjjel
nem változott száz év alatt.
Száz év – s az első fordulóra
ébredtetek és lassan róva
a lépést, méláztatok róla,
mit hozott Világos, Arad:
száz év – hűséges ingaóra,
én folytatom járástokat,
mások járják lépésetek,
s míg árnyékunk a kőpadlóra
hull – hány nap, hét és hónap óta! –
s kihúnyunk, pisla mécsesek:
sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
Árnyatok felénk integet.

.

/Faludy György,

az ávó pincéjében, 1950. október 6./

.

 

.

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.10.08 0 0 6988

.

Meister Stradivari schuf

             die Seele der Zaubergeige
.
.
Musik strömt aus dem Radio.
Eine Zaubergeige?
.
Die berühmt gewordene Asiatin,
mit ihren tollen, eigenwilligen
Interpretationen der klassischen Musik?
(Irgendwo in den Modulen
meiner grauen Zellen
werde ich ihren Namen wiederfinden!).
.
Doch, die Seele der Geige
höre ich in meiner Seele widertönen.
Auch den ungespielten Klang,
ähnlich wie die Schöpfer einer Stradivarius,
um die Geige richtig zu schaffen?
.
Meister Stradivari vernahm
erst den Klang in sich,
dann hat er die Hölzer gebogen,
gestreichelt, geschnitzt,
die Seele der Geige geschaffen!
(So muss es wohl gewesen sein?)
Damit ihre Töne frei schweben:
Die Tonwellen, die am Ende
im königlichen Schwung
zu ihrem Erzeuger zurückkehren?
.
Die Geige
ein holzumschlossenes Geheimnis
vom Vollblutmusiker entr
ätselt...
(Paganinis lachende und
schlutzende Geigen! Unvergessen!)

.

Jolan Rieger (1931 -    )

.

.

.

ÉS STRADIVARI MESTER

           MEGTEREMTÉ A HEGEDŰ LELKÉT

A rádióból zenezuhogás.
Miféle varázshegedű ez?

Az ázsiai lány, aki zenél, mára világhírű,

talán az ő zabolázhatatlanul friss

olvasata teszi?

Szürkeállományom legmélyén kotorászva
majd a nevét is előszedem valahogyan.


Ám közben a hegedű lelke
ver makacs visszhangot koponyámban.
Felcseng a korábban sose hallott hang,

mely után az egy és oszthatatlan hegedűt
építő Stradivari mester is sóvárgott.

Először önmaga legmélyén
lelte fel azt a hangzást,
aztán addig hajlítgatta,
csiszolta, formázta a falapokat,
mígnem kikerekedett belőlük a hegedű lelke.
(Törvényszerű lenne, hogy így esett meg?)
Hogy kiszabaduljanak végre lebegve
a rezgéshullámok, és fejedelmi menetben
áramoljanak vissza hozzá,
ki őket létre hívta?

Minden hegedű
fa belsejébe temetett titok,
csak vérbeli muzsikus képes kibontani...
(Paganini kacarászó, csúszkoráló
hangsorait elfeledhetjük-e?)

 


/Lackfi János fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.10.01 0 0 6987

.

     Engem szül az idő

.
„A művészet arra való,
hogy ne haljunk bele
az igazságba.”
                     (Nietzsche)

.
Az együgyű, néma kaktusz
heves szirom-lángokat vetett.
Én is úgy élem túl az igazságot,
hogy új munkába tévedek.
.
A virág lázas, örül,
míg szín-verése gyönyörű.
Olvassák, nem olvassák,
csak nevetek, ha hű
.
képmásommá lombosodik
ujjaim ágán a vers.
Egymaga törli el az ürességet,
robbanó életbe ha kezd
.
az írás, festmény, zene,
szobor. Méhében a semmi hiába nő,
mondja a csillag-szállta kaktusz,
engem szül az idő.

.

/Tornai József, 2007/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.30 0 0 6986

A Heti Válasz legutóbbi számában Hobóval beszélgetnek, és megakadt a szemem a Gulág-ihletésű magyar művészeti alkotások hiányának említésén. Talán kevesen élték túl, esetleg nem találták meg írásaikat, mint Radnótiét...

 

https://www.rbth.com/arts/2014/12/24/a_light_in_a_dark_place_great_works_of_culture_created_in_the_gulag_42503.html

 

Magyar utalások viszont vannak rá a barbárság későbbi éveiben:

.

.

A Három az ötödiken (=243) szonettjéből a 195.

.

Lehet, hogy most ez a Gulág?

.
Lehet, hogy csak a butaság
meg az ész harca, ami itt?
Hogy az egész azért folyik,
hogy ki harap, és mekkorát?

.
Hogy az igazság csak kabát?
Felvehetik hol úgy, hol így?
S aki nagyobbat hazudik,
az sétálhat benne tovább?

.
Lehet, hogy most ez a Gulág?
Csak elküldték az őreit?
S mivel ugyanúgy működik,
tele vannak a latrinák?

.
S hogy nincsen út, csak rajta át?
S hogy akkor egymásra kenik?

.

/Bertók László,

az 1995-ben megjelent kötetből/

.

.

.

  A barbárság éveiből

.

                        1

-------------------------------------

                        2

                  Barcarola

.
Az évtized most lassan elmerül
tutajon jár a vágy a ház alatt
a tornyok Monteverdit játszanak
a csatornára sárga hold terül
a sárga hold a rezgő sárga folt
a toronyban egy szál harangkötél
a tutaj izzik mint a lámpabél
a kontinens hatalmas lámpa volt
a kontinens most lassan elmerül
tutaj torony csatorna és gulág
három infarktus zúzda Petrográd
a zárt osztályra sárga hold terül
a sárga folt a rezgő sárga folt
de a csatornán kútkáványi lét
ad vízivárost vízivárosért
míg Ahmatova lassan ráhajolt

.

                        3

-------------------------------------

.

/Gergely Ágnes, 1997/

.

.

Egyébként a beszélgetésben említett Lengyel József írásai után a Püski Kiadónál jelent meg Rózsás János (1926-2012) Gulág lexikona, 2000-ben.

.

.

Gyurkovics Tibor (1931-2008) 2005-ben megjelent Skizofrén történelem című esszékötetében több írás hivatkozik a Gulágra, akár csak a Holt lelkek címűben.

.

 

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.29 0 0 6985

.

Az osztrák Georg Trakl (1887-1914) az igen rövid ideig élt költők egyike volt, bár korai halála szinte kódolva volt benne, hiszen súlyos depressziója, kábítózása  öngyilkossági kisérlethez vezetett, ahogy a nála négy évvel fiatalabb húgánál is; a jó zongorista, Dohnányi Ernő egyik berlini tanítványa is terhelt volt, aki 26 évesen már sikeresen ölte meg magát.

Georg Trakl nyomasztó élete a verseiben is megjelent, de van köztük persze a lentihez is hasonlóan kevésbé szomorú, ld. az alábbit,kapcsolódva szülővárosukhoz, Salzburghoz. A vers 1909. évi, és néhány  évvel később átírta, főleg a végét, benne a zenés betéttel.

A Mirabell kert a mesésen szép város egyik ékessége.

.

Trakl verseiből az ismertebb Hindemith és Webern is megzenésített hatot, az op. 23/2 vagy op. 23b (alt hangra, klarinétra, fuvolára és vonósnégyesre A fiatal lány címmel) alatt, illetve Webernnél az op. 14 (szopránra, klarinéttal, basszus klarinéttal, hegedűvel és csellóval) keretében.

.

.

     Farbiger Herbst (Színes ősz)

.

Der Brunnen singt, die Wolken stehn

Im klaren Blau, die weißen, zarten;

Bedächtig, stille Menschen gehn

Da drunten im abendblauen Garten.

 

Der Ahnen Marmor ist ergraut

Ein Vogelflug streift in die Weiten

Ein Faun mit toten Augen schaut

Nach Schatten, die ins Dunkel gleiten.

 

Das Laub fällt rot vom alten Baum

Und kreist herein durchs offne Fenster,

In dunklen Feuern glüht der Raum,

Darin die Schatten, wie Gespenster.

 

Opaliger Dunst webt über das Gras,

Eine Wolke von welken, gebleichten Düften,

Im Brunnen leuchtet wie grünes Glas

Die Mondessichel in frierenden Lüften.

.

.

.

       Musik im Mirabell

.

Ein Brunnen singt. Die Wolken stehn

Im klaren Blau, die weißen, zarten.

Bedächtig stille Menschen gehn

Am Abend durch den alten Garten.

.

Der Ahnen Marmor ist ergraut.

Ein Vogelzug streift in die Weiten.

Ein Faun mit toten Augen schaut

Nach Schatten, die ins Dunkel gleiten.

.

Das Laub fällt rot vom alten Baum

Und kreist herein durchs offne Fenster.

Ein Feuerschein glüht auf im Raum

Und malet trübe Angstgespenster.

.

Ein weißer Fremdling tritt ins Haus.

Ein Hund stürzt durch verfallene Gänge.

Die Magd löscht eine Lampe aus,

Das Ohr hört nachts Sonatenklänge.

.

/1912/

.

.

Utóbbit lehet meghallgatni zenei körítéssel, és ennek a fordításai ismertek.

Az alábbi felvétel címe is hibás, de a festmény kárpótol.

.

.

   Zene a Mirabellben

.

Egy kút zeng. Felhők fénylenek
a tiszta kékben széledezve.
Tűnődő szótlan emberek
járnak a régi kertben este.

.
Szürkék az ősök szobrai.
Madárraj száll a szemhatárnak.
Egy faun halott szemmel lesi,
hogy tűnnek éjbe könnyű árnyak.

.
Vén fáról vörheny lomb kereng,
beszáll az ablakon lebegve.
A tűz meglobban idebent,
mord rémet fest a szegletekbe.

.
Fehér idegen lép eléd.
Romfolyosókon eb fut átal.
Elolt egy lámpát a cseléd,
éjjel a fül halk muzsikát hall.

.

/Lator László fordítása/

.

.

.

Egy kút dalát a fellegek
fehéren elzárják a kéktől.
És sétálók merengenek
a kert közelgő éjjeléről.

.

Fakult márvány a sírokon.
Madárraj húz a messzeségbe.
Egy faun szemléli komoran,
hogy árnyak lépnek a sötétbe.

.

A rőt lomb a fáról lehull,
az ablakon bekarikázik.
A kályhában új lángra gyúl
a tűz, s a falra rávilágít.

.

Egy idegen a házba lép.
Omladék hull, kutya fut onnan.
Elolt egy mécsest a cseléd.
Fű alszik szonátazajokban.

.

/Vörös István fordítása/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.28 0 0 6984

.

Közel hétezer beírás van ebben a több mint tizenegy éves témában, ami kb. ugyanennyi izgalmas zenés verset jelent. A Fidelio-fórum haldoklása előtti időben beírtak egy része az Index-re tétel előtti időkben már tördelés nélkül jelenik meg, ami érthetetlen, nem is beszélve a témanyitás dátumáról, hiszen a fentivel ellentétben a 2015.08.18 11:46 időpillanat jelenik meg a téma fejlécén. Utóbbi valószínűleg az indexre tétel kezdete. Baj van a Fidelióval, amit az újabb bulvárcím is igazol a Puccini- népszerűsítés kapcsán. Bizonyára növekszik ilyenkor a kattintások száma és ezzel a reklámbevétel, de a kulturális ismeretterjesztés színvonala csökken, és az ilyen cikkeket már ki sem nyitom, de szégyellem magam a szerkesztők helyett.

.

A 700. beírásban megjelent vers tördelve:

.

.

   Egy szál hegedű


Egy szál hegedű állt mögém,
egy szál hegedű, hulló hajjal,
mintha csak az idő tövén
csimasz, csupaszra beretvált hajnal,

.
naptetovált, reggel-ragyás

csillag, aki mintha még élne,
ráigézi magamagás
fényét az emberi sötétre.

.
Hátrafordulok és sehol.

Mögém és mögém, újra és újra.
És valami suhogás súrol.
Minden ízem bebujdokolja.

.
Megvilágít minden homályt,
rávetít apámra, anyámra.
Születéseimből kivált,
rákopíroz minden halálra.

.
Előre s így keveredek
mindennel, mi lettemben voltam.
Sarjadó holnaplevelek
hullanak minden pillanatomban.
.
Mikorra egy leszek velük,
senki se mondja meg, melyik
volt fény, föld és hegedű.

.
Csak a zene feketedik.

.

/Bella István, az 1982-ben megjelent,

Emberi délkörön című kötetének

Egy szál hegedű kezdetű ciklusából/

.

.

.

Ugyanonnan egy másik vers a fiatalon elhunyt velszi bárdnak ajánlva:

.

.

        Levél az alvilágba
.
                                                                      Dylan Thomasnak

.
Előbb megölték a rózsák, s aztán az alkohol?
Vagy fordítva? A szirom-tőrű valóság
minden világszívben otthonol?
De elébb volt-e a lovaknál a lóság,
ki csillagot, s szerelmet abrakol?
A halálnál az, aki haldokol?!
Ó, vers, testem, ha elaltattatol,
ringass, ringattass, ringassatok ti, rózsák,
világ világa, legjobb, ha térdeden ringatol.

.
Kannibál sírú bölcső ez a föld.
Megrág mindenkit és kivet
magából mindent, aki élnijelölt:
kiköpi, kihányja a vulkáni emberkövet;
s esik, egyformán esik az eső arra, ki anyaölt
keres, s arra, ki anyaföldet ölet.
Ó, vers, testem, ha elaltattatol,
ringass, ringattass, ringassatok ti, rózsák,
világ világa, legjobb, ha térdeden ringatol.

.
Mégis, gyönyörűn kell, te fiú-Orpheus,
te világra visszarévült szív-zene,
farmernadrágos ihlet, szűzpatás száj, ki a hiúz
alkoholsárga szájában is szelidítene,
bár fölhurkolt estéiddel, ha a setétbe símulsz,
nem lesz bárány a farkas, a tanktalp se eke.
Ó, vers, testem, ha elaltattatol,
ringass, ringattass, ringassatok, ti rózsák,
világ világa, legjobb, ha térdeden ringatol.

.

.

.

Dylan Thomas több versét is megzenésítették, lefordították magyarra is, köztük a talán legismertebbet az eredeti vagy más címen:

.

.

     Do not go gentle into that good night

.

Do not go gentle into that good night,

Old age should burn and rave at close of day;

Rage, rage against the dying of the light.

 

Though wise men at their end know dark is right,

Because their words had forked no lightning they

Do not go gentle into that good night.

 

Good men, the last wave by, crying how bright

Their frail deeds might have danced in a green bay,

Rage, rage against the dying of the light.

 

Wild men who caught and sang the sun in flight,

And learn, too late, they grieved it on its way,

Do not go gentle into that good night.

 

Grave men, near death, who see with blinding sight

Blind eyes could blaze like meteors and be gay,

Rage, rage against the dying of the light.

 

And you, my father, there on the sad height,

Curse, bless me now with your fierce tears, I pray.

Do not go gentle into that good night.

Rage, rage against the dying of the light.

.

.

A megzenésítések közül (időrendben Elisabeth Lutyens, Igor Stravinszkij, John Michael Hearne, Wallingford Riegger, John McCabe, Richard Orton, Graham Whettam, Horace Reisberg, John Cale és Wayne L. Davies) először a legismertebb szerzőét idézem meg, majd egy rockos újabbat Thomas egy ma is élő honfitársától:

.

https://www.youtube.com/watch?v=9fA87UOZfIM

.

https://www.youtube.com/watch?v=maISWZ8Tpsc

.

Csöndben ne lépj az éjszakába át

Csöndben ne lépj az éjszakába át,

Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.

Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

 

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,

Mert nem volt villám-cikázó ajak,

Csöndben nem lép az éjszakába át.

 

A jó, ki hullámüttön jajt kiált,

Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,

Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

 

A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,

S ím késve eszmél: csupa kín a nap,

Csöndben nem lép az éjszakába át.

 

A zord tudja, bár verje vaksiság,

Hogy lehet meteor-szemű ki vak,

Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

 

Apám, míg lábad bús oromra hág,

Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.

Csöndben ne lépj az éjszakába át,

Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

.

/Nagy László fordítása/

.

.

.

Ne ballagj csöndben amaz éjszakába

.

Ne ballagj csöndben amaz éjszakába,

lobogj, öregkor, a jó szürkületben:

tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála.

 

A bölcs, mert villám nem pattan szavára,

s bár a homályt végül megérti rendben,

nem ballag csöndben amaz éjszakába.

 

A jó, ha már több hullám nem dobálja,

a zöld öbölt siratja s elveszetten

tombol, dühöng, ha jő a fény halála.

 

A szertelen, ki a napot cibálta

röptében, s most tettétől visszaretten,

nem ballag csöndben amaz éjszakába.

 

A zord, ki vaksin haldokolva látja:

meteorláng vidulhat vak szemekben,

tombol, dühöng, ha jő a fény halála.

 

S apám, te, a bús magaslaton állva,

vad könnyek közt átkozz vagy áldj meg engem.

Ne ballagj csöndben amaz éjszakába.

Tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála.

.

/Vas István fordítása/

.

.

Ne jámboran merülj az éjbe át

.

Ne jámboran merülj az éjbe át,

Napzártán dühvel izzon agg-korod,

Szidd őrjöngve, bőszen a fény-halált.

 

Bár vég-homályt helyénvalónak lát

A bölcs, s mert szói nem villám-bogok,

Nem jámboran merül az éjbe át.

 

Hogy gyarló tette tetsz-hírnévre vált,

A jó, búcsúzván kínnal felzokog,

Bősz-őrjöngve szidja a fény-halált.

 

Röptében fonva dalba sugarát,

A vad rádöbben: nem bánthat Napot,

Nem jámboran merül az éjbe át.

 

Halálán éri meg, hogy újra lát,

A zord, vak szeme meteor; ragyog,

Bősz-őrjöngve szidja a fény-halált.

 

Apám könyörgöm, átkozz bár, vagy áldj,

Csak tombolj szánalmas gőg-ormodon,

Ne jámboran merülj az éjbe át.

Szidd őrjöngve, bőszen a fény-halált.

.

/Rossner Roberto fordítása/

.

.

A bársony éjszakába csendesen ne térj meg

.

A bársony éjszakába csendesen ne térj meg

Égessen vén korod, ha napod alábukott

Lázadjon a lélek, ha kihunynak a fények.

 

Bár az alkonyat rendjén van a bölcsek értelmének

Mert szavuk cikázó villámként nem futott

A bársony éjszakába csendesen ne térj meg.

 

A jó, ki könnyezi, ha hullámok zenélnek

Zöld öbölben táncolnak törékeny tettei

Lázadjon a lélek, ha kihunynak a fények.

 

A vad, mámoros űzője Héliosz szekerének

Csak későn ébred rá, hogy utol nem érheti

A bársony éjszakába csendesen ne térj meg.

 

A komor, ha a halál nyújt vak vigaszt a szemének

Lángokként gyulladnak benne meteorok

Lázadjon a lélek, ha kihunynak a fények.

 

És te, atyám, uralkodója bánatom egének

Átkozz vagy áldj meg, hozzád imádkozok

A bársony éjszakába csendesen ne térj meg

Lázadjon a lélek, ha kihunynak a fények.

.

/Libor Zoltán fordítása/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.27 0 0 6983

.

Lehet

.
Lehet, hogy mindig ekkora gyűlöletben
éltek.
Lehet, hogy titkon tovább is tulajdon
kannibál népével tartott Robinson
házába beépítve Péntek.
Lehet a Megváltót szorult és jéghideg
esztelen esetben, kivégzés hajnalán
szokás csak hívni,
különben ölni kell, fuldokló irigyen,
félve, sunyítva, sárban és vérben is
egymásra fonódva fürdeni,
harapni, karmolni, vívni.
Lehet, hogy még nem is emberek,
már nem is emberek, hogy ezt a Földgolyót
valami tévedő kozmikus Trianon
adta kezükre.
Lehet, hogy mindennek ez a kék
buta ég, ez a bús reneszánsz, ez a
Bach-muzsika mégis a tükre.
Lehet, hogy irgalmas, szorgalmas, kegyelmes,
szerelmes, fegyelmes csakis így – mégis így
lettem, lehettem:
ebben a mindig is
ekkora esztelen
gyűlöletben.

.

/Lászlóffy Aladár/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.26 0 0 6982

.

  Ódivatú szerelmi vallomás


Ne várj udvarlást, szép kisasszony, tőlem:
nem kurizálok néked nagybőgővel
két combom közt, s ablakodhoz sem állok
hegedűvel nyekegni szerenádot;

.
szívszaggató elégiát sem szerzek
Ámor nyiláról, mely halálra sebzett,
rühellem az új módit, mivel – ó jaj! –
ajkamon több mosoly fakad, mint sóhaj.

.
Nem epedek, táncolok, nem cifrázom,
ujjamból a szonettet ki nem rázom,
s nem hirdetem nagy gesztussal: – „Kegyetlen
úrnőm, figyeld, mint pusztít el szerelmem.”

.
Fogaid gyöngysoráról nem beszélek
s orcád rózsáiról; örök hűséget
sem esküszöm, de mellesleg és főleg
ígérem, hogy jóízűen meglőlek.

.

.

Sir John Davies (1569-1626);

Faludy György fordítása

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.25 0 0 6981

.

                 Táncszóra

.

.
                        (Hivogató)

.
A tánc honnan támad? talán a csizmákból?
vagy moháscsipkéjű fürge sarkantyukból?
nem abból, sem ebből, sem abból, nem másból,
csak szellőt utánzó vérünk szállásából,

.
vízünk sikságából, hegyünk tetejéből,
ragokkal megrakott szavunk közepéből,
vetésből, ahonnan fölszáll a pacsirta,
akár az emberek fölszabadult kínja,

.
mámoros az égben, de mire lehullna
örül, ha a főszél messzi el nem fújja,
a szívünk pacsirta, a szél sose áll meg,
s ha mégis megállna, magától dallá lesz.

.

.
        (Leánytánc)

.
Párod én leszek,
hozzád lépkedek,
mint a rózsa napvilághoz
illeszkedek,
.
tehozzád megyek,
oldalt libbenek,
hátulról előre hajlok,
vedd hívségemet,

.
hűséges leszek
nem ereszt szemed
én sem engedlek el immár
szép kedvesemet.

.

.
        (Férfitánc)

.
Nyissátok ki a kaput,
táncba térül minden út,
kezdődik a férfitánc
erős tánc, akár a lánc,

.
ki perdülne karomba?
társam, párom ki volna?
aki velem táncba áll,
elkerüli a halál,
.
brúgó-bőgő, cimbalom,
följött fényes csillagom,
tapsom csattan lábamon,
igazgyöngy homlokomon,

.
hopp-la hopp-la trallalla
isten bujt a lábamba,
ördög a derekamba,
gyönge lánykéz hajamba

.
szelet vetek markommal,
testem levegőt forral,
ki perdülne karomba?
társam párom ki volna?

.
táncba térül minden út,
döntsétek ki a kaput,
csikorogjon, zördüljön,
lábam alá döndüljön!

.

/Ágh István, az 1977-ben megjelent,

Jól vagy? című kötetéből/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.24 0 0 6980

.

Tolnai Ottó

1. távirata new yorkból domonkos istvánnak uppsalába

.

nagyon elkeveredtem valahol a manhattan-en
noha azt mondják olyan mint egy kockás füzetlap
nem lehet eltévedni de hát én éppen a kockás
matematika-füzetekben tévedtem el mindig
elkeveredtem nagyon pedig akkor
az első hónap után már kezdtem otthonosan mozogni
ám hirtelen sikerült megkapaszkodnom egy míniumos korlátban
s így nem zuhantam a tojássárga taxik alá
nem tudtam hol vagyok hová akarok menni
mit is keresek ebben a zöld üveg bábelban
amit egy elvétett baseball-labda minden pillanatban
összedönthet csörömpölve
és egyáltalán egész semmis életem stb
néhány hete olvastam volt kerouac naplójában
ginsberg megkérdezte a jazz-zenész lester youngtól
mit csinálna ha ledobnák new yorkra az atombombát
s ő azt felelte kivenne egy drága ékszert a tiffany kirakatából
később mivel ez a párbeszéd eléggé megfogott
valahogy eszembe jutott az első atombomba fedőneve
manhattan volt majd egy napon pedig világossá vált előttem
a szó szoros értelmében megvilágosodás volt
hogy tulajdonképpen magukra dobták
manhattan-re a manhattant
szóval hogy már rég megtörtént
s lester nem vette ki az ékszert
én meg itt állok a gomba közepén gügyén mint egy napernyő alatt
de aznap már túl voltam ezeken az eszmefuttatásokon rég
ahogy bartók mondotta éppen itt túl ezeken az atomizéken
csak egyszerűen elvesztem a manhattan-en
elveszejtettem magam
egyszerűen lebénultak a lábaim
(tán trombózis lelki okokból kifolyólag)
még nem tudtam sírni vagy sikítani kezdek-e
csak szorítottam a vörös korlátot és bámultam
a zöld üvegfalak között suhanó tojássárga taxikat
s akkor lépteket hallottam az üvegfalak
üveghegyek mögül az óperenciás tengeren túlról
látni véltem ahogy kanizsán (európában)
koncz pista bezárja ügyvédi irodáját
és elindul haza a templom a tűzoltólaktanya a kórház mellett
a széles utcán édesanyjához ebédelni
egyenletes ritmusban rakva egymás mellé
kis lábait nagy hasa alatt
s láttam ahogy délutáni fiestája után megy vissza
hogy szép sorban újra fogadja az embereket
akik halni válni akarnak vagy loptak gyilkoltak éppen
s láttam ahogy este ismét bezárja irodáját
és indul haza vacsorázni édesanyjához
meginni maga gyártotta sörét a nagy barna bögréből
csak kis lábaira ügyeltem (bal-jobb-bal)
és lassan én is megtettem ott a manhattan-en az első lépést
őt fixálva lassan én is reanimáltam nagy csámpás lábaimat
s elhatároztam az első postáról sürgönyözök
uppsalába (európába)
valamit arról hogy koncz pista az egyetlen
tájékozódási pontunk (fogódzónk) a világban nekünk
akik a költészet felszíni kalandját is végig akartuk csinálni
és a vörös korláton át a mélybe zuhantunk
s most a kénes közegben vakon kóválygunk
de neked nem kell magyaráznom milyen bonyolult
egy sürgönyt feladni itt new yorkban (legalábbis nekem)

.

.

Az 1986-ban megjelent Gyökérrágó című kötet fenti versében megidézett Lester Young 50. életévében hunyt el New-Yorkban 1959-ben. Számos jazz-formációban játszott, főleg tenor szaxofonon, de néha klarinéton is.

Az alábbi videó második számában (a 2:20 perctől) hallható is:

https://www.youtube.com/watch?v=LCV_wB9c8zw

 

A harmadik számban (5:30-tól) pedig további remek muzsikusok csatlakoznak hozzájuk.

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.23 0 0 6979

.

.

                 Szieszta

.
déltájt ebéd után minden tudományom
ruhástul végigvetem magam az ágyon
és sunyi-mozdulatlan mint a tetszhalott
várom várom hogy tán majd csak elszunnyadok

.
de a kegyes óhaj már amilyen gyatra
váltig felijedek minden gondolatra
nincsen az a zene nincsen az az ének
ami jó elringatónak gondűzőnek

.
nagy-erős varázsige hogy elkergesse-
hajtsa rémületeimet messze-messze
rámbocsátkozzék az álom feketéje
és bársonyfüggönyében többé ne félje

.
pilisem RÉM-HORDÁIT ha rámuszulnak
(őrzőangyal védő tegumentum hol vagy?)
már zúdul a TATÁR HORDA fel a pástra
holott a földjébe nyakig beleásva

.
ott vagyok ott lesem-várom a lópatát
hogy majd koponyámba tarkóig belehág
agyvelő-freccsentő nyargaló patkója
(ki büntet? mért büntet? jaj ez az az óra:)
.
ha fel-felriadok ez a HORDA vágtat
felém- s rám szétreccsentve csontkoponyámat
nyakig-föld! magamat mind mélyebbre ásom
s csak annál jajveszékelőbb sivalkodásom

.
jaj nap mint nap ezt kell elszenvednem eztán:
így végzem lópaták alatt a sziesztán
déltájt ebéd után minden tudományom

ruhástul végigvetem magam az ágyon

.

/Határ Győző Plasztikzacskójából/ 

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.13 0 0 6978

Jó újra elolvasni ide már beírt verseket, ahogy jó újra meghallgatni zeneszerzők "utolsó" műveit! A következő linken van másik Weöres-vers is:

.

http://forum.index.hu/Article/showResultList?o=&aq_text=%22a+hangz%E1s+hasad%E9kai%22&aq_cre=0&user_id=&topic_id=9224468&forum_id=9222872&aq_ext=0&t=9224468

.

A tényleg utolsó befejezett Beethoven-vonósnégyes (op. 135, F-dúr) egy ihletett előadása:

.

https://www.youtube.com/watch?v=MVOQu481uZQ

.

A fenti link alatt említett másik utolsó összefüggő szerzeménye az 1825-ben elkezdett B-dúr kvartett (op. 130), amelyben az eredeti záró tétel a később op. 133-asként ismert Nagy fúga; Egy majdnem magyar együttestől az op. 130 eredeti változatát emelem be.

.

Az 1967-ig fél évszázadon át működő Budapest Vonósnégyest alapítói három magyar és egy holland muzsikus voltak: a 24 éves Hauser Emil primárius, a 25 éves Indig Alfréd a szekund, a 31 éves brácsista, Ipolyi István, a legidősebb a holland Harry Son volt (37 évesen). Az alábbi felvételen már mások játszottak (Josef Roisman, Alexander Schneider, Boris Kroyt és Mischa Schneider).

.

https://www.youtube.com/watch?v=JUd1Kc_FQxU

.

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.12 0 0 6977

Már tart a szüret, folyik a must - és a bor a legrejtettebb tartalékokból. Hangosak a szőlőskertek, visszhangzik a táj.

.

    Visszhangos dal

.

Sokat mutat borban a gyöngy,
ha akar.
Fényes, mint az első őszi
ravatal.
Bőbeszédű, mint a gyermek,
ha ígér.
Törleszkedik, mint állat, ha
enni kér.

.

Színe minden pillanattal
változik.
Áldást oszt, majd elringat az
átokig.
Áttetsző, majd tört fehérrel
hiteget.
Pipacsot tép, vérrel festi
az eget.

.

Jó ivónak üdvössége
jó bora.
Többet ér, mint tucat derék
cimbora.
Többet ér, mint tucat omlós
szerelem.
Ezer ujjal zongorázik
a szíven.

.

Ezer hanggal andalítja
a fület.
Fennköltebb, mint aranyművű
feszület.
Finomabb a pókfonálú
kelménél,
amit könnyű sóhajtással
eltépnél.

.

Íze, mint a testet öltött
napsugár.
Bódult éjméz, ereidben
csordogál.
Haragoszöld, fanyar hullám
torkodon,
legrejtettebb éneden is
átoson.

.

Sokat mutat borban a gyöngy,
csupa jót.
Ezer karral öleli az
álmodót.
Ezer karddal hasogatja
az időt.
Visszhangossá bűvöli a
levegőt.

.

/László Noémi, 2006/

.

.

.

És az eredeti hangok:

.

            Fóti dal

.

Fölfelé megy borban a gyöngy;
     Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
     Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
     Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
     A göröngy.

.

Testet éleszt és táplál a
     Lakoma,
De ami a lelket adja,
     Az bora.
Lélek és bor két atyafi
     Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
     És remek?

.

Víg pohár közt édesebb a
     Szerelem.
Ami benne keserű van,
     Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
     Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
     Ha szeretsz.

.

Érted csillog e pohár bor,
     Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
     Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne
     Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
     Vagy bucsút.

.

Hejh barátom, honfi társam,
     Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
     Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
     Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
     Több ily nedv.

.

Borban a bú, mint a gyermek,
     Aluszik.
Magyar ember már busúlt sok
     Századig.
Ideje hogy ébredezzen
     Valaha:
Most kell neki felvirúlni
     Vagy soha.

.

Bort megissza magyar ember,
     Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
     A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
     S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
     Valamit.

.

No de se baj, máskép leszen
     Ezután;
Szóval, tettel majd segítsünk
     A hazán.
Ha az isten úgy akarja
     Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bűnt,
     Nem hagyunk.

.

Rajta társak hát, igyunk egy
     Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
     Félre most:
A legszentebb -, legdicsőbbért
     Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
     Gazdag tort!

.

A legelső magyar ember
     A király:
Érte minden honfi karja
     Készen áll.
Lelje népe boldogságán
     Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
     Szent fejét!

.

Minden ember legyen ember
     És magyar,
Akit e föld hord s egével
     Betakar.
Egymást értve, boldogítva
     Ily egy nép
Bármi vésszel bizton, bátran
     Szembe lép.

.

Ellenség vagy áruló, ki
     Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
     Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,
     Drága hon,
Meg ne szenvedd soha őket
     Hátadon!

.

S most hadd forrjon minden csep bor
     Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
     Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
     Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
     Az eget.

.

Légyen minden óhajtásunk
     Szent ima,
S férfikeblünk szent imáink
     Temploma.
És ürítsük a hazáért
     E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
     Meg nem árt.

.

Érje áldás és szerencse
     Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
     Seb fekütt.
Arca, mely az ősi bútól
     Halavány,
Felderűljön, mint a napfény
     Vész után.

.

Hű egyesség tartsa össze
     Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
     Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
     És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
     Jog alatt.

.

S vér, veríték vagy halál az,
     Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
     Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban:
     "Szent hazánk:
Megfizettük mind, mivel csak
     Tartozánk."

.

/Vörösmarty Mihály, 1842. október 5./

.

.

A Fóti dalt többen is megzenésítették: természetesen Fáy András, de ismert Thern Károly, Grill János, Svastics János és a norvég zongoraművész Rodolphe Willmers (1821-1878) átirata is. Utóbbi 1845 végén és 1850-ben koncertezett Magyarországon, és a Fóti dalra art változatait többször eljátszotta, közli Tari Lujza 2000-ben a Zenetudományi dolgozatokban.

.

Az Operaházi borlovagok Kuncz Lacival is előadják rendszeresen a saját változatukat stb.

.

 

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.11 0 0 6976

.

En los pinares de Júcar

.

En los pinares de Júcar
Vi bailar unas serranas,
Al son del agua en las piedras
Y al son del viento en las ramas.
No es blanco coro de ninfas
De las que aposentan el agua
O las que venera el bosque,
Seguidoras de Dïana:

.
Serranas eran de Cuenca,
Honor de aquella montaña,
Cuyo pie besan dos ríos
Por besar de ellas las plantas.
Alegres corros tejían,
Dándose las manos blancas
De amistad, quizá temiendo
No la truequen las mudanzas.

.
     ¡Qué bien bailan las serranas!
     ¡Qué bien bailan!
.
El cabello en crespos nudos
Luz da al Sol, oro a la Arabia,
Cuál de flores impedido,
Cuál de cordones de plata.
Del color visten del cielo,
Si no son de la esperanza,
Palmillas que menosprecian
Al zafiro y la esmeralda.

.
El pie (cuando lo permite
La brújula de la falda)
Lazos calza, y mirar deja
Pedazos de nieve y nácar.
Ellas, cuyo movimiento
Honestamente levanta
El cristal de la columna
Sobre la pequeña basa.

.
     ¡Qué bien bailan las serranas!
     ¡Qué bien bailan!
.
Una entre los blancos dedos
Hiriendo negras pizarras,
Instrumento de marfil
Que las musas le invidiaran,
Las aves enmudeció,
Y enfrenó el curso del agua;
No se movieron las hojas,
Por no impedir lo que canta:

.
     Serranas de Cuenca
     Iban al pinar,
     Unas por piñones,
     Otras por bailar.
.
Bailando y partiendo
Las serranas bellas,
Un piñón con otro,
Si ya no es con perlas,
De Amor las saetas
Huelgan de trocar,

.
     Unas por piñones,
     Otras por bailar.
.
Entre rama y rama,
Cuando el ciego dios
Pide al Sol los ojos
Por verlas mejor,
Los ojos del Sol
Las veréis pisar.

.
     Unas por piñones,
     Otras por bailar.

.

Luis de Góngora (1561-1627)

.

Enrique Granados zenésítette meg a kiemelt szöveget felhasználva:

https://www.youtube.com/watch?v=C5JllnNFoHE

.

.

Láttam Júcar fenyvesében

.

Láttam Júcar fenyvesében

táncát néhány hegyi lánynak,

víz a kővel, szél az ággal

mind csak nekik muzsikáltak.

Nimfák fehér kórusától

vizek, szelek mind leállnak,

nem voltak ők nimfák, s útját

nem követték Dianának.

.

Hegyi lányok, mind Cuencából,

ékességei a tájnak,

két folyó a hegy tövében

lábaikért majd kiáradt.

Összegyűltek, jó pajtásként

körbe, koszorúba álltak,

s nehogy elvétse a lépést,

kezet nyujtott lány a lánynak.

.

    Ó, a hegyi lányok táncot

       szépen járnak.

.

Hajuk visszasüt a napra

aranya Arábiának,

ne széledjen: belefontak

virágszálat, ezüstszálat.

Égszinkékkel, reményzölddel

suhogósak, szép sudárak,

ifju pálma mind, smaragdnak

és zafirnak fittyet hánynak.

.

Ring a szoknya, félre fordul.

szalagcsokros cipőt láttat,

látni lehet fenn fehérlő

havat, gyöngyház-darabkákat.

Nerő csín és tisztesség a

mozgása a hegyi lánynak,

mutat piciny talapzatra

épült kristályoszlop-lábat.

.

    Ó, a hegyi lányok táncot

       szépen járnak!

.

Éjszín pala, elefántcsont

hó-ujjai közt egy lánynak,

hangszerével múzsákat is

meghökkentő muzsikát ad.

Madár szavát elállítja,

bűvöli a rezgő ágat,

szünteti a víz folyását,.

zenével a dal megárad:

 

    Fenyvesbe, magasba

    ment a lánycsapat,

    volt, ki tobozért ment,

    volt, ki tánc miatt.

.

S tobozt a tobozhoz

ütve táncot jártak,

a szép hegyi lányok

igen csatináztak.

Ámor vakon, kergén

lőtte a nyilat.

.

    volt, ki tobozért ment,

    volt, ki tánc miatt.

.

Naptól a vak isten

esdett szemeket,

de a lombok résén

a nap leesett,

kínlódva lesett

lábaik alatt.

.

    volt, ki tobozért ment,

    volt, ki tánc miatt.

.

/Nagy László fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.09 0 0 6975

.

             Love Poem  

.

 

My mother wouldn’t stand up
to wave. My father made certain
the door locked behind me.

.

But when I went for your door
you came too. Your mouth
made a flute of my arm,

.

its music a glass on the past.
My love, my love, went its song.
Now there is no need to leave.

.

Susan Wheeler (1955 -    )

.

.

.

     Szerelmes vers

.

Anyám nem tudott ellenállni.
Apám biztos akart lenni,
hogy bezárta mögöttem az ajtót.
.
De amikor a te ajtódhoz mentem,
te már elém is jöttél. A szád
furulyázott a karomon,
.
búcsút ittunk a múltra.
Szerelmem, szerelmem, dúdolta a dal.
Most már nem kell elhagynod semmit.
.
/Demény Péter fordítása/

.

.

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.08 0 0 6974

Az előbbi vers utáni "fuga"-hivatkozás természetesen "fúga" magyarul; elnézést, de szúrta a szememet a hiányzó ékezet.

.

K.A.F.-tól egy másik vers jutott eszembe, Prospero zárószavaira írt változatai, most meg néhány viharos idézet az 1611-ben bemutatott Shakespeare-komédiából, A vihar-ból, amit többek is megzenésítettek. A legkorábbi valószínűleg Matthew Locke (1622-1677) műve, amit W.Sh. születésének 100. évfordulóján mutattak be. Megidézem a teljes darab egy kitűnő előadását és kiemelten egy részletet a színmű I. felvonásának II. jelenetéből (Miranda, Prospero, Ariel, Caliban, Ferdinand), Ferdinánd királyfi szavaival bevezetve, magyarul is. Locke suite-t is írt a témára.

.

https://www.youtube.com/watch?v=kQH0h5ju_s8

.

https://www.youtube.com/watch?v=gV4uDU-ryMg

.

.

Az eredeti szöveg:

.

Where should this music be? I' th' air or th' earth?

It sounds no more, and sure, it waits upon

Some god o' th' island. Sitting on a bank,

Weeping again the king my father’s wrack,

This music crept by me upon the waters,

Allaying both their fury and my passion

With its sweet air. Thence I have followed it,

Or it hath drawn me rather. But ’tis gone.

No, it begins again.

 

A modern változat:

.

Where’s that music coming from? From the earth, or the air?

It’s stopped now—it must be played for some local god of the island.

As I sat on the shore crying over my father’s shipwreck,

I heard the music creep over the wild waves,

calming their fury and soothing my own grief with its sweet melodies.

I followed it here, or I should say it dragged me here.

But now it’s stopped. No, there it is again.

.

.

Néhány magyar fordítással:

.

Mi dallam ez? Földön, vagy légbe’ szól?
Elhallgatott. Bizonynyal a sziget
Valamely istenének udvarolt.
Hogy búban ülve, újra siratám
Atyám, királyom elvesztét: e hang
Zendűle hozzám a habok felől,
Dühük’ s keservem’ egykép elcsitítva
Édes szavával: Követém, vagyis
Ő vont magával. Ám elhallgatott.
Nem! Újra kezdi.

.

/Szász Károly fordítása, 1870/

.

.

Földről jöhet? vagy égből ez a hang? -
Elhallgatott; - bizonnyal a sziget
valamely istenét kiséri. Ültem
a fűvön, egyre holt apám sirattam
és jött felém a hang a víz felől
víznek és búnak habjait simítva
mézes ütemmel: s én a hang után
jöttem, vagy inkább vont a hang: de vége. -
Nem, újrakezdi.

.

/Babits Mihály, 1924/

.

.

Az 1999 végén a budapesti Katona József Színházban bemutatott előadásból:

 

Mi ez a zene? Földi? Égi?

Az biztos, hogy valami

Szigeti isten muzsikája. Ültem

A parton, királyi apám sirattam,

Úgy jött felém e dal (hang) a zen át,

Cirógatva bánatot, bősz habot 

Édes szellővel; lengett, hát követtem,

Vagy inkább vont magával. Most meg elhalt.

Nem, megszólal újra.

.

/Tandori Dezső/



Hol szól a zene? Az égen? A földön?
Elhallgatott; - de nyilván a sziget
egy istenéhez szól. Ültem a parton,
sirattam apám, a király halálát,
a víz felől zene kúszott felém,
csitította a tengert és a lelkem,
édes hanggal: azóta követem, -
vagy inkább von magával - de most eltűnt.
Nem, újra kezdi.

.

/Fábri Péter/

.

.

Voltak korábbi, már 1812-ből is, fordítások, később Mészöly Dezső (1960) és Nádasdy Kálmán (2007) is lefordította a színművet.

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6973)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.05 0 0 6973

.

   Die Kunst der Fuge
.
                                                             Rékának és Tamásnak

.
Betódul akkor céltalanba habzó
Hűs függönyök frissen mosott
Barokkos fodra közt a kinti fény:
Fölsebzi néma, nagy, súlyos szemem…
Fölnyitja újra:
Még vagyok.
Majd semmi sincs, csak én.
Vagy én se már.
Mert látni kell:
Csak ezt akartam, ezt,
Ki véletlen kis érintésből értem
Gyerekkezek beszédét, hallgatását,
S ha női ujj tapintja lázba bomló
Homlokom… Hát olvadj szét,
Tűnj át tekintetembe
Halandóságok édes hályoga:
Boldog ablakon ciráda, hajlongó
faág! Ó, halhatatlan horzsolások: ó, hány
Hangjegy cikázik angyal bársonyán…

.
Arcom kié?
.
Citátum nincs reá, zsoltárban áldó
Vers – sem oltalom.

.
Hangok, jelek ha vannak: hó és orkán.
Nem új tavaszban fújtató orkeszterek,
Csak csendesült kavargás, szent kopárság,
Csak téli oratóriumok.
    Tégy orgonáddá minket, Istenem,
    Leheld magad magasló sípjaidba,
    Rendelj belénk zenét, komor fuvalmat:
    Ingyen süvítsen rajtunk át kegyelmed,
    Mint imbolygó hegyek között sötét vihar,
    Vagy űri szél test és lélek között,
    A szív letarolt sziklaszorosában.

.

/Kovács András Ferenc, az 1995-ben megjelent,

És Christophorus énekelt című kötetéből/

.

.

J. S. Bach az 1740 -es évek első felében, Lipcsében, írta A fuga művészete című fugasorozatot (BWV 1080), amelyből az eredeti szerint bármely billentős hangszeren lehet idézni.

.

https://www.youtube.com/watch?v=Lrb0dHKJBR4

.

vagy egy rövid részlet korabeli más hangszeren:

https://www.youtube.com/watch?v=cpagXknySjY

.

Persze itt is a szerzői lelemény a lényeg, így a csodálatos zene átiratban is élvezhető:

https://www.youtube.com/watch?v=Xtxc87oDYZ8

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.03 0 0 6972

Az idei évtől az első hazai egyetem, a Pécsen 650 éve alapított intézmény jubileuma tiszteletére szeptember 1-jét, az alapító okirat jóváhagyásának napját a Magyar Felsőoktatás Napjává emelték.

Pécs egyeteme és egyéb iskolái azóta is sokat tettek kultúránkért, akár csak az itt taglalt irodalom és zene terén is. Jeles költőjük az alábbi versben egy kiemelkedő pécsihez, a PTE irodalomtörténész professzorához írta versét. Nagy Imrét tavaly ki is tüntették, és ekkor Bertók Lászlóról is megemlékezett.

.

.

Nem a beszéd már, nem a szó

.

                                                                            A hetvenéves Nagy Imrének

.

Nem a beszéd már, nem a szó,

s az ember alkotta zene,

a húrok, sípok deleje,

csak ami ki sem mondható.

.

A szavak alatti való,

a lüktető, a nincs neve,

a nyelvbe vesző semmi se,

a hol van a tavalyi hó.

.

Csak a csontok csendje hunyó,

az óceán tekintete,

az eget tükröző mese,

a hang nélkül folytatható.

.

/Bertók László, 2010/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.02 0 0 6971

.

Anyám Sosztakovicsot hallgat Párizsban

.

Párizs, a húszas évek vége. Bubifrizurás anyám

barátnőjével ül a Luxembourg-kertben, arcát a nap

felé fordítja, szél lebegteti rövidujjú ruháját.

Térzene: a zenekar Sosztakovics második dzsessz-szvitjéből

a keringőt játssza. Különös, távoli,

mégis elbájoló zene ez. Anyám

lehunyt szemmel mosolyog,

a pillanat fájdalmas édessége

átjárja lényét. Mint tej a sötét teát.

De aztán elfelejti, és huszonöt évre rá

Chevalier-számokat énekel majd a konyhában

krumplihámozás közben.

.

/Gömöri György, 2003/

.

.

Az említett keringő egyik tétele az 1938-ban írt 2. Jazz-szvitnek. A nyolctételes darab három keringőt tartalmaz, a meghallgatható a harmadik. A költő egyébként elnézett egy évtizedet, de ez nem számít.

.

Az első a lírikus keringő, a fenti erre rímel.. A közbenső pedig így szól. A teljes mű.

.

A hatvanas évek elején már ismert volt pl. a Kán-kán című film Shirley MacLaine-nel, Chevalier-vel, Frank Sinatra-val és többek között Louis Jourdan-nal. Az énekes színész akkor már 72 éves volt.

Pl.: https://www.youtube.com/watch?v=c6j3fmzM3Io

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.09.01 0 0 6970

.

                 Un dahlia

.

Courtisane au sein dur, à l'oeil opaque et brun
S'ouvrant avec lenteur comme celui d'un boeuf,
Ton grand torse reluit ainsi qu'un marbre neuf.
.
Fleur grasse et riche, autour de toi ne flotte aucun
Arôme, et la beauté sereine de ton corps
Déroule, mate, ses impeccables accords.
.
Tu ne sens même pas la chair, ce goût qu'au moins
Exhalent celles-là qui vont fanant les foins,
Et tu trônes, Idole insensible à l'encens.
.
- Ainsi le Dahlia, roi vêtu de splendeur,
Elève sans orgueil sa tête sans odeur,
Irritant au milieu des jasmins agaçants !

.

/Paul Verlaine/

.

.

.

                      Egy dália

.

Kőmellű kurtizán: sötétbarna szemed

Úgy fürkész szerteszét, miként álmos barom.

Nagy törzseden a fény, mint márványszobrokon.

.

Termő, húsos virág, bár illat nem lebeg

Körül: tested vidám, tisztult szépségeit

Puhán fölzendülő akkordok hirdetik.

.

Neked nincs testszagod, mint a földművelő

És szénát forgató lányoknak a mezőn.

Trónolsz: Bálvány, amely tömjéntől sem inog.

 .

– Ilyen a Dália, királyként tündököl, 

Illattalan fejét gőg nélkül tartja föl,

Oly bosszantó! Körül a kacér jázminok.

.

/Térey János fordítása/

.

.

.

Paul Verlaine több mint száz versét zenésítették meg, némelyiket akár ötvenen is. Soproni József is utóbbiak közé tartozik, a Három Verlaine-dal közötti Nagy fekete éj című, énekhangra és zongorára írt művével (1966). A verset Szabó Lőrinc is lefordította.

.

.

Un grand sommeil noir

Un grand sommeil noir

Tombe sur ma vie :

Dormez, tout espoir,

Dormez, toute envie !

.

Je ne vois plus rien,

Je perds la mémoire

Du mal et du bien...

Ô la triste histoire !

.

Je suis un berceau

Qu'une main balance

Au creux d'un caveau :

Silence, silence !

.

/a Sagesse=Bölcsességek vagy Józanság című sorozatból;

1881/

.

.

A Soproni-dalt nem találom, de az említett számos szerző közt van Stravinszkij is.

Az ő megzenésítése 1910-ből: https://www.youtube.com/watch?v=DC_YGwHs2QE

.

.

 

Egy nagy fekete éj

.

Nagy fekete éj
száll szivemre lágyan
aludj, minden kéj
aludj minden vágyam!

.

Már semmi se fáj,
óh szomoru óra!
nem gondolok már
se rosszra, se jóra.

.

Bölcső vagyok én,
ringat egy kéz engem
sírom peremén -
Hallga, hallga, csendben...

.

/Babits Mihály fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.30 0 0 6969

.

A Szegedi Dómban

.

Még az oltáron a szem,

a pap elhagyta a pulpitust,

végére jár az áhítat.

.

Az orgona hátulról támad,

fordul a nyak,

fordul a test,

koccan a térd,

keresi a nép,

a hang

a mennyek helyett

honnan árad.

.

/Gyukics Gábor, 2006/

.

.

.

 

Mahler letöltve

 

      Szétmorzsolva

.

                                           Mit Aufschwung, aber nicht eilen

 

Támad a test, de mégse fel,

távol a mennytől bukkan elő,

minek unszolni unásig: le-fel! –

kikel magától is az éltető velő.

 

Fáraszt a tömjén-tömény parancs,

tudja a test, lágy az ész, hamar benő,

kár a szóért: nem lila attól a vérnarancs,

talán ha majd átlátszik a szemfedő.

 

Addig is, idézzünk: állj költészet!

Ne fess fess szárnyakat a malacnak,

cicoma nélkül add a halotti beszédet.

 

Csendet? Nem. Szóljon a zene a vaknak,

hadd közelítsen a világtalan végzet,

s mi előtámad, darabokra szaggat.

.

.

A fenti utasítás Mahler 2., Feltámadás című szimfóniájának végén elhangzó szoprán-alt kettős dalához kapcsolódik. A szöveg szerzője maga a zeneszerző.

.

O Schmerz! Du Alldurchdringer!

Dir bin ich entrungen.

O Tod! Du Allbezwinger!

Nun bist du bezwungen!

Mit Flügeln, die ich mir errungen,

In heißem Liebesstreben

Werd ich entschweben

Zum Licht, zu dem kein Aug' gedrungen!

 

 

          Trauermarsch

 

Álljon meg a komor gyászmenet,

Velencében parfümtől szaglik a halál,

cédán riszálja kis csípejét a feltámadás,

s romlott csókjaival a mennybe temet.

 

A trombita csal, kopogása félrevezet,

betoppan a kóros korba a gyász,

tratatatam, tratatatam, roppan a máz,

omlik a vakolat, bomlik a mennyezet.

 

De álljon meg a kóbor gyászmenet,

lassan harsan az ég, kibomlik belőle:

az ígéret, halasztva az utolsó kenet.

 

Ha véget ér a darab, minden főre

konflis vár odakinn, a kocsis int,

indul a menet, hátra se nézve: Előre.

.

/Orcsik Roland, 2008/

.

.

A videón vezénylő karmester, Leonard Bernstein, 5 napja lett volna 99 éves (közel 27 éve halt meg). Születésének centenáriumi évében számos programot szerveznek tiszteletére.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.23 0 0 6968

.

   Elolvasott két zeneelméleti könyvet 

.

.

Elolvasott két zeneelméleti könyvet a dodekafóniáról,

.

aztán jött a szerializmus, persze.

.

Tizenketten ülnek, de nem pofázhat, csak egy,

.

a többi kussol, amíg az egy beszél.

.

Amott meg túl sok az asztal, s össze-vissza megy a szövegelés,

.

bár ugyanarról, és át is szabad ülni. Talán még

hallgatni is lehet.

.

Tárgyalóterem és kocsma.

.

Most esélye sincs zenekarnak, zongorának.

.

Már nincs mit kitárgyalni, már nincs mit inni.

.

.

/Csehy Zoltán/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.12 0 0 6967

.

        Nóta mala

.
 Koncert előtt – Koncert után

.
semmi nem jut az eszembe
senki nem ül velem szembe
ami közel az is messze
ami elvész az sincs veszve
egyszer volt de mindig leszve
az se kell és nem kell ez se
talán még egy nyári este
Tivoliban Villa d’Este
szökő vizek zene-teste
még egy alkony Budapestje
a híd fölött kékre festve
s hullócsillagként a versbe
ha még egy rím beleesne

.

                       x

.
nem emel mennybe a koncert
zene sem kinál tilos szert
nem szállok pokolra koncért
nem vonz a lét hogyha konkrét
nem vonz ami benne absztrakt

.
kifut alólam az aszfalt
befútt a hamu mint Pompéit
– – – – – – – – – – – – – – – –
ne kérdezd úgysem tudom mért

.

/Somlyó György,  2002/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.10 0 0 6966

.

A Nagy Brém reggelije,

 .

avagy rövid dialógus az emberi állapotról

.

 .

A Nagy Brém megjön és asztalhoz ül,

bólint, majd a szervizre várva csenget,

s hozzák is, lám, a forró lágytojást,

mellé pirítóst, mellé málnadzsemmet.

Ám a Kis Brém, a Legrosszabb Tanítvány

orrával szipog, lábával kalimpál,

s Nagy Brém szól: „Fiam, ez nem állapot:

Ön úgy eszik, akár az állatok.

Épp úgy eszik, akár az állatok.”

 .

A Kis Brém most lesunyja tökfejét

– konok gömbforma pár szál szalmahajjal –,

s lábával veszett ütemben kapál,

a diszkrét csöndhöz képest nagy robajjal.

És erre feddőn rátekint a Nagy Brém,

tekintetével azt sugallva: agyrém… –

míg a kezében kocog, meg nem áll

a tojáshéjon az ezüstkanál

– a tojás héján az ezüstkanál.

 .

Aztán fölvéve egymás ritmusát

(láb a kanálét, a kanál a lábét)

a fehér abroszt nézik szótlanul,

míg a személyzet kitölti a kávét.

Ekkor a Kis Brém felszegi az állát,

s tekervén egyre a szellempedálját

suttogni kezd, bár hangja megremeg:

„Úgy érti Ön, hogy némán szenvedek?

Arra céloz, hogy némán szenvedek?”

 .

Most a Nagy Brém egy ütemet kihagy

– a tojás héján őrült hálóminta –,

majd a Bolero ritmusára vált,

és felel, komor arccal rábólintva:

„A szenvedésnek nyelvet adni – nos hát…” –

ám elhallgat, mert behozzák a postát,

s míg fél kezével ezt lapozza át,

fütyülni kezdi Ravel dallamát

– halkan fütyöli Ravel dallamát.

 .

Így ülnek hát. A Nagy Brém bal keze

a reggeli friss híreket lapozza,

míg a Bolero ritmusát üti

a lágytojása roncsain a jobbja.

Közben egy toast-ra ráharap a Kis Brém,

málnadzsemm csöpög az állán, az ingén,

és jár a lába az asztal alatt:

ültő helyében egyre csak szalad

– halk surrogással csak szalad, szalad.

 .

És mindeközben kinn sürög-forog

a konyha mélyén a szorgos személyzet:

ananászt szelnek avatott kezek,

hátszínt hártyáznak vagy fogast filéznek.

Óriás languszták csattogtatnak ollót,

szórják átkaik, miként egykoron Jób,

hanyatt heverve, jégtömbök között.

A szagelszívó tompán dübörög

– a szagelszívó zúg és dübörög.

.

/Keresztesi József,

a Jelenkor 2013. évi 7-8. számából/

.

.

.

Az idézett slágerzene kapcsán emlékeztetek Hubay Miklós több mint két évtizedes rövidke, kellően sarkított  írására:

.

"Mindenütt folyik az európai kultúra visszavonulása.

A multinacionális hanglemezkiadás a slágereket emeli ki, s aztán csak ezeket terjeszti.

E. B., a Sorbonne kitűnő közgazdász professzora borongott minapában azon, hogy a francia hanglemezgyártásban megjelent a japán tőke, és a prospektusokból máris kiesik César Franck számtalan műve (marad tőle esetleg a Szimfonikus Változatok), így jár Satie, Ravel (marad a Bolero minden mennyiségben), s tán megmarad egy-két Debussy. És marad Berlioz, a Fantasztikus Szimfóniával.

A francia zene oly gazdag birodalma leszűkül pár ötcsillagos hallanivalóra." (1995. 11.28.)
.

.

A második Ravel-mű természetesen A víz játéka (1901).

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.08.09 0 0 6965

Fél évszázada, augusztus 6-án hunyt el Áprily (Jékely) Lajos; 80. életévében.

A költőtárs így emlékezett meg erről az 1987-ben megjelent Új évszázad elé című kötetében, régebbi és új versei között.

.

.

          Á. L.-nak

.

Gyászjelentés nem érkezett,

de a hír hozzánk férkezett:

meredt madár, jött és maradt,

megült a mennyezett alatt,

könyvespolc keskeny peremén

tépett tollal, tusfeketén -

Konok mint a kő: ha kérdem,

némán néz, nem felel nékem;

vár, virrasztó néma jel fent,

felidézve őt, ki elment:

szelíd szemét, szép mosolyát,

mely már csak bennünk ég tovább;

meleg hangját, mely mint halk húr,

akkor hat lélekig, ha halkul;

egész lényét, mely szinte nem

foglal helyet, de ha nincs jelen:

szörnyű hiánya szíven üt

szobában, kertben, mindenütt...

.

Vigaszul küldöm e verseskönyvet -

Könyvtől a kín nem lesz könnyebb,

tudom - tán még nehezebb is,

ha a vers hozzá közelebb visz,

Hozzá, ki már mérhetetlen

messze van s elérhetetlen,

Mégis, a vers, ha nem olt el

égő fájdalmat: felold, fel

s talán tisztább lesz a lélek,

ha már véget ért az ének.

.

/Képes Géza/

.

.

Mivel ebbe a témába igyekszem csak zenés verseket beemelni, egy fentihez kapcsolódót bemásolok egy másik témából, ahova közel 11 éve, Áprily születésnapján írtam be a Jelentés a völgyből című, 1965-ben megjelent kötetéből. Már érezte a végét...

.

.

            ÁMULNI MÉG...                              

           To thaümadzein...
.
Ámulni még, ameddig még lehet,
amíg a szíved jó ütemre dobban,
megőrizni a táguló szemet,
mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.
.
Elálmélkodni megszokottakon:
az andezitre plántált ősi váron,
virágokon, felhőkön, patakon,
az azúrban kerengő vadmadáron,
.
A csillagon, ha végtelen terek
hajítják át a késő-nyári égen.
S ámulva szólni: Most voltam gyerek.
S vén volnék már, - s itt volna már a végem?
.
/Áprily Lajos/

.

 

Ebben az elmúlásközeli kötetben persze további ide illő versek vannak, pl.:

.

.

       Kérés az öregséghez

.

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.

.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,

hangoskodóból halkíts hallgatagra.

.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,

ritkán hallassam hangom, mint a holló.

.

A közlékenység kútját tömd be bennem,

karthauzi legyek a cella-csendben.

.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,

folyók a torkolatnál csendesednek.

.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,

könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez

egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

.

a túlsó partot látó révülésben
a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: — Készen.

.

/Áprily Lajos/

.

 

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!