Keresés

Részletes keresés

[fidelio] mindegy Creative Commons License 5 napja 0 0 6931

Életének 75. évében, közel 44 éve (május 27-én) halt meg Kabos Ilonka zongoraművész, zenepedagógus. A Zeneakadémia ajánlott honlapján természetesen róla is megemlékeznek, de az Ady Endréhez kötődő kapcsolatot hiányosan említik meg:

.

"A családot Ady Endréhez is baráti szálak fűzték. Ady, akit elbűvölt az akkor 10–11 éves kislány, Fehér lyány virág-kezei címmel verset írt hozzá, amely a Szeretném, ha szeretnének című kötetben jelent meg 1909-ben."

.

A baráti kapcsolat később is megmaradt, ahogy a következő vers is mutatja:

.

.

LAKODALMI KÖSZÖNTŐ TÁVOLBÓL

.

                         Kabos Ilonkának táviratoztam

.

Virág-kezeid díszítsék föl
Választott tiednek a lelkét
S kertetek boldog muzsikáját
Égen és földön irigyeljék.

.

Mert nagyon kell ma a boldogság,
Zengő kertnek mese-zenéje,
Nagyon kell a friss, boldog párok
Virágos és muzsikás éje.

.

Minden, mi szűkös nappaloknál
Mindennél többet hoz eszünkbe,
Futó és elért Végtelenség
Szent bódultságában sohase szünve.

.

Virágozzatok s mit kis élet
Nagy álmoknak meg tudhat adni,
Adja meg nektek olyan bőven,
Alig birjátok elfogadni.

.

/Ady Endre;

a Nyugat 1915. évi 20. számából/

.

.

A vers a Nagy háború 2. évében készült, és erről a háborúról később is írt az igen  érzékeny költő.

.

A fenti lakodalmas Kabos Ilonka és Kentner Lajos házasságkötésére készült. A szintén jeles zongoraművész 1936-ban együtt ment Londonba feleségével, ahol aztán 1945-ben elváltak. 1942-ben még együtt játszották a Kétzongorás Bartók-szonáta (1937) zenekari átiratának (1940) ősbemutatóján a szólókat 1942. november 14-én, Londonban. Nem sokkal később Bartókékkal is elhangzott egy premier, a tengerentúli, amikor 1943. január 21-én New Yorkban, az arra az alkalomra Reiner Frigyes dirigálta helyi szimfonikusokkal hangzott el a darab. 

.

.

Kabos Ilonka rövid zongorajátéka is hallható az alábbi linken, a 15:30-tól.

Innen pedig Liszt Ferencet, a másik nagy elődöt idézi meg.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.16 0 0 6930

 

Az alábbi verset és annak megzenésítéseit korábban már bemásoltam, de az orosz betűk nem mentek át. Ezzel kiegészítve adom meg a linket.

.

.

                    Ангел

.

По небу полуночи ангел летел,

   И тихую песню он пел;

И месяц, и звёзды, и тучи толпой

   Внимали той песне святой.

.

Он пел о блаженстве безгрешных духов

   Под кущами райских садов;

О боге великом он пел, и хвала

   Его непритворна была.

.

Он душу младую в объятиях нёс

   Для мира печали и слёз;

И звук его песни в душе молодой

   Остался -- без слов, но живой.

.

И долго на свете томилась она,

    Желанием чудным полна,

И звуков небес заменить не могли

   Ей скучные песни земли.

.

/Mihail Lermontov, 1831/

.

.

.

           Az angyal

.
Szegdelte egy angyal az éji eget,
szállt halk dala, zengedezett.
Felleg, telihold, sürü csillagos ég
hallgatta a tiszta zenét.

.
Dalolta az édeni lombok alatt
lakozókat, a boldogokat,
s hű szíve sugallta szelíd dala szállt
dicsérni az égi Királyt.

.
Vitt arrafelé, hol a kín hona van,
egy lelket a karjaiban,
s a lélek igézett mélyeibe
átforrt – nem a szó: a zene.
.
Mardosta, gyötörte soká a csodás,
földöntuli vágyakozás.
A föld üres éneke néki mit ért
cserébe a mennyeiért?

.

/Fordította: Lator László/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.15 0 0 6929

 

La rana, prima a ritentar la corda
dallo stagno che affossa
giunchi e nubi, stornire dei carrubi
conserti dove spenge le sue fiaccole
un sole senza caldo, tardo ai fiori
ronzio di coleotteri che suggono
ancora linfe, ultimi suoni, avara
vita della campagna. Con un soffio
l'ora s'estingue: un cielo di lavagna
si prepara a un irrompere di scarni
cavalli, alle scintille degli zoccoli.

.

/Eugenio Montale: 1896-1981;

XVII. motetta/

.

.

.

A béka, mely elsőnek pedzi húrját
a szittyót s felhőt vermelő mocsárban,
az összebúvó szentjánoskenyérfák
susogása, hol fáklyáit kioltja
a heve-nincs nap, késő zümmögése
virágokon a még nedvekre szomjas
rovaroknak, végső hangjai, fösvény
élete a határnak. Elenyészik
egy sóhajjal az óra: palakék ég
készül ösztövér lovak robogását,
patáik verte szikrákat fogadni.

.

/Lator László fordítása/

.

.

A békákhoz egy kis szöveges zene J. Haydn Évszakokjából, a nyár végéről:

https://www.youtube.com/watch?v=2h2LzsOqrvY

.

Talán Tolnai Ottó is erre gondolt a korábbi békaversben?!

.

18. Trio and Chorus

.
Lucas
Die düst’ren Wolken trennen sich,
gestillet ist der Stürme Wut.

.
Hannah
Vor ihrem Untergange
blickt noch die Sonn’ empor,
und von dem letzten Strahle glänzt
mit Perlenschmuck geziert die Flur.

.
Simon
Zum langgewohnten Stalle
kehrt gesättigt und erfrischt
Das fette Rind zurück.

.
Lucas
Dem Gatten ruft die Wachtel schon.

.
Hannah
Im Grase zirpt die Grille froh.

.
Simon
und aus dem Sumpfe quakt der Frosch.

.
Hannah, Lucas and Simon
Die Abendglocke tönt.
Von oben winkt der helle Stern,
und ladet uns zur sanften Ruh.

.
Chorus
Mädchen, Bursche, Weiber kommt!
Unser wartet süsser Schlaf,
wie reines Herz, gesunder Leib
und Tagesarbeit ihn gewährt.

.
Women
Wir geh’n, wir geh’n, wir folgen euch.

.
All
Die Abendglocke hat getönt,
Von oben winkt der helle Stern on high,
Und ladet uns zur sanften Ruh.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.14 0 0 6928

.

                Ifjúság

.
Hogy felkapott és a sötétbe mártott
A szenvedés, dühöngő Góliát,
Az ismeretlen mennyi réme várt ott,
Húsomba vágott óriási rák,
Lobbantak bűzös, zöldes-sárga lángok,
Ütöttek láthatatlanul husángok
Az érzelmeknek útvesztőin át.

.
De hirtelen a napvilágra léptem,
Hogy meglátom még egyszer, nem hivém,
Tűnődő bárányfelhők úsztak éppen
A lelkes égbolt karcsú, kék ivén.
Hisz mámorítóbb mindenféle szesznél
Az ifjú lét, mely önmagára eszmél,
Dobog a szíve a világ szivén.

.
Az új tavasznak és az ifjúságnak
Felszabadító, kettős nyila száll,
Aranyló érccel a húsomba vágnak,
Mi rejtve élt, most napfényre talál.
Nem lehetett még öreg, ami lángolt,
A kesergés is mind az ifjúság volt,
Melynek pajtása játékos halál.

.
A bölcs tavasszal csendben olt és ültet,
Az emberek nem tudják, mi a szél,
Légyzsivajukkal túl közel kerültek
Szívemhez, és ez vénülés, veszély.
Vitás, visszás érzelmek, mennyi hóbort!
Most mintha hűvös, bíborszínű óbort,
Lassan kortyollak, bíztató szeszély.

.
Virág a fán, virág hever a sárban,
Növény vagyok ma én is és sovány,
Az utakról letértem mostanában,
Csak nézegetek árván, tétován.
Mert minden ifjúság oly félszeg, árva…
De eljutottam ama régi tájra,
Az emlék nyargal hófehér lován.

.
E fákat mintha láttam volna százszor,
E felhőket az égen és amott
A tóparton mereng a hattyúpásztor,
Tilinkón fúj egy régi dallamot.
A fuvola egyhangú dallamára
Keletkezik a bűvös, könnyű pára,
A múltba én is visszaillanok.

.
Nehéz, nehéz volt a magány tavaszkor,
A terhes, fűszeres órákon át,
A délszaki vadállat, a kamaszkor
Lesett feszülve zsákmányt és csodát.
A lázadásba, szerelembe, éjbe
A tilinkónak panaszos zenéje
Uttalan úton elkísért tovább.

.
De közben hányszor váltott színt az élet!
A tavasz és az ősz, az megmaradt.
Ilyen tavasz volt, hogy megismerélek
Ezüstös fénnyel úszó hold alatt.
A szív hullámzott, áradt, mint a tenger,
Az égre nézz: ott szép felhője leng el,
Titkosan tüzesíti át a nap.
.
S bíborral ég. Ne bánd, ha minden oly más,
Zöldes tajték csupán a tengerár,
De megmaradt szelídnek a mosolygás,
Ujul a szív, ha közeleg a nyár.
Gyümölcsök érnek, édes már a mézünk,
Vigyázz, vigyázz, hogy mindig szembenézzünk.
Már régen eltűnt minden kis határ.

.
Szelíd parázs, kitartó gyönyörűség!
Te bárányfelhő, csupa-csupa hab!
Kiújuló seb, felsajog a hűség,
A kapun boldogan kilép a rab.
Mint más költő a szülőfalujához,
Én hű leszek e képzeleti tájhoz,
Az emléknél nincs semmi biztosabb.

.
Itt minden élet egy és oszthatatlan,
Mit különválasztott a vak világ
Nyugodtan hullámzik a föld alattam,
Oly ismerős itt mindegyik virág.
Ott túl a fák között csillogva rebben
Az éjben, mély, sötétlő rengetegben,
A patak és a hold. Az ifjúság?

.
Ó ifjúság, te indás, sűrű erdő,
Ölelgető szél, láttató homály!
Tavasz, te életem körül tekergő,
Bujkáló, játszó, sokszínű fonál!
Emlék, te rejtett boldogságú bánat!
Szép madara a melankóliának
A távoli mezőről visszaszáll.

.

/Vas István, 1936/

.

.

.

        A békák

.
a békák
elhúzzák fejük felett
a víz redőnyét
hangszereik a fenéken
az inak
agancsok erősödő zenéje

.
a nő magasra emeli
a gomba nagy fehér fejét

.
a madarak az ágról
lyukba pakolják fészküket
toll levél
helyet cserél

.
mire belép a kürt trió
a fekete lemez
mind kifűrészeli az erdőt
látni
a fuvola még mozgó vakondtúrásait
a bolthajtásos súgólyukat

.
s lila sörétraj dongja már
a fagyos gumókon
szökdécselő szivet

.
vér hullámzik a porcelánszarvasban

.

/Tolnai Ottó, az 1969-ben megjelent,

Agyonvert csipke című kötetéből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.11 0 0 6927

.

                Virág-vers

.
A virágok, a füvek, a fák nem tudnak kacagni,
Még akkor sem, ha vállukon vihetnek,
Ha szoknyád szelétől lebben a levelek tenyere,
Akkor sem, ha derekad érik sárga és lila csókok,
Ha nyakadba nyúl a füzek ujja.

.
De messze erdők remegnek,
Mikor a kertnyi földre lépsz,
S a szélben átborzong, hogy megölelt.

.
S ha pengenének a virágok,
Ha kondulhatna a hóvirág harangja,
Csengenének az ibolyák,
Egy pillanatra
Megtorpanna a száguldó ég,
Aztán – tovább!
Szilajabb száguldással taposna végig a szél
A szóló szirmokon.

.
S mikor a kertet, az utcát, az erdőt járod,
Zengenének kelyhek kacajára, szirmok színére
Hangszerelve, tavasztól-októberig a virágok.

.

/Lászlóffy Aladár, az 1962-ben megjelent, 

Hangok a tereken című kötetéből/

.

.

.

RataTata táncegyszeregy
.
                                       Tatának, a hatvanéves Novák Ferencnek

.
Pszt! Mi ez? Égi fuvola?
Hárfa? Lant? Angyalok szava?
Halk, mint a hajdermenkü maga,
szűzi, mint száz rosseb-baka.
Mi ez a langy rataTata,
hogy hull az ég vakolata,
meghasad a föld négy fala,
csak nem táncra tanítana,
falábú költőt, a Tata?!

.
Mennyi kéz- és lábfigura,
mennyi szív mozdulat-otthona,
ez a tánc magyar, szláv, roma,
román, székely, Trian-hona,
ez a tánc a nem, nem, Shoah,
Bartók bolgár tánc mosolya –,
vagy: együtt vagy: soha, soha.

.
Múzsám! Mondd most a mondhatatlant!
Költő! A kimondhatatlant!
Bár szavad belétörik, megrokkan
mondatderekad ily taktusokban,
bár rímbotfülű vagy, rigmusodban
el-elbotlasz versbotlábodban,
csürdöngölőzz, járd a csillagokban!

.
Búzája nőjön kiszánthatatlan,
bora ömöljön apaszthatatlan,
bankója pöngjön arany asztagban,
szálljon a szájába sült kappan,
ámde sose legyen vén kappan,
és úgy legyen tatázhatatlan,
hogy meg se hal… Mennyi is 1 × 60?!

.

/Bella István, 1991/

.

.

És 10 évvel később így köszöntették...

https://www.youtube.com/watch?v=4IAjChpyeSU

.

Újabb tíz év telt el..., Novák Ferenc fáradhatatlan!

https://www.youtube.com/watch?v=qJ0cjKhYM3o

.

Utána már óvatosabbak lettek a szervezők:

https://www.mupa.hu/program/koszonto-musor-novak-ferenc-tata85-szuletesnapja-alkalmabol-2016-03-22_19-00-fesztivalszinhaz

.

2021. március. 27-ig már csak alig négy év.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.05 0 0 6926

.

                     Hohenburg

 

                               2. Fassung

.

Es ist niemand im Haus. Herbst in Zimmern;

Mondeshelle Sonate

Und das Erwachen am Saum des dämmernden Walds.

.

Immer denkst du das weiße Antlitz des Menschen

Ferne dem Getümmel der Zeit;

Über ein Träumendes neigt sich gerne grünes Gezweig,

 .

Kreuz und Abend;

Umfängt den Tönenden mit purpurnen Armen sein Stern,

Der zu unbewohnten Fenstern hinaufsteigt.

 .

Also zittert im Dunkel der Fremdling,

Da er leise die Lider über ein Menschliches aufhebt,

Das ferne ist; die Silberstimme des Windes im Hausflur.

.

/Georg Trakl: 1887-1914)/

.

.

.

                 Hohenburg

.

Üres a ház, ősz a szobákban;
holdfényes szonáta,
és ébredés a homályos erdő peremén.

.
Egyre az ember fehér homlokára gondolsz
távol a vad kor zűrzavarától;
az álmodó fölé becézve zöld ág hajol,

.
kereszt és este;
a zengőt bíbor karokkal öleli csillaga,
mely a lakatlan ablakokra fénylik.

.
Így remeg éjjel az idegen,
mikor szemét halkan távoli emberalakra
nyitja; ezüstös hangú szél a folyosókon.

.

/Lator László fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.02 0 0 6925

.

              Vers, Diogenészhez

.

   Mondd, ki venné ma már észre
      a parkban fölállított, zömök hordód
s benne téged: nagyhajú, nagykörmű hordólakót?
Hacsak az elszaporodó kutyák s döglegyek nem!
      Dombosodna a szemét körülötted:
         sajtpapír,
            tejeszacskó,
               sonkacafat
         s kóbor nyelvek járnának oda lakmározni,
te meg csak dörmöghetnél naphosszat, epeömléses, szent öreg,
   hogy vége a tüntetésnek, a lázadásnak,
  a vigyor leszárad az arcról, mint a töklevél
   s a különcök nem istenek többé
      ebben a nyers világban,
arany se, rongy se, vér se, belek se,
a kifordított gyomor kékes mocsara se hánytató már
   s nincs az undornak jövőideje,
      mint ahogy remélted még!
Kirakhatnád akár csömböllékes alfeledet is díszszemlére,
   buta, mitugrász verebek bámulnák csak meg
             azt a mozit,
   még a kislányok is lustuló babaarccal
      ballagnának tovább az iskolába
  s a város is zúgna csak egyhangúan,
   mint reggeltől estig tartó motorverseny.
Talán a parkban, egy rádióból zene is szüremlene,
   zene rólad, kiérdemesült, vén huncutról,
      zene, zene, részvéti dal, melyben temetői macskák
  nyaldosnák hordóból kilógó kézfejedet.

.

/Csoóri Sándor, az 1982-ben megjelent,

Elmaradt lázálom című kötetéből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.27 0 0 6924

Ma este Berlinben lesz egy kamaraest, amelyen Várdai Pisti is fellép, de most a nélküle elhangzó hét Liszt-dal közül az egyikről lesznek szavak. A koncertről az ő témájában bővebben írtam, ide pedig csak a verssel kapcsolatos régi és újabb találataimat írom be.

.

A Lenau-versre írt A három cigányt már többször megidéztem:

.

"2016. március végén egy reggel beszámoltam egy dal- és áriaestről, ahol Nikolaus Lenau Liszt Ferenc által megzenésített versét is hallottam a kitűnő Kovács Ágnes mezzoszoprántól. Bizonyára beírtam már ide a verset, de most megismétlem, több fordításban is."

Most pontosítva, kiegészítve..., főleg azért, mert a korábbi festmény délelőtt nem jött át...

.

.

.

          Die drei Zigeuner

 

Drei Zigeuner fand ich einmal
Liegen an einer Weide,
Als mein Fuhrwerk mit müder Qual
Schlich durch sandige Heide.

 

Hielt der eine für sich allein
In den Händen die Fiedel,
Spielte, umglüht vom Abendschein,
Sich ein feuriges Liedel.

 

Hielt der zweite die Pfeif im Mund,
Blickte nach seinem Rauche,
Froh, als ob er vom Erdenrund
Nichts zum Glücke mehr brauche.

 

Und der dritte behaglich schlief,
Und sein Zimbal am Baum hing,
Über die Saiten der Windhauch lief,
Über sein Herz ein Traum ging.

 

An den Kleidern trugen die drei
Löcher und bunte Flicken,
Aber sie boten trotzig frei
Spott den Erdengeschicken.

 

Dreifach haben sie mir gezeigt,
Wenn das Leben uns nachtet,
Wie mans verraucht, verschläft, vergeigt
Und es dreimal verachtet.

 

Nach den Zigeunern lang noch schaun
Mußt ich im Weiterfahren,
Nach den Gesichtern dunkelbraun,
Den schwarzlockigen Haaren.


/Nikolaus Lenau/

 

 

 

.

.

.         Három cigány

 .

Láttam egyszer három cigányt,
hevertek a fűben,
míg kocsimmal toronyiránt
a pusztát kerültem.

 .

Egyik – nyilván önmagának –
hegedűjén játszott,
s rőt hajára esti árnyak
fontak rózsaláncot.

.

Másik fújta a kék füstöt
s úgy bámult utána,
mintha szétfoszló ezüstöt
kojtolna pipája.

 .

Aludt vígan a harmadik
a cimbalma mellett,
arcán hintált a zöld csalit
s szívén álom lengett.

 .

Ruhájukon száma se volt
a sok foltnak s rojtnak,
ám körülök egy se hajolt
semmi földi sorsnak.

 .

A jó példa itten tünik ki:
a lét búja helyett
álmodni kell s hegedülni
víg pipaszó mellett.

 .

Ment a kocsim, porzott az út,
s én csak néztem rájuk,
megbámultam göndör hajuk
s éberszín orcájuk.

 .

/Sinka István, 1932/

.

.

.

     Három cigány

 

Három cigányt láttam egyszer
öreg fűzfa alatt,
míg kocsim a poros úton
üggyel-bajjal haladt.

Egyik hegedült magában,
körötte a puszta,
a pirosló esthajnalban
húzta, egyre húzta.

Másik, pipával agyarán,
bámulta a füstöt,
nem is lehet ilyen boldog
se király, se püspök.

A harmadik lágyan aludt,
a cimbalma kint állt,
cimbalmán a szél futkosott,
szívén álom hintált.

Cifra-foltos rossz ruhája
volt itt mindahánynak,
de ők jajnak, földi bajnak
mégis fittyet hánynak.

Tőlük tudom, hogy az élet
bús torát, hogy üljük:
elfüstöljük, elalusszuk
és elhegedüljük.

Ment a kocsim, de sokáig
tekintgettem rájuk,
nézegettem sötét hajuk,
füstfogta orcájuk.

 

 

/Kosztolányi Dezső/

 

.

.

    

     Három cigány


Fűzfa tövében három cigányt
láttam egy alkalommal,
míg a buckás puszta porát
szántottam fogatommal.
.
Egyikük hegedülgetett,
épp csak úgy önmagának,
alkonypírral feje felett
húzott egy csapodár dalt.
.
Cimborája pipázgatott,
nézve a könnyű füstöt,
mint aki mindent megkapott,
s már nem áhit új üdvöt.
.
Csendben aludt a harmadik,
cimbalmát felakasztva,
szívét szelíd álom, húrjait
kóbor szél simogatta.
.
Gúnyájuk végig csupa lyuk,
és csupa tarka folt volt:
gőggel hívta ki hős dacuk
mégis a földi sorsot.
.
Hogyha napunk vak éjbe vész,
megmutatta e hármas,
rá háromszori megvetés,
dal, füst, álom a válasz.
.
Hosszan néztem hátrafele,
míg el nem tűnt alakjuk,
néztem göndör, éjfekete
fürtjük s füstszinű arcuk.

.

/Hárs Ernő fordítása/

.

.

.

   A három cigány

.

Egyszer három cigányt láttam
Egy fűzfához dőlve,
Míg szekerem a pusztában
Kínnal ment előre.

.

Bíborpiros esti fényben
Hegedűjét tartva
Állt az egyik s jókedvében
Rágyújtott egy dalra.

.

Másik kedvvel nézdegélte
Pipájának füstjét,
Mintha rózsa volna élte,
Mely nem terem tüskét.

.

Harmadikuk a fa alatt
Aludt heverészve;
Cimbalmának húrja szakadt,
Lágy szellő rezgette.

.

Cafatokban állt ruhájuk,
Rongyosak, kopottak,
De jó kedvük, szabadságuk
Fittyet hányt a sorsnak.

.

Megmutatták, hogy miként kell,
Ha rosszul megy dolgunk,
Hegedülnünk megvetéssel,
Füstölnünk, aludnunk.

.

Lomha, szürke esthomálynál
Visszanéztem rájuk;
Szinte most is előttem áll
Fekete orcájuk...

.

/Dsida Jenő fordítása/

.

.

A verset korábban más is lefordította, Az Ország Tükre című Budapesti Képes Hetilapban jelent meg az alábbi (1865. augusztus 3-án).

.

.

   A három czigány

.

Három czigányt láttam egykor

Heverni egy fűz alatt:

Míg szekerem a homokos

Pusztán lassan áthaladt.

.

Az egyik csak ugy magának

Hegedűlt elmerűlve

Tüzes nótát; s az esti fény

Arczát betündökölte.

.

A másik pipál, s boldogan,

S néz a füst-föllegekbe:

Mintha neki a világon

Más már nem is kellene.

.

Békén aludt a harmadik,

A fán függött czimbalma;

Szívén álom járt, - a hurjain

Szeleknek langy fuvalma.

.

S bár ruhája mindháromnak

Rongyos volt és folton-folt,

Földi sorssal, fittyet-hányva

Mind a három megdaczolt.

.

Megmutatták ők énnekem

Ekkép háromszorosan:

Ha életünk sötétedik,

Napnak fénye oda van -

.

Hogy' kell akkor az életet

Szépen elfüstölgetni,

Elaludni, hegedülni -

S háromszorta megvetni;

.

- S oly sokáig néztem volt még

Vissza a czigányokra:

Sötét-barna arczaikra,

Sötét-fürtű hajukra . . .

.

/Thaly Kálmán/

 

Liszt Ferenc átköltése 1860-ból való. Az előadók kiválóak! A videó alatt angol fordítással...

A videó után Elisabeth Kulmannal az Erlkönig jön be, érdemes azt is meghallgatni!

És az átköltés lefordítása hegedűre és zongorára (1864-ben), valószínűleg Reményi Edének ajánlva, akinek hegedűversenyt is kezdett írni 1860-ban, de azt nem fejezte be.

 

A vers megzenésítése nyolc további szerzőtől is ismert, köztük a telejesen elfelejtett, 1825 és 1898 között élet Szécsényi Imre grófé 1892-ből.

.

.

 

Pongrácz Ferenc korábbi, 1836. évi olajképe (43 x 34 cm) a Magyar Nemzeti Galériában van, de több más hasonló is készült (rézkarc stb.). Más nyomatokon a megverselt szekér is látszik, pl. az említett Thaly Kálmán-féle fordítás illusztrációjaként.

.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.25 0 0 6923

A ma reggeli Muzsikálóban Cser Krisztiánnal beszélgetett a műsorvezető Radványi Dorottya.

Az alap az énekes és partnere alábbi koncertje, amely a Kodály-év keretében zajlik nemsokára:

 

2017. április 25. 19:00, Márványterem
Cser Krisztián énekel, Lugosi Anna zongorázik

Schubert: Hat Heine-dal a Hattyúdalok c. ciklusból
Liszt: Három Petrarca-szonett
Richard Strauss-dalok - Az éjjel; Holnap; Jaj, nekem, szerencsétlennek; Tizenöt krajcárért
Kodály-dalok, Ádám hol vagy?, Az erdő, A farsang búcsúszavai, Kit kéne elvenni?

.

Elhangzott a beszélgetés végén, hogy Kodály szeretett kirándulni, sokszor volt Galyatetőn, és ehhez a helyhez kapcsolódik az ide már tíz éve egyszer beírt alábbi szép visszaemlékező vers, amely 1982-ben jelent meg az Elmaradt lázálom című kötetben.

.

.

A lángész itt sétált mezítláb

.

A lángész itt sétált mezítláb a hegyi réten,

túl a nyolcvanon s Istennel beszélgetett,

de látszott rajta, hogy közben

a lepkékre gondol, azokra a hancúrozó,

kék, fehér, sárga láng-darabkákra,

melyek fölgyújthatnák az erdőt...

Megállt s lába nagyujja

ámulva nézett egy vakondtúrást.

Mozgott, púposodott a porhanyós föld,

mintha rég halott barátai keresnének

vészkijáratot a temetőből.

Dolgozzatok csak, kedveseim, dörmögte nekik kajánul,

a csontom még teli muzsikával s ha fölértek,

zene fogad majd benneteket,

fűsusogás és mátrai szél

és gyöngy kopog az égből, mint meggyászolatlan

betyárkoporsókra húsvét napján

s jártok a gyöngyön mezítláb,

ahogy csúsztatott lábbal én most a báránykás fűben,

szemetek helyén kék mennydarabkák,

hogy látva lássatok,

hogy látva lássatok.

.

/Csoóri Sándor, Galyatető, 1981/

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.22 0 0 6922

Ma éppen A Föld Napja van, hogy minden napnak legyen egy keresztapja. Pedig a Földnek mindig van Napja, különben nem létezne. Ez a Földnap világnap, vagyis a világnak napja.

.

.

Névtábla seholnincs ajtómra

.
Kivetett a víz alól
fröcskölődő hullám,
kavicsos parton szárítom
bú-buborék hullám.
Nyíranyám és nyárapám
ágaiból lettem,
sarkam alatt ég bizsereg,
föld forog felettem.
Hónom alatt van a nap,
mint egy édes sülttök,
ükeim, a batyubálban
teknőn hegedültök?
Szaladtomban pihenek,
míg a hold nem jő fel,
s Titánia veri orrom
lapulegyezővel.
Ajtóm fák közé nyílik,
nyitja-csukja tollam,
karcolászva bűbájolom:
K. I. aki voltam.

.

/Ki volt K.I.? Kormos István/

 

A vers 1945. évi termés.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.18 0 0 6921

A Kassák-vers második köldökéből a forrásra települő köd eltakarta a "l" betűt, pedig a rondó formájú versbe az kell. Megismétlem a verset, és persze javíttattam.

.

.

         Banális motívum

.
Fintoros kedvem peckeli Április.
Március…? Április…? Május…?
Április rúgat, április a nyelvemen, április a kalapomnál.

.
Hej! Szél ellen a bohóckodó vitorlákat!
Hej! Köldökön is felül a tavaszi pocsolyákba!
Hej! A szem bogarába most a kályhák bogarát
és hiába ró meg isten aranyujja,

.
csontig a tánc!

.
Fáklyás taréjjal a bánat-kovászból:
                                     Kukuriku!!!
Vertek sóhaja iszaposodik a mezőkön.
De kergül a város, a város!
Vágyak rikoltó pántlikái szabadultak az űrbe
s a fekete boltról szakad a vizek babiloni zenéje.

.
Április.

.
Fáklyás taréjjal a tavaszi bánat-kovászból:
                                     Kukuriku!!!

.
És szél ellen a bohóckodó vitorlákat!
És köldökön is felül a tavaszi pocsolyákba!
És a szem bogarába most a kályhák bogarát
s hej, de hiába ró meg isten aranyujja!

.
Fintoros kedvem peckeli Április.
Március…? Április…? Május…?
Április rúgat, április a nyelvemen, április a kalapomnál.

.

/Kassák Lajos/

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (6920)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.18 0 0 6920

.

         Banális motívum

.
Fintoros kedvem peckeli Április.
Március…? Április…? Május…?
Április rúgat, április a nyelvemen, április a kalapomnál.

.
Hej! Szél ellen a bohóckodó vitorlákat!
Hej! Köldökön is felül a tavaszi pocsolyákba!
Hej! A szem bogarába most a kályhák bogarát
és hiába ró meg isten aranyujja,

.
csontig a tánc!

.
Fáklyás taréjjal a bánat-kovászból:
                                     Kukuriku!!!
Vertek sóhaja iszaposodik a mezőkön.
De kergül a város, a város!
Vágyak rikoltó pántlikái szabadultak az űrbe
s a fekete boltról szakad a vizek babiloni zenéje.

.
Április.

.
Fáklyás taréjjal a tavaszi bánat-kovászból:
                                     Kukuriku!!!

.
És szél ellen a bohóckodó vitorlákat!
És ködökön is felül a tavaszi pocsolyákba!
És a szem bogarába most a kályhák bogarát
s hej, de hiába ró meg isten aranyujja!

.
Fintoros kedvem peckeli Április.
Március…? Április…? Május…?
Április rúgat, április a nyelvemen, április a kalapomnál.

.

/Kassák Lajos/

.

.

.

Most, hogy vége a diktatúr

.
Most, hogy vége a diktatúr,
s ki lehet borítani a,
már oda se néz, hogy hova,
már magától is kiborul.

.
Most, hogy egyszerre annyi úr
és mindenki demokrata,
akkora szemeteskuka,
ha tetszik, ha nem, beletúr.

.
Most, hogy a legszebb hang a durr,
s ahány röf, annyi pocsolya,
se az ól, se a disznaja,
csak érzi, ahogy kiszorul.

.
Most, hogy benne van piszokul,
mintha már nem is mosdana.

.

/Bertók László, az 1995-ben kiadott,

Három az ötödiken c. kötetéből/

.

.

.

Ma 25 éve, a Luzerni Húsvéti Fesztiválon volt az ősbemutatója Krzysztof Penderecki rövid kórusának, a 117. zsoltárra írt Benedicamus dominónak - TTTBB felállásra:

.

https://www.youtube.com/watch?v=BX9XdHC_e8A

.

A videó alatti latin szöveg Dr. Gál Ferenc fordításában az alábbi:

.

Áldjuk az Urat (Felhívás dicséretre)

Áldja az Urat minden nép,

minden törzs dicsőítse!

Mert kegyelme hathatósan működik bennünk,

és hűsége megmarad örökké.

.

.

1666-ban a mai napon született Jean-Féry Rebel, akitől ritkán hallani zenét, pedig gyönyörűeket írt!

.

https://www.youtube.com/watch?v=0gPsTQext80

.

A lemezt felvezető kép akár Antoine Watteau-é is lehetne, akinél a tánc, a zene, a természet és a színház jelemző témák, de e kép elkészítése előtt kilenc évvel már elhunyt. A kortárs Nicolas Lancret a Párizsi Balett híres primadonnáját, Marie Camargót örökítette meg táncoló társával 1730-ban. Az elhangolt hegedű Andrew Manze kezében varázslatosan szól (most éppen az 5. és a 6. szonáta). Az én lemezemen Amandine Beyer hegedűl, és egy kis együttes kíséri, persze nem teljesen egyezik a két anyag ezekből a rövid szonátákból.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.15 0 0 6919

Szabó Lőrinc Isten című verse a későbbi kiadásokban Madách Imre emlékének ajánlással jelent meg.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6918)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.15 0 0 6918

.

        Feltámadás

.
A hegyek zugaiban itt-ott
még villog a hó,
de már meleg a fehér takaró
s alatta fűlve rothad a
mult ősz temetetlen gizgaza.
Sápadtlila lánynyelveit
kiölti csúfondárosan
a kacér kökörcsin: egy kicsit
fázhat még éjjel, ezüstboa
védi a nyakát… Ibolya
és hóvirág szövögeti
tarka foltjait, s ahol a sí
suhant a völgybe tegnapelőtt,
ma már porhanyodó mezők
lankáin bukfencezik a szél,
március méz-szagú szele, pimasz,
fütyörésző, jókedvű kamasz,
erdők és rétek szárnyas üteme,
mely úgy átlükteti a hegyeket,
mint hangversenytermet a zene…
Óh, a szél
az égbe már bele se fér,
nem fér el a galy a rügyben,
csordul az élet mindenünnen,
feszűl a magban a virág:
s nem kérdi, miért nő s minek él,
csak él, és igaza van!…
Délre jár az idő, vigan
puffognak az országuton
a motorok… Hív s megtelik
az útszéli korcsma… Még alig
indultunk s máris enni kell:
sajt, sonka, sör… Aztán tovább,
föl a hegyre!
Renyhén mozog a láb
s fárad a test, de gyógyul a lélek!
Mennyi bogár és pici féreg
mozog a fűben! Kinyujtóztatom
bakancsos lábam a domboldalon;
lassan átforr a húsom… Óh, napos
kövek! Lent szürkül a város, és
virágkelyhekben bódult legyeket
gyilkol az éhes pók. Itt pihenek
a fényben, estig… Mi lesz azután,
nem tudom, nem is érdekel…
Ma örülni és remélni kell:
ma énbennem is rothad a
mult ősz átfülledt gizgaza,
szívom magamba az életet
s míg félájultan heverek,
úgy érzem, tűzzel töltenek
tele s új élettel a márciusi
napisten nehéz boxütései.

.

/Szabó Lőrinc, az 1938-ban kiadott,

Harc az ünnepért című kötetéből/

.

.

.

2008 végén még csak részletekben lehetett beírni a hosszú verseket, az alábbit is, ezért megismétlem egyben. Ide illik ez is.

.

A fiatal Szabó /ki ismerné fel csak így?/ Lőrinc 1921 közepén jelent meg először a Nyugatban, de akkor még csak 33 Shakespeare-szonett fordításával, majd a folyóirat 1923. évi 3. számából alább beírt verséig még 10 alkalommal szerepelt, de már saját verseivel /összesen 32-vel/.

.

.

                     I S T E N

.

Lobogó folyamok zuhannak az éjszakába.
Jöttem: a végzet bélyege homlokomon,
roncsok s hullák hínára ölelte-karolta a lábam
s hajamba tapadt a korom.

.

Roncsok s hullák között, vergődve, tüzek, dorongok
őserdejében, a rémület utjain át, -
vas-talpam előtt recsegett s leszakadt a sorompó:
dübörögve rohantam a hidakon át.

.

Jöttem. - De kitudja, mikor? de ki tudja, miért? és
honnan?... Senki se tudja és én se tudom...
Kis gyermek voltam: nagy a világ és minden nap csupa kérdés,
csak válasz nincs sehol sem a hosszu uton!

.

Kis gyermek voltam az angyalok édenében,
kis gyermek... - Álom? vagy talán virág? -
Anyám a vadorgona volt s ezernyi kék szemében
harmat csillogta: Maradj, odakint nyomorult a világ!

.

Nyomorult a világ, - suttogta, a szélbe zokogva virágát, -
és emberek élnek a távoli partokon, és
megrothad a föld meg a víz, ahová ember teszi a lábát,
mert mi vagyunk az öröm s az ember a szenvedés!

.

Kis gyermek voltam... Voltam!... Azóta bejártam a földet,
s bejártam a végtelen, árva időt,
pihenni akartam s elsorvadt alattam a zöld gyep,
kérdeztem s döngve bezárult a kapu a válasz előtt.

.

Élek s meghaltam ezerszer... ezerszer... S mikor letekintek,
világokon át, a vad Ázsia bérceiről:
lábaimat csapdossa a vízözön és szemeimben
kráterek gyomra hasad föl, amint lángtorlaszuk ég fele dől.

.

Meghaltam ezerszer... A szír katonák vasa járta a mellem,
az égei tenger száz lánya csókolta homlokomat,
beduin sátorban aludtam a táborok őrtüze mellett
s zöld jéghegyeken lila fényben ölelt magához az északi nap.

.

Meghaltam ezerszer! ezerszer! és élek: az őszi gonoszság
habverte húsomba új életet lehelt,
szétrágtak a hangyák s pap bűvölt igazi rosszá,
mikor csontjaim fuvoláján megváltást énekelt.

.

Szétrágtak a hangyák s a fák erein felütöttem az erdők
smaragd kupolája fölé haragos lobogóm,
és éltem ott, hol párduc üvölt és ezüst Niagara mennydörög
és Grönland síkjain is, hol örök-hidegen szikrázik a hó.

.

És láttam a bábelek zűrzavarát, és később, - mikor az indák
halálszövevénye befonta, - öleltem üszökvert romjaikat,
szamojéd szánkón s néger kanoén suhantam, láttam az inkák
aranypalotáit s ültem a Szaharák pálmái alatt.

.

Porcelán tornyokból sivatag tengerbe zuhantam alá és
rettegtem a tárnák fekete vihederét,
csákányomat kicsavarta kezemből a sárga halál és
dalolva röpültem a kék habokon datolyás szigetek elé.

.

Csodáltam a csodálatos ég tüzeit és míg az apokalipszis
tűz-asszonya csókolt, fák fölött, majmok közt volt tanyám,
de mindenütt elért a kín, sorsom szele bárhova vitt is:
keresztre feszített a tömeg s lefejeztek a Géve piacán.

.

Lefejeztek s bennem a halál új életbe hajolt át,
szívós inakból kötve-bogozva lelkem szövetét:
a fejem hegy lett és kő a húsom s torkom hulláma az orkán,
mely évezredek ekéivel a föld testébe tép.

.

És nőttem, nőttem, mint az idő, áradtam... - jaj, de éltem!
és élni: ki tudja igazán, hogy élni mily iszonyú kín!
És néha zenét hallottam és - agyrém! szférák zenéje! -
egy percre feledtem az életet, ha orgona nyílt odakinn.

.

Fegyenc voltam s ha orgona nyílt, én voltam a tő, az illat,
én voltam az ág, a gyökér s a szín virágon és levélen,
én voltam a szél, mely gyógyító harmatot áldva hullat,
a napsugár s a tavasz meleg borzongása: szerelem!

.

Óh szerelem! beteljesülés! termő nyár! ősz gyümölcse!
Kétely, mely bennünk sustorog süketen és vakon,
hogy a megvetés börtön-falán is keresztül üvöltse:
Ébredj, bolond! ébredj: idegen hernyó rág álmaidon! -

.

Zúgott az idő és városok nőttek s pusztultak a porban
és láttam: minden cél üres és minden vágy szomorú,
én voltam a diadal s mikor győztes homlokomra hajoltam,
csókom nyomán fekély fakadt vagy töviskoszorú.

.

Zúgott az idő és századok forogtak le az égen,
zúgott a világ, csikorogva vítt vas-csörgető tusát,
s nem látta, hogy a holt milliók rothasztó rozsda-vére
testvér-sebeket mar a hazák életpíros husán.

.

És fölharsant a béke dala, a kereszté, és a fényé,
az új Marseillaise szent tüzén kigyúlt a csipkebokor,
üvölt a gonosz: Nézd, új jakobinusok állnak a Volga vizénél
s már csattog az ostor, az új urak ostora, csattog az új rabokon!

.

Új rabok! új éhség! új börtönök! - Újra hiába
zökkent régi sínéről újabban a régi világ:
új függönyök mögött pereg az Ember Tragédiája
s üres egekbe vezérli a bűn a szeretet dalát!

.

Én voltam a bűn és a szeretet, én voltam a rab s a korbács,
én voltam az ember, az állat, a te meg az ő,
én voltam a pénz, a nyomor, az áldozat s a mordály,
a színpad és az akkor, az élet méhe meg a temető.

.

Én voltam a régi és az új, a gonoszság és a jóság,
az árnyék és a fénysugár s a sugár zománca, a szín,
én voltam a lényeg, az űr s az örök hiábavalóság
és milliók torkában én voltam az emberi kín.

.

Isten vagyok én, de céltalan, és szenvedek egyedül és
üvöltő máglyákon ezért égetem el magam,
én vagyok a kényszer, a gyötrelem, s a kényszer-szülte tűrés,
a cél, s legjobban én tudom, hogy mennyire céltalan.

.

Magamat siratom, magamat temetem, magamat üldözve bolyongok,
mint fadöngető elefánt és vízlakó parány
és nem tudom elválasztani lelkemben a jót a gonosztól,
mert nincs egyensúly mérlegemen, nincs mérték és arány.

.

Én próbálok és szenvedek és nem lesz semmi sem úgy, mint
akartam: minden alakom s tettem hóhérkerék,
kettő vagyok én, kettőben-egy, s ha e kettőt összegyúrni
próbálom, sustorog vad tüze, mint lombikban a rossz keverék.

.

Jöttem, de ki tudja, mikor? de ki tudja, miért? és
honnan? - Az űr iszonyú s örök utjain át!...
Tény, tett, való: mind puszta szó, üres játék: a kérdés
új kérdések s okok örök létráin a semmibe hág! -

.

De majd egyszer megállnak a folyók az éjszakában
s beomolnak a századok riadt szakadékai homlokomon,
szétporlik a fény és megfagy a tér, nem moccan többet a lábam
s kioltja agyamban a gondolat tüzét a hideg korom.

.

És megpihenek, ha szétterül merev síkokba az ég és
a tornyosodó csönd eltakar minden kaput s utat:
megpihenek, ha kiömlik az anyagba zárt sötétség
és a mozgás csiráiban megdermed az öntudat.

.

/Szabó Lőrinc/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.12 0 0 6917

Az előzményben hivatkoztam a József Attila 70. születésnapjára összpontosító lapszámra - az Ezredvégből. A lejjebbb említett Oberfrank Pál-megemlékezés Radnótiról, amit majdnem 300 érdeklődő hallgatott nagy figyelemmel és meghatottsággal A Költészet Napjára szervezett előadóesten a Klebelsberg Kulturkúriában, tartalmazott egy kitételt Radnótiról, beteljesedett haláláról, amit magam is említettem másokkal kapcsolatban is, és ez kapcsolódik Radnóti azon naplórészletéhez, amit az Ezredvég idézett a 2005. évi József Attila-évfordulóra.

Kiemelem a tészletet.

.

.

"1940. Dec. 28.
Ascher-Székely-est. Attila verseinek nagy visszhangja van. Ringyó, nyavalyás közönség! - szitkozódom magamban. A Nagyon fáj-ból 50-100 példány fogyott, a legszebb verseibõl fogyott ennyi két év alatt, 2 pengõért, vagy 2.60-ért s hogy négykézláb bemászott a tehervonat két kocsija közé, 2000 példányt adott el Cserépfalvi 7 pengõs árban három hónap alatt az Összes versekbõl. De most valahogy mást éreztem, ahogy figyeltem ezt a ringyó tömeget, többen mondták magukban a verset és "olvasók" voltak, mert nem ismertem õket, a versek átfordultak náluk is a halhatatlanságba. Külön akusztikát kaptak a halállal. Talán egy éve, másfél éve munkásoknak tartottam elõadást Róla egy emlékesten s valami ilyesmit mondtam: a mû, amit a költõ haláláig alkot, halálával hirtelen egész lesz, a kompozíció, melyet éltében szinte testével takart, a test sírbahulltával válik láthatóvá, fényleni és nõni kezd... És Önöknek és nekünk, kortárs-költõknek megadatott az, hogy láthattuk a bámulatos metamorfózist; mikor egy folyton épülõ mû teljesen készen átfordul az idõtlen öröklétbe s ehhez az kellett, hogy egy csodálatos kedvességû fiatal férfit kiszedjenek a tehervonat ütközõi közül és összetört tagokkal és régen összetört lélekkel eltemessenek Balatonszárszón. - Furcsa érzés és rettentõ tanulság. S hányan tanúk erre itt tudatosan? - nézek körül. Elönt a keserûség. Még tapsoltok? Emlékszem, a végén ezt mondtam: A tiszta és mindig világosságot áhító lelken törvényszerûen teljesedett be a sors. Megalázó szegénységben élt, folytonos és egyre szaporodó politikai csalódások között. Ilyen természetes halált csak egy költõ halt még a magyar irodalomban, Petõfi Sándor, a magyar szabadság költõje, a segesvári csatában. Nem bírta volna elviselni azt, ami következett. Attila sem. Azt csodálnám, ha élni tudott volna, s ezt csodálom néhányunknál is, akik még élünk."

.

(Az idézett Radnóti-naplórészletben említett Székely az Endre keresztnevű zeneszerző (karnagy és tanár) volt, miután a főiskolán Kodály, Molnár Antal és Siklós Albert tanítványaként végzett 1937-ben. Radnóti és József Attila kortársa volt, aki 1989 tavaszán halt meg hetvenhét évesen. 1954-ben kantátát írt József Attilához címezve.)

 .

A többit ismerjük, Oberfrank Pál kitűnően szerkesztett estje is éreztette ezt.

.

.

Az ajánlott folyóiratszámból kiemelem az eddig még nem ismert alábbi verset:

.

.

                    Meghalt

.

 

Nincs magyarázat. Akasztófára jut,
vagy a vonat elé veti magát, kit
bántani mer a durva valóság! -
Mint a hímporos lepkeszárny, oly
érzékeny voltál te, bátor barátunk.
A dallam, az örök dal hevíté
a finom hangszert; ideged, s mikor
már csordultig telt a pohár: szörnyû
áment mondtál ki magad felett.
Itt nincs segítség már, hiába verjük
a mellünk. Csak a szomorú szív dobog még,
s tudjuk - nem kapunk feleletet tõled
soha többé!

.

/Berda József, 1937/

.

.

József Attila verseiből csupán tíz került a Nyugatba, néhány korai nem kiemelkedő mellett 1933-ban a Lassan, tünődve és később az Óda, majd 1935-ben a Mint gyermek... címűek.

Haláláról mindössze egy Zelk Zoltán-vers jelent meg a folyóiratban (1938/1. szám).

.

.

      József Attila halálára

 

                             I.

Ablakban állasz, nézed a sötétet,
a tájat, mely fölfalja önmagát,
szörnyű torkában tűnnek már a házak,
fogai közt megroppannak a fák.

Övé e táj, ez volt rút birodalma.
S most pusztul ím: nem is táj volt, de láz,
kigyulladt esze hímezte a földre
s hogy Ő elment, hát tűnik a varázs!

 

                            II.

S a nyomor is! A végső-végső éj ez!
Elpusztulunk s majd károgva repül
gondjaink nagy, sötét varjúcsapatja
és boldog tájak tornyain leül.

s mit Ő dalolt, rekedt-károgva mondják
majd szüntelen az idők végeig
az aljas kort, az álmodott vidéket,
a városszélek bús szegényeit.

 

                              III.

Beh jó lesz így! Beh nehéz volt az álom!
mind megtanuljuk, hogy a semmi könnyebb -
de morzsoljátok, mégis, morzsoljátok
fogak, a száj szélén bebújó könnyet:

mert sírnivaló, hogy még a nyomort is
e kígyó nyelvét, e hétágu lángot
csak álmodjuk, s nem hagyhatunk itt semmit,
ha elpusztítjuk bennünk a világot.

 

                             IV.

Hajnallik újból? Nap bukik az égre?
Nézz szembe véle daccal s el ne hidd
e hajnalt! s öld meg emlékezetedben
ezernyi tündöklő testvéreit!

Ne hagyd, hogy fénnyel hízelegje arcod -
s feleld szívednek, ha vigaszt keres:
feleld: mint űzött farkasok veszünk el...
s így jó ez, mert élni nem érdemes!

.

 

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (6916)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.11 0 0 6916

Április 11. - A Költészet Napja, nem József Attiláé, bár az ő születésnapja okán választották ezt a napot. Ő akkor éppen csak megszületett, és egyedülálló költészete tragikus halálával vált teljessé, mint több hasonló költőtárs esetében is. Az idő kereke visszafordíthatatlan, egy idős József Attila, de akár Petőfi, Ady, Radnóti stb. sem képzelhető el, mert akkor nem ők lettek volna.

.

Persze József Attiláról is vannak versek, főleg halála után közvetlenül a kortársaktól - szomorúan, elismerően; némelyiket már bemásoltam.

.

Egy fiatal költő sírjára

.

Elszántan daloltál,

fáztál és nem ettél -

Élhetetlen voltál,

halhatatlan lettél.

..

/Képes Géza, 1937/

.

.

.

         József Attilához

.

Mint kávészemmel fûtöttek kazánt
Brazíliában és tengerfenekére
süllyesztették s elázva és elégve
pusztult el s itt szomjazhatott a szánk
utána! ám volt pótkávé rogyásig:
kaptunk vérpezsdítõ, finom malátát
s ügyes kis ügynökök fülünkbe rágták:
gyomornak, szívnek jobb ez, mint a másik,
az igazi - Tõlünk így eltagadták
és megtagadták verseid zamatját
s hitvány pótköltõket kínált a kalmár.
... Lehullt a gyáva hold: a szív s az agy
veled mulat, jó italunk te vagy
s a kotyvalék itt senkinek se kell már.

.

/Képes Géza, 1942/

.

.

.

Stb., mert a polcról levett köteteken kivül az alábbi linken sok más megemlékezés is olvasható, az éppen 100. születési évforduló kapcsán.

Pl. Berda Józseftől, szintén 1937-ből:

.........................................

A dallam, az örök dal hevíté
a finom hangszert; ideged, s mikor
már csordultig telt a pohár: szörnyû

áment mondtál ki magad felett."

.......................................

.

.

.

               Attila a síneken

.

Szabadult lélek, nézem még riadtan

a testet, melyhez nincs már sok közöm.

Csipetnyi szán alom és sok közöny,

ez van bennem. Ne sírjatok miattam.

.

Úgy jöttem ide, kéretlen, hivatlan.

Nem fogadott s nem kisért sok öröm.

De már túllépek a földi körön

az űrbe, honnan életem kipattant.

.

Kérdezni kár: az élőknek mit adatm.

Egy hitvány kort költészettel itattam,

de szintetikus szesz kellett neki.

.

Mindegy. Rólam lemállanak a gondok

s va llom mint itt a részeges bolonsok:

a legnagyobb gyönyör: felejteni.

.

/Képes Géza, az 1973-ban megjelent,

Csigaház című kötetéből/

.

.

.

Vannak szép versek a költészetről is, köztük több ars poetica, de végülis minden vers a költészet része, legfeljebb kihullik a rostán.

E fórumtémában pedig mindig a költészet napja van, a zeneköltészeté is. keresek tovább..., és lehet olvasni, visszalapozni, ahogy én is teszem, pl. ezt írtam pont 3 éve is az alábbi vers elé:

 

.

.

          A költészet agglegénye

 

Még a barátaim is azt susogják:
nem illek hozzád, költészet, kopjak le rólad,
te szépségkirálynő vagy,
egyszemélyben nagyszűz és kurva,
szempillád északnak röpül a szélben, mint vadludak,
én meg csak hajcsár vagyok
s nyakig sárosan caplatok utánad
a mostani tavaszban is.
Igaz, igaz: nincs utca, ház, mohával bélelt, álomi szálló,
ahol megvártál volna engem,
nincs város, ahol a tornyokra hulló
embervértől
megtántorulnál
s a karomba dőlnél falfehéren,
pedig futottam érted Varsótól Havannáig,
tankok, szaxofonok s lüktető, őrült mozik
emlékével, hogy megigézzelek,
de csak vas-fátyolod
s tenger-fátyolod csücskét láttam.
Egy félretaposott élet szégyenével
s dühével gondolok rád,
ha féltékenyen is, mégse vádlón:
kitakart, sötét ágyékodat mutogathatod, akinek akarod,
fölhevült combjaidról
silányabb fiúkat is a mennybe küldhetsz,
nekem már hársfavirág-szagod is elég,
s a levéleres égbolt, mit lélegzeted
arcomba kerget.

 

/Csoóri Sándor/

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=nByHk4sosOA 

.

És az eredeti:

https://www.youtube.com/watch?v=txMWXvD8kL4

.

.

Nemsokára indulunk egy ünnepnapi Radnóti-estre. Sem emlék, sem varázslat címmel fogad minket Oberfrank Pál a közeli kültelki kultúrházban.

.

Talán a címadó verset is elszavalja, de az alábbi is ide illik, mert mit is csinál, csinálhathat a költő?

 

"Írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes,
ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes,
mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska -
s a többi..."

 

http://www.babelmatrix.org/works/hu/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s-1909/M%C3%A1sodik_ecloga

.

stb. stb.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.10 0 0 6915

A mai napon lenne 83 éves Durkó Zsolt, aki közel 20 éve, 1997. április 2-án halt meg.

Halotti beszéd című oratóriumát 1972-ben írta (1975-ben mutatták be).

.

A mű ihletője az ismert régi beszéd, de megidézem az ugyancsak innen eredő alábbi két verset is, majd az azonos című Kosztolányi-remeket.

.

A vigasztalannak tűnő költő által elmondott Márai-versben benne van e téma mottója:

Költészet és zene is.

.

Az oratórium adatai INNEN, az egyperces mintákkal közel a mű harmada meghallgatható ugyan, de inkább az alábbival kezdődő felvételeket ajánlom:

.

https://www.youtube.com/watch?v=5WhWI-KmfPM

.

.

.

  Halotti beszéd

             a hulló leveleknek

.

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany,
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.
Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk
S ha alászállunk: vár a hűs avar,
Testvér-levél testvér-lombot takar,
Ott is otthon vagyunk.
Ha megkeményedünk és megfagyunk:
Zúzmara csillog rajtunk: hermelin.
Bíbor után a fehér hermelin.
Bizony szépek vagyunk.
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Ha végre földanyánk része leszünk,
Ott is szépek leszünk,
Ott is otthon leszünk.
És árvaság csak egy van, feleim:
Az erdőn kívül lenni.
Otthontalannak, hazátlannak lenni.
Nagyvárosok rideg utcakövén
A széltől sepertetni.
Sok más szeméttel összekevertetni.
Árvaság csak ez egy van, feleim.
S amíg itthon vagyunk:
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.

.

/Reményik Sándor, 1923/

.

.

.

                   Halotti beszéd

.

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk.
Por és hamu vagyunk.
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margit-szigetet?...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat.
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt.
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt,
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg.
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek
Toldi - t olvasod és azt feleli: oké
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”...
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed,
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet.
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát,
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát.
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon,
A tested is emlékezik, mint távoli rokon.
Még felkiáltsz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod! Igen, lehet... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár.
A konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét,
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét. -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„Az nem lehet, hogy annyi szív...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál.
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.
Még azt hiszed, élsz?... Valahol?... És ha máshol nem is,

Testvéreid szívében élsz?... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad...”
Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad...”
Egy másik nyög: „Nehogy, ki távol sír e nemzeten...”
Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől: miért?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint ezek?...”Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az asztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,
A radioaktív hamu mindent betemet.
Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,

Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten,
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,
Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad.
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet,
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet,
És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk,
Látjátok, feleim, szem'tekkel, mik vagyunk?
Íme, por és hamu vagyunk.

.

/Márai Sándor, 1951/

.

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=1-z6RtOcqgI

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.09 0 0 6914

A hónapoknak majdnem minden második napja valaminek vagy valaki(k)nek a napja, világnapja, a mai viszont szabadnap, mondhatnám, hogy A Világ Napja, mert mindenkié.

Különben vasárnap van, azok közül is egy nevezetes.

.

.

.

          Virágvasárnap

.
Azt mondják, máma van Virágvasárnap.
Nézzük meg, az emberek mit csinálnak?
S mivel ilyenkor ez a rendje,
menjünk mindjárt a cinterembe.

.
Amíg ez tart, úgy sincs igazi ünnep,
amíg ez tart, nincsen vakáció.
Vigasztaljon a cinterem bennünket,
ahol sírdombon áll a dáridó.

.
Ó, micsoda víg tarkaság!
Mint egy rét, melyen százféle virág.
Ki látott ily nyüzsgést a temetőben?
Több az élő, mint a holt a földben!

.

                                  x

.
Egy fickó bakfüttyöt ugrott a sírkereszteken,
egy más kerékpárral ereszkedett a kripta dombján,
a hantok közt rabló-zsandárt játszottak vad fiúk,
friss fűzfasíppal váltottak jelet.
De egy szakállas, szemüveges ember,
ábrázatán igaz töredelemmel
s nyitott, fekete könyvvel a kezében,
minden stáció-oszlopnál megállt
s oly forrón suttogott a vak cölöpnek,
s révületét kövenként úgy fokozta,
hogy csak belémdöbbent a furcsa kérdés:
mit tesz majd fenn, az utolsó keresztnél?
Talán csak nem feszíti meg magát?

.

                              x

.

A dombraszállt Nap gyújtó fényözönben
fürdette a parányi templomot;
s mint valami monumentális röntgen,
karcsú hajóján átvilágított.

.
Két kakukk szólt a zsendülő berekben,
egymástól kérdezgette: meddig él,
az esztendőket osztogatta bőven
s nem egy okos tapasztalást cserélt.

.
De a holtak ezen csak mosolyogtak,
szájuk ráncát keserűbbre vonák,
mintha egyenesen ezt mondanák:
„Ne tartsatok minket bolondnak!”

.
Aztán nekem is eszembe jutottak
a véghetetlen téli harcterek,
ahol most szintén jóskedvű kakukkhang
kong emberi maradványok felett,
az új lombból minduntalan kibukkan,
s mint egy király post mortem érmeket,
osztogatja az arany éveket;
s eképp a hősök, hullaként oszolva,
megtudhatják, meddig élhettek volna.

.
/Jékely Zoltán, 1943/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.08 0 0 6913

Az év minden napjára több világnap is jut, és vannak világtalan napok is, főleg az adventi időben, az év legsötétebb napjai körül.

.

.

    Cigányok

.
   Csillag alatt
betlehemi királyok,
áznak a, fáznak a,
harmonikáznak a
   cigányok.

.
Fejükön a koronájuk,
bársonyból a ruhájuk,
   a ruhájuk,
nótára áll a szájuk:

.
„Isten napja, te árva,
süss a szegény cigányra!”

.
   Csillag alatt
betlehemi királyok,
áznak a, fáznak a,
harmonikáznak a
   cigányok.

.

/Orbán Ottó, az 40 éve kiadott,

Eszterlánc című gyerekversekből/

.

.

Tél volt akkor is, legalábbis az északi féltekén, amiről az alábbi vers készült. Ismétlés a költő sok cigányos verse közül.

.

.

Cigányok a fergetegben

.
Jöttek Hiripről a cigányok,
cimbalmot, nagybőgőt cipeltek,
kabát alatt a hegedű
mint ölbéli gyermek didergett.

.
Jöttek térdig botolva hóban,
gázolva kutyaugatásban,
a minden sötétnél sötétebb
fehéren izzó éjszakában.

.
Jöttek besunyt nyakkal a szélben,
mely öklét a szemükbe vágta
s egy fia ösvény ne maradjon,
az útakat egymásra hányta.

.
Hát karjuk csapkodva forogtak,
sistergett nyelvükön az átok,
ajkukról mint jégcsapok lógtak
a kilehelt káromkodások.

.
Végül egy égő kocsmaablak
futott elébük integetve,
de eltünt a kavargó hóban,
mintha lidércek fénye lenne.
.
Fölorditott akkor a primás
és hegedűjét előrántva
rázendített s bokázott is már! –
a nagybőgős is vele járta!

.
és fújta már a klarinétos,
kék száján sikongtak a hangok
s egy golyvás legény földredobta
görnyedt hátáról a cimbalmot!

.
Húzták, fújták, s járták üvöltve
vihar torkában is a táncot –
rongyaik az égig lobogtak
a fergetegben, mint a lángok!

.

/Zelk Zoltán, az Este a kútban

című gyűjteményből/

.

.

Cigánydalok, mert "csak egy szép lány van a világon", 

 

https://www.youtube.com/watch?v=GGdGXuVk-7E

.

lehet az akár Carmen is a hasonlóan, ha nem inkább fantáziadús előadótól:

https://www.youtube.com/watch?v=Vm1MBeIMcAs

https://www.youtube.com/watch?v=lKzAP8e9M4k

.

.

.

         Rajz és tánc

.

Aztán mindjárt az első nyáron
megjött a vidám cigánytábor.
Nem messze tőlünk sátrat vertek,
megszállták lenn a füzes berket,
egész álló nap cigánykodtak
s istentelenül loptak, loptak:
lába kelt itt mindennek, fogni
kellett, amíg száradt a holmi;
vén cigánynék és korán-löttyedt
cigánymenyecskék ténferegtek,
nyomukban meg seregnyi csurdé,
csillogó szemű koszos purdé.
Hogy miből éltek, ma se tudnám,
mert munkára csak nagyon ritkán
s csak immel-ámmal vetemedtek:
lábast foldoztak, gyékényt vertek,
de kinek kellett az efféle,
kinek volt gondja itt edényre.
Üllőik is csak tessék-lássék
pengetgették, inkább csak játék,
szórakozás volt az, mint munka
nem kellett patkó a lovunkra,
se cigányszeg, a kotrógépek
csikorgó lánctalpakon léptek,
s az autók s a traktorok száza
az sem szorult cigánykovácsra.
Csupán az egy jövendőmondás,
no meg az öreg kancsi prímás,
ez volt a tőkéje a bolynak
és persze, amit hozzáloptak.
Kártyát hánytak, tenyérből, borból
jövendöltek a csillagokból.
Kiváltképp egy csuparánc vénség
értette jól a mesterségét;
volt is hozzá egy nagy kék gyöngye
- hindu ősöktől örökölte -;
egy érintése öt lejt kóstált,
ezért még csak sejthette sorsát
az illető, de harmadszorra
tisztán állott előtte sorsa:
sok pénz, szépasszony, siker; s persze
gyógyulás várt a betegesre.
És volt egy gyönyörű cigánylány,
ha van nőben, az volt a sátán:
a füzek alatt estelente
vetkőzött izzó meztelenre,
míg a többi s velük a vajda
a tűz körül a táncot rakta.

.

/Kányádi Sándor,

a Poéma három hangra c. sorozat

tíz verséből, 1967/

.

.

.

   Folytatás és szonett

.

A lány csak fürdött, mint egy csillag,
árnyékba úszott, majd kivillant,
s el-eltűnt a túlparton fürgén,
mint egy igazi vízitündér.
Fürdött egyet s: "jöhet a másik!"
Így ment ez késő éjszakáig,
mindaddig míg tetten nem érte
apja, bátyja és vőlegénye:
Ütötték, rúgták, ahol érték,
kiátkozták a vén cigánynék,
ő csak vonaglott s fogszorítva
fúrta arcát a hűs homokba.
Félholtan hagyták ott, de másnap
kacsintott már a katonáknak.
Bizony megérdemelte volna
- s tán jobban is, mint annyi szajha,
akikhez hajdanán szonettet,
madrigált és stancákat zengtek -,
hogy őt is verssel udvarolják,
de akik a csilléket tolták,
nem konyítottak, sem a lelkes
bakák, a gáláns szonettekhez.

.

/Kányádi Sándor, u.onnan/

.

.

.

Szonett a cigánylánchoz

.

Feküdj a gyepre, barna angyal,
leterítem a köpenyem,
hogy föl ne fázz s hogy ne maradjon
a fű nyoma a térdemen.

.

Vakítson bőröd éjszakája
s az a két sötét telehold,
fújtatók tüzes táncát járja
tenyeremben a tomporod.

.

Gyere, gyere, fekete gyöngyöm,
piramist hordok csupa gyöngyből...
Nézd, elázik a köpenyem.

.

Feküdj mellém, fáraó lánya,
azt a kendőt meg, devla bánja,
már holnap reggel megveszem.

.

/Kányádi Sándor, u.onnan/

.

.

Köztük ismétlések megint (ismét) stb., a téma kimeríthetetlen.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.07 0 0 6912

.

Hideg teremben hölgyek és urak

.

В холодном зале дамы господа

.
Hideg teremben hölgyek és urak
A zongorista frakkja ránctalan
A februári utcán szél ugat
Matróz üvölt vöröskozák rohan

.
A vérszag úgy üt át a parfümön
Ahogy kötéseken a vér maga
De még belül vagyunk a bűvkörön
Még szól a drága bécsi zongora

.
Majd puskatussal törnek ablakot
Szuronyra tűznek mindegy férfi nő
De csak ha minden húr elhallgatott
A bolsevik művészettisztelő

.
Kultúrát hoznak újat persze ők
Lesz benne Hej bunkócska és Chopin
S lesz tornyuk is még egekre törőbb
Mint Péter-Pálé‚ künn a szigeten

.
A zongorista frakkja fekete
Remegve várjuk mindjárt végetér
Prelűd s a kor s az élet is ha le-
Csapódik ránk a lakkozott fedél

.

/Baka István, a Sztyepan Pehotnij című sorozatból;

utóbbi a költő álneve)

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.07 0 0 6911

Bősze Ádám Chopinről mint George Sand Chip-chip-jéről beszél a Bartókon:

.

Dal, két tükörre

.
Chopin e-moll prelűdjére (0p.28.)

.
Őszi, kék
ég van.
Éj van.
Szél van.
Tél jön.
Kés jön.
Későn.
Jőjj idébb!
És
tedd a melledre kezem.
Innék.
És
ilyen lángot mint te,
iszik-e szám.
 .  
 .  
Nyár vagy.
Fájhatsz.
Bánthatsz akár,
egyedüli nyár vagy
a mindenségben,
aki nékem
lángol, s leveti már
ingét.
Innék.
És vár.
Megvár.
Mert nyár.
Lobogó, meztelen
nyár.

.

/Bella István/

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=KHGHhYZCIQI

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.06 0 0 6910

A költészet néha iszonyatos, nehéz szavakba önteni azt, ahol már minden zene rekviem: a vers 1984-ben jelent meg a Jelenkor-ban, két-két tétellel egy lapon, amit nem tudok produkálni, de érdemes így is elolvasni. A költő 1927 és 2002 között élt.

.

.

 Leszállás az éjszakába

.


                1


Kezdik az égi kürtök.
A ház pincéig megremeg.
Mit mondjak még neked?
Éget az éj. Üvöltök.

.
Parázs parázsra hull.
Nem lesz vigasz a virradat.
A kiürült égbolt alatt
a csend zúg válaszul.

.
Magad maradsz, magad.

.
Valami darabokra tört.
Az ágakon
nonfiguratív fájdalom.
Sziszeg a föld.

.
Itt kell feláldozódni.
Sötét szelek reszkettetik
a béna lomb reflexeit.
Csak ez a szél valódi.

.
A bordaágakig ható
csontrázó szél, e névtelen,
légszomjas félelem:
alvilági trombitaszó.

.
Ahol a szél jár, mind az én terem.

.
Lehántja síkságok-hegyek
rétegeit, földkorszakok
héját, megrándul a halott
mész-csontváz, márvány-erezet,

.
ahogy a dúlt burkolatot
felbontva hagyja, valami
foszlány hangot is hallani:
zihál a kő-tüdő;

.
s már egy lebomlott táj felett
fújnak a légszomjas szelek –

.
a szél felett fúj az idő.

.

.
                    2

.
Mi állít elő ilyen képeket?

.
Lemarni mi igyekezik
húsról a bőrt, csontról a húst,
míg el nem ér a lángragyúlt
idegekig?

.
Milyen kéz tépi fel
évről az évet, míg a múlt
lepléből remegve kikel?

.
Mi ez, miféle borzadály?

.
Örvénylik a homály.
Minden varját fölöttem röpteti,
vijjognak rajtam ölyvei –
az éj medrében forr a táj.

.
Szavak habján, széltengerek
hátán: évek fuldokló roncsai.
Elporlani
most készülnek veled.

.
Szavak, szavak,
hullám hullámra csap.
.
Hozzák nyirkos medúzák
a mélység képeit,
lábaimhoz hömpölygetik
s a parton összezúzzák.

.
Szavak, szavak,
a kép széthabzik, a tetőn
– nem láthatón, csak sejthetőn –
süket szörnyek virrasztanak.

.
Holdverte házfalon
sárkányok (paták, pikkelyek)
fehérlenek
érzéktelen-vakon.

.
Szárnyuk sötét szegélye
lecsügg a dermedésbe.

.

.
                       3

.
Szavak, szavak,
fény-ostorozta fák vonaglanak.

.
Árkokból zsályák kék szeme
dereng elő,
a ködbe katángok nem-rebbenő
kék pupillája néz bele.

.
Kifeszülő, kerek,
sorsszövő, kegyetlen szemek,
szűk szemrésű virág-tekintetek.

.
A térhely lüktet. Új kép merevül ki,
újra szikrátlan fényburok remeg,
amint jelen és múlt kezd elegyülni.

.
A szilárd halmazállapot
habzásba fog.
Rezgésbe csapnak át
a gyér cserjék, a satnya fák:

.
láncravert ketrecállatok
s khimérák éhes íriszének
világzúzó villámai kiégett
mezsgyén-mezőn, gyomleple kerten.
.
Dermesztő, mély szemekben
zöld foszfor füstölög –
és nincs semmi a pilla-függönyök,
senki, Senki tükre mögött.

.
Szemek, szemek,
minden zugból szemek üvöltenek..

.
Polüphémosz kiáltja ki
csitíthatatlan fájdalmát, odább
hideg hüllők, holdviolák:
köd, káprázat gyémántjai.

.
Őrült gyémánt, lobogj tovább!

.
A hold sötét.
Helyén fekete fénykör ég.

.

.
                     4

.
Idők, terek,
volt szerelmek lélegzenek.

.
Jelzők fuldokló lángja lobban.

.
Gödrökben, vájatokban,
bokrok korbácsai alatt,
sebzett szavak bolyonganak.

.
Egy gazdátlan ige
– irgalomért – hozzád szalad.

.
Kopott, lompos szó, talmi te,
mi hajt ide?

.
Itt részvét nem terem.
Amerre lépteink medre mutat:
felgöngyölődtek az utak.
Itt minden zene rekviem.

.
Temetetlen vágyak roncstelepén
gázol a láb, nyarak romhalmazán.
Pokolhazám!
Ez itt ami belőlük még enyém.
.
Egy nem-euklidészi szerelem
térviszonyai, ahogy fennmaradtak
metszésvonalak, tornyai falaknak,
pőrén, meredeken.

.
Ahogy süllyed-emelkedik
újra s újra lobbanni készen,
hogy végül elenyésszen
reménytelenül reggelig.

.
De ki tudná, mi rejtezik
lejtők zuhanó glisszandóiban,
a völgyben, hol véget ér az iram
s arcba dermed a rettegés:

.
száz arc zúg ott utak holtmedrein
– sötét súgás, komor settenkedés –
szerelmem, óh szerelmeim!

.

.
                       5

.
Lobog az éj sörénye.

.
Rémült utak száguldanak
a dombokon föl és le;
párába veszve nagy
fényoszlopok, remegő-csupaszak.

.
Igen, ez még mindig te vagy.

.
Görgeti sűrű habjait
maga előtt az éj.
Hullámzó, fekete taréj
csap fel az ablakig.

.
Szavak, szavak,
örvénylő csillagsivatag.

.
Te vagy, igen,
égboltomon, útfelezőimen;
partomon roppant sziklaszörny,
fénybetűk – izzva fönn,
.
és ázva kinn,
tűzfalak csorgó vásznain
s tűzve házak tetőire:
egyetlen csökönyös ige

.
igen, igen,
sikátoraimban, tereimen
tárgy tárgyra, perc percre emlékezik;

.
lépten-nyomon
minden lépcsőmön, utcasarkomon
oltáraid, szobraid, képeid

s a porba eléd csúsznak a szelek.

.
Ameddig a szem ellát
körben fakó, fegyenc fák.
Ördögök rágják lent a gyökeret:

.
robbannak a feliratok,
már minden utcanév helyett
a te neved ragyog.

.

.
                       6

.
Alákerül
az éj medrének tehetetlenül,
ami fénylett imént felül.

.
Elhasznált vágyak, tűnt szerelmek
parazsa dermed;
mind egymáson hevernek.

..
Árnyuk se rezzen,
nyugosznak menthetetlen
e fullasztó tömörületben.

.
A mélység istenarca
kőből faragva –
hajnalok üszke rajta.

.
Valami még kiáltana,
hiába, nincs szava,
útját keresné, de nincs út haza.
.
Ez-az fölfénylene.
A sötétség túlereje
győz ellene.

.
Lüktetne valami:
a szív száraz dobhangjai
most próbálják bevallani…

.
Hogy hallanád,
hogy minden kimondott szavamon át
száz ki nem mondható kiált?

.
Szavak, szavak,
itt nincsenek többé szavak,
itt az igék haldoklanak.

.
Világok alján,
sós szavakat kavarván,
zúg az éj habja barnán –

.
hogy értenéd
a torokra fulladt beszéd
iszonyatos költészetét?

.

/Lakatos István/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.05 0 0 6909

Még válasz nem jött az Anda Géza-zongoraverseny győztese és a nagy előd tisztelője részéről, de gyanítom, Brahms csak feledékenységből került az alábbi szövegbe.

 

Bemásolok - nem is először - viszont egy biztosan brahmsos verset, amelynek címében a jóbarát szövegíró, költő, elsimert és szigorú zenekritkus stb. neve szerepel. Max Kalbeck 1850 januárjának elején született és hetvenegy évesen halt meg. Fiatal korából való a Brahms által megzenésített három verse, és őszintán csodálta az idősödő zeneszerzőt, de titkára nem volt. Brahms halála után viszont Brahms életével foglalkozott. és nyolc kötetben ki is adták munkáját (1904 és 1914 között). Négy évvel később Brahms levelezését dolgozta fel, mármint a megmaradtakat, hiszen a legizgalmasabbakat kölcsönösen elégették Clara Schumann-nal. De más titkokat azért megtudhatott.

.

.

      Kalbeck a kertben

.

A kertben járt a titkár. Brahms
házának ajtaja kitárva, a zeneszoba
ajtaja kinyitva. Különös
zenét hallott. Azt hitte, szél sír
a felszinen, szíj csattog, gondolta,
végig a vizen, egy tenger hullám-
alakzatai mozogtak, ágaskodtak,
vonultak előtte a hangok győztesen.
Hirtelen csönd lett. A játék megakadt.
Szégyenében eldobta rózsáit a kert,
csigák szálltak a magasba, bogarak
harapták kínjukban a levegő-üveget.
De felcsapott újra a zene. Megrázkódott
megint a zongora, a rágörbedő árnyat
akarta ledobni. Megint ütötte,
cirógatta, kalapálta, szólongatta
makacsul az árnyék. Szólongatta?
Kalbeck vonítást hallott, furcsa
duettet: zenét és nyöszörgést,
zenét és fájdalmas panaszt,
sírásba csukló morgást. Kutyát
tartana a szobában, míg játszik?
Döbbenetében a földbe nőtt a lába.
Bent folytatódott a gyötrelmes duett.
Csalogatta Brahms az örjöngő futamot,
ígérgetett, mutatkozott magzat-héjában
neki, sírt, hogy született, s köszönte,
mutatkozott a kikötői lányokkal az ágyban,
és Clara Schumannal képzeletben,
ólomkatonái a fiókban dideregtek,
és díszcsákóban ült a dobogón.
Üvöltés csapott ki torkán.
A zongora nem akarta ledobni többé.
Ő akart hallgatni újra. De hallgathatott
a hájas öregember, a siker napfényében
érlelődő májrák, a foltos arcbőr,
a szél suttogása, a szerelem maga.
A nyugtató, bölcs zongora-zene
a vonítást kísérte, az üvöltéssel
szárnyalt, a sírást gyömöszölte
a fuldokló, rángó torokba vissza.
Félóra telt így. Elhallgatott
a játék. Kalbeck a házba indult.
A szobában nem volt kutyának nyoma.
A mester szakállán könnycseppek
ragyogtak. Kalbeck följegyezte.
Fölállt a zongorától, hangja
remegett. A titkár úgy tett,
mintha nem látott volna semmit.
Nemsokára már tréfált vele Brahms.

.

/Takács Zsuzsa/

.

.

A megzenésített Kalbeck-versek egyszerű kis költemények, mint sok más hasonló esetben is a zene sokkal értékesebb volt a szövegnél. Pl. az op. 104/3 alatti, vegyeskarra írt Brahms-dal szövege az alábbi az Utolsó boldogságről (egyébként közel két tucat megzenésített Kalbeck-vers van, de főleg másodrendű szerzőktól, kivéve  - rajta kívül - Schubertet három dallal és Anton Rubinsteint eggyel):

.

        Letztes Glück

.

Leblos gleitet Blatt um Blatt

Still und traurig von den Bäumen;

Seines Hoffens nimmer satt,

Lebt das Herz in Frühlingsträumen.

.

Noch verweilt ein Sonnenblick

Bei den späten Hagerosen,

Wie bei einem letzten Glück,

Einem süßen, hoffnungslosen.

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=VEFcLXISmrc

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.03 0 0 6908

Megemlékezünk születésnapokról és halálozási évfordulókról, sokszor megnevesített napokat kötve össze némelyekkel. E témában vannak kerek évfordulók, de minden évben megemlékezhetünk ismert és kedvelt emberekről, zenészekről is. Ahogy múlik az idő, egyre többről... 

Ma pl. Johannes Brahms halt meg 120 évvel ezelőtt, és az egyik zongoradarabjával emlékezett meg Hubay Miklós Anda Géza haláláról, nem véletlenül téve e két rövidke írást egymás után Naplójának "Sírva tallóz, aki él" című fejezetébe, 1996-ban. Hubay zongoristabarátja közel 41 éve, 55. életévében hunyt el június 14-én. Emlékezzünk rájuk zenével is!

Hubay Miklósnak is elfogytak Végtelen napjai, ő 2011. május 7-én halt meg.

.

Anda Géza meghalt

      Milyen szép jelző ez Juhász Gyulánál – születésére emlékezve idézi a tavaszi éjszakát, a teleholdat: „tavaszi anda hold”…
      Éppen ilyen kifejező erejű ez a szó Anda Géza nevében is. Amikor oly fiatalon César Franckot és Brahmsot játszott, ahogy megérintette a billentyűket, felkelt az égen a tavaszi hold, posztromantikus igézettel.
      Volt a nevében valami onomatopeia – mely egybehangzott a zongorastílusával.

.

.
Brahms Esz-dur impromptuje

      Ha valamelyik koncertjén ott voltam, s ha tudta, hogy ott vagyok, ezt játszotta ráadásnak. Legutoljára Pesten is. Üzenet volt ez a fiatalságunkból… Genfből.
      Anda Géza a Lovarda mellett vezető platánsoron az egyik villában bérelt szobát. A Lovarda kapujával szemben, a régi udvarházban (ez a vidék még akkor kívül esett a városon) én is kivettem egy szobát, valamiféle francia-svájci Krúdy-regénybe illő öreg hölgyeknél. L. tanácsára jöttem ide, mert így a találkozásainkat feltűnés nélkül ejthettük meg, szépen egybekötve L. mindennapi lovaglóleckéivel. Én a kerítés mellől néztem, hogy üget körben a nagyréten, miközben az idős, disztingvált lovaglómester vezényszavakat kiáltott, de oly halkan, hogy talán csak a lovak értették, ők igen. Mielőtt hozzám felmentünk, a teát Andánál ittuk meg. – „Megzongorázzam neked a nőt?” – kérdezte Anda. És akkor jöttek a romantikusok, akiket maga is szenvedve, fájdalmasan, bele-beledalolva, a zongorára görbedve játszott, mintha a hangokat nem is a hangszerből, hanem a maga szívéből tépdeste volna ki. Schumannban, Brahmsban fürösztött minket…
      Titkos szerelmi légyottok színtereire pattannak fel titkos ajtók, azóta is, ha ez a muzsika megszólal. Egy életre meg lettem zongorázva.

.

.

A megidézett Juhász Gyula több versében is foglalkozott születésnapjával, ami éppen holnapra esett 1883-ban...

.

.

       Születésnapom

.

Mint nyárfák hárfázása nyári éjen,
Olyan magányos és olyan talányos
Elzengő ifjúságom, vert reményem.

.

Ma fájón int felém sok régi város
És távol táj, hol fiatal fehéren
Az élet kacagó volt és világos.

.

S egy húr ezüstje sír, a fája ében,
A hold ma sírokon jár s hervadásos
Az éjszaka. Huszonhat éve éppen...

.

/Juhász Gyula, 1911/

.

.

.

         Április bolondja

.

Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt - tavaszi anda hold -
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.

.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!

.

/Juhász Gyula, 1920/

.

.

Brahms különben nem írt impromptút, Esz-dúrban is csak két zongoraműve van: egy Intermezzo (op. 117/1) és az op. 119/4-es Rapszódia. Schubertnek van 2 x 4 impromptúja, köztük a sokat játszott Esz-dúr (D 899/2).

https://www.youtube.com/watch?v=-Aj3IVqliNI

 

Ha mégis Brahms a szerző, ismert Anda Gézának egy szép felvétele a nevével fémjelzett összkiadásban az említett intermezzóval. Itt csak egy régi felvételről tudom megidézni játékát:

https://www.youtube.com/watch?v=LAMSbg2w-FE

 

Nem tudom, mikor volt Anda Géza utolsó budapesti fellépése és a műsora, mert akkor tisztázható a dolog. Talán Várjon Dénes segíthet!

 

 

.

Ettől még marad a bejegyzés, a zenék nagyon kellemesek!

:)

 

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.30 0 0 6907

Mennyi idő alatt ölt végső formát egy vers? A Kortárs 2003. évi 2. számából másoltam ki a Tükörmagányt, mivel korábban már többször beírtam a Kodályt köszöntő Illyés 55 évvel ezelőtti versét, sőt: van ITT egy Pintér Lajos-vers is - és alul más is - kapcsolódásul.

.

.

         Tükörmagány


        A nyolcvanéves Kodályt köszöntő
           hatvanéves Illyés emlékének

.

.
                         I.
.
Egy
mondolatnyi
szellem jár a pusztán;
okos fejével biccent, ám nem int –
százévnyi magány, ami belőle néz rám
hatvanévesen megint.
Szétlőtt haza a csöndje,
amit Tihany
ekhózna.
.
Aki pusztából jönne,
oda is érkezik vissza.
.
.
                        II.

.
Egymondat-mondatok, mondatok –
mondjátok, hogy mi a múltatok.
Benzines kanóc a rongyotok.
Tövig ég gyertya, de föllobog.
.
Arctükör-rianás – mély titok.
Tükörarc – rajta a korpiszok.
Szómondat – mondatszó földadog.
Mondattant lőnek szét szózatok.
.

.
                    III.

.
Hangtalan
hangversenyteremnek
bartóki
csillári
rezegnek;
micsoda tarkaság az idő:
fekete-fehér a temető!
.
Ott áll a közepin valaki,
hadonászását csak hallani:
némafilm – pergeti az agya;
ráng a kar, ráng a száj –
a muszáj-
orkeszter
angyali
karnagya
áll szembe szélvésszel;
keziben a pálca vasvessző:
szólna a jajokat elzengő
árváknak ötödik
esztendő,
esendő
özvegyeknek csak a
gyászkendő.
.
Ezerkilencszáz és hatvankét
éve halt Krisztus a
kereszten;
mit bírt ki, mit bír még
ez a nép;
nem tudja, csupán az
Úristen!
.
Ide hát Picassót,
Guernicát;
a zablák vöröslő
nyihaját;
mindenhol épülhet némaság
vérzeni
idegen nép vasát.
.
Igazságából most
Éluard
miféle magányra
írja föl Petőfit,
hol árva
megőrzi
a szabadság-hiányt!
.
.
                       IV.

.
Most puszta igazán a puszta.
Csárdarom rossz gazdát alussza.
Nótáját Vén Cigány elhúzza.
Cifráját akasztott bokázza.
.
Mondatok, mondatok, mondatok,
hány tankot bír ki a csontotok –
ha zászlók sikolya nem lobog,
túlpuffják ünnepi üstdobok.
.
.

                     V.

.
A kecskeméti
pusztán
a rácegresi
pusztán
két harangszó
között
egy gondolat
a vétség,
mit kétség üldözött:
mennyit érhet
egy mondat,
mikor mindenki hallgat,
s a
hangzavar dalol.
Fölszívdoboghatnak
holtak
a parcellák alól?
Honi vagy doni holtat
Szibériákig vontat
horda s tehervonat.
Szigetvár, Segesvár árva
végvári
katonája
porábul épül
szél-ház.
Pusztába filmezett
csontváz,
mit ki nem mond gondolat.
.
.
                            VI.

.
Mondhatni mondhatnám mondatod?
Koponyák erdeit kongatod.
Zsarátból épített csarnokok
díszpáholyában a zsarnokok.
.
Rian a tihanyi kis öböl.
Befagyott ablak az arctükör.
Sohase láthatni kívülről
mindazt, mi ott belül összetör.

.
.
                    VII.

.
Utána,
mindig,
az, ami illik:
a tett.
Vörösmarty is mit tehetett,
mikor nemzetet temetett,
a némaságokat kimondani!
Kaviccsá őrölnek
hazát
a
Sédek malompartjai.

.
.
S
Ó
Tihanynak riadó leánya,
mikor fogamzol
vissza egy reményt?
Mikor szülöd meg
végre,
vagy utoljára,
mindenség-ekhónkat,
a Bolyai-fényt;
hogy a mindenség
csak gerincgörbület:
hidalás
Isten
folyamai felett.
.
Légy büszke,
te zordon emberiség,
hogy magáénak
imádkozott e nép;
s attól csak árva,
ahogy madárra
reászabadulna az ég.
.
.
                      VIII.

.
Mondatok, mondatok, mondatok,
miféle harangot kongattok,
miféle hazugság titkotok,
miket az eszelős eldadog.
.
Pányván az Ady-ló fölnyihog,
szabadságát csak várhatod,
ami a jövő lesz – bánhatod,
ami a múltad – csak várhatod.

.
.
                    IX.

.
Frakktalanul
megy a karnagy a pusztán;
és úgy eltávolul,
mintha örökre
rázuhanna
betiport temetőkre.
Hangszere
egyhúrú hegedű.
Ha sikoltna,
újra nől
majd
a fű
is
tovább,
hisz az a dolga:
széttekinteni
szabadnak

magát.
.
/Veress Miklós, 1962–2002/

.

.

.

A kerek évfordulókhoz kiegészítésül: Veress Miklós akkor született, amikor Kodály volt hatvan éves, és akkor jelent meg a fenti verse, amikor annyi lett, mint a Kodályt köszöntő Illyés...

Ugyan a Tolna megyei Rácegrespusztán 1902-ben született Illyés Gyula a köszöntés tárgya, de a költő megidézi az Illyés által ugyancsak tisztelt és megverselt Bartókot és másokat is, akik ehhez a szép átfogó költeményhez kapcsolódnak.

Megjelenik Tihany is, ahol a félsziget K-i oldalán lévő Halásztelek előtti öbölre nézett Illyés a nyaralóból, háromnegyednyi munkahelyéről, ahol - és a nagy kert felső részén lévő kiátószobában - gyönyörű verseket írt.

.

A hangzavaros nagy Illyés-vers is újraolvasható Bartókról! Már többször beírtuk, és közben előkerült egy Vas István-vers is az Illyés-vers kezdő sorát idézve.

.

Illyés egyébként ezt írta a naplójába 1975. április 2-án:

"A Bartókról szóló vers – amelynek hangját az is determinálta, hogy oldalszórásban Rákosinak is szólt – eredetileg így fogalmazódott, még a fejben:
.
Hangzavart? Azt! Ha nekik az,
ami nekünk igaz
s vigasz!

De már leírni az „igaz” elhagyásával írtam le. Épp, mert olyan jól csattogott. Olyan „mutatványosan”, s mégis – erőfeszítés nélkül. Holott épp erőfeszítés – lánctörés – volt kifejezendő."

 

Így együtt szép ez a sorozat! Szavalat is van benne.

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.28 0 0 6906

Szintén a Jelenkor-ból idézek, az 1983. évi 10. számból: (nekem) újabb Bartók-vers:

.

.

        Berber és vidám

.

        (az összes bartóki allegróra)

.

.

! megtörténhetett ! megtörténhetett

a föld alatt

                a föld szinén

                                  a föld visszáján

és a föld felett

ha látom nevetek

minden árok nyiladoz

                                 én nyelhetetlen

maradok ajja-ajjahaj

játszi könnyeden torkomon terem

ha látom nevetek

.

csendesül a tér hazaér a pásztor

játsszuk el hogy füstből vagyunk

nem most hanem máskor

elmentem én a

vásárra viszem a fejem

van ma holnap is van

ma

.

szemerkél a sors fagytól sose félünk

hejehuja ordas élet te a

szemefényünk te a szeme te a szeme

.

megbolydultak az égiek legelői

elhulltak a déli nyájak

?mikor megyünk mi is arra

vettem egy koporsót pörgetem

nyájasan

.

szállingózva fénnyé válok

világot szitálok

ő már sose fázik

be ha nem is fogadjátok

a kéményből zuhan rátok

ejhaj ejhaj csillagi sziporka

.

eressz be az ajtón mert

nem kell vigyázni föl lehet állni

nem kell vigyázni föl lehet állni

ráncba szedem a szemem

gyere pajtás énvelem

bárha ajkad fölrepedt

!jönnek legények

                           !jönnek legények

!jönnek legények

eressz be az ajtón mert

megkondulok megkondulok

rövidül már a hurok

.

de nem azért jöttem hogy én itt

belépjek

virágos nyoszolyát ne vessetek

néki

aha ó ha

megkerülöm házát megkerülöm házát

adja legszebb lázát szemének világát

már látható

.

lennél csak a kezemben nem

sajnálnálak felfalnálak sírva

ölelne a bánat azon az úton

más éli idejét hóha elmentek dél fele

megjöttek délre ki kopog ki kopog

jobb hogyha ázik él

verdes még a szárny !nézd a kósza árny

elsiklik odatéved.

.

megfogják ha menekül

megfogják ha menekül úgysem

sikerül menekülne zöld erdőbe

vadak szorongatják körbe

iszonyú rókafarkak megtudhatod még

.

isteni ujjak motozása pokolbeli hárfán

lüktet a furcsa mélyi szivárvány

neked már véged haha

hártyákat nem kímél az égiek gőgje

megropogtatnak levéltelen ágak

senki nem nyúl utánad

sehenkihisehe fáhárahad ahaj

.

!éljen mi élhető

.

széttépném szétszórnám szétvágnám rajta

ha úgy akarja

suhan a ligeten

                        a torkomon terem

röpül a röpül a röpül a

isteni balta

úgy volna volna volna jó

.

de bezzeg elmosná a zápor a hallgatag rétet

nem kéne atyádtól ennyire félned

csak pergünk szemenként szemente

!állj csak fel bizalommal

!karomba táncolj

máshová érnél máshová vágyol

.

isteni ujjak motozása pokolbeli hárfán

nyílik már nyílik már az éji szivárvány

lépcseje véreres márvány

jó lehetne

elmennél elmennél jobb útra

véled a másikra

kipkopkipkopkipkop hajnali gyöngysor

fű tövén szárad

lennék csak erős tölgy hajlanék

a jóra bármilyen szóra rekkenő

.

őszben csudabőszen

mégis mégis egyre inkább mentől jobban

fárad !tépjed a lángot forgasd a lábad

egyik sarkam sárba lépett

a másik a napba réved

széllel-szóval

.

a medvének foga támad dobja víztükörbe

apró bálnák mulatoznak kavics közé tűzve

széllel-szóval

.

nézem a rétet

nézem a rétet

vérem szerteszéled

úgy szeretlek téged

menten megvernélek

bőrödön kopogok

                            bordádon zokogok

elvinnélek

.

győzünk majd kétkedőn

győzünk majd kétkedőn

buzgányom szájfedőm sarkantyús

karabélyom teli pár víg manóm

.

játszottam én már ezer citerán

játszottam én már ezer citerán

de még ilyet nem ütöttem

széttörik rajta a könnyem

elpereg elpereg

székemről a nyereg

de micsofa száguldás

hajam belevásik

.

ha mondom hogy egészen csak a

tied lészen

vezetik már kötőféken

arabs deli vér

dézsába se fér

.

gyere ide gyöngyöm hiszen szép a lánc

hogyha jól megcélzod épp beletalálsz

ihajla - hajlabajla

hallgattam eléget telérem-talárom

.

/Kiss Irén (1947 -  )/

.

.

A berber a barbár megfelelője, bár manapság csak egyes észak-afrikai népekre értik, míg korábban a görög, majd a görög-római birodalmon kívüli valamennyi népet barbárnak nevezték.

.

.

Az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=KWadpIl3O3U

.

És még mondja valaki, hogy Bartókról nincs mosolygós kép !

.

Néhány további és későbbi, és talán még allegróbbak és barbaróbbak:

.

https://www.youtube.com/watch?v=JkP8jqI9j8Y

 

https://www.youtube.com/watch?v=hzsWlJwjrHQ

.

https://www.youtube.com/watch?v=Pnl4yLKVUM0

.

https://www.youtube.com/watch?v=_K9WyE-v6Eo

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.27 0 0 6905

A Jelenkor 1981. évi nyári dupla számában jelent meg az alábbi két vers:

.

.

       Bartók sírjára

.

Ha menni kellett isteneiket

magukkal vitték mint ma fogkefét

az utazó s a legvadabb vidék

meglepő gyorsasággal haza lett

.

Nyilvánvaló ezek az istenek

tudták a dolgukat a nép hitét

elejteni még nekik sem lehet

anélkül hogy rájuk dőlne az ég

.

Sírtak a behavazott népmesék

amíg gyökeret vert a hiszekegy?

Máriát nézem s látom Emesét

.

Ez a költő azért telepedett

Itáliába S New Yorkba ezért

Az istenek halnak az ember él

.

.

.

         Magna Mater

.

Hallucinálok-e vagy elnémultak

a saruid? A térképen hideg

és sötét van Erőltetett menet

Egy jövendő keres magának múltat

.

fundamentumot hajszálgyökeret

amin megállhat virágba borulhat

Követ kövön nem hagy emlékezet

   - és hírük sincsen a faluknak

.

Lázas vagyok de még fegyelmezett

bár könnye kél az üldözött hiúznak

s a holló haja megfehéredett

.

Itt küldök Bartók sírjáról neked

a borítékban néhány porszemet

És mindent megteszek hogy hazajussak

.

/Horváth Elemér versei/

.

.

.

A közel 84 éves költő 1956-tól Olaszországban élt, majd New Yorkba költözött. Bartók Béla eredeti sírja a New Yorkban lévő Hartsdale Ferncliff nevű temetőjében volt, és a képen látható felirat is rögzíti, hogy 1988. június 25-én szállították haza a hamvakat végső nyugalomra. Az eredeti síremlék és a hazahozatal bonyodalmas előzményei az alábbi linken láthatók-olvashatók.

A Farkasréti temető ismert és már családi síremlékét Borsos Miklós készítette fekete márványból a győri Bartók Béla úton lévő, Bartók emlékének szentelt mészkőszobor másolataként. A kép innen van.

.

.

.

A Ferncliff temető kolombáriumában vannak Auer Lipót (1845-1930) hamvai.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.26 0 0 6904

A II. zongoraversenyt 14 évvel korábban írta Bartók, elromlott a kompjúterem :-)

Előzmény: [fidelio] mindegy (6903)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.26 0 0 6903

Érdemes volt megnézni Bartók Béla születésének centenáriumát követő időszakból  néhány folyóiratot, mivel találtam általam eddig nem ismert verset Bartókról.

Pl. a Jelenkor 1982. évi 6. számában, majd a költő versei között a tavaly nyári Kortársban is egy hasonlót.

.

.

Bartók:

III. zongoraverseny

.

Nem lassan dől le

ez a város. Ideje sincs

fölvert porába fúlni.

Egyszerre

- mint a szügyön

  döfött bika -

lerogy. S magával rántja

kilúgozott egünket

horpadt napot

ragacsos levegőnket.

.

A kozmikus ütés után

elmélyül az üresség.

Aztán a fájdalom

párázata remeg.

Majd hirtelen

- űrszél-faragta kő-arany -

följön a nap

mögötte a homorú

égtükör s a levegő is

alján robogó patazajjal.

.

És lent a törmelékből

kisarjad a kristályvirág.

Kipattannak tűszirmai

egyből bokornyi és

mindegyikből újra egy

kristálybokor

s villog a szögletes

ásványi tánc az űrben

tejutak szalagjai közt.

.

Fölülről, egy tömegben

zuhog le rá

az űrsötét s a napfény.

.

/Vasadi Péter/

.

.

.

Az 1945 őszén - felesége, Ditta 42. születésnapjára - írt zongoraversenyt egy emblematikus felvételről idézem meg, mivel ugyanők voltak az 1946. február 8-i ősbemutató megszólaltatói is Philadelphiában. A záró tételt kisérő képeken látható a szólista Sándor György is, de ez természetesen nem e zongoraverseny kapcsán készült, hanem az 1945. február 20-i Táncszvit-ősbemutató előtt. Bartók ezen remekművét több mint húsz évvel korábban írta, bemutatóján végül ott is lehetett a Carnegie Hallban.

.

https://www.youtube.com/watch?v=h62reRFMKZQ

.

.

.

Bartók:

II. zongoraverseny

.

Lassan föláll egy ember
a lappangásban. Látja
a roppant tornyait
megringató homályt,
amely ahogy sötétedik,
mind zordabb hegy-
vonulattá testesül.
Az ember alól, mit
egykor teremtett földnek
mondhatott, és rajta
lépés, séta, ritmus,
bizonyosság elsurrant.
A vágy is, hogy ujjaival
karját, a testét meg-
ragadja, nem nyílt többé
szavakra szája, szeme
közelre, nem szorongatja
torkát az „igen, ez én vagyok!”:
megritkítva könnyedén
emelkedik a szétesésben.
Darabokra hasadozott
idő hányja magát
kopár űrben halomba,
koppan nagyot, ide-oda
röpködnek szilánkjai,
pattog, akár a meg-
rakott tűz, újra barbárul
összeáll, majd megdermed
Kozmosz salakjaként.
.
Egy ember áll a partján,
ki él ugyan, de elfeledve,
s meghalni nem tud.
Most kezd el dübörögni
– ahogy a csorda lüktet –
a féktelen futás.
Az ember tudja: ennek
a fahangú csörtetésnek
valahová meg kell érkeznie,
bár maga láthatatlan,
s az is marad, mert
se eltűnő csönd, se
halkulás, se törmelékes
hang és hangközök sora, ami
hangzatként nem tűrhetné
a semmi sejtető jelzéseit.
Rohan egymásnak a futás
jobbról s balról is:
a kaotikus így vág
elébe a kozmikusnak.
Megszűnt a keskeny
úton botorkáló tudás.
A tagadás pedig – mint
mindig – elterpeszkedik;
ám meggyöngül a legnagyobb
erő is, ha akadálytalan.
S eljön a pillanat, mikor
megadja magát a Névtelennek.
.
Békének, sőt békességnek,
a tetteivel robbanásig
megtelő Létnek s létezésnek
mondja őt az Ember.
Nem tudja róla más, csak
a lázból, halálból, néma
süllyedésből méltósággal
kilépkedő:
a Semminevű verhetetlen,
minthogy szeret, bár gyűlölik.

.

/Vasadi Péter, 2016/

.

.

A II. zongoraverseny 24 évvel korábbi mű, majd két-zongorára is átirta Bartók. Ősbemutatóján maga a szerző volt a szólista (Frankfurt am Main, 1933. január 23-án; az ottani Rádió-Szimfonikusokat Hans Rosbaud vezényelte.)

.

https://www.youtube.com/watch?v=EIDRAQVcbr8

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6901)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.25 0 0 6902

Az alábbi első mondat igaz is lehetett volna, ha tavaly ilyenkor is visszalapozok az említett versekre. Elnéztem az évfordulók számát, ez már a 136. volt.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6901)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!