Keresés

Részletes keresés

[fidelio] mindegy Creative Commons License 19 órája 0 0 6950

A vers szerzője: Vasadi, elnézést, éljen soká egészségben  a 92. évében lévő költő!

Előzmény: [fidelio] mindegy (6949)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 19 órája 0 0 6949

.

          Richter

 

Meggörnyed kissé, s kimért

léptekkel jön befelé;

egy szál gyertya világol

a zongora föltámasztott

födele alatt. Csönd van.

Ahogy maga alá húzza

a háromlábú ülőkét,

s mandzsettából elő-

bújtatja a csuklóját,

az bár ösztönös, mégis

ítélet. Csönd van.

Gyors, mély fölütésben

olajozott vaskapu nyílik,

s féken tartva árad ki a

vihar. Az meg tolja maga

előtt Schumannt, aki most

tenger. A partra kicsap.

Nem rombol, elfekszik,

s visszazúdul a szigetekre.

Richter megkegyelmez az

első tétel után. Nem mozdul.

Egyetértő köhögés oldja föl

a szorongást. Torkok körül

a szépség szorítása lazul.

Richter vár. Alkony-díszítette

talárt ölt magára a tenger.

Érik a kinyilatkoztatás.

Elszabadul. Nincs zúgás.

Üveghegyek töredeznek.

Nincs kép, szerkezet,

mintha, talán, jelző.

Nem hasonlít semmi semmire.

Csak zene van, az, ami, ő,

vagy más, mindegy, hangzat,

hangfolyó kanyarog szüntelenül.

Rajtunk át, bennünk, édes

a nem-értés, a nem-tudom,

a nem-vagyok, s ha igen,

üresen, hogy telítődjem.

Ez a csillámló vízár

gyűlöli a nagybetűket,

sziklát, a félelem sem

akar előle menekülni.

Richter ülve üti, veri,

vezényli, simogatja az

áradatot, hang-szobrot

emel, s hagyja beroskadni

a vízbe. S fölnéz mereven:

most kel titkos útjára

a fehér gólya, szárnyával

int egyet, beletörődve:

át kell úsznia rebbenés

nélkül a végtelenen.

Richter nézi két hang-

omlás közt, hogy tűnik el.

A végletekig feszített

csönd elpattan, kitör az

öröm, széklárma, kiabálnak.

Cseppfolyós rémületek

elapasztva a szívben.

A darabos majd szét-

porlik Rahmanyinovban.

Van, aki sír. Arcát befödi.

Idegesek a végítélet

vámszedői: csak az ujjongás

ragad el. Nem érv a csoda.

Villámlásai vannak a létnek.

Richter szerelme kemény.

Arany abroncsban lángol.

.

/Vasady Péter, 2010/

.

.

.

A fenti helyzetkép feltehetően egy hazai szólóestet idéz meg, ami talán 1969. november 18-án volt a Zeneakadémián, amin én is ott voltam, de fejből már nem emlékeztem a műsorra. Felejthetetlen volt viszont az alig két méterre játszó zongorista látványos meghallgatása, mert magával ragadó és elbűvölő volt.

A műsort Schubert-változatokkal kezdte a világjáró művész (D 576, Hüttenbrenner variációk, 1817). A 13 változat témáját Schubert a jóbarát osztrák szerző II. vonósnégyeséből vette, de oda a másik kotárs, Beethoven VII. szimfóniájának ismert csodálatos lassú tételéből kerül(hetet)t, a gyászos hangulatú allegretto/andante hangjaiból.

Megidézem egy alig negyven nappal korábbi koncertről.

A varázslatos szimfónia-tétel pedig innen!

.

A továbbiakra már van utalás: Schumann Fantáziadarabjai és több Rachmanyinov-prelűd, mint a megelőző soproni és veszprémi fellépésein is.

.

Richter (1915-1997) egyébként sokszor játszott Magyarországon: 1954-ben és 1958-ban hétszer-hétszer, majd a fent említett 1969-es koncertjein négyszer. Többnyire szólóesteket adott, de pl. elsőként éppen a Csajkovszkij-zongoraversennyel lépett fel. Minden területen kiváló volt, remek dalokat és kamarázásokat is elérhetünk a versenyművek mellett.

.

.

Persze lehet, hogy a költői-zenehallgatói képzelet összemosta zenekari és szóló fellépéseit, hiszen játszotta ő a Schumann-versenyt is, pl. így, éppen 1958-ban, bár akkor ezt nem szerepelt itteni műsoraiban.

Mindez nem befolyásolja a vers minőségét, csak kalandozás egy kiváló zongorista életművében.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2 napja 0 0 6948

.

                 Művészet

.

.
                               1

.
Nézd, a művészetet legtöbbje játszva győzi,
Mint a jóféle ringyó, vérbeli,
Már önkívületét, mámoros ájulását
Lassankint érzi, nemcsak mímeli.
Hogy értettek ezek egykor a hallgatáshoz!
Zengett a sok átszellemült kölyök
Virágról, halról és csillagról, fellegekről
A fagyhalál, az éhhalál fölött.
Most aztán megtanult folyékonyan beszélni
E tanulékony, boldog nemzedék.
Az ölelésekhez, a fogcsikorgattatáshoz
Szolgáltatják a kísérőzenét.
És milyen könnyedén, pimaszul, elegánsan
– A te nehéz nyelveden, ó, magyar! –
Percenkint létrejön, mindig új rendelésre
Egy-egy induló, himnusz, norma-dal.
.

.
                                2

.
Nem így a kényesek, a valóságfeletti
Ábrázolások megszállottjai:
Szögletes síkokért, halandzsás, új dagályért
Hajlandók vért és lángot ontani.
A börtönt, robotot, háborút, munkatábort,
A megalázott emberéletet –
Mit is bánnák ezek, ha szabadon, magában
Állhatna tótágast a képzelet?
Hazudnák szívesen dicsőséggé a szörnyet,
Ha világra nevelhetnék saját
Kis szörnyeiket és tűrné a diktatúra
A szentelt abrakadabrák jogát.
Gőg görcse, kerge kör! Nem volt soha a művész
Tragikumánál nevetségesebb!
Te kövessed az ős forrást, a bedugultat:
A meggyalázott átlagéletet.

.

.

/Vas István, az 1947 és 1956 közötti termésből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2 napja 0 0 6947

Itt kánikula van, de itt-ott javában tart a téli szezon, zenével, operával...

.

         Hózene

.

Élénk vagyok és cimbalom
és rőt medencetartó
a hó megjön a nádköpű
máig tartó karácsony
és visszanéz a jó öreg
a ló öreg a hajszál
kiválik a fene nagy úr
mellesleg eltűnődik
csupa barom és cimbalom
a kettős élű kés ragyog
belehatol kiáltozik
a hó fölött a vércse
uram én nem gondolkozom
hatszázig számolok se
úgy alszom el mint kisfiú
törökmézű szerájban

Hahó az Isten nagykövet
utolsó nád letörve
marad a tó a hó a jó
szemérmetlen divatja
alkonyat nem jő cimbalom
hallatszik minden este
borzong a fülbe a zene
az őrültek kinéznek
emelkedik a hóvonal

már mellig ér vízszintje

és boldogan balgatagon
ugrál a cinke a havon
a cinke a picinyke

.

/Gyurkovics Tibor/


[fidelio] mindegy Creative Commons License 3 napja 0 0 6946

.

            Eső

.
Százezerlukú furulyát
illeget szája szélén május,
kiebrudalt senkifia.
Bőrig áznak a gabonák.

.
Egy ember, keshedt fűrészbakon
dolgozgat, hirtelen elárvul
a magabiztos és vakon
bűvölő eső mosolyától.

.
Ilyen muzsika kellene
mindig, ilyen aszályeloltó,
embert, vetést gyógyító zene.
Falvakat fürdetne a portól.

.
De tudja, gyerekes képzelés.
Jégverés kereng a magasban.
veszi a fűrészt, fütyürész,
egykedvűen, falsul, szaggatottan.

.
Reccsen a fém, fababák
sírnak, verejték dől a fáról.
Hajlong, jég veri homlokát.
Dolgozik, bármit és akárhol.

.

/Baka István/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 5 napja 0 0 6945

.

         Ars poetica

.
A vers?
A vers medúzafő, áttetsző test,
óvatos lépteivel,
a maga elmosódott vagy túlexponált
képeivel, az idült pillanattal,
fagyott cinege, szélütött történet
és helyszínek a vers, tétova futás
a billentyűkön, piros torok,
kövek a szavak közt, csikorognak
és fénylenek, vizes szavak
ragyognak,
a vers, a vers
szoros göngyöleg,
dereng benne az ősvilági víz,
a vers szárazra vetve tátog,
kiszáradt torokkal, bőrrel,
kopoltyúja föl-le emelkedik,
zihál és énekel, föltört lábára néz
ő is, talán remél?
valamit hisz? visz? evez?
(óh igen, igen: zenél, tudjuk, ez
volt már, húzza fülembe,
eltörött a hegedűm, ilyen!)
De a VERS! A VERS talán más?
Talán életben tart? Talán föloldoz?
Talán helyettünk él?! Talán helyettetek
megszólal, talán? talán?
talán óda, szonett, koszorú?
A kilőtt vers
eltalál, elhagy,
megtörténik, becsapódik, valamivé lesz,
veled, velünk, ó, igen, a vers
arra késztet, hogy nevess, hogy
verset írj te is, hogy kérjed,
még, még, s hogy elfeledd, esetleg
fölkavarja valamely forró vagy hűlt
emlékedet, mégsem te vagy,
szóval a vers, ó, mennyi beszéd
erről a dologról, – minek?
Hiszen itt élünk. Ehhez képest
a vers… Ugyan már!

.
(Hess, madár!)

.

/Balla Zsófia, az 1991-ben megjelent,

A páncél nyomai című kötetéből/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 5 napja 0 0 6944

.

                A vénleányok

.
Örök színház az utca, az ember bárhová jut:
hányszor elnéztem én, kiket gúnnyal mutat,
a vénleányokat, lengő sötét ruhájuk
és egészségtelen májszínű arcukat.
Borzasztó tudni, hogy egykor mind fiatal
lányok voltak s testük dús ékszeresdoboz;
keblük telten feszült, szerelmi diadal-
jelvény és most avult fűzőben fonnyadoz.
Jártukban temetési és monoton zene
kíséri őket és holtak mennek velük,
kiket régen szerettek s ráncosszélű szemük
örökös szemrehányás, mint vén kutyák szeme,
mert, hogy egykor kik voltak, elfeledtük
és fanyar párák lengenek felettük.

.

/Kálnoky László, az 1939-ben megjelent,
Az árnyak kertje című kötetéből/

.

.

.

           Falusi állomás

.
Vonat. Nagy barna romboid az alkonyatban.
A füstje kék, elnyeli az eget.
Fehér tölcsér a kút, beszívja
a fekete szomorúfűzfa
lecsüngő ágait.
Zökken az utolsó vagon:
fáradt.
Kettőzött esti gravitáció
sűríti, húzza, húzza lefelé
a tájat.
Egy sípszó, egy kiáltás:
kapu nyílik, s a pipafüst
és cigaretta-tűz alatt
vastag szoknyás, bekecses, bundás emberek
omlanak
szúrós csomagok közt a szerelvény felé,
s eltűnnek.
Lámpa villan: az átlók csusszannak, a kép elindul.
Viszi magával a búcsúzást,
a borszagot, a kutyaugatást,
s a jajgatást, mit az imént
csapott egy hangja-sincs anyóka,
aki fiához, Pestre ment volna
látogatóba,
és ott szaladt a sínek közt, kosarát
lóbálva, csupa salak lett,
és kapkodott az ütköző után,
hogy: várjanak meg! várjanak meg!
Ezt mind elvitte a vonat.
A bámészkodók elszélednek,
a töltés mellett
behúzzák az ablakokat,
s valahol kinn, az országúton
átengedik az éjszakát
a sorompó alatt.

.

/Gergely Ágnes, az 1963-ban kiadott,

Ajtófélfámon jel vagy című kötetéből/

.

.

.

       Birtokviszony

.
Lélekszakadva
a kiguruló vonat után.
„Várjanak meg! Várjanak meg!”
A fejkendős öregasszonyé
a reménytelenség,
katonafiáé a várakozás,
a mozdonyvezetőé a kilométer.

.
Haydn akkordja
egy Párizs vidéki orgonán.
„Dolce e cantabile.”
Az orgonista gyűrűsujjáé
a karikagyűrű,
hallgatóié a titoktartás,
enyém az akkord.

.
Háború dúlja
Amerikát. Amherstben egy vénlány
verset ír: „A negyven,
az a negyven is visszajött?” Kié
a negyven halott a tengerfenéken?
Kié a gyűrűsujjuk? Kié a cápa? S az
óceánnyi reménytelenség, kié a vers?

.

/Gergely Ágnes, az 1987-ben megjelent,

Necropolis című kötetéből/

.

.

http://imslp.org/wiki/Fl%C3%B6tenuhrst%C3%BCcke%2C_Hob.XIX:1-32_(Haydn%2C_Joseph)

.

 

A harmadik versszak vénlánya nyilvánvalóan Emily Dickinson (1830-1886), a vonatkozó vers pedig az alábbi, az Élet című sorozatból.

Kezdve az örömujjongással...

.

GLEE! the great storm is over!    
Four have recovered the land;    
Forty gone down together    
Into the boiling sand.    
.
Ring, for the scant salvation!          
Toll, for the bonnie souls,—    
Neighbor and friend and bridegroom,    
Spinning upon the shoals!    

How they will tell the shipwreck    
When winter shakes the door,           
Till the children ask, “But the forty?    
Did they come back no more?”    
.
Then a silence suffuses the story,    
And a softness the teller’s eye;    
And the children no further question,           
And only the waves reply.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.14 0 0 6943

.

          Hőség

.
Remegő nyárfák, nyírek.
Nyugtalan románok, írek.

.
Húsomba már belenyestek.
Vízben forognak a testek.

.
Hajamba jól belenyírok.
Lehulló csillagok lesnek.

.
Földereng életem; három
kőpárka szünetel nyáron.

.
Kicsikis pálmafa-boglya,
A szíved Olaszhon foglya.

.
Kiteszi hölgyed a lelkét.
Egy-két-hár, egy-két-hár, egy-két

.
Ekkéhá, ekkéhá, ekké

.

Allargando

.

.

(allargando=lassúbodva)

.

.

A hőségről rögtön az ellenkezője a Hűs ég jutott eszembe, azaz Dresch Mihály közel 20 éves szólólemeze, esti muzsikák alcímmel. Saját számai, többek között, Esti zsongás, Mese, A varázsló tánca és A Varázsló kertje, Üzenet Gyimesből, Kürtjel..., de most a lemezen lévő egyetlen idegen darabot idézem meg, John Coltrane Naima című művét, annak is egy hnagulatos átdolgozását (az eredeti alig több négy percnél). Az idézett felvételen a Dresch által megszólaltatott érdekes hangszer a fuhun, amelyről innen bővebben! Fuhun címmel kiadott egy lemezt Dreschékkel a FONÓ! A Dresch quartet további tagjai: Hock Ernő, Lukács Miklós és Baló István.

A lemez további számaiból is vannak elérhetők az előző után. Varázslatos zene!

.

.

.

           Képeslap

.
Micsoda nyár van, kérlek!

.
Most ez a csönd miből,
szótól üres időpart?
Megharagudtatok, édes?
Tá-titi, Tá-titi, Táti!
Én kicsinyég itt vesztegelek még.

.
Minden összetört és összeállt.
A fák, a folyó, a közöny, az almalevek.

.

.

.
Cimbalom, xilofon

.
  Lábszárcsont, bordaív,
  tarkó, hát, mell, a szív,
  derékon, hasfalat.
  Följajdul. Hajnalatt

.
  érintget két ütő,
  zene nő, fáj dalom.
  Egy kézre írt darab
  zengene ugyanígy.

.

.

/Balla Zsófia versei az 1993-ban megjelent,

Egy pohár fű című kötet Parafrázis nevű sorozatából/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.13 0 0 6942

.

               Figyelem

.
Ettől a scherzótól csuda agresszív lettem
csak úgy feszül a tánctól a testem
kipattant a csendből a zuhatag
amíg a szemhéjamat emelgettem

.
Áhítatok igazi megrendülése
végtelen áradás Te zene
büszkeségem Te
hatalom –

.
és mi akik vajszívvel merülünk
áhítatunk kis tócsáiba
restelkedő mosollyal
és büszkeséggel
öntudatom elhagy rogyadozik a lelkem
valahol mélyen csúszkál
hogy mit kéne felelnem

.
És mi mindannyian
kiáradunk
partjainkból
összetörnek a csónakok
sodor a víz
táncolunk benne verekedve
vele
.
Sodrás sodor sodrás
hatalmas
folyó
kongás
borulás
– jaj halál jaj félek
mi lenne ha eltévesztenélek –
gyere be mit állasz
te feszület!
közülünk válassz
konok megállíthatatlan
nem is érdekel milyen nap van
lobogj csak mert most trombiták
nyekeregnek veled

.
és itt vagyunk mind
hallgatóság

.
bölcsességünk nem a hallgatás:

.
a  f i g y e l e m

.

/Balla Zsófia, az 1971-ben megjelent,

Apokrif ének című kötetéből/

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=N2Xh38WlQa0

.

vagy

.

https://www.youtube.com/watch?v=aGDMNtobcS8

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.12 0 0 6941

.

Az Ezredvég irodalmi stb. folyóirat a nevének megfelelően a 2000. októberi számában Bartók Béla halálának 55. évfordulójára írt verseket is közölt, Koszorú cím alatt, amelyek közül ez a kettő még nem szerepel ebben a témában:

.

.

       (B. New Yorkban)

.

Se szivet, se hitet - országot cseréltem
Hogy ne merítkezzem soha meg a
                                            szennyben
Szeplõs hazám szeplõtlen él zenémben

.

.

Tabák András (1938-2014)

.

.

.

.

.

      Bartókhoz

.

Messzeségedbõl
folyvást jössz felénk
hófehérben, hogy végre ideérj.

.

Mentél akkor,
hogy magyar maradj
("dögország" közelébõl,
hol sunyi mosolyok
mögött talán
egy náci mosolyog),
s hazádat vidd, magad,
hogy visszahozzad majd,
ha nem lesz szégyen
itt élni, kinn s benn:
szabadon és egészen.

.

Voltál te Kékszakállú
és voltál Mandarin,
kit vágya újra éleszt,
s nem fogja kés, se kín,
és voltál mi,
voltál mi, eljövendõk,
akik körül az ég
kék burka összezárult
s ujjad nyomán hasadt
szét újra, és kitágult.

.

Voltál mi,
voltál mi, eljövendõk,
õsünk, ki hordtad
magadban a jövendõt,
voltál fiúnk,
és voltál unokáink,
voltál sikolyunk,
szívünkön dobverések,
voltál szárnyunk,
szárnyunk, mit lemetéltek.

.

Jössz, messzirõl.
Rég kellesz: hát megérkezz!

.

.

/Györe Imre (1934-2009)

.

.

A Kékszakállú-Bartókhoz kapcsolódik Kass János 2005. évi Triptichonja, amelyben Madách és Kodály alapművei mellett a bartóki operát is megörökítette a kiváló művész. 

Erről többet innen - szóban, képben és zenében!

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.11 0 0 6940

.

     A nap kezdete

.
Tetőcserépről, fáról
ver, ver a harmatzápor.
Pirosul az út porán,
úrnapi körmenet után
ilyen az utca – sok virágtól.
Földig ér a vörös ég,
kutyák pofájába lángol.

.
Autóbusz sír messziről,
mintha bogár sírna fán,
a szemekből a falvakat kioldja,
por lebeg ezüst fara után.

.
A bolt előtt
vaníliás levegőt
szívnak szavukba a nők.
Ott kibeszélik ifjúságuk,
mellük döcög, kinő a szárnyuk.
.
Ostor villámlik – a csordát hajtják,
mennyben zenél a nagyharang,
csöngölöznek bárányok, marhák,
kürtöl fekete szilajszarv,
sallangosnyakú barmok
villanydúcokkal hegedülnek,
vonó a torkuk, hevül, a hangtól
füleik majdnem letörnek.

.
Magához ölel nagy kavarodás,
micsoda csordás ez a reggel!
Talán ilyen lesz a feltámadás
rigókkal, aratógépekkel, tehenekkel.

.

/Ágh István első verseiből,

az 1965-ben megjelent, Szabad-e énekelni c. kötetből/

.

.

.

Szerelmes dalok

.
Világon táncoló nő,
te idegesszemű, nyurga!
Bánatom, felszökellő
könnycsepp az égi útra.

.
Álmok tövén tekergő,
vígság mutatóujja,
csillag, te eljövendő,
szeretlek, mondom újra.

.

                     x

.

Ne bújj a jégfehér szobába,
ne takard arcodat, te árva,
hajad napfényes zászló,
tested a zene palotája.

.
Megyek hozzád zsebretett kézzel,
szememben csodás égbolt kékell,
szívedet szerelmem
körüldobálja késsel.

.

                    x

.
Szemed mindent megzavar:
napsütés meg zivatar,
benne gyertya, kék torony
lángol minden alkonyon,
aranystrucc a villamos,
hajnalcsillag, illatos,
ezüsthal meg rozsvirág,
könnyben úszó almafák,
szemed égi szérű, rajta
csillag tömörül kazalba.

.

                      x

.
Zöld szemem ne fehérüljön el,
ne legyen zörgő levél a nyelvem,
ne zárd előlem végtelen
árvaságba a szerelmem.

.

/Ágh István, ugyanonnan/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.07.10 0 0 6939

.

     Szószámtan
.
                                      Wack Gergőnek, cserébe és szeretettel

.
Minden gyerek tudja,
hogy a számokkal
egyszerűsíteni
hogy lehet.

.
Na és a szavakkal?

.
Ugyanígy!

.
Vegyünk egy
egyszerű
műveletet.

.
Itt van például
ez a kocsma.
.
Odajár
néha-néha
részben-részben inni,
részben-részben magát
álomvilágba vinni
egy kicsi kucsma.

.
Ő talán részeges?

.
Egyszerűsítsünk!

.
Csak részben-részben.
Nem részeges,
csak részleges,
vagy ahogy
Szervác mester mondja:
részleges
részeges.

.
Vagy ott van az a
    – Ó –
    borozó!
S az a beborozó
    templomi
    orgonista.

.
Ha beborozik
s borosan
a templomban
orgonál,

.
mit csinál?

.
Egyszerűsítsünk!
.
Aki borosan orgonál
    az
borgonál.

.
Itt van például
az a híres művész,
a neves orgonista,
    az
Ella István,

.
ha borozna néha,
lehetne belőle is szópélda
    – mondjuk –
Bella István.

.
No de
„fusson, akinek nincs bora!”

.
S ha egy sörivó orgonál,

.
mit csinál?

.
Egyszerűsítsünk!

.
Nem borgonál,
de sörgönél!

.
Úgy zenél!

.
És lenne még
számtanpélda
    elég.

De elég is mára!

.
És aki rájön a megoldásra,
írja a legelső
kocsma falára!

.

/Bella István, az 1991-ben megjelent,

Arccal a földnek című kötetéből/

.

.

.

A versben megidézett orgonista idén (január 8-án) volt 70 éves, és ez alkalomból ünnepséget rendeztek szülővárosában, a tavaly május közepén felavatott gyönyörű veresegyházi templomban.

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.06.30 0 0 6938

.

 

           A mérleg serpenyője
                          (Bartók Béla)

.

Szóljunk valamit a zeneszerzőről is.
Láthatod szárnyas kabátban a dobogón
s az uccán, amint levett kalappal
sétál a reggeli napsütésben.

.

Olyan vékony, mint a halszálka
olyan fehér, mint egy liliom
de ha leül a zongorához, Sárkánnyá változik át
csörömpöl, sír és néha ugat
hogy elsötétül az ég s a házak falai beomlanak.

.

Egyáltalában nem arra való figura
hogy a gyermekek elé álljon és megtanítsa õket
kesztyübe dudálni s a szülők iránti tiszteletre.
Csak álmában fordítja felénk az arcát
csak muzsikál nekünk és soha nem kérdezi
jelen vagyunk-e az Úrfelmutatás pillanatában.

.

Naponta átlépi a jó és rossz határát
s néha tarka virágcsokorral a kezében
érkezik meg onnan, ahol a tűz kialszik
a szűzek eltűnnek és a katonák meghalnak.
Senki sem hinné el, hogy õ az a furcsa ember
akit az angyal tüzes karddal kiûzött a Paradicsomból.

.

Pedig kétségtelen, csakis õ lehet az a Sátán, aki
levett kalappal sétál, vagy odaül a zongorához
csörömpöl, sír és néha ugat olyan irtóztatón
hogy elsötétül az ég s a házak falai beomlanak.

.

/Kassák Lajos, az 1940-ben megjelent,

Sötét egek alatt című kötetéből/
   

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.06.26 0 0 6937

.

            Fonat
.
                                                                        In memoriam Bartók Béla

.

.
                     I

.
Mikor a sírás nem jut el
      Mikor a nevetés nem jut el
az arcig, ott torzul el
      a szájig ott bugyborog
a szem mögött s a száj alatt,
      a mellkasodban,
nem lehet, nem szabad;
      de csak bent hallgatod,
rohanva keringenél
      nem mered, nem mersz
az utcák tömkelegében.
      fékevesztett vágtában rohanni
Érzed: befejezettség,
     át a parkon
már megfordíthatatlan
     valaki felé, hogy átöleld;
az, mi falként magába fog.
     kitárulkoznál, hogy lássanak,
rád borított tüzes harangban
      a szétvető fölismerésből
nem törött hangszer vagy,
      fölfoghassanak, átadd
csak kreatúra rettegés magadban,
      ezt az eszeveszett gyönyörűséget,
átjárnak a bizonyosság-termeszek,
      a térérzékek fölfokozását,
s érzed: faporrá szétesel!
      mindent-vevő evidenciát!
Sikoltozva gyúrnád vissza
      Mikor pezsegve oldod föl nem-tapasztalt
a véget, még egyszer az életet!
      teljességbe hullva, a halált.

.

.
                       II

.
Hullik a lét, hullik a szó:
dobpuha sorsban a párka
felfon s a másik eloldja;
a haza hóba zárva.

.
A zár fölpattan, baba üvegszeme;
hangok közül a csendek
golyószóróból hullanak,
s egy bozótosba vesznek.

.
Országot egy tekintetért!
Húrbozótban telel a Hang –
elindul élő hómezőn: vele
önmagad vagy nemcsak egymagad.

.

.

/Balla Zsófia, az 1983-ban megjelent,

Kolozsvári táncok című kötetéből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.06.25 0 0 6936

.

             Carmen-változatok

.
Katonák, csempészek, cigányok, cifra, hetyke
Bikaölők – volt-e valaha igazi
Szerelem ezek nélkül? Ha te nem szeretsz,
Szeretlek én s ha én szeretlek, jól vigyázz.

.
Ha én szeretlek, jól vigyázz – kimondva, kimondatlanul,
De mindig így jött, szája szögletében kasszia-
Virággal, táncot járva piros kordován-
Cipőben, mindig oda kellett hagyni érte
Mindent, mindig meg kellett ölni érte azt a tisztet
És cigány csempészekkel vonulgatni a hegyekben.

.
De vége már az andalúziai szép napoknak.
Don José végre letöltötte börtönbüntetését.
Carmencitából nem maradt meg, csak az édes althang.
Ezúttal Micaéla melléből mered ki kés.
No de ki bánja Andalúziában Micaélát?
Csempészeknek nincs mit csempészni tenger és hegyek között.
Nincs többé „föl, toreádor”, fölsült a toreádor:
A térdre rogyott bika férfiasságába döfte szarvát.

.
És mégis a piacon szól megint a habanéra,
És csípőjét riszálva táncot jár szégyentelent,
A lábain piros szattyánbőr cipő piros pántlikákkal,
Egy piros kassziavirággal szája szögletében,
Ha nem szeretem, ő szeret, s ha ő szeret, hát jól vigyázzak.
.
Szégyen bizony, de titkolom, mert jól mondja a rommani,
A Carmen nyelve: en retudi panda naszti abela
Mása, vagyishogy fogd be szád, nem száll bele
A légy. Ki tudná ezt, ha nem mi, magyarok?
Hát mondjuk együtt: ne szólj szám, nem fáj fejem.

.

/Vas István/

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=Vm1MBeIMcAs

https://www.youtube.com/watch?v=lKzAP8e9M4k

.

Azóta pedig a Budapesti Vonósok már 40 éves lett, a szólista pedig 38, egyre érettebb, de azért jó ezeket a kitűnő régebbi felvételeket hallgatni!

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.06.21 0 0 6935

Újabb semmiség:

.

A Három az ötödiken című, 1995-ben megjelent szonettgyűjtemény 243 verséből a

143.

.                   

  Mint a semmin a heveder

.
Van a sínpár, hogy megfelel.
S hogy ráadásul meg akar.
S hogy ott mindig van annyi hely,

s idő, mely ápol s eltakar.

.
Vagyis, hogy kurta és kapar.
S van, hogy naprendszer, és hogy el.
Mint mikor a templomi kar,

s valaki külön énekel.

.
Nehézkedik és viszi fel.
És se a tető, se a fal.
Valami kristály, kőpehely.
S hogy előbb-utóbb belehal.

.
A többi hiúság, ipar.
Mint a semmin a heveder.

.

/Bertók László/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.06.19 0 0 6934

Az előzményben szereplő Semmidalról egy másik dal jutott az eszembe, a semmiről. Szerzője utolsó, Az éjnek rémjáró szaka című, kötetének utolsó verse:

.

.

                      Dal a semmiről

.

Sötét Vak Kilátástalan Sötét Sötét  

          Vak Kilátástalan Nem látni semmit

Sötét Vak Kilátástalan Nem látni semmit  

          Vak Kilátástalan Sötét Sötét Sötét

.

/Orbán Ottó, 2002/

.

.

.

Képzelődés Orbán Ottó emlékére

.
Tudott mindent, azért ment Szigligetre,
hogy majd a szép évfordulókkal áldott
napok múltán ott legyen befejezve,
mint egy utolsó vers, a fronthatások
nyaggatására, elviselhetetlen
légszomj, s a szférák csikorgása közben
történjen épp ebéd alatt, vasárnap
a szobájában, Mozart dallamára,
amíg a népek sültjeikre várnak,
de ő nem indul sehova utána,
mert kezdődik a megfordíthatatlan
roham, a semmit cibáló arkangyal
alakjában a telhetetlen múzsa
erőlködése, hadaró kezével
még egy utolsót kicsépelni, hátha
előpereg valami élő ének,
s ha nem nyelvéről, körméből, hajából
szólaljon meg legalább, ráadásul.

.
Ha elmegyek utána Szigligetre,
azt találom-e ott, ami előbb volt,
vagy belehullt a fémlő szemgödörbe
minden, amit a szívzárlat kioltott,
s az utoljára fölfogott szobának
árnyéka sincs, messze repült az ágya,
s elragadta a kastéllyal a parkot,
látom-e még az edericsi fákat,
vagy elvitte a zöld hegyek bozontos
vonulatát a sötétbe magával,
és déli éjfél hullt a Balatonba,
mintha a tó is semmit hullámozna
megérkezésem percéig, azon túl,
amit a gyászhír világgá röpített,
visszaáll újra egyenként a múltból,
s azt a rengeteg szétszórt töredéket
egésznek vélem, mintha mégis együtt
lennénk, pedig sosem lehet közöttünk.

.

/Ágh István, a 2003-ban megjelent,

Semmi sem úgy című kötetéből/

.

.

 Orbán Ottó közel 15 éve halt meg, hatvanhat éves korában. Zenei kapcsolata közismert, özvegyével rendszeresen találkozhatunk koncerteken.

.

https://librarius.hu/2016/05/01/orban/

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6933)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.06.17 0 0 6933

Gyorsan telik az idő! Ott voltam az Anima Musicae Kamarazenekar indulásánál, és azóta is visszatérő hallgatója vagyok egyre jobb előadásaiknak, időnkémt Baráti Kristóf közreműködésével, illetve karmesterkedésével. Jóval az alábbiakban érintett évforduló után, idén már hét évesek lesznek, fogjuk is nemsokára ünnepelni (Óbudai Társaskör, június 20-án, 19 órától), de addig is kapcsolódnak egy idei másik ünnepi alkalomhoz.

A 88. Ünnepi Könyvhét egyik új kiadványa a L'Harmattan kiadó Hangzó Helikonját bővíti, és erről számos helyen lehet olvasni.

A könyvheti dedikáláson készült az alábbi kép:

Sinha Róbert, indiai-magyar gitáros zenéjével Herczku Ágnes szólaltatja meg a többségében Lackfi-verseket. A Heti Válasz június 8-i száma Zenevarázs címmel mutatja be a kiadványt, amelyből néhány mondatot idézek, majd illusztrálom is korábbi videókkal.

"...Lackfi János...láthatóan és hallhatóan élvezte a közös munkát, az indiai és magyar zene találékozását, az ebből adódó új ritmusokat, variációkat. A versek egyszerre jétékosak és mélyen filozofikusak. (A Tengerszem, illetzve a Faggató költői bravúr.) Herczku Ágnes végre meg tudja mutatni, hogy nemcsak nagyszerű népdalénekes, hanem a városi zenében is otthon van, mégpedig nagyon. Bármikor átképezhetné magát, de reméljük, nem teszi. A CD-t nem elég egyszer meghallgatni! És érdemes eltöprengeni az alkotók vallomásain is: hogyan született a dal, mi ihlette, hogyan módosult az előadás során."

.

A kiadvány 10 dalának címei az alábbi linken megismerhetők, és közülük néhányat korábbi videókról meg is lehet hallgatni, illetve nézni.

.

Semmidal

Tengerszem

Árva madár

Elment a lány virágot szedni

Faggató

.

Az Anima Musicae-nek ajánlott hosszú vers pedig úgy kapcsolódik ezekhez, hogy a következő videón a szerző fel is olvas belőle, az énekesnő pedig elszavalja az utolsó tételt, a Csűrdöngölőt, de utána megint maghallgatható a Semmidal.

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (5998)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.06.15 0 0 6932

.

             A hegedű húrjai

.
                                 1

.
Négy húr a mindenség: a tér hárfáján mély
dimenziók.
Bennük kerengő kis szilícium-csillagunk
a költészet madarának látszik.
Négy égtáj a föld: a sokmilliárd hangos, lelkes
ember
a lét kezeügyébe eső húrjain játszik.
Négy avult társadalmi rend hajszája reng
énekeiben,
idegeiben hordja a múltat minden faj.
S négy húr az ember-alkotta hegedű: a hang- és
érzelem-családok
nagy korszakokban új műsorra képes kórusaival.

.
                                  2

.
                 A húrok előtt

.
É    Éles szélű észak. Éber téli éjszakák. Fatemplom
kis harangja peng az elsőnek hangján.

.
Á    Állott álmú óceán felett,
a nap-leáldozás felett feszül a második.

.
D    Dél meleg dudáján duruzsoló új passzát,
az elnyomással ellenkező néger-tenger
komor szava rezeg a harmadikban.

.
G    Görbített-nyakú törpe lovak horkannak,
antennás jurták előtt, a haj-sűrű tajgában
gépek riasztják fel a gombszemű galambokat.
A népek nagy szimfóniája kondul Ázsiában.

.

.
Négy távoli és tágfogalmú táj – mint a világ.
A művész ujja indul el
mint eszmét hordozó agitátorok,
egymásnak idegen nyelvek közé –
mint mérnökök… szakállas, halhatatlan komponisták…
Ó, hegedülés! A hegedűre hajló arc:
mint szeretettel archoz szorított arc,
anyához, asszonyéhoz, gyermekéhez.
Egy hegedűre hajló arc: – ilyen
az ember alkotó közeledése a szülőföld szívéhez.

.
És megszólal a hegedű. Itt, bennünk:

.
                       Aki megőriz

.
A hegedű-föld domború fennsíkjain rikolt az emberi élet,
s bányamély termeiben visszhangot ver rá a világ: kövek,                                                                                       növények,
állatok, vulkánok, napok szolgálnak hasonlatokkal poéziséhez.
Ó, ellenállhatatlan szükség szüli e kettősséget!
Az élet időtlen-értékű munkáját végzi:
ha teremt – ismétel, s mindent úgyis eléget.
Az embernek nem elég annyi, hisz megszeret valamit.
Ő millió mulandót végtelen ötlettel megőrzött, védett…

.
Kutatva végigkopogtatott fát, követ,
falat, fémet, dobot – a zene végett!

.
Hegedűt faragott hangjára elvesztett asszonyoknak,
húrokat hangolt hangjára elképzelt angyaloknak,
hangokat csődít dicséretére lelkében hangtalan élő                                                                                     hangulatoknak.

.
E hegedű helyett hajdan széphangú kórusok éltek,
leányok virágát, termetét, kedvét fújta egy ének.
E hegedű helyett egyszer kis kékfarkú csillagok jártak,
juhászok közönnyel szemlélték őket, míg elhaltak messze…
s ma valami hangon az emberi életörömbe utat találtak.
E hegedű helyett házakban hangok, termekben parancsok                                                                                      csengtek,
felkelő parasztok rikoltoztak,
éhező gyermekek anyái lisztért esengtek.
Az a kikoplalt liszt, mint a hó betakarta a múltat,
a sebet szép köpenyébe…
Az üzenet mélyről, egyszerre, épen gyümölcsöket dob
az érzékeny utód hegedűjébe.
.
-------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------


                                  3

.
Négy húr a tér –
most újra megnyugodva hallgat.
Keresztben rajta a vonó – nagy, dőlt virág –
nem hervadó, csak fáradt,
mint új-anya, vagy nyárra a barázda: – megtermette s kiosztotta nektek a kívánt magokat.

.

/Lászlóffy Aladár, az 1962-ben megjelent,

Hangok a tereken című kötetéből/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.23 0 0 6931

Életének 75. évében, közel 44 éve (május 27-én) halt meg Kabos Ilonka zongoraművész, zenepedagógus. A Zeneakadémia ajánlott honlapján természetesen róla is megemlékeznek, de az Ady Endréhez kötődő kapcsolatot hiányosan említik meg:

.

"A családot Ady Endréhez is baráti szálak fűzték. Ady, akit elbűvölt az akkor 10–11 éves kislány, Fehér lyány virág-kezei címmel verset írt hozzá, amely a Szeretném, ha szeretnének című kötetben jelent meg 1909-ben."

.

A baráti kapcsolat később is megmaradt, ahogy a következő vers is mutatja:

.

.

LAKODALMI KÖSZÖNTŐ TÁVOLBÓL

.

                         Kabos Ilonkának táviratoztam

.

Virág-kezeid díszítsék föl
Választott tiednek a lelkét
S kertetek boldog muzsikáját
Égen és földön irigyeljék.

.

Mert nagyon kell ma a boldogság,
Zengő kertnek mese-zenéje,
Nagyon kell a friss, boldog párok
Virágos és muzsikás éje.

.

Minden, mi szűkös nappaloknál
Mindennél többet hoz eszünkbe,
Futó és elért Végtelenség
Szent bódultságában sohase szünve.

.

Virágozzatok s mit kis élet
Nagy álmoknak meg tudhat adni,
Adja meg nektek olyan bőven,
Alig birjátok elfogadni.

.

/Ady Endre;

a Nyugat 1915. évi 20. számából/

.

.

A vers a Nagy háború 2. évében készült, és erről a háborúról később is írt az igen  érzékeny költő.

.

A fenti lakodalmas Kabos Ilonka és Kentner Lajos házasságkötésére készült. A szintén jeles zongoraművész 1936-ban együtt ment Londonba feleségével, ahol aztán 1945-ben elváltak. 1942-ben még együtt játszották a Kétzongorás Bartók-szonáta (1937) zenekari átiratának (1940) ősbemutatóján a szólókat 1942. november 14-én, Londonban. Nem sokkal később Bartókékkal is elhangzott egy premier, a tengerentúli, amikor 1943. január 21-én New Yorkban, az arra az alkalomra Reiner Frigyes dirigálta helyi szimfonikusokkal hangzott el a darab. 

.

.

Kabos Ilonka rövid zongorajátéka is hallható az alábbi linken, a 15:30-tól.

Innen pedig Liszt Ferencet, a másik nagy elődöt idézi meg.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.16 0 0 6930

 

Az alábbi verset és annak megzenésítéseit korábban már bemásoltam, de az orosz betűk nem mentek át. Ezzel kiegészítve adom meg a linket.

.

.

                    Ангел

.

По небу полуночи ангел летел,

   И тихую песню он пел;

И месяц, и звёзды, и тучи толпой

   Внимали той песне святой.

.

Он пел о блаженстве безгрешных духов

   Под кущами райских садов;

О боге великом он пел, и хвала

   Его непритворна была.

.

Он душу младую в объятиях нёс

   Для мира печали и слёз;

И звук его песни в душе молодой

   Остался -- без слов, но живой.

.

И долго на свете томилась она,

    Желанием чудным полна,

И звуков небес заменить не могли

   Ей скучные песни земли.

.

/Mihail Lermontov, 1831/

.

.

.

           Az angyal

.
Szegdelte egy angyal az éji eget,
szállt halk dala, zengedezett.
Felleg, telihold, sürü csillagos ég
hallgatta a tiszta zenét.

.
Dalolta az édeni lombok alatt
lakozókat, a boldogokat,
s hű szíve sugallta szelíd dala szállt
dicsérni az égi Királyt.

.
Vitt arrafelé, hol a kín hona van,
egy lelket a karjaiban,
s a lélek igézett mélyeibe
átforrt – nem a szó: a zene.
.
Mardosta, gyötörte soká a csodás,
földöntuli vágyakozás.
A föld üres éneke néki mit ért
cserébe a mennyeiért?

.

/Fordította: Lator László/

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.15 0 0 6929

 

La rana, prima a ritentar la corda
dallo stagno che affossa
giunchi e nubi, stornire dei carrubi
conserti dove spenge le sue fiaccole
un sole senza caldo, tardo ai fiori
ronzio di coleotteri che suggono
ancora linfe, ultimi suoni, avara
vita della campagna. Con un soffio
l'ora s'estingue: un cielo di lavagna
si prepara a un irrompere di scarni
cavalli, alle scintille degli zoccoli.

.

/Eugenio Montale: 1896-1981;

XVII. motetta/

.

.

.

A béka, mely elsőnek pedzi húrját
a szittyót s felhőt vermelő mocsárban,
az összebúvó szentjánoskenyérfák
susogása, hol fáklyáit kioltja
a heve-nincs nap, késő zümmögése
virágokon a még nedvekre szomjas
rovaroknak, végső hangjai, fösvény
élete a határnak. Elenyészik
egy sóhajjal az óra: palakék ég
készül ösztövér lovak robogását,
patáik verte szikrákat fogadni.

.

/Lator László fordítása/

.

.

A békákhoz egy kis szöveges zene J. Haydn Évszakokjából, a nyár végéről:

https://www.youtube.com/watch?v=2h2LzsOqrvY

.

Talán Tolnai Ottó is erre gondolt a korábbi békaversben?!

.

18. Trio and Chorus

.
Lucas
Die düst’ren Wolken trennen sich,
gestillet ist der Stürme Wut.

.
Hannah
Vor ihrem Untergange
blickt noch die Sonn’ empor,
und von dem letzten Strahle glänzt
mit Perlenschmuck geziert die Flur.

.
Simon
Zum langgewohnten Stalle
kehrt gesättigt und erfrischt
Das fette Rind zurück.

.
Lucas
Dem Gatten ruft die Wachtel schon.

.
Hannah
Im Grase zirpt die Grille froh.

.
Simon
und aus dem Sumpfe quakt der Frosch.

.
Hannah, Lucas and Simon
Die Abendglocke tönt.
Von oben winkt der helle Stern,
und ladet uns zur sanften Ruh.

.
Chorus
Mädchen, Bursche, Weiber kommt!
Unser wartet süsser Schlaf,
wie reines Herz, gesunder Leib
und Tagesarbeit ihn gewährt.

.
Women
Wir geh’n, wir geh’n, wir folgen euch.

.
All
Die Abendglocke hat getönt,
Von oben winkt der helle Stern on high,
Und ladet uns zur sanften Ruh.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.14 0 0 6928

.

                Ifjúság

.
Hogy felkapott és a sötétbe mártott
A szenvedés, dühöngő Góliát,
Az ismeretlen mennyi réme várt ott,
Húsomba vágott óriási rák,
Lobbantak bűzös, zöldes-sárga lángok,
Ütöttek láthatatlanul husángok
Az érzelmeknek útvesztőin át.

.
De hirtelen a napvilágra léptem,
Hogy meglátom még egyszer, nem hivém,
Tűnődő bárányfelhők úsztak éppen
A lelkes égbolt karcsú, kék ivén.
Hisz mámorítóbb mindenféle szesznél
Az ifjú lét, mely önmagára eszmél,
Dobog a szíve a világ szivén.

.
Az új tavasznak és az ifjúságnak
Felszabadító, kettős nyila száll,
Aranyló érccel a húsomba vágnak,
Mi rejtve élt, most napfényre talál.
Nem lehetett még öreg, ami lángolt,
A kesergés is mind az ifjúság volt,
Melynek pajtása játékos halál.

.
A bölcs tavasszal csendben olt és ültet,
Az emberek nem tudják, mi a szél,
Légyzsivajukkal túl közel kerültek
Szívemhez, és ez vénülés, veszély.
Vitás, visszás érzelmek, mennyi hóbort!
Most mintha hűvös, bíborszínű óbort,
Lassan kortyollak, bíztató szeszély.

.
Virág a fán, virág hever a sárban,
Növény vagyok ma én is és sovány,
Az utakról letértem mostanában,
Csak nézegetek árván, tétován.
Mert minden ifjúság oly félszeg, árva…
De eljutottam ama régi tájra,
Az emlék nyargal hófehér lován.

.
E fákat mintha láttam volna százszor,
E felhőket az égen és amott
A tóparton mereng a hattyúpásztor,
Tilinkón fúj egy régi dallamot.
A fuvola egyhangú dallamára
Keletkezik a bűvös, könnyű pára,
A múltba én is visszaillanok.

.
Nehéz, nehéz volt a magány tavaszkor,
A terhes, fűszeres órákon át,
A délszaki vadállat, a kamaszkor
Lesett feszülve zsákmányt és csodát.
A lázadásba, szerelembe, éjbe
A tilinkónak panaszos zenéje
Uttalan úton elkísért tovább.

.
De közben hányszor váltott színt az élet!
A tavasz és az ősz, az megmaradt.
Ilyen tavasz volt, hogy megismerélek
Ezüstös fénnyel úszó hold alatt.
A szív hullámzott, áradt, mint a tenger,
Az égre nézz: ott szép felhője leng el,
Titkosan tüzesíti át a nap.
.
S bíborral ég. Ne bánd, ha minden oly más,
Zöldes tajték csupán a tengerár,
De megmaradt szelídnek a mosolygás,
Ujul a szív, ha közeleg a nyár.
Gyümölcsök érnek, édes már a mézünk,
Vigyázz, vigyázz, hogy mindig szembenézzünk.
Már régen eltűnt minden kis határ.

.
Szelíd parázs, kitartó gyönyörűség!
Te bárányfelhő, csupa-csupa hab!
Kiújuló seb, felsajog a hűség,
A kapun boldogan kilép a rab.
Mint más költő a szülőfalujához,
Én hű leszek e képzeleti tájhoz,
Az emléknél nincs semmi biztosabb.

.
Itt minden élet egy és oszthatatlan,
Mit különválasztott a vak világ
Nyugodtan hullámzik a föld alattam,
Oly ismerős itt mindegyik virág.
Ott túl a fák között csillogva rebben
Az éjben, mély, sötétlő rengetegben,
A patak és a hold. Az ifjúság?

.
Ó ifjúság, te indás, sűrű erdő,
Ölelgető szél, láttató homály!
Tavasz, te életem körül tekergő,
Bujkáló, játszó, sokszínű fonál!
Emlék, te rejtett boldogságú bánat!
Szép madara a melankóliának
A távoli mezőről visszaszáll.

.

/Vas István, 1936/

.

.

.

        A békák

.
a békák
elhúzzák fejük felett
a víz redőnyét
hangszereik a fenéken
az inak
agancsok erősödő zenéje

.
a nő magasra emeli
a gomba nagy fehér fejét

.
a madarak az ágról
lyukba pakolják fészküket
toll levél
helyet cserél

.
mire belép a kürt trió
a fekete lemez
mind kifűrészeli az erdőt
látni
a fuvola még mozgó vakondtúrásait
a bolthajtásos súgólyukat

.
s lila sörétraj dongja már
a fagyos gumókon
szökdécselő szivet

.
vér hullámzik a porcelánszarvasban

.

/Tolnai Ottó, az 1969-ben megjelent,

Agyonvert csipke című kötetéből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.11 0 0 6927

.

                Virág-vers

.
A virágok, a füvek, a fák nem tudnak kacagni,
Még akkor sem, ha vállukon vihetnek,
Ha szoknyád szelétől lebben a levelek tenyere,
Akkor sem, ha derekad érik sárga és lila csókok,
Ha nyakadba nyúl a füzek ujja.

.
De messze erdők remegnek,
Mikor a kertnyi földre lépsz,
S a szélben átborzong, hogy megölelt.

.
S ha pengenének a virágok,
Ha kondulhatna a hóvirág harangja,
Csengenének az ibolyák,
Egy pillanatra
Megtorpanna a száguldó ég,
Aztán – tovább!
Szilajabb száguldással taposna végig a szél
A szóló szirmokon.

.
S mikor a kertet, az utcát, az erdőt járod,
Zengenének kelyhek kacajára, szirmok színére
Hangszerelve, tavasztól-októberig a virágok.

.

/Lászlóffy Aladár, az 1962-ben megjelent, 

Hangok a tereken című kötetéből/

.

.

.

RataTata táncegyszeregy
.
                                       Tatának, a hatvanéves Novák Ferencnek

.
Pszt! Mi ez? Égi fuvola?
Hárfa? Lant? Angyalok szava?
Halk, mint a hajdermenkü maga,
szűzi, mint száz rosseb-baka.
Mi ez a langy rataTata,
hogy hull az ég vakolata,
meghasad a föld négy fala,
csak nem táncra tanítana,
falábú költőt, a Tata?!

.
Mennyi kéz- és lábfigura,
mennyi szív mozdulat-otthona,
ez a tánc magyar, szláv, roma,
román, székely, Trian-hona,
ez a tánc a nem, nem, Shoah,
Bartók bolgár tánc mosolya –,
vagy: együtt vagy: soha, soha.

.
Múzsám! Mondd most a mondhatatlant!
Költő! A kimondhatatlant!
Bár szavad belétörik, megrokkan
mondatderekad ily taktusokban,
bár rímbotfülű vagy, rigmusodban
el-elbotlasz versbotlábodban,
csürdöngölőzz, járd a csillagokban!

.
Búzája nőjön kiszánthatatlan,
bora ömöljön apaszthatatlan,
bankója pöngjön arany asztagban,
szálljon a szájába sült kappan,
ámde sose legyen vén kappan,
és úgy legyen tatázhatatlan,
hogy meg se hal… Mennyi is 1 × 60?!

.

/Bella István, 1991/

.

.

És 10 évvel később így köszöntették...

https://www.youtube.com/watch?v=4IAjChpyeSU

.

Újabb tíz év telt el..., Novák Ferenc fáradhatatlan!

https://www.youtube.com/watch?v=qJ0cjKhYM3o

.

Utána már óvatosabbak lettek a szervezők:

https://www.mupa.hu/program/koszonto-musor-novak-ferenc-tata85-szuletesnapja-alkalmabol-2016-03-22_19-00-fesztivalszinhaz

.

2021. március. 27-ig már csak alig négy év.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.05 0 0 6926

.

                     Hohenburg

 

                               2. Fassung

.

Es ist niemand im Haus. Herbst in Zimmern;

Mondeshelle Sonate

Und das Erwachen am Saum des dämmernden Walds.

.

Immer denkst du das weiße Antlitz des Menschen

Ferne dem Getümmel der Zeit;

Über ein Träumendes neigt sich gerne grünes Gezweig,

 .

Kreuz und Abend;

Umfängt den Tönenden mit purpurnen Armen sein Stern,

Der zu unbewohnten Fenstern hinaufsteigt.

 .

Also zittert im Dunkel der Fremdling,

Da er leise die Lider über ein Menschliches aufhebt,

Das ferne ist; die Silberstimme des Windes im Hausflur.

.

/Georg Trakl: 1887-1914)/

.

.

.

                 Hohenburg

.

Üres a ház, ősz a szobákban;
holdfényes szonáta,
és ébredés a homályos erdő peremén.

.
Egyre az ember fehér homlokára gondolsz
távol a vad kor zűrzavarától;
az álmodó fölé becézve zöld ág hajol,

.
kereszt és este;
a zengőt bíbor karokkal öleli csillaga,
mely a lakatlan ablakokra fénylik.

.
Így remeg éjjel az idegen,
mikor szemét halkan távoli emberalakra
nyitja; ezüstös hangú szél a folyosókon.

.

/Lator László fordítása/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.05.02 0 0 6925

.

              Vers, Diogenészhez

.

   Mondd, ki venné ma már észre
      a parkban fölállított, zömök hordód
s benne téged: nagyhajú, nagykörmű hordólakót?
Hacsak az elszaporodó kutyák s döglegyek nem!
      Dombosodna a szemét körülötted:
         sajtpapír,
            tejeszacskó,
               sonkacafat
         s kóbor nyelvek járnának oda lakmározni,
te meg csak dörmöghetnél naphosszat, epeömléses, szent öreg,
   hogy vége a tüntetésnek, a lázadásnak,
  a vigyor leszárad az arcról, mint a töklevél
   s a különcök nem istenek többé
      ebben a nyers világban,
arany se, rongy se, vér se, belek se,
a kifordított gyomor kékes mocsara se hánytató már
   s nincs az undornak jövőideje,
      mint ahogy remélted még!
Kirakhatnád akár csömböllékes alfeledet is díszszemlére,
   buta, mitugrász verebek bámulnák csak meg
             azt a mozit,
   még a kislányok is lustuló babaarccal
      ballagnának tovább az iskolába
  s a város is zúgna csak egyhangúan,
   mint reggeltől estig tartó motorverseny.
Talán a parkban, egy rádióból zene is szüremlene,
   zene rólad, kiérdemesült, vén huncutról,
      zene, zene, részvéti dal, melyben temetői macskák
  nyaldosnák hordóból kilógó kézfejedet.

.

/Csoóri Sándor, az 1982-ben megjelent,

Elmaradt lázálom című kötetéből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.27 0 0 6924

Ma este Berlinben lesz egy kamaraest, amelyen Várdai Pisti is fellép, de most a nélküle elhangzó hét Liszt-dal közül az egyikről lesznek szavak. A koncertről az ő témájában bővebben írtam, ide pedig csak a verssel kapcsolatos régi és újabb találataimat írom be.

.

A Lenau-versre írt A három cigányt már többször megidéztem:

.

"2016. március végén egy reggel beszámoltam egy dal- és áriaestről, ahol Nikolaus Lenau Liszt Ferenc által megzenésített versét is hallottam a kitűnő Kovács Ágnes mezzoszoprántól. Bizonyára beírtam már ide a verset, de most megismétlem, több fordításban is."

Most pontosítva, kiegészítve..., főleg azért, mert a korábbi festmény délelőtt nem jött át...

.

.

.

          Die drei Zigeuner

 

Drei Zigeuner fand ich einmal
Liegen an einer Weide,
Als mein Fuhrwerk mit müder Qual
Schlich durch sandige Heide.

 

Hielt der eine für sich allein
In den Händen die Fiedel,
Spielte, umglüht vom Abendschein,
Sich ein feuriges Liedel.

 

Hielt der zweite die Pfeif im Mund,
Blickte nach seinem Rauche,
Froh, als ob er vom Erdenrund
Nichts zum Glücke mehr brauche.

 

Und der dritte behaglich schlief,
Und sein Zimbal am Baum hing,
Über die Saiten der Windhauch lief,
Über sein Herz ein Traum ging.

 

An den Kleidern trugen die drei
Löcher und bunte Flicken,
Aber sie boten trotzig frei
Spott den Erdengeschicken.

 

Dreifach haben sie mir gezeigt,
Wenn das Leben uns nachtet,
Wie mans verraucht, verschläft, vergeigt
Und es dreimal verachtet.

 

Nach den Zigeunern lang noch schaun
Mußt ich im Weiterfahren,
Nach den Gesichtern dunkelbraun,
Den schwarzlockigen Haaren.


/Nikolaus Lenau/

 

 

 

.

.

.         Három cigány

 .

Láttam egyszer három cigányt,
hevertek a fűben,
míg kocsimmal toronyiránt
a pusztát kerültem.

 .

Egyik – nyilván önmagának –
hegedűjén játszott,
s rőt hajára esti árnyak
fontak rózsaláncot.

.

Másik fújta a kék füstöt
s úgy bámult utána,
mintha szétfoszló ezüstöt
kojtolna pipája.

 .

Aludt vígan a harmadik
a cimbalma mellett,
arcán hintált a zöld csalit
s szívén álom lengett.

 .

Ruhájukon száma se volt
a sok foltnak s rojtnak,
ám körülök egy se hajolt
semmi földi sorsnak.

 .

A jó példa itten tünik ki:
a lét búja helyett
álmodni kell s hegedülni
víg pipaszó mellett.

 .

Ment a kocsim, porzott az út,
s én csak néztem rájuk,
megbámultam göndör hajuk
s éberszín orcájuk.

 .

/Sinka István, 1932/

.

.

.

     Három cigány

 

Három cigányt láttam egyszer
öreg fűzfa alatt,
míg kocsim a poros úton
üggyel-bajjal haladt.

Egyik hegedült magában,
körötte a puszta,
a pirosló esthajnalban
húzta, egyre húzta.

Másik, pipával agyarán,
bámulta a füstöt,
nem is lehet ilyen boldog
se király, se püspök.

A harmadik lágyan aludt,
a cimbalma kint állt,
cimbalmán a szél futkosott,
szívén álom hintált.

Cifra-foltos rossz ruhája
volt itt mindahánynak,
de ők jajnak, földi bajnak
mégis fittyet hánynak.

Tőlük tudom, hogy az élet
bús torát, hogy üljük:
elfüstöljük, elalusszuk
és elhegedüljük.

Ment a kocsim, de sokáig
tekintgettem rájuk,
nézegettem sötét hajuk,
füstfogta orcájuk.

 

 

/Kosztolányi Dezső/

 

.

.

    

     Három cigány


Fűzfa tövében három cigányt
láttam egy alkalommal,
míg a buckás puszta porát
szántottam fogatommal.
.
Egyikük hegedülgetett,
épp csak úgy önmagának,
alkonypírral feje felett
húzott egy csapodár dalt.
.
Cimborája pipázgatott,
nézve a könnyű füstöt,
mint aki mindent megkapott,
s már nem áhit új üdvöt.
.
Csendben aludt a harmadik,
cimbalmát felakasztva,
szívét szelíd álom, húrjait
kóbor szél simogatta.
.
Gúnyájuk végig csupa lyuk,
és csupa tarka folt volt:
gőggel hívta ki hős dacuk
mégis a földi sorsot.
.
Hogyha napunk vak éjbe vész,
megmutatta e hármas,
rá háromszori megvetés,
dal, füst, álom a válasz.
.
Hosszan néztem hátrafele,
míg el nem tűnt alakjuk,
néztem göndör, éjfekete
fürtjük s füstszinű arcuk.

.

/Hárs Ernő fordítása/

.

.

.

   A három cigány

.

Egyszer három cigányt láttam
Egy fűzfához dőlve,
Míg szekerem a pusztában
Kínnal ment előre.

.

Bíborpiros esti fényben
Hegedűjét tartva
Állt az egyik s jókedvében
Rágyújtott egy dalra.

.

Másik kedvvel nézdegélte
Pipájának füstjét,
Mintha rózsa volna élte,
Mely nem terem tüskét.

.

Harmadikuk a fa alatt
Aludt heverészve;
Cimbalmának húrja szakadt,
Lágy szellő rezgette.

.

Cafatokban állt ruhájuk,
Rongyosak, kopottak,
De jó kedvük, szabadságuk
Fittyet hányt a sorsnak.

.

Megmutatták, hogy miként kell,
Ha rosszul megy dolgunk,
Hegedülnünk megvetéssel,
Füstölnünk, aludnunk.

.

Lomha, szürke esthomálynál
Visszanéztem rájuk;
Szinte most is előttem áll
Fekete orcájuk...

.

/Dsida Jenő fordítása/

.

.

A verset korábban más is lefordította, Az Ország Tükre című Budapesti Képes Hetilapban jelent meg az alábbi (1865. augusztus 3-án).

.

.

   A három czigány

.

Három czigányt láttam egykor

Heverni egy fűz alatt:

Míg szekerem a homokos

Pusztán lassan áthaladt.

.

Az egyik csak ugy magának

Hegedűlt elmerűlve

Tüzes nótát; s az esti fény

Arczát betündökölte.

.

A másik pipál, s boldogan,

S néz a füst-föllegekbe:

Mintha neki a világon

Más már nem is kellene.

.

Békén aludt a harmadik,

A fán függött czimbalma;

Szívén álom járt, - a hurjain

Szeleknek langy fuvalma.

.

S bár ruhája mindháromnak

Rongyos volt és folton-folt,

Földi sorssal, fittyet-hányva

Mind a három megdaczolt.

.

Megmutatták ők énnekem

Ekkép háromszorosan:

Ha életünk sötétedik,

Napnak fénye oda van -

.

Hogy' kell akkor az életet

Szépen elfüstölgetni,

Elaludni, hegedülni -

S háromszorta megvetni;

.

- S oly sokáig néztem volt még

Vissza a czigányokra:

Sötét-barna arczaikra,

Sötét-fürtű hajukra . . .

.

/Thaly Kálmán/

 

Liszt Ferenc átköltése 1860-ból való. Az előadók kiválóak! A videó alatt angol fordítással...

A videó után Elisabeth Kulmannal az Erlkönig jön be, érdemes azt is meghallgatni!

És az átköltés lefordítása hegedűre és zongorára (1864-ben), valószínűleg Reményi Edének ajánlva, akinek hegedűversenyt is kezdett írni 1860-ban, de azt nem fejezte be.

 

A vers megzenésítése nyolc további szerzőtől is ismert, köztük a telejesen elfelejtett, 1825 és 1898 között élet Szécsényi Imre grófé 1892-ből.

.

.

 

Pongrácz Ferenc korábbi, 1836. évi olajképe (43 x 34 cm) a Magyar Nemzeti Galériában van, de több más hasonló is készült (rézkarc stb.). Más nyomatokon a megverselt szekér is látszik, pl. az említett Thaly Kálmán-féle fordítás illusztrációjaként.

.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.25 0 0 6923

A ma reggeli Muzsikálóban Cser Krisztiánnal beszélgetett a műsorvezető Radványi Dorottya.

Az alap az énekes és partnere alábbi koncertje, amely a Kodály-év keretében zajlik nemsokára:

 

2017. április 25. 19:00, Márványterem
Cser Krisztián énekel, Lugosi Anna zongorázik

Schubert: Hat Heine-dal a Hattyúdalok c. ciklusból
Liszt: Három Petrarca-szonett
Richard Strauss-dalok - Az éjjel; Holnap; Jaj, nekem, szerencsétlennek; Tizenöt krajcárért
Kodály-dalok, Ádám hol vagy?, Az erdő, A farsang búcsúszavai, Kit kéne elvenni?

.

Elhangzott a beszélgetés végén, hogy Kodály szeretett kirándulni, sokszor volt Galyatetőn, és ehhez a helyhez kapcsolódik az ide már tíz éve egyszer beírt alábbi szép visszaemlékező vers, amely 1982-ben jelent meg az Elmaradt lázálom című kötetben.

.

.

A lángész itt sétált mezítláb

.

A lángész itt sétált mezítláb a hegyi réten,

túl a nyolcvanon s Istennel beszélgetett,

de látszott rajta, hogy közben

a lepkékre gondol, azokra a hancúrozó,

kék, fehér, sárga láng-darabkákra,

melyek fölgyújthatnák az erdőt...

Megállt s lába nagyujja

ámulva nézett egy vakondtúrást.

Mozgott, púposodott a porhanyós föld,

mintha rég halott barátai keresnének

vészkijáratot a temetőből.

Dolgozzatok csak, kedveseim, dörmögte nekik kajánul,

a csontom még teli muzsikával s ha fölértek,

zene fogad majd benneteket,

fűsusogás és mátrai szél

és gyöngy kopog az égből, mint meggyászolatlan

betyárkoporsókra húsvét napján

s jártok a gyöngyön mezítláb,

ahogy csúsztatott lábbal én most a báránykás fűben,

szemetek helyén kék mennydarabkák,

hogy látva lássatok,

hogy látva lássatok.

.

/Csoóri Sándor, Galyatető, 1981/

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.22 0 0 6922

Ma éppen A Föld Napja van, hogy minden napnak legyen egy keresztapja. Pedig a Földnek mindig van Napja, különben nem létezne. Ez a Földnap világnap, vagyis a világnak napja.

.

.

Névtábla seholnincs ajtómra

.
Kivetett a víz alól
fröcskölődő hullám,
kavicsos parton szárítom
bú-buborék hullám.
Nyíranyám és nyárapám
ágaiból lettem,
sarkam alatt ég bizsereg,
föld forog felettem.
Hónom alatt van a nap,
mint egy édes sülttök,
ükeim, a batyubálban
teknőn hegedültök?
Szaladtomban pihenek,
míg a hold nem jő fel,
s Titánia veri orrom
lapulegyezővel.
Ajtóm fák közé nyílik,
nyitja-csukja tollam,
karcolászva bűbájolom:
K. I. aki voltam.

.

/Ki volt K.I.? Kormos István/

 

A vers 1945. évi termés.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.04.18 0 0 6921

A Kassák-vers második köldökéből a forrásra települő köd eltakarta a "l" betűt, pedig a rondó formájú versbe az kell. Megismétlem a verset, és persze javíttattam.

.

.

         Banális motívum

.
Fintoros kedvem peckeli Április.
Március…? Április…? Május…?
Április rúgat, április a nyelvemen, április a kalapomnál.

.
Hej! Szél ellen a bohóckodó vitorlákat!
Hej! Köldökön is felül a tavaszi pocsolyákba!
Hej! A szem bogarába most a kályhák bogarát
és hiába ró meg isten aranyujja,

.
csontig a tánc!

.
Fáklyás taréjjal a bánat-kovászból:
                                     Kukuriku!!!
Vertek sóhaja iszaposodik a mezőkön.
De kergül a város, a város!
Vágyak rikoltó pántlikái szabadultak az űrbe
s a fekete boltról szakad a vizek babiloni zenéje.

.
Április.

.
Fáklyás taréjjal a tavaszi bánat-kovászból:
                                     Kukuriku!!!

.
És szél ellen a bohóckodó vitorlákat!
És köldökön is felül a tavaszi pocsolyákba!
És a szem bogarába most a kályhák bogarát
s hej, de hiába ró meg isten aranyujja!

.
Fintoros kedvem peckeli Április.
Március…? Április…? Május…?
Április rúgat, április a nyelvemen, április a kalapomnál.

.

/Kassák Lajos/

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (6920)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!