Keresés

Részletes keresés

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2 napja 0 0 6900

Ma van A Víz Világnapja. Vízzenés verseket és vizes zenéket bőven találunk, e fórumtémában is, a forrástól és értől a patakokon és folyókon át a tengerekig, sőt...

.

.

          Korunk hírnöke

.
Az élet?… És miből!… S körül mi vesz?…
A nyers anyag s a rendező?…
Szüntelen zeng, üvölt a dzsessz
haranggal és síró gitárral
vak páter és vakabb tudós duettje
löttyenti, verklizi fejünkre…
És most, hogy már recseg és lánccá verve
csörög szívünkön is a láb és karperec
s zokog e fűtött, fényes Afrika,
segít-e rajtunk hát a biblia,
az emberbőrbe és égbe-kötött
s a szent statisztika okos agya!
Vagy az marad?… János rettentő jóslata,
amely elől már új csillagra át…
De mit vigyen?… És ki?… És hol az Ararát?
Mert ezt – ha néz körül és józan –
meglékelné, hogy tenger mélyibe
vigye titkát, az irtó semmibe.
A kontinensek talpai alatt
ne lássák meg a nagy tányér-halak
se!… Csizma sötétbe vesszen el,
melytől ma itt a széthasadt
tudat s atom izzad és perel,
bontva tovább, miből vagyunk,
oly rafinált iszappá, melyen már a láb
a léthez nem verhet hazát…
S róla?… Gubancba, kígyó-fejjel
az emberi ideg meglódult dzsungele
burjánzik föl vesztettreményü egire…
S az öntudat?… A lét magas foka!
Veszett farkasként villámlik foga,
kitörni, vagy neki s mely szárnyat adna,
a távlatnak lett épp a rabja?!…
S ha ezt örökli?… Meddig érdemes
a barlangkor fölébredt iszonyát,
dobásra készen kézbe tartani,
az oly tökélyre fölcsiszolt követ?…
– S mint eddig tette, mi tartja vissza?… –
A géppel csiszolt legújabb kőkor
ránk virradt napjáról már kisért,
egyetlen holt bolygóra írni.
A semmi őrizze nevét!…
Pedig van nyelvünk és szemünk
s mind néma!? Vak!?… S körül mi vesz?…
Te szép dobos, tündéri dzsessz,
vitusba rángva tviszt, gitár
ölelj!… Fülem, mint kagyló, melyet kivetett
az Óceán-Világ, hallgatja, őrzi
zsongító zenéd… Jó éjt tudós urak!…
Hattyú-páncél s te gyémánt-gombú frakk
már nélküled, tisztán köszöntlek,
oly mezítlen már és így, merülve
nézem ujjam, nől-e a zöld uszony
s iszonyt tapintó szárnya, ujjbegye
elér-e jó remény új Ararát hegye?…
El-e?… És mint egy karszti zöld öbölbe,
sóból kilépve, tüskés testünk
megint édes forrásaink fürösztgetik,
emberré mosva azt, aki kilép?!…
– Hová?… S kié e kép?… Kié e láb?…
E széthasadt tudat s anyag?… –
De nem!… Még érzem a szárnyaid remény!
S uszony helyett szemem tenyérrel árnyékolva még,
lesem zöld gépedet megtérő pilótánk,
új korszak ember-hírnökét!

.

/Takáts Gyula, akinek első verskötete Kút címmel jelent meg,

majd a fentit a harmincnyolc évvel későbbi (1973)

Sós forrásban találtam/

.

.

.

     Tengerparti elégia

.
– Aki siratni akarja hazáját,
utazzék tőle mennél távolabb;
harsogjanak alatta hosszú pályák,
suhanjon ég, föld, mint a gondolat. –
Itt mondom ezt a morgó tengerparton,
hol elhagyott világom siratom;
könnyízű szél, tajték csapdossa arcom,
ha szerteporzik egy hullám-halom.
Magyar költőnek némaság a sorsa,
szavát itt még Isten sem érti meg,
s ha néha mégis hallszik monológja,
álmélkodnak tornyok, hegyek, vizek.
Te roppant víz, világok hordozója,
Tenger! tudom, hogy nagyságos vized
az emberi nemzet zokogta sósra,
panaszomat meg kell hát értened.
Szólok neked, a messzitükrű kéknek,
magyarul szólok hozzád, Végtelen,
elemek eleme, földnek és égnek
szülője, hordozója, kék elem!
Már gyenge hangomat tán meg se hallod,
testem sovány, beteg és nyugtalan;
lelkemben emlékek zenéje harsog.
Ó, mért is járok itt én oktalan!
A megtett úttal egyenes arányban
hatalmasodik bennem otthonom:
mennél többet kódorgok a világban,
Enyedről annál többet álmodom.
Mind magasabb, merészebb a soháknak
röpíve, mindenik messzebbre megy;
s mihelyt kimondok egyet: újratámad,
akár a lenyesett sárkányfejek.
Mihelyt egy bánatom levélbe róttam,
már érzem: jön az új, mint egy hajó,
melynek csak füstje lóg a horizontban,
különben még hegye sem látható.
Szomorúságom árbockosarából
így nézek én le: a világ kerek;
az idők mélye megnyílik, s a távol
görbületében népek, nemzetek.
S egy népet látok s összetört hazáját,
hazáim látom, két szegény hazám:
boszorkány-szélben úsznak, árva gályák,
s nem érnek partot soha tán.
S látom apámat és látom anyámat
s egy ház falában kopjafás szobám,
öcsém, hugom, kik benne fel-le járnak,
és sok sírt látok dombok oldalán.

.

/Jékely Zoltán, Chiavari, 1937. július 3./

.

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=U3MC5NF-JgU

.

Bartók Béla közel 110 éve írt a zongorázni kezdő Gyermekeknek egy sorozatot, amelyben 85 magyar és szlovák népdalt dolgozott fel. Négy füzetbe sorolta be ezeket, majd 1945-ben átdolgozva már csak 79 maradt belőlük. Köztük is van vizes téma... Az I. füzet 24. darabja: Andante sostenuto (Víz, víz, víz)

.

A sok-sok egyéb ismertet most hagyjuk, de két rövidebbet még beemelek a címazonosság és a csodálatos dallamok miatt:

.

Beethoven: https://www.youtube.com/watch?v=hNHdMh_H9Hs

Mendelssohn: https://www.youtube.com/watch?v=4I17oDiY3sM

.

.

.

Rónay György Tavaszi albumának záróverse:

.

.

                     LELTÁR

.

A virágokat és a madarakat is,

s ahogy zizeg a nád, ajhogy csobban a víz,

de legjobban talán mégiscsak azt szerettem:

a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.

.

/Az 1969-ben megjelent,

Tenger pántlikái című kötetéből/

.

.

S ha eszembe jutott, nem hagyhatom ki a kötet címadó versének megismétlését..., más vizes versekkel, zenékkel együtt:

.

http://forum.index.hu/Article/showResultList?o=&aq_text=%22A+tenger+p%E1ntlik%E1i%22&aq_cre=0&user_id=&topic_id=9224468&forum_id=9222872&aq_ext=0&t=9224468

 

 

 

 

 

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2 napja 0 0 6899

Szép, amikor zeneköltők egymás előtt tisztelegnek, és erre számtalan példa van dedikációval, emlékzenével stb.

 

Az egyik legrövidebb talán Bartóké, amit a gyerekeknek írt a nagy előd előtt tisztelegve, és a Mikrokozmosz III. kötetébe sorolt be. Születési évfordulóik egymáshoz közel vannak: ma 332 éve született a nagy Bach, Bartók pedig március 25-én, éppen 135 évvel ezelőtt.

 

https://www.youtube.com/watch?v=VSGt9-muJI0

 

Olyan szép ez így együtt: Bartókék és Bach!

 

Rövidségben persze Gyorgy Kurta-g, azaz Kurtág György verhetetlen, és a számos (közel húsz) Bach-átirata mellett (után) ő is írt hasonlóan tisztelgő zenét, üzenetet Bachnak, ahogy Schumannak is.

.

Az alábbi kicsit hosszabb Bartókénál;

először az eredeti fuvolára (1976.ból) , majd átiratok...

 

https://www.youtube.com/watch?v=xLDFsH6328g

 

https://www.youtube.com/watch?v=qruqpIyKwwM

 

1987-ben pedig ugyanezt zongora 4-kézre:

https://www.youtube.com/watch?v=9OfGJDwlQV4

.

Majd 2000-ben: vonóstriót és vegyes felállású négyest, szintén J. S. B. tiszteletére.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.17 0 0 6898

 

                 Március

.
Serkenő március! Népek, költők szárnya,
te akár a langyos déli szél a jeget,
úgy oszlatsz bilincset és úgy törsz trónokat!
Mily öröm most újra találkozni veled
szőlőskertünk füvén, présház és kút között:
és nézni piruló, napbafürdő orcád
– mint régi rokonét, ki harcokból tért meg –
s hallgatni szavaid, nagyságos szabadság!

.
Te hajtod a kérget! Rügy, dal tör ki rajta,
mint fészek-tojásból házunk ereszibe
s a csízek, rigóknak reszket begyük, torkuk.
Szerelmet zeng a völgy szívüktől messzire.
Március! Szép leány, ülj le padkámra itt!
Eltikkadt nyelvedre mustot hozok neked.
Hadd zengjünk szavaddal és a madarakkal
a testvériségről egy tiszta éneket!

.
Mint forrásunk, dalolj! Kicsiny kunyhóm előtt
karéjba ültek a csibék, fűk és a fák,
egy-körbe ültek a szegény emberekkel
és úgy lesik szavad, mint a jámbor család.
Tanulván dünnyögik már tisztuló szókkal,
hogy dagad az éter és árad a folyó:
– Hej, itt a szabadság! Hej, nem fogalom már!
Életre zendülés istenektől való! –

.
És lomb hasít a légbe, mint a szuronyacél!
Csírabontó rengés reszketteti földünk,
s így dalol a versünk: – Hej, kérges lelkűek
fussatok szívünkre, most még beeresztünk! –
S már jönnek aranyban, a kis kacsák futnak,
az ibolya sóhajt: – Ó, míly csodák esnek,
lám új-diót, mézet a hegyi királyok
a szíves paraszttal egy tányérból esznek. –

.

/Takáts Gyula, 1978;

a Vulkánok, fügefák c. kötetéből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.16 0 0 6897

.

  A tó, a rózsa és a hársfa

.
             Vers a hasznos szépről

.

.
– Mit ér, hogy szép, de semmi haszna! –
– Ilyen szép nincs! Csupán szavadba…
Mert mondd, barátom, kinek árthat
a hó, a rózsa és madárdal?
A forrás és az ég taván a hársfa
a kép a vers tüzébe mártva?…
Virágok és gyökér között az ágak,
ha fészkek szárnyain kiszállnak,
s hozzák a lüktető habok
hálóján villogó napot?…
S a könnyű pinty, amely a bükkfa ágról
sugárzó dalt gyalul a telt világról,
s tágulva-zengő fénykörébe
megállsz a lombos ágra nézve…
De mért is hirdetnéd?… Barátom,
derülj inkább esztétikádon,
és hidd velem, a szép
mindig hasznos, ha kép, ha költemény
s derülve végre magadon,
mondjad ki így: a hű anyagba,
mint csírás mag, mint rózsaszál
dereng a szép hatalma.

.
Szépség derűje! Hajnaltiszta fény,
ragyogj szívünkre pirkadó remény!
Ragyogj, akár a mély tavak
tündére hűvös gát alatt,
midőn leszórva habzó fátyolát,
lényét ragyogva adja át
s a kéken izzó szál kigyúl,
s derengő hónak éber fényivel
ragyog a táj s e hóban mintha nyílna…
a szép tavasz, cseresznye, szilva…
Fény rózsakertje, melybe
betűk ágán gyümölcs s az ókulába
beér a hasznos szép virága,
s a könnyű szál izen tovább,
a fényen túl! – Dal hajnala!
S a konyhák moslékgőzin át
hegedűk kócsagteste száll,
vegyülve zöld gyertyánsövénybe,
a fülemülék versenyébe…
Szépség derűje, drága fény,
ragyogj szívünkre hajnali remény!

.
Nem az, mi érdek nélkül tetszik.
Ragyogj szép rózsa, mindenben lakó,
az embertárs anyagban hasznos alkotó!
Ragyogj, dalolj és biztató reménnyel
új röplapod szórd szirmaid hitével.
A nagy világ-család tűzhely-sugára
pirkadjon szirmod hajnalába…
Sejtek taván, tekercsek ívsorán,
a képletek madárvonulatán
lobogj, dalolj bölcs rózsaszál
s a mértan részvétlen terét
megejtve, s az, magába íva,
lényed ragyogja vissza.

.
– Barátom! Mondd, hát kinek árthat
a rózsa, tó és szárnyaló madárdal?
A forrás és az ég vizén a hársfa
e szirmok mély tüzébe mártva?
Teremtő szép derűje, drága fény,
lobogj, ragyogj te rózsáló remény!
Repíts, mint felszökő vitorla
a lombos, bölcsebb távlatokba.
A fényagyú tudás, a bátor,
mit érckarjával tép a vak homályból,
mind része annak, ami lényeged!
Légy Fő-Égtáj agyunk, szívünk felett!
Vitorlás tengelyed mágnesfokán
a forgács és salak is földerül.
Bimbó lesz ez… Koráll a másik,
mely térképed taván virágzik,
s a szirmodról villant elembe
beáll a por a mágnesívű rendbe.

.
Szépség hajnal-derűje, drága fény!
Ne hagyj el minket szép remény,
de mindenből felénk ragyogva,
lássunk az ember-társ anyagba…
Hű társaink, ragyogjatok,
s a telt anyag jelképei,
szegek, ti földi csillagok,
szervetlen tájaink rikkancsai
hirdessétek e némaság szavát,
a rejtett szép derengő hajnalát.
Bölcs hajnal, mézzel ébredő zsarát,
lilákkal fodros citromfényű láng,
szirom s acél bibéjén táguló
bölcs hajnal, kelj, napothozó
terek jövője, melybe
a szép s tudás ikertörzséből nőve,
a mindenből kibomló ábra
rózsája tágul tájaink kitárva.
Tövedről érc darvak csapatja
úszik a vénuszi magasba
s feszes csőrük a lét sugárit hordva,
utat villant a bolygók közti porban.

.
Bölcs hajnal, nyílj! Sziromhozó
derűdben, mint a pásztor állatát,
megértjük tárgyaink szavát.
A hűs atom s a forró rózsaszál
ábrája mindenből kiszáll
s szépítve azt, amelybe rejtve volt,
eloszlik annyi sok titok,
talány s akárcsak a zene,
közös kincs lesz e mértan képlete:
A Fő-Ritmus!… Hívó szavára,
mint gép, ha fordul égi suttogásba,
jelzését műszerébe mérve
lépünk egy emberibb világ
sugárzó képletére…
A fölnyitott anyag sugára
kicsordul csillagközi tájra.
Határait, akár a nyár, kitolja
a prizmás sarkköri fokokra
s az ember-szérű asztagának kincse,
míg ott, az űr terébe nőve
tágul, itt mézillatú táblák
ragyogják rózsáink virágát.
Mint tengeren apály-dagály szabálya,
bő ár suhog a sziklatájba,
melyet előre partjainkhoz mérve,
az ész meglelte rózsaszál
derűje önt az embervéste térbe…

.
Hű társaink, ragyogjatok!
A telt anyag jelképei,
szegek, ti földi csillagok,
szervetlen tájaink rikkancsai
hirdessétek esztétikám:
– Nem azt, mi érdek nélkül tetszik, –
hirdessétek az alkotó csírát,
a hű anyagban lüktetőt,
a hasznos szép derengő hajnalát…
Hű társ a földi csillagok között,
a némák közt hárfás jelünk,
– ki felhőn, bércen át,
viszed az ember zsongó fonalát,
ki gerlét ringatsz zöld búzák fölött
s szívünkkel ében-óceánból,
mint Kristóf jössz a tinta-tájról,
kihez ódát nem írt e század,
bár fennen hordja glóriádat,
szikrázó szép Huzal, Fénylő ideg!
Te égi körzők ívein szökő
hárfás tornász, – ki kötsz, ragyogsz
és ott vagy mindenütt,
te hermeszlábú, légy a fegyverünk.
Felzengő tested lényege
megannyi néma társ helyett
hirdesse hát
a kócsag hegedűk szavát,
a rejtett szép
derengő hajnalát,
s mint gyémánt ék
a megnyíló anyagból
feszülj ki tündöklő virág,
s mert nincsen szép,
melynek ne lenne haszna,
tágulj az újuló magasba,
ragyogjál hó,
szép tó,
szüless meg ékes rózsaszál.

.

/Takáts Gyula, 1947)

.

.

.

http://www.malerei-meisterwerke.de/bilder/hieronymus-bosch-hl.-christophorus-00683.html

.

.

A hazai számos Szent Kristóf szobor közül a fővárosi Városligetben, a Műcsarnok mellett, a Jégpálya felöli oldalon található a legismertebb és legkedvesebb nekem: botfai Hűvös László alkotása (1910-ből). Másolata Szántódon látható.

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.15 0 0 6896

Legalább öt Kristóf-nap van az évben, kezdve a maival. Néhány Kristófos vers.

.

.

         Egy ember a téren

.

Feltűnt nekem egy ember a téren:

nem kiabálta, hogy a tér övé.

Nem csörtetett a busz után. Állt szerényen,

nem tolakodott a többiek elé.

A téren feltűnt nekem ez az ember.

Nem is tudom, miért - olyan emberi volt.

Távolba tekintett bronz türelemmel,

arcát vizsgálta napfény, telihold.

Sokan jártak arra, mégis õt kellett néznem:

ahogy õrködött némán, csupa közlés, csupa

intés volt a nyüzsgõ tömeg sűrűjében

a bronzkar idõtlen mozdulata.

Hullámzott a sokaság, áradt és apadt,

mint habzó folyó, az emberözön,

s éreztem: a téren, a füstös ég alatt

máshoz nem, csak hozzá lehet közöm.

Egy szikár, szürke lény, magányos és kopott:

nem értettem, mivel varázsol el.

Mi lehet a csapda, amellyel megfogott?

Nem volt a külsején semmi jel.

Csak az a tekintet, az az intelem

a mozdulatban, csak az lehetett,

mely belém költözött, amikor hirtelen

megláttam, és mintha az életet

mutatta volna fel: fényt árasztott, beszélt,

azazhogy hallgatott, beszédesen,

arról, mit jelent szóródni szerteszét,

hogy olvad egymásba nem és igen.

Delejes zenékrõl szólt a hallgatás,

körökrõl, s arról, aki belép,

hogy táncoljon ütemre, mint a körben szokás,

amíg a dob lüktet s a lába ép.

Kanyargó, végtelen sorokról hallgatott

a beszéd; menetrõl, mely felold,

mint a sav - ott lépdelsz, s magad már nem vagy ott,

nem tudod, merre jársz, s tegnap mi volt

a terved. Színekrõl, melyekbõl nem marad

a vásznon más, csak feketeség:

.

füstölgõ tettek és pernyeszárny gondolat,

s egy súlyos, vágytalan széntömb - az ég.

Elnéztem, ahogy áll, s várja a semmit: egy

mindentudó mi mást tehet?

Néha az õszi szél - nem várt, égi kegy -

lábához terelt pár száraz levelet.

A téren nincs szünet. A nagy össztánc fölött

szorgalmas metronóm: egy óra jár.

Nem messze onnan õ szemlél múltat, jövõt.

Kabátján rozsdafolt, vállán madár.

.

/Csengery Kristóf, 2006/

.

.

.

      Mi a fontosabb?
.
                                                    Én mindig azt festem, amit élek
                                                    Egry József

.
Mi a fontosabb? megfelelni
valamely képnek, amelyen
mintha én volnék, ahogy messzi
távolságot belát a szem,
s árkon-bokron át oda menni?
.
Mi a fontosabb? kapkolódva
tükörnek állni, amikor
minden ember önmaga foglya,
valamely kép után lohol,
s néz, mintha most megfogta volna?

.
Mi a fontosabb? ami éppen
átfolyik rajtam, mintha a
lét vize folyna a mesében,
mintha a mindenség maga,
s emlék csak, amikor megérzem?

.
Mi a fontosabb? elsimulni
az egészben esélytelen,
hogy aki szándékosan hull ki,
mindörökké benne legyen,
s bentről se tudjon visszabújni?

.
Mi a fontosabb? ami nincsen,
és sohasem lesz, de ami
ott ficánkol minden kilincsen,
míg le nem nyomja valaki,
s eltűnődik, hogy mibe higgyen?

.
Mi a fontosabb? élni mélyen
egyetlen képet, ami van,
mint szent Kristóf a parti fényben,
vinni a fiút magasan,
s elmerülni, hogy odaérjen?

.

/Bertók László/

.

.

.

     Szállok és szólok (3/5)

.

Tünődve Egryről, szedem a mandulát.
Szívemben fénylik, mint idő, a kép.
Szivárvány ívén úsznak zöld csukák
és Szent Kristóf a gyermekkel belép.

.

/Takáts Gyula/

.

.

http://cultura.hu/wp-content/uploads/2015/11/cultura-egry-jozsef-szivarvany-kicsi.jpg

.

.

.

Az utolsó pedig ismétlése egy gyönyörű Lorca-versnek ( a Cigány-románcok-ból):

.

.

  Preciosa y el aire

.

      A Dámaso Alonso

.

Su luna de pergamino
Preciosa tocando viene
por un anfibio sendero
de cristales y laureles.
El silencio sin estrellas,
huyendo del sonsonete,
cae donde el mar bate y canta
su noche llena de peces.
En los picos de la sierra
los carabineros duermen
guardando las blancas torres
donde viven los ingleses.
Y los gitanos del agua
levantan por distraerse,
glorietas de caracolas
y ramas de pino verde.
.
*
.
Su luna de pergamino
Preciosa tocando viene.
Al verla se ha levantado
el viento que nunca duerme.
San Cristobalón desnudo,
lleno de lenguas celestes,
mira la niña tocando
una dulce gaita ausente.
.
Niña, deja que levante
tu vestido para verte.
Abre en mis dedos antiguos
la rosa azul de tu vientre.
.
*
.
Preciosa tira el pandero
y corre sin detenerse.
El viento-hombrón la persigue
con una espada caliente.
.
Frunce su rumor el mar.
Los olivos palidecen.
Cantan las flautas de umbría
y el liso gong de la nieve.
.
¡Preciosa, corre, Preciosa,
que te coge el viento verde!
¡Preciosa, corre, Preciosa!
¡Míralo por dónde viene!
Sátiro de estrellas bajas
con sus lenguas relucientes.
.
*
.
Preciosa, llena de miedo,
entra en la casa que tiene,
más arriba de los pinos,
el cónsul de los ingleses.
.
Asustados por los gritos
tres carabineros vienen,
sus negras capas ceñidas
y los gorros en las sienes.
.
El inglés da a la gitana
un vaso de tibia leche,
y una copa de ginebra
que Preciosa no se bebe.
.
Y mientras cuenta, llorando,
su aventura a aquella gente,
en las tejas de pizarra
el viento, furioso, muerde.

.

/1928/

.

.

.

   Preciosa és a szél

.

Csörgős hold-pergamen dobját
Preciosa üti, rázza,
itt jön, üveg és borostyán
holt-eleven útját járva.
Ritmusa a csillagtalan
csöndet űzi más világba,
tengerfodrok éjjelébe,
tátogató halpofákba.
Fönn az ormon kemény őrség,
karabéllyal alvó gárda,
őrzi a sok, fehér tornyot,
ott az angolok lakása.
Lent a vízparton cigányok
úgy mókáznak, úgy cicáznak:
csigahéjból, fenyőzöldből
építenek pici házat.

.

.*

.
Csörgős hold-pergamen dobját
Preciosa üti, rázza.
Hallja a szél, felkönyököl,
éberen csak őt vigyázza.

.
Egek szentje, pőre Kristóf,
szent nyelvekkel jól megáldva:
távolba néz, lányajakra
képzelt pásztor-fuvolára.

.
Lány, a szoknyád fölemelem!
Öreg ujjam régi álma,
hogy hasikád völgyét járva
kék rózsádat megtalálja!

.
Preciosa dobot ledob,
megdöbbenve kezd futásba,
behemót szél ordit érte,
forró karddal fut utána.

.
Ráncot vet a tenger, mordul,
sápaszt olajfát a lárma,
zendül a hó cintányérja,
sír az árnyak fuvolája.

.
Szedd a lábad, Preciosa,
jön a zöld szél, agyon hágna,
szedd a lábad, Preciosa,
itt jön, itt jön, tekints hátra!
Bukó csillag vén szatírja,
sok a nyelve, sok a lángja!

.

.*

.
Lát egy házat Preciosa,
beront sápadtan, zihálva.
Fönn a fenyők tornyán is tul,
itt az angol konzul háza.

.
Riad három karabélyos
Preciosa sikolyára,
csákót vonnak halántékra,
szénfekete köpenyt vállra.

.
A cigánylányt langyos tejjel
ím, az angol invitálja,
kupicába gint is csordít,
de a leány meg se látja.

.
Ami történt, zokog arról
angol urak hallatára.
Kint pattog a palatető,
haragos szél harapdálja.

.

/Nagy László fordítása/

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.13 0 0 6895

Kísérőzene a versekhez :), amíg a tárgybani felvételt nem érem el:

https://www.youtube.com/watch?v=z0lB9F2Oz0s

Előzmény: [fidelio] mindegy (6894)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.13 0 0 6894

Egy másik témában ígértem, hogy Baráth Emőke új lemezéről további Debussy-dalok ihlető verseit is bemásolom a Hungaroton legfrisebb CD-jéhez:

 

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9224678&la=143164669

 

.

Az 1897-98-ban írt Bilitis-dalokból három van a lemezen.

A költő, Pierre Louÿs, a zeneszerző barátja volt, és a több fejezetben megírt 143 prózaverséből hármat dalnak komponált meg Debussy, további hatot zongora négykézre (1914-ben, Hat antik jelmondat).

.

.

.

     La flûte de Pan

 

Pour le jour des Hyacinthies,
Il m'a donné une syrinx faite
De roseaux bien taillés,
Unis avec la blanche cire
Qui est douce à mes lèvres comme le miel.

Il m'apprend à jouer, assise sur ses genoux;
Mais je suis un peu tremblante.
Il en joue après moi, si doucement
Que je l'entends à peine.

Nous n'avons rien à nous dire,
Tant nous sommes près l'un de l'autre;
Mais nos chansons veulent se répondre,
Et tour à tour nos bouches
S'unissent sur la flûte.

Il est tard;
Voici le chant des grenouilles vertes
Qui commence avec la nuit.
Ma mère ne croira jamais
Que je suis restée si longtemps
A chercher ma ceinture perdue.

 

.

.

A verset máok is megzenésítették (énekhangra és zongorára):

- Jean-René Buvat (1897 - 1953), "La Flûte de Pan" 

- André-Marie Cuvelier, "La flûte de Pan", 1928

.

.

 

                     Pán sípja 

.

Jácintvirágok ünnepekor finomra metszett nádsípot

kaptam tőle játékszerül, viaszból lévő vége éppoly

kedves ajkamnak, mint a jóízű méz.
Mikor játszani oktat, izmos térdére vesz; szívem kicsit

belereszket. Olyan csendesen játszik aztán, nem lehet

hallani szinte.
Egymással nincs mit beszélnünk, oly közel van

egymáshoz arcunk; de mindig felel a dalra újabb, és

olykor-olykor szánk széle összeér a sípon.
Késő van; levelibékák kezdenek dalba, ahogy

beköszönt az éj. Anyám, tudom, nem hiszi el sohasem,

hogy elvesztett övemet kerestem ilyen sokáig.

.

/Hárs Ernő fordítása/

.

.

.

                       La chevelure

Il m'a dit: «Cette nuit, j'ai rêvé.
J'avais ta chevelure autour de mon cou.
J'avais tes cheveux comme un collier noir
Autour de ma nuque et sur ma poitrine.

Je les caressais, et c'étaient les miens;
Et nous étions liés pour toujours ainsi,
Par la même chevelure, la bouche sur la bouche,
Ainsi que deux lauriers n'ont souvent qu'une racine.

Et peu à peu, il m'a semblé.
Tant nos membres étaient confondus,
Que je devenais toi-même,
Ou que tu entrais en moi comme mon songe.»

Quand il eut achevé,
Il mit doucement ses mains sur mes épaules,
Et il me regarda d'un regard si tendre,
Que je baissai les yeux avec un frisson.

.

.

.

                                    A hajfonat

Így beszélt: „Álmodtam éjszaka. Körülhullámzott sűrű

hajfonatod. Mint sötét füzér, úgy lengett nyakamban,

elfedve mellem, s félig a hátam.
Simogattam, mint tulajdonomat; így egyesített, ajkam

az ajkadon, ugyanaz a sűrű hajfonat mindörökre

minket, miképpen két babérfának egy a töve gyakran.
És csakhamar azt kezdtem érezni, tagjaim annyira

összefonódtak tieiddel, benned élek, s te, mint álom,

úgy betöltesz.”
Ahogy elhallgatott, gyengéd mozdulattal átkarolta

vállam, s annyi áhítat fénylett tekintetében, hogy földre

kellett sütnöm a szememet.

.

/Hárs Ernő fordítása/

.

.

.

            La Tombeau des Naïades

.

.

Le long du bois couvert de givre, je marchais;
Mes cheveux devant ma bouche
Se fleurissaient de petits glaçons,
Et mes sandales étaient lourdes
De neige fangeuse et tassée.

Il me dit: «Que cherches-tu?»
Je suis la trace du satyre.
Ses petits pas fourchus alternent
Comme des trous dans un manteau blanc.

Il me dit: «Les satyres sont morts.
Les satyres et les nymphes aussi.
Depuis trente ans, il n'a pas fait un hiver aussi terrible.
La trace que tu vois est celle d'un bouc.
Mais restons ici, où est leur tombeau.»

Et avec le fer de sa houe il cassa la glace
De la source ou jadis riaient les naïades.
Il prenait de grands morceaux froids,
Et les soulevant vers le ciel pâle,
Il regardait au travers.

.

Más megzenésítői: André-Marie Cuvelier (énekhangra és zongorára; 1935) és

                             Cecilie Ore (énekhangra és zenekarra; 1981)

                              A najádok sírja

.

A zúzmarától fényes erdőn keltem át; kicsi jégcsapok

virultak arcomba lógó fürtjeimen, sarumra egyre

nagyobb csomókban tapadt a friss, puha hó. .
Rám köszönt: „Mit keresel?” „Nézd, erre vitt a szatír

útja. Mint lyukak hófehér kabáton, olyanok villás

lábnyomai.” így felelt: „Nem akadsz soha rá.
A szatír s a nimfa mind kiveszett. Nem járt a tél ily

szörnyű faggyal egy emberöltő óta. A nyom, mit

felkutattál, kecskebaké. De álljunk meg itt a sírjuk előtt.”
És kapájával rést ütött a forráson, melyből egykor

najádok boldog kacaja zengett. Felvett néhány

jégdarabot, s égnek tartva őket, szótlanul nézegetett

rajtuk át.

.

/Hárs Ernő fordítása/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.09 0 0 6893

Korábban már többször érintettem a Debussy-prelűdök hátterét, hatását, legutóbb

A lenhajú lány Veszelka Attila-átiratát. A szintén már említett pécsi koncert ismertetője tömören foglalja össze a prelűdök előzményét, mondanivalóját.

A költő 24 verséből most egy újabbat másolok be az inspiráló zene alá:

.

https://www.youtube.com/watch?v=cnWmPokfL8U.

.

.

V á l t a k o z ó   t e r c e k


                                   Bátyám emlékének


Csaba vezette akkor délután

a négyüléses Cessnát, július

volt, pokolként izzott a Nap, jobbján,

.

a másodpilóta székében, én

ültem, s a szemem folyton könnyezett,

a város felett heves légörvé-

.

nyek dobálták a könnyű kis repülőt,

míg kiértünk a Maros-torok fölé,

hol Csaba már csak egyhelyben körözött,

.

és figyelmeztetett, jobb lesz, ha két

kézzel tartom az urnát, mert a lég-

csavarszél erős, könnyen a vezér-

.

síkba csaphatja, így hát jobbjával

inkább fogta a nyitott ablakot,
(épp elérte) s a szarvkormányt ballal

.

egyensúlyozta (nem volt egyszerű),

míg én könnyezve szórtam a hamvadat

(pár porszem remegő kezemre tapadt).

.

/Veszelka Attila, 2004/

.

.

Jól írta a fenti ismertetőben Bánky József, hogy az ilyen zeneművek tanítójellegűek, hiszen ismert pl. Bartók későbbi Mikrokozmoszából is az V. füzet 129-es számú rövidke darabja; itt a szerző és felesége előadásában. A felvétel a nagyvonalú Hungarotonnak köszönhető: keresek valamit, s ha náluk megvan, azonnal behívhatom:)

.

https://www.youtube.com/watch?v=z7rVfVeuTKU

Előzmény: [fidelio] mindegy (6892)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.07 0 0 6892

Régebben már foglalkoztunk azzal a furcsának vagy hibásnak tűnő magyar címmel, amivel néha elhangzik a Bartók Rádióban a 24 Debussy-prelűd II. könyvének 7. darabja.

A kétszer tizenkét szólózongorára írt rövid darab első felének keltezése az 1909/1910 évek fordulója, a második kötetnél 1913, és az egyes darabok témája és hangneme a szerző addig is szabad alkotófantáziájából születtek.

A mostani prelűd eredeti címe: La terrasse des audiences du clair de lune, míg a legtöbbször olvasható vagy hallható magyar cím: "A kihallgatások terasza holdfényben", legtöbbször csupán "A kihallgatások terasza".

A mindenképp magyarra fordítandó címek esetén vigyázni kell a tévesnek tűnő fordítással, mert az idő kiírthatatlanul rögzíti azokat (ld. pl. a Kék rapszódiát)!

 

A bevezetővel ellentétben üdítő volt a Debussy 150. születésnapi évfordulójára (2012-ben) szervezett koncert, amelyen Bánky József a teljes sorozatot eljátszotta a pécsi Kodály Központban. Ennek az előadásnak a kísérő anyagában néhány sorban írnak a prelűdökről, közte az ide illőt kiemelem.

.

A holdfényes audienciák terasza. A különleges cím különleges inspirációról tanúskodik: India hajdani csodálatos palotáiról, az azokat körülvevő erkélyekről, amelyeken a hold fényénél tartották a királyi audienciákat, s az erkélyek korlátai alatt tátongó hatalmas mélységek titkairól mesél Debussy ezen utolsó, talán legköltőibb holdfényzenéje.

.

Ugye, hogy jobban hangzik! Igaz, hogy nem a holdfény volt az audienciák feltétele, csak arra utal a cím, hogy a kérdéses teraszt holdfényben képzelte el a zeneszerző. Egy pápai audiencia sem kihallgatás, hanem meghallgatás, ahol beszélget a két fél, amikor hosszú előkészület után a szentatya fogadja hívét vagy híveit. A kihallgatás sötét időkre is emlékeztet, jó lenne elfelejteni, de egy egyszerű bírósági ügyben még a tanút is kihallgatják. A prelűddel kapcsolatos fogadás körülményeit tehát érdemes tisztázni!

 

Az indiai kapcsolatról már olvashattunk, hiszen köztudott, hogy a darab közvetlen és talán egyetlen előzménye V. György angol király India császárává koronázásáról olvasott hír volt. A tudósító René Puaux (1878-1936), francia történész és újságíró volt, aki távoli békés vagy háborús eseményekről is írt francia és svájci lapokba (Le Temps stb.), így az említett koronázásról is. Delhi-Durbar volt a helyszín, 1911 decemberének közepén, és hogy legyen képünk az eseményről, érdemes megnézni az eredeti képes beszámolót. Az érzékletes leírás ihlette meg Debussyt, hiszen mérhetetlen pompa övezte a ceremóniát, amelyen látható a császári párnak épült pódium, amelyhez aztán tisztelegve vonultak a helyi hatalmasságok. Egyéb alkalmak esetén is látható az a terasz is, ami az óriási palotát övező fal kiugrójában volt az uralkodó páholya, fogadva a tisztelgőket, de ez sem kihallgatás volt, ahhoz a terasz elhelyezése és az összes méret alkalmatlan volt. Szabdtéri díszpáholyról volt szó, ahol a holdvilág mint háttér már érthetővé válik az audienciák, fogadások idején.

Pierre Loti A Brit-Indiáról szóló könyvében is említi azokat a teraszokat, ahol a nagy nappali meleg miatt, akár a holdfényes éjszakában is tartottak tanácsüléseket vagy fogadásokat.

Az V. Györgyről ajánlott anyagból:

"In 1911, the King and Queen travelled to India for the Delhi Durbar, where they were presented to an assembled audience of Indian dignitaries and princes as the Emperor and Empress of India on 12 December 1911. George wore the newly created Imperial Crown of India at the ceremony, and declared the shifting of the Indian capital from Calcutta to Delhi."

Az említett császárrá koronázásról, a nagyszabású fogadásról, majd az ehhez igazított új főváros felavatásáról... V. György felesége egyébként apai ágon magyar kapcsolatokkal is bírt, a nagypapa rangon alulinak tartott kisrédei felesége (Claudine Rhédey) révén.

A Delhi-Durbar anyagból idézek:

"The day after, on 13 December, the royal couple made a darshan (an appearance) at the jharoka (balcony window) of Red Fort, to receive half a million or more of the common people who had come to greet them, a custom which was started by Shahjahan.[12] Then on 14 December the King-Emperor presided over a military parade of 50,000 troops."

A koronázás utáni napon, december 13-án, a császári pár megjelent a Vörös Erőd erkélyén/teraszán, hogy fogadja a félmilliónál is nagyobb tömeg üdvözletét. Ezt követően december 14-én a császár elnökölt az 50.000 fős katonai parádén." Az angol szövegbe ágyazott linkeken részletesen ismertetik ezt és az ilyen jellegű díszerkélyt is.

A természetesen néma videón és a fényképeken túl most nem adom meg a nagyszabású eseményről szóló egyéb forrásokat, de az említett újságok aktuális rövid cikkei is elérhetők a neten.

 

https://www.youtube.com/watch?v=dem7pV7Wsvs

 

A koronázás 100 éves jubileumán az alábbiakat írták és éppen egy másik díszerkéllyel illusztrálták a cikket:

http://hindustaniawaaz-rakhshanda.blogspot.hu/2011/12/dilli-durbar-of-1911.html

 

Egy harmadik anyagban is látható egy még kevésbé díszes erkély az 1911-es császári fogadások céljára is használatban:

http://www.bbc.co.uk/news/world-asia-india-15874781

 

 

Mindez tehát egy rövidke, alig több mint 5 perces zongoradarab misztikus címe után nyomozva, és persze hangulatos, talán jobban is érthető zenei tartalommal...

 

A nálunk is járt kiváló Richard Goode egyik mesterkurzusáról készült az alábbi videó, ahol a művész az értelmezési  finomságokról is beszél és be is mutatja saját ideáit a darabról tanítványainak:

                        https://www.youtube.com/watch?v=C7AJC1ZWFyY

 

 

 

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.06 0 0 6891

Itta már? Itt a március, közeleg a tavasz, így két - sőt: három - nagyon hasonló hangvételű és dallamú tavaszi verset másolok egymás alá. Közel egyidőben is írták az erdélyi szerzők ezeket, a második nagyon ismert, és persze az is csupa zene.

Az idősebb költő Áprily Lajos volt, de a húsz évvel később született társát, Dsida Jenőt, tizennyolc évvel mégis túlélte. Dsida 110 éve született május 17-én, súlyos szívbeteg volt, alig több mint 31 évet élt.

Az Áprily-vers zenei előzménye kívánkozik előre:

.

.

             Tavaszodik

.

Sáncban a hóviz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.
.
Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- mint csibe héjban - kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.
.
Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
"Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!"

.

/Áprily Lajos, az 1923-as,

Esti párbeszéd című kötetéből/

.

.

.

            Március

.

A nap tüze, látod,

a fürge diákot

a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.

Csengve, nevetve

kibuggyan a kedve

s egy ős evoét a fénybe kiált.

.

Régi, kiszáradt

tó vize árad,

néma kutakban a víz kibuzog.

Zeng a picinyke

szénfejű cinke

víg dithyrambusa: dactilusok.

.

Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágját bontja a som.

Fut, fut az áram

a déli sugárban

s hökken a hó a hideg havason.

.

Barna patakja

napra kacagva

a lomha Marosba csengve siet.

Zeng a csatorna,

zeng a hegy orma,

s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?

.

/Áprily Lajos, u.abból a kötetből/

.

.

Elemzéséhez: http://harmoniakert.hu/cikk_aprily_lajos_marciusa_I.htm

.

.

.

Tavaszi ujjongás

.

Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.

.

Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...

.

Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!

.

Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! -
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!

.

/Dsida Jenő, 1924. április hó 25-én/

.

.

A cím alatt meghallgatható verset 2009-ben Dragony Tímea zenésítette meg - vegyeskarra.

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.04 0 0 6890

1678. március 4.: Antonio Vivaldi születésnaja. Visszakeresve jutottam el egy közel 6 évvel ezelőtti július 28-i beíráshoz, amelyben a barokk egyik óriása a méltó utódhoz volt kapcsolható, időben, versben és zenében. Megismétlem, mert az akkor ajánlott egyik videó már nem volt érhető el, de a másikat is lecseréltem. A Bach-mű Vivaldi kéthegedűs a-moll versenyére (RV 522) készült.

.

.

  Johann Sebastian Bach: Vivaldi-átirat  

 

              - a moll concerto orgonára, BWV 593 -     

 

a végtelen sötét egy világosabb szegletében
ahol egy gótikus oszlopsor orgonasípjaira
szilárdan támasztja roppant súlyát a túlvilág
az öreg órásmester
szemgödrébe csípve a nagyítóját
csipesszel rakosgatja egymás mellé a tündöklő hangokat
míg zenélő órája azt nem zengi EGY AZ ISTEN
DICSŐSÉGÉRE MÉREM AZ IDŐT


hát én mit piszmogtam itt a fogalmazással
kinek a dicsősége az hogy éltem


a haladás eszméit itatta velem bájitalként az ördög
s most láthatom hogy mire ment a híres ész
az őrült gyilkosságok folytatásos rémtörténetét
a közösséget mint ámokfutót
a pocsékba ment erőfeszítést nyüves hús módjára rohadni
a jövő délibábjától káprázó ezredfordulón


vagy ez is mint a mindenségről alkotott képünk viszonylagos
és Isten orgonája azért zenghet olyan fényesen
mert orgonistája a billentyűkre koncentrálva eltekint
a büdös szájú büdöset fingó istenkáromló zsoldoskapitánytól
mint lényegtelentől és nem-művészitől


egy kétkedő kor kárhozott szülöttei
ki tudja
talán csak azért bukunk az emésztő tűzbe hogy ott kiteleljünk
és egy vagy száz vagy százezer év múlva ha újból tavasz lesz
kénkőszagú zöld zubbonyunkban kibújva a földből
szemtelen virágpofával kérdezzük a szilárd világrend
halálra fagyott filozófusától
NOCSAK CSAKUGYAN ÉS MIÉRT 

 

/Orbán Ottó, 1989/ 

 

 

Ez a kéthegedűs Vivaldi-versenyből az op. 3. no. 8., 1711-ből. 

Vivaldi 28 hegedűversenyt írt két hegedűre.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.03 0 0 6889

Tegnap az isteni hegedűs vers, néhány hete az isteni és ördögi Stradivari-hegedűsök (Paganini, Baráti, Lendvay....), holnap pedig a hegedűs és zeneszerző Vivaldi születésnapjára (1678) emlékeztetek A (Stradivari) hegedű című verses mesével, de csak eredetiben:

.

.

                     Die Geige

.

.

Ein altes Märlein giebt's zu lesen:
Es ist mal eine Geige gewesen
Von edelster Stradivari-Art,
So stark wie zart;
Auch hat ein guter Stern sie bewahrt,
Marktschreierisch in Virtuosenhänden
Mit schnöden Kunststücken sich zu schänden.
Im Gegentheil: die Fürstin der Geigen
War stets nur Fürsten der Kunst zu eigen:
Bei ihr dämonische Lebenskraft,
Bei ihnen gestaltende Meisterschaft;
Noch mehr, die Meisterschaft an und für sich,
Die geläufigen Finger, der kräftige Strich,
Die ganze hohe Schule der Kunst
Und all' der blaue technische Dunst
Gewannen noch längst nicht ihre Gunst;
Es war als ob ihre klingende Seele
Wie ein liebendes Herz den Geliebten wähle -
.
Nicht wähle - nein, als riss' es sie
Mit unaussprechlicher Sympathie
- Gleichviel ob himmel-, ob höllenwärts -
An das eine, das liebe, vergötterte Herz.
Da fühlte sie ihr geheimstes Leben
Vom leisesten Fingerdruck erbeben,
Da jubelte sie und schluchzte und klagte,
Da triumphirte sie und verzagte;
Nun wildester Lebensbrandungsschaum,
Nun lächelnder, lallender Kindertraum,
Nun Sterbeseufzer, nun Siegesgesang,
Doch Fülle und Schönheit in jedem Klang.
.
Die edlen Geigen werden alt
Wie die Schwerter des Roland und Rainald,
Die, ob auch Helden nach Helden sterben,
Sich durch die Jahrhunderte weiter erben.
So sehn auch die Geigen mit stillem Leid,
Wie die Meister versiechen mit der Zeit
Und ihnen statt Feuer und Flammenflocken
Nur Floskeln und Aschenregen entlocken
Und im Philisterium untergehn.
Das hatt' auch die Stradivari gesehn,
Und sie kündigte, beiden Partei'n zum Gewinnst,
Ihrem alten Herrn und Meister den Dienst:
"Uebereinkunft in Güt' und Freundschaft und Frieden;
Von Tisch und Bett hinfort geschieden."
.
Nun hing sie vergnügt in des Trödlers Laden,
Zwischen altem Gerumpel voll Wurmfrass und Schaden,
Entronnen der stürmischen Lebensfluth.
Die tiefe Stille that ihr gut;
Sie fühlte, wie sanft sich's auf Lorbeern ruht.
.
Da stöbert einmal in dem staubigen Tand
Zufällig herum ein blühender Fant,
Wie Veilchen sein Aug', seine Locke wie Gold,
Die holdesten Grazien waren ihm hold.
Und als er mit flüchtigem Finger sie rührt,
Da hat sie's im innersten Leben gespürt,
Und unter den prüfenden Griffen erklang
Ein ahnungseliger Lerchengesang,
Und als er mit Macht ansetzte den Bogen,
Da quoll und strömt' in melodischen Wogen
Ein tausendstimmiger Frühling empor;
Verschwendrisch, unfassbar dem irdischen Ohr.
.
Dem jungen Burschen gefiel die Musik,
Das klang ganz anders als das Gequiek
Seiner früheren Fiedeln. Nie fiel ihm bei
Bis dato, dass er ein Meister sei.
Ein grosser Meister, und ohne Besinnen
Kauft er für ein Butterbrod und ein Ei
Die Perle der Ladenhüterinnen.
.
Und nun, o Götter, o selige Mächte!
Was kamen für Tage, was kamen für Nächte!
Der alten Geige wie einem Ding
Von Backfisch der Himmel voll Geigen hing.
Das ganze irdische Jammerthal
War Rosen und Liebe und Nachtigall.
Der Meister freilich (das merkte sie
Gar bald) war just kein Musikgenie;
Sein Strich war hart, sein Finger schwer,
Und schmerzlich oft ging der Ton beiher.
Doch immer hoffte sie: Meine Seele,
Was ihm an Adel der Kunst auch fehle,
Sie wird es ersetzen mit Liebeskraft,
Bis er ausreift zur Meisterschaft;
Sein Genius wird erwachen und dann
Erkennt er, was er an mir gewann.
Doch alle Liebe und Anbetung
Hofft immer vergebens auf Besserung.
Des Meisters Genius schlief und schlief,
Sogar sein Geschmack blieb peinlich naiv,
Und die Stradivari, die früher nur
Beethoven gekannt und Mozart und Haydn,
Die musste jetzt Polkamazurka-Tortur
Und Donna Teresa und Fledermaus leiden
Und Potpourris aus dem Troubadour.
Die Rosen- und Nachtigallentage
Gerieten so nach und nach in Frage;
Und dennoch, bitt'rer als eigner Schmerz
War der Einblick ach! in des Meisters Herz.
Wie arm, wie fade, wie trivial!
Ihr Götter! Und dennoch mein Ideal!
Nie aber grollte sie; fidelt' mit Schund
Und Strund er ihre Nerven zu Grund,
Und martert' er sie, bis ihr ganzes Gebäu
Ein einziges gellendes Todesgeschrei,
Sie grollte nimmer. Genug! Genug!
Verhüllt sei ihr Loos mit dem dunkelsten Tuch,
Verhüllt und verschwiegen; es giebt eine Pein,
Die würde geschildert gar fratzenhaft sein.
.
Und dennoch zum Schlimmen das Schlimmere kam:
Der Meister ein Pianino nahm.
Sechs riesige Träger mussten es schleppen
Schweisstriefend über die ächzenden Treppen.
Im Zimmer wurde der Ehrenplatz
Dem klappernden Polisanderkasten,
Und der Meister wich nicht mehr von den Tasten.
O hüte dich, zartbesaiteter Schatz,
Vor Eifersuchtsteufeln und Furienhatz!
Der Freund, er spielte zum hundertsten Mal
Säkkinger-Trompeter-Spülwasserfall.
Verhülle stoisch dein Haupt und schweige,
Unglückliche Stradivari-Geige!
.
Wie lange das Folterleben gewährt?
Nicht hab' ich die näheren Daten gehört.
Es waren nicht Wochen, nicht Monde, es waren
Lang hingezogene Gespinnste von Jahren;
Denn nicht nur die Liebe war übergross,
Auch ihre Treue war grenzenlos.
.
Jedoch ein jegliches Ding hat ein End'.
Einst fand der Meister sein Instrument
Von unerklärlichen inn'ren Gewalten
Von oben bis unten durchgespalten.
.
Ja, ja mein Freund, nun ist es gescheh'n,
Nun magst du die Splitter in Fingern dreh'n:
"So hat es gesessen, so war es gefügt,
So hat sich der Hals an die Wölbung geschmiegt."
Sorgfältig sammelst du Stücke zu Stücken,
Vielleicht lässt sich's leimen, vielleicht lässt sich's flicken.
.
Mit Flicken und Leimen wird nichts geschafft,
Durch's innerste Wesen die Wunde klafft.
Die arme Geige! Sieh, fast wie ein Herz,
Das langsam gebrochen in schweigendem Schmerz.
Du hast sie, dieweilen du dich zufrieden
Berauscht in des Trompeters Plattitüden,
Wohl gar in der Regennacht auf dem nassen
Gesimse des Fensters liegen lassen
Oder hart an den glühenden Ofen gehängt;
Genug, das feine Gefüg' ist gesprengt,
Und die arme Geige ist mausetot.
.
Was weinst du dir denn die Aeuglein roth
Und hängst die Lippe, mein armer Freund?
Du hast es wahrlich nicht böse gemeint;
Du hieltest Geigennerven für dick
Wie deine oder wie Ankerstrick.
Nun hat sie zum Schaden auch noch den Spott;
"Die erste Liebe macht dich zum Gott,
Die zweite zum Narren" sagt der Poet;
Sie sah es wohl ein; doch es war zu spät.
.
.
/Arthur Fitger (1840 - 1909) - 1894/

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (6888)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.02 0 0 6888

2006 végén két részletben tudtam csak beírni az alábbi verset. Most, a költő születésnapján bemásolom egyben az egészet.

.

.

.               A hegedű

.

               Víg legenda

.

   Krisztus urunk Szent-Péterrel
Vándorolván gyalogszerrel,
Magyarhont is útba ejté,
Az alföldet nem felejté,
Ha a beszéd nem szófia
És áll a géográfia,
Amit ugyan eldönteni
Szoroska hely az itteni.
Mondom tehát, mennek vala:
Elől az Úr, -
Nehány lépésre szótlanúl
Követte hű apostola.

.

   Útközben egy csárdához értek,
Vendég ivott abban temérdek,
Azaz hogy mindenféle sok
Palóc, matyó fuvarosok,
Jó alkura, még jobb hiszembe'
Tehert szállítva Debrecenbe,
Bogárhátú, széles faru
Szekereik, mint egy falu,
Oly szanaszét, rendetlenül,
Hevertek az állás körül;
Míg a lovak, mint ünnepen,
Szélt vettek a széles gyepen
S nem látszanak busúlni rajta,
Hogy valaki el-, vagy behajtja,
Vagy eltévednek és soha
Nem lesznek a matyó lova.
Ellenben a jókedvű gazdák -
Ők úgyse' gondolnak vele:
Busúljon a ló - arra bizzák -
Hiszen elég nagy a feje;
A kancsó kézről-kézre jár,
Énekelik, hogy: isz - sza már;
Hallani zajt,
Hangos kacajt,
Szidalmat is, épűletest,
Rohadt beszédekkel vegyest.

.

   Péternek mindez új dolog,
Szeretné látni, hallani
Kissé közelről az egészet,
És, mintha vonná valami,
A csárda felé sompolyog,
Gondolva, hogy tán csak benézhet.
Aminthogy rögtön is bement,
Urának ellenére, ki
Szelíd hangon így szólt neki:
"Ne menj be, Péter!"
Nem mondja kétszer;
De, büntetésül, hogy bement,
Hátára hegedűt teremt.

.

   S alighogy a küszöbre lép,
Alig fordúl egyet elébb,
Midőn körötte, mint a méh,
Felzendül a garázda nép.
"Huzd rá! huzd rá!" kiáltja mind,
Dolgozván a sok itce, pint;
Az egyik a borát köti,
A másik pénzét csörgeti;
Furfangosabb elmével egy
A léces kármentőbe megy
S a fürge csaplárnét kivonja,
Szintúgy repít belé a kontya,
És táncra-billegőn a pár
Elébe áll, nótára vár.
Péter pedig csak néze szét:
Mirevaló minde beszéd?
A hegedű... az oly csodás:
Nem látja ő, de látja más.
Hiába szólt, hiába kért,
Hogy ő a nótához nem ért: -
Tűzre olaj a kifogás,
Kopasz mentség, szabadkozás.
És már nőttön-növő dühök
Miatt a házpalló dübög;
Alant a ház pallója, fent a
Béketürő mester-gerenda;
Ütés ütésre, botra bot:
Veszedelmes egy állapot!
Én nem tudom, de gondolom,
Hogy abból Péter is kapott.

.

   Az Idvezítő ezalatt
Szép csöndesen tovább haladt,
S midőn elérte a tanitvány,
Feléje fordult, így tanitván:
"Kiváncsiság bűnnek fele,
A rossznak már nézése ront;
Ki szántszándékkal lett bolond,
Hagyd ott! ne szólj aznap vele;
Józanság! a szavam, - de részeg
Ember elől én is kitérek."

.

/Arany János, 1853 ápr. 17/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.03.01 0 0 6887

A 2017. február 27-i Stradivari Gála műsorlapján három verset idéztek meg.

Az előadott művek sorában volt két Debussy-mű, az 1880-ban énekhangra és zongorára írt Szép este című dalának átirata hegedűre és zongorára - Lendvay József és Miczinger Ilona előadásában. A szöveget Paul Bourget írta, és Debussy mellett Gaston Carraud és Joseph Kaufer is megzenésítette.

.

.

                        B e a u   s o i r

.

Lorsque au soleil couchant les rivières sont roses
Et qu'un tiède frisson court sur les champs de blé,
Un conseil d'être heureux semble sortir des choses
Et monter vers le coeur troublé.

.

Un conseil de goûter le charme d'être au monde
Ce pendant qu'on est jeune et que le soir est beau,
Car nous nous en allons, comme s'en va cette onde:
Elle à la mer, nous au tombeau.

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=fzNASDPXbMw

.

.

Ugyanez a két előadó játszotta A lenhajú lány című prelűd átiratát. Ennek az 1910-ben írt  zongoradarabnak az ihletője az ide korábban már beírt alábbi vers volt. Két érdekessége, hogy már Debussy előtt is dalt írt egy szerző a versre: Émile Paladilhe 1876-ban, majd 2005-ben Veszelka Attila írt verset a Debussy-prelűd alapján. E költő Debussy prelűdök című kötetéről már írtam és - többek között - ezt a versét is idéztem. A Hangaszálak (Hangafüvek) alatti zene nem érhető már el, helyette ajánlok egy másikat. A belinkelhető beíráson túl is vannak még Veszelka versek a témában az említett kötetből, és majd beírok továbbit is.

.

.

La fille aux cheveux de lin

.

Sur la luzerne en fleur assise,
Qui chante des le frais matin ?
C'est la fille aux cheveux de lin,
La belle aux levres de cerise.
.
L'amour, au clair soleil d'été,
Avec l'alouette a chanté.
.
Ta bouche a des couleurs divines,
Ma chere, et tente le baiser !
Sur l'herbe en fleur veux-tu causer,
Fille aux cils longs, aux boucles fines ?
.
L'amour, au clair soleil d'été,
Avec l'alouette a chanté.
.
Ne dis pas non, fille cruelle !
Ne dis pas oui ! J'entendrai mieux
Le long regard de tes grands yeux
Et ta levre rose, ô ma belle !
.
L'amour, au clair soleil d'été,
Avec l'alouette a chanté.
.
Adieu les daims, adieu les lievres
Et les rouges perdrix ! Je veux
Baiser le lin de tes cheveux,
Presser la pourpre de tes levres !
.
L'amour, au clair soleil d'été,
Avec l'alouette a chanté. 

.

/Charles-Marie Leconte de Lisle (1818-1894)/

.

.

Így szól a prelűd: https://www.youtube.com/watch?v=MswHKA4dako

.

Ha hosszúnak tűnik a prelűd, van rövidebb változata is :) 1979-ből csak egyetlen perc.

https://www.youtube.com/watch?v=9_dmgzJ5E1U

 

 

.

            A lenhajú lány
.
Az átszűrt fényben lépkedsz könnyedén,
hajadba fűzik fák árnyékaik,
szemedben táncot jár a kert,
tűztáncuk lejtik bordó kardvirágok:
a lenge szélben izzó táncukat.
.
S te: karcsú testű, lenhajú, közöttük hajló,
e kékporos reggelbe szőve szállsz,
és messzi, vén harangok hangjain
hullsz át, csepegsz a lombokon.
.
Nem hagysz nyomot. Semmit sem hoztál,
el sem viszel. Öröktől itt éltél velünk,
áttörve minden dolgokon, akárha friss kötés
színén a vér, csupán azoknak láthatón,
akiknek régtől fogva nincsen már szavuk.

.

/Veszelka Attila, 2005/

.

.

.

A harmadik versidézet a műsorlap hátulján jelent meg, és ezt a költő kifejezetten erre az alkalomra írta. Szerzett ő már korábban is zenei vonatkozású verset, az Anima Musicae Kamarazenekar megalakulásának harmadik évfordulójára, amelyet e témába már bemásoltam. A Zene Lelke című Lackfi-vers innen.

.

.

A Stradivari vonatkozású vers pedig az alábbi:

.

.

   LÉLEKPLASZTIKA

.

Egy darab fa csak darab fa,

Csak darab fa, semmi más,

Földbe nyújtózik gyökérrel,

Ága meg az égbe ás.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Legallyazzák, felszelik,

Száradását várva várják

Pétervártól Essenig.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Dédelgessük eleget,

Forróság süti kezünket,

Úgy zsibong az erezet.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Halkan pattog, muzsikál,

Föld felé finoman csurran

Belőle a gyantaszál.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Élőlény és rejtelem,

Csuda tudja, milyen nóta

Zirreg át a sejteken.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Bepácolják gondosan,

Páclé titka a fiókba

Hét lakattal zárva van.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Illesztgetik, megfeszül,

Majd szétpattan az erőtől,

Rá a lakknak kérge ül.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Fél városnál többet ér,

Azt mondják, a Stradivari
Ultrahangon is beszél.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Az ördög is belebújt,

Istennek is koporsója,

Lélekrésen jár a múlt.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Ám sebészként nekilát,

A hegedű hangja végez

Rajtad lélekplasztikát.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Hangjával bebalzsamoz,

Fáraóként piramisnak

Legmélyére távolodsz.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Felöltöztet bársonya,

Csillámlóan köréd dermed

Borostyánszín kocsonya.

.

Egy darab fa csak darab fa,

Fürdőjéből ha kilépsz,

Zsibbasztóan fiatal vagy,

Bármit mond a józan ész.

.

/Lackfi János/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.25 0 0 6886

Még három napig tart az idei farsang, addig mulatságok, vigasságok szerte a világban.

.

.

         Össztánc

.

áll a lagzi       dúl a trakta
tart a báli évad
szende hölgyek úri frakkra
titkon ráalélnak

.
      dies irae      dies illa
      ó minő mulatság
      solvet saeclum in favilla
      ropja mind a tagság

.
most sorolj be       lépj a körbe
lábad jól emeld meg
vér fakadna       csont ha törne
el ne hagyd a helyed

.
      dies irae      dies illa
      uccu kezdj a táncba
      solvet saeclum in favilla
      rá se köpj a láncra

.
mások titkait te lesd ki
s tudd hogy kéz kezet mos
jól ügyelj: verembe esni
nem nagy élvezet most

.
      dies irae      dies illa
      járd a senkiföldjén
      solvet saeclum in favilla
      rádkacsint a törvény
.
bárki vént      bátran tegezz le
hízik így a presztizs
szűk a mellkas? szívd degeszre
még ha szétrepedsz is

.
      dies irae      dies illa
      díszes társaság ez
      solvet saeclum in favilla
      hű be híres tánc lesz

.
van ki szárazon befürdik
szót fakaszt a néma
egyveleggé elvegyül itt
szalma     szecska     széna

.
láb a fővel fő a lábbal
kecskehús a hallal
csontfűrész a vaslapáttal
békejobb a ballal

.
      dies irae      dies illa
      váltakozva kapdosd
      solvet saeclum in favilla
      el ne vétsd a taktust

.
kanonokok kiskirályok
színarany koloncok
kápolnák és kuplerájok
pénzpribék-tanoncok
.
kajla sánta hóka lompos
szélhám      felleghajtó
zűr-ügyekben főkolompos
százalék-szakajtó

.
      dies irae     dies illa
      bélepék a placcot
      solvet saeclum in favilla
      latrok és ribancok

.
rongyszedők a trógerokkal
gyászhuszár a pappal
bankfiúk a brókerokkal
pártvezér a sleppel

.
tarka göncök dús loboncok
dekorált grabancok
körbenyalják ím a koncot
kurucok s labancok

.
      dies irae      dies illa
      ily csapat még nem volt
      solvet saeclum in favilla
      bírja még a mennybolt?

.
kósza ritter      ősz filiszter
együtt őgyelegnek
ordót oszt a főminiszter
öt-hat vén gyalognak
.
      dies irae      dies illa
      körbejár a korsó
      solvet saeclum in favilla
      hull a falraborsó

.
jégbalettot béna oktat
fővadász a kancsal
sanda szolgál      félvakoknak
csalfa tűzparanccsal

.
      dies irae      dies illa
      dől a pénz s a rendjel
      solvet saeclum in favilla
      félrehúz a kengyel

.
szajha szennye      szűz keserve
flottul egybefűzve
tökmindegy hogy tűz a versbe
avagy vers a tűzbe

.
      dies irae      dies illa
      tűz a vízre támad
      solvet saeclum in favilla
      győzi még a lábad?

.
csúcsra hág a jóra hitvány
híre pénze rangja
mesterét a hű tanítvány
hétszer megtagadja
.
      dies irae      dies illa
      kedved tán lekókadt?
      van ki húzza      lesz ki vonja

      talpakávalódat.

.
tág a szó de magva torzó

csak magadban kántálsz
polka valcer rock toborzó
sorra egy haláltánc

.
      dies irae      dies illa

      hét kanördög kontráz
      solvet saeclum in favilla
      főzenész a csontváz

.
szennykloáka már a tenger

vérmező a zöld rét
sok pogány között az ember
jaj kihez szegődnék

.
összeőrli két malomkő

tézis      antitézis
hűlt nyomában sírhalom nő
még ha nagy vitéz is

.
      dies irae      dies illa
      bármiképp vigyázol
      solvet saeclum in favilla
      összedűl a jászol
.
s lőn jogőrzésből jogorzás
szűzleányból céda
bűntársból bizalmi portás
közvagyonból préda

.
koszlott kócból úri kantár
ebdögből szalonna
szarból ház      zsiványból zsandár
édenből gyehenna

.
      dies irae      dies illa
      összedűl a jászol
      solvet saeclum in favilla
      főbitang a pásztor

.
lásd be végre      túlkoros vagy
mondd minek panaszkodsz
láz gyötör?      hát nyúlj boros vagy
benzines palackhoz

.
      dies irae      dies illa
      főbitang a pásztor
      solvet saeclum in favilla
      hasztalan pofázol

.
várd ki testvér bús igéd ha
gólvonalra röppen
vagy lenyelni itt a béka
s elmerülsz a ködben

.
      dies irae      dies illa
      fordulj egy utolsót
      solvet saeclum in favilla
      s add tovább a korsót

.

/Buda Ferenc, a 2005-ben megjelent

Árapály c. kötetéből/

.

.

.

A Celánói Tamás hires himnuszából vett visszatérő idézet és az eredeti az alábbi linken, a zenei vonatkozásaival együtt:

https://de.wikipedia.org/wiki/Dies_irae

.

Magyarra Babits Mihály fordította: http://old.sztaki.hu/~blb/irodalom/babits/itelet.html

.

.

A Parlando - többek között - ezt a középkori szekvenciát is érinti; az onnan  behívható kiváló zenei illusztráció talán a legkifejezőbb!

http://www.parlando.hu/2016/2016-3/Kelecsenyi.htm

.

Mors stupebit et natura,

Cum resurget creatura,

Iudicanti responsura.

.

.

Hökken Halál és Természet
ahogy a Teremtés ébred
felelni a Vádló-széknek.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.24 0 0 6885

Az indexre tett Fidelio-fórum megint megtréfált: akaratom ellenére kicsinyítette le az előző vers címét. Ügy látom, menthetetlen ez a felállás, a Fidelio magát degradálta, és következményeként a fórum tovább haldoklik.

.

.

   Amor redivivus

.
                                                        A malomnak nincsen köve,
                                                        Mégis gyöngyöt jár,
                                                        Tiltják tőlem a rózsámat,
                                                        Mégis hozzám jár.
                                                                    Népdal

.
Poharamra hull a villany,
Reszketnek a régi árnyak,
Szép színében, mély ízében
Nehéz borok párlatának.
Kifogy, töltök, iszom újra,
Őszi, sötét ködbe lesve:
Tiltják tőlem a rózsámat,
Mégis eljön minden este.

.
Már a ködben selyme lebben,
Karcsú, fehér lova táncol,
Testén fehér burnusz, lábán
Uticsizma kordovánból.
Térdenállva húzom róla,
Csillog büszke szín alatta,
Elefántcsontszínű bőre
Hívja ajkam hódolatra.
.
Szeme, szája, hangja, bőre,
Ölelése csupa bársony.
Minden izmod ismerős már,
Én egyetlen utitársam,
Aki eltűnt, aki nincsen,
Akit nedves földbe tettek.
Hova múltál? Meggyógyultál?
Nem tűnődöm, csak szeretlek.

.
Barna hajad ezüst szállal…
Te lehetsz csak, nincs ilyen más:
Ez a tűz és ez a márvány,
Ez az örvény, ez a ringás,
Ez a napfény, ez az éjfél,
Ez a kerek, drága hajlat,
Ez a mámor, ez a mákony,
Ez a vágy, hogy belehaljak!

.
Szemed nézem, hadd becézzen.
Ez a béke, ami lángol.
Hova szöktél? Honnan jöttél?
Mennyországból? alvilágból?
Szép anyaggal teli forma!
Ott ölellek, ahol érlek.
Nem jöhettél alvilágból,
Ilyen édes nincs kísértet.

.
Milyen ország az, hogy engem
Nem tudtál még elfeledni?
Üdvösség, hol semmi sem kell,
Csak szeretni, csak szeretni.
Ez a kincs, mely nem fogyott el,
Akárhogy is tékozoltuk,
Ez az édes szomjúság, mely
Ugy üdít, ha el sem oltjuk.

.
Ott szeretnék a karodban
Élni örök mosolyodban.
Alig maradt már a szeszből,
Künn az éjben patkó dobban.
Már a ködben selyme lebben.
„Holnap este visszavárlak!”
Reszketnek a poharamban
Régi esték, földi árnyak.

.

/Vas István/

.

.

.

A malom köve persze lisztet jár: https://www.youtube.com/watch?v=doC3lxzhDxA

.

A múlt század negyvenes éveinek elején írt vers egyértelműen Vas István első feleségének (Nagy Etelnek) 1939-ben bekövetkezett tragikus halálához kötődik. A ballada hangulata Lorcára emlékeztet. Az amor redivivus a visszajáró vagy feltámadt szerelmet jeklenti.

.

.

 

Perché tuo gran bellezze al mondo sièno
in donna più cortese e manco dura,
prego se ne ripigli la natura
tutte quelle c’ognor ti vengon meno,
  e serbi a riformar del tuo sereno
e divin volto una gentil figura
del ciel, e sia d’amor perpetua cura
rifarne un cor di grazia e pietà pieno.
  E serbi poi i mie sospiri ancora,
e le lacrime sparte insieme accoglia
e doni a chi quella ami un’altra volta.
  Forse a pietà chi nascerà in quell’ora
la moverà co’ la mie propia doglia,
né fie persa la grazia c’or m’è tolta.

.

/Michelangelo Buonarroti/

.

.

.

HOGY SZÉPSÉGED az idő ellenére,

mely ad és feldúl, tovább tudjon élni,

hiszem, hogy a természet visszakéri,

amivel naponta fogy bájad éke,

.

s megőrzi egy nagylelkűbb születésre,

hol az élőt boldogabb sors kiséri,

hogy angyalarcod kölcsönözve néki,

új alakot hozzon belőle létre.

.

Bár őrizné mag jajom is az ég,

és bár gyüjtené össze könnyemet

annak, aki majd új lényét imádja.

.

Tán számalom fogja el a szivét

fájdalmamtól iránta, s így a kegy,

mit tőlem most megvon, nem menne kárba.

.

/Rónay György fordítása/

.

.

A Prayer to Nature:

                          Amor Redivivus

.

That thy great beauty on our earth may be
   Shrined in a lady softer and more kind,
   I call on nature to collect and bind
   All those delights the slow years steal from thee,
And save them to restore the radiancy
   Of thy bright face in some fair form designed
   By heaven; and may Love ever bear in mind
   To mould her heart of grace and courtesy.
I call on nature too to keep my sighs,
   My scattered tears to take and recombine,
   And give to him who loves that fair again:
More happy he perchance shall move those eyes
   To mercy by the griefs wherewith I pine,
   Nor lose the kindness that from me is ta'en!

.

/Translated by John Addington Symonds/

.

.

Ki és mi is volt főleg a költő? Pl.

 

https://www.youtube.com/watch?v=lQflBowgVB4

.

.

A Michelangelo versről jutott eszembe a 2015 novemberében hallott Sosztakovics-dalcsokor a kamara.hu akkori műsorában, Kovács István és Simon Izabella remek előadásában, most pedig a zenekari változatát idézem meg. A szöveg persze orosz.

 

https://www.youtube.com/watch?v=c88vHwwIoeE

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.23 0 0 6884

A teljességre törekvés elismerésével vettem részt a 70 éves Sebő Ferencet köszöntők beszélgetéseiben és az egyéb megemlékezésekben. A klasszikus zenére érlelt fülem sosem kapcsoltatja le a rádiót, ha az ő műsora következik, és élvezettel figyeltem zsűrizését is a Fölszállott a páva adásaiban. Csak így tovább!

 

Éljen soká egészségben és éljen tovább korszakos munkájában!

.

.

A táncos ég ritmusa

.
Ha haldoklom,

népdalokat húzassatok; szívem várja:

hegedű, dob beleszakaszt

a táncos ég ritmusába.

.

/Tornai József, 2004/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.20 0 0 6883

Akár több mint hatszáz ilyen volt azóta :)

.

.

                 Zűrös hétfő

.
sehol az éjsötét késő

órájából kibomló biztatás;
          néma könyörgés, tépett

csataképek:
a távolodó nagyapával elidegenült

emberöltő-bagázs.

.
Valahol mélyen, talán az agykéreg

sérült idegpályáin belül

          zene szól lágyan -

mit számít, hogy a karmesteri pálca

pihen ebben az órában;
          a redők mögül elillant álmot semmilyen

          varázsige nem képes visszacsalogatni,

de még a memória sem.

.
Mikor minden tudás

egykedvűség-kátyúba hajt,
(kuruc vagy labanc bosszú sem
kelthet újabb zavart),
s mint cintányérba fulladt zaj - csak
önmagadban dúl már a harc;
zűrös hétfő! - mindent-látott vak arc
visszafordíthatatlan múlt:
amit takarsz.

.

/Lászlóffy Csaba, 2004/

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=XXMpznTrQdg

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.18 0 0 6882

.

Bach: F-dúr Preludium és Toccata

.

Úgy ülünk mint hármasoltár
   Három angyal itt a székben
Csúcsosodnak fejünk felett
   Megfaragott koponyácskák
Magiszterek helyén ülünk
   Az erfurti dóm homályán
Megkondulnak a harangok
   Legnagyobbak német földön
A szandálon mezítlábon
   Rajta a por nincs ki mossa
Az oltáron az Úr teste
   Vérrel poros nincs ki mossa
A szentanya gyermekecskét
   Szorít repesve magához
A szentanya halott fiát
   Szólongatja mosolyognak
Buta szentek szamárfejen teveháton
   Özönlenek Betlehembe
Ülünk itt mint hármasoltár
   Hetven lépcső tetejében
Hetven lépcső tetejéről
   Az a tábor csak egy ugrás
Szűzanyának vére csattan
   Elfolyik a gyenge gyermek
Felnőtt férfiak lehullnak –
   Ülünk hárman összezárva
Feszítők és feszítettek
   Erfurt dómjában hódolván
Az orgonás ítéletnek.

.

/Balla Zsófia, az 1975-ben megjelent,

Vízláng című kötetéből/

.

.

Csak a téma helye okán: J. S. Bach nem írt ilyen művet, mert eleve nem mindig írt összetett darabot, hanem később kapcsolt össze némelyeket, viszont prelúdiumot a fúgával, és a toccátát is a fúgával társította, ahogy van fantázia és fúga összeállítású műve is. F-dúrban csak két orgonaműve van: a BWV 540-as toccata és fúga, illetve a rövidebb, BWV 556-os prelúdium és fúga, amelynek szerzőségét még vitatják is.

Persze mindez nem számít: a zene és hatása volt a lényeg abban a lenyűgöző térben. 

.

https://www.youtube.com/watch?v=Iro1zKM6COU

.

https://www.youtube.com/watch?v=5-qpQnUKCQY

.

.

Az erfurti dóm is maga a csoda, szépsége vetekszik Bach alkotásaival, bizonyítva, hogy az idővel többször átalakított épület már korábban is mennyei ihletettségű volt, és ugyancsak maradandó alkotás. Az orgonáján hallott Bach-mű méltán késztette versírásra a költőt.

.

https://de.wikipedia.org/wiki/Erfurter_Dom#Domorgeln

.

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.14 0 0 6881

Orfeusz útjain jártunk Fülei Balázs túravezetővel a Bartók Emlékházban, hogy ismerkedjünk megint a zongorával, közelről. Balázs képzett vezető, jól előkészített és szinte kifogástalanul végigvitt előadása megint lenyűgözte a közel nyolvcvan fős közönségét.

Orfeusz beágyazotttsága a zenébe és a költészetbe nem új dolog, verses vonatkozásait én is igyekszem felfedezni ebben a témában, így örömmel hallgattam Balázst Weöres (ejtsd!: vörös) Sándor többrészes költeményéből, az Orpheus-ból idézni. Itthon kíváncsi is lettem, hány Orfeusz-verset találtam eddig, és magam is elcsodálkoztam nagy számukon.

Az előadóest zenéiről is írok majd röviden, de előbb a versek:

.

A Weöres-vers bevezetése az alábbi:

 

Ime a vándor, porlepte énekes, akinek garast hajítsz,

az idegen, a másféle, akit rettegve keresztre vonsz,

önnön benső, igazi arcod, akit nem ismersz,

nélküle tested akollá sötétül, eszméleted ura.

.

A tételek pedig: A játszó Orpheus; A megölt Orpheus; Orpheus, Eurydiké, Hermes; Lebegés a határtalanban. Ezt a verset már bemásoltam (5979 - 2013.12.16.).

.

A témában olvasható összes Orpheus-vers erről a linkről érhető el, de valami nem működik jól a keresőben, mert éppen az előbbit és mást is itt nem találom.

A Rilke-versek közül viszont most bemásolok néhányat és zenékkel is illusztrálom némelyiket:

.

.

http://www.babelmatrix.org/works/de/Rilke,_Rainer_Maria-1875/Orpheus._Eurydike._Hermes./hu/40846-Orpheusz,_Eur%C3%BCdik%C3%A9,_Herm%C3%A9sz

.

https://www.youtube.com/watch?v=x903Mnv1-3g

.

Ausztráliai olvasómnak angolul is: http://www.poetryintranslation.com/PITBR/German/MoreRilke.htm#anchor_Toc527606964

.

.

Rilke 1922-ben írt Orpheus-szonettjei (két kötetben 55 vers) pedig itt olvashatók:

http://www.zeno.org/Literatur/M/Rilke,+Rainer+Maria/Gedichte/Die+Sonette+an+Orpheus

.

Magyarra többen fordították e verseket:

http://mek.oszk.hu/00400/00473/00473.htm

.

.

A szonettek megzenésítése nem teljes, legtöbb a tavaly (88 éves korában) elhunyt finn Einojuhani Rautavaara szerzeménye, de sajnos ezekből nem találtam a tubuson felvételt.

.

Van viszont egy magyar vonatkozású előadás, amelyben 15 évvel ezelőtt Szabó Ildikó (Ildikó Raimondi) énekli a görög Eugenia Manolides (Manolidou) művét (az első Rilke-kötet első versét). A második szonet is nagyon jó!

https://www.youtube.com/watch?v=64zOknVZqoM

.

.

.

Visszatérve Fülei Balázs nagysikerű előadásához:

Az Orpheus-mondakör szerinte más zenékben való megjelenésére hívta fel a figyelmünket, kezdve Mozart d-moll fantáziájával (K 397), folytatva Beethoven 4. (G-dúr) zongoraversenyének mozgalmas lassú tételével (19:22-től), amelynek többféle értelmezése közül ő az orfeuszi kapcsolatot fejtette ki, játékával is illusztrálva, nekem nagyon meggyőzően, mivel erre sosem gondoltam korábban. Végül Schubert talán legszebb szonátájának, a D 959-es A-dúr darabnak andantinójával zárta a bemutatást.

A szünet után eljátszotta a teljes Schubert-szonátát, amelynek hallgatása alatt valóban egy pillanatra sem unatkoztunk, annyira lekötötte figyelmünket ennek a hosszú és csodálatos darabnak varázslatos előadása. Ez a legkedvesebb zongoraszonátám, és bár a lassú tételéről más a véleményem, elfogadtam az előadó értelmezését, hiszen megfejteni sosem fogjuk a szerző lelkiállapotát.

.

Ráadásként - ahogy előre éreztem - egy Schubert impromtút (Gesz-dúr), majd Bartóktól egy könnyű kis zongoradarabot az Este a székelyeknél címűt kaptuk ajándékba. (A felvételen a szerző még egyet eljátszik.)

Remek előadás volt, Balázs alapos és következetes előadó, kiváló zongorista, gondolataira, megfogalmazásaira, játékára figyelni kell, mert nagyon érti a zenét, amit hatásosan ad át hallgatóinak.

Nagyon várom sorozata következő részeit (2018 januárjában és novemberében lesznek), mert valóban közelről, egyre közelebbről ismerhetjük meg a zongorát.

Addig is figyelem a rádiófelvétel leadását, ismétlését.

.

Hogy idézzek még zenéiből, a Schubert-szonáta egy különösen kedves felvételét lehet innen meghallgatni, ahogy a szerző elképzelte, tehát fortepianón:

.

 

az andantino: https://www.youtube.com/watch?v=TE4RNdwrWxM

.

az egész innen kezdve: https://www.youtube.com/watch?v=SMRSLl7iH3Q

 

 

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.09 0 0 6880

A KALLIGRAM egy Pozsonyban működő magyar nyelvű könyv- és lapkiadó. 25 éves! Egyik korábbi on-line folyóiratszámában jelent meg az alábbi vers, a nyolcvan évesen közel 25 éve elhunyt John Cage-ről.

A verset az idén 44 éves Csehy Zoltán írta, (aki korábban a kiadó főszerkesztője is volt), és a Kalligramnál 2010-ben megjelent Homokvihar című kötetében olvasható. A kötet ajánlójának alábbi kérdését és megjegyzését idézem:

 

"Vajon miről és miképp szólhatott John Cage pozsonyi előadása nem sokkal halála előtt?"

.............................................

"Egy visszaemlékezésében Ligeti György azt nyilatkozta, hogy életében két dolog izgatta: a zene és az erotika, de lehetséges, hogy ez a kettő egy és ugyanaz.

A József Attila-díjas költő, Csehy Zoltán új kötete is lényegében ezzel a kérdéskörrel foglalkozik: megragadható-e nyelvileg a zene érzékisége és szövegzenévé alakítható-e az érzékiség? Van-e esély rá, hogy felfedezzük: a világot mozdulataink, gesztusaink, rezdüléseink zenéje tölti ki, mely mások számára ugyanúgy funkcionál, mint a színház maga?"

.

A vers hosszú, emiatt csak az első és utolsó percnyi részét másolom be közvetlenül, míg a többi a linkről olvasható:

.

.

.

Cage Pozsonyban – az előadó utolsó 10 perce

.

1’ 00”              Hol van

                     hol lehet a papírhiba

                    amely meghatározza

                    hogy melyik hangot

10”                 hallassa

                    lassan, kiegyensúlyozottan

                    a  papírhiba nem fogyatkozás

                    a  papírhiba  a papír hangja

20”                  mely kilóg a hibátlan csöndből

                    (pár másodperc)

                    ennek a műnek a partitúrája

                    konkrétan olyan

                    mintha lekottáznál

                    egy bögre barackvirágot

30”                  vagy kiinnád az utolsó sziromig

                    ebből sosincs sok

                    és abban is termékeny idő van

                    ha kiborítod és

                    nézed ahogy a kottáspapírok fölött elméletben

                    kihangosíthatóan zenélnek és végül elfoglalják

                    a helyüket a kottavonalak között

40”                  eddig nem tisztázott a szirmok száma

                    és a bögre magassága

                    és a valószínűségkalkulációk

                    szétolvadnak mint jégkockák

                    a preparált zongora húrjai között

50”

                    ki lakik a zongorában?

                    a gumidarabok és a fémtárgyak közé

                    ki dug eleven húscafatot                                                                                                                                                     (köhög)

.

http://www.kalligram.eu/Kalligram/Archivum/2010/XIX.-evf.-2010.-marcius/Cage-Pozsonyban-az-eloado-utolso-10-perce

.

.

.

10’ 00”

                    konfuciuszt vagy a délnyugati indiánokat lehetőség                                                                                      szerint

                    ne keverjük ide a zeneszerzői felelőtlenség

                    kérdésköréhez ha kérdezni akar

10”                  vegye úgy hogy megválaszoltam a

                    kérdését az össze akusztikus kiaknázhatóságot

                    kiaknáztam

20”                  ha felteszi végül is mit nyerünk vele?

                    a válaszom így kitartottabb megfontolhatóbb

                    és egészen aprólékos már-már bizalmaskodó

                    egy üres pohár a pszichiáter asztalán

30”                  amelynek terében minden másként hangzana

                    egy üres pohár harmóniája

                    áztasd meg benne a csönd műfogsorát

                    hogy holnap ismét harapni tudjon

                    különös kegyetlenséggel

40”                  cibálja a preparált fekete

                    zongorát melynek szépségeiről cowell

                    tudott a legtöbbet hogy mit tud a teste

                    a totális konfiguráció elélvezés előtt

50”                  én azt mondom ez a költészet maga

                    a csillagtérképet ha lejátszod rajta

                    egészen kozmikus

                    én vágyom rá

                    szeretem ha halkan kérdez

                    szeretek csöndben válaszolni

.

.

Illusztráció egy rövid, de hangos előadásról:

https://www.youtube.com/watch?v=gXOIkT1-QWY

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.08 0 0 6879

.

        Ének

.
Mókus mókájára,
Róka rókájára,
Ember emberére
Találjon örökkön.
Tenger tengerére,
Konkoly konkolyára,
Jeremiás sikolyára,
Bükkönyre a bükköny.
Zsák leljen foltjára
Isten mennyboltjára,
Madár meg fészekre,
Kocsma előtt éjfél után
Részeg a részegre.

.
Csak én soha, soha
Ne leljek zenére,
Vakuljak meg, mint Vak Bottyán,
A jobbik szemére.
Csak én soha, soha
Ne leljek páromra,
Csali-csúfan hetykélődjem
Arra a háromra.
.
Isten is három volt.
Egy a másnak járom volt.
Magányba öltöztem.
Egyszeriség sólyomtollát
Ékemül feltűztem.

.

/Páskándi Géza, az 1966-ban megjelent

Holdbumeráng című kötetéből/

.

.

.

Harcra vagy végső hallgatásra

.
Ó, hányszor gondoltam: ez lesz az utolsó
vers, ami kiszakad belőlem
s élek majd némán, csukott ajakkal,
férfi, aki próbált s tanult is sok mindent.

.
Élek majd hallgatag, de szemeim nyitva!
és nyitva füleim minden kúszó nesznek
s ha szemeim bántják híg, olvadó szinek
s nyekergő csimpolya tépi fülemet:

.
undorral tekintem a kontárt, kiben kevés
a hiúság is, hogy hallgatni tanuljon,
s hogy börtönbe zárja verdeső kis lelkét,
mint tettem én e kegyetlen napon!

.
Börtönben élni! s foggal és körömmel
ablakot vájni: a kinti világ
forrjon csak bennem s forrjon a szó
összezárt ajkak cellája mögött!

.
Így gondoltam sokszor! s tett híján ez legyen
tanúságom: tiszta vagyok bévül,
mert hiú vagyok és magosra törő –
s ha alul maradtam, nem várok kegyelmet!
.
Házam bedőlt, s országom: a varázslat,
mások tanyája – s én nem siránkozom,
mint ama próféta: Jeremiás,

.
nem átkozódom s nem jajongok dúltan,
tudom bukásom s újra készülök:
harcra vagy végső hallgatásra! 

.

/Zelk Zoltán, az 1981-ben kiadott

Este a kútban című kötetéből/

.

.

Ama próféta valóban siránkozott, és mások is versbe szedték a nevét, több zeneszerző pedig saját hangjaival örökítette meg emlékét a Bibliára alapozva.

.

Egy igen régi, közel 470 éves és lenyűgöző zenei illusztráció, négy nyelven is megadott szöveggel:

.

https://www.youtube.com/watch?v=UlPAyJ7-_yQ

.

Itt pedig magyarul, hogy minden ki értse!

.

https://www.youtube.com/watch?v=B2o6K35gcHo

.

.

Alig száz évvel Morales művének megírása után - 1630-ban - festette Rembrandt az azonos témájú képét:

.

http://www.behindthename.com/imagebank/images/jeremiah.jpg

.

Az amszterdami Rijsk Múzeumban látható az 58 x 48 cm-es olajkép

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.06 0 0 6878

Sosztakovicsnak volt érzéke a hatáskeltéshez, így az 1960-ban írt op. 110-es c-moll vonósnégyesének ijesztően csodálatos II. tételét idézte fel az előbbi vészmadárdal. Az elején egy, a végén pedig két largo közé ékelődött gyors tételek közül az első a legkifejezőbb, az alábbi felvételen a 5:35 perctől. A mű megírásának háttere ismert!

Hallhatóan és közben olvashatóan is egy előadásban, a végén igazán elhalóan...

 

https://www.youtube.com/watch?v=-0nKJoZY64A

 

(A Kronos-kvartett felvétele ugyan jobb, de így egyben lehetett az egész!)

 

Fiatalabb előadóknak több vonatkozó filmet vetítenék le a kellő beleéléshez.

 

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (6877)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.06 0 0 6877

Kérdőjeles volt a három és fél évvel ezelőtt beírt gyönyörű Blok-vers eredetije, amit éppen 107 éve írt a költő. Most megtaláltam (a Hárfák és hegedűk című kötetében jelent meg) és Lator László míves fordításával együtt bemásolom:

.

.

       Голоса скрипок

.

.                                                   Евг. Иванову

.

Из длинных трав встает луна

Щитом краснеющим героя,

И буйной музыки волна

Плеснула в море заревое.

.

Зачем же в ясный час торжеств

Ты злишься, мой смычок визгливый,

Врываясь в мировой оркестр

Отдельной песней торопливой?

.

Учись вниманью длинных трав,

Разлейся в море зорь бесцельных,

Протяжный голос свой послав

В отчизну скрипок запредельных.

.

/Александр Блок (1880-1921); Февраль 1910/

.

.

Az ajánlásban szereplő Jevgenyij Ivanov (1879-1942) Blok barátja volt, akinek neve főleg a híres társ okán maradt fenn. Ő írta meg Blok utolsó éveinek történetét.

.

.

.

         Hegedűszó

Mint rézvörös pajzs, a magas
fűből a hold felszáll az égre.
Vad zene csap a sugaras
tenger lángbíbor özönébe.

Nyirettyűm, miért nyekeregsz
ily ünnepélyes percben, árva
daloddal miért keveredsz
a mindenség zenekarába?

Légy, mint a füvek, bölcs, szakadj
a céltalan fényóceánba,
repítsd elnyújtott hangodat
nem földi hegedűk honába.

/Lator László fordítása/

.

.

.

További Blok-verseket is olvastam most, és egy másikat is beírok, amelyet egy 1895. évi Vasznyecov-festnény ihletett:

.

.

.

  Гамаюн, птица вещая

     (картина В. Васнецова)

На гладях бесконечных вод,
Закатом в пурпур облеченных,
Она вещает и поет,
Не в силах крыл поднять смятенных...
Вещает иго злых татар,
Вещает казней ряд кровавых,
И трус, и голод, и пожар,
Злодеев силу, гибель правых...
Предвечным ужасом объят,
Прекрасный лик горит любовью,
Но вещей правдою звучат
Уста, запекшиеся кровью!..

.

/Александр Блок, 1899/

.

.

.

 A bajkiáltó madár

.
   (Vasznyecov festménye)

.
A roppant víztükör fölött,
melyet vörösre gyújt az este,
jövendöl s énekel, törött
szárnyát esetten leeresztve.
Jövendöl vad tatárdulást,
idejét véres erőszaknak,
tüzet, vizet, földindulást,
jókon hatalmát gonoszaknak.
Időtlen borzadályban ég
s szeretetben gyönyörű arca,
de kiált igaz jósigét
alvadt vértől cserepes ajka.

.

/Lator László fordítása/

.

.

.

Ezt a verset Sosztakovics zenésítette meg, 1967-ben, a "Hét románc A. Blok verseire" című dalciklusában (op. 127). Kifejező megfogalmazás, kiváló előadás!

.

https://www.youtube.com/watch?v=GtR48jH0KYI

 

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (5884)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.05 0 0 6876

.

      Hegedűverseny

.
                         I

.
Kakasfarkon átszűrt esti nap,
zöld szivárvány szikrázik valaki felé,
felém. Van a szomorúság síkja,
van a borulás síkja, van a kitörés
síkja, s egy délután kristályában
hirtelen változtat szöget minden.
Az én fáradtságomban feltör minden
sötét az emberiségből.

.
                         II

.
Akárhol élsz, idők havazásában,
mint egy fa, mint egy állat.
Akárhol haltál meg, idők havazásában,
mint egy fa, mint egy állat.
Szólítlak valahonnan, kapkodva
és keservesen szólítlak, s nagyon hallom
a válaszaid.
De ne képzeld, hogy pillanatnyi
közérzetedben benne lehet a világ,
bármilyen szomorú vagy.

.
                         III

.
Beesteledik,
s egyetlen érzékszervem a szél.

.

/Lászlóffy Aladár, az 1970-ben megjelent

Szövetségesek című kötetéből/

.

.

.

Ha valaki meg tudja mondani, van-e köze e versnek konkrét hagedűversenyhez, az jó olvasó és kiváló zeneértő. A közel 2500 ismert ilyen zeneművet több mint 1600 szerző írt, s ezek talán a legismertebbek. Túlnyomó többségük csak egyet.

A legismertebb és legmagasabb színvonalú hegedűversenyek néhány szerző szinte csak egyetlen műveiből állnak össze (Beethoven, Mendelssohn, Csajkovszkij, Brahms, Bartók). J. Haydn és J. S. Bach csak kettőt írt, bár Mendelssohn korai d-moll versenye is remekmű, és Bartóknak is van egy korai hegedűversenye. Vannak szerzők, akik öt vagy akár több ilyen műfajú művet írtak, de a számok csak statisztikai adatok, mivel ezek között is vannak remekművek és kevéssé ismert vagy értékelt darabok (lásd! pl. Mozart, Paganini).

Csak az érdekesség kedvéért ezen további szerzők nevei: Dittersdorf, Fesch, Locatelli, Mysliveček, Saint-Gerorges, Bériot, a magyar Moór Emánuel (5), Giornovichi (ki hallott róla?), Kalliwoda, és az e téren legtermékenyebb szerzők: Spohr (21), Albinoni (27), Viotti (29), Telemann (33), Tartini (66), Vivaldi (309 !).

A régebbi szerzők művei többnyire rövidebbek, és tőlük választok egy illusztrációt a Mozart kortárs, Josef Mysliveček egyik művét. A cseh szerző 1737-ben született és tegnap 236 éve halt meg, remek művei nagy hatással voltak Mozartra, aki méltán dicsérte ezeket.

 

.

https://www.youtube.com/watch?v=CwySkYhEyLg

..

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.05 0 0 6875
Előzmény: [fidelio] mindegy (6874)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.05 0 0 6874

A Parlando idei 1. számából egy nekem eddig ismeretlen vers:

.

.

       Kodály Zoltán

.

Megy előttünk

a hold hófúvásaiban,

Sohasejárt világban;

utat tipor a mélységek fölött

és a szomorúság fölött,

az iszonyat süvítő bozótjai közt.

A legnagyobb hegyek testvére ő;

Édesapja a hangoknak,

pásztora a reménynek.

Megy előttünk

a csönd jégcsapos éjszakájában,

felfedezetlen faluszéleket és tanyákat

visz a szíve alján;

s hangjától

megszelidülnek a farkasok

és ime,

időtlen virágokat fakaszt nyomában a tél.

.

/Káldi János (1922-1991)/

.

.

Kodály neve sokszor előfordul e témában, akár a megzenésítései, akár a hozzá vagy a zenéjére írt versek kapcsán, de van olyan eset is, ahol csak utalt a költő rá stb.

Az ismétlésektől eltekintve érdekes visszatekinteni!

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.04 0 0 6873

Az alig több mint 31 évet élt Csokonai Vitéz Mihály kapcsán nem mindig jut eszünkbe lelki rokonsága a rokokó zenei óriásával, Wolfgang Amadeus Mozattal. Utolsó versei között ír tüdőgyúladásáról gyászverset, amelyben megemlíti: örömszerszámok hangzatit hallja. Pedig a költő versei is zenélnek, így jó kezekbe kerülve, jó megzenésítéseket, előadásoka ismerhettünk meg velük. Itt a dallam korábbi.

A Hangzó Helikon közel 10 éves kiadványában az idejekorán, 65 évesen, már 15 hónapja elhunyt Kobzos Kiss Tamás (és társai) a versek minőségéhez méltó, egyedülállóan tökéletes megszólaltatásaiban gyönyörködhetünk!

.

.

.

.

    A reményhez

.

Főldiekkel játszó
     Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
     Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
     A boldogtalan,
S mint védangyalának,
     Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
     Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
     Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
     Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
     Mégis megcsalál.

.

Kertem nárcisokkal
     Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
     Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
     Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
     Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
     Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
     Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
     Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
     S megadá az ég.

.

Jaj, de friss rózsáim
     Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
     Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
     Téli búra vált;
Régi jó világom
     Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
     Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
     Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
     Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
     Nem irígyleném.

.

Hagyj el, óh Reménység!
     Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
     Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
     Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
     Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
     A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
     A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
     Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
     Isten véletek!

.

/Csokonai Vitéz Mihály, 1803/

.

.

.

A tavalyi december se hideg, se zúzos nem volt, így most, a farsangi időben idézem meg a következő hangulatos verset/dalt az albumból:

.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.03 0 0 6872

.

      Úgy szeretlek


Úgy szeretlek, mint egy verset
s e vers legyen dícséreted,
szemed színéből szeretnék szőni
e dícsérethez rímeket.

.
Mint drága, régi mesterek
tűnődését hűs verssorok,
úgy zárja ékszerként magába
e vers tűnődő mosolyod.
.
Szertehullnának szavaim,
de összefogja két kezed:
Te vagy a forma és a ritmus
s Te vagy a szín, a képzelet....

.
Mellettem állsz, s mégis, mintha
messze lennél: rád gondolok.
Formállak magamban, mint egy verset
s dúdollak, mint egy dallamot. 

.

/Zelk Zoltán, 1935/        

 

.

            „Virradóban”

.
Csendes vidék ez, villák, úri kertek,
bontatlan, sűrű erdő itt az éj.
Mint puha lepke, száll a hárs- s virágszag
s a fán huhog a bagolyszáju szél.

.
A keskeny járda is most éji ösvény,
bozótba torkoll. Kigyulladt szemü
macskák lopódznak rajta vatta-talppal,
kutatva régi, szép, vad életük.

.
S itt járok én is, mélyedbe merülve
varázslat, erdővé vált éjszaka!
nem levegőt, de csendet lélegezve,
a hárs-ízűt! Lassan megyek haza.

.
De mintha erdei tisztáson verne
tábort valami gondtalan csapat
s üvöltene: zene és ének szálldos
a nyári vendéglő fái alatt.

.
S a kapu előtt, a kőfalnak dőlve
egy rossz ruháju, pöttömnyi gyerek.
Hogyan került ide? A földből nőtt ki?
Nézem, nézem, tán négyéves lehet.

.
– Ne félj – köszöntöm, s kérdem: – mit csinálsz itt?
Hogy hívnak, kisfiam? Ki az apád?
Eltévedtél, vagy valakire vársz itt? –
– Vájok – felelte. – Kit? – A nagymamát!
.
– Hát hol van ő? Tán bent a vendéglőben?
Vacsorázik? Te mért nem mégy oda?
– Nem vacsojázik… – Akkor zenét hallgat?
– Dehogy.... mosogat bent, a nagymama…

.
– Úgy, mosogat.... És most éjfélre jár már…
– Hát meddig vársz rá? Mikor visz haza?
– Csak vijjadóban! – így, e szót felelte,
„Csak vijjadóban…” zengett még szava,

.
„Csak virradóban!” zúgott még fülemben
végig az úton, míg mentem haza.
„Csak virradóban!” üvöltik a fák is
s vélük a szél, az ég, az éjszaka!

.

/Zelk Zoltán, 1938/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2017.02.02 0 0 6871

            MEMENTÓ

.

                                „…Szaporodik fogamban
                                az idegen anyag,
                                mint szívemben a halál.”

.

Két fogorvos a családomban. Ketten,
akiket szerettem, akik befalazták
emléküket a csontjaimba. Tőlük
kaptam a szív nyugalmát, amikor
kigyúl az éles lámpa. Megtanítottak
idejekorán megválni a testtől.

.

Megváltak tőle ők is. Új fogorvos
hajol fölébem, folytatja a munkát.
Most hátradőlve hallgatom a fúrót,
hunyt szemmel, akár egy koncertteremben.
Én volnék ez a zsibbadt test? Mint aki ámul
saját halálán, hallgatok leesett állal.

.

Körben mindenhol arc nélküli szájak:
állkapcsok néma gipszöntvényei.
Hallgatnak ők is. Már függetlenedtek
a szájtól, aki járkál és beszél.
Szólnék helyettük, mégsem szólhatok.
Lélegzem. Tiszta orvosi szagok.

.

Később, amikor már beszélgetünk,
a szekrényben, épp a doktor mögött
meglátok egy valódi koponyát.
Vegyük ki! Nézem ámulva a barna,
üreges csontot, ajkat képzelek
a felső fogak fölé, nyelvet a szájba.

.

Ki volt vajon? Mit akart mondani?
Az állkapcsa hiányzik. Itt ízesült,
így mozgott fel-le, mutatja az orvos.
Milyen sérülékeny a száj. Milyen mulandó.
De milyen szép az ízület neve!
Felírja nekem, hogy el ne felejtsem:

.

Articulatio temporo-mandibularis.

.

/Szabó T. Anna, 2006;

a Villany című kötetéből/

.

.

A fenti idézet József Attilától való, egyik legszebb verséből...

.

.

A szavalat alá fető zene ebből a hangulatos darabból van:

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!