A Nyugat 1911. évi 2. számában jelent meg az Őszi sötétség című versciklus kilenc verse. Az alábbi a középső, Kaffka Margitnak ajánlva.
.
.
Az új szobrászhoz!
.
Hidd el: egy kovácsra már régen gondolok! Ki magános s egy országútnál tartja műhelyét, És patkolván a sziklás hegyvidék sok zömök állatát: Ha jő valaki, alázatos ő, de elméjében rátarti és ravasz S ha fáradt, lepihen és sárga almabort iszik...
.
Barátja alig van, csupán egy hórihorgas pék,... Két korcsmáros arra megyen, rájok sem hederít,... S ha borús az ég és villog a víz: pisztrángot fog a hegyi patakban... Rablókkal szigorú... S hová a hollók leűlnek, Kószál hajadonfővel az alkonyi mezőkön:
.
E kovácsnál, gondoltam, veretek egy hárfát, - Mert meg volt bennem a vágy, hogy muzsikát tanúljak, De ennek vége már - s ezért te készíts kérlek, Tréfás csoportokat inkább: bús kedvemhez ami illő... Teszem azt: kék kányák fecsegő népét fűzfa koronáján!
.
Mert szép a kidolgozott kőnek nagy tömege, hidd el... S terved: két tüzes ifjú, pallossal levegőben vívó: szép az! De ki lesütött szemmel jár, apró vizeket lel az erdőn: S ha megitatja vele lelkét, így alkothat kedves remeket!
.
Lásd, most egy méla dallam fuvolára jobban meghat,
Erősebb zenéknek hangos dallamánál... S fogadj szót: inkább képzeld el bús lánykám kedves kicsi arcát, S fekete haját is, mely gyűrűzik, mint forró füst karikái, S kedves kezeit képzeld el s készítsd el aranyból!
Más költőket is foglalkoztatott a barokk kor szvitjeinek témája. Az alábbi vers szerzője ebben a költeményében sem tagadta meg önmagát, a szerelem sűrű és izgalmas ábrázolását. Mások szemérmesebbek, de a téma örök.
Marsall László ide vágó versei az 1977-ben megjelent Szerelem alfapont című kötetében dominálnak. Néhány más verse innen.
.
.
Vén kastélyban
nyaki „Allemande” és „Gigue”
.
Szoba ötablakos fehér, lámpátlan sötétségben, két méter vastag lepedő, íves drapériás – nyáron is kiveri a dér – hadargóknak magánlakás, kastélyossága puszta tézis, nem csoszog papucsos halkan, ha nem a falban Joannes Simor Episcopus Jaurinenésis. Fertőtó-fútt északi szél, szúnyog-hadnyi szúnyog-beszély, moll hangok dúr csípések, térd alatt áll alatt duncos piros képződmények, huzat, ajtó-döndülések. Érkezésben csőstül vendég, Niederlander-Osztrák-Magyar, lub-lub-rúgás pulyka-taraj, sokas kölyök-visítás, minden pulya emigráns, villanykörte-csavaró, zokog a tört zsebrádió. Kápolnára táruló ablakfőből látható, Jézus elé térgyelő, korántsem előkelő föstményből kilóduló bűnbánatos Magdolna mezitláb a folyosón a mosdóba beoson, tépi gönceit. . Kisdolgomat ahelyt végzem lámpátlan sötétségben, dús ajak rés tárulkozó, orgonahang fuvolaszó káromkodás döngő bőrönd, pamlagomon macska őrjöng „Wo bin ich?!” – ajtó mögött kölyök vonít. Tömör falban Episzkópusz pókot legyez legyet pókász – kápolnába leskelek, hókusz-pókusz, hogy Magdolna zuhanyzóból megtérten Jézus előtt a föstményen újonnan ott is újfenn térden, wienerwalzeres eset emeletről aláesett, – kövön csúsz a kertbe ki hasba rúgott poliészter sebedli.
.
/Marsall László/
.
.
.
Zene a dobhártya mögött
. gyönyörűm gyönyörűségem és gyönyörűségem és gyönyörűm és gyönyörűségem és újra gyönyörűm gyönyörűségem és még gyönyörűbbem és leggyönyörűbbem és gyönyörűbb gyönyörűségem süketülésig berekedésig gyönyörűségem leggyönyörűbb gyönyörűségem és újra csak gyönyörűm és leggyönyörűbbem és leggyönyörűbb gyönyörűségem és ne legyen más a szó szótár és szavak pusztuljanak ne legyen más szó ha nem vagy velem elég nekem ez a röhejig berekedésig orrvérzésig gyönyörűm lankadásig elfáradásig leggyönyörűbbem álomtalan alvásig gyönyörűségem és ne légy velem halj meg holnapig holnaputánig ne légy velem hogy légy csak gyönyörűm és gyönyörűségem és leggyönyörűbbem és gyönyörűségem hogy legyen a hiányod is távolléted is gyönyörűségem vágyam ellenére is hogy te meg én hogy lennék veled arcom arcodon gyönyörűm hogy vágyam ellenére melled mellemen leggyönyörűbbem ágyékom ágyékodon gyönyörűségem óhajom ellenére is holnapdélelőttig tegnaputánig csak ez a szünetlen gyönyörű gyönyörűm csak ez az egyetlen leggyönyörűbb gyönyörűm torok- és fül- és ágyék-robbanásig kopásig csönddé- omlásig csak ez a lágydübörgésű-Te gyönyörűségem és vesszen és rohadjon el minden más szó amit kimondtam: „süketülés berekedés lankadás elfáradás álomtalan alvás” és „távolléted és óhajom” és az is hogy: „rohadjon el” és a „minden más” és ez a szavakkal szavak közt csetlés-botlás és minden ami nem: gyönyörűm gyönyörűségem és gyönyörűségem és gyönyörűm és újra gyönyörűm gyönyörűségem és még gyönyörűbbem és leggyönyörűbbem és gyönyörűségességem és újra csak gyönyörűm és leggyönyörűbbem és leggyönyörűbb gyönyörűségem
.
/Marsall László, a Szerelem alfapont című kötetéből/
Ahogy más költők, Balla Zsófia is írt zenei műfajokra hajazó verseket, gondoljunk csak pl. a témában már idézett Weöres Sándor tizenkét vagy éppen a nicaraguai Ruben Dario szürke szimfóniájára. Az első hivatkozás nagyon összetett, megidézem az egészet.
.
Az előző vers (Gigue) az alábbi sorozat utolsó tétele. A többi:
.
.
Kis szvit
. Allemande
. A röntgen árnyakat keresve itt e kép, hol színes ábra ír, salak s a fű benő. Így kívüled-belül a lánc, a sejthalom. S eszedbe jut: egy fél barom hever – tekenő – az udvaron, a művész ezt fotózta le. Ne émelyegj, a kockakő betonja összefogta. „A bensőség világa” – nem ilyet remélsz? A röntgenképeden vigyázz a színre, foltra.
. Courante
. A hólyagzó idő s a gyopárideák, a szövetillatú ősz eleji fák, a hártyás hold-kerék, a lélegző csalán s egy súlyos falevél árnyékában ülsz.
. Sarabande
. Könnyet fakasztó a filmvég, beúszik a dallam, vonóskar, a gerlék, a kellék. A főhős s a párja mind messzebbre tűnik. A székek recsegve csapódnak, topognak a nézők, szelíden kimennek a nyájjal. Az utcán körüljár dicsőült tekintet, s a zsúfolt buszokba bemászik ezernyi herceg, a hérosz, szerelmes király.
.
/Balla Zsófia Kolozsvári táncaiból/
.
.
.
A költő ugyanott ajánlotta legnagyobb zeneszerzőnknek a következő versét:
.
.
Fonat . In memoriam Bartók Béla I
. Mikor a sírás nem jut el Mikor a nevetés nem jut el az arcig, ott torzul el a szájig ott bugyborog a szem mögött s a száj alatt, a mellkasodban, nem lehet, nem szabad; de csak bent hallgatod, rohanva keringenél nem mered, nem mersz az utcák tömkelegében. fékevesztett vágtában rohanni Érzed: befejezettség, át a parkon már megfordíthatatlan valaki felé, hogy átöleld; az, mi falként magába fog. kitárulkoznál, hogy lássanak, rád borított tüzes harangban a szétvető fölismerésből nem törött hangszer vagy, fölfoghassanak, átadd csak kreatúra rettegés magadban, ezt az eszeveszett gyönyörűséget, átjárnak a bizonyosság-termeszek, a térérzékek fölfokozását, s érzed: faporrá szétesel! mindent-vevő evidenciát! Sikoltozva gyúrnád vissza Mikor pezsegve oldod föl nem-tapasztalt a véget, még egyszer az életet! teljességbe hullva, a halált.
. II
. Hullik a lét, hullik a szó: dobpuha sorsban a párka felfon s a másik eloldja; a haza hóba zárva.
. A zár fölpattan, baba üvegszeme; hangok közül a csendek golyószóróból hullanak, s egy bozótosba vesznek.
. Országot egy tekintetért! Húrbozótban telel a Hang – elindul élő hómezőn: vele önmagad vagy nemcsak egymagad.
. A forgást, a pörgést, hej, ünnepelem a táncot, a körtánc, a villám közt szétgomolyog a dörgés. Míg betelik az idő korsója, eleped a piros szélrózsa: Fuvolamuzsika csepereg a kerten, suhan a vizeken fecskekönnyű permet, szitakötő dönög, tekereg a patak, sipítozó vízen ugranak a halak.
. Viharfuttatással győz a nyár, a rózsa. Hej, mindenki járjon most, szökjön a körbe, másikkal forduljon, ha szomorú is, ordítson. Betonút a kocsikerék elé szalad, fa levele táncol, ha gyökere szakad – fakeretes égi ablakba meztelenül kél a csillag ma!
. A forgást, a pörgést, hej, ünnepelem a táncot, a körtánc, a villám közt szétgomolyog a dörgés.
Ismét Budapesten lép fel Jörg Widmann, a kiváló német klarinétos, zeneszerző.
Június 1-jén a BMC-ben a Budapesti Fesztivál Zenekarral kortárs művekkel és saját szerzeményekkel is szerepel.
Utóbbiakból az egyiket az alábbi Baudelaire-versre írta:
.
.
Les Plaintes d'un Icare
.
Les amants des prostituées Sont heureux, dispos et repus; Quant à moi, mes bras sont rompus Pour avoir étreint des nuées.
.
C'est grâce aux astres nonpareils, Qui tout au fond du ciel flamboient, Que mes yeux consumés ne voient Que des souvenirs de soleils.
.
En vain j'ai voulu de l'espace Trouver la fin et le milieu; Sous je ne sais quel oeil de feu Je sens mon aile qui se casse;
.
Et brûlé par l'amour du beau, Je n'aurai pas l'honneur sublime De donner mon nom à l'abîme Qui me servira de tombeau.
.
/A romlás virágaiból, 1857/
.
.
Widmann tíz vonóshangszerre írt darabja jövő évben lesz húsz éves, címe: Ikaruszi panasz (Ikarische Klage). A szerző zet írta művéről: "A műben, amelyben Ikarusz mitikus alakját kívántam zeneileg értelmezni, a levegő mint elem van a középpontban. Baudelaire csodálatos verséből nem derül ki pontosan, hogy Ikarusz cselekedete mely időpontban történik: egy jövőbe látó lelkiállapotról szól-e, vagy már mindennek vége van. A versben egyfajta időtlenség érződik, és éppen ezt akartam a zenémmel kifejezni."
.
.
.
Egy Ikárusz panaszai
.
Boldogan él, vígan, betelten, ki durva rimákat szeret, de az én karom eltörött, mivel én felhőket öleltem.
.
A ritka csillagok bűne, melyek egem mélyén ragyognak, hogy fáradt szemeim napoknak emlékével vannak tele.
. Hiába vágytam én a térnek elejét s végét lelni meg: valami szörnyű tűzszemek melegétől szárnyaim égnek.
. A Szép szerelme éget el, s nem lesz meg annyi bús jutalmam, hogy a tengernek nevem adjam, amelybe majd zuhanni kell.
.
/Babits Mihály fordítása/
.
.
A mostani Heti Válaszban a felvezető cikk címe félrevezető: "A világ legboldogabb embere", de Jörg Widmann egy korábbi interjúban csak azt mondta az aktív előadói és zeneszerzői tevékenységének terhelésével kapcsolatban: "Néha ... olyan keveset alszom, hogy bele is betegszem. Gyakran kérdezem magamtól, miért is csinálod? De amikor megérkezem valahová, és eljátszom Mozart klarinétversenyének első taktusait, én vagyok a legboldogabb ember a világon" .
.
.
Ikarusz személye különben nem csak őt foglalkoztatta a zenében: pl. Igor Markevitch (1912-1983) húsz éves korában írta az Ikarusz repülése című darabját, két zongorára és három ütősre. Jóval későbbi a most 75 éves brit Brian Ferneyhough: Ikarusz lezuhanása vagy bukása (La Chute d'Icare ; 1988) című műve, amelyben viszont klarinétszóló is van. A felvétel magyar vonatkozású a karmester személyében. .
. A ház a tiéd ha csakugyan kószálsz benne megpróbálom a szőnyegen kitapintani lépteid s a lábnyom fölött bokádat.
. Suhanás? Kopogás? Menetelés? Milyen szó illik jöveteledre? Honnan fogom tudni hogy örökbe vetted birtokod ha egyszer a vendégváró serlegből egy cseppnyi bor sem párolog el mint egykoron hittük? Kérlek a küszöböt lépd át hiszen emelkedni számodra nem lehet nehéz.
. De mi történik ha a lépés nem jár hangerővel? S ha nem is létezik mint magánvaló? Ha foszlánya csupán a jövetelnek mely átkerült egy más dimenzióba?
. Találgatok hallom az eső elvont neszét az ablakon s hogy itt járt arról másnap az üveg foltokban tudósít. Hanem a létezés ilyen alpári szintje nem kell.
. Ne érzékeljelek de birtokolj. Nem figyelem a villanásokat a váratlanul meglelt dolgok puhább felületét a bútorreccsenést. . A jelek járulékosak. Töltsd ki a házat legyen bár léptek és csont helyén valami ismeretlen s mindeddig gyakorlatlan formában megnyilvánuló erő töltsd ki a házat teljesen a lépteim fölött is
. csak a küszöbre vigyázz nehogy felolvaszd sárgaréz számomra teljes országhatár neked csak parányi jelzés egy darab a térből amelyet végleg befogadtál. Óarany késhegyvillanás lehetne világítótorony is forog bemélyed recseg trombitál lábhoz tett harsona feltámadás ígérete magas frekvenciájú hangok töltik be a házat
. a ház a tiéd kószálj benne ahogy tetszik boltozódik a kő épül tovább
.
/Gergely Ágnes, 1989;
a Királyok földje című kötetéből/
.
.
.
The House
.
The house is yours to wander in as you please — Your breakfasts will be kept ready for you until
.
you choose to arise! This is the front room where we stood penniless by the hogshead of crockery.
.
This is the kitchen — We have a new hotwater heater and a new gas-stove to please you
.
And the front stairs have been freshly painted — white risers and the treads mahogany.
.
Come upstairs to the bedroom — Your bed awaits you —
the chiffonier waits —
.
the whole house is waiting — for you to walk in it at your pleasure —
It is yours.
.
/William Carlos Williams/
.
.
.
A ház
.
A ház a tiéd kószálj benne ahogy tetszik – a reggelid mindig el lesz téve amíg úgy nem
.
döntesz hogy felkelsz.
Ez az utcai szoba ahol egy vas nélkül álltunk a hordónyi cserépedénnyel.
.
Ez itt a konyha –
új vízmelegítő van és új gáztűzhely remélem tetszik.
.
És a bejárati lépcső frissen van festve – a homloklap fehér és a burkolat mahagóni.
.
Gyere föl a hálószobába – az ágyad várakozik – a fiókosszekrény vár –
.
az egész ház terád vár – csak hogy összejárd ahogy jólesik – a tiéd.
A költő halálának 25. év fordulóján (május 27-én) másoltam be ezt a verset. Közel 12 éve.
Megismétlem, mert ma már ez is tördelés nélkül jelenik meg e témában.
.
.
Két szonett
. .
I
. Csak fussatok hát, mint veszett ebek, vonítsatok, ha gyilkos éjszaka körülkerít a farkasok hada, hogy fölkoncolja hitvány testetek.
. Hát sírjatok csak csípős könnyeket, a végítélet nektek: harsona örök pokolra ébresztő szava, – az ördög fújja, lelketek felett!
. Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni, és eltaszítva tudni: el nem éri a bűvös szférát az, ki kárhozott.
. És bár lehettél volna, mint az angyal, időtlen malmot nyomni lesz sorod, mert földre buktál zúzott, sáros arccal. .
II
. De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél! S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg a csábító, – te megcsalt, árva testvér!
. Kitárt karokkal várunk, sok keresztény, a nagy hajóra, melyet egy cél kerget, és egy szél hajt: a végtelen Lehellet, ki lángra gyujt, fülünkbe zúgva zengvén:
. Ne sírjatok, kiket kivert az élet, ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek, de tartsatok ki, átölelve tartva
. a koldusabbat, azt, ki összetépte az életét, – mert ez segít a partra, és ez tanít a drága szóra: béke.
Itt van május elseje, éljen május elseje! Igazi tavaszi idő, meleg szél DK-ről, és éppen Bach Goldberg-variációinak idén januárban negjelent (leg)újabb lenyomatát dicsérték egekig a Bartók Rádió kritikus fülű elemzői (Mácsai János, Belinszky Anna és a hangmérnök Ujházy László). Többnyire igazuk van, a lemez különleges, igazi felszabadult fantáziálás, habár kötött az anyag, és persze zongorán szólal meg a harminc változat némelyike. A szabad spotify-on meghallgatható a 25 éves Dél-koreai Ji-Yong Kim albuma! Az életrajzban aztán szó van sok egyéb érdekességről is.
Nekem egyébként az eredeti változatok, tehát csembalón előadva jobban tetszenek, emiatt elővettem Gustav Leonhardt fél évszázados felvételét, hallgatom és közben bemásolok egy verset, amelyben a közel hetvenöt éve született Petri Györggyel beszélget a költő a szabadságról, megemlítve közben e variációkat is az annak idején meghatározó másik megszólaltatójával együtt.
.
.
Valami beszélgetésféle
P. Gy. költővel, nélküle
Kedves barátom,
hány éve már, hogy nem írsz verset? Három? Már három? Hiányzanak nekem, minek tagadjam, azok a remek beszámolók a haldoklásodról. Mit mondjak? Tankönyvem lett az „Amíg lehet”. De mégis örülök, hogy már szabadultál. Méltatlan lett volna hozzád túl sokáig lógni a kilincsen tétovázva. Mostanában megint foglalkoztat a szabadság, mint egy falból kiálló hegyes szög. Te is mennyi illúziót tápláltál róla, még a régi rendszerben, és főként a társadalmi szabadságról – mifelénk mindig ez volt a sláger. Ámbár ez örökzöld. De engem most inkább egzisztenciális értelemben foglalkoztat; tudod, valami mindig foglalkoztatja az agyat, kényszeresen, ahogy a nyúlnak is mindig rágnia kell. Az ugrifüles, még az se szabad. Illetve szabad rágnia. Nekem is, neked is szabad volt írnod. De szabad igazán nem lehet soha senki. Mindig csak tól-ig, ugyebár. Nem hiszem, hogy te szomorkodtál volna ezen abban az időben, amikor még a CÉH alkalmazásában bohém robotos voltál. Nem élmunkás, az távol állt tőled, inkább amolyan megbízhatatlanul megbízható, bár ami a megbízót illeti, ő sose nyilatkozott (sose nyilatkozik). Tudtad te anélkül is, hogy két részegség közt verset kell írnod. Nem voltál szabotőr. De bohém igen. Szabados, ha ugyan nem egyik álcája az is a robotosnak. Talán nem, vagy nem csak. Van öntörvény is. Nemrég olvastam, mit kínlódott a saját szabályain kívül semmilyen szabályt nem respektáló legendás különc, a folyton tökéletességre törekvő Glenn Gould a karjával, az ujjaival, a vállával, a mellkasával, a hátával, a szívével, a gyomrával, a bokájával, a fülével, a kötőhártya-gyulladásával, aranyerével, torokfájásával, merevedésével. Megfázások, fertőzések, magas vérnyomás, zsibbadások, szorongások, álmatlanság, csontbütyöknyúlvány-gyulladás a könyökben – és mindez csakis a zongora miatt (a zongora mint élet miatt), azért, hogy olyan szédületesen zongorázzon, mert nyilván nem lehet büntetlenül olyan szédületesen zongorázni, ahogy ő zongorázott. És két nappal az ötvenedik születésnapja után agyvérzést kapott és meghalt. Vannak, akik erre azt mondják: szegény. De azok nem mi vagyunk; te se, én se. Nem percben méretik egy teljes élet. És nem is húsban. Képzeld csak el, tojásrántottán élt és telefonokon. De micsoda élmunkás volt, barátom! Micsoda robotos! Mi viszont, mi istenítjük azt, ami ellen a többség, ha beleakad, küzd kétségbeesetten, s ha az okát kérdik, kertel, hazudozik, mintha dugdosná szem elől a szennyest. Miért nem valljuk be, hogy a szabadság nem cél, csak eszköz arra, hogy ki-ki megteremtse a saját tökéletes karám-paradicsomát? És abban a karám-paradicsomban, vagy amit sikerül helyette összerakni, eljátssza a maga Goldberg variációit, és aztán vegye a kalapját. Mit gondolsz? Ha élnél, most lennél hatvan. Szép kor lenne. Bár hogy milyen lenne benne neked, az nem kérdés. Szerintem jó, hogy már túl vagy és nem innen.
.
/Kántor Péter, 2003. december/ .
.
.
S ha már szabadság, robotolás és május elseje, eszembe jutott megint az alábbi vers, amit éppen a felszabadulás utáni első, mégszabad május elsején írt a költő. Alapvetés, jó lenne betartani!
.
.
Szabadság
.
Tudd meg: szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg: Az aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója.
. Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez.
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.
.
Tudd meg: Szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki Vagy forró, vagy hideg , de sose langyos, Tüzet fölöslegesen nem harangoz, Van mindene, ha nincs is semmije, Mert nem szorul rá, soha senkire. Nem áll szemébe húzott vaskalappal, Mindig kevélyen szembenéz a Nappal, Vállalja azt, amit jó társa vállal És győzi szívvel, győzi vállal. Helyét megállja mindig, mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle... Szabad akar maradni mindörökre.
. Szabadság! Ezt a megszentelt nevet Könnyelműn, ingyen ajkadra ne vedd! Tudd meg: szabad csak az, aki Oly áhítattal mondja ki Mint istenének szent nevét a jó pap. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap. Ínség veszély, kín meg nem tántorít És lelki béklyó többé nem szorít. Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sosem rab, ki lélekben szabad. Az akkor is ha koldus, nincstelen, Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak, s élni mernek érte.
. De nem azért dúlt érte harc, Hogy azt csináld, amit akarsz S mindazt, miért más robotolt, Magad javára letarold, Mert szabadabb szeretnél lenni másnál. A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árud. Milliók kincse az, Mint a reménység, napsugár, tavasz, Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva Ráönti illatát a szomjazó világra, Hogy abból jótestvéri jusson Minden szegénynek ugyanannyi jusson. Míg több jut egynek, másnak kevesebb, Nincs még szabadság, éget még a seb. Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, Te sem vagy még szabad, te is csak Gyáva rab vagy.
.
/Heltai Jenő/
.
.
És ahogy egy-egy kiváló zenét is érdemes többször, akár rendszeresen meghallgatni, az előbbi vers is előkerülhet évente legalább egyszer!
Nég 1976-ban írta egy kiállítás kapcsán Csoóri Sándor az alábbiakat:
"Akadhatnak olyanok, akik a...Cantata profana domborművet a híres bartóki mű illusztrációjának hiszik. Erőszakkal nem óhajtok meggyőzni senkit az ellenkezőjéről, de az árnyaltabb gondolkodás érdekében kétszeresen is aláhúzom, hogy fontosabb ebben a drámai faragású műben az életrajzi elem, mint egy másik mű látványos értelmezése. Apa és Fiú mítosz-erejű elszakadása avatja személyessé. A visszafordíthatatlan törvény, hogy a Fiúnak, ha belőle sarjadt is, mássá kell válnia. Szervátiusz Tibornak mássá, mint Szervátiusz Jenőnek. Mert becsület, szeretet lehet, de a visszatérés a szülők világába lehetetlen."
2018. április 25-én 88. életévében elhunyt Szervátiusz Tibor. Számtalan maradandó szobra közül a Kecskeméti Kodály Intézet melletti páros szobra Kodályt és Bartókot örökítette meg, és ennek címe is utal édesapja, Szervátiusz Jenő soproni óriási alkotásának témájára (Cantata profana) az Erdészeti Egyetem aulájában, illetve a Csak tiszta forrásból mottóra. Versismétlés...
.
.
Akár a szarvasok
(Szervátiusz Jenő: Cantata Profana)
Zörgőre jár, fiúk: vége a vadonnak!
Atyánk nagy íjának nyilas félholdja kel, ropog ellenünk, mint rőt láng a berekben.
Szemben a vénséges vén Ezüst Öreggel megállunk, mikéntha csillagra meredten:
kilencen, akár a szarvasok, kilencen.
Magunkra riadva, patánkra maradva, énekijesztő lett beszédünk is, zagyva.
Házunkból kimartan, hazánkból kiverten, agancsunk boronál csak a kék hidegben.
Ahogy fogynak a zenés versek vagy a versekre írt zenék stb., úgy fogy az energiám is, no meg itt a tavasz. A magyarországi Holokauszt Emléknapja idén is elmúlt (április 16.), de csak most foglalkozom vele: Pilinszky János 1962-ben írta Sötét mennyország című gyászmiséjét, oratóriumát Szervánszkynak, (a címe aztán KZ-oratórium lett), és ezt Szervánszky Endre - Requiem címen - meg is zenésítette. A vers később a Requiem című Pilinszky-kötetben jelent meg.
A szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra készített művet 1964. március 4-én mutatta be a Magyar Rádió. A zenét nem tudom megidézni, de az ihlető vers az alábbi linken elolvasható.
A bemutató kapcsán ezt mondták az alkotók:
"Ami20—30 évvel ezelőtt történt Európa szívében, talán a legnagyobb merénylet voltazemberi humanitás ellen. Nekünk utódoknak közösenésegyenkéntiskötelességünkazáldozatok kiengesztelése. Ennekaminimumnak kívántunk eleget tenni. Munkánk lényegétígyközelíthetjükmegleginkább. A szerzőkenyilatkozatánál jobbanmi semjellemezhetnénk azúj műtartalmát. Pilinszky János 1964-ben meg-jelent, Requiemcímű verseskötetének „Sötét mennyország"c.befejező darabját tavaly írta Szervánszky Endrének;akomponistanemsokkal későbbmár elis'készültapartitúrával. —Amodem oratóriumokban engem mindigazbántott — mondotta Szervánszky—.hogyacselekményés amondanivaló többnyire elsikkadafolyton-hangzó zene mellett. Közös oélunk volt. hogyazoratórium mondanivalója csorbítatlanulérvényre jusson, hogyazenenefedjeel azérzelmet.Nekísérő zene legyen, hanemadrámai csúcspontoknálafelgyülemlettérzelmi tartalmat kétarcúan foglalja össze: egyrészta márelmondottakat, másrészt előreishatolvaaszövegben. A megoldásbanezannyit jelent, hogyazeredeti szöveg teljes egészében elhangzik,azene pedig meghatározott forrpontokon,azegyes szakaszok végénlép beadekvát ritmussalés tartalommal.Anagyzenekartésvegyeskart foglalkoztató oratórium9tételes,azeredeti elképzelés szerint színpadon (kosztümökben) játszódik. A szövegnek egyszerre három szintjevan:történés, játékés megemlékezés.Ahárom szereplő (Kisfiú,R. M.fiatal lánvés öregasszony) konfliktusanemközvetlenül egymás között zajlik, hanem— az írószavaival—„valamiféle lírai drámaisággal, tapasztalataik drámáját bontjákki ahallgatóság előtt. Olyanez. mint valami hosszú költemény, aminek egymást keresztezőés megtaláló képei, érzelmi szálai, felkiáltásai szerepekre bontva testet öltöttek. Színhely:akoncertdobogó, aholamegemlékezés »játéka« folyik,és anémet koncentrációs táborok világa, aholadráma lezajlott. Talánarequiemek kettős világáhozhasonlítható, ahol egyenlő érvényűamegemlékezés tényeés a megemlékezés tárgya."
Az idén 83 éves Bertók László szeretett verssorozatokat írni. Pl. Magyar epigrammák címmel negyven tömör és találó kétsorost tett közzé az ötven év verstermését bemutató, 2004-ben megjelent, Platon benéz az ablakon című gyűjteményes kötetének új versei között. Ismert a Három az ötödiken című szonettgyűjteménye is (1995-ből).
.
. Nagyzenekar
. Sokkol a hírközlés, dől ránk baj, terror, ijesztés, mintha a nagyzenekar jönne az ördög előtt.
.
.
.
…zenekar. Munka? Zenekar
. Mi lesz, ha dolgozni kell. Itt akkor most javítsanak ki egy leselkedő férfit. Ott agyagtéglából fű nő. Azt mutatja, hogyan foglalj helyet a valóságban. Írni, az sziget?,
. a sziget egy csúcs? Szerző felesége szerint egy életmű sodra visszaemelhető az elhagyott mondatsorba. Ha pedig valóban dolgozni kell, használd ablaknak a kezem. Mert van egy magasabb…
. Munka? Gyere, változtass meg. Írd te a következő sort. Mert van egy magasabb… És akkor ez egy óriási zenekar. Munka? Zenekar. Azon a szigeten, a csúcs?, mint zenéből a hangszer,
. feltárul a zenekari árok, kék, kék annyira kék, hogy beleőrül a szárny, míg a dalnokok a közös szólamnak adják a hangjukat. Nem lehet annyira írni, hogy közben megmaradjon
. a kezem. Igen, a sziget. Most már ilyen leszek, most már csak olyan nőt akarok megcsókolni, sziget, aki férfi is tud lenni, aki hajlandó meghalni bennem, sőt kizárólag erre kíváncsi. . Idő is csak úgy van, hogy egy nap megpillantom a füvet, és azt mondom neki, te zöld fű. Hallik-e magasabb valóság emelt sziklánál. Zöld fű, zöld fű. Kékbe zenélnek a férgek.
Ropog a tűz, messze süt a vidékre, Pirosan száll füstje fel a nagy égre; Körülállja egynehány fa, Tovanyúlik rémes árnya; S körül űli a tanyáknak Szép legénye, szép leánya.
.
„Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni! Nem is illik összebúva susogni. Ki először piros csőt lel, Lakodalma lesz az ősszel. - Tegyetek rá! hadd lobogjon: Te gyerek, gondolj a tűzzel.
.
- Dalos Eszti szép leány volt, de árva. Fiatal még a mezei munkára; Sanyarú volt beleszokni: Napon égni, pirosodni, - Hüvös éj lesz, fogas a szél! - Derekának hajladozni.
.
Deli karcsú derekában a salló, Puha lábán nem teve kárt a talló; Mint a búza, piros, teljes, Kerek arca, maga mellyes, - Teli a hold, most buvik fel - Az egész lyány ugyan helyes.
.
Tuba Ferkó juhot őriz a tájon: Juha mételyt legel a rossz lapályon, Maga oly bús... mi nem éri? Furulyája mindig sí-ri, - Aha! rókát hajt a Bodré - Dalos Esztert úgy kiséri.
.
Dalos Eszti - a mezőre kiment ő, Aratókkal puha fűvön pihent ő; De ha álom ért reájok, Odahagyta kis tanyájok’ - Töri a vadkan az „irtást” - Ne tegyétek, ti leányok!
.
Szederinda gyolcs ruháját szakasztja, Tövis, talló piros vérit fakasztja; Hova jár, mint kósza lélek, Ha alusznak más cselédek?... - Soha, mennyi csillag hull ma! - Ti, leányok, ne tegyétek.
.
Tuba Ferkó a legelőt megúnta, Tovahajtott, furulyáját se fútta; Dalos Eszter nem kiséri, Maga halvány, dala sí-rí: - Nagy a harmat, esik egyre - Csak az isten tudja, mér’ rí.
.
Szomorún jár, tébolyog a mezőben, Nem is áll jól semmi dolog kezében; Éje hosszú, napja bágyadt, Szive sóhajt - csak egy vágyat: - De suhogjon az a munka! - Te, halál, vess puha ágyat.
.
Ködös őszre vált az idő azonban, Törik is már a tengerit Adonyban; Dalos Eszter csak nem jött ki: Temetőbe költözött ki; - Az a Lombár nagy harangja! - Ne gyalázza érte senki.
.
Tuba Ferkó hazakerűlt sokára, Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára; Ki-kimén a temetőbe Rossz időbe’, jó időbe’: - Kuvikol már, az ebanyja! - „Itt nyugosznak, fagyos földbe.”
.
Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon, Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon, Muzsikát hall nagy-fenn, messze, Dalos Eszti hangja közte, - Ne aludj, hé! vele álmodsz - Azt danolja: „gyere! jöszte!”
.
Nosza Ferkó, felszalad a boglyára, Azután vidorabb lesz, majd sebesebb Kapaszkodnék, de nem éri, Feje szédűl: mi nem éri?... - Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni."
.
Lohad a tűz; a legények subába - Összebúnak a leányok csuhába; Magasan a levegőben Repül egy nagy lepedő fenn: Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.
.
/Arany János, 1877. július 15./
.
.
Muzsikát hall nagy-fenn, messze: Mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami nagy, kiterült ponyván repülnek tova. /Arany János jegyzete/
Közben további két verset találtam Debussyvel kapcsolatban:
.
.
Debussy: Clair de lune
.
Az a hegedű meg a zongora!
Visszaadta nekem az elnémult,
arany-farktollas nyarat.
A vonóról a húrt is foszlányokra
tépve
száll föl a Clair de lune nő-arca.
Miért nem figyeltem eddig is
ennek a hegedűnek meg
zongorának
a holdfényére? Tudom, már sose
gyógyulok meg, de legalább fölismerem
az erdőket és tavakat:
a tájat,
ami már csak ebben a hold-arcban
sugárzik.
Míg az a hegedű meg
a zongora itt beszél,
mi választja el szívemet
szívedtől?
Hosszú,
hosszú
ez a hegedű-nyár,
hosszú,
hosszú
a sírás a fiatal hegedűs egész testében.
A hold-remegtette, idő-áztatta dallamon
egy tekintet közeledik felém.
Milyen régen
nem sütött, milyen régen nem nyílt
rám a nyár repce-szempillája!
Hegedű,
hegedű, itt ülök
és frissen-bimbózó vadribizke-bokrok
nőnek ki talpamból.
Az a tekintet még közelebb ér
a hegedű meg a zongora ünnepe
egyre jobban kinyílik.
Zuhanok bele azokba
a szemekbe!
A világ összes hegedűi
se ránthatnak mélyebbre
a te szakadékos szívednél.
.
/Tornai József, az1998-ban megjelent,
Mezítláb, énekelve című kötetéből/
.
.
.
CLAUDE ACHILLE DEBUSSY
.
Pasztell képek, új hangszínek
Jellemzői Debussynek.
Ötfokúság, modális sor járja,
Gyakori az egészhangú skála.
.
Kissé disszonanciás a
Foltszerű hangzásvilága.
Első siker Egy faun délutánja
Szimfonikus költemény. Utána
.
Pelléas és Mélisande opera
S zenekari művek sora:
Noktürnök, Ibéria, A tenger,
A Perlűdök szól két kötettel
.
Zongorán s a Holdfény, Gyermekkuckó.
Francia nagymester, ez nem túlzó –
Mutatja vonósnégyes, szonáta,
Dalok s A kis néger kottája.
.
/Mózner Miklós, 2015/
.
.
Az utolsó darabhoz: a kis néger valójában a Golliwog nevet viselte, és az ő játékáról szól a Gyermekkuckó hatodik, záró tétele, a Golliwog's Cakewalk, azaz Golliwog játéka.
A Kodályhoz kapcsolódó sok és többnyire e témában is olvasható vershez újabbak:
.
.
Kodály
.
A nyelv alatti idegállapot már öreg könyveinkkel feleselget. Azt is mondták, hogy tévedő vagyok, hogy én hozom a törökveszedelmet. Vonókat vontató nagy fogatok nyomában égig zengő hangok keltek. Mióta hallom ezt a dallamot, mely kezdet óta kíséri a nyelvet! Mert mindenen, mi lényünkkel rokon, a dombokon, e nagy dorombokon, a folyókon, mint pengő húrokon a négy égtáj szelei énekelnek. Amit még senki nem hallott, azon érkezik még ami belőlünk telhet, ami az örök hajnali napon önnön-magából táplálja a lelket.
.
/Lászlóffy Aladár, az 1998-ban megjelent,
Felhősödik a mondatokban című kötetéből/
..
.
.
(Kodály-fa)
. Hallgatom a Kodály-fa suhogását: se tölgyek, se nyírek, cserek, juharok, fenyők se – nem suhognak így, –
. És a Kodály-gyöngy pergést – szitában, rostán, szemek, nyíló nyakon gyöngy nem pereg így – , S a Kodály-liliom ívelését, – dór és jón és korinthoszi nem ívelhetett így, – S a Kodály-tulipán görnyedését, – botorkáló, venyigéken háló anyó nem görnyed így, –
. csak ezredévek minden fája, csak ezredévek minden gyöngye, csak ezredévek minden oszlopa, csak ezredévek minden tulipánja görnyed így.
A Nyolcadik már egybeömlik. Mindenfelől középre dől. S középről ismét szét, de szárnyon mindenfelé a tízezer sirály. Alulról megriasztva robajlik föl a szárnyeső. Verdes, csillámlik, zúg, sikong. Angyalcsoportok gyűlnek össze a stadion-bejáratokban az alvilágnak állva útját. Szájukból ezüstnyilak villannak át az űrön (alattuk gyűrt ember- fejek) és útközben elizzanak. Az allélúja fenyeget. S valaki döngeti vadul a Világegyetem palánkjait. Fehér karok lassan emelkednek homályló fény-fejek fölé, s a kifeszített kézujjak hegyén grafikont rajzol a végidő. A tölcsér mélyén mozdulatlanok. Mezítelen lábak körül a hangok rozsdatemetője. Hegybe szórva a szó, kiálló kard- vasak, a roncs idő, a csorba élek (fájdalmaimról nem beszélek).
Ma 100 éve halt meg Claude Debussy. E témában 66-szor fordul elő a neve, többnyire az általa (is) megzenésített versek kapcsán, de vannak róla írt költemények is. Némely vers többször is előfordul.
Oldódj, lomha világ! Ujjaimon folyók gyémánt habja csobog, homlokomon hazug holdak udvara reng, s csillagok alszanak zengő tengereim vizén.
Költő: forgok az ég díszei közt, lazán szőve-oldva a lágy ezüst éter ködét. Szikrázó halaim hűs szívemen szelíd titkuk vallva röpülnek át.
Tündér! tengereket alkotok én köréd, nyüzsgő zöld szigeted lombjai közt pihenj! síkos bőröd alatt lüktet a vér lilán, s kígyó villog a melleden.
Alszom s álmodom én. Semmi a lét. Lebegj, csillámló tünemény, foszforos álom, ingj! Füstként oszlom el, és messze sikoltanak faunok, trombita, hárfa, síp.
/Rónay György, 1942. március/
.
.
.
A medici.tvis megemlékezett az évfordulóról, sok zenével...
klasszIQs-nak is...a hallható vagy éppen rajzoló karmesteri pálcáról :)
.
A Teremtés
. Az emlékké vált Isten, mint egy halott családtag fölsejlik a szent este gyantás fenyőszagában, ahogy a gyertyalángban pislog a csillag fénye, elsüllyedt dallamára talál a pásztorének, mezők havas nyugalma lepi az üres utcát, s egyszerre mintha többen lennénk a megszokottnál, a magunknak terített hosszú családi asztalt körülállja megannyi tétlen maradt őrangyal, ahány rokon hiányzik, aztán lassanként ők is előtűnnek, és együtt mutatkoznak az ősök, szülők, testvérek eddig foghatatlan csatornán, s a fennen világító szellemkép a valóság, mi meg a készüléken kívüli virtuális világból nézzük ketten, hogy a mindenség játszik Joseph Haydn művében előadott teremtést, olyan zenét, amelyhez szerelmes érdekeltség irányít, s egy hatalmas láthatatlan tömegnek ereje vonz magához, az átható tekintet.
. Ám ez az Isten más már, mint kiben akkor hittem, mikor még úgy is hívő voltam, ahogy hitetlen, hiszen egyazon boldog kíváncsiság hatott át, ártatlan képzelettel vegyes bűnös rajongás, a templom szent lakója naponta imádságra harangozott, és féltem őt is, mint az apámat, apró, gyermeki gondok, törések, repedések tágultak naggyá, melyben kétségem feketéllett, első csalódásomat családi gyász okozta, hisz ha meghalnék én is, ugyanúgy a pokolra jutnék, mint nagyanyám az utolsó kenet nélkül, ahányszor föladták rá, mindannyiszor fölépült, üres ól barlangjában titkos szerzetesrendet alapítottam, buzgón vetettem a keresztet, s egyszer csak szemérmetlen dolgokat cselekedtem, vadszagú bürök alján játszottuk a szerelmest.
. Ha csipkebogyó érett, nem tüskebokor égett, nem szólt belőle senki, még tüskebujkáló sem, csak a gyóntatószékből, bár a papot se láttam, kaptam kis vétkeimre nagy penitenciákat, s próbára tettem Istent, ha van, orgonaszálból változtasson sötétpej paripát bizonyságul, s mert kárhozatról nyelvelt a tűzből felcsapó láng, lassan a Halál fordult bennem Mindenhatóvá, a hosszú, füstös csőből tekintett meredt szemmel a véletlennel játszó erőszak, nem az Isten, vagy ha ő is lett volna, régen lemondott rólam, vagy újabb próbák végett hagyta, hogy távolodjam, kitéve mindenféle hízelgő csábításnak, elképesztő világot tárt föl a csillagászat, melyet értelmen túli sötét anyag teremtett, az meg egy esteleges, árva sóhajt, az embert. . Mint ki a súlytalanság állapotába tévedt, éteri hullámhosszon lebegvén a zenében, szárnyaló áriák és akkordok magasában magam is az összhangzat hegedűsévé váltam, akit vakon vezényel a háttal álló karnagy, kísérem a teremtést tanúsító arkangyalt, fönséges nyomorék zeng Rafael szerepében, két csonka ujjal int a vállból nőtt kacska kézfej, de amitől viszolygok, őnéki mit se számít, inkább az örök talány felé vezérlő szándék, miközben Teremtőjét teremti a teremtmény, az elragadtatottság fönséges világnyelvén, vonók táncával, húrok elsikló sikolyával, az üstdob ütemére keltett harmóniában sípok résén örvénylő együttes lélegzettel, s a karmesteri pálca fölrajzolja az Istent, és látja a halandó, az alkotás igen jó, s már csak az ámulattal telített tiszta csend szól.
Lecteur, as-tu quelquefois respiré Avec ivresse et lente gourmandise Ce grain d'encens qui remplit une église, Ou d'un sachet le musc invétéré ? . Charme profond, magique, dont nous grise Dans le présent le passé restauré ! Ainsi l'amant sur un corps adoré Du souvenir cueille la fleur exquise. . De ses cheveux élastiques et lourds, Vivant sachet, encensoir de l'alcôve, Une senteur montait, sauvage et fauve, . Et des habits, mousseline ou velours, Tout imprégnés de sa jeunesse pure, Se dégageait un parfum de fourrure.
.
/Charles Baudelaire (1821-1867);
A Romlás Virágaiból,1857/
.
.
.
AZ ILLAT
.
Szíttál-e néha halkan terjedő tömjént, mely dómokon remegve száll át vagy régi zacskó ó levenduláját, szimattól ínyenc élvre gerjedő?
.
Mély, bűvös bájjal, részegítve jár át a mult, ha a jelenben éledő! Egy drága testen így a szerető emléknek gyüjti ritka bokrétáját.
.
Hajából, mely rugalmas és nehéz, eleven zacskó, ágy tömjénezője, szárnyas zamat tolonga, vad s merész.
.
S ruhái, selyme közt a drága szőrme, mit tiszta ifjusága itat át, kiválasztá a prémek illatát.
.
/Babits Mihály fordítása/
.
.
.
Az illat
.
Mondd, olvasóm, húzott-e mámorod Belélegezni részegen a tömjént, Ha betölti a templom égi csöndjét, Vagy egy zacskóból pézsmaillatot?
.
A mában és az újraalkotott Múltban bódítja mélyen el az elménk; A drága testről épp így gyűjtögetnénk A virág nyomát, a volt balzsamot.
Ruhája muszlin, ruhája selyem, ő maga meg a tiszta fiatalság, Melyből a szőrme nagy illata csap rád.
.
/Győri László fordítása/
.
.
A vers a Kísértet: Un Fantôme című négyrészes szonettcsokor második darabja.
A többi: A sötétség, A keret és Az arckép.
.
A fenti verset az 1961-ben született Gordon Kerry zenésítette meg 1985-ben az Obsessions (Lidércnyomás) 2. dalaként, énekhangra és zongorára.
Farkas Ferenchez kötődik Az arckép megzenésítése, 1993-ban, szintén zongorakíséretes énekhangra.
.
.
S ha már az ausztráliai Gordon Kerry is szóba került, megidézem egy másik Baudelaire-vers megzenésítését tőle (a vers angol fordítására). Az eredeti vers önmagában már szerepelt itt közel 10 éve, de azt is előkerestem, és kiegészítettem a még korábban beírt másik szép magyar változattal:
.
.
La musique
.
La musique souvent me prend comme une mer ! Vers ma pâle étoile, Sous un plafond de brume ou dans un vaste éther, Je mets à la voile
. La poitrine en avant et les poumons gonflés Comme de la toile, J'escalade le dos des flots amoncelés Que la nuit me voile ;
. Je sens vibrer en moi toutes les passions D'un vaisseau qui souffre ; Le bon vent, la tempęte et ses convulsions
. Sur l'immense gouffre Me bercent. D'autres fois, calme plat, grand miroir De mon désespoir !
.
/Charles Baudelaire/
A zene
A zene néha rám zúg, mint a tenger! Az ég felé, hahó! A ködbe, éjbe, míg a fergeteg ver, száll egy sebes hajó;
mellem feszül, tüdőm, mint a vitorla, nekidagad vadul, előttem a hullámok szilaj orma, s az éjszaka lehull;
érzem, hogy süllyedek, üvölt a víz; s a romlás kéje vár, a zivatar, az orkán szárnya visz,
bölcsőm az őrült tengerár. - Máskor meg síma tükrén ringatom álmatlan bánatom!
A franciás Rónay György 26 éves korában jelent meg a többször is kiadott Modern francia líra c. műfordításgyűjteménye, majd 1947-ben Új francia költők címmel egy újabb válogatása. Persze nem az előzőhöz képest voltak újak, sőt olyan is van, hogy ugyanazt a verset két változatban mindkettőbe beválogatta. A nála alig három évvel fiatalabb Pierre Emmanuel (valódi nevén: Noël Mathieu (1916-1984) viszont valóban új lehetett a magyar olvasóknak.
.
.
Bach János Sebestyén
.
1
.
A köznapi szavak vak börtönét kitárva
a lélek meztelen tagokkal tétovázik
a dúsan áradó dallamok szomjusága
s a szárnyas lendület száraz tajtékja kéklőn
eszmélő ittasult teljességgel telíti
s az öröklét remeg sóvárgó csöndje mélyén.
Didereg és zokog: csodálatos homály ez
mely majd a fekete nap láng hevén fölolvad
és smaragd éjszakát villódzik, némaság hol
az élet folytonos halálba éled újjá
s a tekintet feszült figyelme folyton égvén
a teljes végtelen azonosságba mélyed.
Így a szellem, e könny mely fönnakadva reszket
a hang ölén amíg beteljesül az Isten
a könnyek énekén áttűző tiszta csöndben:
akkor lehullhat a boldog könny és a szívben
kigyúl a ragyogó keserűség savától
mit eddig elvetett, a meztelen szabadság.
.
2
.
Hol megtörik a dal ott fönn a Dal lobog még
galambröptű merész pályán feszülve égnek
s oly csalhatatlanul lendülve mint a végzet
magasztos áldozat s hím fönség büszke íve
melyben a távolok tág titka és a férfi
méltóság záloga rejtőzik; ó dicső
orgona pazarul emelve-ontva légi
boltíveid ahol kín és kővé fagyó vér
s vassá dermedt jajok fölött az öröm ujjong.
Az éji ég e tárt s áttört templomhajója
példázza szabadon hömpölygő mély ürével
a csöndet építő lélek ős ösztönét
s isten lehelletén való megtisztulását.
Ó jakak és szemek megrendítő tele!
ha végre hasztalan gyönyör s kín mind lehámlik
a nagy vihar kopár szelébe vész az emlék
az érzékek szemét pecsétjével lezárja
az önmegtagadás, elnémul a világ
az ige mint a lét vak hajnalán remeg
s új világ születik de teltebb és sugárzóbb
az ének végtelen dagályú kényszerében:
.
lemosva a sarat szárnyáról ím a szellem
fölszáll s a zordon ég lángbaborul tüzétől.
.
3
.
Ó Zene nagyszerű fuvalmak örök üdve
ó fényes angyalok mélylángú messzi síkja
ó istenáradás álmunk ölén beléd
oldódom én sebes röptömmel mely a kék
és metsző menny merész sugalmait hasítja.
Te adsz szívszaggató fenséget ó a légnek
holtomnak óriás izgékony büszke szárnyat
s ívet mely csordulón a végtelenbe vágtat:
mert a tapasztalás mind semmi és kiszáradt
s a tenger kiapadt s minden eget beszívtam
mésszé hült a tüdő a roppant mélyen által, -
te vagy Nyugalom a szabad szív lihegése
tagadva tagadást szünetlen szárnycsapással
mint üres égen át egy kis veréb ha szárnyal
istentől istenig friss hírével a Dalnak.
.
.
(Az eredeti, Jean-Sebastien Bach című francia verset még nem találtam meg.)
Az eredeti versben 1940 szerepel az ajánlásban, de az tévedés. A Bartók-kortárs szerző (Arthur H. 1892 és 1955 között élt, és Bartókhoz hasonlóan tőle is rendelt művet a baseli Paul Sacher, de még 1936-ban. A csúszás miatt aztán csak 1942-ben mutatták be a három-tételes, vonószenekarral és akár trombita-szólammal kiegészítve is előadható izgalmas darabot.
Holnap lesz A Magyar Kultúra Napja, de a kapcsolódó események többnyire egy igen szűk kultúrafogalomhoz illeszkednek, pedig érdemes továbbgondolni ezt az igen összetett fogalmat. S ha a jelzőt is nézzük, akkor tovább szűkítünk. Sok minden belefér tehát ebbe, így a költészet és a zene is, és nem csak a minőségi része: ünnepeljen tehát mindenki, aki él, tanul és tanít, dolgozik, sportol, művel valamit, akár saját magá, akár mást, a tudományt, a művészeteket, a tájat stb. Valójában a műveltségről van szó, ami általánosságban nagyon alacsony színvonalú, nézzük a tömegkultúrát, a tömegmédiával az élen, de a politikai is kiábrándító szerte a világban és persze itthon is.
.
A jelszavak szintjén: Ép testben ép lélek; A kultúra lelke, a lélek kultúrája stb. Így nagyon szép...
A művelésnek magas foka a műveltség, kifejezője a művész, aki lehet a főzésnek is a művésze, ahogy az írásé, a táncé vagy a zenéé is. De ezek csak példák. Mindegyiknél vannak fokozatok, és aki kiemelkedik, az a virtuóz (virtuoso). Milyen illusztráció illik ide? Talán egy zenei: egy remekmű remek versben való megéneklése, virtuóz zenekísérettel...
S hogy mi ebben a magyar? Hát a költő és az előadó. Mindegyik volt már, ez csak ismétlés.
A közel 10 éves mennyei élő koncert mintái után hallgassuk a kicsit későbbit, mivel néhány mapja a kiadó feltette a netre a Bach-szólódarabok Baráti Kristóffal felvett teljes albumát, amelyet 2009. szeptember 7. és 12. közt rögzítettek a müncheni Siemens Villában. Hat nap alatt már közel 7.500 érdeklődője volt. Az anyag tételenként is elérhető!
