2006 végén két részletben tudtam csak beírni az alábbi verset. Most, a költő születésnapján bemásolom egyben az egészet.
.
.
. A hegedű
.
Víg legenda
.
Krisztus urunk Szent-Péterrel Vándorolván gyalogszerrel, Magyarhont is útba ejté, Az alföldet nem felejté, Ha a beszéd nem szófia És áll a géográfia, Amit ugyan eldönteni Szoroska hely az itteni. Mondom tehát, mennek vala: Elől az Úr, - Nehány lépésre szótlanúl Követte hű apostola.
.
Útközben egy csárdához értek, Vendég ivott abban temérdek, Azaz hogy mindenféle sok Palóc, matyó fuvarosok, Jó alkura, még jobb hiszembe' Tehert szállítva Debrecenbe, Bogárhátú, széles faru Szekereik, mint egy falu, Oly szanaszét, rendetlenül, Hevertek az állás körül; Míg a lovak, mint ünnepen, Szélt vettek a széles gyepen S nem látszanak busúlni rajta, Hogy valaki el-, vagy behajtja, Vagy eltévednek és soha Nem lesznek a matyó lova. Ellenben a jókedvű gazdák - Ők úgyse' gondolnak vele: Busúljon a ló - arra bizzák - Hiszen elég nagy a feje; A kancsó kézről-kézre jár, Énekelik, hogy: isz - sza már; Hallani zajt, Hangos kacajt, Szidalmat is, épűletest, Rohadt beszédekkel vegyest.
.
Péternek mindez új dolog, Szeretné látni, hallani Kissé közelről az egészet, És, mintha vonná valami, A csárda felé sompolyog, Gondolva, hogy tán csak benézhet. Aminthogy rögtön is bement, Urának ellenére, ki Szelíd hangon így szólt neki: "Ne menj be, Péter!" Nem mondja kétszer; De, büntetésül, hogy bement, Hátára hegedűt teremt.
.
S alighogy a küszöbre lép, Alig fordúl egyet elébb, Midőn körötte, mint a méh, Felzendül a garázda nép. "Huzd rá! huzd rá!" kiáltja mind, Dolgozván a sok itce, pint; Az egyik a borát köti, A másik pénzét csörgeti; Furfangosabb elmével egy A léces kármentőbe megy S a fürge csaplárnét kivonja, Szintúgy repít belé a kontya, És táncra-billegőn a pár Elébe áll, nótára vár. Péter pedig csak néze szét: Mirevaló minde beszéd? A hegedű... az oly csodás: Nem látja ő, de látja más. Hiába szólt, hiába kért, Hogy ő a nótához nem ért: - Tűzre olaj a kifogás, Kopasz mentség, szabadkozás. És már nőttön-növő dühök Miatt a házpalló dübög; Alant a ház pallója, fent a Béketürő mester-gerenda; Ütés ütésre, botra bot: Veszedelmes egy állapot! Én nem tudom, de gondolom, Hogy abból Péter is kapott.
.
Az Idvezítő ezalatt Szép csöndesen tovább haladt, S midőn elérte a tanitvány, Feléje fordult, így tanitván: "Kiváncsiság bűnnek fele, A rossznak már nézése ront; Ki szántszándékkal lett bolond, Hagyd ott! ne szólj aznap vele; Józanság! a szavam, - de részeg Ember elől én is kitérek."
A 2017. február 27-i Stradivari Gála műsorlapján három verset idéztek meg.
Az előadott művek sorában volt két Debussy-mű, az 1880-ban énekhangra és zongorára írt Szép este című dalának átirata hegedűre és zongorára - Lendvay József és Miczinger Ilona előadásában. A szöveget Paul Bourget írta, és Debussy mellett Gaston Carraud és Joseph Kaufer is megzenésítette.
.
.
B e a u s o i r
.
Lorsque au soleil couchant les rivières sont roses Et qu'un tiède frisson court sur les champs de blé, Un conseil d'être heureux semble sortir des choses Et monter vers le coeur troublé.
.
Un conseil de goûter le charme d'être au monde Ce pendant qu'on est jeune et que le soir est beau, Car nous nous en allons, comme s'en va cette onde: Elle à la mer, nous au tombeau.
Ugyanez a két előadó játszotta A lenhajú lány című prelűd átiratát. Ennek az 1910-ben írt zongoradarabnak az ihletője az ide korábban már beírt alábbi vers volt. Két érdekessége, hogy már Debussy előtt is dalt írt egy szerző a versre: Émile Paladilhe 1876-ban, majd 2005-ben Veszelka Attila írt verset a Debussy-prelűd alapján. E költő Debussy prelűdök című kötetéről már írtam és - többek között - ezt a versét is idéztem. A Hangaszálak (Hangafüvek) alatti zene nem érhető már el, helyette ajánlok egy másikat. A belinkelhető beíráson túl is vannak még Veszelka versek a témában az említett kötetből, és majd beírok továbbit is.
.
.
La fille aux cheveux de lin
.
Sur la luzerne en fleur assise, Qui chante des le frais matin ? C'est la fille aux cheveux de lin, La belle aux levres de cerise. . L'amour, au clair soleil d'été, Avec l'alouette a chanté. . Ta bouche a des couleurs divines, Ma chere, et tente le baiser ! Sur l'herbe en fleur veux-tu causer, Fille aux cils longs, aux boucles fines ? . L'amour, au clair soleil d'été, Avec l'alouette a chanté. . Ne dis pas non, fille cruelle ! Ne dis pas oui ! J'entendrai mieux Le long regard de tes grands yeux Et ta levre rose, ô ma belle ! . L'amour, au clair soleil d'été, Avec l'alouette a chanté. . Adieu les daims, adieu les lievres Et les rouges perdrix ! Je veux Baiser le lin de tes cheveux, Presser la pourpre de tes levres ! . L'amour, au clair soleil d'été, Avec l'alouette a chanté.
A lenhajú lány . Az átszűrt fényben lépkedsz könnyedén, hajadba fűzik fák árnyékaik, szemedben táncot jár a kert, tűztáncuk lejtik bordó kardvirágok: a lenge szélben izzó táncukat. . S te: karcsú testű, lenhajú, közöttük hajló, e kékporos reggelbe szőve szállsz, és messzi, vén harangok hangjain hullsz át, csepegsz a lombokon. . Nem hagysz nyomot. Semmit sem hoztál, el sem viszel. Öröktől itt éltél velünk, áttörve minden dolgokon, akárha friss kötés színén a vér, csupán azoknak láthatón, akiknek régtől fogva nincsen már szavuk.
.
/Veszelka Attila, 2005/
.
.
.
A harmadik versidézet a műsorlap hátulján jelent meg, és ezt a költő kifejezetten erre az alkalomra írta. Szerzett ő már korábban is zenei vonatkozású verset, az Anima Musicae Kamarazenekar megalakulásának harmadik évfordulójára, amelyet e témába már bemásoltam. A Zene Lelke című Lackfi-vers innen.
Még három napig tart az idei farsang, addig mulatságok, vigasságok szerte a világban.
.
.
Össztánc
.
áll a lagzi dúl a trakta tart a báli évad szende hölgyek úri frakkra titkon ráalélnak
. dies irae dies illa ó minő mulatság solvet saeclum in favilla ropja mind a tagság
. most sorolj be lépj a körbe lábad jól emeld meg vér fakadna csont ha törne el ne hagyd a helyed
. dies irae dies illa uccu kezdj a táncba solvet saeclum in favilla rá se köpj a láncra
. mások titkait te lesd ki s tudd hogy kéz kezet mos jól ügyelj: verembe esni nem nagy élvezet most
. dies irae dies illa járd a senkiföldjén solvet saeclum in favilla rádkacsint a törvény . bárki vént bátran tegezz le hízik így a presztizs szűk a mellkas? szívd degeszre még ha szétrepedsz is
. dies irae dies illa díszes társaság ez solvet saeclum in favilla hű be híres tánc lesz
. van ki szárazon befürdik szót fakaszt a néma egyveleggé elvegyül itt szalma szecska széna
. láb a fővel fő a lábbal kecskehús a hallal csontfűrész a vaslapáttal békejobb a ballal
. dies irae dies illa váltakozva kapdosd solvet saeclum in favilla el ne vétsd a taktust
. dies irae dies illa bélepék a placcot solvet saeclum in favilla latrok és ribancok
. rongyszedők a trógerokkal gyászhuszár a pappal bankfiúk a brókerokkal pártvezér a sleppel
. tarka göncök dús loboncok dekorált grabancok körbenyalják ím a koncot kurucok s labancok
. dies irae dies illa ily csapat még nem volt solvet saeclum in favilla bírja még a mennybolt?
. kósza ritter ősz filiszter együtt őgyelegnek ordót oszt a főminiszter öt-hat vén gyalognak . dies irae dies illa körbejár a korsó solvet saeclum in favilla hull a falraborsó
. jégbalettot béna oktat fővadász a kancsal sanda szolgál félvakoknak csalfa tűzparanccsal
. dies irae dies illa dől a pénz s a rendjel solvet saeclum in favilla félrehúz a kengyel
. szajha szennye szűz keserve flottul egybefűzve tökmindegy hogy tűz a versbe avagy vers a tűzbe
. dies irae dies illa tűz a vízre támad solvet saeclum in favilla győzi még a lábad?
. csúcsra hág a jóra hitvány híre pénze rangja mesterét a hű tanítvány hétszer megtagadja . dies irae dies illa kedved tán lekókadt? van ki húzza lesz ki vonja
talpakávalódat.
. tág a szó de magva torzó
csak magadban kántálsz polka valcer rock toborzó sorra egy haláltánc
. dies irae dies illa
hét kanördög kontráz solvet saeclum in favilla főzenész a csontváz
. szennykloáka már a tenger
vérmező a zöld rét sok pogány között az ember jaj kihez szegődnék
. összeőrli két malomkő
tézis antitézis hűlt nyomában sírhalom nő még ha nagy vitéz is
. dies irae dies illa bármiképp vigyázol solvet saeclum in favilla összedűl a jászol . s lőn jogőrzésből jogorzás szűzleányból céda bűntársból bizalmi portás közvagyonból préda
Az indexre tett Fidelio-fórum megint megtréfált: akaratom ellenére kicsinyítette le az előző vers címét. Ügy látom, menthetetlen ez a felállás, a Fidelio magát degradálta, és következményeként a fórum tovább haldoklik.
.
.
Amor redivivus
. A malomnak nincsen köve, Mégis gyöngyöt jár, Tiltják tőlem a rózsámat, Mégis hozzám jár. Népdal
. Poharamra hull a villany, Reszketnek a régi árnyak, Szép színében, mély ízében Nehéz borok párlatának. Kifogy, töltök, iszom újra, Őszi, sötét ködbe lesve: Tiltják tőlem a rózsámat, Mégis eljön minden este.
. Már a ködben selyme lebben, Karcsú, fehér lova táncol, Testén fehér burnusz, lábán Uticsizma kordovánból. Térdenállva húzom róla, Csillog büszke szín alatta, Elefántcsontszínű bőre Hívja ajkam hódolatra. . Szeme, szája, hangja, bőre, Ölelése csupa bársony. Minden izmod ismerős már, Én egyetlen utitársam, Aki eltűnt, aki nincsen, Akit nedves földbe tettek. Hova múltál? Meggyógyultál? Nem tűnődöm, csak szeretlek.
. Barna hajad ezüst szállal… Te lehetsz csak, nincs ilyen más: Ez a tűz és ez a márvány, Ez az örvény, ez a ringás, Ez a napfény, ez az éjfél, Ez a kerek, drága hajlat, Ez a mámor, ez a mákony, Ez a vágy, hogy belehaljak!
. Szemed nézem, hadd becézzen. Ez a béke, ami lángol. Hova szöktél? Honnan jöttél? Mennyországból? alvilágból? Szép anyaggal teli forma! Ott ölellek, ahol érlek. Nem jöhettél alvilágból, Ilyen édes nincs kísértet.
. Milyen ország az, hogy engem Nem tudtál még elfeledni? Üdvösség, hol semmi sem kell, Csak szeretni, csak szeretni. Ez a kincs, mely nem fogyott el, Akárhogy is tékozoltuk, Ez az édes szomjúság, mely Ugy üdít, ha el sem oltjuk.
. Ott szeretnék a karodban Élni örök mosolyodban. Alig maradt már a szeszből, Künn az éjben patkó dobban. Már a ködben selyme lebben. „Holnap este visszavárlak!” Reszketnek a poharamban Régi esték, földi árnyak.
A múlt század negyvenes éveinek elején írt vers egyértelműen Vas István első feleségének (Nagy Etelnek) 1939-ben bekövetkezett tragikus halálához kötődik. A ballada hangulata Lorcára emlékeztet. Az amor redivivus a visszajáró vagy feltámadt szerelmet jeklenti.
.
.
Perché tuo gran bellezze al mondo sièno in donna più cortese e manco dura, prego se ne ripigli la natura tutte quelle c’ognor ti vengon meno, e serbi a riformar del tuo sereno e divin volto una gentil figura del ciel, e sia d’amor perpetua cura rifarne un cor di grazia e pietà pieno. E serbi poi i mie sospiri ancora, e le lacrime sparte insieme accoglia e doni a chi quella ami un’altra volta. Forse a pietà chi nascerà in quell’ora la moverà co’ la mie propia doglia, né fie persa la grazia c’or m’è tolta.
.
/Michelangelo Buonarroti/
.
.
.
HOGY SZÉPSÉGED az idő ellenére,
mely ad és feldúl, tovább tudjon élni,
hiszem, hogy a természet visszakéri,
amivel naponta fogy bájad éke,
.
s megőrzi egy nagylelkűbb születésre,
hol az élőt boldogabb sors kiséri,
hogy angyalarcod kölcsönözve néki,
új alakot hozzon belőle létre.
.
Bár őrizné mag jajom is az ég,
és bár gyüjtené össze könnyemet
annak, aki majd új lényét imádja.
.
Tán számalom fogja el a szivét
fájdalmamtól iránta, s így a kegy,
mit tőlem most megvon, nem menne kárba.
.
/Rónay György fordítása/
.
.
A Prayer to Nature:
Amor Redivivus
.
That thy great beauty on our earth may be Shrined in a lady softer and more kind, I call on nature to collect and bind All those delights the slow years steal from thee, And save them to restore the radiancy Of thy bright face in some fair form designed By heaven; and may Love ever bear in mind To mould her heart of grace and courtesy. I call on nature too to keep my sighs, My scattered tears to take and recombine, And give to him who loves that fair again: More happy he perchance shall move those eyes To mercy by the griefs wherewith I pine, Nor lose the kindness that from me is ta'en!
A Michelangelo versről jutott eszembe a 2015 novemberében hallott Sosztakovics-dalcsokor a kamara.hu akkori műsorában, Kovács István és Simon Izabella remek előadásában, most pedig a zenekari változatát idézem meg. A szöveg persze orosz.
A teljességre törekvés elismerésével vettem részt a 70 éves Sebő Ferencet köszöntők beszélgetéseiben és az egyéb megemlékezésekben. A klasszikus zenére érlelt fülem sosem kapcsoltatja le a rádiót, ha az ő műsora következik, és élvezettel figyeltem zsűrizését is a Fölszállott a páva adásaiban. Csak így tovább!
Éljen soká egészségben és éljen tovább korszakos munkájában!
pihen ebben az órában; a redők mögül elillant álmot semmilyen
varázsige nem képes visszacsalogatni,
de még a memória sem.
. Mikor minden tudás
egykedvűség-kátyúba hajt, (kuruc vagy labanc bosszú sem kelthet újabb zavart), s mint cintányérba fulladt zaj - csak önmagadban dúl már a harc; zűrös hétfő! - mindent-látott vak arc visszafordíthatatlan múlt: amit takarsz.
Úgy ülünk mint hármasoltár Három angyal itt a székben Csúcsosodnak fejünk felett Megfaragott koponyácskák Magiszterek helyén ülünk Az erfurti dóm homályán Megkondulnak a harangok Legnagyobbak német földön A szandálon mezítlábon Rajta a por nincs ki mossa Az oltáron az Úr teste Vérrel poros nincs ki mossa A szentanya gyermekecskét Szorít repesve magához A szentanya halott fiát Szólongatja mosolyognak Buta szentek szamárfejen teveháton Özönlenek Betlehembe Ülünk itt mint hármasoltár Hetven lépcső tetejében Hetven lépcső tetejéről Az a tábor csak egy ugrás Szűzanyának vére csattan Elfolyik a gyenge gyermek Felnőtt férfiak lehullnak – Ülünk hárman összezárva Feszítők és feszítettek Erfurt dómjában hódolván Az orgonás ítéletnek.
.
/Balla Zsófia, az 1975-ben megjelent,
Vízláng című kötetéből/
.
.
Csak a téma helye okán: J. S. Bach nem írt ilyen művet, mert eleve nem mindig írt összetett darabot, hanem később kapcsolt össze némelyeket, viszont prelúdiumot a fúgával, és a toccátát is a fúgával társította, ahogy van fantázia és fúga összeállítású műve is. F-dúrban csak két orgonaműve van: a BWV 540-as toccata és fúga, illetve a rövidebb, BWV 556-os prelúdium és fúga, amelynek szerzőségét még vitatják is.
Persze mindez nem számít: a zene és hatása volt a lényeg abban a lenyűgöző térben.
Az erfurti dóm is maga a csoda, szépsége vetekszik Bach alkotásaival, bizonyítva, hogy az idővel többször átalakított épület már korábban is mennyei ihletettségű volt, és ugyancsak maradandó alkotás. Az orgonáján hallott Bach-mű méltán késztette versírásra a költőt.
Orfeusz útjain jártunk Fülei Balázs túravezetővel a Bartók Emlékházban, hogy ismerkedjünk megint a zongorával, közelről. Balázs képzett vezető, jól előkészített és szinte kifogástalanul végigvitt előadása megint lenyűgözte a közel nyolvcvan fős közönségét.
Orfeusz beágyazotttsága a zenébe és a költészetbe nem új dolog, verses vonatkozásait én is igyekszem felfedezni ebben a témában, így örömmel hallgattam Balázst Weöres (ejtsd!: vörös) Sándor többrészes költeményéből, az Orpheus-ból idézni. Itthon kíváncsi is lettem, hány Orfeusz-verset találtam eddig, és magam is elcsodálkoztam nagy számukon.
Az előadóest zenéiről is írok majd röviden, de előbb a versek:
.
A Weöres-vers bevezetése az alábbi:
Ime a vándor, porlepte énekes, akinek garast hajítsz,
az idegen, a másféle, akit rettegve keresztre vonsz,
önnön benső, igazi arcod, akit nem ismersz,
nélküle tested akollá sötétül, eszméleted ura.
.
A tételek pedig: A játszó Orpheus; A megölt Orpheus; Orpheus, Eurydiké, Hermes; Lebegés a határtalanban. Ezt a verset már bemásoltam (5979 - 2013.12.16.).
A szonettek megzenésítése nem teljes, legtöbb a tavaly (88 éves korában) elhunyt finn Einojuhani Rautavaara szerzeménye, de sajnos ezekből nem találtam a tubuson felvételt.
.
Van viszont egy magyar vonatkozású előadás, amelyben 15 évvel ezelőtt Szabó Ildikó (Ildikó Raimondi) énekli a görög Eugenia Manolides (Manolidou) művét (az első Rilke-kötet első versét). A második szonet is nagyon jó!
Az Orpheus-mondakör szerinte más zenékben való megjelenésére hívta fel a figyelmünket, kezdve Mozart d-moll fantáziájával (K 397), folytatva Beethoven 4. (G-dúr) zongoraversenyének mozgalmas lassú tételével (19:22-től), amelynek többféle értelmezése közül ő az orfeuszi kapcsolatot fejtette ki, játékával is illusztrálva, nekem nagyon meggyőzően, mivel erre sosem gondoltam korábban. Végül Schubert talán legszebb szonátájának, a D 959-es A-dúr darabnak andantinójával zárta a bemutatást.
A szünet után eljátszotta a teljes Schubert-szonátát, amelynek hallgatása alatt valóban egy pillanatra sem unatkoztunk, annyira lekötötte figyelmünket ennek a hosszú és csodálatos darabnak varázslatos előadása. Ez a legkedvesebb zongoraszonátám, és bár a lassú tételéről más a véleményem, elfogadtam az előadó értelmezését, hiszen megfejteni sosem fogjuk a szerző lelkiállapotát.
.
Ráadásként - ahogy előre éreztem - egy Schubert impromtút (Gesz-dúr), majd Bartóktól egy könnyű kis zongoradarabot az Este a székelyeknélcíműt kaptuk ajándékba. (A felvételen a szerző még egyet eljátszik.)
Remek előadás volt, Balázs alapos és következetes előadó, kiváló zongorista, gondolataira, megfogalmazásaira, játékára figyelni kell, mert nagyon érti a zenét, amit hatásosan ad át hallgatóinak.
Nagyon várom sorozata következő részeit (2018 januárjában és novemberében lesznek), mert valóban közelről, egyre közelebbről ismerhetjük meg a zongorát.
Addig is figyelem a rádiófelvétel leadását, ismétlését.
.
Hogy idézzek még zenéiből, a Schubert-szonáta egy különösen kedves felvételét lehet innen meghallgatni, ahogy a szerző elképzelte, tehát fortepianón:
A KALLIGRAM egy Pozsonyban működő magyar nyelvű könyv- és lapkiadó. 25 éves! Egyik korábbi on-line folyóiratszámában jelent meg az alábbi vers, a nyolcvan évesen közel 25 éve elhunyt John Cage-ről.
A verset az idén 44 éves Csehy Zoltán írta, (aki korábban a kiadó főszerkesztője is volt), és a Kalligramnál 2010-ben megjelent Homokvihar című kötetében olvasható. A kötet ajánlójának alábbi kérdését és megjegyzését idézem:
"Vajon miről és miképp szólhatott John Cage pozsonyi előadása nem sokkal halála előtt?"
.............................................
"Egy visszaemlékezésében Ligeti György azt nyilatkozta, hogy életében két dolog izgatta: a zene és az erotika, de lehetséges, hogy ez a kettő egy és ugyanaz.
A József Attila-díjas költő, Csehy Zoltán új kötete is lényegében ezzel a kérdéskörrel foglalkozik: megragadható-e nyelvileg a zene érzékisége és szövegzenévé alakítható-e az érzékiség? Van-e esély rá, hogy felfedezzük: a világot mozdulataink, gesztusaink, rezdüléseink zenéje tölti ki, mely mások számára ugyanúgy funkcionál, mint a színház maga?"
.
A vers hosszú, emiatt csak az első és utolsó percnyi részét másolom be közvetlenül, míg a többi a linkről olvasható:
. Mókus mókájára, Róka rókájára, Ember emberére Találjon örökkön. Tenger tengerére, Konkoly konkolyára, Jeremiás sikolyára, Bükkönyre a bükköny. Zsák leljen foltjára Isten mennyboltjára, Madár meg fészekre, Kocsma előtt éjfél után Részeg a részegre.
. Csak én soha, soha Ne leljek zenére, Vakuljak meg, mint Vak Bottyán, A jobbik szemére. Csak én soha, soha Ne leljek páromra, Csali-csúfan hetykélődjem Arra a háromra. . Isten is három volt. Egy a másnak járom volt. Magányba öltöztem. Egyszeriség sólyomtollát Ékemül feltűztem.
.
/Páskándi Géza, az 1966-ban megjelent
Holdbumeráng című kötetéből/
.
.
.
Harcra vagy végső hallgatásra
. Ó, hányszor gondoltam: ez lesz az utolsó vers, ami kiszakad belőlem s élek majd némán, csukott ajakkal, férfi, aki próbált s tanult is sok mindent.
. Élek majd hallgatag, de szemeim nyitva! és nyitva füleim minden kúszó nesznek s ha szemeim bántják híg, olvadó szinek s nyekergő csimpolya tépi fülemet:
. undorral tekintem a kontárt, kiben kevés a hiúság is, hogy hallgatni tanuljon, s hogy börtönbe zárja verdeső kis lelkét, mint tettem én e kegyetlen napon!
. Börtönben élni! s foggal és körömmel ablakot vájni: a kinti világ forrjon csak bennem s forrjon a szó összezárt ajkak cellája mögött!
. Így gondoltam sokszor! s tett híján ez legyen tanúságom: tiszta vagyok bévül, mert hiú vagyok és magosra törő – s ha alul maradtam, nem várok kegyelmet! . Házam bedőlt, s országom: a varázslat, mások tanyája – s én nem siránkozom, mint ama próféta: Jeremiás,
. nem átkozódom s nem jajongok dúltan, tudom bukásom s újra készülök: harcra vagy végső hallgatásra!
.
/Zelk Zoltán, az 1981-ben kiadott
Este a kútban című kötetéből/
.
.
Ama próféta valóban siránkozott, és mások is versbe szedték a nevét, több zeneszerző pedig saját hangjaival örökítette meg emlékét a Bibliára alapozva.
.
Egy igen régi, közel 470 éves és lenyűgöző zenei illusztráció, négy nyelven is megadott szöveggel:
Sosztakovicsnak volt érzéke a hatáskeltéshez, így az 1960-ban írt op. 110-es c-moll vonósnégyesének ijesztően csodálatos II. tételét idézte fel az előbbi vészmadárdal. Az elején egy, a végén pedig két largo közé ékelődött gyors tételek közül az első a legkifejezőbb, az alábbi felvételen a 5:35 perctől. A mű megírásának háttere ismert!
Hallhatóan és közben olvashatóan is egy előadásban, a végén igazán elhalóan...
Kérdőjeles volt a három és fél évvel ezelőtt beírt gyönyörű Blok-vers eredetije, amit éppen 107 éve írt a költő. Most megtaláltam (a Hárfák és hegedűk című kötetében jelent meg) és Lator László míves fordításával együtt bemásolom:
.
.
Голоса скрипок
.
. Евг. Иванову
.
Из длинных трав встает луна
Щитом краснеющим героя,
И буйной музыки волна
Плеснула в море заревое.
.
Зачем же в ясный час торжеств
Ты злишься, мой смычок визгливый,
Врываясь в мировой оркестр
Отдельной песней торопливой?
.
Учись вниманью длинных трав,
Разлейся в море зорь бесцельных,
Протяжный голос свой послав
В отчизну скрипок запредельных.
.
/Александр Блок (1880-1921); Февраль 1910/
.
.
Az ajánlásban szereplő Jevgenyij Ivanov (1879-1942) Blok barátja volt, akinek neve főleg a híres társ okán maradt fenn. Ő írta meg Blok utolsó éveinek történetét.
.
.
.
Hegedűszó
Mint rézvörös pajzs, a magas fűből a hold felszáll az égre. Vad zene csap a sugaras tenger lángbíbor özönébe.
Nyirettyűm, miért nyekeregsz ily ünnepélyes percben, árva daloddal miért keveredsz a mindenség zenekarába?
Légy, mint a füvek, bölcs, szakadj a céltalan fényóceánba, repítsd elnyújtott hangodat nem földi hegedűk honába.
/Lator László fordítása/
.
.
.
További Blok-verseket is olvastam most, és egy másikat is beírok, amelyet egy 1895. évi Vasznyecov-festnény ihletett:
На гладях бесконечных вод, Закатом в пурпур облеченных, Она вещает и поет, Не в силах крыл поднять смятенных... Вещает иго злых татар, Вещает казней ряд кровавых, И трус, и голод, и пожар, Злодеев силу, гибель правых... Предвечным ужасом объят, Прекрасный лик горит любовью, Но вещей правдою звучат Уста, запекшиеся кровью!..
. A roppant víztükör fölött, melyet vörösre gyújt az este, jövendöl s énekel, törött szárnyát esetten leeresztve. Jövendöl vad tatárdulást, idejét véres erőszaknak, tüzet, vizet, földindulást, jókon hatalmát gonoszaknak. Időtlen borzadályban ég s szeretetben gyönyörű arca, de kiált igaz jósigét alvadt vértől cserepes ajka.
.
/Lator László fordítása/
.
.
.
Ezt a verset Sosztakovics zenésítette meg, 1967-ben, a "Hét románc A. Blok verseire" című dalciklusában (op. 127). Kifejező megfogalmazás, kiváló előadás!
. Kakasfarkon átszűrt esti nap, zöld szivárvány szikrázik valaki felé, felém. Van a szomorúság síkja, van a borulás síkja, van a kitörés síkja, s egy délután kristályában hirtelen változtat szöget minden. Az én fáradtságomban feltör minden sötét az emberiségből.
. II
. Akárhol élsz, idők havazásában, mint egy fa, mint egy állat. Akárhol haltál meg, idők havazásában, mint egy fa, mint egy állat. Szólítlak valahonnan, kapkodva és keservesen szólítlak, s nagyon hallom a válaszaid. De ne képzeld, hogy pillanatnyi közérzetedben benne lehet a világ, bármilyen szomorú vagy.
. III
. Beesteledik, s egyetlen érzékszervem a szél.
.
/Lászlóffy Aladár, az 1970-ben megjelent
Szövetségesek című kötetéből/
.
.
.
Ha valaki meg tudja mondani, van-e köze e versnek konkrét hagedűversenyhez, az jó olvasó és kiváló zeneértő. A közel 2500 ismert ilyen zeneművet több mint 1600 szerző írt, s ezek talán a legismertebbek. Túlnyomó többségük csak egyet.
A legismertebb és legmagasabb színvonalú hegedűversenyek néhány szerző szinte csak egyetlen műveiből állnak össze (Beethoven, Mendelssohn, Csajkovszkij, Brahms, Bartók). J. Haydn és J. S. Bach csak kettőt írt, bár Mendelssohn korai d-moll versenye is remekmű, és Bartóknak is van egy korai hegedűversenye. Vannak szerzők, akik öt vagy akár több ilyen műfajú művet írtak, de a számok csak statisztikai adatok, mivel ezek között is vannak remekművek és kevéssé ismert vagy értékelt darabok (lásd! pl. Mozart, Paganini).
Csak az érdekesség kedvéért ezen további szerzők nevei: Dittersdorf, Fesch, Locatelli, Mysliveček, Saint-Gerorges, Bériot, a magyar Moór Emánuel (5), Giornovichi (ki hallott róla?), Kalliwoda, és az e téren legtermékenyebb szerzők: Spohr (21), Albinoni (27), Viotti (29), Telemann (33), Tartini (66), Vivaldi (309 !).
A régebbi szerzők művei többnyire rövidebbek, és tőlük választok egy illusztrációt a Mozart kortárs, JosefMysliveček egyik művét. A cseh szerző 1737-ben született és tegnap 236 éve halt meg, remek művei nagy hatással voltak Mozartra, aki méltán dicsérte ezeket.
A Parlando idei 1. számából egy nekem eddig ismeretlen vers:
.
.
Kodály Zoltán
.
Megy előttünk
a hold hófúvásaiban,
Sohasejárt világban;
utat tipor a mélységek fölött
és a szomorúság fölött,
az iszonyat süvítő bozótjai közt.
A legnagyobb hegyek testvére ő;
Édesapja a hangoknak,
pásztora a reménynek.
Megy előttünk
a csönd jégcsapos éjszakájában,
felfedezetlen faluszéleket és tanyákat
visz a szíve alján;
s hangjától
megszelidülnek a farkasok
és ime,
időtlen virágokat fakaszt nyomában a tél.
.
/Káldi János (1922-1991)/
.
.
Kodály neve sokszor előfordul e témában, akár a megzenésítései, akár a hozzá vagy a zenéjére írt versek kapcsán, de van olyan eset is, ahol csak utalt a költő rá stb.
Az ismétlésektől eltekintve érdekes visszatekinteni!
Az alig több mint 31 évet élt Csokonai Vitéz Mihály kapcsán nem mindig jut eszünkbe lelki rokonsága a rokokó zenei óriásával, Wolfgang Amadeus Mozattal. Utolsó versei között ír tüdőgyúladásáról gyászverset, amelyben megemlíti: örömszerszámok hangzatit hallja. Pedig a költő versei is zenélnek, így jó kezekbe kerülve, jó megzenésítéseket, előadásoka ismerhettünk meg velük. Itt a dallam korábbi.
A Hangzó Helikon közel 10 éves kiadványában az idejekorán, 65 évesen, már 15 hónapja elhunyt Kobzos Kiss Tamás (és társai) a versek minőségéhez méltó, egyedülállóan tökéletes megszólaltatásaiban gyönyörködhetünk!
.
.
.
.
A reményhez
.
Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál.
.
Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég.
.
Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném.
.
Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!
.
/Csokonai Vitéz Mihály, 1803/
.
.
.
A tavalyi december se hideg, se zúzos nem volt, így most, a farsangi időben idézem meg a következő hangulatos verset/dalt az albumból:
Úgy szeretlek, mint egy verset s e vers legyen dícséreted, szemed színéből szeretnék szőni e dícsérethez rímeket.
. Mint drága, régi mesterek tűnődését hűs verssorok, úgy zárja ékszerként magába e vers tűnődő mosolyod. . Szertehullnának szavaim, de összefogja két kezed: Te vagy a forma és a ritmus s Te vagy a szín, a képzelet....
. Mellettem állsz, s mégis, mintha messze lennél: rád gondolok. Formállak magamban, mint egy verset s dúdollak, mint egy dallamot.
.
/Zelk Zoltán, 1935/
.
„Virradóban”
. Csendes vidék ez, villák, úri kertek, bontatlan, sűrű erdő itt az éj. Mint puha lepke, száll a hárs- s virágszag s a fán huhog a bagolyszáju szél.
. A keskeny járda is most éji ösvény, bozótba torkoll. Kigyulladt szemü macskák lopódznak rajta vatta-talppal, kutatva régi, szép, vad életük.
. S itt járok én is, mélyedbe merülve varázslat, erdővé vált éjszaka! nem levegőt, de csendet lélegezve, a hárs-ízűt! Lassan megyek haza.
. De mintha erdei tisztáson verne tábort valami gondtalan csapat s üvöltene: zene és ének szálldos a nyári vendéglő fái alatt.
. S a kapu előtt, a kőfalnak dőlve egy rossz ruháju, pöttömnyi gyerek. Hogyan került ide? A földből nőtt ki? Nézem, nézem, tán négyéves lehet.
. – Ne félj – köszöntöm, s kérdem: – mit csinálsz itt? Hogy hívnak, kisfiam? Ki az apád? Eltévedtél, vagy valakire vársz itt? – – Vájok – felelte. – Kit? – A nagymamát! . – Hát hol van ő? Tán bent a vendéglőben? Vacsorázik? Te mért nem mégy oda? – Nem vacsojázik… – Akkor zenét hallgat? – Dehogy.... mosogat bent, a nagymama…
. – Úgy, mosogat.... És most éjfélre jár már… – Hát meddig vársz rá? Mikor visz haza? – Csak vijjadóban! – így, e szót felelte, „Csak vijjadóban…” zengett még szava,
. „Csak virradóban!” zúgott még fülemben végig az úton, míg mentem haza. „Csak virradóban!” üvöltik a fák is s vélük a szél, az ég, az éjszaka!
„…Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szívemben a halál.”
.
Két fogorvos a családomban. Ketten, akiket szerettem, akik befalazták emléküket a csontjaimba. Tőlük kaptam a szív nyugalmát, amikor kigyúl az éles lámpa. Megtanítottak idejekorán megválni a testtől.
.
Megváltak tőle ők is. Új fogorvos hajol fölébem, folytatja a munkát. Most hátradőlve hallgatom a fúrót, hunyt szemmel, akár egy koncertteremben. Én volnék ez a zsibbadt test? Mint aki ámul saját halálán, hallgatok leesett állal.
.
Körben mindenhol arc nélküli szájak: állkapcsok néma gipszöntvényei. Hallgatnak ők is. Már függetlenedtek a szájtól, aki járkál és beszél. Szólnék helyettük, mégsem szólhatok. Lélegzem. Tiszta orvosi szagok.
.
Később, amikor már beszélgetünk, a szekrényben, épp a doktor mögött meglátok egy valódi koponyát. Vegyük ki! Nézem ámulva a barna, üreges csontot, ajkat képzelek a felső fogak fölé, nyelvet a szájba.
.
Ki volt vajon? Mit akart mondani? Az állkapcsa hiányzik. Itt ízesült, így mozgott fel-le, mutatja az orvos. Milyen sérülékeny a száj. Milyen mulandó. De milyen szép az ízület neve! Felírja nekem, hogy el ne felejtsem:
. Ült, komorlott a Vén dölyf jobbján. Elfiatalodva, volt-vidámos testtel. És ivott. S aztán: „Egy konflist! Egy hintót!” – majd, röhögve: „Kordét! Debrecenből a Hortobágyot!”
. (És fegyveresek verték föl a csöndet)
. S a kocsmába a délibáb bedübben. A négyégtájkerekek nyöszögve forognak a sárkoloncos füstben, a rúd mellett fekete lángok rínak, prüsszögnek, nyihorásznak.
. (Húzzák a kordé-Hortobágyot)
. A Vén meg pislog, heherészget a bakon. Mint a befagyó lángok, Ady úr reszket, fázik és részeg: „Kocsis! A Koponyák Hegyére!”
. (Kivégezték a napvilágot.)
.
/Bella István, az Igék és igák című,
1977-ben megjelent kötetéből/
.
.
.
A Három Holló nevű szerény kocsma Ady törzshelye is volt a múlt század első évtizedének második felében, az Andrássy úton, rögtön az Operaház és az Oktogon közti első sarkon. Most egy méregdrága divatüzlet van a helyén, bár előtte, 2006 nyaráig, a Három Holló nevű kávéház tisztelgett a régi kocsma és főleg Ady emléke előtt, az Eckermann nevű kávéház átkeresztelésével.
Az emléktábla alatt már van szöveg, és ha nehezen is olvasható, a kocsmát vendéglőnek nevezik rajta, de a felül lévő idézet (Röpülj hajóm) sajnos hibás,
míg az 1937-ben elhelyezett táblát egy '56-os szovjet tanklövedék rongálása miatt újrafaragták, és akkor került rá az új vizeken járó költő feje mellé az ötágú fehér csillag.
.
.
.
Új Vizeken járok
.
Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse, Röhögjenek a részeg evezősre. Röpülj, hajóm, Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.
.
Szállani, szállani, szállani egyre, Új, új Vizekre, nagy, szűzi Vizekre, Röpülj, hajóm, Szállani, szállani, szállani egyre.
.
Új horizonok libegnek elébed, Minden percben új, félelmes az Élet, Röpülj, hajóm, Új horizonok libegnek elébed.
.
Nem kellenek a megálmodott álmok, Új kínok, titkok, vágyak vizén járok, Röpülj, hajóm, Nem kellenek a megálmodott álmok.
.
Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze: Röpülj, hajóm, Én nem leszek a szürkék hegedőse.
.
/Ady Endre, az Új Versek című
- első - kötetéből, 1906/
.
.
.
A nevezetes kocsma törzsvendége volt Reinitz Béla is, aki közel húsz Ady-verset zenésített meg, köztük az előbbit is. 1909 elején mutatták be a Modern Színpadon.
Mivel ma éppen 230 éve született Schubert, egyet kiválasztottam a megzenésített versekből, s mivel 2008 végén már beírtam, most felvételekkel is kiegészítem:
.
.
Der Rattenfänger
.
Ich bin der wohlbekannte Sänger, Der vielgereiste Rattenfänger, Den diese altberühmte Stadt Gewiss besonders nötig hat. Und wärens Ratten noch so viele, Und wären Wiesel mit im Spiele, Von allen säubr' ich diesen Ort, Sie müssen miteinander fort.
. Dann ist der gut gelaunte Sänger Mitunter auch ein Kinderfänger, Der selbst die wildesten bezwingt, Wenn er die goldnen Märchen singt. Und wären Knaben noch so trutzig, Und wären Mädchen noch so stutzig, In meine Saiten greif' ich ein, Sie müssen alle hinterdrein.
. Dann ist der vielgewandte Sänger Gelegentlich ein Mädchenfänger; In keinem Städtchen langt er an, Wo er's nicht mancher angetan. Und wären Mädchen noch so blöde, Und wären Weiber noch so spröde, Doch allen wird so liebebang Bei Zaubersaiten und Gesang.
.
/Johann Wolfgang von Goethe, 1803/
.
.
.
A patkányfogó
.
Ím én volnék a híres kobzos ki minden patkányt összefogdos, s kire e város vagy falu, bizonnyal szörnyen rászorúl. S bár patkány milliónyi lenne s egér is éppenannyi benne: megmentem én várostokat: nekem mindannyi szótfogad. . S aztán ez a jókedvű kobzos rossz gyermekeket is összefogdos s megszelidül a legvadabb, ha ő arany húrjába csap. S bár a fiucska mégoly truccos, s bár a leányka mégoly puccos, csak előveszem lantomat: nekem mindannyi szótfogad. . S aztán e híres csalfa kobzos nagy-lányokat is összefogdos, s belekerül, bármerre megy, a hálójába nem is egy. S bár minden szívet megszakasszon kacér leány és csalfa asszony: ha zendül bűvös énekem, az mind rabom lesz énnekem!
.
/Babits Mihály fordítása/
.
.
.
A PATKÁNYFOGÓ
.
Én vagyok a nagy dúdoló, Hires neves patkányfogó. Kire minden helyütt nagyon, De főkép itt szükség vagyon. Ha patkány százszor annyi volna, Egér, menyét is egy halomba', Mihelyt dudám szép hangja szól, Mind, mind utánam vándorol.
.
Azonkép a víg dúdoló Ott, a hol kell, gyermekfogó. Aranyos szép meséitűl A vásott is megszelidűl. A kis fiú ha még oly vad is, Ha a leányka még oly hamis, Mihelyt az énekes danol, Mind, mind utánam vándorol.
.
Végűl az ügyes dúdoló Alkalmilag leányfogó. Van minden városkában egy, Vagy kettő, a ki lépre megy. Legyen a lány bármily erényes, Legyen az asszony bármily kényes, Ha friss a dal, a zene lágy, Mind csókra, szerelemre vágy.
.
/Dóczi Lajos fordítása/
.
.
Az 1815-ben írt dal a D 255-ös jegyzékszám alatt szerepel Schubertnél, de a vers másokat is megihletett, még Schubert előtt is: Friedrich Methfessel (1805, énekhangra és gitárra), Raphael Grosch.
Václav Jan Křtitel Tomášek, Hugo Wolf, Nikolaus Freiherr von Krufft, Ludwig Berger, Victor Ernst Nessler, Louis Schlottmann, Emil Naumann. Utóbbiaknál énekhangra és zongorára készültek a dalok.
..
.
.
.
Ez a legfrissebb felvétel; innen Schubert-dalok is elérhetők arról a dalestről.
Nagyon sok Dsida Jenő-verset beírtunk már ide: magam huszonnégyet a téma címéhez igazódóan, és műfordításaiból is ilyeneket, több mint tizet. Dsida néhány szép versét megzenésítették, és ebbe a körbe illik a következő is, talán hallhatjuk a közeljövőben!
.
Purgatórium
.
Sustorgó víz-szirmú rózsák buzogva nyílanak itt. Mérges, dús sárga növények rejtenek el valakit, ki a mély völgyekben mindegyre járkál, alszik zöldkristály hidak alatt, ujjára villogó pillangók szállnak, ujjával fog kicsi kék halakat, űzi a dombon a fellegek árnyát, ballag a hangyák halma körül, aranyfüst-muzsikát hallgat a fákból s zöngeti, zümmögi halkan. Örül. Megy, megy, vándorol. Mosolyog mindíg. Csendül az érchegyi vén kövezet. Csak egy út van innen a völgyből és az a mennybe vezet.
.
/Dsida Jenő, az 1933-as, Nagycsütörtök című,
második kötetéből/
.
.
.
A néhány napja beírt Dsida-megzenésítéshez egy másik költőtől, szintén
Dragony Tímea hangjai alá való volt verset idézek:
.
.
.
Vágymagam a Hold alatt
.
Be jó az éjben bátran menni, be jó az éjben egyedül lenni; bús tavaszi éjjel s borúsan járni szerte-széjjel.
.
Ha a Hold szunnyad, szellő se rebben, virágok nyitnak elfeledetten, tüzes, tüskés rózsák, ölelik a Föld takaróját.
.
Elhaló hárfák titkos zenéje (ez éj a lelkem örökös éje) hűs tavaszi éjjel sirat Valakit bús szeszéllyel.
.
Messze vidéken - ismerős tájon éjjel bolyongok. - Senki se szánjon?
Hisz ez az én kertem s bűnhödnöm kell, mert nagyot mertem.
.
Belépni mertem, szétnézni benne: kóborgó Vágyam ha nyugtot lelne! Szelíd, csöndes éjjel. s bolyongok benne szerte-széjjel.
.
/József Attila korai zsengéje,
1921. november 26/
.
.
A vers a makói évek alatt készült, és nem került be az 1922-ben kiadott első József Atila-kötetbe (Szépség koldusa). A lehetséges Valaki az itteni - más szempontból is - igen tartalmas beszélgetésben elhangzottak valamelyike volt.
. októberben a menny még fiatal ragyog boldog lég sugaraz vad rohanás a vágy vérben nyargal a szív szebb remegőbb a hang testet lélek ölel fényt örökös nap ont
. elhűl ködbe szakad szó szerelem világ reszket kedvtelenül rég hidegült kihunyt egy basszettklarinét sír föl a félhomály mélyén súlyosodik nő zokogásba hull
. sóhajt fölfakad él száll az anyag zilált testében feketén zeng omol áradón egy basszettklarinét sír föl a lelkekért bomlik fulladozón nő a magasba leng . áttetszően a hang tör föl a fény sötét habján női nevet hord visz a semmin át árad hullik a vágy szép neveket jajong néma ária nő menny klarinét ragyog
.
/Kovács András Ferenc, a 2009-es,
Sötét tus, néma tinta című kötetéből/
.
.
.
A fiatalon Mozart-kortárs szerző (1747-1841 ! / versenyművének lassú tétele: largo
Nem sok basszetkürtre (ez is egy klarinét-változat) írt versenyművet játszanak, mert nem is sokat írtak a 18. század második felében elterjedő hangszerre: pl. a Stadlerfivérek, Mozart klarinétversenyét első változatában basszetkürte írta (és egy G-dúr töredéket is írt), Carl Stamitz egyet, aki sok, közel tíz klarinétversenyt írt, a szintén Mozart-kortárs Heinrich Backofen is egyet, aki egy ilyen kvintett szerzője is (vonósnégyessel).
Más kérdés persze, hogy K.A.F. a basszetklarinét elnevezés alatt nem a basszusklarinétra gondolt-e :-)
.
Egy érdekesség:
.
A kb. fél évszázaddal idősebb klarinétirodalom önmagában több mint kétszáz versenyművet ismer, a legtöbbet a szintén Mozart-kortárs, de nála még rövidebb ideig élő Michel Yost (1754-1786) írt, tizenötöt, de mellette harminc klarinétnégyest és számos hasonló kamaradarabot, más hangszerekkel párosítva, közte egy második klarinéttal is.
. Ó, lüktető ház, ahol az esküvő végbement! Néhány összekapaszkodó árnyék imbolyog, a lépést elvéti szüntelen.
. De szedelőzködnek most már a zenészek, a fogadós hiába ígér és fenyeget. Véget kell hogy érjen a zene, beleegyezem.
. A cipőtalpak a széttört üvegen csikorognak. (Annak a városnak a kapui nem záratnak be, nem lép be abba tisztátalan,
. csak akit beirattak az élet könyvébe.) Rettenetes szomjúság gyötör. (Az élet vizének folyója tiszta mint a kristály.)
.
/Takács Zsuzsa, az 1994-ben megjelent
Tárgyak könnye című kötetéből/
Az isteni passzívitásról (is) szóló vers ferdített sorai az Újszövetségből valók: pontosan a János evangélista által írt Jelenések Könyve, vagyis az Apokalipszis (Kinyilatkoztatás) 21. fejezetének 25. és 27. verséből, valamint a 22. fejezet elejéről, az Isten trónjából fakadó kristálytiszta vízzel, a keresztség jelképével; a könyv teljes 21. fejezete több fordításban innen...
A könyv a próféták látomásain is alapulva hirdeti az örök életben való reményt, vagyis a keresztény hit lényegét.
21:25 És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz); 26 És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik. 27 És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.
22:1 Az egyik angyal ...megmutatta az élet vizének folyóját, amely kristálytisztán fakadt az Isten és a Bárány trónjából.
.
A kapuk az akkori kor szokása szerint női alakban, mennyasszonyként bemutatott Új Jeruzsálem, Isten hajlékának kapui.
.
.
Ebben a könyvben szerepel az azóta sokszor és alapvetéssel szereplő jövendölés az Isten által küldött angyal szavaival az Úr eljöveteléről: "Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalom, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint, mert én vagyok az alfa és az omega,... a kezdet és a vég."
Korábban is megemlékeztem itt a Holokauszt Emléknapjáról, és mivel az auschwitzi tábor felszabadításához kapcsolták, az alábbi versekkel. Nem árt az ismétlés, a zenét szerető Rónay György érdekes zenei hivatkozásával és a költőtárs szintén szívszorító visszaemlékezésével, siratójával olvastam újra ezeket a hosszú verseket, amelyeknek a zenéjét kiemelem az azonnali meghallgathatóság érdekében. Sajnos a régi zenei illusztrációkat sokszor törlik.
Amikor én jártam Auschwitzban, a táborban szintén láttam kegyeletsértő fotósokat, mint a Fidelio Yolocaust című cikkében olvashattuk (boldogtalan-boldog fiatalok!).
. Kitartón rombol az idő, s torzítja, ami megmaradt; már képed is megváltozott az évek mázsái alatt; a múltnak görbetükre ma groteszkül villantja elém, s gúnyolja benne egykori arcod a furcsa, ferde lény.
. S hallom, míg rút, rekedt zsivaj tolul felém a légen át, összhangzat nélkül játszani az emlékek zenekarát. Fültépően üvölt a kürt, hegedűk gikszere riaszt. Pezsgősüvegben trágyalé; a bánat kotyvasztotta azt.
. Kutatok, nézem, hol maradt a régiből csak egy atom; járom az ismerős utat, a lágy szelet szagolgatom. Más mozdulattal int a táj: tartózkodó, mint hölgy, akit társaságom nem érdekel, s kalandba nem bocsátkozik. . Előttem egy szép, karcsu fa, ága jó volna botnak, és csak állok, mint ki megmeredt, s kezemben is így áll a kés, tanácstalanul, mint sebész a fölnyitott hasú beteg előtt, kinek kórképe új, s tünetei idegenek.
. Valaki észrevétlenül működött, fosztva, rontva itt; lelopták megtorlatlanul az ég s a bokrok színeit. Futnék a rendőrségre, hogy ami menthető, mentsem én, s az ismeretlen tettesek kártevését jelenteném.
. Így forr s apad az áradás, egyre mélyebbre szállva le, s már nemsokára a mohón habzsoló földbe fúl bele. Keringek még hullámain, mint örvényben forgó levél, vakon várva a változást, amely megvált és kicserél.
. Régen megrémített a sors, de most úgy imbolyog felém, mint félkótya, szakadt ruhás, falubolond parasztlegény. Kalapján, melyet ittasan tompult fejével hátravet, viaszrózsa és vadvirág, de kórók is, és gyomfüvek.
. Lenn a földön a szó, december van, esik, hazudni volna jó, röpülni egy kicsit.
. Azt mondani, rigó s lehajolni megint, egy bújó, egy hunyó, és se bent, és se kint.
. Azt gondolni, talán, és hogy akkor mozog, s mert csak nő a hiány, ásítani nagyot.
. Azt hinni, hogy galamb, megsül és berepül, s ami jön, nem harang, csak addigra kihűl.
. Érezni, hogy halál, lesni alóla ki, látni, hogy megtalál, mert nehezebb neki.
. Lebegni, mint pehely, mely akkor is kizár, várni, hogy jöjjön el, mint tavaszi madár. . Dobbal készülni rá, zenét a földbe is, túlélni, mondaná, aki abban se hisz.
. Temetni a csodát, vermelni a jeget, nézni, hogyan megy át fénybe az üzenet.
. Szó nélkül fogni fel, tér nélkül vallani, sohasem múlik el, csak lesz mit mondani.
Előbb olvastam a Budapesti Vonósok meghívóját a Zeneakadémiára, ahol
2017. február 20-án 19:30-kor a Nagyteremben az Akadémiai bérlet 1. előadásán a következő műsort adják:
W. A. Mozart: F-dúr divertimento, K. 247
Dragony Tímea:Estharangok - nőikarra és vonószenekarra Dsida Jenő verseire - ősbemutató
---
W. A. Mozart: Vesperae solennes de confessore, K. 339
Közreműködnek: Szemere Zita - szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia – alt, Megyesi Zoltán - tenor, Cser Krisztián - basszus Cantemus vegyeskar, Pro Musica leánykar, karigazgató: Szabó Dénes és Szabó Soma
Vezényel: Szabó Dénes és Szabó Soma
A kiemelt ősbemutató kapcsán olvastam, hogy a fenti esten Szabó Dénest köszöntik 70 éves születésnapja alkalmából, és emiatt is lettem kíváncsi a Dsida-versekre írt új műre és persze a megzenésített versekre. Korábban számtalan Dsida-verset és műfordítást másoltam már be ide.
Addig is egy korábbi Dragony Tímea-alkotás a következő versre, éppen Szabó Soma vezetésével:
.
.
.
Tündérmenet
.
A tücsök cirregve fölneszel. Testem hűs álmokat iszik. Apró csillagos éjtündérek a szívemet hozzád viszik.
.
Parányi szekérre fektetik pihék, mohák közé, puhán, befödik zsenge nefelejccsel, s lehelnek rá éjfél után.
.
Húzzák lassú, nyüzsgő menetben, szemükben harmat, áhítat - csigák s iszonyú nagy füvek közt a sárga holdvilág alatt.
Az alábbi verset újból bemásolom, mert a kapcsolt zene már nem érhető el a korábbiról:
.
In modo d'una marcia
A vonat kifutott s vele Mása. A Vörös Nyíl, a moszkvai gyors Hazavitte, - hisz ott a lakása. Ez a sors - motyogom -, ez a sors!
Be is ugrom a boltba; ha vodka Van a polcon, a szatyrot elő! Mit üvölt ez a kasszai szotyka? Sose tudta ez itt, mi a nő.
Hazaballagok, és fel a Schumannt! Ez a kvintet olyan csudaszép, Hogy a könny a pohárba lecsurran: Be gyalázatos-édes a lét!
Mibe fogjak a vodka után még? Mit is ír ma a Pravda, a Trud? A világban unalmas a játék: Csak üres fecsegés, csupa rút
Pofa áll komoran a tribünön, Míg alattuk özönlik a tank S a rakéta, - bevallom e bűnöm: Örömet sosem érzek alant.
Ha fölöttem a drága, csak akkor Legyek én az alatta-való! De elúrhodik itten az aggkor: Aki nem szenilis ma, csaló.
A vonat kifutott s vele Mása. A Vörös Nyíl a kék síneken Röpíti, - hiszen ott a lakása: Nem a Múlt, se Jövő - a Jelen.
/Styepan Pehotnij,
azaz Baka István testamentumából, 1991/
.
.
.
A cím az örökértékű Schumann-zongoraötös II. tételének tempójelzése (az eleje helyesen: in moto.., nekem gyászindulós hangulatot jelentve, és ha lenne zene a temetésemen, én is ezt választanám :)
.
Most tehát egy, a neten még le nem tiltott videó ugyanarról az esseni koncertről:
a teljes mű (a tárgybani II. tétel a 9: 45 perctől).
