Az ember szíve nagyot dobban, mikor Magyarországtól távol járva meghallja Kodály Zoltán Háry János Intermezzóját szenvedéllyel játszva, felidéződik a kis iskolaterme, ahol bakelit lemezről hallgattatta a zenetanárnő Háry Jánost. Majd szolmizáltatott pár percet, utána közösen énekeltünk egy népdalt. Legtöbbször mindenki beleadott 'apait-anyait', mert valahogyan úgy választotta a tanárnő a dalokat, hogy kedvünk legyen énekelni...
Akinek nincs hangja és kiállítják hogy énekeljen, annak rendkívül megalázó a dolog.
A kottatanulásnak nem volt értelme, ahogy a szolmizálásnak sem.
Az egész ének-zene elakadt néhány 200 éves dalnál és Beethovennél. Az meg úgy nagyjából olyan mintha a mai számítógép-korban az iskolákban még mindig Commodore 64 -en tanítanák a gyerekeket. Van ezernyi fajta zene, stílus, ének, dal, mégis nekünk csak a "Mormotás fiú dala" vagy micsoda maradt, meg azt hallgattuk magnón ami később az EU himnusza lett.
Az ének-zene tanítás - ebben a formában - szerintem teljesen értelmetlen.
De ahhoz, hogy a közös éneklés lelki élmény legyen, nem elég az úgynevezett "hallásból-is-lehet" tehetség. Mindenki rendelkezik azzal az ismerettel, ami kell ahhoz, hogy tudjon kottából énekelni (blattolni), csak nem tanították meg rá, hogy hogyan kell alkalmazni a tudását.
Ingyen, és nagyon szívesen segítek mindenkinek, akit érdekel ez a tudás! Akit érdekel az ajánlatom, hívjon fel, és akár hosszabban is eltudom magyarázni, hogy milyen egyszerű a kottaolvasás. A megértéshez elég egy fél óra, a begyakorláshoz sem szükséges sokkal több idő.
Egy kis inspiráció:
Kodály idézetek
"A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható." "A zeneértéshez közelebb visz a kottaolvasás, mint az operabérlet." "Akit előbb énekre tanítunk, csak azután hangszerre, hamarabb megfogja a meloszát minden zenének. A szolmizálás gyorsabban visz a folyékony kottaolvasásra, de úgy kell tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját .
A köztudatban az a fölfogás él, hogy a blattoláshoz különleges tehetségre, alapos kotta ismeretre van szükség.
Nos, ez bizonyítottan nem így van!
Aki a hang-skálát szolmizálva el tudja énekelni, és azt is tudja, hogy hol van a "dó", az mindent tud ahhoz, hogy tudjon kottát olvasni.
Nem értelmetlen dolog tehát a szolmizálva éneklés, mert a szolmizálás a kottaolvasás ABC-je, mely a lapról való éneklés megtanulását, egyszerűbbé, gyorsabbá teszi.
A hagyományos módon tanított gyermek, mire megértené a szolmizálás lényegét, addigra teljesen elmegy a kedve tőle.
Jól tudjuk - kisgyermek korában mindenki szívesen énekel. A szolmizálás valójában nagyon egyszerű dolog, ha megértjük a logikáját. Azt, hogy a dó helyének a meghatározása a kulcsa a kottából éneklésnek, amit akár játszva is megtanulhatna bárki.
Kodály Zoltán a Visszatekintés I. c. kötetében - írta, hogy Akit előbb énekre tanítunk, csak azután hangszerre, hamarabb megfogja a meloszát minden zenének... A szolmizálás gyorsabban visz a folyékony kottaolvasásra, de úgy kell tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját
Nagyon is hibás tehát az a gyakorlat, amikor az énekórákon az örömteli énekléstől elszakadva, pusztán számonkérhető elméleti ismeretként akarják megtanítani, a zenei írás és olvasás elemeit a gyereknek. Vagy ha a szolfézsórákon nem élményszerűen, hanem alaposan, a hangszertanuláshoz szükséges módon tanítják a kottaismeretet, és a hangszer-játéktól várják a hallás fejlődését. Így, mire megértené a gyerek a szolmizálás lényegét, már el is megy a kedve tőle. A hallása nem is fejlődik, nem tud és nem szeret énekelni, motiválatlan zenei anyanyelve megismerésére és használatára.
"Ha minket akkor effélékre (s még egyre-másra) megtanítanak, be más életet teremthettünk volna ebben a kis országban ! Így azokra marad, akik most kezdik tanulni, hogy nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia,amiben mind egyek lehetünk.
Akkor mondjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!"
Szeretettel ajánlom, Robi bácsi.
Az alábbi elérhetőségeken várom az énektanulás, szolmizálás iránt érdeklődők hívását:
Gál István Róbert Tel.: +36 (1) 340-36-97 mobil: +36 (30) 367-54-35
[Hiperkorrekció, kedves Vörösbegy: játszanak a helyes! Mert a szótő a "játsz-"! Vagyis: játsz+a+nak (mint a bánt+a+nak esetében), de "játsszák", azaz játsz+ják = játsz+szák = játsszák]
Különben meg veled értek egyet.
[114] Ne haragudj roceskori, szeretem a beírásaidat, de ez ÍGY kissé eltúlzott. Ott egyébként olyan drága az alkohol, hogy fiatalember nem tudja megfizetni a kocsmázást. Így aztán lakásokon rúgnak be és elájulnak, mielőtt kikerülnének az utcára. Pont, mint Norvégiában.
[113] Nem azért, hanem, mert nem mond semmivel sem többet az általad annak nevezett többinél.
játsszanak
Toobee, nem terhelem tovább ezt a témát azzal, hogy viselkedésed meghökkentő következetlenségeivel foglalkozom - megteszem a megfelelő témában. Sőt, megteszem azt az engedményt, hogy bár azt mondtam, nem vitatom meg veled ezt a témát, válaszolok a kérdéseidre.
Már létező szakmai szervezetről beszélek.
Állami pénzről, minisztériumi vagy alapítványi támogatásról.
A szakma által felkészült szakemberekről, de körülvéve kellő szakmai segítséggel kontrollal - mint azt fölvázoltam.
Kedves Contrapunct, szépen kérlek, ne kezdd te is.
Svédországban ha megalakul egy fiatalokból álló zenekar, állami támogatást kapnak, és próbatermet biztosítanak nekik. Csoda, hogy olyan erősek a könnyűzenében? Szinte mindenki játszik valamilyen hangszeren. No és persze a fiatalok nem randalíroznak részegen az utcán... Hm.
"Ha már az előzőek alapján tudunk mondani valamit, hogy mit és merre, akkor neki kell látni arra alkalmas emberekkel kidolgoztatni és működtetni módszertani továbbképzéseket."
Ez is teljesen jogos, de kik azok az emberek? Akik alkalmasak rá, biztosan érdeklődnek a munka iránt? Ki dönti el, hogy alkalmasak-e? Ez nagyon ingoványos talaj, mert amíg van három pedagógus Magyarországon, addig lesz legalább két módszertan, és lehet, hogy mindkettő egyformán jó.
Egy módszertan hatásossága csak sok-sok év múltán derül ki, óriási felelősség hivatalossá tenni egyet, pláne direkte kidolgoztatni valakivel, akiről biztosan lehet tudni, hogy a kollégák x százaléka alkalmatlannak fogja tartani a feladatra.
Ráadásul, akik kiválasztanák az arra alkalmas személyeket, már sokszor azokat is alkalmatlannak tartjuk. Volt olyan kulturális miniszter a magyar demokrácia történetében, akit közmegegyezéssel alkalmasnak tartottak a posztjára?
Továbbra is úgy vélem, minél inkább szervezetekre bízzuk a megoldást, annál inkább kiszolgáltatjuk magunkat, ráadásul elveszítjük azt a lehetőséget, hogy az egyes módszerek és személyek a gyakorlatban bizonyíthassák alkalmasságukat.
Fenti érvelésemmel továbbra is csak az egyéni felelősség fontosságát szerettem volna alátámasztani, a módszerek közti választásban, valamint a követendő példaképek kiválasztásában.
2. Honnan legyen a pénz? Ha az aktuális kormányzathoz fordulunk, máris ránksütik a kormánypárti bélyeget, és oda a hitelünk. Ha az ellenzékhez, akkkor nehezen kapunk állami pénzt. Szponzorok nemigen érdeklődnek ilyen szövetségek iránt, maradnak tehát eleinte a tagdíjak. Igen de kevesen vagyunk, a pénz kevés, a tagdíjakat nem fizetik, aki meg fizeti, megunja, hogy mások helyett is állja a cehhet.
3. Mivel először ugye ismerősök köréből szerveződött, rögtön rávágják a még kívülálló, hogy ez "xy klikkje, csak a maga pecsenyéjét sütögeti"
4. Rosszabb esetben erre válaszul megalakul az ellen szakmai szövetség, és egy idő után a torzsalkodások és a kilátástalan kűzdelem kiszívja az erőt mindenkiből.
Tudom, spanyolviasz, de hát látni kell, milyen kicsi az esély, egy ilyen ideális szakmai szervezet létrehozására. Bár cáfolna meg valaki, de hát épp az a probléma, hogy senki sem mondja: Majd ha sikerül összehoznom egy szakmai szervezetet. Ezt a munkát folyton egymástól várjuk el.
Ezért gondolom azt, hogy mindenkinek ott kell megfognia a munka végét, ahol tudja, megtenni amire lehetősége van, se többet, se kevesebbet. És ez bizony sokszor jóval több mint gondolnánk.
Hogy érdemben is szóljak a kérdéshez:
"ha lesz egy szakmai szervezet, nem más, szakmai, amely az iskolai ének-zene oktatását szolgáló reformok élére áll. " - mondja vörösbegy.
Én éppen itt érzem a bökkenőt: megint egy szervezet, amely persze szigorúan szakmai alapon szerveződik, de a kérdés: ki szervezi meg ezt a szervezetet? A politikusok? Nekik ugyan nem érdekük. A minisztérium? Nekik meg pláne nem hiányzik, hogy még valakivel állandóan egyeztetniük kelljen. Akkor hogy lesz? megszerveződik magától? Ki dönti el, hogy kik legyenek a tagjai? Ki fogja őket megkeresni, munkára bírni? Ki tűzi ki a célokat?
Kérdéseimet egyáltalán nem kötözködésnek szánom, de azt hiszem itt van a probléma lényege.
Én már szerveztem szakmai szervezetet, tagja is vagyok néhánynak, sőt nemzetközi szakmai konferenciát is rendeztem. Azt kell mondanom, borzasztóan nehéz bármely szakma képviselőit, legyenek akármilyen elkötelezettek, rábírni a közös gondolkodásra, pláne cselekvésre és fellépésre. A dolog általában úgy működik, hogy valaki ráun a semmittevésre, és elkezd szervezkedni, talán önzetlenségből, talán saját jól felfogott érdekéből. Először persze közvetlen ismerőseit, kollégáit keresi fel, akikkel személyes kapcsolatai révén talán ki tud alakítani valamiféle magot, melyhez később csatlakoznának a többiek. Ez azonban rengeteg munka, rengeteg idő és még több kudarc és megaláztatás a kollégák részéről. Ha mégis megalakul egy szervezet, mely valóban szeretne független és szigorúan szakmai lenni, rögtön jönnek a problémák:
1.A szervezetet működtetni kell. Ennek előbb utóbb meg kell teremteni a költségfedezetét, mert ugye programokat szervezni, kiadványokat szerkeszteni, vagy csak egyszerűen egy hírlevelet kiadni pénzbe kerül. Emellett bizonyos mérték felett már nem lehet mndezt társadalmi munkában csinálni, anélkül, hogy válás legyen a vége, úgyhogy némi munkaerőt is alkalmazni kell.
folyt.köv.
vörösbegy: nem számítottam a védelmedre, de azt a tiszteletet, amit elvársz vitapartnereidtől, én is elvárhatom. Kierőszakoltad a megbánásomat, a bocsánatkérésemet, utána pedig még belém is törlöd a cipődet, hogy maradjunk Te szóhasználatodnál.
nab: ja igazad van, én kérek bocsánatot. Milyen figyelmetlen vagyok.
Na jól van, most már lekopok.
Ha már az előzőek alapján tudunk mondani valamit, hogy mit és merre, akkor neki kell látni arra alkalmas emberekkel kidolgoztatni és működtetni módszertani továbbképzéseket.
Visszatérve a szorosabban vett témához, a [80]-ban foglaltak folytatásaként.
Csak akkor fog történni valami, ha lesz egy szakmai szervezet, nem más, szakmai, amely az iskolai ének-zene oktatását szolgáló reformok élére áll. Nem a minisztériumra és nem a magát a bajból a saját hajánál fogva rángató pedagógusra kell építeni. Neki kell összefognia a szakértőket, neki kell megterveznie a feladatokat, forrást szereznie a munkához.
Nem elég a szakértők lelkesedése, önkéntessége. Minőséget kell képviselniük. Mégpedig új minőséget. Ki kell válogatni őket. Képesnek kell lenniük az új befogadására, alkotó alkalmazására. És az egész társaságot tanulmányútra kell küldeni külföldre: skandináv országok, Japán stb., és célzottan további jó szakmai műhelyekbe. Feladatok: szakmai tapasztalatgyűjtés, az iskolai munkaszervezés, benne a zeneoktatás vizsgálata, tananyagok, taneszközök gyűjtése, illetve feltérképezése, szakmai kapcsolatok kiépítése.
Nagyon fontos, hogy végre kialakuljon a magas szintű tankönyvkritika. Ha a meglévő tankönyvek kritikáját nem végzik el, ha nem vizsgálják meg a külföldi tankönyvfejlesztés irányait, nem nézik meg, hogy abból mi használható, akkor remény sincs a tankönyvek terén minőségi előrelépésre. El kell indítani a tankönyvcsaládok kidolgozását, kísérleti kipróbálását. Ebbe sok pedagógust be kell vonni. A tankönyvek használatában résztvevők vállaják a kidolgozók rendszeres óralátogatásait, és a legrátermettebbek a tankönyvek kritikai elemzését a tapasztalatok alapján. A többiektől elég a könyvekről egy kérdőív kitültése.
A másik fontos terület a pedagógusképzés. A köz- és felsőoktatást az említett szakmai szervezetnek össze kell ültetnie, át kell vitatnia a gyakorlatban felmerülő problémákat, keresni kell rá a szakmai megoldást a képzésben. Természetesen fel fognak merülni általános pályaalkalmassági, a pedagógusok személyiségével összefüggő problémák, azokkal a nevelési , pszichológiai tanszékekhez kell fordulni.
Hát igen. Utána gondolkoztam el, vajon melyiket kéne elsőnek bezárni...nehéz ez a kérdés..
De elsősorban a szülőnek kell a gyerek érdekét nézni, mindenki más lehet önző.
