November 14-én Baráti Kristóf Manchesterben, a több mint 2300 férőhelyes, és csak 23 éves Bridgewater Teremben lépett fel Korngold hegedűversenyével. Partnerei a Hallé (nem hallé :) Zenekar, Alexander Joel vendégkarmesterrel.
A koncerten Mahler 1. szimfóniája is elhangzott, de az alábbi beszámolóból csak a Kristófot érintő részt írom be, megjegyezve, hogy annak idején Korngold mentora éppen Mahler volt, és ez befolyásolhatta a műsorválasztást. Joel 5 éve egyébként lemezre is vette ezt a Mahler-szimfóniát
A mellékelt fényképen csak Kristófot mutatták be.
.
Korngold "hollywoodi koncertje" - ahogy a bemutató után A New York Times rosszallóan jellemezte - nagymértékben kölcsönzött a szerző korábbi filmzenéiből, és magán viseli Mahler hatását is. Baráti nem csupán saját játékával mutatta meg a behízelgő hollywoodi fényt, de ez a Joel dirigálta vonóskarnak is sikerült. A nyitó tételben visszafogottan érzékeltették a romantikus szenvedélyt, egészen a magasba szárnyaló téma visszatééréséig, viszont annál hatásosabb volt a versenymű legdrámaibb része a tétel csúcspontján.
A terjedelmes lassú tétel csupa lágyság és kecsesség volt, bár a vonós hangzás említett intenzív fényessége merőben eltért ennek a résznek a megszokott értelmezésétől. Ennek részben az lehetett az oka, hogy a karmester módosította a vonósok szokásos elhelyezését, amikor az első és második hegedűszólamot egymással szemben ültette le, és a brácsisták is az első hegedűvel szembe kerültek, ami azt jelezte, hogy a vendégkarmester kellő mestere ezen szekciók elrendezésének.
.
xxxxx
Az alábbi anyagnál részletesebben nem érdemes megismerkedni Korngolddal, benne a hegedűversenyt érintve is, Heifetz 72 évvel ezelőtti játékával, ahol az amerikai közönség már akkor is tapsolt a közbenső tételek után.
A hegedűversenyt egyébként Kristóffal is felvették egy koncerten (Brilliant Classics, 2014 elején, a Dél-Holland rádió Zenekarával, Otto Tausk vezényletével), és a felvétel igen jó kritikát kapott, még a Heifetz-cel való összevetésben is:
Különben a Gálakoncerten úgy oldották meg a sok kiváló vonós és zongorista szereplését, hogy Sarasate Navarra című spanyol táncának átírt változatára kérték fel őket. Az eredeti két hegedűre és zongorára készült, az átiratban két zongora mellett hegedűsök, brácsisták és csellisták játszották a darabot. Sok kiválóság egyszerre, nagyszerű lehetett az egész.
A honlapon egy rövid részlet meg is hallgatható! A 25. Verbier Fesztiválról készült videón aztán az egész látható: erről az alábbi linken részletesen is olvashatunk!
Az alábbi hivatkozásban említettem a ma este is megnézett/meghallgatott (Classica) közel 16 hónappal ezelőtti koncertet (Verbier Festival), és most is különlegesnek találtam. Annyi volt csak az eltérés, hogy a második ráadást ma nem adták le, pedig a tomboló közönség azt is kiharcolta.
A medici.tv most hirdetett kedvezményes előfizetése után ezt az általuk felvett koncertet is vissza lehet hallgatni a sok más kitűnő koncert között!
2019. október 5-én Miskolcon mutatták be Wolf Péter Hegedűversenyét, Baráti Kristóf szólójával. Közreműködött a Miskolci Szimfonikus Zenekar, Antal Mátyás vezényletével.
Sajnos nem lehettem ott, kíváncsian várom a darabot, hiszen ez nem az első, Kristófnak ajánlott mű a szerzőtől, és a korábbiak kiválóak voltak.
.
Az így kibővült - az alábbi tartalmú - repertoár a következő:
.
immár 80művet tartalmazva, és ebben csak az általam ismertek szerepelnek...
J. S. Bach 1045 (Sinfonia D-dúr, egy hv-tétel), W. A. Mozart 2 rondó és 1 adagio, Beethoven 2 románc, Csajkovszkij op. 42/1. (Meditáció, Glazunov zenekari átiratában), Ravel Tzigane, Sarasate Carmen fantázia, Navarra (két hegedűre és zenekarra), Ysaÿe A tavalyi hó, Saint-Saëns Bevezetés és rondo capriccioso; Havanaise, Sibelius szvit, Wolf Péter Utazás (2 változatban is, egyébként hegedűversenynek is nevezik), Arvo Pärt Fivérek, Schubert A-dúr rondo (D 438), Bartók I. rapszódia, Wieniawski Scherzo tarantella (op. 1); Legenda (op. 17), Paganini Moto perpetuo (op. 11).
Az alábbi repertoárban természetesen benne van Mozart valamennyi szólóhegedűre és zenekarra írt műve, így az is természetes, hogy Baráti Kristóf rendszeresen szerepel is ezekkel, különböző zenekarokkal. Nem egy alkalommal a teljes sorozatot eljátssza, de ehhez legalább két nap szükséges. Az sem volt véletlen, hogy a holland Brilliant lemezkiadó vele vette fel ezeket a darabokat, és ekkor (2015. május 1-2.) a csúcsformában lévő Új Magyar Kamarazenekar volt a partner. Azóta közel négy és fél év telt el, és a kiadó még a Youtube-ra is feltette a kiemelkedő kritikákat kapott albumot, amelyet eddig eltelt harminc hónap alatt több mint négyszázezer alkalommal nyitottak ki, remélhetően végig is hallgatva a varázslatos előadást. A felvétel élő koncertje felejthetetlen, a lemezeket vagy a neten elérhető felvételt érdemes sokszor meghallgatni, ahogy a későbbi sorozatot vagy egyes darabokat is lehetőség volt és valószínűleg lesz is alkalom élvezni Kristóffal. Ne felejtsük, hogy bár a felvétel ugyanaz marad, az alkalmankénti meghallgatásokkor mi változunk, és mélyedhetünk el egyre inkább az egyedülálló előadásban.
.
A jövő vasárnaptól (október 13.) kezdve az M5 három alkalommal vetíti a Zeneakadémián tavaly rögzített háromnapos programot, amelyről az alábbi előzetes tájékoztat:
Szeptember 28-án a Zeneakadémia Nagytermében lépett fel Baráti Kristóf egy háromszereplős Brahms-kamaraesten, amelyről az alábbit írta az ART7 kritikusa:
Már hivatkoztam arra a Youtube-oldalra (Kristóf Baráti téma), ahol számos kiváló felvétel hallgatható meg, köztük Paganini Moto perpetuója. Mivel ez az Örökmozgó eredetileg hegedűre és zenekarra készült, kiegészítem Baráti ilyen tartalmú repertoárját, mert bizonyára nem okoz neki gondot zenakarral is eljátszani.
A kiegészített lista tehát a következő, és ehhez nemsokára hozzájön a Wolf Péter-Hegedűverseny, amit Kristófnak ajánlott, és október 5-én ő is fogja bemutatni Miskolcon az Antal Mátyás dirigálta helyi szimfonikusokkal.
.
A kiegészített Baráti repertoár tehát az alábbi,immár 79művet tartalmazva, és ebben csak az általam ismertek szerepelnek...
J. S. Bach 1045 (Sinfonia D-dúr, egy hv-tétel), W. A. Mozart 2 rondó és 1 adagio, Beethoven 2 románc, Csajkovszkij op. 42/1. (Meditáció, Glazunov zenekari átiratában), Ravel Tzigane, Sarasate Carmen fantázia, Navarra (két hegedűre és zenekarra), Ysaÿe A tavalyi hó, Saint-Saëns Bevezetés és rondo capriccioso; Havanaise, Sibelius szvit, Wolf Péter Utazás (2 változatban is, egyébként hegedűversenynek is nevezik), Arvo Pärt Fivérek, Schubert A-dúr rondo (D 438), Bartók I. rapszódia, Wieniawski Scherzo tarantella (op. 1); Legenda (op. 17), Paganini Moto perpetuo (op. 11).
Az előbbire hajaz egy másik felvétel, amelyen a 18 éves Baráti Kristóf a Beethoven-hegedűversenyt játssza az Erzsébet királyné-versenyen, amikor a III. díj mellé ő kapta a Közönség-díjat is.
A Kaposfest utóbbi 5 évéről nem sokat írtam ide, mert ottlétem alatt erre nem volt módom, de én is végigélveztem a kitűnő előadásokat, köztük Barátiét is. Bármikor, bárkivel játszott, kimagasló élményt nyújtott, így külön öröm, ha visszaidézhetjük egy-egy fellépését.
Az alábbi felvétel a tavalyi fesztiválon készült, és azzal a szintén rendkívüli zogorapartnerrel, akivel már remek szereplései voltak itthon és külföldön.
Két nagyon érzékeny muzsikus, akik ebben a szonátában mélyen átérezték a zeneszerző zenéjét, kivált az utolsó három tételben, amelyek akár egy háromrészes balladát érzékeltettek.
Janácsek (1854-1928) 1914-15 ben írta, majd 1916 és 1922 között átírta a hegedűszonátát, amelyet így csak 1922. április 24-én mutattak be, Brnóban.
A Con moto - Ballada - Allegretto - Adagio (un poco piú mosso) tételekből álló közel húszperces darabot számos alkalommal lemezre is vettek, amelyek közül néhány kiemelkedő is van: Josef Suk és Jan Panenka igen értően, és csak az ismertebb kettősök közül Viktoria Mullova és Piotr Anderszewski, Kremer és Argerich, Midori és Aydin stb. is élvezetesen adták elő, de a fenti Baráti és Enrico Pace előadás többek szerint is kiemelkedik közülük, jellemzően Kristóf rendkívül emocionális megfogalmazásaira, amelyben akkor a szintén igen impulzív olasz volt a partnere.
A zárótétel hegedű-zogora párbeszéde lebilincselő, és ezen a másik felvételen a kottában is végigkövethető egy szintén izgató előadásban cseh zenészekkel. Érdekes a Schiff-házaspár megfogalmazása is: https://www.youtube.com/watch?v=qLTC7KxYPuE
Baráti Kristóf és Kondorosi Karolina, az LFZE-en idén végzett hegedűművésznő, 2019. augusztus 22-én Budapesten házasságot kötöttek, amit másnap a badacsonytomaji rk. bazalttemplomban egyházilag is megerősítettek.
Kristófról már sokat írtunk itt, míg a fiatal hegedűs nagyszerű diplomakoncertjéről csak annyit, hogy a nagyszerűen előadott Franck-szonáta után a d-moll Bach-szólópartita chaconne-ját, majd ugyancsak a zongorapartner Brigitta Taraszova közreműködésével Sosztakovics a-moll (1.) hegedűversenyét adta elő fantasztikus sikerrel. Máshol már említettem ezt a diplomakoncertet. Karolina főtanszak tanára Szabadi Vilmos volt.
Kristóf július 9-én a Harris Teremben játszott szólóműveket, és kettősöket Anton Nel zongoraművésszel, és Kruistóf műsorával és fényképével jelent meg az ismertető. Július 11-én egy másik magyar hangszeres, Pálfalvi Tamás is játszott (szárnykürtön, Bach F-dúr, azaz a 2. Brandenburgi koncertjében).
A Kristófékra vonatkozó beszámoló a következő:
“Az Európában jól, de az USÁ-ban nem annyira ismert Baráti Kristóf hegedűművész változatos darabokkal mutatkozott be a közönségnek, hiszen egy bonyolult ellenpontozású Bach-szólótól a cigányzenei beütésű parádés Ravel-darabig, a Tzigane-ig, terjedt a műsor. Mindegyikben emlékezetes hangvétellel, artikulációval és teljes kifejezőerővel játszott. Baráti egy olyan hegedűs, aki úgy irányítja figyelmünket a zenére, hogy közben maga igencsak a háttérben marad.
Elsőként Bach g-moll szólószonátáját játszotta a magyar hegedűművész, és eközben úgy érződött, mintha két hegedűn szólt volna az ellenpontozott hangáradat. Az adagióban az oktávok (kettősfogások) során a felső hangok csúcspontokként keltek életre, miközben az alsókat finoman árnyalta. Az allegro fúgájában a frázisokat ízlésesen fűszerezte, míg a záró prestóban brilliáns játékkal kápráztatott el minket.
Ysaÿe szólóhegedűre írt d-moll szonátája, az Enescúnak ajánlott Ballada című, viszont egy teljesen más jellegű "bestia". A 19. század végén és a 20. század elején működött hegedűvirtuóz belga zeneszerző műve tele van technikai kihívásokkal, miközben egy érthető történetet mond el, lassan kezdve, és egy jól írányított bravúros résszel befejezve.
A zongorista Anton Nel, akivel jelenleg mindenki szívesen játszik együtt, egy mozgalmas előadást produkált Barátival a 2. Brahms (A-dúr) szonátában, majd Csajkovszkij az “Egy szeretett hely emléke” című művét emelkedetten és lendületesen szólaltatták meg. Ez a darab eredetileg a szerző hegedűversenyének lassú tétele lett volna.
Ha pedig együttműködésük eddig nem lett volna teljesen érzékelhető, Ravel Tzigane-jában nyilvánvaló volt mindkettőjük szellemes megközelítése, mintegy eufóriában érzékeltették azt a lelkületet, miszerint “amit te el tudsz játszani, azt én felül tudom múlni”. Ráadásklnt Beethoven Tavaszi szonátájának nyitó tételét adták elő, mintegy megpecsételve előadásukat. Ez a kettős erőfeszítéseket tett a patitúra legtökéletesebb közvetítésére..
.
.
.
Július 18-án pedig a svájci Alpokban fekvő Verbier augusztus 3-ig tartó ZeneiFesztiváljának nyitókoncertjén lépett fel a II. Bartók-hegedűversennyel, A Fesztivál Zenekarát Valerij Gergiev vezényelte. Kristóf ráadása a számtalanszor e célra választott Obsession volt a II. Ysaÿe-szólószonátából.
Az előadásról két kritikai beszámoló is megjelent:
A zeneszerző barátai közül Baráti Kristóf már szólistája volt több Wolf Péter-ősbemutatónak, így kíváncsian várom a programban lévő hegedűversenyének ősbemutatóját.
A változatos és izgató Utazásnak több változata van, Kristóf és partnerei remekeltek velük.
Még július 12-ig hallgatható meg a Bartók Rádió Hangtárában a Baráti-Kelemen kettős május 1-jei nagy sikerű koncertje. BK-KB, két jó hegedűs, de ahogy az alábbi ráadásból (https://www.youtube.com/watch?v=Q6oDT2TtIho) nekem kiderült, Kelemen Barnabás zongorázni is tud, amit alázatosan be is mutatott a hegedűvel uralt Bartók-átiratban. Bizonyára el is tudta volna hegedülni a darabot, de Kristóf nem tud zongorázni :-)
A Román népi táncokat, vagyis hat román népi táncot a szerző 1915-ben zongorára írta, ahogy a Két román táncot is öt évvel korábban. Néhány éven belül mindkettőből készített zenekari átiratot, a hatrészes népi táncokat egészében, az utóbbiból pedig az első táncot megzenésítve, így ennek Román tánc lett a címe.
A Román népi táncokat mások is átírták, a koncerten elhangzottat Székely Zoltán 1925-ben. Indokolt is volt, mivel a hat táncot főleg cigány hegedűsöktől hallotta, akiknek vérbeli felszabadult játéka megkapó volt számára. A táncokról részletesebben INNEN: http://wangfolyo.blogspot.com/2013/08/bartok-bela-roman-nepi-tancok.html
Magával ragadó volt tehát visszatérni az ősforrásokhoz, ahol persze zongoraszó nem hangozhatott el, ahogy a finom aláfestésben is csak visszafogottan volt rá szükség. Baráti is felszabadultan és fantáziadúsan játszott, szinte megismételhetetlenül ihletetten. Mintha egy száz évvel ezelőtti evés és jó ivászat közben hallottuk volna az egyszerűen nagyszerű erdélyi muzsikusokat.
Persze tánczenéket már régebben is írtak, de egy hasonlóan cigányos és virtuóz sorozatot leginkább Sarasate írt, kezdve a hegedűre és zenekarra komponált Cigánydalokkal, a két-két spanyol táncot tartalmazó 21-22-23. opuszokkal, hogy csak az ismertebbeket említsem, az op. 50- nel bezáróan.
Kristóf jó részüket szokta is játszani, mert remek ráadásdarabok, és a négy évvel ezelőtti Kaposfesten Farkas Gáborral hármat is eljátszottak. Közülük egy andalúz táncot (a viharos Zapateadót) részben meg is hallgathatunk:https://www.youtube.com/watch?v=LphxR93MCi4
Sarasate persze maga is virtuóz hegedűs volt, emiatt hálás eljátszani remek darabjait.
Június 6-án volt a pécsi Pannon Filharmonikusok bérleti sorozatának harmadik, egyben záró hangversenye a Kodály Központban. A megelőző napok viharai, zivatarai után remek időben, megfelelően a remek műsorhoz. Habár Baráti Kristóf miatt utaztam 630 km-t, hogy szólójával a Stravinszkij hegedűversenyt újból meghallgassam, a többi darab is kiválóan sikerült, köszönhetően a fiatalos és kiváló zenekarnak és mesterének.
A műsor mottója A Koreográfus volt, és talán éppen a 67. évében lévő Gilbert Vargának köszönhetően, aki a vidám és táncos darabokat kiválasztotta, majd szinte végig is táncolta az egészet: ő volt a betanító-, a tánc-, ceremónia-, móka- és a karmester, aki elmélyült és vidáman szuggesztív egyéniségével magával ragadta a résztvevőket, a zenészeket és a közönséget egyaránt.
Joseph Haydn három rövidke menüettjével kezdtek világosan és precízen, majd jött a négytételes és kb. 21 perces hegedűverseny, amelyben Kristóf remekelt, bár az első két tételben, főleg az elsőben, néha kissé elfedte a hangját a zenekar, pedig Kristóf hangszere igazán domináló tud lenni, legalábbis a negyedik sorból éreztük így. A második ária és a zárótétel aztán már teljesen kiegyensúlyozódtak, a szólista uralta a darabot, és a fellelkesített közönség, illetve a zenekar is ámulattal hallgatta a két ráadást, J. S. Bach d-moll szólópartitájának sarabande és courante tételét.
A szünet után is folytatódott az örömzenélés, és a jó zenék ebben is feldobták a fiatalos karmestert Lehár Ferenc Arany-ezüst keringője és Richard Strauss A rózsalovag szvitjének látványos és néha bombasztikus vezénylésekor.
A műsorlap szerényen és pontatlanul mutatta be Kristófot, de ez mit sem jelent bámulatosan szép játéka mellett.
A Stravinszkij hegedűverseny első két tételének egy másik ihletett előadása a felvételkor 46 éves Arthur Grumiaux szólójával, illetve a teljes mű az 55 éves David Ojsztrahhal.
Néhány hét szünet után jönnek Kristóf nyári fellépései:
- július 1-jén az Am. Egy. Államokban, Seattle-ben Mozart D-dúr fuvolanégyesében, majd ugyanott
- július 3-án Turina Zongoranégyesében és Bach d-moll szólópartitájával és
- július 5-én Dvozsák Vonósötösében, míg
- július 9-én Bach g-moll szólószonátájával szerepel.
Július közepén a svájci Verbier Fesztiválon lép fel: a 18-i nyitókoncertena 2. Bartók hegedűversenyben, amikor a ValerijGergiev és a híres Mária Zenekara lesz a partner.
Ezt a koncertet a medici.tv élőben fogja közvetíteni este 7 órától. Július 23-án pedig u.ott Schumann c-moll Zongoranégyesében is szerepelni fog.
Augusztus 13. és 19. között pedig jön a 10., a Baráti-Várdai kettősnek az 5. Kaposfest, amelynek kitűnő programja már elkészült!
Egy több mint 4 évvel ezelőtti nagyon szép kamarakoncert jutott eszembe, amikor előkerült annak felvétele a tubusból. Várdai István nemrég előadott Prokofjev-versenyéhez kerestem egy korábbi példát, és az ilyenkor igazán hasznos és okos hálózat előhozta a Baráti Kristóf és vendégei néven megtartott koncertet. A lejjebb lévő beszámolók után íme a teljes előadás, gyönyörködjünk benne, akár többször is!
Hát jól megjártuk Balatonfüredet, de a szó szoros értelmében: érdemes volt oda is leutazni, hogy Baráti Kristófot hallhassuk játszani Stradivariján, majd az élénk nyugati szélben hallgatni a parti nyár-, fenyő- és platánfák szintén izgalmas, mozgalmas, de mindig megnyugtató hangjait. A műsorlap és a rövid kísérőfilm sem említi a tegnap játszott Mozart-szimfóniákat, így azzal kezdem, ahogy a koncerten is azok csendültek fel először. A lemenő nap még besütött a kb. 230 hallgatóval megtelt terembe, és a mozarti zene melegségét és vidámságát ez csak fokozta.
Két korai és így rövidebb szimfóniát választott a zenekar az összesen 77 ilyen műfajú alkotásból:
- egy kb. 11 perces B-dúrt (K 173, 1773-ból), amelynek tételei: Allegro spiritoso; Andantino grazioso; Allegro, és amelynek hangszeres felállása az 5+4+3+3+1 vonós mögött két kürtös és két oboista, de a második tételben az oboásokat két fuvolista váltotta fel,
- és egy, néhány perccel hosszabb, G-dúrt, amelyben csak a két-két kürt és oboa volt a fúvósok közül.
Még a szünet előtt jött Kristóf a két még rövidebb darabbal, az E-dúr adagióval és a C-dúr rondóval, amelyeket az öt hegedűverseny mellett lemezre is játszott 4 évvel ezelőtt Pécsett egy nagy sikerű koncerten (akkor a Bánfalvi Béla vezette, de sajnos ma már nem működő Új Magyar kamarazenekar volt a pertner a Kodály Központban).
Ezeket és a szünet után felhangzó A-dúr hegedűversenyt bármikor felidézhetjük a nagy sikert aratott albumból, de egy újabb élő koncert mindig más, mindig egyedi, és Baráti mindig különleges.
A kb. 5 és 6,5 perces felvezető darab (amelyek közül az adagio először éppen az A-dúr hegedűverseny lassú tételének készült, de végül nem került a talán legnagyszerűbb hegedűversenybe) alatt Kristóf már hamar lenyűgözte a közönséget, de a java csak a szünet után jött.
A K 219-es jegyzékszámú hegedűverseny volt tehát a fő műsorszám, és persze most is utólérhetetlen tökéllyel és természetesen megismételhetetlenül. Kristóf Mozatéhoz hasonló játékos lelke most is a legkomolyabban vette ezt a varázslatos művet, és többnyire jól dolgozott vele együtt a zenekar. Sajnos a hátul ülő fúvósokat nagyon takarták a vonósok, és főleg a finomabb oboahangok nem jöttek át kellően, még közelről hallgatva sem. Négy-hat kisebb emelvényt kellett volna alájuk tenni!
.
A ráadások sem maradtak el: Bach C-dúr szólószonátájánal largója, és leginkább az eleve káprázatos Ysaÿe-tétel, a II. szólószonáta Obsession-ja, még inkább megmutatta Kristóf elmélyülten szép játékát és fegyelmezett virtuózitását.
.
A legvégső ráadás pedig az volt, amit a fenti filmben is érintettek, hogy megtudtuk: az idei Kaposfest után néhány nappal Kristóf megházasodik: menyasszonya éppen egy balatonfüredi illetőségű hegedűművésznő, Kondorosi Karolina, akinek a Zeneakadémiánkon tartott diplomakoncertjén való remekléséről be is számoltam a fórum Hangversenyek című témájában. Tavaly télen már hallottuk őket együtt játszani, amikor éppen ennek a zenekarnak a második hegedűi első pultjában volt Karolina partner a Beethoven-hegedűversenyben, Veszprémben, ahol a művészeti középiskolát végezte.
.
Azt is tudni kell a filmben elhangzottakhoz, hogy a Stradivari Társaság általában csak néhány évre adja kölcsönbe hangszereit, és ez alól rendkívüli kivétel Kristóf, aki már 15 éve játszik ezen a hegedűn mindenki közös érdekében és örömére. Lemezfelvételei is egyedülállóak a Lady Harmsworth-szal. Az idősebbek közül rajta kívül csak VadimGluzman a másik kivétel, de ő egyben a Társaság egyik művészeti szaktanácsadója is.
Május 7-én pedig a Beethoven Budán című ünnepi sorozat záró napján lépett fel Baráti a még csak 21 éves zseniális zongoristával, Berecz Mihállyal.
Beethoven 10 zongora-hegedű szonátájából az 1802-ben írt op. 30-as sorozat A-dúr, G-dúr és c-moll darabját játszották nagy sikerrel, igazodva a nem éppen komolyzenére újjáépített gyönyörű tér akusztikájához és a tévesen értelmezett világosítói háttérhez. Az első szám után aztán sikerült lebeszélni a rendezőket az oda nem illő gagyi fényjátékról, amit sajnos évek óta gyakorol a televíziós Virtuózok című komolyenei vetélkedő. A komolyzene nem cirkusz, és sajnálatos, hogy egyesek nem értik egy-egy ilyen előadás körülményeinek, hátterének alapvető céljait.
A muzsikusok nagy sikert arattak, méltóan ahhoz az előzményhez, amit a több mint hat évvel ezelőtt készített 4-lemezes album jelentett, amelyen a néhány nap múlva 40 éves lesz Baráti Kristóf Beethoven mind a 10 ilyen művét lemezre játszotta Würtz Klárával. Ők aztán ezt sokszor előadták, részben vagy egészben, itthon (a Várszínházban is) és külföldön, és éppen emiatt volt óriási sikere a fiatal zongoristapartnernek is, aki a pályája (jelenlegi :) csúcsán lévő Barátival méltó közvetítője volt Beethovennek.
Ráadásul eljátszották Schumann a-moll szonátájának második tételét.
Szép este volt, köszönjük, és szívesen, máskor is!
Akár naponta is Baráti, illetve társaival ez a kivételes hegedűs. A kétnaponta hallható játéka az április 10-i egyedülálló triózásban is hallható volt, bár kamarázásból kiemelni az egyik kiválóságot a többi közül (Várjon, Várdai) - nem illik. Egészen rendkívüli volt a közel két évvel ezelőtti előadás leadása a MüpArt Classic keretében!
Április 12-én aztán tetőzött a ritka sorozat, amikor a kimagaslóan játszó hegedűs, egyben a repülés szerelmese a Liszt Feri-hegyi reptér régi termináljának utascsarnokának gyönyörűséges, bár kissé száraz miliőjében idézte meg A négy évszakot Vivalditól. Ez a 4 hegedűversenyből álló sorozat valójában 12 részben mutatja be zenével az év hónapjait, és időnként az ehhez írt, illetve a talán a zeneszerzőt megihlető versek is elhangzanak a versenyművek előtt.
Most csak az ismert programzene szólt, és a remek műsorból és a debreceniek zenekari játékból itt most csak a csodálatos hegedűversenyek legihletettebb előadójának játékát emelem ki, mert Kristóf "megszólalásai" kiemelkedőek, amit mindig rögzíteni kellene, hogy e néhány szerény mondat felsőfokú jelzőit alá lehessen támasztani. A kb. ötszáz fellelkesített hallgató figyelme a terem légkörében is érződött, mert a nagyon gyorsan megszokott egyedi akusztikában most is átütött a szólista egyedülálló "hangja", amely a lehető legfinomabban koncserált a Somogyi-Tóth Dániel által finom kézzel dirigált zenekarral. A szerteágazóan kivételes hangvételű tételek alatt a barokk zene legváltozatosabb és legfinomabb hangulatait élvezhettük a világ legjobb hegedűse szólójával.
.
Az alábbi rövid videón szerényen csak a legjobb magyar hegedűsként jellemezték Kristófot. Aki ismeri a hegedűsök régebbi és mai kiválóságainak felvételeiből a legjellemzőbbeket, és sok koncertet is hallgat, egyszerűen elvarázsolódik Baráti játékától, amely megismételhetetlen és utolérhetetlen, és ahogy Kristóf beszélt a videón, maga is új felfedezéseket tár elénk alkalmanként, amikor saját magát is felülmúlja.
Kristófot tehát hallgatni kell, akár csak a ráadásként most is eljátszott Ysaye-tétellel, a II. szólószonáta elejéről megidézett Obcessionnal. A ha mindehhez hozzáveszem, hogy két nappal a koncert előtt Kristóf még beteg volt, egészen hihetetlen ez a teljesítménye is, hiszen játékán semmi sem érződött az elmúlt betegségből.
Rengeteg zenét hallgatok, így bátran merem állítani, hogy Kristóf a valaha hallott talán legnagyobb hegedűs, aki a legváltozatosabb műfajok mindegyikében mindig uralja a darabokat, de mindig megmarad a szerzők legalázatosabb, de mégis legjobb közvetítőjének, szólistaként különösen, de másokkal együtt játszva is mindig remek társnak bizonyul. Utóbbi az értelmezés és a hangzás kimagasló egységét jelenti, ami tényleg elbűvölő.
.
Kristóf itthon legközelebb május 1-jénKelemen Barnabással fog duózni a Zeneakadémián Megumi Hashiba (zongora) közreműködésével: Spohr: D-dúr Grand duo, Op.67/2 Wieniawski: G-moll etude-caprice két hegedűre, Op.18/1 Wieniawski: Esz-dúr etude-caprice két hegedűre, Op.18/2 Moszkowszki: Szvit két hegedűre és zongorára, Op.71 Prokofjev: C-dúr szonáta két hegedűre, Op.56 Bartók: 44 hegedű duó, BB 104 – válogatás Sosztakovics: Öt darab két hegedűre és zongorára
.
Majd május 7-én a már hagyományos Beethoven Budán fesztivál záróeseményén fogja az 1802. évi keltezésű op. 30-as sorozat hegedű-zongora szonátáit (A-dúr, G-dúr és c-moll) előadni Berecz Mihállyal a Várszínház felújított épületében válogatott közönség előtt.
Közismert, hogy a holland Brilliant Classic Barátival és Würtz Klárával vette fel Beethoven valamennyi ilyen szonátáját, és ez az album nagy sikert aratott az elmúlt közel hét évben, és joggal került be a kiadó Beethoven-teljes életművének grandiózus kiadásába is.
Később többször is eljátszották Kristófék a 10 szonátát, vagy válogattak belőle itthon és külföldön is, mindig óriási sikerrel. Egyszer a Várszínházban is elhangzott tőlük három szonáta. Kíváncsian várom tehát most a jeles fiatal zongoristával tervezett előadást.
A műsorukon lévő szonátákból egy kis ízelítő az említett Baráti/Würtz Klára felvételből:
Igazi koncerthallgatási időben hallottam először az e-moll Mendelssohn-hegedűverseny felvételét Kristóffal tegnap este.
Nem érdemes a szavakat keresni, másnak is hallgatni kell!
Sokszor hallottam vele korábban is, ahogy még többször játszotta külföldön is, mindig nagy sikerrel.
Visszaidézem egy öt évvel ezelőtti (május 4.) zürichi koncert rövid kritikáját, miközben újra meghallgatom, és én sem tudnék mást mondani...
Gyönyörűséges építkezés
Azt est középpontjában Mendelssohn e-moll hegedűversenye volt, Baráti Kristóffal. Örömmel figyeltük, mennyire finoman és hivalkodás mentesen értelmezte a darabot. Hangjait, színeit, vibratóit tökéletesen uralta, csodálatosan építette fel a darabot, szorosan együttműködött a karmesterrel és a zenekarral, a finom tempó- és ritmusváltásokat szinte észrevétlenül hajtotta végre, míg a virtuóz részekben könnyed volt.
Kétnaponta Baráti-koncert :), hiszen ma estére is beállított egy felvételt a Bartók Rádió, amikor 20:27-es kezdéssel a tavaly május 22-i hangversenyt adják le: Kristóf vezényel és Mendelssohn e-moll versenyét is játssza, ráadásul ráadás is volt/lesz...
És ne felejtsük: holnapután az M5 adja le a MüpArt koncertek keretében a nagyon emlékezetes triózásukat (Várjon és Várdai voltak a partnerei). A kezdés 22:50 (!?), de így lehetne akár 23:57 vagy 02:48 is, amikor az éjjeli műszakomban általában semmi rendkívüli nem történik, hacsak egy kamaraest meghallgatását nem tekintem annak. Utóbbi kezdéshez úgyis jól passzol a csodálatos Schubert-Notturno.
Az első kettőt az adástól 60 napig lehet meghallgatni, a mai, a zuglóiakkal felvett műsort április 20-án 13:37-kor még egyszer leadják, tehát onnan újra elindul a 60 nap. Az M5 anyagai közül pont ez a világklasszis előadás nem játszható vissza - sajnos!
A Farkas Gáborral 2015 februárjának közepén felvett márványtermi hangverseny tulajdonképpen az abban az évben kiadott Hungaroton-lemez (Imigyen szóul a Kristóf hölgye...) előzetes bemutatója volt, hiszen a CD 13 száma közül négyet előadtak, és egyedül Bartók Román népi táncai nem kerültek a lemezre. A lemez szép kritikákat kapott.
Az open spotify egyébként a teljes lemezt elérhetővé tette!
Az utóbbiról pedig megint eszembe jutott Kristóf repertoárja, amit újból kiegészítek: a Farkas Gáborral játszott két Wieniawski-kettősnek (Legenda és Scherzo tarantella) ugyanis van szólóhegedűre és zenekarra írt változata, emiatt bármikor műsorra tűzheti ezeket is).
.
.
A kiegészített Baráti repertoár-összeállítás tehát az alábbi, immár 78művet tartalmazva, és ebben csak az általam ismertek szerepelnek...
J. S. Bach 1045 (Sinfonia D-dúr, egy hv-tétel), W. A. Mozart 2 rondó és 1 adagio, Beethoven 2 románc, Csajkovszkij op. 42/1. (Meditáció, Glazunov zenekari átiratában), Ravel Tzigane, Sarasate Carmen fantázia, Navarra (két hegedűre és zenekarra), Ysaÿe A tavalyi hó, Saint-Saëns Bevezetés és rondo capriccioso; Havanaise, Sibelius szvit, Wolf Péter Utazás (2 változatban is, egyébként hegedűversenynek is nevezik), Arvo Pärt Fivérek, Schubert A-dúr rondo (D 438), Bartók I. rapszódia, Wieniawski Scherzo tarantella (op. 1); Legenda (op. 17)
2019. április 6-án este a Bartók Rádió megismételte a 4 évvel korábbi Baráti Kristóf - Farkas Gábor márványtermi koncertet. Most is elragadó és az adástól 60 napig elérhető!
Egy érdekes londoni triózás előzte meg Baráti Kristóf párizsi fellépését: Várdai Istvánnal és Jean-Efflam Bavouzet-vel a következőkkel várták a Wigmore Terem közönségét március 29-én:
Párizsban pedig most is varázslatos volt Kristóf játéka: a sűrű romantika jegyében nagyon hatásosan adta elő szólamát a Bruch-hegedűversenyben, és a zenekarral való társalgás is érzékeny volt, de sosem esett túlzásokba. Tudása legjavát adta, és könnyedén merült el a sokszor nehéz, de nagyon látványos részletekben. Teljes értékű és nagyon hatásos volt az előadás; érezhető volt, hogy a 316. évében lévő csodahangszer ihletett kezekben van a közel 40 éves zseninél, és a modern húrozás olyan éteri vagy mélységeiben is bámulatos hangokat produkált, amilyet csak egy ilyen minőségű hegedűs tud elérni.
Szinte az első pillanattól érezni lehetett a több ezer km-re lévő koncertterem feszültségének fokozódását, és a végén nem váratlanul tört ki tapsorkán és éljenzés, ami több mint két és fél percig tartott. Csak egy ráadás tudta lecsillapítani rövid időre a felajzott hallgatóságot: Kristóf az ilyenkor tőle legtöbbször hallott lidércnyomásos Obcessiont választotta a II. Ysaye-szólószonátából. Ezzel is óriási sikere volt! Kíváncsian várom a szakmai kritikát.
.
xxxxx
.
Habár Bruch leginkább erről a sokat játszott g-moll hegedűversenyről ismert, de azért termékeny szerző volt. A közel kétszáz műve között további két hegedűverseny és a szintén gyakran játszott Skót fantázia is megtalálható, és ezeket a műveit lemezre is vették, nem akárkik előadásában.
A 3., d-moll hegedűversenyt innen meg is lehet hallgatni!
.
.
A világjáró hegedűs legközelebb április 12-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a (Liszt :) Ferihegyi repülőtér 1. termináljának utascsarnokában lép fel a Debreceni Kodály Filharmonikusokkal az örökzöld Vivaldi hegedűversenyekkel, A Négy Évszakkal (km.: Somogyi-Tóth Dániel).
Nemsokára kezdődik az a párizsi koncert, amelyen Baráti Kristóf Max Bruch g-moll hegedűversenyét játssza. Az alábbi linken 20 órakor indítható az élő adás!
.
Korábban azt írtam, hogy még nem hallottam vele, de tévedtem, mert a 2015. április 19-i berlini játékát felvételről közvetítették. Kiemeltem e témából Kristóf Bruch-hal kapcsolatos "találatait":
és eközben jöttem rá feledékenységemre, de rátaláltam egy "újabb" repertoárdarabjára is, amit kihagytam a többször beírt összeállításból. A hegedűre és zenekarra írt darabok tehát kiegészülnek Sarasate két hegedűre és zenekarra írt rövid művével, a Navarrával, és ezzel már 76 mű van a listán.
J. S. Bach 1045 (Sinfonia D-dúr, egy hv-tétel), W. A. Mozart 2 rondó és 1 adagio, Beethoven 2 románc, Csajkovszkij op. 42/1. (Meditáció, Glazunov zenekari átiratában), Ravel Tzigane, Sarasate Carmen fantázia, Navarra (két hegedűre és zenekarra), Ysaÿe A tavalyi hó, Saint-Saëns Bevezetés és rondo capriccioso; Havanaise, Sibelius szvit, Wolf Péter Utazás (2 változatban is, egyébként hegedűversenynek is nevezik), Arvo Pärt Fivérek, Schubert A-dúr rondo (D 438), Bartók I. rapszódia
A múlt hónap 15-én, nagy nemzeti ünnepünk tiszteletére rendezett koncerten, lemaradtam a Baráti Kristóf szólójával előadott Bruch g-moll hegedűversenyről, amit Szófiában játszott az ottani rádiózenekarral (km.: Mark Kadin), és a Világméretű koncert Terembe is közvetítették.
Most időben tudtam meg egy hasonlót - Párizsból közvetítik:
A Robin-darab mögött Jean-Baptiste RobinÓrarúgó című műve értendő. Még nem hallottam erről a muzsikusról, így a Sosztakovics-szimfónia előtt arra is kíváncsi leszek.
A 2006. évi kezdet után eljutottunk e témában az idei évhez, hiszen ez a 2019. beírás, követve a zseniális hegedűs egyre magasabban ívelő pályáját.
.
Kristóf három koncertből álló fellépésének utolsó helyszínéről az alábbiakat írta Ken Walton.
.
.
Akár tudatosan, akár véletlenül választották a RSNO koncertjének időpontjává a március elsejét, Wales védőszentjének, Szent Dávidnak az emléknapját, a zenekar Wales előtt tisztelgett ezen a hétvégén, amikor a William Mathias 1978-ban írt Requiescat című művével kezdték előadásukat. A darab rövid, megnyugtató, meglehetősen eseménytelen, ugyanakkor csodálatosan és egyszerűen felépített mű, bánatos zenei szövetével és visszafogott színekkel izgatóvá téve, mindezt érzékenyen kifejezve ebben a lelkes és átgondolt előadásban.
RSNO és Baráti Kristóf Glasgow-ban, a Royal Concert Hall-ban
A nyitó darab után viszont energikus program követkzett, Brahms- és Dvorzsák-művel, amelyeket az elegáns és ősz hajú magyar dirigens, Gilbert Varga, és a fiatal főszereplő honfitárs, a hegedűs szólista, Baráti Kristóf, kellően élénken szólaltatott meg.
A Brahms-hegedűversenyben dinamikus kettőst alkottak, egyformán világosan és pontosan megfogalmazva a részleteket és a terjedelmesebb, fenséges zenei íveket. Mindemellett Baráti játéka valójában olyan képzetet keltett, mint amikor egy keménykötésű és elegáns, fesztelen ritmusokkal túltöltött fiatalember biztos kézzel irányítja hajóját a fenyegető sziklák között. Játéka mindig incselkedőbb volt az elképzelhetőnél, de a rendíthetetlen karmester mindig igazodni tudott hozzá, sőt, akár vissza is fogta, ezáltal a kockázatos ösztönösség és az egységes kohézió közötti egyensúly érdekfeszítően alakult. Gilbert Varga meglehetősen szabadjára engedte zenekarát, hogy az érezze a szólistát, és reagáljon is rá kifejező és színes kiegyensúlyozottsággal. Baráti a robusztus hegedűverseny után egy finoman lebegő tételt játszott Bach egyik szólóművéből.